II. Rész: Az Európa- bajnokságok magyar csillagai
Velük pontosan az a legnagyobb probléma, hogy lényegében mindenki ismeri őket, tud róluk éppen eleget, ezért kerül nehéz helyzetbe az, aki írni akar róluk. Így aztán, jobb híján, olyan érdekességeket, vagy kevésbé ismert- néha szinte lényegtelen- apróságokat kell előszedni, ami azért sokak számára ismeretlen és emiatt olvasható, szórakoztató.
Más megközelítésből szerencsésnek mondható a helyzet, mert a top 10-be csak olyan EB győzelmet szerző bunyós kerülhetett be, aki a legalább egy megszerzett arany mellett még újabb éremmel (érmekkel) is dicsekedhet.
A statisztikákat igyekeztem pontosan átböngészni, ezért a felfedezhető eltérések oka leginkább az ún. olimpiás EB-k érmeseinek kihagyása, mert mint az korábban már említettem, csak a hivatalos EB-ket vettem számításba.
A top 10 között azért csak akad, aki- véleményem szerint- nem kellően közismert, s emiatt részletesebben írok róla. Tehát, akiről csak szűkszavúan, röviden írok, annak nem a tiszteletlenség a magyarázata, hanem az, hogy szerény személyem csupán nyúlfarknyi plusz adalékokkal rendelkezik az érintett kiválóságokat illetően.
Ennyi bevezető után lássuk a legjobb magyar Európa Bajnokokat!
10.Orbán László
Orbán László (sz.: 1949. dec. 9.)
Aranyérem: 1969
Bronzérem: 1971
Az amatőr boksz valaha élt egyik legragyogóbb tehetségű alakja volt. Ezt a túlzónak látszó állítást azok közül senki nem vitatja, aki valaha is látta őt a ringben.
A Szekszárdi Dózsában kezdett, Leposa Ferenc kezei alatt sajátította el az alapokat, de sokáig csak közepes képességű bunyósként könyvelték el. Mindazonáltal ez sem szegte kedvét, sőt utólag visszaemlékezve sem tartja eltékozolt időnek ezeket az éveket. Mindössze 167 cm magas, de pehelysúlyban nem is kell égimeszelőnek lenni! Sajnos később folyamatosan „súlyosodott”, s ezért hozzá képest, folyamatosan hatalmas erőfölényben lévő ellenfelekkel kellett megküzdenie. Ez az ára annak, ha az ökölvívó hódol a kulináris élvezeteknek, s az étkezések helyett nem elégszik meg a szakácskönyvek, vagy az étlapok böngészésével.
Később a Budapesti Honvédban folytatja a pályafutását. Remek sikereket ér el, de nem tudja állandósítani kiemelkedő formáját. Annak idején Adler azt mondta róla, hogy túlságosan „puha”. Tény, hogy soha nem a roppant fizikumával diadalmaskodott ellenfelei felett, de szinte varázslat volt, amit a ringben művelt.
Ha lenne feljegyezve olyan típusú rekord a rekordok könyvében, ami arról szól, hogy ökölvívó veszített-e bekapott ütés nélkül pontozással mérkőzést, akkor azt biztosan Orbán érdemelné ki. Ez természetesen nem az ő „érdeme”, hanem a pontozók hozzá nem értése. Így aztán számtalan esetben fosztották meg ok nélkül a továbbjutástól, vagy a végső győzelemtől is. Intelligens öklöző volt, aki mindig tudott alkalmazkodni az ellenfél harcmodorához. A néha- néha, „tévedésből” bekapott egy- két ütésre rendszerint száz tiszta találattal válaszolt, arról nem ő tehet, hogy sokszor ez is kevésnek bizonyult.
9. Somodi Ferenc
Aranyérem: 1985
Ezüstérem: 1979
Egy valószínűleg méltatlanul mellőzött tatabányai öklöző, aki pályafutása befejeztével, némiképp jogos sértettséggel vonult vissza. Feltételezhetően azért nem kevés vigaszt jelentett a számára egy EB ezüst, még 79-ből és egy hazai szorítóban szerzett arany 1985-ből.
A +91 kg-os scs.-ban lett MB 1979 és 1980-ban illetve 1982-1984 között, összesen ötször. Hogy miért nem ért el ennél is nagyobb sikereket? Annak két objektív oka van.
1. A zseniális hazai vetélytársak. Alvics ugyan a 91 kg-ot uralta, ezért ők nem akadtak gyakran össze sorsdöntő események kapcsán. Ellenben az éppen Alvics miatt a +91-be átnyergelő Lévaival keresztezték sűrűn egymás útját.
2. A szupernehézsúlynak nevezett +91 kg késői elterjedése, amely Somodi tevékenységi ideje alatt jött ugyan divatba, de sajnos nem teljes körűen. 1980-ban nem volt még felvéve az Olimpia programjába, 1984-ben meg Somodi ott sem lehetett volna Los Angelesben.
A közkedvelt „Soma” egy 190 cm magas, remek felépítésű, hosszú karú, technikailag kifogástalanul képzett bunyós volt, aki a választott scs.-jának az alsó súlyhatárát alig- alig hozta. Ebből is látszik, hogy jellemzően, nem erőember volt, hanem inkább pontos és gyors, vívó típusú ökölvívó. Sok szép sikere ellenére vélhetőleg érthető a hiányérzetünk, hiszen a képességei alapján még a mostaninál értékesebb ranglistán is helyet érdemelhetett volna.
8. Szigeti „Sparring” (Sparing) Lajos
Szigeti Lajos (sz.: Budapest 1906. nov. 27.- [+] 1974. ápr. 27.)
Aranyérem: 1934
Ezüstérem: 1930
Bronzérem: 1937
4. helyezés: 1939; (1942- háborús EB)
Õ az az ökölvívó, akit érzésem szerint kicsit hosszabban is bemutathatok, mert a top 10- be kerültek közül az egyik legkevésbé ismert lehet. A Szigetit kevésbé ismerők számára mentség, hogy a XX. sz. első felének volt kiemelkedő alakja, s eképpen már tényleg az ökölvívás történetének régmúltjához tartozik. Pedig micsoda zsenije volt ennek a sportnak! Pályafutásának rövid ismertetésével adjuk meg neki a kellő tiszteletet és elismerést!
Nagyon hosszú karrierje során, amit sajnos felettébb sok sérülés tarkított, sikerült elég maradandót alkotnia. Végig az FTC színeiben öklözött, ezért gyakran csak egyszerűen „hajrá Fradi”-val biztatták a szurkolói. Először 1929-ben, középsúlyban lett országos bajnok, aminek a történetéhez egy aprócska, de cseppet sem vidám közjáték is tartozik. Az eredményhirdetés után egyszerűen elájult, mint az hamarosan kiderült, semmi különösebb oka nem volt, csupán az éhezés miatt történt mindez. Két napja nem evett (se sokat se keveset) és nem súlyhozási problémák miatt, hanem puszta anyagi okokból.
Magyarország középsúlyú bajnokáról ekkor annyit lehetett tudni, hogy 23 évesen, műbútorasztalosként éppen munkanélküli, nincs rendes ruhája és gyakran (a szó szoros értelmében) éhezik. Édesapja elesett a Nagy Háborúban (ma már tudjuk, hogy ez csak az I. volt a VH-k sorában) tőle örökölte a zene szeretetét. El is járt énekelni egy dalárdába, ahol érdekes módon egy pofon formájában meg is kapta az első lökést az ökölvívás irányába. Egy kislány miatt volt valami purparlé, amikor is a híres cigányénekes, Lakatos Béla felpofozta az akkor még csak 16 éves fiút. Õ meg éppen ennek hatására jelentkezett bokszolni- a legenda szerint.
Hamar kiütközött a tehetsége és az elszántsága. 1924-ben még váltósúlyúként második a Budapest-bajnokságon. Ezt követően is még egy ideig csak a vert mezőnyben van inkább, mert pechjére, többek között olyan ellenfelei akadnak, mint Csiszár Ferenc, vagy Micsicsák János. Kb. ezerszer küzdöttek meg egymással- vagyis hát nagyon sokszor…
Azt már tudjuk, hogy 1929-ben bajnoki címet szerez, amit 1930-ban megismétel. Részt vesz az 1930-as EB-n, (Magyarországon) középsúlyban képviseli hazánkat. A már korábban említett edzőtáborozáson, Lillafüreden nem vesz részt. Azon egyszerű oknál fogva nem tarthatott együtt a csapattal, mert nem engedte el szabadságra a munkaadója…
A döntőig szépen menetel, de ott kikap az olasz Clemente Meronitól, így egy ezüstérem büszke tulajdonosa lett.
1932-ben Olimpiát rendeznek Los Angelesben, ahová 3 versenyzőnk utazik el, Énekes, Kubinyi és Szigeti. Énekes Olimpiai Bajnok tud lenni, Szigetit az első meccsén csúnyán lepontozzák egy dél- afrikai, Pierce nevű bunyós ellen, Kubinyi pedig olyan súlyos fülgyulladástól szenved, hogy el sem indulhat a versenyen. Érdekesség, hogy a mérkőzés után a sportszerű dél- afrikaiak felkeresték Szigetit, és gratuláltak a teljesítményéhez, de a végeredményen ekkor már senki nem változtathatott. Szigeti számára mindezek ellenére sem volt teljesen hiába való az amerikai kitérő, mert ott tartózkodása alatt megmérkőzhetett a híres Mark Hought-tal. Miután meggyőző fölénnyel legyőzte Hought-t, állítólag Joe Jacobs óriási összegű profi szerződést ajánlott fel neki, amit elutasított. Nem tudhatjuk, hogy ez mennyire volt jó, vagy rossz döntés, de pályatársai közül többen választották ezt az utat. A korábban már említett Csiszár és a szintén nagyszerű, nehézsúlyú Kőrösi is profinak állt 1933-tól. Érdekesség, hogy 1945 után, egy nemzetközi egyezmény alapján az utóbb említetteket „visszaamatőrösítették”…
1934-ben újra Magyarország legjobb középsúlyú bunyósa, de ebben az évben EB is van, újra hazánkban.
Szigeti először az angol Jacksont, utána az osztrák Führert veri fölényesen, legyőzi a svéd Ericcsont, majd a döntőben a lengyel Majchrzyckit intézi el. Szigeti Lajos így lett Európa-bajnok, de túl sokat nem sütkérezhetett a siker fényében, mert ezzel nem oldódtak meg a problémái. Most ugyan volt munkája, heti 26 pengőt keresett vele, de edzeni és versenyezni csak munkaidőn kívül tudott, sokszor nagyon szegényes feltételek mellett.
Ha már kontinens bajnok valaki, akkor annyit megérdemel tőlünk is, hogy megismerjük és méltassuk stílusát, technikai tudását. Mert rendkívül technikás bunyós volt, főként a védekezés magasiskoláját mutatta be. Már kezdőként készített otthon magának egy rúgós rongylabdát ahol milliószor ismételte: ütés, elhajlás, ütés, elhajlás…
Kitűnő fizikumú, jó kondíciójú és fáradhatatlan öklöző volt. Szükség esetén a 3. menetre is tudott erősíteni. Nevezték őt a szorító királyának is. Legerősebb fegyvere a felütés volt, de mégsem volt K.O. király. Zseniális védekező bunyós volt, - elmondás alapján- főként karral védekezett, az ún. kereszt fedezéket használta, mint a „Monguz”. Mint majd látni fogjuk, feltűnően hosszú ideig maradt a szorítókban, ami egy bizonyos kor után már nem igazán megy a táncos lábú, reflexbunyósoknak, kiváltképpen a nagyobb scs.-okban. Szigeti ennek megfelelően már kezdettől inkább volt olyan statikus bokszoló, aki a relatíve kevesebb ugrálást, változatos ütéskombinációkkal, precíz védekezéssel és ravasz elhajlásokkal pótolta ki.
Egyébként hiú ember volt, adott a külsőségekre, s miután befutott ökölvívó lett, igénytelen külsővel már soha nem jelent meg a bevonulások során. Mindig díszes selyem köpenyben vonult a szorítóba, mint a mai profik. A kezdő ökölvívóknak már ki kellett érdemelni, hogy letegezhessék Lali bácsit. Mivel a róla készült képeken is látszik, nagyon korán kezdett kopaszodni, ami kimondottan zavarta, hiszen emiatt sokkal idősebbnek nézett ki a valóságos életkoránál. Nem véletlenül nevezték a szorító nagy öregjének…
1935-ben a változatosság kedvéért félnehézsúlyban lett az ország legjobbja. Majd 1936-ban következett a Berlini Olimpia, ahol nagy csalódást keltve az első fordulóban, középsúlyban pontozásos vereséget szenved a cseh Hrubestől.
1937-ben ismét középsúlyban lett Magyar Bajnok. Az Európa-bajnokságon 3. helyezést szerez, úgy, hogy ekkor még a bronzéremért külön meccset kellett vívni. A döntőbe jutásért az olasz Luigi Musina legyőzi, de a harmadik helyért legyűri a svéd Johnsent.
1938-ban még mindig középsúlyban lett az ország legjobbja, de 1939-ben már félnehézben ismétli meg ezt a sikerét.
1939-ben az EB-n ismét összehozza a sorsa a régi ellenfelével az olasz Musinával, és ismét vereséget szenved. Szigeti a 3. helyért folyó mérkőzésre nem is áll ki, így az angol Woodcock ölébe hullik a bronzérem, Szigeti Lajos 4. helyezést szerez. A manapság használatos szisztéma szerint ez elvben bronzérmet jelentene, hiszen az elődöntő vesztesei nem vívnak helyosztót.
1940-ben beválogatják az Európa- válogatottba, aminek már régen várományosa volt. Ez óriási megtiszteltetés, de az amerikai turné nem sikerül valami fényesen a számára, a csapat talán legkevésbé eredményes tagja. Ahhoz képest azért ez is szót érdemlő produkció, mert 1937-ben egyszer már visszavonult, amit azonban azonnali visszatérés követett. Nem is igen lett volna értelme abbahagynia még, hiszen jöttek még az eredmények, no meg a tudása sem igen kopott még meg ekkorra.
Az ökölvívás egyetemes történetének különleges fejezete az 1942 évi Breslaui „háborús” EB. A nevezett országok csekély száma miatt egy- egy ország két- két versenyzővel vehetett részt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az EB-k krónikájában erről a tornáról említést sem tesznek, vagy „nem hivatalos”- ként beszélnek róla. Ennek ellenére 11 ország csak jelen volt.
Szigeti félnehézsúlyban versenyezve nem jut be a döntőbe, a harmadik helyért pedig nem áll ki, betegségre hivatkozva. A lényeg viszont az, hogy még ekkor is csak egy bronzot adtak ki, és azt nem Szigeti kapta. Így ismételten 4. lett, mint 1939-ben. Annyit mégis megér a dolog, hogy szóljunk róla- ne vesszen a feledés homályába! Ha egészen pontos akarok lenni, akkor bevallom, hogy azt sem tudom, hogy formálisan tényleg osztottak-e érmeket, mert a feljegyzések tanúsága szerint Frigyes Dezső a bajnoki címéért kapott egy vázát, Szentgyörgyi Lajos a második helyezéséért pedig egy szájharmonikát.
Szigeti ebben az évben félnehézsúlyú magyar bajnok, majd ezt a teljesítményét ismétli meg 1945-ben, amivel már a 9. bajnoki címét szerzi meg. Ne feledjük, hogy ekkor már 39 éves, és ismét visszavonul, de majd látni fogjuk, hogy később sem kellett túlságosan sokat kérlelni, hogy egy- egy jóleső bunyóért a ringbe felkapaszkodjon.
Akik a korabeli ökölvívás közeli szemlélői voltak, olyan mérkőzéseire emlékeznek, mint a Városi Színházban megvívott Torma II elleni meccs, ahol a nála 16 évvel fiatalabb, zseniális ellenfele már könnyedén leiskolázta, sőt egyes vélemények szerint már megkímélte Lali bácsit.
Emlékezetesek Városi Cirkuszban a világhírű, csupa izom kubai Cheo (George) Morejon (Moreyon) elleni küzdelmek, ahol többek között nem csak Lali bácsi, hanem az éppen előbb említett Torma Gyula is szorítóba lépett. Ezeknek a bemutató jellegű és edző mérkőzéseknek az eredménye nem ismert, de nem is túlságosan fontos. Morejonnak egy Csiszár ellen megvívott mérkőzéséről tudunk hivatalosan, ami még 1935-ben történt, s akkor Csiszár Ferenc győzött 10 menetben, pontozással, szintén Budapesten.
Ha megemlítettem Morejon nevét, akkor annyi kiegészítést még hozzáteszek a végére, hogy mértékadó ökölvívó szakemberek véleménye szerint, Tormának óriási segítséget nyújtottak a Morejon elleni meccsei. Annál is inkább, mert a mérkőzéseken kívül, több hónapon keresztül edzettek együtt, mindezt a háborús évek kellős közepén…
A háborús évek pedig hozták a Német- Olasz- Magyar hármas viadalokat, amiken persze részt vett Szigeti Lajos is. 1940-ben kikapott ugyan Rudi Peppertől, de róla is csak szuperlatívuszokban lehetne beszélni…
Pályájának minden mozzanatáról sajnos nincsen elégséges ismeret a birtokomban, ezért az utolsó biztosnak számító eredményével zárom a sort. Lali bácsi 1955-ben még szerez magának egy ezüstérmet az országos hadsereg- bajnokságon, és ezzel tényleg bevégzi aktív pályafutását. 49 évesen gondolom azért döntött így, mert ráunt arra, hogy olyan fiatalokat verjen laposra, akik gyerekei lehetnének…
Inkább elkezdte őket edzeni, főleg az egészen ifjú bunyós nemzedéket, de nem sokáig folytatta, mert elképzeléseivel és véleményével magára maradt. Ahhoz pedig túlságosan makacs ember volt, hogy másokhoz alkalmazkodjon. Sajnos az országos vezetés sem fogadta be, ezért nem jutott a továbbiakban szerephez a honi ökölvívásban. Az utánpótlás nevelés pedig nagyon érdekelte…
Teljesen azért nem feledkeztek meg róla, mert rangosabb hazai eseményekre díszvendégként és díjátadóként meghívót kapott, amiket tudtommal nem utasított vissza. Archív felvételeken együtt látható az idősebb generáció más tagjaival, úgymint Bene III. Lászlóval, vagy Harangi Imrével.
Később úszómester lett a Széchenyi Fürdőben, de sokan még ott is felismerték, de szóba állni vele csak azok mertek, akik az ökölvívást és Szigeti Sparing Lajost is ismerték és szerették. Na azért ez nem ment olyan könnyen, mert azt, hogy leereszkedjen valakihez, azt ki kellett érdemelni…
Összefoglalva: Kilencszeres országos bajnok. Európa- bajnok, európa-bajnoki ezüstérmes, illetve bronzérmes. Kétszer negyedik helyezett. Tagja volt az Európa-válogatottnak. 59 alkalommal vehette fel a nemzeti válogatott mezt.
7. Badari Tibor
Badari Tibor (sz.: Mátészalka 1948. aug. 17.)
Aranyérem: 1971; 1975
1964- ben serdülő országos bajnok, majd 1965- ben és 1966-ban ifjúsági országos bajnok, előbb papír, majd légsúlyban.
1967- ben ORT azaz Olimpiai Reménységek Tornája győztes, a Budapesten megrendezett versenyen, egyedüli magyarként. A küzdelmekben 9 szocialista ország, 104 ökölvívója vett részt, ekkor már a kubaiak is megmutatták oroszlánkörmeiket, mert a bajnokok között 2 kubait is találhatunk. Rangos verseny volt, annyi bizonyos, mert a középsúlyban pl. Mate Parlov nyert igen meggyőző fölénnyel.
Már ekkor látható volt, hogy Badari, ez a mindössze 167 cm magas, vékony fiatal legény, milyen tüneményes tehetség. Fordított alapállású és hihetetlenül gyors. Műszeres reflex vizsgálaton a későbbiekben a válogatott legjobbja. Harcmodora elsősorban a változatos ütésekre, sorozásokra épülő külharc. Már 1967- ben bebizonyítja, hogy Magyarországon a felnőtt mezőnyben sincs ellenfele a saját scs.- jában. Amikor komolyan vette a felkészülést, akkor a 3. menetre sem fáradt el. Egyedüli gyengéje talán a belharcban mutatkozott meg, amit igyekezett elkerülni. Saját meglátása szerint ő mindig inkább olyan másodszándékú bunyós volt,
aki az ellenfél gyengéit figyelte és azt használta ki.
Badari nyolcszoros magyar bajnok (légsúly: 1967, 1968 ; harmatsúly: 1970, 1971 ; pehelysúly: 1973, 1974, 1975, 1976)
Kétszeres Európa-bajnok, (harmatsúly: 1971 ; pehelysúly: 1975) ezért került ide a top 10- be.
Karrierjét eltiltások és sérülések nehezítették. Képességei alapján valamilyen ragyogó olimpiai érmeket is begyűjthetett volna, de hiába edzették a legjobb magyarországi szakemberek, sajnos nem mindig találta meg velük a megfelelő összhangot. Azt pedig, hogy ki és hol, vagy mikor, mit rontott el nála, már nem tudjuk kideríteni, csak annyit tudunk, hogy pályafutása nagyon hiányos maradt…
6. Énekes István
Énekes István 1911. február 20-án született Budapesten, Angyalföldön nőtt fel, és fájdalmasan fiatalon halt meg, 1940. január 2-án.
Aranyérem: 1930; 1934
Ha Énekesről beszélünk, akkor, mint ökölvívó, megemlíthetjük fáradhatatlanságát, küzdőszellemét de ugyanakkor mint ember, meg kell említenünk jóságát, tisztességét és becsületességét.
13 évesen ment el először a Bp.-i Vasutas egyik edzésére, mert akkor a bátyja, Zoltán már javában próbálgatta ezt a sportágat. Énekes Istvánnak egy nagyon türelmes ember, Hochmann Miksa volt az első edzője, aki hamar felismerte a „Csicsa”-ban rejlő tehetséget, majd szinte vele egyidőben a „Kis Csicsa”, azaz Vili tehetségét is.
Csicsa nagyon jó kezekbe került, mert a kibontakozóban lévő géniuszt féltve óvták. Rohamosan fejlődik, és 17 évesen már olyan szinten műveli ezt a sportot, hogy csak az olimpiai bajnok Kocsis Antal tudja legyőzni az országos bajnokságon.
Sok- sok siker után 1934-ben már a jós tehetségét is bebizonyítja. A monda szerint, amikor Szigeti Lajos megkérdezte tőle, hogy szerinte kik lesznek Európa- bajnokok, akkor azonnal rávágta, hogy: mi ketten. És így is lett.
István öccse, Vilmos, akit „hivatalosan” Énekes II. néven emlegettek, később egy EB cím erejéig bátyja nyomdokaiba lép. Úgy tűnik, hogy az Énekes név az jó ajánlólevél az ökölvíváshoz, mind sportoló, mind tréner viszonylatban.
5. Papp László
Papp Laci (sz.: 1926. március 25. – [+] 2003. október 16.)
Aranyérem: 1949; 1951
Bárkit is kérdeznénk meg róla, egészen bizonyosan tudná, hogy háromszoros Olimpiai- bajnok, kétszeres EB győztes, illetve profi Európa- bajnok volt.
Róla újat írni szinte lehetetlen, kitalálni meg bűn volna…
Egy régi történet miatt visszanyúlunk 1945-ig, és a történeti hűség kedvéért segítségül hívjuk Abody Bélát:
- Akkoriban nagyobbak voltak az indulatok, civilizálatlanabbak és vadabbak, de őszintébbek. 1945. október 6. A nagyközönség előtt még akkor ismeretlen Papp mérkőzött a sokkal híresebb Bicsákkal. Bicsák erős volt és fürge, és általában igen nagyokat ütött és valószínűtlenül sokat. Ekkor ellenben beteg volt, nem is igen akarta vállalni a mérkőzést- két kelés volt a hóna alatt, amelyek a mérkőzés során felszakadtak. Papp egyszerűen elsöpörte veterán ellenfelét.
Laci mindössze 19 éves volt, de ez a meccs „beárazta”. Elvakult szurkolók- vagy inkább látnokok (?)- már a jövő Olimpiai- bajnokát látták benne. A mérkőzésnek Torma II Gyula is szemtanúja volt, és állítólag azt mondta, hogy ezzel a sráccal még sok bajom lesz. Kettőjük vetélkedését a későbbiekben mindazonáltal magasan Torma nyerte, de az önbizalomhiánnyal éppen nem rendelkező „Torec”, saját könnyelműségének köszönhetően nem ért el akkora nemzetközi sikereket, mint Papp. Az igazi nagy eredmények Papp Lacinak sem jöttek csak úgy… A Bicsákot kivégző legényke még nem más, mint egy tervszerűtlen, erőszakos verekedő. Később a bunyója sokkal differenciáltabb lett, megtanult taktikusan, jó erőbeosztással bokszolni.
- Utóbb aztán, megnövekedett ütőerővel és állóképességgel, nem is beszélve az időközben megszerzett tapasztalatokról- verhetetlen bajnokká változott. Mert, mint azt jól tudjuk, Papp Lacit nem lehet legyőzni…
4. Gedó György
Gedó György (sz.: Budapest 1949. április 23.)
Aranyérem: 1969; 1971
Bronzérem: 1975
1972-ben Olimpiai Bajnok, egyébként 4 alkalommal vett részt Olimpiai Játékokon, bár a moszkvai játékokra már hosszú kihagyás után jutott ki. 1969-ben és 1971-ben EB győztes, majd 1975-ben bronzérmes.
Nyolcszoros Magyar Bajnok, és a Honvéd Kupa történetének legeredményesebb magyar versenyzője, hét győzelmével.
Valaki egyszer azt mondta, hogy ezt az újonnan kitalált scs.-ot, a kislégsúlyt (magyarul: papírsúly) mintha egyenesen Gedó számára találták volna ki. Ez az alig valamivel több, mint 160 cm magas emberke, mellékesen mindenki Gyurikája, pedig élt is a lehetőséggel. Rendkívül fejlett mozgáskészsége és szorgalma hamarjában a világ élmezőnyébe juttatta. Az 1972-es Müncheni Olimpiára esélyesként utazott, egész addigi pályafutása során, akkor még csak 5 vereséget szenvedett el, amelyek számát az Olimpián nem is szaporította.
Alkata miatt a szimpatikus sportemberre – talán éppen Papp Lacitól eredeztethetően- ráragadt a „Cérnahuszár” gúnynév, amit vidáman fogadott el.
Gyurinak az ökölvívásról alkotott véleménye azt hiszem közismert- a test és a lélek, vagy másként az erő és az intelligencia küzdelme. Világ életében ellenezte a durvaságot, a verekedést. Õ maga is vívó típusú bunyós volt, de nem rettent vissza a sportszerű, harcos bunyótól sem. Legnagyobb hibája talán az volt, hogy még fénykorában is el- elfeledkezett a védekezésről, talán tudat alatt túlságosan megbízott remek reflexeiben. Pályafutása végére sokat veszített gyorsaságából, meg a kihagyások is éreztették hatásukat.
3. Kovács „KOKO” István
Kovács István (Budapest, 1970. aug. 17.)
Aranyérem: 1991; 1996
Bronzérem: 1993
Az egyetemes boksztörténelem egyik kiemelkedő alakja. Eredményeit és pályafutását mindenki figyelemmel kísérte, ezért nagyon nehéz róla újat mondani. Aktív korszakának befejezése után ismert közszereplővé vált, ahol tőle elvárhatóan szintén magas szinten teljesít. Egy XXI. századi úriember…
Amit elért az tényleg párját ritkítja, bár nem páratlan. 2002-ben lenyilatkozta (ha lehet így fogalmazni) egy „férfi magazinnak”, hogy ő az első olyan ökölvívó, aki mindent elért, ami ebben a sportágban elérhető.
A teljesítmény el nem vitatása mellett két apró kiegészítés.
1. A megállapítás helyessége kétségtelen, nevezetesen amatőr Európa- bajnok, amatőr Világ-bajnok, Olimpiai bajnok és profi világbajnok. (Sajnos legalább egyszeri címvédés az nagyon hiányzik. -Egy nemzet bánatára.) A lista szinte elképesztő, főként, ha a ráfordított időt és munka mennyiségét is figyelembe vesszük. Főhajtást érdemel…
2. Ha nem is találomra kiemelve, de rövid keresgélés után találunk néhány olyan egykori bunyóst, aki szintén megszerezte a létező összes hozzáférhető címet- csak Európára koncentrálva, és természetesen a teljesség igénye nélkül.
Íme néhány bokszlegenda, az érdekesség kedvéért.
Időben jócskán visszalépve vessünk egy pillantást Giovanni (Nino) Benvenutira! Bizony EB címekkel és Olimpiai bajnoksággal, valamint profi világbajnoki övekkel ő is büszkélkedhet. Az amatőr VB cím objektív okokból maradt ki életéből, mert 1961-től profi. Akkor még a jövőbe látó Messalina sem tudta, hogy 1974-ben amatőr VB-t fognak rendezni. Benvenuti amatőr mérlege alapján (120 mérkőzés, 120 győzelem [! ] bár más források szerint 119/1 a mérlege) egy 1950-es évek végi VB abszolút esélyese lehetett volna. Na ez viszont nem más, mint puszta spekuláció.
Nézzünk meg akkor egy másik bunyóst, az egykori híres horvát származású jugoszlávot, Mate Parlovot! (1948.11.16- 2008.07.29) 1971 és 1973 Európa- bajnoka, 1972 Olimpiai- bajnoka, illetve 1974 világbajnoka. Profiként a WBC világbajnoka volt.
El ne feledkezzünk Henry Maske-ről sem! Ez a korábban Kelet- Német bunyós teljesen érthetetlen módon, kis híján verhetetlen volt, és birtokában van az összes megszerezhető titulusnak. Amatőrként többszörös EB győztes, Világ- bajnok és Olimpia aranyérmes. Profiként az IBF övét szerezte meg.
Manapság pedig Povetkin személyében láthatunk egy éppen kiteljesedő hasonló szintű karriert. Amatőrként már ő is mindent elért, már „csak” valamelyik profi világszervezet övére kell szert tennie…
2. Kajdi János
Kajdi János (sz: 1939. dec. 30. - [+] 1992. ápr. 10.)
Aranyérem: 1963; 1971
Bronzérem: 1961; 1967
A XX. század hatvanas éveiben az volt az általános vélekedés, hogy Papp Laci óta nem volt ilyen képességű magyar bunyós a szorítókban. Kajdi János hosszú pályafutása alatt folyamatosan a válogatott húzóembere volt, nem véletlenül, csapatkapitány is.
A korábban róla írt cikkem miatt, ismétlésekbe nem akarván bocsátkozni, néhány onnan kimaradt, kevésbé fontos részlettel emlékezek meg róla.
Balszerencsés versenyzőnek tartom, mert sok esetben sérülés, vagy betegség hátráltatta a nagy sikerek kapujában. Összesen 8 (!) alkalommal szenvedett kéztörést a karrierje során.
Feltűnően kevés vereséget szenvedett, de azok nagyobb részét is a veretes világversenyeken. Most megemlítem néhány kevésbé jelentős mérkőzését, amelyeket váltakozó sikerrel vívott meg hajdanán.
A képen a Kovács II ellen vívott győztes mérkőzésének egy döntő mozzanata látszik. A CSB-k során rendre nehezebb ellenfelekkel küzdő Kajdi győzni tudott az őt már korábban egyszer legyőző Kovács ellen. Erre a vereségre csak hivatkozásokat találtam, de a pontos helyét és idejét nem.
A CSB küzdelmekben Kajdi ellen sokszor az utolsó pillanatban jelentettek sérültet, ezért gyakorta nyert mérkőzés nélkül, vagy jobb esetben 1-2 perc elteltével repült a törölköző.
1963-ban az akkor még könnyűsúlyú Kajdi (a Bp Honvéd színeiben) másfél menet alatt intézte el a fiatal váltósúlyú Susztert. (MTK)
1965 őszén egy Csehszlovákiai túrán kétszer csapott össze nemzeti válogatottunk Csehszlovákiával. Kassán az Olimpiai- bajnok Nemecekkel küzdött meg váltósúlyban, az akkoriban már egyébként kisváltóban mérlegelő Kajdi, és vitatható pontozással maradt alul. Pozsonyban Nemecek egy szintén nehéz meccsen, de akkor megérdemelten már Gálit verte.
Még szintén 1965- ben történt, hogy Gyöngyösön Kajdi kis híján vereséget szenvedett Gajertől. Mondanom sem kell, hogy ez a meccs is váltósúlyban zajlott le. A nyolcadik másodpercben, hideg fejjel, Kajdi belelépett egy jókora ütésbe, ami miatt padlóra került, de a menet során teljesen kitisztult. A meccs végül fölényes Kajdi győzelmet hozott.
Egy mérkőzés 1966-ból, ami miatt sok kritika érte Kajdi Jánost. A fiatal és tapasztalatlan újpesti Kunszabó ellen KO győzelemig fokozta a fölényét, amelyet a szorítósarok, vagy a vezetőbíró is megelőzhetett volna, de ennek híján Kajdi nem kímélte meg az ellenfelét. Azon ritka esetek egyike volt, amikor Kajdit kifütyülték magyar szorítóban…
Végezetül egy érdekes eset, ami az EB győzelmet jelentő meccsen esett meg vele még 1963-ban. Ámbár a történet közismert, de itt röviden mégis felidézem. A Nyikanorov elleni döntőben a kezdő pacsihoz beballagó Kajdit váratlanul úgy vágta orron a szovjet fiú, hogy a meglepetés, no meg az ütés együttes ereje egy pillanatra az összes harci kedvét elvette. Könnybe lábadt szemekkel botorkálva, örült, hogy talpon tud maradni. El is veszítette az első menetet. Szerencsére aztán később fordult a kocka…
1. Erdei Zsolt, a közkedvelt „MADÁR”
Erdei Zsolt (sz.: Budapest, 1974. május 31.) 178 cm magas, félnehézsúlyú. Amatőrként volt 212 győztes és 20 vesztes mérkőzése.
Aranyérem: 1998; 2000
Ezüstérem: 1996
Az olimpiai győzelmek elmaradása miatt nem is számít Magyarország legeredményesebb amatőr bunyósai közé. Azonban az ökölvívás egészéből az Európa-bajnokságokat kiragadva, jogosan kerül az első helyre, a többi világnagyságot megelőzve.
A mai „MADÁR” egyébként már a profi pályafutása miatt ismert inkább, és ebben a viszonylatban is hazánk legeredményesebb ökölvívója. Profi VB cím (rangos világszervezetnél) és többszöri címvédés. Ismereteim szerint erre még nem volt képes rajta kívül senki.
29 profi meccs után adódik a Papp Lacival való összehasonlítás ötlete, és ebben is szinte minden tekintetben előzi a nagy elődöt. Papp Laci sajnos soha nem szerzett VB címet, bár 29 mérkőzését veretlenül harcolta végig ő is, de neki volt közte 2 döntetlenje, míg ezzel szemben Erdeinek makulátlan a mérlege. Egyedül egy apróság figyelhető meg kettejük mérkőzéseinek összehasonlítása során, nevezetesen az, hogy a Papp Laci egykori ellenfeleinek valamivel jobb az összesített mérlege. Ez viszont nem más, mint játék a számokkal…
Madárral kapcsolatban jelenleg az a legnagyobb kérdés, hogy összejön-e még neki egy igazi nagy megmérettetés, amivel elismerten beírhatja nevét a boksz egyetemes aranykönyvébe, vagy marad egy „európai” (kicsit lesajnált) világbajnok…
Európa- bajnokaink, akik nem fértek a legjobb tíz közé:
Nevük megemlítésével emlékezünk meg róluk, hogy ők sem maradjanak le a dicsőségtábláról!
Széles János, 1930
Szabó Gyula, 1930 (1937-ben bronzérmes)
Frigyes Dezső, 1942 (nem hivatalos EB), de 1934- ben ezüstérmes
Énekes Vilmos, 1937
Bogács László, 1947
Bene III László, 1949
Csjeff Sándor, 1973
2008.08.29. Harward
Az ökölvívó EB-k története és a 10 legjobb Magyar Európa Bajnok - I. rész
