I. Rész: Az EB-k története
Ha Európa legjobbjainak a vetélkedéséről beszélünk, akkor a történeti áttekintésen túl meg kell említenünk az amatőr ökölvívás néhány kulcsfiguráját is, főként ha a magyar vonatkozásain is túl akarunk lépni. Ez annál is inkább kötelességem, mert az EB-nek a magyar szempontból történő áttekintése már könyv formájában is megjelent,- bár nem napjainkig- s emiatt az újdonság erejével ható írásnak mást is kell tartalmaznia!
Események, érdekességek, elemzések, számszerű összehasonlítások? Talán ilyenek következnek, talán majd valami rendszer is felfedezhető lesz benne.
A téma óriási volta miatt kénytelen vagyok egyes kérdések mellett szó nélkül elmenni, másokat pedig csak itt- ott megemlíteni. Olyan problémákról is csak röviden tudok szót ejteni, mint a pontozás, illetve a győztes személyének egyértelmű és tisztességes eldöntésének a kérdése. Történelmi korokban a gladiátor küzdelmekben, a lovagi tornákon, vagy a párbajok során a győztes személye minden kétséget kizáróan eldőlt, mert a vesztes általában holtan maradt a küzdőtéren. Ez már nem követhető példa, mert ha más okunk nem lenne rá, de a vesztes sportolókat is sok esetben szívesen néznénk meg újra ringben. Valamikor az még bevált gyakorlat volt, hogy küzdelem kiütésig tartott, de ez a mai időkorlátos amatőr (és profi) mérkőzések szabályaival nem összeegyeztethető. Maradna egy olyan mindmáig meg nem valósított, és talán soha meg nem valósítható módszer, amit a vívók használnak. Találat jelző, amely az érvényes ütőfelületen automatikusan jelzi a találatot- ökölvívásban meg is számolná. Ha ez még ráadásul a versenyzőt sem zavarná, - vagyis az ökölvívó nem változna át „bádogemberré”- akkor ez igazi áttörés lenne a boksz modern kori történetében. Érzésem szerint a feltaláló nevét aranyba foglalnák.
A téves, hibás bírói és pontozói magatartás problematikája mellesleg örökzöld téma bokszberkekben, s mint látható lesz majd erre én is rendre vissza- visszatérek.
Bemelegítésnek talán nézzük meg az EB-k népszerűségének a történetét (1925- 2006), amelyre mérőszámként a résztvevő nemzetek és az induló versenyzők számát használhatjuk.
A könnyebb eligazodás kedvéért 2x2 adat: 1925- ben 10 ország 46 ökölvívója vett részt, míg ugyanezen adat 2006-ban 40/236. Láthatólag kisebb hullámvölgyekkel, de folyamatos növekedést mutat. Egyes szakemberek azt is kiolvasni vélték a számokból, hogy az olimpiákat megelőző évek európai tornáján nagyobb érdeklődés mutatkozott a verseny iránt, éppen az olimpiai felkészülés miatt.
A magyarországi ökölvívás hivatalos kezdetei és az EB-k nyitánya szinte egyidőre tehető, de most kedvcsinálónak inkább egy ugrással 1963-ba lépünk, ahol megismerkedünk egy kultikus személlyel, illetve az ő akkori véleményével.
- Feliks Stamm, (1901- 1976) lengyel mesteredző, aki 1936 és 1968 között vezette az Olimpiákra és mindösszesen 14 (!) EB-re a lengyel legénységet. 1963-ban, a Moszkvai EB előestéjén sikerült őt meginterjúvolni, amikor is hosszasan értékelte az európai nemzetek esélyeit és erősorrendjét, továbbá… (folyt. 1963.-nál)
I. Hőskor, az EB-k első két évtizede.
Az Európa- bajnokságok kezdeti történetével kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy közel sem volt akkora érdeklődés iránta, mint a későbbi korszakokban. Ezen állítás könnyen igazolható, ha az induló nemzetek számát és a sportolók létszámát figyeljük meg.
Az EB-k történetének kezdeti időszakából itt két furcsaságot emelek ki. Az első az ún. olimpiás EB-k, amelyekkel nem foglalkozok, mert (nem vagyok egyedül a véleményemmel) egy teljesítményt nem korrekt többszörösen díjazni. Ilyen logikával akár csapat- érmeket is kioszthatnának az ökölvívó világversenyeken, és akkor olyan versenyzők is hazavihetnének csapat- aranyat, akik már az első fordulóban kiestek, illetve a bajnokok egyszerre két éremmel gazdagodnának.
A második furcsaság az ún. háborús EB, amelyet 1942- ben rendeztek meg, és érthető okokból egyes nemzetek távol maradtak tőle. Ennek ellenére, mint az majd később látható lesz, az elemzéseimnél én figyelembe vettem ennek a rendezvénynek az eredményeit is. Értelmezésem szerint ez is ugyanúgy része a sporttörténelemnek, nem lehet meg nem történtté tenni. Amikor viszont a legjobb Európa- bajnokok rangsorolását végeztem, akkor már én is kihagytam ezt a „nem hivatalos” EB-t.
Az amatőr ökölvívás kontinens találkozójának olyan hosszú a története, hogy a helyszínek és időpontok felsorolása is egy terjedelmes cikket tenne ki, ezért korszakonként csupán néhányat emelek ki közülük.
A 3. Európa Bajnokság
Budapest, 1930. június 4.-8.
Sportcsarnokunk nem lévén, a Városligeti Iparcsarnokot alakították át a rendezvény céljaira. Ezt az épületet még Ferenc József korában építették, a négy oldalára gyönyörű arany betűkkel, akkurátusan ráírva a megfelelő égtáj neve. Hiába no, csak precíz ember a magyar!
11 nemzet 64 ökölvívója vett részt a versenyen. A magyar csapat mind a nyolc scs.-ban rajthoz állít valakit. A csapat nagyon erős, bár Kocsis Antal és Gelb Miklós ekkor már profinak álltak és emiatt valamit gyengült a válogatott. A csapat tagjai Adler Zsigmond szövetségi edző irányítása mellett május 29.-től, 4 napos táborozáson vettek részt Lillafüreden. Érdekesség, hogy kesztyűt nem is vittek magukkal. A programban futás, evezés, medicinlabdázás és séta, valamint zenehallgatás szerepelt.
Időközben sorra érkeznek az ellenfelek, pl. a lengyelek, akiknek már ekkor is Stamm volt az edzőjük.
Június 8.-án este 4 ezer néző előtt kerül sor a döntőkre, amelyek során öt esetben is érdekeltek vagyunk. A magyar ember azért nem hazudtolja meg magát, avagy mondhatnók, hogy tömegtájékoztatás felsőfokon: kezdés előtt a hangosbemondó bemondja, hogy labdarúgó válogatottunk félidőben, Turay és Avar két góljával, 3:0 arányban vezet Hollandia ellen. Örömre persze később is van okunk, mert 3 ökölvívónk is győzelemmel hagyja el a szorítót. A pontversenyt is megnyertük és az éremtáblázaton is elsők lettünk. 3 arany, 2 ezüst, ezzel manapság is kiegyeznénk. Meg aztán egy félidei Hollandia elleni 3:0 sem lenne lebecsülendő, így 2008-ban…
A lényeg, hogy 1930. június 8-án este ott voltunk Európa tetején. Arra már kevesen figyeltek, hogy az esemény végeztével a szervező bizottság 21 000 pengő hiányról számolhatott be…
Végezetül pedig, hogy ne maradjon senkiben hiányérzet: 40 000 néző előtt, az Üllői úton, 6:2 –re vertük a Hollandokat.
A 4. Európa Bajnokság
Budapest, 1934. április 11.-15.
Az EB-n 13 nemzet 74 versenyzője vett részt. A magyar csapat most is nagyon erős, de az ország általános állapota minden résztvevő hangulatára kihatással van. Az EB előtt a kisnehézsúlyú Szabó István (szakmáját illetően: mészáros, és ekkor 21 éves) mondta: Éppen most jubilálok, 5 éve vagyok munkanélküli…
A nehézsúlyú Győrffy Károly is hasonló problémákkal küzdött. 22 évesen ő is munkanélküli. Két fajsúlyos kívánsága volt: Szeretnék Európa- bajnok lenni, és utána valamilyen munkához jutni.
Az 1. kívánsága biztosan nem teljesült, de sejtésem szerint a második sem…
A csapat egyébként a már szokásosnak mondható módon, edzőtáborozással készült. Ekkor éppen Leányfalun, nyomorúságos körülmények között.
A mérkőzéseket a Városi Színházban bonyolítják le. Gond és probléma bőven akad, de a magyar bunyósok szereplése gyógyír mindenre. 2 arany és 4 ezüsttel fejezzük be a tornát, ami az összesített pontverseny megnyerését jelenti.
Énekes István az egyik bajnokunk, aki 2 évvel korábban Olimpiát is nyert, most a győzelem ellenére is kesereg: Édesapám nyugdíja 60 pengő havonta, abból élünk. Heten vagyunk a családban. Állandóan tele van a zsebem zálogcédulákkal…
II. A klasszikus kor, 1947-től 1971-ig.
Ebben az időszakban volt az európai amatőr bunyónak a legnagyobb a súlya. Az Olimpia után egyértelműen a legfontosabb verseny az EB volt. Európában az erőviszonyok úgy alakultak át, hogy jellemzően a keleti tömb felé kezdett billenni a mérleg nyelve, először Lengyelország, majd a Szovjetunió áldásos tevékenysége miatt. Ez az átrendeződés aztán a korszak végére teljesen stabilizálódott, a szovjetek eluralták az európai szorítókat. 1947-től minden páratlan évben rendeztek EB-t, ezért két Olimpia között két EB-t rendeztek. Az ökölvívás szakemberei és a szakvezetők általában ennek figyelembevételével állították össze az EB- ken induló válogatottakat, vagyis az Olimpia előtti EB-n jól szerepelt versenyzők kerültek többnyire az olimpiai csapatokba, míg az Olimpia utáni EB-n már jobban ki lehetett próbálni az újoncokat, a tehetséges fiatalokat.
15. Európa Bajnokság
Moszkva, 1963. május 26.- június 2.
- Feliks Stamm, (1901- 1976) lengyel mesteredző, aki 1936 és 1968 között vezette az Olimpiákra és mindösszesen 14 (!) EB-re a lengyel legénységet. 1963-ban, a Moszkvai EB előestéjén sikerült őt meginterjúvolni, amikor is hosszasan értékelte az európai nemzetek esélyeit és erősorrendjét, továbbá az amatőr boksz folyamatos változásait. Lerövidítve és néhány dolgot kiemelve, következzen ebből néhány gondolat!
- Örömmel állapította meg, hogy Európában már szerencsére leáldozott a csak verekedni tudó ökölvívók korszaka, továbbá az alibi bunyót játszó –bár technikailag képzett- bunyósoknak sem terem már babér. Divatba jött az a fajta boksz, amikor a támadásra fektetik a fő hangsúlyt, és a tudatos védekezésből is a lehető legrövidebb úton újra támadásba megy át az ökölvívó. A felkészült harcosoknak három dologra kell egyenlő mértékben odafigyelni: technika, erő és taktika. Jusson eszünkbe- példaképek:Torma II, Papp Laci, vagy éppen Nino Benvenuti!
Európa vezető nemzeteit 3 csoportra osztotta.
Úgymint: 1. Szovjetunió.
2. Lengyelország, Németország, Olaszország.
3. Románia, Anglia, Magyarország, Jugoszlávia.
A többiek a futottak még kategóriába kerültek.
- A számszerűsíthető összehasonlításaim során én is az első, a második és a harmadik csoportból válogattam. Az 1 és 2. csoport 4 országát, illetve Angliát és Magyarországot választottam ki erre a célra. Az áttekinthetőség kedvéért nem vontam be az elemzésbe Romániát és Jugoszláviát. Stamm mester korában nem volt igazán érdemes túlságosan sokat törődni Bulgáriával és az NDK-val sem, de a megemlítésükön túl én sem szándékozom velük foglalkozni, bár jelentős eredményekkel büszkélkedhetnek, de szegény NDK szinte csak kérészéletű léte során egy rövid periódusban tudott az élvonalba kerülni. Bulgária pedig, folyamatos nemzeti léte ellenére főként a cikkben elemzett periódus végén ért csak el komolyabb sikereket.
Moszkvában május végén még soha nem volt ilyen meleg. A meteorológusok nap, mint nap legalább 32 °C-t mérnek. Az öregek sem emlékszenek ekkora hőségre…
A súlyproblémákkal küzdő versenyzők örültek az izzasztó kánikulának, de a sikeres mérlegelésnek nemcsak a forróság lehetett az oka. 18 ország 133 sportolója indult ezen az EB-n, és az első akadályt, az előírt súly hozását egytől- egyig sikeresen teljesítették.
A népes mezőnyben szép számmal vannak korábbi kontinens bajnokok, címvédők. Közülük kettőt emelek ki, a lengyel Zbigniew Pietrzykowskit és a szovjet Andrej Abramovot, akik háromszoros EB győztesként érkeztek erre a megmérettetésre. Az ő szereplésüket kiemelt figyelem kisérte.
A Moszkvai Luzsnyiki Sportpalotában a végküzdelmeket 15 ezren látták, de a bajnokság során végig komoly érdeklődés kísérte a mérkőzéseket. Mint ahogyan azt előre látni lehetett, a hazai ökölvívók ismét Európa fölé nőttek, és ebben csak csekély részt kapott a hazai pálya előnye. A szovjet bunyósok okos, taktikus öklözéssel előzték meg vetélytársaikat. Felkészültségükre jellemző, hogy az összes döntőben jelen voltak. A korabeli újságok szalagcímekkel hozták a döntők után: Szovjetunió : Európa- válogatott 12:8. Kik tudták megszakítani a szovjet sikerszériát? Könnyűsúlyban Kajdi János, kisváltóban a lengyel Kulej.
A már említett félnehézsúlyú Pietrzykowskiról sok más is elmondhatnék, de most csak annyit, hogy ezzel az EB győzelemmel a negyedik aranyát zsebelte be, ami egy 3. helyezéssel kiegészülve szinte a mai napig a legeredményesebb Európa- bajnokká tette őt.
Nehézsúlyban a sokszoros csehszlovák bajnok Nemec tudta megszakítani a szovjet Abramov sikersorozatát. Abramov győzelme sorozatban 4. EB aranyát jelentette volna, amit pont hazai szorítóban ünnepelhetett volna. Gondolom számára mekkora csalódás lehetett ez a vereség. Andrej Abramov, ez a 106 kg-os erőember akkoriban félelmetes óriásnak számított. Nagy dicsőség volt Nemec számára, hogy megérdemelten megfosztotta címétől. Hosszú pályafutása alatt Nemec sok világversenyen indult, de a hazai verhetetlensége ellenére, egészen eleddig, a nemzetközi porondon elkerülték a nagy sikerek.
Ezen az EB-n újra terítékre került a vívó, vagy az erőboksz kérdése. Az erőbokszot, különösen a tisztátalan fajtáját a szakértő szovjet publikum sem honorálta. A pontosan, kulturáltan vívó, szabályos ütésekkel operáló sportolókat tapssal köszöntötték, a téves pontozói ítéleteket pedig gyakran füttykoncerttel díjazták. Sajnos erre is gyakran akadt példa- hiszen ez örökzöld téma- mert a sportág vezetői nemzetközi szinten szinte egybehangzóan a technikás vívó típusú öklözést részesítették előnyben, de mindez sajnos nem jutott el a pontozók tudatáig, amiből félreértések támadtak. Emiatt később is a hibás és téves pontozóbírói munkáról beszéltek inkább, semmint csalásokat emlegettek. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor már ez előrelépés.
16. Európa Bajnokság
Berlin, 1965. május 23.- 29.
A legnagyobb kérdés az volt ekkortájt, hogy a Szovjetunió legjobbjai képesek lesznek-e felülmúlni a szinte napra pontosan 2 éve mutatott produkciójukat. (Elárulom, hogy sikerült.)
A berlini Sport- Echo nevű sportújság egy kérdőívet adott ki Európa legnevesebb szakembereinek, azzal a feladattal, hogy nevezzék meg a tíz scs. legjobbjait. Hat szakember véleménye alapján- kérésre szívesen meg is nevezem őket- meg is lett az összes scs. négy első helyezettje. Légsúlyban kettő szovjet került az első négybe, a többiben egy-egy. Hat esetben az első helyre, három esetben a második helyre és csak egy esetben került a harmadik helyre szovjet bunyós.
1965 történetéhez elöljáróban meg kell ismernünk egy másik olyan nagymestert (Stamm után), aki szintén emblematikus alakja lett a nemzetközi ökölvívásnak!
ОГУРЕНКОВ Виктор Иванович (1912-1979), советский спортсмен (бокс), заслуженный тренер СССР (1956)
Viktor Ivanovics Ogurenkov (1912-1979), egykori szovjet ökölvívó, később „érdemes” edző, a nemzeti válogatott mestere. Egyebekben, elismert elméleti és gyakorlati oktatója a sportágnak. Csak hogy fogalmat alkothassunk róla, ezért azoknak, akiknek nem jutott rögtön az eszébe: 1946-ban Papp Lacit is legyőzte…a fivére, Jevgenyij Ogurenkov. :-)
A képen egy csúcstalálkozó, mert máshogyan, hogy is nevezhetnénk, ha Stamm és Ogurenkov együtt ücsörög egy kerti padon.
Az ő keze alatt az EB- ken a szovjet válogatott sikert- sikerre halmozott. Az 1965 évi szovjet bajnokság után, és a Berlini EB előtt sikerült őt is, és néhány tanítványát szóra bírni. Mi a sikereik titka?
A szovjet boksz óriási tömegbázissal és emiatt hatalmas tartalékokkal rendelkezik. A szovjet ökölvívók fizikai állapota kifogástalan, a három menet végig harcolása nem okoz nekik gondot. A technikai képzettségük pedig? A keleti blokk java része mindenesetre tőlük tanulja a „modern” ökölvívást.
Az egyébként jól felkészült edzők szinte fanatizálják a kezük alatt dolgozó versenyzőket, néha a végletekig terhelve őket.
Ezeknek a sportembereknek egy nemzetközi verseny kiküldetési jogáért olyan szintű küzdelmeken kell keresztül menniük, hogy az Európa többi országában szinte elképzelhetetlen. A rivalizálás olyan mértékű, hogy a Szovjetunió Bajnoki címéhez sokszor nehezebb út vezet, mint egy EB címig. Olyan sztárok is kiestek a küzdelmek során, mint a legendás Lagutyin. Vagy ott volt még Popencsenko esete, akit csak egy hajszál választott el a vereségtől, de a szerencse mellé szegődött. Egy Jevsztyignyejev nevű, szikla keménységű fickó két teljes meneten keresztül oktatja, amikor belelép egy igazi Popencsenkó- féle jobbhorogba, ami miatt rászámoltak, majd ettől teljesen elbizonytalanodva el is veszíti a meccset. Később aztán Popencsenkó méltán lett az EB legjobb ökölvívója.
És még nem is beszéltünk a Barannyikov vs. Nyikanorov vetélkedésről, amiből az egyiknek szükségszerűen el kellett véreznie. Két világklasszis, akik nem mellékesen Kajdi János legnagyobb riválisai voltak.
Na és a szurkolók. A döntőket tizenöt-ezren nézik végig a helyszínen, élvezik a sportszerű küzdelmeket, és tiszta szívvel megünneplik a győzteseket. (Szovjetunióban érdemes bajnoknak lenni!)
A képen az apokalipszis tíz talpasa látható, akik alighanem kikérnék maguknak ezt a tiszteletlen megnevezést- bár az vitán felül áll, hogy Európa ökölvívói rettegték a nevüket. Valójában ők az 1965 évi szovjet bajnokok, és ebbéli minőségükben EB indulók és szinte kivétel nélkül Európa Bajnokok is lettek. A fentebb tett állítást azért pontosítsuk néhány helyen, csupán a rend kedvéért!
Balról a második és a harmadik, Grigorjev és Sztyepaskin EB győztesek lettek, a negyedik Nyikanorov helyett Barannikov indult az EB-n, szintén bajnok lett, a hatodik Kirszanov helyébe Tamulisz lépett, aki szintén EB győztes lett, továbbá a felsőbb scs.-okban induló Agajev, Popencsenko, Poznyak és Izoszinov (kivétel nélkül) szintén Európa trónjára kerültek. A teljességre törekvő, érdeklődő olvasók számára: balról az első Szorokin, az ötödik pedig Frolov.
Ezen az EB-on „csupán” 8 döntőben érdekeltek, viszont azt mind (!) megnyerték. Stílszerűen: Szovjetunió : Európa- válogatott 16:4.
Végül azért néhány szó a magyarokról. Az EB előtt a szakvezetés már folyamatosan kesergett, mert Kajdi sérült, és így a csapatban egyetlen világklasszis sincs. Középszerű csapattal, kicsiny reményekkel indultunk el, majd pedig szerény eredményekkel érkeztünk haza. Ha legalább egy jó formában lévő Török „Béka” bekerülhetett volna a csapatba, akkor is másképp néztek volna a válogatottra, de sajnos ekkoriban már Törökre nem számíthatott a vezetés…
III. A visszaesés kora, a 70-es 80-as évek.
Néhány olyan említést érdemlő változás történt a világ amatőr ökölvívásában, amelyek miatt mind az európai boksz, mind pedig az EB - mint rendezvény- jelentősége csökkent. Az Olimpia utáni legfontosabb esemény az 1974-től megrendezésre kerülő VB lett. Továbbá a kubai bunyó rohamléptű fejlődése adott megrendítő ütést Európára, a ringben a maga drasztikus valóságában, egyébként meg lelkiekben, az önérzet totális sárbatiprásával…
23.Európa Bajnokság
Köln. 1979. május 5.-12.
23 ország 156 versenyzője vett részt ezen a tornán. A költői kérdés felvetése nélkül is tudjuk, hogy a szovjet bunyósok uralják a ringet. Olyan elképesztő fejlődést nem mutattak éppen az elmúlt időszakban, de jellemző a fölényükre, hogy az ekkor 12 scs.-ban megvívott küzdelmek során 10 érmes helyezést érnek el. Hamarosan ezzel is foglalkozunk valamit.
A magyar résztvevők küzdelmeinek elemzése kapcsán inkább a pontozói munka különös eltévelyedéseit vesszük szemügyre. Kezdjük azzal, hogy ez az EB nagyon kellemes meglepetésekkel szolgált a számunkra. A magyar indulók között nem voltak Gedó szintű klasszisok, az elmúlt világversenyeken a bunyósaink adósak maradtak az eredményekkel és a színvonalas bunyóval. Ennek ellenére itt 3 érmet is összebokszoltak, de eközben megesett néhány furcsaság. Felidézzük Sermer György akkori néhány mondatát. - Ilyen gyenge bíráskodást még sohasem láttam. Képzetlen bírók és gyakorlattal nem rendelkező pontozók, akik honfitársaik érdekei szerint pontoznak, illetve tekintélyes nemzetközi vezetők elvárásainak akarnak megfelelni- mondta Sermer.
A pontozók befolyásolhatóságára következzen egy „magyar” példa! Orbán Sándor volt talán a csapatunk legjobbja, remek mérkőzést vív a román Radu ellen, de általános meglepetésre 3:2 arányban az ellenfelét látják jobbnak. A magyar vezetők tiltakoznak minden létező helyen, de Orbán vereségét nem lehet a szorítón kívül győzelemre változtatni. Az egyik pontozó, az angol Gaitskell kapja a legtöbb kritikát Orbán lepontozásáért, de nem tiltják el a továbbiaktól. Hamarosan „jóvá” is teszi hibáját, mert a számára következő „magyaros” meccsen Pémet látja jobbnak a török Karakalle ellenében. A pontozás aránya 3:2. Nem szeretném Pém László érdemeit kisebbíteni, de nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy az Orbán elleni bűnét Gaitskell így akarta feledtetni. A találkozó jelentőségéről csak annyit, hogy ez a győzelem Pémnek bronzérmet jelentett, tehát kis túlzással még hálásak is lehetnénk Gaitskellnek…
Somodi Ferenc pedig döntőt vívhatott. Róla még lesz alkalmam kicsit részletesebben is beszélni, ezért csak annyi, hogy 1979 után még szép sikerek vártak rá.
Végezetül néhány szó még a szovjetekről. A tíz megszerzett éremmel fölényesen nyerik a pontversenyt. Ebben a konkrét helyzetben már inkább az az érdekes, hogy mi történt a két korábban kiesett versenyzőjükkel? A váltósúlyú Alexander Koshkin a nyolc között szenved egyhangú pontozásos vereséget a későbbi győztes német (NSZK) Müllertől, de Koshkint sem kellet félteni, mert klasszisát bizonyítandó, 1981- ben Tamperében már ő lesz az Európa- bajnok. A másik pórul járt ökölvívójuk, a középsúlyú Vladimir Shin, akiről meglehetősen keveset tudok, kiesése körülményeiről is csupán annyit, hogy svájci ellenfelével szemben diszkvalifikálták.
25.Európa Bajnokság
Várna. 1983. május 7.-15.
A jubileumi EB-n 19 ország 149 ökölvívója vesz részt. A versenyzők 12 scs.-ban mérik össze erejüket, és ismételten a szovjetek bizonyulnak a legerősebbnek. Érem nélkül egyikük sem utazik haza Bulgáriából. Nyolcan a legfényesebbet vihetik haza, a többi négynek a bronzból készült medáliából adnak egyet- egyet. Ezek után, no meg néhány hónappal az események után, a Szovjetunió Népeinek VIII. Nyári Szpartakiádját követően, - érthető okokból- viszonylag derűsen nyilatkozott a sajtónak ARTYEM LAVROV, a szovjet válogatott vezetőedzője. A vele való beszélgetéssel csupán egy probléma adódott, nevezetesen az, hogy minduntalan visszakanyarodott a számára legfontosabb kérdéshez- teljesen érthetően- mégpedig ahhoz, hogy a szovjet bunyó képes-e lépést tartani a tengeren -túliakkal. Az európai ellenfelekről is elismerően nyilatkozott, de láthatóan tisztában volt azzal, hogy nekik elsősorban az amerikai és a kubai ellenfelekre kell koncentrálni, viszont ez most nekünk nem központi kérdés.
- A Szovjetunió legjobbjai uralták a ringet, pedig 7 ökölvívónk ezen az EB debütált. A torna legjobbja az 54 kg-os Jurij Alekszandrov volt, aki a döntőben egy jugoszláv sportolót győzött le. Az utóbbi évek statisztikája nagyon hízelgő ránk nézve, de ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A versenyzőink technikailag és taktikailag jól felkészültek, de a ringben sokszor csak a pillanatnyi forma, és apró részletek döntenek.
Számunkra nagyon fontos, hogy nagyon erős, kiegyensúlyozott a hazai élvonal. A válogatott összeállításánál kb. 70 (!) ökölvívó közül tudok válogatni. Erre kitűnő példa a 63,5 kg-os mezőny. Az Európa- bajnok Vaszilij Sisov a szpartakiádon kikapott Oleg Menshikovtól, aki szintén a vert mezőnyben végzett. A döntőt Erik Hakimov vívta Manvel Muragyan ellen, az előbbi sikerével. A mezőnyben pedig még ott volt a korábbi bajnok Szergej Micsnyik (81-ben, könnyűsúlyban volt bajnok) is- mondta Lavrov. Ezek aztán a kellemes gondok…
- 83-ban az EB-n remekül szerepeltek az NDK ökölvívói is. Minden olyan scs.-ban, ahol elindultak, legalább a nyolc közé jutottak. Szereznek is 6 érmet maguknak. Az NDK ökölvívóiról elmondhatjuk, hogy szinte a legharcosabb erőbokszot részesítik előnyben, a legendás német precizitás ebben a sportágban inkább a szovjetekre volt jellemző. Ezen az EB-n tűnik fel egy Henry Maske nevű fiatalember, aki bemutatkozásul szerez is egy bronzérmet középsúlyban.
A korszak legvégére maradjon egy Európa- bajnoki extraklasszis bemutatása. Megszokhattuk már, hogy amikor a legeredményesebbeket akarjuk kiválogatni, akkor a szovjetek háza táján kell kereskednünk. Ha most is így tennénk, akkor ellenben soha nem akadnánk rá arra a törpésített amatőr gladiátora, akire én gondolok. Még azt is merem feltételezni, hogy az alábbiakban leírásra kerülő körülmények miatt, sokak figyelmét elkerülte ennek a remek sportembernek a létezése. A Bulgár állampolgárságú, de török származású, Исмаил Мустафов (Izmail Musztafov, vagy másképpen: Ivajlo Marinov) volna az a személy, aki a legkisebbek csatáiból rendre győztesen került ki. 81-ben és 83-ban Musztafovként lett kontinens- bajnok, majd 85-ben már megváltozott néven, Marinovként szerez egy ezüstérmet, amit 89-ben és 91-ben még egy- egy arany követ. Így négyszeres első helyezett és egyszeres második helyezett. 1978- 1993 között összesen 14 alkalommal nyerte meg hazája bajnokságát. Imigyen fordulhat elő, hogy egy 162 cm-es, 48 kg-os emberből óriás lesz, pedig a többi nemzetközi sikerét itt fel sem soroltam…
IV. Az európai boksz mellékszereplővé válik. Az 1991-től napjainkig tartó korszak.
Akkor gyorsan következzen egy rövid magyarázat és egy kis kiigazítás! Az EB-k és más nemzetközi versenyek, sőt a VB is többnyire olimpiai kvótaszerző (kvalifikációs) tornává degradálódott. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy pl. egy EB cím teljesen elértéktelenedett volna, csupán arról van szó, hogy az Európa Bajnokságon való jó szereplés is egy magasabb rendű célnak lett alárendelve. Na, persze ez sem ilyen egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik! Az olimpiai kvótaszerzésnek nincs olyan régi, jól bevált gyakorlata, amihez jó előre tervezni és igazodni lehetne, sőt éppen ellenkezőleg, eddig még minden alkalommal más- más szisztémát alakítottak ki az AIBA vezetői. Egyes esetekben az EB eredményeit nem is számítottak be. Ellenben, ha megnézzük, akkor látható, hogy 1996 óta az EB-ket páros években rendezik, s imigyen minden második EB éppen az Olimpia évében kerül megrendezésre. Ehhez pedig innentől nem kell sok okoskodás,- az adott év legrangosabb eseménye mellett szinte jelentéktelenné válik az EB- felvetődik egy más sportágakból is ismert probléma, hogy lehetséges-e egyáltalán, hogy néhány hónapon belül többször is csúcsformába kerüljön a versenyző. Arról a csöppnyi kis „részletről” meg nem feledkezve, hogy az olimpiai küzdelmekre minden versenyző az „élete formáját” szeretné hozni. Erről a dologról, konkrétan a 2000 évi eseményekről Madár biztosan tudna így utólag elmélkedni…
Arról pedig már csupán néhány gondolat, hogy az itt jelzett korszakra jellemző, hogy az EB eseményeit már nem kíséri olyan világméretű figyelem, mint- amit esetleg meg is érdemelne- egykoron. Ennek nagyon prózai oka van, ugyanis az orosz öklözőket leszámítva, no meg néhány egykori tagköztársaság bélit, bizony fényévnyi távolságra lemaradva cammogunk a kubaiak mögött. Nyilván akadnak ez alól azért örömteli kivételek is, de jelenleg Európa felzárkózása csak távoli célnak tűnhet. Ha még azt is hozzátesszük, hogy Európa képviseletében leginkább a volt szovjetek- és nem a klasszikus európai boksznemzetek- viszik a prímet, akkor tényleg érthető, hogy Európa háttérbe szorulásáról elmélkedem…
31.Európa Bajnokság
Vejle (Dánia), 1996. március 30.- április 7.
Egy EB, aminek igazán súlyos jelentőséget szántak a sportág legnagyobb becsű prominensei. Egyszeri és megismételhetetlen olimpiai kvótaszerző versennyé alakult az európai bunyósok számára. Most, vagy soha. Meg nem mondom, hogy voltak-e vesztesei ennek a szisztémának, de könnyen lehettek. Klasszisainkat szerencsére nem zavarta a tét súlya, Kovács István meg sem állt a bajnoki címig, Erdei Zsolt egy 3:1 arányú pontozásos vereség miatt „csak” ezüstérmet kapott, de ez bőven elég lett az olimpiai kiküldetéshez. 75 kg-ban Sven Ottke, a tőle megszokott „antiboksszal” nyert Zsolti ellenében. A népszerű „Madár” becenevű ökölvívónk számára nem is ez a mérkőzés, hanem a döntőbe jutásért folytatott meccs hozta meg az ismertséget és az elismertséget. Rendkívül színvonalas és nagyon szoros mérkőzésen (a pontozás aránya 6:5) győzte le Alekszandr Lebzjakot, aki a rossz nyelvek szerint éppen emiatt a meccs miatt ment feljebb a 81 kg-ba. Az mindenesetre ténykérdés, hogy ez a mérkőzés az egész EB egyik legszínvonalasabb küzdelme volt, sőt Zsolti amatőr pályafutásának egyik legkiemelkedőbb teljesítménye. Amikor néhány szóban méltatom majd a korszak legjobbjait, akkor Lebzjakról még szót ejtek.
33.Európa Bajnokság
Tampere, 2000. május 13.-21.
Ismét egy EB az Olimpia évében. Szinte pontosan 4 hónap van még az Olimpiáig, ráadásul ez az EB nem dönt az olimpiai kvótákról. Az már megszokott dolog, hogy az oroszok viszik a prímet, de a törökök 3 aranya, és úgy általánosságban a remek szereplésük, meglepetésnek számít. Érdekes, hogy az 1993-as törökországi EB óta állandósították helyüket a nemzetközi elitben.
Számunkra viszont fontosabb pl. Erdei szereplése. Erdei szó szerint végig gázol az ellenfelein. Először egy holland ellen győz döntő fölénnyel, majd ugyanígy egy jugoszláv ellen. Az elődöntőben 10:1 arányban nagyon megveri az ukrán Zubrihint, majd a döntőben a horvát Bozic ellenében (11:5) szintén pontozással megszerzi az aranyat. Madár minden bizonnyal olyan formában bokszolt, amivel olimpiai aranyat is lehet nyerni, csak ez a formaidőzítés éppenséggel kicsit korai lett. A jelek szerint ezt a kirobbanó formát nem sikerült átmenteni a Sydney játékokra. Erdei ugyan jól bunyózott aztán Ausztráliában is, de a teljesítményének mérésére felhasználhatunk egy nem teljesen egzakt mérőszámot, a Zubrihin elleni két mérkőzésén adott és kapott pontjainak hányadosát. Az Olimpián „csak” 14:9 arányban veri az ukránt, szemmel láthatóan sokkal kínosabban, mint az EB-n. 10:1=10, illetve 14:9=1,55; vagyis: 10:1,55 ami több mint 6 szoros különbséget jelentene, ha lehetne ilyen összehasonlítást tenni. Annyit viszont mindenki látott, hogy ez az Erdei nem a tamperei Erdei. Az elődöntőről már inkább említést sem teszek…
A 2000 évi EB-n az oroszoknak nyolc döntősük volt, akik közül négyen aranyosak lettek, négyen pedig ezüstösek. Ha már ígértem, hogy megemlítem még Lebzjakot, akkor néhány szó róla. Miután a 96-os kudarcos EB szereplése után felment 81 kg-ba, utána gyakorlatilag menetrendszerűen jöttek a legnagyobb sikerek. Ha igaz volna az a korábbi állítás, hogy Lebzjak éppen Madár miatt ment fel 81 kg-ba, akkor semmi esetre sem sietett vele, mert az Atlantai Olimpián még mindketten 75 kg-ban versenyeztek. Lebzjak a nyolc között a későbbi győztes kubai Hernandeztől szenvedett vereséget.
Ezt követően, 1997-től, már félnehézben óriási sikersorozatot produkált. Alekszandr Boriszovics Lebzjak (Александр Борисович Лебзяк) 97-ben világbajnoki aranyat, majd 98-ban és 2000-ben Európa- bajnoki aranyakat szerez. 2000-ben még Olimpiai arannyal is gazdagodik. Minekutána, most kiemelten az EB-kel foglalkozunk, ezért jegyezzük meg, hogy összesen öt érmet szerzett EB-ken, ebből a két arany mellett két bronzot és egy ezüstöt.
Néhány említést érdemlő érem halmozó:
A kislégsúlyú Szergej Kazakov, három arannyal és egy ezüsttel. Raimkul Malahbekov 57 kg-ban összesen 5 érmet gyűjtött be, igaz ebből csak kettő aranyat, de ezeket két ezüst és egy bronzzal egészítette ki. Az 51 kg-os Georgij Balaksin 3 szoros aranyérmes.
Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel a király kategória, a szupernehézsúly bajnoka.
Éppen Lebzjak időszakában uralkodott Európában az orosz Alekszej Lezin. (Алексей Владимирович Лезин) Háromszoros EB győztes, 96, 98 és 2000-ben. Õ például azt is elmondhatja magáról, hogy mindkét Klicskó skalpjával rendelkezik…
Utoljára, de nem utolsó sorban, következzen egy összehasonlítás, amelyben a kiválasztott 6 ország teljes EB történeti pontvadászatát próbáltam egybevetni.
A korábbiak során már megemlítettem, hogy leginkább az áttekinthetőség miatt hagytam ki néhány, jelentőséggel bíró nemzetet. Továbbá azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy némely tekintélyes boksznemzetet a cikk során ugyan megemlítettem, de a történelmi múlt hiánya miatt hagytam ki ebből a diagrammból.
Végezetül pedig: mint minden ilyen, és ehhez hasonló összehasonlítás, vitára is okot adhat, valamint erőltetettnek is tűnhet, ezért kérem a tisztelt olvasók megértését!
És még egy utolsó, szerzői megjegyzés: A számításokhoz használt alapadatok egy része mások korábbi gyűjtése, de ezt mindet (kivétel nélkül) ki kellett egészíteni, hogy napjainkig érvényes aktuális adatokból dolgozhassak. Sok esetben pedig kizárólag saját munkám eredménye egy-egy kulcsfontosságú adat előbogarászása- nem kevés szabad időm felhasználása árán.
Folytatása hamarosan következik!
2008. 08. 29. Harward
