Nemrég került a mozikba a Fighter című film, a nagyszerű harcos, Mickey Ward életéről szóló műben feltűnik féltestvére, Dicky Eklund is, aki szintén bokszoló volt egykoron. Egy kisvárosi hős, aki a kábítószer és egyéb örömök rabja lett. A filmben akarva-akaratlanul is végül Eklund karaktere került a középpontba, a Christian Bale által megformált figura a lehető legpontosabb kórkép a megbízhatatlan Dickyről, aki öccse sorsát látva végül ráeszmél önnön tökéletlenségére és szakít káros szenvedélyeivel. Eklund története nem egyedülálló, messze nem. Kisváros, hős, nem kell messzire visszatekintenünk az időben, ha hasonló bokszolósorsot keresünk. Kelly Pavlik, Youngstown ünnepelt sztárja, a Szellem, aki alól pillanatok alatt szaladt ki a talaj, ma gyakorlatilag senki nem kíváncsi rá. Hamarosan visszatér, szinte a nulláról kell kezdenie, sörösüvegek nélkül.
A kérdés ott tornyosul Kelly Pavlik feje fölött. Az lennék? Pavlik tudta, hogy szereti a sört. Sör a focihoz, sör a dartshoz, sör a haverokkal, akik csak ki akartak engedni egy kis gőzt. De hogy alkoholista lenne?
„Hát….” – mondja Pavlik elcsukló hangon.
A sör szeretete nem betegség, ugye? A 28 éves Pavlik rengeteg embert ismert, akik ugyanúgy szeretik a sört, mint ahogy ő is. Ha ő alkoholista, akkor a legtöbb youngstowni is az, ő csak ivott, ahogy a többiek is.
Vagy mégsem? Talán Pavlik észre sem vette, hogy mennyi sört iszik, nem vette észre, hogy a három, négy üvegből hirtelen tíz vagy tizenkettő lett. Talán észre sem vette, hogy a piálás milyen hatással van a családjára. Nem vette észre azt sem, hogy mennyire nehéz volt a feleségének, Samanthának, aki sosem tudta, hogy esténként mikor jön haza a férje. Vagy az apjának, Mike-nak, aki csak úgy tudott elaludni, ha kihúzta a telefont, különben egész éjszaka rettegett amiatt, hogy valaki egyszer csak felhívja, hogy valami történt a fiával.
Talán egyiket sem vette észre, de most megtette. Két kemény családi beszélgetés (ún. intervention, melyen a családtagok egy szakértő segítségével beszélgetnek a beteggel) és két hosszabb elvonókúra után Pavlik végre elfogadta az igazságot.
„Hát, ha a rehabilitációs program szerinti fogalmat nézzük, akkor igen, alkoholista vagyok.”
Nehéz megmondani, hogy az ivászat mikor kezdett komoly problémát jelenteni Pavlik számára. Talán 2007-ben kezdődött, amikor Jermain Taylor látványos kiütésével megszerezte a középsúlyú világbajnoki címet. A győzelem valóságos hőssé emelte az ohio-i Youngstownban, a helyi újság külön rovatot indított számára, mindenki ismerte, mindent tudtak róla és bárhova ment, mindenki meg akarta hívni egy italra.
„Kimentem és senkit nem érdekelt, hogy mit iszok. Csak vették nekem a piát, és ez egy idő után kezdett szokássá válni.”
„Nem volt felkészülve arra, hogy mivel is jár, ha megszerzi a címet.” – mondja apja, Mike Pavlik. „Ha bárhova is bement, az első dolog, amit hallottál az, hogy valaki átkiabált a másik sarokból, hogy hé, hozzatok neki egy italt. Csak egyetlen szóval tudom jellemezni ezt az egészet, őrület.”
Õrület, ez igaz. De mindezt senki nem vette észre, senki nem tudta kontrollálni? Pavlik családja nem, egészen 2009 végéig. Ez az év kemény időszak volt Pavlik számára, bár kétszer védte meg WBC és WBO címeit, előbb Marco Antonio Rubio majd decemberben Miguel Espino ellen, egy komoly fertőzés miatt kórházba került és kénytelen volt lemondani a nyárra tervezett Paul Williams elleni igencsak sok pénzzel kecsegtető összecsapását.
Ahogy a problémák csak sűrűsödtek a feje fölött, egyre frusztráltabb lett, ráadásul sosem volt bőbeszédű. A kibeszélés helyett végül az italozásban lelt vigaszt.
„Nem beszélek sokat. Nem érzem úgy, hogy beszélnem kellene, ha valami aggaszt vagy zavar. A pia egy kicsit kiszellőztetett. Minden pillanatok alatt történt, volt idő mikor minden nyugodt és jó volt, és egyszer csak bumm, mintha valami kilövellt volna. Ez a legkisebb dologtól is lehetett, olyan egyszerű dolgoktól, mint egy veszekedés vagy a stressz. Mindenki utál veszíteni, csalódtam magamban. Az utolsó meccs Martinezzel, ez az egyik dolog, ami szinte kísért. Miért kellett azon a súlyon elvállalnom azt a meccset? Ez nagyon zavart és zavart az is, mikor azt mondták, hogy Pavliknak nincs esélye egy ilyen fickó ellen. És amikor ittam, akkor ez az egész kezdett eltűnni.”
2009 végére Pavlik családja fordulópontra jutott.
„Nagyon aggódtam az egészsége miatt, egy szülőnek ez nagyon rossz érzés, senki nem akarja látni, hogy valaki, akit szeret így tönkreteszi magát. Láttam, hogy ez lesz, de nem tudtuk lebeszélni a dologról. Ahogy mondta, az alkohollal eresztette le a gőzt.”
2010 januárjában a Pavlik-család döntésre jutott, hívtak egy specialistát. Mike, Samantha és anyja Debbie és a szakértő otthonukban próbálták ráerőltetni az igazságot Pavlikra, hogy alkoholista és elvonóra kellene mennie. Kelly beleegyezett és még aznap este elrepült a kaliforniai Betty Ford Centerbe.
Nem sokáig volt ott, a 30 napból végül csak 20 lett.
„Nem kaptam semmit, és én sem erőltettem nagyon a dolgot. Ha bármi olyat kellett volna csinálnom, amit elvárnak, akkor megcsináltam volna, csak belekerültem valamibe és végigültem.”
Ohióba visszatérve Kelly pillanatok alatt visszazökkent a régi kerékvágásba, nem volt olyan nap, amikor ne itta volna le magát a sárga földig. Amíg a felesége és a gyereke aludt ő csak vedelte a sört, nem sokat volt otthon és csak ritkán hagyta ki az alkalmat, ha valahova el lehetett menni.
„Partikra jártam, az egész dolog kezdett teljesen ellenőrizhetetlenné válni.”
Szeptemberben újabb intervenció következett, ismét elhívták a szakértőt, hogy segítsen Pavlikon. Kelly ezúttal azonban nem volt olyan megértő, mint kilenc hónappal ezelőtt. Fel-le rohangált a lépcsőn és ellenségesen nézett az idegenre, mikor az ecsetelni kezdte, hogy a piálása mennyi gondot és veszélyt jelent a családjának.
„Ott ültem és azt gondoltam, hogy meg….hatod magad, tíz perc múlva ki…lak a házamból.”
Nem tette meg. Meghallgatta a szakértőt, a szüleit, a feleségét. Döntött. Ismét elmegy az elvonóra. Sőt, ezúttal 60 napra. Ezúttal végigcsinálja.
„Azért döntöttem így, hogy elmondhassam mindenkinek, hogy vagy csinálják azt amit akarnak, ahogy én is csináltam, vagy álljunk a sarkunkra és végre fejezzük be ezt a dolgot. Azt hiszem az utóbbi volt a jobb megoldás.”
Mike Pavlik: „Bármikor azt mondhatta volna, hogy húzzatok a p…..ba. De nem tette. Össze szedte magát. Emlékszem, amikor elment, akkor azt mondtam, hogy nem tudom, hogy én végigtudnám-e csinálni ezt. Ez olyan, mint amikor bevonul valaki a seregbe és fogalmad sincs, hogy hova kell menned, mi vár rád és mit fognak tenni veled.”
Egy újabb fordulat is történt, Kelly a Betty Ford helyett ezúttal a The Ranch nevű helyre ment, ha a Ford egy kis klub volt, akkor utóbbi egy kőkemény munkatábor. A napok reggel hatkor kezdődtek, meditációval, csoportos gyakorlatokkal, majd délután ún. Ranch projekteken vettek részt, folyómedret ástak vagy sziklákat takarítottak el a hegy oldaláról. A szerencséseket konyhai munkára osztották be, nekik főzniük és takarítaniuk kellett. Végül estefelé egy pár óra pihenő a kötelező Anonim Alkoholisták-találkozó előtt.
A hálók rendkívül kényelmesek voltak, a páciensek emeletes ágyakban aludtak. Kellyt azonban éjszakánként jó párszor felébresztette az egyik hallucináló szomszéd kiabálása.
„Az egyik srác felkelt az éjszaka közepén, térdre rogyott és püfölni kezdte az ágyát. Ha álmodott, akkor elölről kezdte. Az egész szobám rázkódott, a szobatársa pedig pánikba esve rohant ki a folyosóra.”
Pavlik nem szeretett ott lenni, távol a gyerekétől és feleségétől. Gyakran elosont a telefonig, de az első harminc napban szinte teljesen el volt zárva a külvilágtól.
„Amikor odakerültem, úgy éreztem magam, mint egy ki…ott őrült, ha elém került volna egy elefánt, akkor a szuszt is kinyomtam volna belőle. Mérges voltam, ahogy telt az idő, egyfolytában csak azt mondogattam, hogy b..meg, b…meg, itt vagyok, itt kell lennem. Nem tudok semmit se csinálni. De nem szomorkodhatok és idegeskedhetek egész nap. Ezért úgy dolgoztam, mint egy állat. Végigvittem az osztályokat, némelyiktől tanultam is valamit. A legegyszerűbb, mikor bejön pár idősebb fickó és olyan dolgokról mesélnek, amik velük történtek meg. Emellett rengeteg időm volt, hogy gondolkodjak magamon.”
Pavlik jelenléte nem maradt észrevétlenül, még az elején történt, mikor tévét nézett a társalgóban. Egyszer csak oda lépett hozzá az egyik páciens, kezében a Sports Illustrated egyik számával, benne Pavlik véres arca a Martinez elleni meccs után.
„Le volt döbbenve, én meg tök ideges lettem. Gondoltam, ott van az a rakás újság és te nem tudsz találni egy olyan képet, amelyiken győztesként szerepelek?”
Nehéz volt, de így kellett lennie. Bizonyos szempontból Pavlik akarta így. Nem tartotta magát annyira betegnek, mint azok a drogosok vagy más alkoholisták voltak, akikkel tele volt a központ. De tudta, hogy voltak olyan dolgok az életét illetően, amikkel csak itt tud megbirkózni.
„Amiből lehetett, abból kiszálltam. Ami az alkoholt illeti, egyáltalán nem hiányzik. Amikor ott voltam és tiszta ideg voltam, hogy ott kell lennem, a legutolsó dolog, amit látni akartam, az az alkohol volt. Ez volt az utolsó, amire gondoltam. És ezt nemcsak úgy mondom. Nem is értem az egészet mikor mindenki arról beszél, hogy mennyire nehéz megállni, hogy újra elővegyük, hogy mennyit álmodnak róla, hogy megint igyanak. Nálam ez nem jött elő. Ez az utolsó, ami érdekelne. Egyszer, amikor valami meccset néztem ott a tv-ben, akkor egy pillanatra beugrott, hogy de jól esne egy üveg sör miközben nézem ezt a mérkőzést. De ez volt az egyetlen pillanat. Változtattam az életszemléletemen, megtanultam, hogyan kell kezelni a dolgokat, és megbirkózni dolgokkal anélkül, hogy felemelnénk az üveget.”
Pavlik szerint az ivászat sosem befolyásolta a boksztudását. Edzője, Jack Loew szerint nem így történt.
„A piálás hatását az edzés alatt kezdtem észrevenni jó pár mérkőzéssel ezelőtt. Igazából a Lockett elleni meccsen kezdődött, letargikus volt, de semmi komolyabb. Késett az edzésről, a futást is késő délutánra kellett halasztani. Kelly mindig megtette, amit kértem, bármit is csinált előző este. De ahogy bokszolt azon a meccsen, már látni lehetett, hogy valami nem stimmel, teljesen letörtnek tűnt.”
Loew szerint az ivászat nem elterelő sztori volt ahhoz, hogy megmagyarázzák a Williams vagy a legutóbbi, Brian Vera elleni elmaradt mérkőzéseket. A sérülés, illetve a Williams elleni lebetegedés valós volt, bár kicsit csodálkozik, főleg a Vera elleni meccs előtt összeszedett bordasérülésen, hogy nem az alkoholizmus tehet-e arról, hogy nem akart küzdeni ezzel a fájdalommal.
„Amikor megsérült a bordája, azt gondoltam, hogy ez lesz a kifogás. Szerintem azt mondta magában, hogy na ez az, így nem is kell erőltetnem a dolgot.”
A 2007-es Pavlik kihátrált volna a mérkőzés elől?
„Nem.” – mondja Loew.
Loew mindent megpróbált, hogy védencét kirángassa megszokott környezetéből, kicsit messzebb vitte az edzőtábort, elég közel ahhoz, hogy haza tudjon menni, de elég távol ahhoz, hogy az ivócimboráknál kössön ki.
„Megpróbáltuk megvédeni, de bekerült egy hullámvasútba és képtelen volt kiszállni.”
Azt sugallták Pavliknak, hogy ha fogná magát és elköltözne Youngstownból, akkor az élete visszatérne a normális kerékvágásba. Itt Youngstownban Pavlik a legnagyobb hal egy aprócska pocsolyában. Amikor tavaly szárnyra kaptak az alkoholizmusáról szóló pletykák, olyanok is napvilágot láttak, hogy kidobták pár kocsmából, utcai verekedésbe keveredett és részegen okozott balesetet. A legtöbbje csak pletyka volt, de ez nem jelenti azt, hogy a helyi média ne próbálta volna felnagyítani és megtörténté tenni.
A média és Pavlik kapcsolata több mint ellenségessé vált. Pavlik szerint nem köteles minden pletykára reagálni, a média szerint viszont nem nyilatkozik eleget. Mike Pavliknak egyszer azt mondta az egyik helyi riporter, hogy ez a hecckampány csupán a hírnév jutalma. Az egyik mostani interjúban Pavlik publicistája, John D’Altorio lejátszott egy hangüzenetet a helyi újság egyik szerkesztőjétől. Az üzenetet éppen a Martinez elleni meccs előtt küldték, benne a szerkesztő egyszerűen csak ló..arnak titulálta Pavlik visszautasítását, hozzátéve, hogy az újság ezentúl elhatárolja magát Pavliktól.
„Jó dolog, ha írnak rólam, de itt sajnos mással már nem is tudnak foglalkozni. Szomorú, de így van. Semmi más nem érdekli őket. Innen csak akkor mozdulnak ki, ha az autópályán valaki kirepül az ablakon. Azt gondolhatnánk, hogy érdekli őket más is, például vannak itt srácok, akik innen jutottak el az NFL-be, írjanak róluk. Ez az egész elképesztő, írjanak végre valami pozitívumról, nincs okuk rá, hogy fenyegessenek engem.”
Akkor miért nem lép le? Pavliknak millió egy oka van. Youngstown pótolhatatlan. A családja, a barátai. Senki vagy semmi nem fogja elkergetni ebből a városból.
„Az otthon a mindenem, mindig szerettem otthon lenni, otthon edzeni. Szeretem, ha körülöttem van a család és a barátaim. Így érzem kényelmesen magam, sosem voltam az a fickó, aki jól érzi magát a flancos éttermekben. Az olyan helyeket szeretem, amiket megszoktam eddig. Sokan elmennek innen, sportolók, akik a rivaldafénybe kerülnek és már el is húztak. Én nem fogok elfutni sehova onnan, ahol szeretek lenni. Akik utálnak azoknak mindegy, hogy itt vagyok vagy máshol, de ha itt maradok, akkor legalább boldog maradok.”
Ezzel nem mindenki ért egyet.
„Hogy mennie kéne? Igen, kezdjen új életet. Nem akarom, hogy elmenjen, vele mennék én is, én készen állok.” – mondja Mike.
Mindjárt délután két óra, Pavlik és Loew a Southside Boxing Clubban. Kesztyűznek, ahogy heti három alkalommal mindig. Az ütései erősek, de az időzítése messze nem a régi.
„Csak lerázzuk a rozsdát.” – mondja Pavlik.
Pavlik négy hónapja tiszta. Nem megy többet anonim-alkoholista gyűlésre, mert szerinte már nincs rá szüksége. Azt mondja, egyáltalán nem gondol a sörre, és a közeljövőben nem is tervezi, hogy bármit is inna. Rövidre fogja, soha többet nem fog inni. Úgy tűnik, Pavlik még mindig nem fogta fel, hogy gondjai vannak. Egy része továbbra is dühös, hogy a családja arra kényszerítette, hogy elmenjen a rehabilitációra.
„A mai napig is úgy érzem, hogy másképp is történhettek volna a dolgok. A dolgok nem estek ki teljesen az irányításom alól, voltak lehetőségek, egyszerűbb megoldások. Beszélgetni, kommunikálni. Ugyanakkor ez az elvonó nem volt olyan rossz ötlet. Mi árthatna ott nekem? Néha sokkal többet tanulhatsz másoktól, mint azoktól, akik közel állnak hozzád. Néha nagyon nehéz kommunikálni azokkal, akik túl közel állnak hozzád.”
A család nem tudhatja, hogy mit hoz a jövő. Mike szerint Kellyvel való kapcsolata alaposan megváltozott, sokkal többet beszélgetnek. Loew szerint Kellyben olyan energiák szabadultak fel, amiket évek óta nem látott.
„Újra céljai vannak, visszanyerte az éhségét.”
De meddig, kérdezhetnénk. Pavlik jelenleg következő mérkőzésére koncentrál, amire elvileg a május 7-i Pacquiao vs. Mosley gála előprogramjában kerül sor. De mi lesz utána? Mondjuk egy hónappal, amikor éppen pihen. Le tudja majd győzni a démonjait? Ellen tud állni a kísértésnek? Senki sem tudhatja biztosan.
„Ez lesz, ahogy Kelly Pavlik a sarkára áll, fel kell nőnie, észrevennie, hogy van egy családja és nem mehet minden este a kocsmába. Ezt látjuk most, egy jó nagy darabot kaptunk vissza a régi Kellyből."
Forrás: Chris Mannix, SI
Leone 2011-02-18
