Cikkünkben a félnehézsúly utolsó bő 10 esztendejét tekintjük át, ezúttal azonban egy kicsit más szemszögből, mint ahogyan azt megszokhattuk. Beszélünk a híres vitathatalan bajnoki cím születéséről, szót ejtünk a Dariusz Michalczewski és Roy Jones nevével fémjelzett korszak tündökléséről és leáldozásáról, Graciano Rocchigiani pechsorozatáról és természetesen Erdei Zsoltnak a súlycsoportjában elfoglalt helyéről is. A cikkhez a Maxboxing egy korábbi írása adta az ötletet.
1) Roy Jones Jr., a vitathatalan félnehézsúlyú világbajnok! Valóban??
Egy kicsit visszaforgatjuk az idő kerekét. 2001-ben járunk, s félnehézsúlyban Roy Jones Jr. a király. Õ birtokolja a WBC, IBF, IBO, WBA, IBA és a WBF szervezetek bajnoki öveit. És kétség sem férhet hozzá, hogy Jones toronymagas esélyesként lépne ringbe bármelyik félnehézsúlyú bokszoló ellen, sőt súlycsoportoktól függetlenül is ő napjaink egyik legjobb ökölvívója. De ettől még továbbra sem tekinthetjük őt a vitathatatlan félnehézsúlyú világbajnoknak. Ez a megtisztelő cím ugyanis éppúgy tartozhatna a WBO bajnok Dariusz Michalczewskihez. Emlékezzünk csak vissza, a Tigris volt az, aki először megnyerte a WBO övét 1994 szeptemberében, amikor pontozással verte Leonzer Barbert. Aztán kilenc címvédéssel a háta mögött megmérkőzött a WBA és IBF öveket előzőleg Henry Maske-től megszerző Virgil Hill-lel. És a címegyesítésen Dariusz sima, egyhangú pontozással diadalmaskodott, s ezzel egyidőben mondhatta magát a WBO, WBA és IBF szervezetek bajnokának. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Michalczewski nem sokáig örülhetett mindhárom övének. Miután nem akart a kötelező kihívóval bokszolni, a WBA megfosztotta bajnoki címétől, míg az IBF-nél a szervezet egyik első számú kihívója, William Guthrie elérte, hogy Dariusznak 30 napon belül ki kelljen állnia ellene, amire Michalczewski olyan gyorsan dobta el magától az IBF övet, mintha tüzes vasat tartott volna a kezében. De ettől függetlenül akkor teljesen egyértelmű volt, hogy Michalczewski a súlycsoport legjobbja. Jones ugyanis csak nemrég lépett fel félnehézsúlyba, ahol mindössze 2 mérkőzés volt a háta mögött, ráadásul a második az emlékezetes Griffin elleni első meccs volt, ahol Roy diszkvalifikáció miatt el is veszítette világbajnoki címét. Na de nézzük meg alaposabban Jones debütálását új súlycsoportjában. Roy ’96 novemberében kezdte meg menetelését a sportág történetének egyik legkétesebb, leghamisabban csengő vitathatatlan világbajnoki címe felé. Legyőzte a 40. életévében járó Mike McCallumot, aki eredetileg egy vérbeli középsúlyú volt, ráadásul már legalább 5 évvel túl volt pályafutása zenitjén. Jones ezzel megszerezte a WBC félnehézsúlyú interim, azaz ideiglenes bajnoki címét. És nem is nyerte el a szervezet igazi elismerését mindaddig, amíg a bajnok Fabrice Tiozzo feladta övét és fellépett cirkálósúlyba.
Aztán persze Jones, nem sokkal azután hogy címét visszaszerezte Griffin kiütésével, feladta a WBC övét egy olyan elvetélt ötlet kedvéért, hogy megmérkőzzön a nehézsúlyú Buster Douglasszel. Ebből végül nem lett semmi és Roy némi jogi hercehurca után (amire később még visszatérek), visszakapta világbajnoki címét Graciano “Rocky” Rocchigianitól. Ezt követően Roy lényegében elkezdte egyesíteni a bajnoki címeket, úgy ahogy azt Michalczewski 1 évvel korábban tette. 1998 júliusában Jones Lou Del Valle ellen lépett szorítóba, aki előző mérkőzésén szerezte meg a WBA világbajnoki címét. Ahogy az várható volt, Jones könnyedén kibokszolta Dell Valle-t és végül 12 menetben egyhangú fölényes pontozással diadalmaskodott dacára annak, hogy profi pályafutása során először Roy padlóra is került. Az IBF övéért Roy az amerikai Reggie Johnson ellen lépett ringbe. Kettejük mérkőzésén végig Jones dominált, fantasztikus gyorsaságával valósággal lemosta Johnson-t és ezzel megszerezte a WBC és a WBA öve mellé az IBF világbajnoki címét is. Az elkövetkező években Jones további címeket is begyűjtött, hogy aztán az egész világ kikiáltsa őt a vitathatatlan félnehézsúlyú világbajnoknak. Csak egy probléma van ezzel, éspedig hogy Roy soha nem győzte le azt az embert, aki egyszer már egyidőben birtokolta Jones 2 jelentős övét (IBF és WBA) és aki soha nem veszítette el azokat a szorítóban. Ez az ember pedig nem más, mint a fentebb említett Michalczewski, aki abban az időben szintén veretlenül a súlycsoport másik nagy alakjának számított. De akkor miért nem ő viselte a híres Ring Magazin bajnoki övét? Pedig kijárt volna neki bőven. Először is Michalczewski volt a ‘Lineal Champion’, másodszor pedig, Dariusz soha nem veszítette el a világbajnoki címeit ott ahol az igazán számítana, azaz a ringben. A Ring bajnoki övét nem pont ezért hozták létre, hogy megvédjék a bokszolókat a sportban található üzleti érdekektől? Akkor miért is lett Jones a Ring Bajnoka?
“Azért, mert ő egyesített három címet a négy nagyból” – magyarázta annak idején Nigel Collins, a Ring Magazin szerkesztője, aki aktív részese volt a “Ring Magazin bajnoka” szabályzatának létrehozásában. “Amikor egyesítette a 3 világbajnoki címet, úgy gondoltuk eleget tett azért, hogy ő legyen a bajnok.” De nem pont ugyanezt tette 2 évvel korábban Michalczewski is, amikor legyőzte Virgil Hillt? "Az egyik fő problémánk az volt, hogy amikor tető alá hoztuk a szabályzatot, akkor bármeddig visszamehettünk volna az időben és csomó mindent figyelembe kellett volna vennünk. Mi viszont semmit sem akartunk a múltra viszavetítve csinálni. Ez egész egyszerűen szamárság lett volna. Pl. lehet hogy még mindig Rocky Marciano lenne a bajnok és ehhez hasonlók. Ez így túl bonyolult lett volna, ezért úgy döntöttünk, hogy induljon mostantól és mivel Jones akkor már három övvel rendelkezett, ezért azt mondtuk: ‘Oké, legyen ő a bajnok!’”
“Ha a szabályzatot egy kicsit korábban alkotjuk meg, akkor valószínüleg Michalczewski lett volna a Ring Bajnoka. Szinte nap mint nap kaptunk leveleket, hogy Dariusz Michalczewskit illetné a bajnoki cím.” – meséli Collins.
Persze szurkolói szemmel nézve a legjobb az lett volna, ha ez a két nagyszerű bokszoló a ringben döntötte volna el, ki is az igazi bajnok. Viszont amíg Jones a címegyesítések után éveken át uralta a súlycsoportot Amerikában, addig Michalczewski Németországban védegette WBO címét felemás kihívók ellenében. Éveken át ment a vita egy Jones – Dariusz összecsapásról, de mint tudjuk, a szurkolók nagy bánatára ez a mérkőzés soha nem jött létre.
2) Peches Rocky
Ami azt illeti, Rocky elég peches a világbajnoki címszerzést illetően. Rocchigiani először 1996-ban Dariusz Michalczewski ellen próbálta megszerezni a WBO világbajnoki címét, de nem járt sikerrel. No nem azért, mert rosszul bokszolt, hat menet után igencsak nyerésre állt, de a hetedik felvonásban egy “Állj!” vezényszó után megütötte a bajnokot, akit egy látványos ring tánc majd összeesés után kiszámoltak. Sokak szerint Dariusz csak eljátszotta a nagy halált, mivel nem akarta folytatni a mérkőzést, érezvén, hogy aznap este nem tudja legyőzni Rockyt. A mérkőzésen először technikai döntetlent hirdettek, majd az ítéletet később diszkvalifikációra változtatták. Pár évvel később a visszavágón egy börtönbüntetésen és pályafutása csúcsán túllévő Rocchigianit és egy igen összeszedett, fegyelmezetten bokszoló Michalczewski-t láthattunk, aki a 10. menetben ki is ütötte ellenfelét. A másik híres eset pedig a WBC égisze alatt esett meg Rockyval. Amikor Jones lemondott világbajnoki címéről, akkor a megüresedett trón betöltéséért vívott mérkőzésen Rocchigiani pontozással legyőzte Michael Nunnt egy igen szoros és sokak szerint vitatható pontozással 1998 márciusában. Aztán a WBC lényegében ellopta Rockytól a címet, míg Jonest visszahelyezte világbajnoki státuszba még az év júniusában. Bizonyára sokan emlékeznek a későbbi Rocchigiani kontra WBC perre, ami kis híján a világszervezet vesztét okozta.
3) Õrségváltás
Aztán 2003 végén nagy változás állt be a súlycsoportban. Mind Roy, mind Dariusz karrierje megingott. Dariusz elveszítette övét Julio Cesar Gonzalez ellenében, szóba került a visszavonulás is, de bő 1 év pihenő után visszatért, hogy mégegyszer világbajnoki címért harcolhasson. Tiozzo ellen azonban elszenvedte pályafutása első, egyben egyetlen és utolsó KO-ját és az összecsapás után szögre akasztotta kesztyűit. Jones pedig a John Ruiz elleni sikeres nehézsúlyú kiruccanás után visszatért félnehézsúlyba és megmérkőzött Antonio Tarverrel és győzött ugyan, de már nem ugyanazt a Jonest láthattunk a ringben, akit hosszú éveken át még csak megszorítani sem tudtak ellenfelei. Hogy a nehézsúlyba történő “felhízás”, majd a drasztikus visszafogyás tette-e meg hatását, vagy a kiégés jelei mutatkoztak már akkor meg, nem tudjuk biztosan. Viszont tény, hogy Royt azóta sem láttuk régi fényében. A visszavágón következő év májusában már a 2. menetben kikapott KO-val, amit akkor még sokan egy “lucky punch”-nak gondoltak, de aztán következett a Johnson elleni újabb súlyos KO vereség, majd a Tarver elleni harmadik összecsapáson ismét sima vereség. És hogy a vereség széria meszakadjon, Jones tavaly elkönyvelhetett egy pontozásos győzelmet Prince Badi Ajamu ellen, de teljesítményével nem tudta lenyűgözni a szakmát.
4) A jelenlegi helyzet – Erdei Zsolt szemszögéből
A súlycsoport a 2 bajnok elvesztése után valóságal forrongott. Tarver és Johnson övek nélkül bokszolgattak egymással hatalmas pénzekért, míg a világbajnoki címeket felemás erősségű bajnokok uralták rövidebb-hosszabb ideig. A legstabilabb világbajnok Erdei Zsolt, aki Dariusz bukása után élni tudott az ölébe hullot lehetőséggel és fantasztikusan bokszolva könnyedén kipontozta Gonzalezt. Azóta eltelt 3 év, és Madár sokadik címvédéssel a háta mögött őrzi WBO bajnoki címét, de sajnos ehhez klubja meglehetősen óvatos menedzselési stratégiája is hozzájárul. Ráadásul hiába ő most a legrégebben uralkodó világbajnok, hiába ő a “Lineal Champion”, talán őt ismerik legkevésbé a bajnokok közül Amerikában. A címegyesítésről csak szó esik, az Amerikába történő kiruccanásról pedig még az sem… Az Universum nagyon is vigyáz rá, a németországi címvédések biztos pénzt hoznak a klub konyhájára és sokkal kevésbé kockázatosak, mint egy címegyesítés vagy egy amerikai kirándulás. Ehhez a forgatókönyvöz pedig hozzájárul még Madár rendkívül hatékony, de cseppet sem látványos vagy izgalmas bunyója is, amire igen kevesen lennének vevők a tengerentúlon. Erdei így valószínüleg úgy fogja befejezni karrierjét, hogy soha nem tudjuk meg, mire lett volna képes a súlycsoport többi nagyágyúja ellen és soha nem fogják a nevét úgy emlegetni mint Jones vagy Michalczewski nevét pár évvel korábban. Azért én maradok optimista, s remélem, Zsolt (és az Universum) egyszer mégiscsak rám cáfol…
2007. 02. 11. Bosco
