Papp Lászlóval kapcsolatban az ökölvívás iránt érdeklődőknek mindig egy kis hiányérzetük marad, hisz amatőrként volt ő olimpiai és Európa-bajnok, főiskolai világbajnok, majd hivatásosként is Európa-bajnok, de végül profiként soha nem mérkőzhetett a világbajnoki címért. Mint tudjuk, középsúlyú Európa-bajnokként már a világbajnoki mérkőzés kapujában állt, a szerződésről már csak az aláírások hiányoztak, amikor a kommunista vezetés „leállította” a veretlen bokszolót. Ha lehetősége nyílt volna rá, vajon sikerült volna világbajnoki címet nyernie? Ezt a témakört próbáljuk meg részletesebben körbejárni cikkünkben. Összegyűjtve, hogy kik voltak akkoriban a lehetséges ellenfelei, kikkel folytattak tárgyalásokat, és milyen esélyekkel lépett volna ellenük a ringbe.
Papp 1962 elején (16 győzelemmel és 2 döntetlennel a háta mögött) 16 ezer néző előtt pontozással legyőzte a jónevű amerikai Ralph "Tiger" Jones-t. Jones ekkor már 12 éve profi volt és megküzdött a kor legjobb középsúlyú ökölvívóival. Olsontól és Pendertől kikapott, Fullmer ellen lepontozták, de legyőzte 59-ben Giardellot, előzőleg Gavilant, Brattont és Robinsont is. Õ volt Papp profi pályafutásának a legnívósabb és legnehezebb ellenfele. Azt azért tegyük hozzá, hogy noha még mindig jó formát mutatott, de már néhány éve leszállóágban volt. Májusban a dán Christensen kiütése az Európa-bajnoki címet jelentette Laci számára. A két győzelmet követően felkerült az amerikai Ring magazin listájára is, ami azt jelentette, hogy már a világ 10 legjobb középsúlyú ökölvívója között tartották számon. 1962 végén megkezdődtek a tárgyalások az NBA világbajnok Gene Fullmer, az elsőszámú kihívója Paul Pender, Sugar Ray Robinson és Joey Giardello menedzsereivel.
Gene Fullmer (akkor 55-4-2): egy fizikálisan erős, jó állú, szívós, harcos, verekedő stílusú bokszoló volt, aki "legutóbb" (61 decemberében) valósággal összetörte a volt váltósúlyú bajnok Benny Kid Paretet. Óriási állóképességgel és igen komoly ütőerővel rendelkezett. Ez képessé tette őt, hogy felőröljön és legyőzzön nálánál jobb bokszolókat is. Kipontozta Robinsont 1957-ben, 2 évvel később megrendült ellene Carmen Basilio a 14. menetben. Ekkor nyerte Basiliotól el az NBA bajnoki címet, amit hétszer védett meg. Pappnak ellene nagyon nehéz dolga lett volna, de nem lehetetlen, sőt. Igaz, hogy Fullmer 5 évvel fiatalabb és 13 centivel magasabb volt Lacinál, valamint a jó ellenfelekkel szembeni rutinja is nagyobb volt, de a sok kemény mérkőzés már egy kicsit kiégette, pályafutása vége felé járt. Papp ekkor ereje teljében, gyorsabb, fittebb volt nála. Fullmert ismerve, nem tartom valószínűnek, hogy Papp ki tudta volna ütni, de a pontozásos győzelmére jó esély lett volna. (Fullmer végül 62 októberében a nigériai Dick Tiger ellen állt ki, és pontozással ki is kapott. A következő évben még kétszer találkoztak. Az első döntetlen lett, a második Fullmer idő előtti vereségével zárult, aki ezután visszavonult.)
Paul Pender: Fullmer elsőszámú kihívója egy kevésbé ismert, de jó bokszoló, aki a szorgalmas iparosok sorát gazdagította. Taktikai érzékét a Robinson elleni győzelmei is igazolták. 60-62 között világbajnok volt. "Legutóbb" (1962 áprilisában) visszaszerezte a bajnokságot az előzőleg őt legyőző Terry Downestól . A brooklyn-i tűzoltó ezután már nem mérkőzött többet, nem sikerült Papp ellen a szorítóba csábítani. Elég nehéz ellenfél lett volna, hisz Pender kissé alábecsült bunyós volt, de figyelembe véve, hogy ekkor már mindent elért, és a visszavonulással kacérkodott (a keze meglehetősen sérülékeny volt), Papp akkoriban képes lehetett volna legyőzni.
Sugar Ray Robinson: a 183 cm magas Robinson a valaha élt egyik legjobb ökölvívó, rendkívül technikás, villámgyors vívó, aki a verekedésben is otthon volt. A "majdnem tökéletes" ökölvívó. De esetünkben már 41 éves múlt, képességei megkoptak, legjobb napjai elmúltak. 61-ben kipontozta Fullmer, 62-ben Moyer és Downes is, úgyhogy az a véleményem, hogy ekkor Papp számára már pontozással verhető ellenfél lehetett volna. (64 szeptemberében a felépítésre, méretre, erőre Papphoz nagyon hasonlító Mick Leahy pontozta ki Robinsont, akit rá egy hónapra Laci 15 menetben vert meg az Eb címért.)
Ted Wright: talán kevesen tudják, hogy 1962-ben vívták az akkor alakult nagyváltósúlyú kategória első világbajnoki mérkőzését. Az EBU (Európai Boksz Unio), hogy megelőzze a Világszövetséget, 3 nappal korábban szerette volna megrendezni a "saját világbajnokságát" az amerikai Ted Wright és Papp László között. Az új súlycsoport még nem igazán volt elismerve és Papp sem kapott megerősítést, hogy ez egy hivatalosan világbajnoki összecsapás lenne, így nem érdekelte a találkozó. Wright volt a legkisebb név az összeállításunkban lehetséges ellenfélként szóbakerülő nevek között. Magas, nem túl erős fizikumú, vívó stílusú ökölvívó, aki nem rendelkezett igazán kiemelkedő képességekkel. Lacinak feküdtek az ilyenfajta vívó stílusú öklözők. 61 végén Wright "csak" döntetlent ért el a Papphoz hasonló erejű és keménységű Mick Leahy ellen. Papp azonban gyorsabb, jobb és keményebb volt Leahynél, így ő lett volna az esélyesebb.
Végül igazán nagynevű ellenféllel nem tudtak megállapodni, így a francia Annex lett a következő ellenfél. Októberben a nigériai Dick Tiger pontozással megszerezte Fullmertől a világbajnoki címet, így ő került Papp László célkeresztjébe. Laci 1963-ban kiütötte a brit Aldridget a német Müllert, majd az amerikai Randy Sandyt pontozással, míg a szintén amerikai Charlie Cottont kiütéssel győzte le.
Dick Tiger: a ranglista 5. helyezet magyar fiú menedzsere 1963-ban megkezdte a tárgyalásokat Tiger menedzserével. Tiger 100.000 dollárért lett volna hajlandó átjönni Bécsbe, megmérkőzni. Ez akkoriban magas összegnek számított, ami azt jelezte, hogy Tiger nem szeretne Papp ellen szorítóba lépni, legalábbis Európában nem. Jack Solomons a kor híres promotere azonban megajánlotta a 100 ezer dollárt. "Kiváncsi lennék, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Papp mit tudna kezdeni Tigerrel." Végül a nigériai valamivel kevesebbért választotta inkább Amerikát és Joey Giardellot. Ha az összecsapás létrejön, úgy valószínűleg a 173 cm magas Tiger lett volna a legnehezebben verhető ellenfél, hisz 34 évesen is nagyon jó formában volt, legyőzte a Papphoz hasonló keménységű Fullmert, Müllert és pár évvel később félnehézsúlyban is világbajnok lett. Középsúlyúként mindössze egyszer, pályafutása korai szakaszában ütötték ki, ezért nem hiszem, hogy ez Pappnak sikerült volna. Mindenidők egyik legerősebb középsúlyúja, kétkezes stílusával elnyűtte a nálánál nagyobbakat is. Rendkívül szívós és rugalmas, kemény állú bunyós. 66-ban 8 font előnyt adott és megverte Jose Torrest a félnehézsúlyú világbajnoki címért, amit kétszer is megvédett, mielőtt kikapott a félelmetes Bob Fostertől 39 évesen. Ügyes bokszolókat vert meg, ami magába foglalja Giardellot (kétszer), Torrest (kétszer) és Nino Benvenutit, míg a verekedő Cartert és Fullmert is kibokszolta. A legjobb, gyors és ügyes vívokkal akik távol tudták tartani, bajban volt. Giardello és Emile Griffith is kibokszolta őt. Egy Papp elleni szoros pontozás végkimenetelét befolyásolhatta volna a mérkőzés helyszíne is. Tiger azonban inkább Amerikában hagyta a koronát Giardellonak, akit otthonában pontozással kihoztak győztesnek (azt beszélik, hogy Tiger nem is teljesen egészségesen vállalta a küzdelmet).
Joey Giardello: Papp decemberben kiütötte a ranglista 6. Folledot, majd a következő évben megverte a brit Harry Scottot, júliusban újra kiütötte Christensent. Jól haladtak a tárgyalások egy 1964 végi 65 elejei Giardello elleni mérkőzésről. Az amerikai barátságos meccsre átjött volna Európába is, azonban a világbajnoki koronáját csak Amerikában tette volna kockára. Giardello 34 éves, normál alapállású, 13 centivel magasabb inkább vívó és kevésbé feküdtek neki a fordított alapállásúak. Papp nemcsak, hogy fordított alapállású volt, de az ellenfeleit megzavarta azzal is, hogy ő tulajdonképpen "álbalkezes", hisz a jobbkeze volt az erősebb. Sokan a nagyon kemény balhorgától tartottak, arra készültek, aztán a befejező csapás egy nyújtott karú jobbhorog képében érkezett (ez volt a specialitása). Emellett jó szeme volt, gyors keze és kiváló reflexekkel rendelkezett. Általában ellenfeleinél "jóval" alacsonyabb, mindössze 165 cm magas, de ezt a technikájával és a gyorsaságával pótolta. Õ maga meglehetősen szerényen vélekedett az esélyekről. "Egyetlen sportágban sincs előre biztos győzelem, különösen a bunyóban. Nagyon jó erőben voltam. Olyan ellenfeleket győztem le korábban, akik megverték Giardellot. Minden esélyem megvolt a győzelemre." Mindenidők egyik leghíresebb edzőjének (Alinak is ő volt), Angelo Dundee véleménye: "Az az érzésem, hogy akkor Papp megverte volna. Giardello nem volt felkészülve a balkezes harcmodor ellen. Ez ellen nem talált volna ellenszert. Papp nagy falat lett volna számára. Biztos, hogy Papp hagyta volna el győztesen a szorítót."
Miközben folytak a tárgyalások Giardello menedzserével, 1964 októberében Papp pontozással megvédte EB címét a brit Mick Leahy ellen. Papp és edzője (Ádler Zsiga) a mérkőzés után még rövid ideig Bécsben maradt, mert akkoriban már hallottak olyanokat, hogy nem fogják kiengedni. Az év vége előtt azonban haza kellett jöjjenek, mert lejárt az útlevelük. Hazajöttek és időközben a menedzserével is lejárt a szerződés, amit nem is hosszabbíthatott meg. Papp Lászlót nem engedték ki többet, hogy megmérkőzhessen a világbajnoki címért. A hazai politikai vezetés immár nemcsak az átlag állampolgárai köré vont vasfüggönyt, hanem az akkor már legjobb magyar sportolója köré is. Néhány hónappal később, (65 közepén) a világ legpatinásabb ökölvívó szaklapjában kétoldalas cikk jelent meg, melynek címe mindent elárult. "Papp karrierjének vége". Nos, a bevezetőben szereplő kérdésre 100%-ra bizonyosságot nem kaptunk, de azt hiszem kijelenthetjük, hogy ha esélyt kapott volna rá, akkor nagy valószínűséggel (hacsak valami előre nem látható dolog, pl. sérülés akadályozta volna) Papp László világbajnok lett volna.
Leibinger Gábor
Papp László a politika áldozata
