Van olyan bokszoló, akinek a karrierjét nem segítené egy esetleges debütálás az amerikai televízióban? Sajnos nem kell messzire mennünk, hogy találjunk ilyen kirívó esetet, de nagy általánosságban elmondható, hogy nincs. Rengetegen várnak erre az alkalomra, de sokan kiemelkedő tehetségük és eredményeik ellenére sem kaptak még lehetőséget, hogy a sportág Mekkájában, az Egyesült Államokban is próbára tegyék képességeiket, valamelyik nagy televíziós társaság élő programjában, ami katalizálná pályafutásukat. A Maxboxing nemrég összeállított egy tíz névből álló listát, csupa olyan öklözővel, akiknél elérkezett az idő a következő nagy lépéshez, ami ez esetben az amerikai bemutatkozást jelentené, így a 2007-es év fordulópont lehetne életükben. Olyan neveket viszont ne keressünk, mint John Duddy, Ruslan Chagaev, Bernard Dunne és Celestino Caballero, hiszen őket néhány alkalommal már láthatták az amerikai tv-nézők, de így is nagyon erős mezőnyt kapunk. Talán az HBO, a Showtime és a többi tv-társaság is, karöltve a promóterekkel, a közeljövőben több hajlandóságot mutat arra, hogy a jól megszokott – többnyire unalmas nehézsúlyú- arcok mellett újak is feltűnjenek a képernyőn, talán éppen közülük.
10. Hector Saldivia (20-0, 15 KO, váltósúly)
Nehéz olyasvalakit értékelni, aki még sosem mozdult ki hazájából, azonban Hector Saldivia nemrég kiütötte azt az Omar Weist, akit többek között a Zab Judah elleni mérkőzése révén az elmúlt években elég jól megismerhettek az amerikai szurkolók. A meggyőző Weis elleni KO mellett olyan kemény, szívós dél-amerikai bokszolók ellen jegyez győzelmet, mint Carlos Uribe és Walter Saporiti. Bő, tigrismintás nadrágjában eddig kétszer nyűgözte le honfitársait az argentin nemzeti televízióban, kemény jabjeivel és pontos jobbkezével a 22 éves reménység minden bizonnyal ígéretes pályafutás elé néz a divízióban. Sok argentin hangoztatja külföldön, hogy Saldivia több mint egy veretlen bunyós, aki kiválogatott ellenfelek révén hizlalja rekordját, mivel nemcsak képességeivel, de lelkierejével is kitűnik a mezőnyből, emellett remek védekezéssel is bír. Ne feledjük, az argentin bokszolók (kivéve Nicolino Locchét és Pascual Perezt) sosem voltak defenzív géniuszok. Mayweather, Margarito, Hatton és Judah révén a váltósúly jelenleg bővelkedik klasszisokban, de egy kis szerencsével Saldivia akár alternatívája is lehet a fent említett nevek egyikének.
Esélyei: Nincsenek, még messze van attól, hogy jó árucikk legyen az amerikai bokszpiacon, ráadásul, az ultra-hardcore bokszrajongókat leszámítva, neve teljesen ismeretlen.
9. Koki Kameda (12-0, 10 KO, kislégsúly)
Japánban a legújabb őrületet ezúttal nem(csak) valamelyik high-tech csodakütyü jelenti, hanem sokkal inkább egy 20 esztendős fiatalember, Koki Kameda, aki a nemzeti televízióban az első hallásra hihetetlennek tűnő 42.4 százalékos nézettségi mutatót ért el legutóbbi mérkőzésén. Kameda már világbajnoki címe előtt is igazi pénzcsinálónak számított hazájában, miután tavaly 300 ezer dollárért leszerződtette a Kyoei Promotions, mondhatni aprópénzért, de jelenleg, a WBA kislégsúlyú világbajnokaként ma már olyan felhajtás veszi körül a távol-keleten a 20 esztendős tini sztárt, ami miatt joggal nevezhetjük Japán Naseem Hamedjének. Kameda hencegő jelleme igencsak megosztja a közvéleményt, rajongók és ellendrukkerek hadakoznak egymással, amit természetesen a média az egekig dramatizál. Ez a fordított alapállású mini-bulldózer egy igazi ökölvívócsalád terméke, akinek földindulásszerű előretörésében nagy szerepet játszott edző-édesapja. De a ringben egyedül van, és volt akkor is, amikor a WBA címért kiírt mérkőzésen, összeszorított fogakkal, de legyőzte Juan Landaetát egy véleményes ütközetben, aminek visszavágóját már ki is írták az év utolsó hónapjára. Ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, további kemény kihívókat vagy egykori bajnokokat kell megvernie.
Esélyei: Semmi esélye, légsúlyúként még lett volna, de mint kislégsúlyú bajnok nehezen eladható, ráadásul lehetséges és legattraktívabb ellenfelének, Brian Viloriának eddig kétszer is beletört a foga Omar Nino Romeróba.
8. Sergiy Dzinziruk (33-0, 21 KO, nagyváltósúly)
Mióta megszerezte a WBO szervezet világbajnoki címét, a fordított alapállású ukrán hanyagolja a KO győzelmeket. Ellenben, a kiütések csökkenésével fordítottan arányosan növekedett stílusos diadalainak száma, olyan nevezetes skalpok begyűjtésével, mint a sokáig uralkodó Daniel Santos, Sebastian Lujan és Mamadou Thiam. A 2003 és 2004 közötti kilenc kiütést tartalmazó sorozata vezette el Dzinzirukot a bajnoki címig, beleértve olyan reménységek felett aratott derekas győzelmeket, mint Andrei Pestriaev vagy Ariel Chavez. Remek amatőr múltjának, továbbá a Daniel Santos (Margarito legyőzője) felett aratott fölényes győzelmének fényében nyugodtan kijelenthetjük, elég okos ahhoz, hogy a legjobbak ellen bokszoljon. Sergiyt leginkább egy technikás, szakszerű vívóként jellemezhetjük, az alapokat illetően semmiben nem szenved hiányt, de kell valami pluszt találnia, amivel a többi bajnok fölé nőhet. 183 cm-es magasságával igen nyurga a mezőnyben, jabjeivel bárkinek feladhatja a leckét.
Esélyei: Nem jók, habár az amerikai televízió bővelkedik olyan lehetséges ellenfelekben, mint Shane Mosley, Kassim Ouma, Vernon Forrest és Cory Spinks, de ők az HBO-n vagy a Showtime-on fognak bokszolni jobban eladható nevek ellen, miközben Dzinziruk Németországban folytatja címvédő körútját a WBO éppen aktuális kihívója ellen.
7. Chris John (38-0-1, 20 KO, pehelysúly)
Szívesen látnánk olyas valakit, aki könnyedén, minden kétséget kizáróan legyőzte Juan Manuel Marquezt. Bár a mérkőzést Indonéziában tartották, de elmondható, hogy nyoma sem volt vitára okot adó döntésnek, a legszorosabb pontozólapon is 116-112-őt mutatott a végeredmény. 27 évesen John pályafutása csúcsán, remek alkalom, hogy egy szinttel feljebb lépjen és hasonló képességű ellenfelekkel bokszoljon, mint Marquez. A mexikói előtt olyan nevek ellen ért el értékes győzelmeket, mint Derrick Gainer, Ratachai Sor Vorapin és a sokak által alábecsült Osamu Sato. John az ökölvívás előtt a harcművészetekben jeleskedett, ami minden bizonnyal hozzájárul szokatlan mozdulataihoz, amivel gyakran összezavarja ellenfeleit időzítésben és mozgáskoordinációban egyaránt. A WBA világbajnoka évente átlagban csak két mérkőzésen lép ringbe, de mindenki jól járna, ha ezt az amerikai nézők is láthatnák.
Esélyei: Nem olyan jók, kivéve, ha Juan Manuel Marquez hajlandó lenne az amerikai televízióban revánsot venni pályafutása legnagyobb vereségéért. Emellett, John még abban reménykedhet, hogy a Scott Harrison vs Nicky Cook mérkőzés győztese esetleg felvállal egy címegyesítést.
6. Steve Molitor (23-0, 9 KO, kispehelysúly)
Molitor remek győzelmekkel dicsekedhet, legutóbb Michael Hunter ellen diadalmaskodott egy ötödik menetes kiütéssel az IBF megüresedett kispehelysúlyú címéért kiírt mérkőzésen. További pozitívumok Molitorra nézve, hogy kiütéseit éppen legnehezebb ellenfelei ellen érte el, Hunter előtt többek között Debind Thapa-t és Scotty Olsont intézte el idő előtt. Molitor az a fajta bunyós, aki a kemény kihívások során nyújtja a legjobbját és olyan eltérő stílusú öklözők ellen győzedelmeskedett fölényesen, mint Hugo Dianzo vagy Nicky Booth. Fordított alapállású, remek mozgással tart távolságot és úgy tűnik ütőerőben is fejlődött az elmúlt években. Előszeretettel kontráz, jó amatőr múltja van, de agresszivitásban sem szenved hiányt, mikor hajrázni kell, mint például Thapa és Hunter ellen is tette. Sokan szerint Molitor veszélyes lehet az olyan nagyágyúkra is, mint Isreal Vazquez vagy Daniel Ponce Leon, de hogy tényleg így van-e, arra majd az HBO és a PPV adhat választ.
Esélyei: Jók, mivel az előbb említett duó, illetve olyan latin harcosok, mint Jhonny Gonzalez és Celestino Caballero, igen közkedveltek Amerikában, így Molitor is szóba jöhet lehetséges ellenfélként.
5. Pongsaklek Wonjongkam (63-2, 31 KO, légsúly)
65 mérkőzés a háta mögött, 10 éve veretlen, 16 alkalommal védte meg a WBC légsúlyú címét, és még mindig csak 29 éves! A Hírességek Csarnokának méltó várományosáról beszélünk, ennek ellenére az amerikai televízióban még egyszer sem láthattuk ezt a ravasz és rendkívül tehetséges fordított alapállású bunyóst. 53 veretlen mérkőzésből álló sorozata jelenleg messze kiemelkedik az egész mezőnyből, habár Lorenzo Parra és Vic Darchinyan személyében akár meg is szakadhat ez a kiváló mérleg. Noha ő tartja a légsúlyú történelem leggyorsabb kiütésének a rekordját, mikor is 34 másodperc alatt megsemmisítette Daisuke Naitót, Wonjongkam, ellentétben a legtöbb Thai bokszolóval, inkább vívóképességével tűnik ki, mintsem erejével és agresszivitásával. Fantasztikusan dolgozik előkészítő-egyenesei mögül, és remek ritmusú mozgásával folyamatosan kontroll alatt tartja ellenfeleit. Egy ideig jó esély volt rá, hogy összecsapjon Jorge Arcéval, de a Pacquiao-Morales II undercardjára tervezett mérkőzésből végül semmi sem lett. Párszor már győzött Japánban is, így felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy néhány honfitársához hasonlóan, ő is esélytelen lenne „külföldön”.
Esélyei: Biztatóak, de csak akkor, ha Darchinyan a súlycsoportban marad, illetve ha a Showtime hajlandó lesz pénzt fektetni a mérkőzésbe. Ez a „hatalmas” összeg nagyjából tizedrésze annak az összegnek, amelyet a csatorna egy-egy túlértékelt nehézsúlyú összecsapásra kiad.
4. David Haye (18-1, 17 KO, cirkálósúly)
A 26 esztendős cirkálósúlyú rekordját elnézve megállapíthatjuk, hogy 18 mérkőzéssel a háta mögött kevés bokszoló vállal be ennyi kemény, jó mérleggel rendelkező ellenfelet. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Haye már elszenvedte első vereségét, amikor a 32-6-os rekorddal bíró, rendkívül szívós, egykori WBO bajnok Carl Thompsonnal került össze 11-ik összecsapásán és kiütéses vereséget szenvedett. De tegyük hozzá ez a vereség szinte eltörpül 10-ik profi meccse mellett, mikor is kiütötte az egykori IBF világbajnokot, Arthur Williamst. Legutóbb a veretlen Giacobbe Fragomenit intézte el idő előtt, megvédvén európabajnoki címét és úgy tűnik elérkezett az idő, hogy valamelyik uralkodó világbajnok ellen is bizonyítsa rátermettségét. Ahogy az Európában szokás, Haye mögött is remek amatőr múlt áll, sokak szerint nehézsúlyban is szép jövő elé nézhet, és kisebb termetű „heavy”-ként betöltheti azt az űrt, amire Juan Carlos Gomez nem volt képes. Haye nagyon motivált és ennek megfelelően mentálisan is a toppon van, és jó úton halad, hogy egy Holyfieldhez hasonló karriert fusson be.
Esélyei: Jók, mivel a Showtime lát fantáziát, illetve mutat érdeklődést a cirkálósúly iránt, és egy O’Neil Bell elleni mérkőzés a rajongókat is lázba hozná.
3. Mikkel Kessler (38-0, 29 KO, nagyközépsúly)
Az a 45 másodperc, amit az HBO mutatott, mikor kiütötte Markus Beyert a WBC és WBA szervezetek címegyesítő mérkőzésén, nos, az nem igazán tekinthető komoly televíziós szereplésnek, így Kesslernek is a listán helye. Ellentétben néhány amerikai nagyközépsúlyúval a múltból, Kessler nagy hajlandóságot mutat arra, hogy oda menjen, ahol a pénz van. Így tett, mikor Ausztráliába ment, majd meggyőző teljesítménnyel verte a helyi kedvenc és rendkívül veszélyes Anthony Mundine-t. Akiket ez nem hat meg, íme néhány név Kessler korábbi legyőzöttei közül: Olyan korábbi világbajnokokat ütött ki, mint Eric Lucas, Manny Siaca, Julio Cesar Green, míg Dingaan Thobela ellen pontozással győzött 2002-ben. Egy fizikálisan nagyon erős, meggyőző bokszoló, akinek legfeljebb kézproblémái lehetnek a hihetetlen magas power punch mutatói miatt. A rendkívűl szerény dán 27 évesen karrierje csúcsán, a listán szerepló bokszolók közül senki nem győzött le annyi eltérő stílusó bokszolót, mint ő, legyen az kolumbiai ütőgép vagy európai stílusú vívó.
Esélyei: Tűrhetőek, ha a Showtime még egy lehetőséget ad Jeff Lacynak, illetve bizató lehet számára Jermain Taylor súlycsoportváltási szándéka is.
2. Arthur Abraham (22-0, 17 KO, középsúly)
Amerikai szakírók lelkesen elevenítik fel azokat az eseteket, amikor Ali vagy más híresség a győzelem érdekében törött állkapoccsal harcolt végig egy-egy mérkőzést. Abraham ugyanezt tette nemrégiben, mikor IBF címének megvédése érdekében, törött, feldagadt és vérző állkapoccsal igyekezett túlélni a kolumbiai Edison Miranda bombáit. Bebizonyította, hogy olyan nagy ütőket képes legyőzni, mint Miranda, Kofi Jantuah és Kingsley Ikeke. Legyőzte a rutinos “boxer-puncher” Howard Eastmant, a kiszámíthatatlan Ian Gardnert és felülkerekedett a jabekben kitűnő Nader Hamdanon. A most már német állampolgárságú örmény mentálisan is keménynek tűnik, Miranda agresszivitását nemcsak a ringben, de azon kívül is jól kezelte. Az egykori veretlen és azóta visszavonult bajnok, Sven Ottke fő sparring-partnereként rengeteg tapasztalatot gyűjtött a 26 éves Abraham, aki rendkívül szorgalmas, hiszen 2006-ban háromszor tette kockára világbajnoki címét, míg a legtöbb bajnok esetében örülhetünk, ha ez a szám kettő. Eddigi pályafutása során évente átlagban hétszer lépett ringbe, lendületét csak ez a sérülés foghatja vissza. Sokat beszélnek arról, mennyi erőt merít szülőhazájának sanyarú sorsából, emiatt nem becsüli le sohasem ellenfeleit és ez a lelki plusz, attitűd talán a későbbiekben is kisegíti majd.
Esélyei: Biztatóak, bár Jermain Taylor esetleges távozása a súlycsoportból nem a legjobb előjel a számára.
1. Edwin Valero (20-0, 20 KO, nagypehelysúly)
Valero éppen következő kiütésére készült az Egyesült Államokban, de a televízióban élőben közvetíteni kívánt New York-i fellépésére mégsem kerülhetett sor, mivel egy MRI vizsgálat kimutatta, hogy a venezuelai ütőgép maradandó koponyasérüléseket szerzett egy 2001-es motorbaleset következményeként, így engedélyét azonnal bevonták, Amerikában többé nem léphet szorítóba. Persze kibúvók mindig akadnak, elég, ha csak Joe Mesire gondolunk, aki hasonló “tünetekkel” mégis elérte, hogy visszatérjen az Államokba. Valero tipikusan az a bokszoló, akinek a Las Vegas-i Mandalay-ban a helye, és minden bizonnyal tömegeket mozgatna meg ellenállhatatlan stílusával. Ellentétben sok dél-amerikai bokszolóval, különösen olyan “puncherek” esetében, mint ő is, Valero mögött kitűnő amatőr múlt áll, 86-6-os rekordját 57 kiütés díszíti. A Golden Boy Promotions szerződtette le, majd a New York-i eset után Japán legnagyobb promóterénél, a Teikennél kötött ki, és ma már a „kiütések királya” mellett a „WBA pehelysúlyú világbajnoka” elnevezésű jelzőt is nevéhez csatolhatjuk, hiszen az év egyik legnagyobb hirigelésében a tizedik menetben kiütötte a rendkívül tehetséges és képzett Vicente Mosquerát. De igazából a legfontosabb, hogy bebizonyosodott, Valero nemcsak a korai menetekben veszélyes, több mint egy egyszerű power-puncher, hiszen remekül használta előkészítő kezét, taktikus volt mikor a harmadikban leütötték és amint lehetősége akadt, be is fejezte a mérkőzést. Ha valaki megtanítja ennek a kölyöknek, hogyan manőverezzen védekezésben, illetve a kontratámadások mikéntjét, akkor minden bizonnyal generációjának Alexis Arguellóját tisztelhetjük majd benne.
Esélyei: Bizonytalan, minden az orvosoktól függ…
2006. 12. 18. Leone
