Dicsőség és balvégzet
Lássuk akkor a mérkőzést!
A nagy mérkőzés
1. menet. Két normál alapállású bokszoló feszül egymásnak, látszólag hasonló fizikai adottságokkal, bár Siki valamelyest „sűrűbbnek” tűnik. Nem mondhatnánk, hogy túlságosan tapogatózó jellege lenne az első másodperceknek. Előre hajolva, leszegett fejjel támadnak, gyakran teljesen egyszerre. Az akcióik elég kezdetlegesnek hatnak, szinte csak a meglepetés erejében bízva beugrásokkal kísérleteznek, egyes ütések után visszahúzódnak, vagy fogásba menekülnek. Siki különös, oldalazó, görnyedt testtartása sem éppen oktatni való. Aztán Siki váratlanul féltérdre esik, de mire a bíró számolni kezdene, akkorra már újra harcképes. Ekkor még nem volt kötelező nyolcig számolni, a lábon álló versenyző célpontnak számított. Egyébként a mérkőzésvezetőt Henri Bernsteinnek hívták, s a nevét csak azért említettem meg, mert személye a későbbiekben a kelleténél nagyobb szerephez jutott.
2. menet. Még Carpentier a frissebb, élénkebb. Mutatós ütésekkel találja el a szenegálit, aki később visszatámad. Könnyen elképzelhető, hogy ez az ellentámadás már a meglepetés erejével hatott az „Orchideásra”. A menet végére kiegyenlítődni látszanak az erőviszonyok.
3. menet. Látszik azért, hogy Carpentier többet tud az ökölvívás művészetéről, mint Siki. A szenegáli sokat kibír, sőt kemény horgokkal válaszol Carpentiernek. Még mindig inkább Carpentier dominál a ringben, s egy jobbhorog, balhorog kombinációval úgy eltalálja Sikit, hogy a fekete padlót is fog tőle, de ekkor egy egészen sajátos macskaugrással Carpentier előrevetődik, majd hasra esik, de ő is azonnal felpattan. Számunkra furcsa, hogy a bíró ilyenkor sem állítja meg a küzdelmet egy pillanatra sem, pedig egy kesztyűtörlés manapság kötelező lenne. Siki nehéz pillanatokat él át, néha egészen látványosan menekül, szinte futva megy át az átellenes sarokba. A menet végére már borulni látszik a papírforma . Utólag már jobban tudhatjuk, hogy Carpentier ekkorra már kezdett fáradni.
4. menet. A menet elején most is Carpentier a kezdeményezőbb, de ütései nem nagyon találnak. Látványos boksz, folyamatos harc nem nagyon alakul ki. Ennek több oka is van. Többször is előfordul, hogy amíg az egyik kiüti magát, addig a másik sündisznóállásba vonul, majd szerepcsere következik. Azt is megfigyelhetjük, hogy a szabályos belharc helyett inkább fogásba és dulakodásba „menekülnek”. Ebben a szakaszban már Siki egyre többször tud kibontakozni. Szaporán kísérletezget a sajátosan csúnya, széles lengőivel, illetve én inkább nem is próbálom ezeket definiálni. Néven alig nevezhető ütéseinek mégis van hatása, mert különösen a jobbosoknak nyoma marad Carpentier arcán.
5. menet. A ring közepén találkoznak, majd mélyen előre hajolva felütésekkel próbálnak rést keresni a másik védelmi vonalán. Ez a taktika nem vezet egyiküknél sem eredményre, viszont jól el lehet benne fáradni. Érdekes, hogy Siki találja meg hamarabb a helyzet kulcsát. Hátralép, majd jobbra- balra elmozogva szórja meg horgokkal Carpentier-t, amire főleg kondícionális okokból nincs válasza az Orchidea embernek. Ennek megfelelően már szeretné elkerülni a nyílt küzdelmet, és inkább kapaszkodik, birkózik, sőt szándékos fejelésgyanús mozdulatokat tesz. Ez feltűnik a bírónak is, és többször közbeavatkozik. Szétválasztja a küzdőket és figyelmezteti fogás és fejelés miatt mindkét versenyzőt. A menet során, lökés miatt Siki egy alkalommal fenékre ül, de a mérkőzés zavartalanul folytatódhat. A menet utolsó másodperceinek van egy egészen különös mozzanata. Minden látható ok nélkül Carpentier Siki lábaihoz omlik, de a bíró nem avatkozik közbe, valószínűleg ő sem látott ütést. Carpentier viszont olyan lomhán tápászkodik fel, hogy Siki a hóna alá nyúlva segít neki felkelni. (!) Ebben a pillanatban aztán megszólal a menet végét jelző gong…
6. menet. A menet kezdetét jelző gong ezen a mérkőzésen most szólal meg utoljára. A mérkőzés kezd nagyon egyoldalúvá válni. Siki folyamatosan üt, mindenfélét, ami csak kitelik tőle, Carpentier eközben csak a védekezésre koncentrál, de már alig áll a lábán. Arca, szemei bedagadtak, szája csúnyán vérzik. Ekkor már nyomokban sem emlékeztet a róla kialakított „szép fiú” képre. Horgok és felütések záporoznak az Orchideás férfi fejére, nem is csoda, hogy hamarosan földre kerül. Zárásként az éppen földre huppanó Carpentier még egy tisztességes tarkóst is kap, de érdekes módon nem ezzel foglalkozik, hanem fájdalmas arccal mutatja a lábát Berstein felé. Közben beözönlenek a szorítóba a segédei, meg szinte minden boldog- boldogtalan, aki kellően fontosnak érezte magát az adott helyzetben. Többen is jelzik a bírónak, hogy Siki elgáncsolta Carpentiert, azért esett el. Az utolsó pillanatokba valóban elég sok furcsaság sűrűsödött össze. Carpentier végleges detronizálása előtti néhány másodpercben a küzdő felek valami sajátos páros táncnak látszó mozgást végeztek, aminek a következtében (bár az ok pontosan nem derült ki) került a bajnok vert helyzetbe.
És ezzel még egyáltalán nem ért véget sem az ellenfelek, sem a bíró kálváriája, sőt az igazán botrányos események csak ekkor kezdődtek. Az ökölvívás történetének egyik legfurcsább végjátékára került ekkor sor. Az egybegyűltek számára, elsőre teljesen logikusnak látszó módon – értelemszerűen- Siki győzött. Ez így viszont pillanatokig sem volt érvényben, mert az állítólagos- de nem bizonyított- szabálytalanságok miatt a mérkőzésvezető Sikit leléptette. Ezek szerint mégis Carpentier a nyerő? A meccs kezdeti szakaszában Carpentiert ünneplő és neki szurkoló közönség erre a döntésre teljes pálforduláson ment át. Sokan Siki mellett tüntettek, sőt tömegverekedés tört ki a nézőtéren.
Bizony, nagyon nehéz elnyerni a nagyérdemű szimpátiáját, viszont elveszíteni annál könnyebb. Mindenki láthatta, aki nem volt túlságosan elfogult, hogy Carpentier gyenge formában érkezett erre a találkozóra, sőt, vesztesnek tűnő állásban már inkább ő volt a szabálytalanabb. A résztvevőket a ringből fegyveres biztonságiaknak kellett az öltözőbe kísérniük…
Időközben eltelt egy óra, és egy vezetőbírókból álló, három fős sportbizottság kihirdette a megfellebbezhetetlen végeredményt. Siki a bajnok.
A meccset követően még Deschamps próbálta ütni a vasat, és szabálytalanságra hivatkozva megóvta az eredményt, de 2 nap múlva végleg elutasították a kérvényét.
Harcos Sikinek Szent Patrik is az ellensége
Fél évvel később Siki elvállalt egy mérkőzést Írországban Mike McTigue ellen. A mérkőzést rendkívül túlfűtött várakozás előzte meg. Jellemző módon éppen polgárháború dúlta Írországot, de ennek dacára viszonylag békés körülményeket próbáltak teremteni a mérkőzésre. Ez – mint majd később kiderül- sajnos nem sikerült maradéktalanul. Ugyanakkor azt sem tudjuk pontosan, hogy Siki puszta tudatlanságból vállalta el éppen ezen a napon a meccset, vagy fittyet hányt az őt érő esetlegesen hátrányos következményekre.
Siki a dublini La Scala Theatre- ben csupán a kisnehézsúlyú világbajnoki övét tette kockára McTigue ellenében, kb. másfél ezer fanatikus ír szurkoló előtt. Annál nagyobb gyalázatot elképzelni is alig lehetne, hogy Írországban, Szent Patrik napján legyőzzenek egy ír bunyóst- s nagyjából ennek megfelelően, mintegy ehhez az alapelvhez igazodva alakultak az események.
Ki volt St. Patrik? Szent Patrik i.sz. 385 táján született Wales-ben, de a pontos dátumot senki nem tudja. Eredeti neve Maewyn volt, de kalandos fiatalsága utolsó állomásaként Írországban kötött ki, miközben áttért a keresztény hitre, és Patrik néven lett Írország második püspöke. Hittérítőként és „csodatévőként” szorgoskodott évtizedeken át, közmegbecsülésnek örvendve. Halálának időpontja ismert: 461. március 17.-én hunyt el. Mivel ezt ismerik, ezért ezt ünneplik meg, ami egy „egyszerű” katolikus vallási ünnepből ír nemzeti ünneppé nőtte ki magát a századok során.
Nahát egy ilyen alkalomra időzítették a Siki- McTigue meccset, aminek a kimenetele szinte nem is lehetett kérdéses. McTigue 5 évvel idősebb, de még nem egy megfáradt ökölvívó volt ekkor, elég komoly profi tapasztalatokkal. Egész karrierjét mérlegre téve, látható, hogy megvívott mérkőzéseinek még a 2/3- át sem tudta megnyerni, de akkoriban- szemben napjaink trendjével- egy- két vesztes meccs után még nem feltétlenül kerültek a süllyesztőbe a bunyósok.
A mérkőzést megelőzően ismeretlenek merénylettel fenyegetőztek, amit aztán kevés híján be is váltottak. A színház közelében bombát robbantottak, de két gyermeken kívül senki sem sérült meg, illetve a közeli házak ablakai törtek csak be.
Ebben a hangulatban és a fokozott óvintézkedések miatti feszült helyzetben várták a mérkőzés kezdetét a küzdő felek, no meg a nézőtéren szorongó, illetve a kívül rekedt szurkolók.
Állig felfegyverzett biztonsági őrök kíséretében érkeztek meg a főszereplők. Siki rendkívül nyomott hangulatban, a tőle megszokott- tól sokkal bátortalanabbul viselkedett. A húsz menetes mérkőzést végül pontozással simán elveszítette, de ebben annak is szerepe volt, hogy itt tényleg csak kiütéssel nyerhetett volna.
A küzdelmet eddig nem volt szerencsém látni, ezért kénytelen vagyok azokra a szakvéleményekre hagyatkozni, amelyek szerint, semleges pályán, tisztességes viszonyok között, Siki megőrizhette volna a címét. Az ökölvívással foglalkozó statisztikusok szerint egyébként ez volt az utolsó 20 menetes világbajnoki címmeccs a boksz történetében. Bár később még volt 20 menetesre tervezett mérkőzés, de ezzel ellentétben azok egyike sem ment végig.
A megszerzett címet ellenben így Mike McTigue igyekezett magának minél tovább megtartani, ami a „szerencse forgandó” elven hol elveszett a számára, hol újra megkerült. A témát behatóbban tanulmányozó szakemberek leginkább a Berlenbach elleni mérkőzéseit említik meg, amelyek közül az elsőt, 1925-ben elveszítette, de – sportolói nagyságát bizonyítandó- 1927-ben még sikerrel visszavágott neki.
Sikire visszatérve, pontosan 3 hónap múlva megszabadul a kisnehézsúlyú Európa-bajnoki övtől is, szintén elég szokatlan körülmények között. Párizsban, a Velodrome d'Hiver- ben lebonyolított mérkőzésen a hatodik menetben, mélyütés miatt leléptetik az addig még nyeretlen (!) szintén francia Emile Morelle ellen, aki ezzel a győzelemmel a francia bajnoki címet is megszerzi. Talán komikusan hangzik, de Morelle egész pályafutása alatt ez volt az egyetlen (!) olyan küzdelem, amikor győztesen hagyhatta el a szorítót, bár az is igaz, hogy mindösszesen hat alkalommal tette próbára a tudását (szerencséjét) a kötelek között.
Battling Siki még kétszer húz kesztyűt Európában, majd örökre búcsút mond (mint ökölvívó) a vén kontinensnek, hogy szerencsét próbáljon Amerikában.
Siki amerikai korszaka
Ha pontosan kielemeznénk Siki pályafutásának három jellemző korszakát, akkor lenne csak igazán szembetűnő, hogy milyen katasztrofális mértékben esett vissza a teljesítménye 1923 végétől, amikor áttette a székhelyét USA- ba. Történetírók feljegyezték róla, hogy semminemű, érdemi képesség romlás nem következett be nála, az eredményesség romlásának végtelenül egyszerű oka volt. Az életvitelére a korábban már említettek alapján is ismert módon, jellemző volt a könnyelműség, a lazaság. Gyakorlatilag folyamatosan részeg volt, de amikor megjelent a küzdőtéren, akkor még rendre pompás megmozdulásokkal kápráztatta el a közönséget.
Az alábbi néhány számadat azért kellően megmutatja, hogy fénykorának rekordja (51 M: 46 (90%)/3/2) után az alapvetően negatív mérlegű amerikai periódus (27 M: 10 (37%)/16/1) már mennyire a leszállóágat jelenti.
Több érdekes megjegyezni való is akad ehhez kapcsolódóan. Siki európai sikerei, különösen a Carpentier elleni diadal után keresetté vált a világ ökölvívó piacán, de az eléggé ellentmondásos személyiségű menedzsere, Charlie Hellers lehet, hogy többet ártott neki, mint használt. Bizonyítottnak tűnik, hogy még az európai tartózkodása idején több ragyogó alkalom kínálkozott volna a számára, hogy nagyon magasan jegyzett bunyósokkal mérkőzzön meg. Így került képbe Harry Wills, Harry Greb, vagy Johnny Wilson, de a megkereshető dollár tízezrek ellenére Hellers tovább alkudozott, mígnem odavesztek a lehetőségek. Felvetődött egy Jack Johnson elleni meccs is, ami ugyan elmaradt, de két év múlva vele összesen három bemutató mérkőzést mégiscsak vívott Kanadában.
Mindezektől függetlenül egy Dempsey elleni összecsapás reményteljes képe is megjelent, de ez inkább kicsit távolabbi cél lehetett volna.
Siki amerikai bemutatása sem sikerült valami lenyűgözően, szintén Hellersnek köszönhetően. Szerinte Siki nem más, mint egy intelligens gorilla. Ez persze meg is jelent a New York Times- ban, nyilván főcímként. Arra jó volt, hogy felhívja rá a figyelmet, de ezzel már Sikit is megsértette. Az meg pusztán költői kérdés szintjén maradt, hogy Hellers a „jól bevált” csimpánzos hasonlat helyett miért kezdte Sikit gorillához hasonlítani?
Siki ellenfelei ez idő tájt nem tartoztak feltétlenül a világ ökölvívó elitjéhez, de ennek ellenére sem mutatott fel érdemleges eredményeket. Ha valakiben korábban mégis felmerült volna, hogy Amerikában az erősebb, felkészültebb ellenfelek miatt romlott a mérlege, akkor ki kell ábrándítanom, mert lényegében a már előbbiekben említésre került Berlenbachon kívül nem volt világklasszis ellenfele. Paul Berlenbachhal szemben, 1925. március 13-án vívott mérkőzést, amit a 10. menetben TKO-val veszített el. Gyakorlatilag folyamatosan olyan verésben volt része, hogy ha esetleg lett volna jelen magyar bokszrajongó, akkor neki alighanem eszébe jutott volna a mondás, hogy nem az a legény, aki adja, hanem aki állja…
Battling Siki New Yorkban a „Pokol Konyhája” nevű, elég rossz hírű városrészben lakott. Rendzavarás és közbotrányokozás miatt többször került összetűzésbe a hatóságokkal, de ennek ellenére, vagy ettől függetlenül, hosszú utánjárást követően, novemberben megszerezte az amerikai állampolgárságot. Sajnos nem sokáig élvezhette, hogy a korlátlan lehetőségek hazájának teljes jogú állampolgára lett. 1925. december 25.-én, lakásához közel, a 41. utca sarkán egy csetepatéba keveredett és halálos lövések érték. A tüdeje és a veséje sérült meg, lényegében menthetetlen volt.
A gyilkos golyók kilövőjének soha nem akadtak a nyomára. Találgatások láttak napvilágot, hogy tartozás miatti tudatos leszámolás áldozata lett, de a hivatalos nyomozás ezen a vonalon nem járt eredménnyel. Ha igaz, hogy ez lett volna az ok, akkor is csak egy 20$ értékű adósságról szereztek tudomást, amivel kapcsolatban egy bizonyos „Jimmy” neve merült fel, de semmi több…
Kimondani is borzasztó, de lehet, hogy Siki élete 20$-t ért?
A hős hazatér
Felesége, Lillian elmondta, nem érti, hogy kinek volt oka Sikit megölni, hiszen ő nem ártott senkinek. Igaz, hogy bohém természetű volt, de inkább egy nagyra nőtt, rossz gyerek volt, mint bűnöző.
Gyászoló özvegyének döntése értelmében Battling Sikit keresztény szertartás szerint temették el, pedig ő maga muzulmán vallású volt. A család barátai ezt szóvá is tették. A neje azzal védekezett, hogy férje a vallását nem gyakorolta, keresztényként élt…és halt.
A végtisztességet Adam Clayton Powell, a helyi Baptista Hitgyülekezet tiszteletese adta meg a bajnoknak. [Vallási, hitéleti kérdésekben való járatlanságomért elnézést kérek!- a szerző megjegyzése]
Elmondta, hogy Siki haláláért és szerencsétlen sorsáért a felelősség a személyen kívül a társadalmat is terheli. Egy afrikai ember, aki eltévedt az életben…
Siki feleségének a döntésén már kár lenne utólag vitatkozni, még akkor is, hogy tudjuk: Siki a Flushing Cemetery (Borough of Queens in New York City) –ben nem lelt végül is örök nyugalmat.
Az Afrikai Boksz Szövetség tunéziai elnökének (Haffini Hamouda) törekvése és a WBC támogatása- illetve sok más közreműködő- révén 1993 márciusában Harcos Sikit, muzulmán gyászszertartás keretében újratemették szülőföldjén a szenegáli Saint- Louis-ban, és ott új síremléket állítottak neki.
Afrika első bokszvilágbajnoka hazaérkezett.
"Hogy soha el ne feledjük…!"
2009. augusztus 20. - Harward
Az írás első része
