Exkluzív helyszíni jelentés a Klitschko vs Rahman gáláról
Ahogy arról lapunk pénteken már röviden beszámolt, magyar résztvevője is lesz a ma esti mannheimi Wladimir Klitschko vs Hasim Rahman nehézsúlyú világbajnoki mérkőzéssel fémjelzett gálának, ugyanis az egyik supervizor - a WBO szervezet képviseletében - Kovács István lesz. A profiboksz.hu hasábjain az elmúlt években több alkalommal is találkozhattak az olvasók Kokó értő tolmácsolásában exkluzív helyszíni jelentésekkel, így mai írásunk már sokadik ebben a sorban. A Las Vegas-i De La Hoya vs Mayweather, illetve Pacquiao vs Diaz, és a londoni Haye vs Maccarinelli gálákat követően most Mannheimből jelentkezik érdekes, és a kulisszák mögé betekintést nyújtó anyaggal István. Az interjúban részletes beszámolót kapunk a hivatalos mérlegelésről, szó esik a rules meetingről, a gála körítéséről, és megtudhatjuk azt is, hogy milyen párbeszéd zajlott le Lennox Lewis és Vitali Klitschko között, de érdekes sztorikat is hallhatunk arról, hogy milyen lelki állapotban hangol a mérkőzésre a két főszereplő, milyen történet kapcsolódik a mérlegelés helyszínéhez és Mozarthoz, valamint az összecsapáson használt bokszkesztyűk is górcső alá kerülnek pár rövid gondolat erejéig.
Hogy zajlott a pénteki nap, mi volt a mérlegelés előtti program?
A hivatalos program az ebéddel kezdődött délben, amin a két főszereplő nem vett részt, ők már a mérlegelésre készülődtek. Egy asztalnál ültem Vitali Klitschkoval, és nem messze, egy másik társaságban foglalt helyet Lennox Lewis. Az ebédet követően aztán a liftben összefutott a két említett úriember, és Vitali egyből fel is tette a kérdést Lennoxnak, hogy akkor lesz-e visszavágó, és mikor. Lewis erre viccesen azt válaszolta, hogy előbb döntsék el egymás között, hogy melyikük jobb, és a győztessel kiáll. Ezen jót derültek, majd Lewis komolyabbra fordítva a szót gratulált Klitschkonak a Peter elleni győzelméhez, és újra kicsit poénosra véve a figurát megkérdezte, hogy mitől lett olyan kidolgozott a mellizma az elmúlt években, mióta nem találkoztak. Vitali persze vette a lapot, és mondta Lennoxnak, hogy a sok fekvőtámasz a titka az egésznek (nevet). Nagyon baráti hangulatban zajlott az egész ebéd, és a liftben megejtett beszélgetés is.
Hol és hogy került sor a mérlegelés?
Délután egy órakor vittek át bennünk a mérlegelés helyszínére, ami a mannheimi kastély nagytermében zajlott. Maga a kastély gyönyörű szép, és egy érdekes történet is kapcsolódik a nagyteremhez, ugyanis Mozart karrierje majdnem kerékbe tört ezen a helyen. Történt ugyanis, hogy Mozart 1777-ben Párizsba tartva egy koncertet adott itt, és a Weber família által szervezett hangverseny után beleszeretett a család egyik lányába, a 16 éves Aloysiába, és 5 hónapra Mannheimben is ragadt.
Vissza a mérlegeléshez. Több ismert személy és bokszoló megjelent a 14 órakor kezdődő eseményen, és a már említett Lennox Lewison kívül feltűnt többek között David Haye is, illetve nagyon sok Kronk Gym-es bunyós is megjelent, mivel ők adják a felvezető program jó részét. Köztük volt például a volt Contenderes Cornelius Bundrage is. Érdekesség, hogy az elmúlt időszak után szövetséget váltott a K2, és a GBO után most újra a BDB felügyeli a gálát. Ennek köszönhetően szinte mindenkit ismerten, az orvostól a felügyelőkig bezárólag.
A mérlegelés simán zajlott. Először Rahman jött be Michael Buffer konferálására, ő 115 kilogrammal, míg Wladimir 111 kg-al mért be (mindketten ruhában álltak a műszerre). Magát a mérlegelést két ütemben csinálták: először a főszereplők és Riddick Bowe estek túl a kötelezőn, és csak jóval később, 17 órától volt a többiek mérése, ráadásul egy másik helyszínen, a kb. 20 percre lévő NH hotelben, ahol egyébként Rahmanék is laknak. Egyébként a hivatalos személyek, és a Klitschko csapat pedig szintén máshol, bent a belvárosban, a víztorony mellett a Mannheimer Hoffban vannak elszállásolva.

A rules meetingre (szabályegyeztető-megbeszélő értekezlet. a szerk.) eljött gyakorlatilag mindenki. Rahmant Buddy McGirt tréner, Klitschkot pedig Emmanuel Steward edző képviselte, és ami még talán érdekesség, hogy egymás mellett ültek. A meetinget én tartottam, az IBO elnöke és a fia csak bólogattak végig, és az IBF-et képviselő hölgy is mindössze pár rövid – a saját szabályaikra vonatkozó - kiegészítést tett hozzá a végén. Steward végig figyelt a megbeszélésén, McGirt viszont folyamatosan sms-ezett, fel sem nézett, csak a végén jött oda aláírni a papírokat.
Ki fogja vezetni a találkozót?
Tony Weeks lesz a bíró, beszéltünk is pár mondatot a meeting végén. Gratuláltam neki a De La Hoya vs Pacquiao mérkőzéshez, és elmondta ezzel kapcsolatban, hogy előzetesen ő is egész más meccsre számított.
Milyennek tűntek az összecsapás előtt egy nappal a bunyósok?
Vova talán túlzottan is nyugodt volt, úgy tűnt, mintha nem is világbajnoki meccsre készülne. Végig mosolygott, és a mérlegelés után is barátkozott szinte mindenkivel. Már Rahmanék is elmentek, de Vova még javában autogramokat osztott, és minden tv-nek, médiának külön nyilatkozott. Maga a Klitschko Team egyébként nagyon kinőtte magát, a szállodában legalább 30 ember rohangál ugyan olyan egyen melegítőben. Rahman úgy nézett ki a mérlegelésen, mintha előtte ébresztették volna fel. Téblábolt egy kicsit a mérleg mellett, aztán végül le sem vetkőzött, és ruhástól állt fel a műszerre. Viszont annak ellenére, hogy 4 kilóval nehezebb, egy mérettel ő tűnik kisebbnek. A pózolásnál egy jó fél percig nézték egymást: Vova csak vigyorgott, Rahman pedig próbált keményen nézni, de ez tényleg csak pár másodpercig tartott.
Milyen kesztyűben fognak bokszolni a főmeccsen?
Grant-et fognak viselni. A mérlegelés előtt kitettünk 4 párat, abból választhatott előbb a világbajnok, majd ezt követően még egyet kivett, amire McGirt be is szólt, hogy a másodikat had válassza Rahman. Még a kesztyű történet előtt történt egy érdekes eset, ugyanis Stewart – kis fricska gyanánt - gratulált McGirtnek a sikereihez, mert elmondása szerint nem gondolta volna korábban, hogy amatőr trénerből ilyen jó profi edző lesz (nevet). (Mcgirt az utóbbi időben közel sem nevezhető sikeresnek, mivel a tanítványai sorra szenvednek vereséget, és ezért több fórumon már a Halál Csókja gúnynevet is ráakasztották a trénerre. a szerk.) Kicsit még eldilemmáztak aztán azon, hogy mi a különbség az amatőr és a profi edzők között, majd McGirt el akarta vinni a már kiválasztott és szignózott kesztyűket, de ezt persze nem engedtük neki, ugyanis a szabályok szerint csak kb. 1.5 órával a mérkőzés előtt kaphatják őket meg a felek.
Felpróbáltam én is az egyiket, és meglepődtem azon, hogy milyen kemény. Ez 10 unciás kesztyű, és annak ellenére, hogy kívülről nagynak tűnik, belül kicsi a tömés. Maga a bélés máshogy van, mint a többi kesztyűnél, ugyanis a megkötő résznél vastagabb, mint általában, és így van elosztva a súlya.
Milyen a körítés?
Nagyon profi és jól szervezett az egész. Nekem is nagyon sokat segítettek az elmúlt napokban, mikor felmerült, hogy a ferihegyi sztrájk miatt problémás lehet a kiutazás. Fel is vetődött, hogy kocsival jövök ki, de végül megoldódott a gond, és bármikor hívtam a szervezőket ilyen ügyben (repülőjegy áthelyezés stb.), minden esetben nagyon segítőkészek voltak. Ma reggel (pénteken. a szerk.) már kiosztották az összes akkreditációt és papírt, szóval minden nagyon flottul működik. A gálára már minden jegy elkelt, így óriási hangulatra van kilátás.
Végezetül áruld el az olvasóknak, hogy mit tippelsz a meccsre?
Szerintem ugyan az az esélye Rahmannak, mint az első Lewis elleni meccsen, hogy betalál egy ütéssel. Az elején esetleg veszélyes lehet, de nem hinném, hogy ettől a Rahmantól nagyon félni kéne Vovának, talán csak az első egy-két menetben. Nem hiszem, hogy Vovára ilyen értelemben veszélyes lenne bárki is, mert most már nem az a bunyós, aki pár éve még bepánikolt egy-egy ütéstől. Ilyen értelemben nagyon jól együttdolgoznak Stewarddal. Reméljük jó mérkőzést láthatunk, és ez úton kívánok a profiboksz.hu olvasóinak nagyon kellemes szórakozást és jó szurkolást az összecsapásra!
2008. december 12. - Gallen Ervin (Erwin)
Hozzászólok:
Rahmannak beszélni kéne a Pacmannel, hogy lehet a nagy magasságkülönbséget szuper jó lábmunkával áthidalni. Mondjuk a mérlegelés után nem valószínű, hogy Rahman ütőtávon kívül fog szökellni és jó ütemben berobbani, de azért én bízok :))
Erwin
Nagyon jó az ilyen írásokat olvasni, ha meccs sem lenne, már az sem lenne olyan nagy baj. :)
greenmachine
Himpike történetesen arra célzott, hogy a németeknél az esti órákban nézhető a meccs, míg az amiknál hajnalban...
nem ertem mi a kulonbseg hogy nemetben van e vagy nem....nem hiszem hogy a nemet pontozok meg lennenek kenve...Klicskoeknak Sduneken kivul nincs sok kozuk nemetorszaghoz..
Hát én minden nap 5kor kelek, majd megy a tv Fallout 3 mellett háttérzajnak :)
Engem hidegen hagy ez a meccs asszem ma inkább focit nézek :) az el classicot..
Átírtam, hogy meglegyen az örömöd... Ilyenkor azért elgondolkodok azon, hogy páran milyen bagatel hülyeségekbe tudnak belekötni.
Mi a francnak kell az ő-t folyton Ő-nek írni?!
Elég elterjed új szokás, holott semmi nem indokolja, legkevésbé a helyesírási szabályok. Ez így, pláne hivatalos helyen modoros, fontoskodó, "tiszteletteljesked ő".
mindig nagy élmény helyszíni beszámolókat olvasni, köszönet érte az illetékeseknek!
Márcsak Mozart miatt is érdemes volt elolvasnom. D Jó írás! Koko, Ervin, gratula!
Iron Cat
Nem hiszem, hogy Kokó nyomozgatni fog, meg szerintem Bowe is maximum csak kamuzna valamit. Ráadásul nem is egy szállodában laknak, ahogy a cikkben is van, így a gála előtt nem valószínű, hogy összefutnak, este meg Pisti már a supervizor-i teendőkkel lesz elfoglalva.
"Köszi a beszámolót! Azt nem lehet tudni hogy Bowe mennyivel mérlegelt be?"
Erről nem tudott Kokó, mert ahogy vége volt Klitschkoék mérlegelésének, a hivatalos személyek már mentek is a rules meetingre. Pisti csak annyit látott, mikor már indulóban voltak, hogy Bowe-t szólítják a mérlegre, de az eredményt már nem tudták megvárni.
Chico! Ebben valszeg igazad van, csak kiváncsi lennék Bowe olvasatára is.
Még jó hogy Lennox nem Bowe-al találkozott a liftben, lehet h leoszottak volna egymásnak pár pofont a múltbeli sérelmekért...
Iron Cat amiért nem jött létre az két szó: Riddick Bowe. Én is köszi a jelentést, ez csak megerősített abban hogy Rahman szinte sehogy sem nyerhet.
Kokó talán most kideríthetné, hogy tulképpen miért is nem jött létre a Petrányi-Bowe, mert még mindig nem lehet tudni, legalábbis én nem hallottam/olvastam semmilyen magyarázatot.
Jó volt. Köszönet érte.
Azt nem hinném, hogy jó haverok lennének Lewis és Klicskó, inkább csak tudnak viselkedni.
Bowe mérlegelt, akkor talán meccselni is fog este.
Mondjuk nem lennék nagyon meglepve, ha enyhén bohózat jelleget öltene a dolog...
Köszi a beszámolót! Azt nem lehet tudni hogy Bowe mennyivel mérlegelt be?
Ez a Vitalij vs. Lennox dialógus érdekes lehetett. Ebből is látszik, hogy két elég intelligens emberről van szó, akik rendkívül tisztelik egymást. Szerintem még jó haverok is:).
Érdekes, hogy Bowe még mindig ilyen tiszteletnek örvend, hogy Ő is a főszereplőkkel együtt mérlegelt.
McGirtet mindig egy tahónak tartottam, amit most újra bebizonyított. Szegény Rahmannak összeálltak az előjelek, hisz' McGirt tényleg nem jó ómen...






