„Én ide soha nem kerülök vissza!” Talán ez volt a fiatal Bernard Hopkins életének legfontosabb döntése. A korán rossz útra tévedt és 17 évesen fegyveres rablásért jogerősen elítélt ökölvívó öt hosszú esztendőt húzott le a gratefordi fegyház rácsai mögött, ahol egy életre megváltozott. „Rengeteg dolgot láttam ott, amiről nem túl kellemes beszélni. Nem voltam egy ijedős fickó, de itt gyilkosokkal, gyermekmolesztálókkal, erőszaktevőkkel, skinheadek-kel, maffiózókkal voltam körbevéve, szóval elég kemény volt. Szemtanúja voltam például, amikor benn egy fickót egy csákánnyal egy doboz cigaretta miatt öltek meg.” Hopkins ezzel együtt mégis sokat köszön a börtönéveknek. A mostanra milliomos világsztár itt gondolkodott el igazán arról, hogy milyen életet szeretne leélni, itt fordult az ökölvívás felé, itt lett börtönbajnok. Miközben sitten volt, egy testvérét utcaharcban megölték, ami szintén kijózanítóan hatott rá és megerősítette abban, hogy radikálisan változtatnia kell korábbi életmódján. Amikor öt év múlva, 1988-ban kiszabadult, kifelé menet az egyik őr odavetette neki: „Találkozunk mi még, úgyis visszajössz majd!”, mire Bernard a már említett mondattal reagált: „Én ide soha nem kerülök vissza!”
Fiatalsága és a börtönévek
Hopkins 1965. január 15-én született Philadelphiaban, Bernard és Shirley Hopkins gyermekeként. A Bernard Humphree Hopkins Jr. néven anyakönyvezett bunyós egy szegény, de igen népes családban nőtt fel, hét testvér társaságában. Már egészen fiatalon a balhés gyerekek táborát erősítette, 13 éves korára már priusza volt, háromszor is letartóztatták. A bajnok így emlékszik vissza erre az időszakra: "Mindig is vezetői képességekkel rendelkeztem. 5. vagy 6. osztályos lehettem, amikor már mindenki hozzám jött védelemért, akinek gondja volt egy másik sráccal. Ez viszont nem volt ingyen. Lehet, hogy csak egy szendvics vagy egy banán volt az ára, de valamit mindig felszámítottam. Az az igazság, hogy akkoriban még öntudatlan voltam, egy kisstílű bűnöző. Kétféle ember létezik: a bárány és a farkas és én farkas voltam. Nőtől azonban soha nem loptam és fegyvert sem használtam. Leginkább megfélemlítéssel vettem el a dolgokat. Nem akartak bunyózni velem, megvolt a hírnevem. Általában csak ránéztem egy srácra és már adta is oda a nyakláncát, kérnem sem kellett. Egy alkalommal kilenc aranyláncot viseltem egyszerre. Otthon elrejtettem, amit így szereztem, és ha édesanyám vagy édesapám elkapott egy nyaklánccal, azt mondtam, hogy egy havertól kaptam kölcsön. Tudtam azonban, hogy csak idő kérdése és úgyis rájönnek. Édesanyám már akkor is azt hajtogatta: "fiam, ha így folytatod börtönben fogod végezni”- és igaza is lett. Bernard-ot - életmódjára jellemző módon – már 14 évesen megkéselték és bár a szívét nem találták el, de olyan komoly sérüléseket szerzett, hogy hat hónapot volt kénytelen kórházban tölteni a teljes felépüléséig. A következő években mintegy 30 alkalommal került bíróság elé, mígnem végül 17 éves korában fegyveres rablásért letöltendő szabadságvesztésre ítélték. 56 hónapot töltött a gratefordi State Penitentiary börtönben. „Leszálltam a kék buszról, a bokám hozzá volt bilincselve a derekamhoz és a csuklómhoz. Még csak lépni sem tudtam, csak csoszogtam előre. A bentlakók úgy méregettek, mintha friss csirke lettem volna. Y4145... ezt a számot kaptam. Ez volt a nevem a börtönben. Soha nem felejtem el ezt a számot. Hetente kétszer lehetett látogatni, és anyám szinte minden alkalommal ott volt. Közben a barátnőm elhagyott, a régi barátaim nem akarták felvenni a telefont, de az édesanyám mindig ott volt. Lehetett eső vagy hó, ő végigállta a megalázó motozást. Végigtapogatták a zsebeitől a melltartójáig, hogy nem akar-e bevinni valamit. Nem hibáztathatok senkit, csak saját magamat, amiért ilyen helyzetbe kerültem. Talán a társadalom helyezi el a csapdákat, amelyekbe bele lehet zuhanni, de ha az ember beleesik, az az ő hibája. Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék vissza arra az 56 hónapra, amit a börtönben töltöttem. Amikor bekerültem, tizenhét éves voltam, nem tudtam rendesen kiejteni a szavakat, alig tudtam olvasni. Ha mondtam valamit, nem voltam biztos abban, hogy helyesen használom a szavakat. Ekkor jutottam arra, hogy ezen változtatni kell. Szóval elkezdtem keményen tanulni a börtönben, és végül levelező tagozaton főiskolai végzettséget adó diplomát szereztem.” Ugyanakkor Bernard itt kötelezte el magát az ökölvívás mellett is, a benn töltött időszak alatt háromszor (más források szerint négyszer) nyerte el a középsúlyú börtönbajnoki címet. "A boksz volt a terápiám. Helyes mederbe terelte az ítélőképességemet. Fiatalabb koromban is bokszoltam, hétévesen kezdtem, és volt pár amatőr meccsem is. A börtönben őrültnek tartottak. A börtönpályáján úgy futottam, mint egy egér, körbe és körbe; közben végig azt mondogattam magamban, hogy egyszer kikerülök innen és világbajnok leszek."
Az ökölvívó karrier kezdetei
Szabadulása után nem sokkal, kissé túlsúlyosan, 177 fonton (kb. 80 kg) kezdte meg profi karrierjét, és rögtön az első mérkőzésén, egy négy menetes találkozón megosztott pontozással vereséget szenvedett. Ez a kudarc egy rövid ideig elvette Hopkins kedvét a boksztól, a munkába menekült (diplomája ellenére csak szakácsként kapott állást), azután mintegy másfél év múlva úgy döntött, újra belevág, de jobb kondícióval, és immár középsúlyban. 1990. február és 1992. szeptembere között húsz mérkőzést vívott és kivétel nélkül mindet megnyerte. 15 mérkőzést kiütéssel, melyek közül 11 az első menetben ért véget! 1992. decemberében elnyerte az USBA középsúlyú címét és egy sikeres címvédés után 1993. május 22-én elérkezett első világbajnoki címmecséhez, pechjére éppen az 1990-es évek legjobb bokszolója, Roy Jones Jr. ellen. A két feltörekvő zseni mérkőzése (bár kötelező darab minden bokszrajongónak) nem lett igazi klasszikus, lévén, hogy két másodszándékú bunyós nagyon ritkán bokszol látványos meccset. Jones villámgyors reflexeivel, fantasztikus kézsebességével mindhárom pontozóbírónál 116-112-es eredménnyel zárt, és egyértelműen legyőzte Hopkinst a Riddick Bowe vs Jesse Ferguson nevekkel fémjelzett gála undercardjában. Ez volt Bernard életének első komoly gázsit hozó mérkőzése. Promótere, Butch Lewis szerint 700 ezer dollár járt neki, mire azonban a „jószándékú” Lewis minden költséget levont (edző, edzőpartnerek, manager stb.), mindössze 80 ezer dollár maradt Bernard kezében és ebből még az adó is lejött. Végül 50 ezer dollár lett a tiszta bevétele, ami ismét egy nagyon komoly lecke volt számára, hogy a jövőben sokkal jobban oda kell figyelnie az anyagi dolgokra, ha az ökölvívásból akar megélni. Hopkinst – aki bár örökre megjegyezte a Jones elleni vereséget -, nem törte meg a kudarc, három győztes meccs után ismét megpróbálta a Roy által hátrahagyott IBF világbajnoki övet megszerezni. 1994. december 17-én került sor a Bernard Hopkins vs Segundo Mercado mérkőzésre, mely szintén emlékezetes pillanat Bernard karrierjében. Ezen a meccsen szenvedte el ugyanis élete mindössze két padlózását (az ötödik és a hetedik menetekben). A jól és bátran kezdő Mercado elvitte az első pár menetet, míg Hopkins csupán az első leütés (mely nem tiszta leütés volt, hanem egy komolyabb ütés után röviddel egy egyensúlyvesztés) után váltott és vette át az agresszor szerepét. Hopkins támadott, Mercado védekezett és visszatámadott, de még ekkor is Bernard irányított. A hetedik menetben ismét furcsa körülmények között, kis rásegítéssel, Hopkins újra a padlón találta magát. Most sem volt megfogva, és a bíró még négyig sem számolt, amikor már villámgyorsan talpra szökkentt.. és folytatta a meccset. A mérkőzés végére Bernard teljesen átvette az irányítást, szinte csak az történt, amit ő akart, de nem tudta idő előtt befejezni a meccset. Mercado mindent megpróbált, hogy túlélje az összecsapást, ami így sikerült is és a pontozók végül döntetlenre adták a meccset…A mérkőzés után Don King és mások is annak adtak hangot, hogy a találkozót Hopkins nyerte és elvették tőle a győzelmet.. mindezek ellenére a két harcos barátságosan ölelkezett a találkozó után.
10 év uralkodás a középsúly trónján
A visszavágó fél év múlva már kiemelt érdeklődés mellett zajlott és teljesen egyértelmű mérkőzést hozott. Mike Tyson a kommentátor állások mögött foglalt helyet, Hopkins pedig ekkor érkezett először a ringbe a rá jellemző Executioner csuklyában…Küzdelmes meccs volt, de nagyon meggyőző Hopkins fölénnyel. A hetedik menet közepére annyira elverte Mercadot, hogy Rudy Battle mérkőzésvezető leállította a meccset, és kihirdette Hopkins TKO győzelmét. Bernard végre elérte gyermekkori álmát… világbajnok lett! Ezt követően első címvédő meccsén örökre beírta magát a boksztörténelembe: 7 másodperc után a padlóra küldte a kihívó Steve Frank-et, és ezzel minden idők leggyorsabb győzelmét aratta világbajnoki címmeccsen. 2000 végéig 12 alkalommal védte meg világbajnoki címét, köztük olyan bokszolókat legyőzve, mint John David Jackson, Simon Brown, Antwun Echols, vagy az akkoriban még veretlen, kőkemény Glen Johnson, aki élete egyetlen TKO vereségét ezen a Hopkins elleni találkozón szedte össze. Érdekesség, hogy a Robert Allen elleni első találkozója No Contest (eredmény nélküli) végeredménnyel került be a krónikákba. Történt ugyanis, hogy Mills Lane mérkőzésvezető a negyedik menetben az összekapaszkodó bunyósokat olyan erővel igyekezett egymástól elválasztani, hogy Hopkins háttal a kötelek alatt kiesett a ringből és megsérült, így nem tudták folytatni a mérkőzést. Bernard a megismételt találkozón a hetedik menetben kiütötte Allent. 1999 decemberében a bátran támadó Antwun Echols szabálytalanul, egy „break” vezényszó után leütötte a kezeit leengedő Hopkinst, de ez sem segített rajta. Bernard elmozgott, kontrázgatott, de így is szinte minden menetet megnyerve győzte le ellenfelét. "Megmutattam a világnak, hogy hátrálva is bárkit meg tudok verni, akárcsak Sugar Ray Robinson vagy Willie Pep" - nyilatkozta a mérkőzés után. A visszavágón még nagyobb volt a fölénye.. a hetedik menetben szó szerint kiütötte a ringből Echolst, aki ebből ugyan még vissza tudott jönni, de a tizedik menetben akkora verést kapott, hogy Tony Weeks mérkőzésvezető végleg beszüntette a mérkőzést.
2001-ben ismét nagy fordulópont következett Hopkins karrierjében. Don King ekkor hozott össze egy középsúlyú tornát a három világbajnok (Hopkins-IBF, Keith Holmes-WBC, William Joppy-WBA) és a nagyváltósúlyból fellépő Felix Trinidad között. Az első körben Hopkins vs Holmes és Joppy vs Trinidad találkozók voltak, a két győztes pedig a vitathatatlan középsúlyú világbajnok címért mehetett. Hopkins egy unalmas mérkőzésen nagyon elverte Holmes-t, Trinidad pedig 4 menetben feltörölte a padlót Joppyval és a P4P listákon is átvette az első helyet Roy Jonestól. A várva várt Trinidad vs Hopkins meccset 2001. szeptember 15-ére tervezték, de végül a Wolrd Trade Center elleni merénylet miatt két héttel eltolták a rendezvényt. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón történt egy érdekes eset, amely meglehetősen negatív színben tünteti fel a bajnokot. Hopkins ugyanis a kamerák előtt egyszerűen kivette Don King kezéből a Puerto Rico-i zászlót és megtaposta sokszáz Puerto Rico-i szurkoló előtt. Hogy előre megbeszélt dolog volt ez, vagy spontán esemény, az nem derült ki később sem, mindenesetre az hozzátartozik a történethez, hogy Hopkins rendkívül önfejű és büszke ember, aki nem tűri el, ha nem kezelik egyenrangú félként. A mérkőzés előtt viszont az újságírók (és a közönség) 99 %-a Trinidad győzelmet várt, sőt, sokan már egy Trinidad vs Roy Jones mérkőzés esélyeit latolgatták és lekezelték, egyszerűen egy kötelező akadálynak tekintették Hopkins-t, akiben emiatt – érthető módon – felment a pumpa. A mérkőzésen viszont elégtételt kapott, mindenki számítását keresztülhúzva 11 meneten keresztül iskolázta le az akkor verhetetlennek hitt Titot, majd az utolsó menetben ki is ütötte a csupaszív Puerto Rico-it. Bár Hopkins már korábban is a P4P TOP10-es listák tagja volt, de ez után a meccs után került világsztár státuszba és a mértékadó Ring Magazine-nál is a 2001-es év legjobb bokszolójává választották. Ugyan továbbra sem sikerült összehoznia egy visszavágót korábbi legyőzője, Roy Jones ellen, a következő, 2002-es Carl Daniels elleni meccséért így is 2,5 millió dollárt tehetett zsebre. Ezt követően egy látványos és gyors címvédés következett a beugró francia Morade Hakkar ellen, majd egy újabb címvédésen szinte felismerhetetlenségig bucira verte William Joppy képét 2003 decemberében. 2004-ben összejött Hopkins karierrjének legnagyobb gázsija a világ legnépszerűbb bunyósa, Oscar De La Hoya ellen. Pontos adatot nem tudok, de Hopkins 10-15 millió dollár körül kereshetett a mérkőzéssel, ahol visszafogott, óvatos kezdés után a kilencedik menetben egy tanítani való testütéssel tette hidegre Oscart. Itt begyűjtötte a hiányzó WBO övet is, és ezzel ő lett az első bunyós a boksztörténelemben, aki a 4 övet egyesíteni tudta. Ezzel a győzelmével (és Roy Jones Tarver elleni verségével) Hopkins minden szakértőnél a P4P listák élére került. 2005. februárjában Howard Eastmen ellen lépett ringbe és immár huszadszor védte meg középsúlyú világbajnoki címét, mellyel minden idők legtöbb világbajnoki címet védő középsúlyú bunyósa lett. Bár nem tudta idő előtt befejezni a mérkőzést, de nagyon sima pontozással verte el a veszélyes brit kihívót.
A Jermain Taylor elleni két mérkőzés
2005 nyarán egy kiemelten komoly trónkövetelővel kellett szembenéznie, a veretlen Jermain Taylorral, akit sokan a jövő nagy bajnokának tartottak, és aki addigi meccseinek legnagyobb részét kiütéssel nyerte. Hopkins a mérkőzés első felében visszafogottan bokszolt, csak a 6.-7. menet környékén kapcsolt nagyobb fokozatba. A mérkőzés vége felé egyszer megrendített Taylort, de ez nem volt elég a győzelemhez. A meccs után a három pontozó megosztott döntéssel Taylort látta jobbnak, így a 40 éves Bernard Hopkins több, mint 10 év után elveszítette középsúlyú koronáját. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az egyik pontozóbíró (Duane Ford) az utolsó menetet először Hopkinsnak adta, majd később átírta a pontozólapját és Taylort jelölte meg a 12. menetben győztesnek (a kérdéses menet egyébként sima Hopkins győzelem volt). Ha Ford nem variál, akkor a mérkőzés végeredménye döntetlen lett volna és Hopkins marad a világbajnok. Nem csoda hát, hogy a mérkőzés után Bernard csalást sejtett és kerekperec kijelentette, hogy soha többé nem szeretné, ha Duane Ford bármelyik mérkőzésén is pontozna a jövőben. Jim Lampley, a HBO kommentátora már a mérkőzés után közvetlenül megemlítette, hogy érthetetlen, hogy hogyan adhatta Ford az utolsó menetet Taylornak. A rossznyelvek szerint a dolog mögött az állt, hogy az amerikai HBO-nak új, eladható PPV (Pay Per View) sztárra volt szüksége, és a 40 éves, öregedő, önfejű, nehezen befolyásolható Hopkins helyett sokkal inkább a fiatal, jóképű, üzletben tapasztalatlan Taylort részesítették előnyben, aki minden szempontból megfelelőbb volt erre a szerepre. A találkozó visszavágóért kiáltott, melyet fél év múlva meg is rendeztek. Ha lehet ilyet mondani, a második összecsapás még szorosabb küzdelmet hozott és a meccs végén ismét Jermain Taylor kezeit emelték a magasba (háromszor 115-113-as pontozással). Bár Bernardnak valóban többet kellett volna tennie a győzelemért, de ez a végeredmény is véleményes volt, a Compubox ütésstatisztikái szerint például Hopkins talált többet és jóval több power puch-ot osztott ki.
A félnehézsúlyú karrier
A több mint tízéves középsúlyú uralkodás tehát itt véget ért, és szinte mindenki azt gondolta, hogy a 41 éves amerikai bunyós karrierje leáldozott. Emellett szólt az is, hogy Hopkins időközben résztulajdonosa lett az Oscar de la Hoya által alapított Golden Boy Promotion-nek és így valószínűnek látszott, hogy Hopkins örökre szögre akasztja a kesztyűit. Maga az érintett viszont egészen más véleménnyel volt a dologról. Néhány hónap pihenés után két súlycsoportot feljebb lépve kihívta a Ring Magazin félnehézsúlyú bajnokát, Antonio Tarvert.
Közben történt azonban még egy érdekes közjáték: korábbi ígéretével szemben Hopkins mégis visszakerült a börtönbe. Persze immár nem bűnösként, hanem többszörös ökövívó-világbajnokként tért vissza a rácsok mögé, hogy a bentlakóknak előadást tartson és saját példáján keresztül mutassa meg, hogy mindig van kiút. A Graterford fegyintézetben váratlan meglepetés fogadta a korábbi elítéltet. Az edzőteremben, ahol Hopkins is edzett egykoron, most egy, a nagy bajnokot megörökítő falfestmény áll példaként a mai rabok számára.
A meghatódott világsztár így emlékezett: „Tegnap azt mondtam egy barátomnak: ha vannak érzelmeid, el kell rejtened őket a börtönben, mivel ez ott a gyengeség jele. De ma gyenge vagyok. Száz és száz elítélt edz itt naponta, s mikor felnéznek, engem látnak e festményen. Remélem ez inspirálja őket.” A freskót tizenhét elítélt készítette egy nevelési program keretében. A program vezetője elmondta, hogy a fiatalok egyöntetűen Hopkinst választották képük témájának, mint követendő példaképet, aki elhagyván a börtönt sikeres ember lett a kinti világban. A mérkőzésre visszatérve: a Roy Jonest elsőként kiütő Tarver toronymagas favorit volt a fogadóirodákban, 3-1 arányban tartották a bukmékerek esélyesebbnek a győzelemre. Hopkins azonban ebben a kérdésben is megcáfolta a bokszrajongókat. Sok mozgással, távoli beugrásokkal semlegesített ellenfele erősségeit és szinte minden menetet megnyerve, iskolaboksszal múlta felül az akkoriban P4P TOP10-es Tarvert. Sőt, az ötödik körben egy kemény jobbhorog után számolni is kellett Antoniora, aki a vereség mellett 250 ezer dollárral is szegényebb lett, ugyanis a mérkőzés előtt fogadott Hopkins-szal arra, hogy kiüti őt az első hat menetben. A meccs után Bernard bejelentette visszavonulását, ami azonban átmenetinek bizonyult, ugyanis egy évvel később, 2007 júliusában ismét mérkőzést vállalt, mégpedig az akkoriban Mayweather és Pacquiao mögött a P4P listák harmadik helyét elfoglaló Ronald „Winky” Wright ellen. A találkozó előtti mérlegelésen volt egy kis kakaskodás, melynek végén Bernard tenyerét Winky arcába nyomta, amit a szövetség 200 ezer dolláros büntetéssel „honorált”. A mérkőzés nagyon csúnyára sikeredett, a folyamatosan előre jövő jab-király Wright óriási tempóját a bajnok - pár menet elmozgás után – egyre inkább fogással és birkózással próbálta megtörni. Ez szurkolói szempontból nagyon ronda és nézhetetlen meccset eredményezett, viszont sikeres taktika volt, ugyanis a belharcban sokkal járatosabb Hopkins ellen Wright nem tudott igazán kibontakozni.
Hopkins végül sima, egyhangú pontozással hozta a mérkőzést. 2008-ban azután összejött a korábban már többször rebesgetett meccs Bernard és a nagyközépsúly veretlen királya, a brit Joe Calzaghe között. A két bunyós a 2007. decemberében rendezett Mayweather vs Hatton mérkőzést megelőző mérlegelésen futott össze, ahol – egy igencsak megrendezettnek tűnő – szópárbaj alakult ki közöttük a kamerák előtt. Bár egymással szemben mosolyogva „kaptak össze” (és úgy tűnt, komoly erőfeszítésbe kerül, hogy ne nevessék el teljesen magukat), Hopkinsnak a Trinidad ellen mérkőzés után ismét sikerült a bokszrajongók egy igen nagy részét magára haragítania. Azt vágta ugyanis Calzaghe szemébe, hogy „..engem fehér fickó nem győzhet le…”. Persze Joe sem az az ember, akit félteni kell ilyen szituációkban, ő is osztotta egyből Bernardot. Kihasználta azt a szójátékot, hogy az angol nyelvben a St. Bernard bernáthegyit jelent, egyszerűen kutyának nevezte ellenfelét, aki a ringben majd úgy fog viselkedni, ahogyan ő parancsolja. A meccs maga - a Wright elleni találkozóhoz hasonlóan – nem volt túl „közönségbarát”. Hopkins ugyan az első menetben leütötte Joe-t, de a későbbiekben ismét fogással és birkózással próbálta az agresszíven támadó brit lendületét megtörni. A terv most nem sikerült annyira, mint egy évvel korábban, Calzaghe ugyanis nagyon éles volt, 707 ütést indított 12 menet alatt és végül megosztott pontozással hozta a mérkőzést. Sokan ismét leírták Hopkinst, lévén hogy 44 évesen itt már nincs tovább, de Bernard most sem adta fel. Alig 6 hónap elmúltával ismét ringbe lépett, ismét egy P4P bunyós, a jövő nagy tehetségének tartott Kelly Pavlik ellen (Taylor, Tarver, Wright és Calzaghe után Pavlik már zsinórban az ötödik P4P TOP10-es ellenfele volt Hopkinsnak!!). Hopkins 2008. október 10-én ismét megmutatta mekkora taktikus és mennyire kiemelkedő tudású bunyós, 12 meneten keresztül oktatta a magasabb, hosszabb karú, korábban veretlen ellenfelét és a legkisebb esélyt sem hagyta az ohio-i Pavliknak a győzelemre. Ezzel kapcsolatban még egy különleges sztorit kell megemlítenünk: 2006 elején Hopkins megismerkedett egy philadelphiai rajongójával, a 16 éves, rákbetegségben szenvedő Shaun Neglerrel (képünkön). Különös barátság alakult ki közöttük, Bernard gyakran látogatta meg a halálosan rákos fiút, akinek maximum 10% volt a túlélési esélye a gyilkos kór ellen. Negler és családja a Calzaghe elleni mérkőzésre is elutaztak (ahol természetesen nem értettek egyet a végeredménnyel), és Hopkins veresége után a beteg Shaunnak egyetlen álma maradt: még egyszer szerette volna győzni látni a kedvencét. A Pavlik elleni mérkőzést 2008. október 18-ára kötötték le és az orvosok szerint Shaunnak szinte semmi esélye sem volt, hogy megérje ezt az időpontot. Hopkins a felkészülés alatt állítólag folyamatosan attól félt, hogy megcsörren a telefonja és Shaun halálhírét fogják közölni vele. Azonban a rákos fiú hihetetlen élniakarással „kibírta” október 18-áig, és végignézte, ahogy kedvence 12 meneten át iskolázza ellenfelét. Shaun a győztes meccs után elvesztette eszméletét és soha többet nem tért magához. Egy hét múlva, 2008. október 23-án hunyt el. Bernard - akit rendkívül felzaklatott fiatal barátja elvesztése – a helyszínre utazott, részt vett a temetésen.. és a Pavlik elleni mérkőzésen viselt kesztyűit Shaun mellé helyezte a koporsóba….
A Roy Jones elleni visszavágó
A látványos Pavlik elleni siker ellenére Hopkins ismét nem tudta tető alá hozni a számára annyira áhított Roy Jones elleni visszavágót, ugyanis Jones egy felajánlott szemérmetlen összeg miatt a Danny Green elleni mérkőzést választotta Ausztráliában, így Bernard „átmenetlieg” kénytelen volt egy szintentartó meccset beiktatni az ismeretlen Enrique Ornelas ellen. A sima győzelem után 2010 áprilisában végre összejött Hopkins álma, megkapta a lehetőséget 17 évvel korábbi legyőzője, a jövendő Hall of Famer, Roy Jones ellen. A mérkőzés némileg meglepő módon Hopkinsra volt kihegyezve… ő jött be másodiknak és minden idők egyik legjobb bevonulását adta elő, Frank Sinatra „My Way” című dalára. Bevonulása alatt végig szólt a közönség soraiból a B-Hop kórus…
A meccs viszont ismét nézhetetlenre sikerült. Ugyan az első néhány menetben Hopkins egyértelműen jobb volt, a későbbiekben viszont a sok fogás miatt a tehetetlenségtől frusztrált Jones ráhúzott pár tarkóst (és egy mélyütést) a 45 éves Bernardra, aki ezt kihasználta.. és a nézők füttykoncertje közepette teljesen nyugodtan kivette az ilyenkor kijáró néhány perces pihenőt. Mindent egybevéve viszont teljesen egyértelműen vágott vissza egykori legyőzőjének, a 12 menetből 9-10-et simán elvíve győzte le a legendás Jonest.
46 évesen újra világbajnoki címmeccsen
Mi jöhet még ennyi idősen? Úgy tűnik egy újabb világbajnoki címmeccs, ugyanis Hopkins nem akarja abbahagyni és 46 évesen aláírta 2010. decemberére a kanadai világbajnok, Jean Pascal elleni WBC világbajnoki mérkőzést. Már magával a mérkőzéssel is minden idők egyik legidősebb világbajnoki címmecset bokszoló bajnokának számít, de ha még győzne is, azzal immár sokadszor újra beírná magát örökre a boksztörténelembe…
Érdekességek:
- Hopkins jegyzi minden idők leggyorsabb kiütését világbajnoki meccsen
- ő az egyetlen bunyós a boksztörténelemben, aki 40 éves kora felett is évekig a világ legjobbjai között, a P4P listákon szerepelt (bár volt még néhány bokszoló, aki 40 éves kora felett is kiemelkedőt nyújtott pl: Foreman, Holyfield, vagy Archie Moore, de egyikük sem tudott a P4P listák közelébe férkőzni)
- Hopkins sohasem tagadta meg börtönmúltját, sőt, rendszeresen jár börtönökbe fekete fiataloknak példát mutatni, hogy mindig van kiút mindenhonnan, csak keményen kell küzdeni…
- ő az egyetlen ember, aki kiütötte Glen Johnsont, De la Hoyat és Trinidadot
- a Ring Magazinban havonta 8-10 oldalon mutatja be az ökölvívás alapjait és trükkjeit
- a XXI. század első évtizedének 3 legjobb bunyósa közé sorolják a szakemberek Mayweather és Pacquiao mellett
- Bernard az első ökölvívó a boksztörténelemben, aki egyesítette a WBC, WBA, IBF és WBO öveket és emellé még a Ring Magazin bajnoki övét is megkapta
- bár néhány tette megkérdőjelezhető (zászlótaposás, a Calzaghe meccs előtti nyilatkozat), magánéletében Hopkins többször is igazolta, hogy mennyire példamutató, nagyszerű ember. Elég itt csak az Obermayernek adott 4 ezer dollárra vagy a Shaun Negler sztorira gondolnunk (aki nem ismerné a két történetet:
https://www.profiboksz.hu/sztorik/a-hoher-masik-arca-egy-tortenet-bernard-hopkinsrol/
http://sports.yahoo.com/box/news?slug=ki-negler110208 (sajnos ez egyelőre csak angolul) )
Megítélése
A normál alapállású Hopkinst nem áldotta meg a sors semmi különlegessel, nem túl gyors, nem kiemelkedőek a reflexei, nem különösebben erős. Õ attól ilyen eredményes, hogy egyszerűen mindent tud az ökölvívásnak nevezett sportágról, annak összes technikájáról és trükkjéről, beleértve a szabályok határait súroló dolgokat is (fogás, fejelés, könyökölés, időhúzás). Vérbeli kontrabunyós és bár kettősfedezéke igen laza, de lábmunkája kiváló, és fogásban, birkózásban verhetetlen. Óvatos, nem megy bele bizonytalan helyzetekbe. Mayweather mellett a világ egyik legjobban védekező bunyósa. Sokan „dirty fighter”-nek (piszkos bunyósnak) tartják, de Bernard csak szükség esetén alkalmazza ezeket a technikákat és többnyire akkor is a szabályok adta kereteken belül csinálja, amit csinál, legtöbbször az ellenfelét figyelmeztetik, ellene szabálytalankodnak. Amivel leginkább az ellenfelek fölé nő, az a taktika. Hopkins a világ talán legtaktikusabb bunyósa. Mindig képes stílusát az ellenfélhez alakítani. Kontrákkal verte meg a szintén másodszándékú Tarvert, ütőtávon kívüli beugrálásaival kiválóan hatástalanította Winky Wright legfőbb fegyverét, a kemény és hosszú jabeket. Trinidad ellen pedig egy pillanatra sem engedte le az álla elől jobbkezét, ezzel kihúzva Tito „méregfogát”, a legendás balhorgát.
Bernard eddigi eredményei alapján már biztosan minden idők egyik legjobb középsúlyú bunyósa, és biztos helye lesz a Hall of Fame-ben is. Amikor nemrégiben megkérdezték, hogy hová tenné saját magát minden idők legjobb középsúlyú bokszolói között, akkor azt válaszolta: „az első ötben úgy érzem benne vagyok, Sugar Ray Robinson és Marvin Hagler mögött, kb. Carlos Monzon mellett valahol.” Állításával mi is csak egyet tudunk érteni, Hopkinsnak bérelt helye van minden idők legjobb öt középsúlyú ökölvívója között.
2010. november 11. edge
(Külön köszönet Brahmanak és Chiconak a cikkhez nyújtott segítségéért)
