profiboksz.hu

Az ökölvívás edzésmódszerének fejlődéstörténete

2012-07-02 17:47:59 /
A régészeti kutatások eredményeinek folyamatos bővülésével egyre többet tudunk meg múltunkról, ezen belül az egyes sportágak történetéről is. Az ökölvívás az egyik legősibb sportág, jelenlegi írásunk, most azt próbálja felderíteni, hogy a régmúlt és napjaink bajnokai milyen iránymutatás szerint, milyen módszerekkel végezték és végzik a felkészülésüket. Ezt a kérdéskört próbáltuk meg körbejárni. A cikk megírásakor igénybe vettem, és nagy segítséget nyújtott a Testnevelési Főiskola által összeállított ökölvívó szakcikk gyűjtemények és más korabeli szakkönyvek.

Pierce Egan, aki az 1800-as évek egyik ismert sportújságírója volt, az 1812-től megjelent Boxiana című, négy kötetes könyvében foglalta össze az ökölvívás tudományát.  Ezt írja: "Azt mondják, az erő és a művészet a két alapvetően szükséges tulajdonság egy bokszoló számára, de van még valami, ami épp olyan fontos, és amely nélkül egyetlen öklöző sem lehet tökéletes - a kitartás. Ennek két összetevője van: az állóképesség és a szellem, vagy szív, vagy aminek csak nevezzük a bátorság fenntartását. Az állóképességet megfelelő diétával és gyakorlatokkal elnyerhetjük, de a szellem az, ami az ökölvívót lábon tartja. Enélkül az alapvető tulajdonság nélkül az erő és művészet csak keveset ér." Ha ezekhez hozzávesszük a gyorsaságot - amelyre Egan nem tért ki -, megkapjuk a versenyökölvívás eredményes űzésének az összetevőit: A technikai tudást, az állóképességet, a gyorsaságot, az erőt, és azokat a lélektani tényezőket, amelyek már Egan korában is fontos szerepet játszottak, és amelyek ma sem nélkülözhetők. Nézzük meg, hogyan fejlesztették az idők során ezeket a képességeket, készségeket az öklözök felkészítésénél. Előbb azonban fussunk át röviden a sportág történetén, fejlődésének főbb állomásain, hiszen ez meghatározta az edzésmódszerek alakulását is.

A sportág rövid fejlődéstörténete

Az ökölvívás az egyik legősibb sportág. Homérosz Iliászából tudjuk, hogy a görögök már az i.e. 10. században versenyszerűen űzték.  Az ősi hindu eposz, a Mahabharata - amely az i.e. I. évezred első felében játszódó eseményekkel foglalkozik - szintén céloz az ökölvívás, mint vetélkedés létezésére. I.e.  2000 körülről ökölvívó ábrázolásokat találtak Kréta szigetén. Kezdetben az ökölvívást csupasz ököllel művelték. Később, a kézfej sérüléséinek megelőzésére puha bőrszíjat (strophion) alkalmaztak, amelyet az alkarra és az ökölre csavartak. Az i.e.V. századtól kezdve viszont már olyan eszközöket használtak, amelyek nem az öklök megvédését, hanem az ütések hatásosságát fokozták: a bőrszíjra ólomgombok, vastüskék kerültek,  cserzett és rétegezett bőrlapokat húztak az ökölre /himas oxys/, ezekre bőr, majd ércgombokat erősitettek (himas myrmex), a római hódítás után pedig megjelent a caestus, amely bőrből készült, ütőfelületére ólomgombokat, alkari részére pedig fémlapokat szereltek, utóbbiak az ütések elhárítására szolgáltak. A római birodalom bukásával az ókori sportélet és vele az ökölvívás is elsorvadt.

A sportág a XVI-XVII. században Angliában éledt ujjá, vetélkedésből folytatott verekedés formájában. Az azóta eltelt több, mint három évszázad alatt a sportág nagy fejlődésen ment keresztül. A szabályok egyre szigorúbbak lettek. A gyakorlat során a versenyzők új és új tapasztalatokat szereztek ütés- és védésfajtákat "fedeztek fel", megfigyelték a legérzékenyebb pontokat. Kialakultak a súlycsoportok alkalmazni kezdték a szorítót, a boxkesztyűt és a háromperces menetidőt. E fejlődésben négy, viszonylag jól elhatárolható szakaszt különböztethetünk meg:

1. A "csupaszöklű korszak" részben nyers verekedő, részben vívó harcmodora (l600-as évektől a XIX. század végéig.)
2. James J.Corbett fellépését és a kesztyű bevezetését követő hatalmas technikai fejlődés (XX.  század első harmada)
3. A II. világháború utáni eltolódás és a technikától való eltolódás az erő- és az állóképesség felé, az "erőbox" irányzat (1946-tól a hatvanas évek elejéig)
4. Újabb fellendülés, a "komplett" ökölvívók (a hatvanas évektől napjainkig)

Amatőr ökölvívás tulajdonképpen mindig létezett. A csupaszöklű bajnokokat az angol arisztokrácia gyakran legelőkelőbb és leggazdagabb képviselői pártfogolták. Ezek az urak szórakozásból, mozgás- és talán egy kicsit feltűnésvágyból gyakran látogatták védencük tornatermét, ahol nagy téli kesztyűket öltve maguk is gyakorolgatták "az önvédelem nemes művészetét." Emellett a legtöbb bajnok egyúttal oktató is volt, edzőtermükben általában vívásra és ökölvívásra tanították az érdeklődőket. Bemard Shaw érdekes képet fest a múlt század második felének ökölvívó életéről "Cashel Byron mestersége" című regényében. Ebben amatőr mérkőzéseket is leír: hárommenetesek voltak, szemben a végkimerülésig, illetve harcképtelenségig tartó díjöklöző küzdelmekkel. Az amatőr versenyökölvívás a kesztyű általános bevezetése után kezdett szélesebb körben terjedni. Szabályait, edzésmódszerét készen kapta a hivatásosaktól és általában a profik utánpótlását szolgálta. A rövidebb, mindössze három menetes mérkőzéstartam viszont a széles tömegek számára is lehetővé tette a versenyzést.
A II. világháború után kialakult nemzetközi helyzet nagy hatással volt az amatőr versenyökölvívásra. A két tábor között kialakult békés vetélkedés egyik fő területe a sport lett. A Szovjetunióban tudományos alapossággal végigelemezték a hivatásosak edzésmódszereit és kialakították a hárommenetes versenyökölvívás speciális edzésmódszerét.

Technika-Taktika

A rövid fejlődéstörténeti áttekintés után lássuk először a technika és a tőle elválaszthatatlan taktika oktatásának fejlődését. Hogy a technikai oktatás mennyire súlyponti az ökölvívásban, mennyire az edzés legfontosabb és legnagyobb terjedelmű részének kell tekintenünk, azt az is példázza, hogy a szakirodalom milyen arányban foglalkozik vele és a felkészítés más összetevőivel. Nézzünk pár szakkönyvet:

Owen Swift: The modern english boxer (1830 körül) - csak technikai mozgáselemek leirásával foglalkozik.
Ned Donnelly: Self defence or the art of boxing  (1879) - 125 oldal, kizárólag technikai - taktikai tényezőkkel foglalkozik, a fizikális felkészülést pár bekezdésben elintézi.
Bing John Edward:  Boxolás (1911) - A 83 oldalas könyvecske 7 oldalt szentel a tréningnek, a többit az ütések és védések leírása, valamint taktikai tanácsok töltik ki.
Kankovszky Artúr: A boxolás (1928) - Technika-taktika 117 oldal, kondicionálás 4 oldal.
Dobránszky István: Az ökölvivás technikája (1943) - Csak a sportág történetével, fejlődésével és a technikai-taktikai képzéssel foglalkozik.
B.Sz.Gyenyiszov: Ökölvivás (1952) - 96 oldalból csak hármat szentel "általános és különleges gyakorlatoknak", ezek között a gimnasztika mellett az ütő szerek használata is szerepel.
Dobránszky-Énekes-Kovács: Az ökölvívó edző munkája (1954) - Technika-taktika 100 oldal, erőnlét 45 oldal.
Énekes-Dobránszky: Ökölvívás.  (1966) - Technika-taktika 110 oldal, erőnlét 80 oldal.
Jevgenyij Ogurenkov: A korszerű ökölvívás (1969) - 300 oldalon keresztül csak technikai-taktikai képzéssel foglalkozik.
David James:  Better Boxing. (1970) - A 95 oldalból 13 foglalkozik a tréninggel.

Amint láthattuk, a technikai-taktikai képzés az alapvető, ez a legelső és a legfontosabb. Már a görögök is alkalmaztak fülvédőt (amphotides) edzéseiken - tehát ők is öklöztek edzésen, de emellett ismerték az árnyékboxolást (skiamachia) és a homokzsákot is (korykos). Az ökölre kerülő, egyre durvább szerszámok a védekező technika kifejlesztéséhez vezettek. Az alkarra felszerelt fémlapokkal "félretolták" az ütéseket - hasonlóan a mai hárításhoz - és jó lábmunkával is igyekeztek azokat elkerülni. A kariai Melankomas például arról volt híres, hogy ellenfeleit rendszeresen kifárasztással győzte le. Az újkori ökölvívás kezdeti időszakában ugyancsak folyt technikai gyakorlás az edzéseken. Godfrey kapitány beszámol az első bajnok, James Figg 1719-ben megnyílt "akadémiájáról", ahol a vívást és az ökölvívást együtt oktatták a látogatóknak. Az első szabályok (1743) megalkotója, Jack Broughton használt első ízben kesztyűt, amelyet még több mint egy évszázadon keresztül csak edzésen alkalmaztak. Nem véletlen tehát, hanem az így megnövekedett gyakorlási lehetőség következménye, hogy az addigi nyers verekedőkkel szemben Broughton volt az első igazán technikás bajnok. Elméletileg is sokat foglalkozott a sporttal, szinte minden fellépése során hozott valami újat. Az első módszertani útmutatást Bing John Edward: "Boxolás" című könyvében találhatjuk. Idézet "Hogyan gyakoroljunk és tanuljunk" című fejezetéből:

"Vegyük sorba az egyes ütéseket, mégpedig úgy, hogy először alaposan ismerkedjünk meg egy-egy ütéssel, védéssel, annak minden részletével, és csak teljes uralása, alkalmazásának teljes biztonsága után térjünk át a következőre, közben folyton ismételve az előzőket... Többször tapasztaltam, hogy egy-két ütés megmutatása után már összeeresztenek két áldozatot un. "szabad munkára": ennek rendesen közönséges verekedés... és a küzdőknek a boxolástól való elkedvetlenedése a következménye. Minden ütést először lassan, aztán mind gyorsabban gyakoroljunk, amíg teljesen nem bírjuk. Minden ütés után tanuljuk meg annak kivédését is, s csak azután térjünk át a következő ütésre..."
Kankovszky Arthur: "A boxolás" címü könyvében "Általános tanácsok a védekezés elsajátításánál" címü fejezetében - többek között - ezeket írja: "A védekezés elsajátításához mindenkor egy segítőtársra lesz szükségünk, akivel felváltva gyakoroljuk az ütéseket vagy védelmeket... A megszokott tréningtárs azért is fontos, mert a tanulásnak egy bizonyos sorrend szerint kell történnie, amikor is mindenkor ragaszkodnunk kell ahhoz, amit már megtanultunk és sohasem szabad újabb dolgot elkezdeni, mielőtt az előzőt tökéletesen meg nem ismertük volna. Az elsietett tanulásnak általános tudatlanság lesz az eredménye és így az egész tanulásra fordított időnk kárbavész..."

A könyv a lefogás, a belharc, sőt az egyes ütések végrehajtásának leírásánál is végig természetszerűen beszél arról, hogy a versenyzőtársak egyike ilyen vagy olyan mozgásformát végez, a másik pedig ezzel és ezzel védi, illetve válaszol.
Nat Fleischer 1929-ben adta ki először a legnagyobb ökölvívók, edzők és menedzserek tanácsai alapján írt "How to box" cimü könyvét, amelyet többször is átdolgozott. "A helyes kezdés" című fejezetében ezt írja a tanulás módszeréről:
"Az indulásnál nincs szükséged társra... Az összes ütésfajtát, védekezési formát és támadást egyedül is tudod végezni a homokzsákon, a "keljfeljancsin" és árnyékboxolásnál. Dolgozz a tükör előtt, amikor csak tudsz..."
A kesztyűs gyakorlásról ezeket, írja: "Boxolásnál, éppúgy, mint másutt, a gyakorlat teszi a mestert. Boxolj bárkivel, aki csak hajlandó erre... Először minden ütést lassan gyakorolj, ezután fokozatosan növeld a gyorsaságot..."
A páros gyakorlást tehát nem írja le, de az ábrák és különösen az ellenütések leírása ezt nyilvánvalóvá teszi. A védekezésről írott, elsőízben 1935-ben napvilágot látott könyvecskéjében viszont ezeket olvashatjuk: "Védekezz, miközben edzőpartnered a támadó szerepét játssza. Adjon le ütéseket, miközben gyakorold a blokkolást, aztán cseréljetek szerepet.." Ugyancsak ezt a tanulási módszert írja le az egyes védekezési módok részletes, ábrával illusztrált ismertetése során is, a különféle ütésfajták ellen.

Érdekes, hogy Dobránszky István 1943-ban napvilágot látott "Az ökölvívás technikája" címü könyvében, amelyben páros ütés-védés gyakorlatok egész seregét írja és rajzolja le a legteljesebb precizitással - egy szót sem szól a gyakorlás módszeréről, azt - úgy látszik - magától értetődőnek vette.
Gyenyiszov, 1951-ben megjelent könyvében ugyancsak a páros gyakorlást tartja a legfontosabbnak minden ütés és védekezésfajta elsajátításánál.
Jevgenyij Ogurenkov:  " A korszerű ökölvívás" című könyve nálunk 1969-ben került kiadásra. A könyv, rövid történeti, stílustörténeti elemzés után teljes terjedelmében technikai-taktikai leírásokkal foglalkozik. A legnagyobb precizitással tárgyalja az összes, gyakorlatban használható ütés- és védésfajta, ütéskombináció stb. végrehajtását, nagyon sok taktikai tanácsot, alkalmazási formát nyújt. Az oktatás módszerét viszont igen nagyvonalúan intézi el.  "Az oktatásról" című fejezetben ezt olvashatjuk a sorrendről: "Beszélgetés, amelynek folyamán az ökölvívóknak megmagyarázzák a tanulandó mozgásforma jelentőségét, technikai sajátosságait, taktikai felhasználását, tanulásának módjait stb... "
"Előkészítő gyakorlatok, amelyeknek a segítségével az ökölvívók elsajátítják az alapvető (az elsajátítandó mozgásforma szempontjából a fő) mozgást..."
"Kesztyű nélküli gyakorlatok (utánzó gyakorlatok), amelyek segítségével az ökölvívók elsajátítják a mozgásforma szabályos végrehajtását..." "Ütőgyakorlatok a társ kesztyűire (szembenálló vonalakban vagy párokban)... " "Gyakorlatok társsal (kesztyűben), amelyek segítségével az ökölvívók elsajátítják a mozgásformát úgy, hogy a társ védekezik vagy ellenakciót indít..." "Gyakorló öklözés feladatokkal: az ökölvívók konkrét,  előre-megszabott mozgásformákat hajtanak végre a mérkőzéshez hasonló körülmények között..."
"Gyakorló mérkőzés az átvett anyag alapján. Az ökölvívók kötetlen küzdelemben szabadon alkalmazzák az elsajátított mozgásformákat, egyéni feladatokat hajtanak végre és önállóan döntenek a küzdelem folyamán..."
Az angol válogatott korábbi edzője, David James rendkívül szemléletes, ábrákkal bőven illusztrált könyvet írt a korszerű ökölvívásról. Sajnos, a gyakorlati tanácsokban bővelkedő, igen praktikus könyv egy árva szót sem szól a tanulás módszeréről, csupán leírja és képpel illusztrálja a fontosabb ütéseket, védéseket és ellenütéseket. Bár a taktika - a technika gyakorlati alkalmazása - az eredményes versenyökölvívásban nagyon nagy szerepet játszik,  a szakirodalom viszonylag csak kis terjedelemben foglalkozik vele.
Len Harvey írja könyve végén: "A box az ész játéka, az erő és a technika olyan tulajdonságok, amely mögött éles elmének kell állni, hogy eredményesen használhasd őket.  Ezért az egész mérkőzés alatt azon kell lenned, hogy túlgondolkodd ellenfeledet.”


Már a múlt században kiadott szakkönyvek adnak taktikai tanácsokat az egyes ütések, védések leírásánál, ezek alkalmazására, a taktika gyakorlásának módjára azonban nem térnek ki. Ez nyilvánvalóan az edzőkesztyűzések során történt, amikor az edző bizonyos feladatokat adott a versenyzőknek, illetve a kesztyűzés közben váratlanul adódott helyzetek megoldására adott utasításokat, tanácsokat. A taktikai készség fejlesztésében még ezen kívül nagy szerepet játszottak a mérkőzések is, amelyek minden bizonnyal új- és új taktikai megoldásokra késztették a versenyzőket. Az 1911-ben nálunk megjelent "Boxolás" már 13 oldalt szentelt a taktikának, de gyakorlására vonatkozóan itt sem találunk tanácsot. Kankovszky Arthur könyvében három oldalt szentelt a cselezésnek és külön hatot a taktikának. A cselezés gyakorlásáról már ir: "Gyakoroljuk a cselezést az árnyékboxolásban és a ringtréningben mindaddig, amíg tökéletesen el nem sajátítjuk és alkalmazzuk is mindenkor, amint arra lehetőség nyílik."
Dobránszky István 1943-as művében taktikáról nem beszél, de egy oldalt ír a cselezésről, emellett a támadásról, és ellentámadásról írottak voltaképpen taktikai tanácsok. Gyakorlásukra nem tér ki, csupán mint módszert leírja őket.

A hazai szakirodalomban első alkalommal az 1954-ben kiadásra került rendkívül precíz  "Az ökölvívó edző munkája" című könyv ír a taktika gyakoroltatásáról: "Nemcsak a technikai mozgásokat, hanem a technikai mozgások taktikai alkalmazását is beidegzik az ökölvívók,  ezért szükséges a taktikai alkalmazás gyakorlása." Sajnos, a könyv viszont nem tér ki olyan alapvető taktikai tudnivalókra, mint például a cselezés,  a mérkőzés irányítása,  a küzdelem megvívása különféle harcmodorú, alkatú ellenfelekkel szemben,  stb.
Az 1966-os Énekes-Dobránszky féle "Ökölvivás" pótolja ezt a hiányosságot, húsz oldalt szentel a legnagyobb alapossággal a taktikai ismereteknek, emellett részletesen elemzi a taktikai oktatás legfontosabb formáit: a feltételhez kötött kesztyűzést és a gyakorló kesztyűzést. Négytagú szovjet szerzőkollektíva külön könyvet irt a taktikáról, amely a témakört teljesen kimeríti. Részletesen elemzi az összes ütés- és vedésfajta számtalan taktikai alkalmazását, a küzdelmet a különféle típusú ellenfelekkel szemben, a támadás megannyi módszerét, a cselezéseket stb, emellett hosszú fejezetet szentel a taktika oktatásának és gyakoroltatásának.

Ogurenkov mester a tőle megszokott precizitással, közel 35 oldalon keresztül foglalkozik a taktikával - magára az oktatás módszerére viszont csak az általános oktatási módszerek felsorolásából következtethetünk.
David James egy sor cselezési manőver leírása után a tükör előtti gyakorlást ajánlja elsősorban ezek elsajátítására. Miután általános taktikai tanácsokat ad a legkülönfélébb típusú ellenfelekkel szemben, ezeket írja: "úgy látszik, hogy a gyakorlat az egyedüli tanítómester... A boxolás gondolkodó játék. Gondolkodd túl az ellenfeled, és le fogod győzni. Ha ismered az összes alapvető mozgásformát, sok alkalmad lesz használni őket. Hozd zavarba ellenfeleidet mozdulataid változatosságával. Csináld pontosan azt, amit ellenfeled nem vár tőled..."
Ahogy végigfutottunk a technika-taktika oktatásának történetén, tapasztalhattuk, hogy ezen a téren fejlődés alig volt. Lényegében ugyanazzal a módszerrel - társsal, ellenféllel való nem küzdelemszerű gyakorlással - folyt a tanulás már az ókorban is. Az ütés- és védés repertoár bővülésével változott az oktatás tartalma, de a módszere nem.
Az oktatás terén a legnagyobb előrelépést a hetvenes években láthattuk: a szocialista országok sportiskolái hálózatában az ökölvívást egész fiatal korban, a legszervezettebb keretek között, hivatalos tanterv alapján oktatták. Ez azonban megint nem módszertani, hanem szervezési előrelépés. Tehát a XX. században itt már nem történt változás, mivel az ökölvívás kevés ütésfajtát, védekezési módot, lépéseket használ, ami technikák már nagyon régóta kialakításra kerültek. Miután nagyon régóta tudjuk, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes, ezért ezek az egyszerű, de hatékony technikák a kesztyű megjelenésével ill. a szabályok változásával csiszolódtak valamelyest. Az ütéseket próbálták lerövidíteni, felgyorsítani. Az ökölvívók egy kicsit más védekező pozíciókat vettek fel a kesztyű megjelenése után, mint a csupaszöklű korszakban. A mérkőzések irama a mérkőzésidők csökkenésével nőtt.

Állóképesség

A fizikális képességek közül az állóképességet tarthatjuk legfontosabbnak az ökölvívásnál.  Enélkül mit sem ér a legkitűnőbb technika, a legnagyobb ütőerő vagy gyorsaság,
A szakirodalmat áttekintve érdekes, hogy míg a szakkönyvek általában a technikai anyag leírásával, magának az ökölvívásnak megtanításával foglalkoznak és legtöbbször csak röviden érintik a képességek fejlesztését, az erre vonatkozó szakcikkek, versenyzők,  edzők tanácsai, nyilatkozatai elsősorban a versenyre felkészítés módszereit tárgyalják. Az állóképesség fejlesztésénél a speciális állóképesség mellett nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk az általános állóképesség, a szervezet "teherbírásának" maximális növelésére, a fizikális fittségre, így ennél a témakörnél kell foglalkoznunk az életmóddal és az étrenddel.  ("Egészséged függ a táplálékodtól, erőd függ az egészségedtől és a táplálékodtól..." írja Nat Fleischer.) Az ókori ökölvívók fizikális felkészítésére vonatkozóan alig vannak adataink. Dobránszky írja, hogy "a görög ökölvívók teste a szabadtorna és atlétika által megedzett,  szép, egyenletesen fejlett volt." Az akkori idők hosszú és kemény küzdelmei szükségszerűvé is tették e két sportág segítségül vételét a felkészülésben, mint ahogy ez az újkori ökölvívás csupaszöklű korszakában is természetes volt. Az általános állóképesség fejlesztésének klasszikus eszköze a futás, illetve az ökölvívás átlagtempóját jobban megközelítő gyors séta és a futás váltakozása. Ehhez járul az úgynevezett "tornatermi edzés" hatása.  A teremedzés jellege - amint látni fogjuk - más akkor, ha mérkőzésre készül valaki és más a pihenő időszakban. Itt inkább a tanuló, gyakorló jelleg domborodik ki, felkészülésnél nő a munka intenzitása.

Mike Donovan professzor ezeket írja 1893-ban megjelent könyvében : "7 órakor felkelés, utána alkoholos fürdő és masszázs. Utána 1-1,5 mérföld séta, mély légzésekkel. Reggeli, majd gyors séta 6-7 mérföldön keresztül. Ha nem izzadsz elég gyorsan, tűzdeld a sétát 50-100  yardos futásokkal..." "Délután a tornateremben gyakorlatozz. Az ütőlabdát 20 percen át üsd, amellett boxolnod kell a trénereddel is. A tréner tudjon boxolni, a kesztyűzéseknél imitálja az ellenfelet." Természetesen már akkoriban is az edzővel iskoláztak, edzőbokszolásra pedig edzőtársakat alkalmaztak. Nat Fleischer "Training for boxers" címü könyvében azt írja, hogy a csupaszöklű korszakban tíz mérföldet is futottak, méghozzá lófogat után (amelyben valószínű az edző ült). Már a századforduló táján felismerték, hogy a felkészítésnek nincs általános szabálya, annak az egyéniséghez kell igazodnia. Bing John Edward idézi Muldoon tanárt, a leghíresebb amerikai edzők egyikét:
- Általános szabály nem létezik a tréningre nézve. Az egyik boxolónak hasznos tréning tönkretehet egy másikat... Még nem találtam két embert, kire nézve ugyanaz a bánásmód ugyanolyan hatással volt.  Fizikai állapotuk tökéletesítésére nem kell más, mint a természet törvényeinek józan alkalmazása: egyszerű táplálkozás, friss levegő és szabadban végzett gyakorlatok…" "Minden nap más sétát jelölök ki; ha lehetséges, jó sok dombon kelljen áthaladni, mert a fel- és lemászás két különböző izomcsoportot fejleszt."
"Amikor közeledik a mérkőzés ideje, az ökölvívónak valamivel erősebben kell dolgoznia; többet futnia, erősebben boxolnia. Kiszámítom, mekkora távolságot bír megfutni 3 perc alatt, aztán egy percnyi szünetet adva neki, újra megfuttatom vele, míg csak meg nem javítja idejét..." Ez bizony a résztávos terhelés korai változata, már a századforduló tájáról!!! A futásadagnál természetesen figyelembe kell vennünk, hogy az akkori idők hivatásos versenyzői számára készült az előírás, akiknél a menettartam nem volt meghatározva, az végkimerülésig, illetve kiütésig, vagy addig tartott, ahány menetben a versenyzők megegyeztek. Mindenesetre két dolgot megfigyelhetünk: két felkészülési időszakot ismertek, az "átmenetit" és a "felkészítőt", ha nem is így nevezték őket. Emellett, a felkészülési időszakban a futásnál is alkalmazták a menetidő szerinti terhelésadagolást. Ugyanez a szerző az amatőröknek "reggeli előtt rövid sétát", illetőleg "minden harmadnap felváltva vagy másfél-két mérföld futást, vagy úszást ajánl. 

Ezeken a napokon természetesen csökkentik a  boxolómenetek számát. A délutáni tornatermi edzésen a profi "labdaütést és kötélugrást végez, majd egy óra hosszat boxol." Az amatőrök edzését részletesebben leírja, itt is különbséget tesz a mérkőzésre felkészítő és az - nevezzük mai kifejezéssel - átmeneti időszak között: "Ha mérkőzésre trenírozunk a tréning első két hetében minden nap 15-20 percet trenírozunk egyfolytában,  legfeljebb 4-5 percre szakítván meg a mozgást,  rövid pihenés végett. Az utolsó két héten eleinte minden nap 5-6 ötperces menetet boxolunk, mégpedig, hacsak módunkban áll, két-két menetet ugyanazon ellenféllel. Eszerint minden második menet után más, kipihent ellenféllel boxolunk. A menetek közt 2 percnyi szünet, amely alatt egyenletesen, mélyen, lassan lélegzünk az orrunkon keresztül, ami által szívverésünk rögtön lelassul és normálissá lesz. A mérkőzés előtti héten a menetek száma 10-12, de most már  két menet között egy perc szünettel...""A melléktréning a következő: a már említett reggeli sétán kívül minden nap kb,  5 percig végezzük az un. skippinget, amely nem egyéb, mint átugrándozás az önmagunk által lengetett kötélen. Ez a gyakorlat rendkívüli módon fejleszti a lábszár és combizmokat és a lábmunkát, amennyiben rászoktat a lábunkon való gyors és könnyed mozgásra..."

A szerző emellett tanácsolja a boxlabdával,vagy "punching ball" - való gyakorlatozást, naponta tíz percig. Érdekesség, hogy a nálunk olyan népszerű homokzsákot nem sorolja fel a segédeszközök között, Mike Donovan professzor 1893— ban szintén az "ütőkörtét" tartotta a legfontosabb felszerelésnek, Young Corbett 1904-ben 98 oldalas könyvecskét adott ki a fedeles labda (punching ball, light bag) használatáról.  Ezt sokkal hasznosabbnak tartja a "nehéz zsáknál", mert az lassítja az ökölvívót és sok csuklósérülést okoz. És mindezek a leírások már az ezernyolcszázas évek legvégéről! Jelenleg mindkét ütőszer nélkülözhetetlen mind a profi, mind az amatőr edzőtermekben, váltogatva használják, az egyéniségnek megfelelően ezt, vagy azt részesítve előnyben. Már említett, Nat Fleischer 1927-ben megjelent, azóta többször átdolgozott könyvét, ő is megkülönbözeti a "kondícióban tartás" időszakát és a "kondicionáló programot". A kondícióban tartás főleg a  pihenő időszakra vonatkozik: "Nem szabad teljesen henyélni, mert elszoksz a munkától és hájat szedsz fel,  10 perc reggel és fél óra délután, ezzel olyan kondícióban tudsz maradni, hogy 7-10 napi kemény edzéssel fel tudsz készülni egy mérkőzésre." A kondicionáló munkára ezt a sémát adja - mindenütt hangsúlyozva, hogy azt egyénileg kell módosítani:

7 óra Felkelés, lazító szabadgyakorlatok, légzőgyakorlatok, zuhany, ledörzsölés.
7,30 óra 1-1,5 km könnyű futás és séta.
8 óra Reggeli
10 óra Futás- séta kézbentartott teniszlabdával, amelyet ütemesen nyomkod a versenyző, mennyisége teljesen egyéni, ha többen futnak egyszerre, nem szabad egymáshoz alkalmazkodni.
12 óra Ebéd
15 óra Edzés a teremben: gimnasztika, légzőgyakorlatok, kb. 5 perc a fali csigákon, az összes ütésfajta lassú imitálásával, a megfelelő izomcsoportok bemelegítésére, kötelezés 3x3 percig, 2-3 kétperces menet árnyékboxolás, kesztyűzés után talajgyakorlatok, elsősorban a hasizom erősítésére.
18 óra Vacsora
22,30 óra A lefekvés maximális időpontja.

A szerző hangsúlyozza az edzés közbeni alapos pihenőket egy-egy fárasztó gyakorlatsorozat után: "Tanulj meg lazítani" Egy-egy erősebb gyakorlatozás után feküdj hanyatt, és öt percig lazítsd el minden izmodat. Érezd, hogy a vér átmossa izmaidat." Ha megfigyeljük a korabeli termek gyakorló eszközeit, azt látjuk, hogy tulajdonképpen semmit nem változtak. A XX. század eleji termekben a szorító mellett éppenúgy megtalálhatók a nehéz és könnyű zsákok, a fedeles labdák, különböző ütőpadok, ütőszerek, „keljfeljancsik”, árnyékoláshoz tükör, kimondottan az ökölvíváshoz szükséges izmok erősítésére szolgáló falicsigák, és súlyzók is, mint napjaink termeiben. Tehát a szermunkát szinte ugyanazokon az edzőszereken végezték, mint ma.

Kankovszky Arthur, az 1928-ban megjelent könyvében is megkülönböztet "könnyű tréninget" és "komoly tréninget".
"A könnyű tréninget úgy osztjuk be, hogy a főmunka futásra, kötélugrásra, árnyékvívásra és a labdagyakorlatokra essék, míg a tényleges boxolást napi 2-3 menetre mérsékeljük. A versenyszerű tréningnél a ringmunka ugyanannyi időt vegyen igénybe, mint az előző könnyű tréning, azzal a súlyosbítással, hogy a menetek alatt állandóan cserélgessük a tréningtársainkat. Mindenkor pihent emberrel álljunk munkába és arra igyekezzünk, hogy mi magunk 4-5 pihent emberrel legyünk képesek a folytatólagos harcot felvenni. Az ily módon folytatott nehéz tréning képessé fog tenni arra, hogy a versenyzésben előirt számú  meneteket teljes gyorsasággal végigküzdhessük...(Ez sincs másként ma) A futóedzést a szakmai edzéstől eltérő időben, lehetőleg kora reggel tartsuk, eleinte 5-600 métert fussunk, később a távolságot 2-3 kilométerre is növelhetjük. A futótréningben egy meghatározott tempóval kezdjük a futást, majd közben 50-100 métert a leggyorsabb tempóval futunk, utána ismét a rendes tempóban folytatjuk. Ezt a gyorsítást több ízben végezzük..."

A II. világháború után az élet minden területén örömteli újjáéledés, majd hatalmas fejlődés volt tapasztalható. A sporttal is tudományos alapossággal kezdtek foglalkozni, a felkészítési módszerek rohamosan fejlődtek, ennek következtében ugrásszerűen javultak az eredmények a mérhető sportágakban. Kidolgozták a többidőszakos edzésrendszert, alkalmazni kezdték a résztávos és az intervallumos módszereket és rájöttek a kiegészítő mozgásanyag alkalmazásának hasznosságára. Furcsának tűnhet, de mindez az ökölvívásra negatív hatással volt. Itt ugyanis a fizikális felkészítés terén elért eredményeket a technikai tudás rovására gyümölcsöztették. A negatív hatás más-más úton érvényesült a profiknál és az amatőröknél, de mindkét oldalon az "erőbox" irányzathoz vezetett. A profiknál az új módszerekkel a versenyzőket gyorsabban lehetett kitűnő fizikai állapotba hozni, mint régen. A technikai-taktikai beérés üteme viszont nem gyorsult meg, de ezt nem várták ki, hanem ezen az igen  lényeges téren még éretlen állapotban engedték ringbe a versenyzőket. Az amatőröknél a hangsúly egyszerűen áttolódott a fizikális felkészítésre. A bonyolult technikai mozgásanyag többéves aprólékos elsajátítása helyett pár hónapos oktatás után menetidőre dolgoztatták a tanítványokat, akikkel kesztyűzést és szermunkát, kötelezést, árnyékboxolást, beleértve 9-15 menetet végeztettek egy-egy edzésen, nem minőség, hanem intenzitás hangsúllyal.

Nézzük a II. világháború után megjelent hazai és külföldi szakirodalom néhány jellemző alkotását.
Gyenyiszov 1951-ben megjelent könyvében megkülönbözteti a kezdők, haladók és a versenyzők edzésbeosztását.

A kedzőknél: 50 perc bevezető - előkészítő rész (bemelegítés, általánosan fejlesztő gyakorlatok, járás, futás), 60 perc főrész (technika elsajátítása és tökéletesítése), 10 perc befejező rész (levezetés). Az edzés 120 percig tart.
Haladóknál:  30 perc bevezetés - előkészítés,  60 perc főrész (technika elsajátítása és csiszolása, oktató- és edzőküzdelem 2-3x3 perc,  gyakorlás szereken 3-4x2 perc, ugrókötél 5x2 perc, különleges gimnasztika),  10 perc befejező rész (levezetés). Az edzés 100 percig tart.
Versenyzőknél: 10 perc bevezetés (bemelegítés, minimális gimnasztikával, árnyékboxolás), 60 perc főrész (edzőmérkőzés 3-4x3 perc, árnyékboxolás 2x3 perc, ütőszerek 5x3 perc, kötelezés 2x3 perc, erősítő, talaj- és egyéb gyakorlatok 15 perc), 10 perc befejező rész (levezetés). Az edzés 80 percig tart.
A versenyre felkészítés tartama 3-5 hét, ez alatt "kis" és "nagy" edzések váltakoznak, a heti edzésszám: 3-4.
"Nagy" edzés: reggel 1,5-5 km séta, futásokkal, árnyékmunkával és természetes akadályok leküzdésével. Este edzőküzdelem és szermunka,
"Kis" edzés: reggel kb. 1 óra séta és futás a nagy edzésnél előirt gyakorlatokkal, az esti edzésen szermunka, árnyékolás, kötélugrás, erősítő gimnasztika - edzőküzdelem nélkül.
A terhelés maximumát (négyhetes felkészülés esetén) a 3. héten éri el, utána az intenzitás csökken és az edzés - a séta kivételével - a verseny előtt 3-4 nappal befejeződik.
A hazai szakirodalomban 1952-ben találkozunk először az edzési időszakkal, a szerzők Kovács K. és Gesztődi G. három időszakot különböztetnek meg:
Általános edzési időszakot (formábahozás)
Szakosított edzési időszakot (formában tartás)
Pihentető edzési időszakot (aktív pihentetést)

Hazai szakirodalmunkban nagy előrelépés volt az 1954-ben megjelent "Az ökölvívó edző munkája" cimü könyv. Versenynaptár, éves felkészülés, az edzés megtervezése, egy sereg foglalkozási tervminta a különböző felkészülési időszakokra, kezdőknek, versenyzőknek - érthetően,  áttekinthetően. Négy edzési időszak: alapozó, formábahozó, formában tartó és átmeneti. Az 1966-ban megjelent "Ökölvívás" közel hasonló terjedelemben foglalkozik az erőnlét megszervezésével, szintén bő gyakorlatanyagot ad, de a könyv felépítése szerencsésebb, az egyes időszakokra külön-külön adott edzésterv-minták egyszerűbbek, áttekinthetőbbek.
Nagyon érdekes tanulmány látott napvilágot az NDK-beli Box-Ring 1956. augusztusi számában. Elemzi és összehasonlítja a profik és amatőrök edzésmódszerét, leírja a már ismert "hagyományos" napi menetrendet, majd ezt olvashatjuk:
"Utóbbi időben az amerikai boxolók tréningjében új irányzat állt elő, amely a tréningidő legrövidebb és az intenzitás fokozásában jelentkezik. A nagy boxteoristának számító E.Haseler megállapította, hogy hosszú futások gyenge tempóban sok energiát használnak fel feleslegesen.  Ő 100 méter futást ajánl a legnagyobb tempóban, majd 100 méter járást- és ezt ismételni. Ezen edzésmód menetekbe osztva addig tart, amíg az elkövetkezendő mérkőzés. Például, ha valaki tízmenetes mérkőzésre készül, így futóedzését a felkészülés harmadik hetében már annyira fejleszti, hogy 10x3 percet váltakozva fut és sétál, közben l-l perces pihenőkkel."
A cikk később rátér az amatőrök edzésére. „Érdemes tanulmányozni, hiszen világversenyeken induló amatőrjeik mindössze egy-hároméves versenyzők, az annál rutinosabbak elmennek profinak. És mégis, minden olimpián számolni kell az amerikaiakkal, csapatukban rendszerint két-három klasszissal.  Felkészítési módszereik tehát igen jók lehetnek. Az amerikai amatőrök tréningje terjedelemben lényegesen csekélyebb. Háromszor-négyszer edzenek hetenként. A reggeli futóedzést a parkokban végzik, este a teremben edzenek. A futóedzésre fél órát áldoznak az amatőrök, de azt intenzíven végzik. A teremedzés hasonló a mienkéhez, illetve a már ismertetett módszerhez. Egy amatőrtornára való előkészítéshez hat hét elegendő. Az első két hét a fizikális felkészítés ideje, a teremben csak egy órát dolgoznak. A harmadik héten ütőerő növelés céljából, főleg a nehéz zsákon folyik a munka és erőteljes az edzőkesztyűzés. A negyedik-ötödik héten sok az árnyékolás, hangsúly a helyes kivitelezésen van. Marad a kesztyűzés, de csökken a munka a nehéz zsákon. A hatodik héten a gyors árnyékolás van soron, a kesztyűzést a hét elején befejezik és a nehéz zsákot csak mérsékelten használják. A mérkőzés előtt teljes pihenő, de csak egy nap.

Énekes Árpád írja az ökölvívás 1968. évfolyamának 11-12. számában a Mexikóban látott külföldiek edzéséről:
"A szovjet ökölvívók magaslatról jöttek, tehát, csak az időeltolódáshoz alkalmazkodtak, a magaslati levegő megszokott volt számukra. Ezért már az első hét végén naponta kétszer edzettek. A terheléseket az egyénekhez igazították. A futóedzéseket reggeli órákban, teljesen egyedül, edzői felügyelet nélkül végezték. Akadt, aki rövidebb távot: 200-400 m-t ismételt többször, mások hosszabb távolságot: 1200-1600 m-t futottak könnyed iramban, megszakítás nélkül. A szakmai jellegű edzéseik sokrétűek voltak: technikai, technikai-taktikai, taktikai-erőnléti munkára tagozódtak. A különálló technikai edzések versenyzőnként más-más mennyiségben és formában jelentkeztek.  Főleg tenyérbe ütve lendületesen, feladattal összekötve csiszolták mozgásukat, de láttuk Lagutint egyedül is edzeni, amikoris híres "fogadó jobbegyehesét" gyakorolta zsákon.  Szokolov, Kiszeljov és Poznyak többnyire tükör előtt és szereknél tökéletesítette mozgását.- A Mexikóban jelenlévő szovjet edzők láthatóan és érthetően újat nem tanítottak, a már tanultakat gyakoroltatták változó feltételek és körülmények között. Az amerikai csapat későn, csak tíz nappal a verseny előtt érkezett Mexikóba. Előtte három hetet töltöttek a két ország határához közel eső egyik magaslati táborban, így átállási problémák nem merültek fel.  Az első héten naponta kétszer, a rápihenést szolgáló utolsó napokban egyszer edzettek. A napi két mozgásból az egyik mindig futó, a másik szakmai edzés volt. Az amerikai ökölvívók edzéseik rövid lélegzetűek, de rendkívül hangulatosak, dinamikusak voltak. Ez a futó és a szakmai edzéseket egyaránt jellemezte. Munkájuk nem volt annyira egyénre bontott, mint a szovjeteknél. A futóedzések 30-40 percig tartottak.  Bemelegítésül 2-3x400 métert futottak, majd hihetetlen könnyedséggel 200 méteres és a teljes "befűtés" után robbanékony 50-60 méteres vágták következtek. A vágták között mindig annyit sétáltak, amennyit futottak. A szakmai edzéseik taktikai-erőnléti, illetve erőnléti jellegűek voltak. A taktikai-erőnléti edzésük általában 2x3 perces kesztyűzésből és 5-6x3 perces szermunkából állott.  Főleg egymással kesztyűztek, a szereknél pedig szabad választást engedélyeztek. Erőnléti edzéseik alkalmával a gimnasztikai bemelegítés után még legalább 20 percet mozogtak a fedeles labdán - amelynek kivétel nélkül mesterei voltak. Kb. 6-8x3 percet dolgoztak igen erőteljesen úgy, hogy még a szüneteket is végigárnyékolták. Ez az un. "nonstop" edzés rendkívül hangulatos, dinamikus és pszichésen is jó hatású volt." (És lám, mint látható, a magaslati edzőtábori felkészülés sem volt már ekkor új keletű.)

David James, már említett könyvében röviden, de korszerűen ír a kiegészítő edzésről. Helyesen mutat rá: "Kevés sportágban éri akkora stresszhatás a versenyzőket, mint az ökölvívásban - ezért tökéletesen fel kell készülni."
A "mozgékonyság" fejlesztésére az edzést megelőző bemelegítés gyanánt végzendő gyakorlatokat ajánlja: dzsoggolás, könnyed laza tónusban végzett lassú árnyékboxolás, szabadgyakorlatok maximális kiterjedéssel végezve.
Az állóképesség fejlesztését régen hosszú futásokkal végezték, helyenként vágtákkal tűzdelve. Ma az intervall módszert alkalmazzák, az adagolás egyéni: kezdetben kb, 8x60 yard 30 másodperces pihenőkkel, később 10-15x150 yard - rövidebb pihenőkkel."
Az általános állóképesség és erő fejlesztésére az edzés végén 10 perc köredzést ajánl, ilyen állomásokkal:  árnyékboxolás, fél kilós súlyzókkal - hanyattfekvésből felülés, lábujjérintés, mellső fekvőtámaszban karhajlíások — hasonfekvésben törzshajlitások hátra - állásból guggolás, majd ugrás fekvőtámaszba és vissza stb. Az egyes sorozatokban annyi ismétléssel, amennyit a versenyző gyorsan és robbanékonyan végre tud hajtani. (Napjainkban már a számítógép is segítségünkre van, amivel nyomon követhetjük a terhelési vizsgálatokat, ill. aszerint módosíthatjuk a versenyző terhelését.)

Súlyzógyakorlatokat holt idényben hetente háromszor, versenyidényben egyszer ajánl. Eleinte lassan, majd kellő megerősödés után maximális gyorsasággal. Könnyű súlyokat ajánl, hangsúlyozza a precíz végrehajtást és a gyakorlatok közbeni szabályos légzést. Most nézzük nagyvonalakban néhány korábbi profi fizikális felkészülését. Henry Cooper az angolok kitűnő nehézsúlyú Európa bajnoka a 60-as években, amatőr korában kétszer futott egy héten, mintegy 3 kilométeres távon. Profiként hatszor tartott futóedzést, 6-7 kilométeren. A 70-es évek argentín középsúlyú világbajnoka egy hónappal a mérkőzései előtt fogott edzésbe és 45 percet futott reggelenként. Az ötvenes évek nehézsúlyú világbajnoka Rocky Marciano másfélórás futóedzést tartott, közben „pihenésképpen” különféle erősítőgyakorlatokat és árnyékbokszolást végzett. Muhammad Ali napi edzőtávja 3 és 10 kilométer között ingadozott. Ali már gyerekkorában is kitűnt a szorgalmával, futva ment edzésre, ahová mindig elsőként érkezett és természetesen onnan utolsónak távozott. A futáshoz gyakran viseltek nehéz bakancsot, hogy a ringben aztán annál könnyebben mozogjanak, és a kezükben ütemesen teniszlabdát nyomogattak a kéz izmainak erősítésére. A hosszú táv ne legyen unalmas, gyakran több edzőtárs, és az edző is elkísérte őket. Az ötvenes évek váltó és középsúlyú világbajnoka viszont a magányt szerette és mindig egyedül futott. Egyik mérkőzésére egy új edző készítette fel, aki erről mit sem tudott és természetszerűleg küldte vele az egyik edzőpartnerét. Amikor visszatértek a futásból, Basilio közölte az edzővel, hogy másnap egyedül akar futni, mivel így szokott máskor is, emellett ez a fiú túlságosan is bőbeszédű volt.
- Miről beszélgettetek útközben? - kérdezte később az edző a kísérőt.
- Beszélgettünk?!...Amikor már nagyon messze voltunk, megkérdeztem, hogy mikor fordulunk vissza, de ő nem válaszolt.

A húszas évek középsúlyú világbajnoka az „emberi szélmalom” Harry Grebről az a hír járta, hogy soha nem edzett, a gyakori mérkőzésekkel tartotta magát formába. Átlagosan évi huszonkét mérkőzést vívott (összesen hivatalosan közel 300-at), de 1917-ben majdnem negyvenet. Nos, ezt cáfolják az edzőtremben készült zsákkesztyűs fényképei, valamint jó barátja, a Pittsburgh Post sportriporter, Harry Keck, aki szerint szorgalmasan végezte a futóedzéseit, és meccsei között rendszeresen dolgozott az edzőteremben is. A korabeli megemlékezésekből is kiderült, hogy több alkalommal is sparringolt pl. a nehézsúlyú világbajnok Dempseyvel, amit sok százan bámultak, és látták ahogy ez a nem túl nagy ütő, de állítólag hihetetlen gyorsaságú Greb, tokától bokáig takarta be Dempseyt az ütéseivel. Dempsey utána kissé kellemetlenül érezte magát, de róla tudni kell, hogy nem szerette a magánál kisebb partnereket. Ezért is volt az egyik kedvenc edzőpartnere a nagydarab George Godfrey. A nálánál jóval nagyobb ellenfeleket kedvelte, mivel azokat sokkal üthetőbbnek tartotta. Ezt jól bizonyítja, mikor elnyerte a világbajnokságot, ahogy a 2 méteres és 114 kilós Jess Willardnak eltörte az arccsontját, az orrát, és hat bordáját is. Persze ekkor Jessnek már két foga is a padlón hevert. A sérülés mértékéből következtethetünk az agressziója milyenségére és az ütéseinek erejére, még akkor is, ha azok a mainál valamivel kisebb kesztyűben történtek. Ez talán a nehézsúly történetének egyik legkegyetlenebb verése volt. Jackről is jó pár olyan kép maradt fenn, ahol pl. a falicsigán dolgozik, speciálisan elsősorban az ütéshez használatos izmait erősítve. Dempsey a korabeli bunyósokhoz képest, nem szeretett túl sokat futni. Kortársai sokan 15-20 mérföldet is futottak naponta. Ő beérte 7-10 mérfölddel, amit 100 méteres sprintekkel és árnyékbokszolással kevert. A reggelije húsból és sok zöldségből állt. Délelőtt mégegyszer futott még néhány mérföldet. Ebéd, majd a teremedzését pedig késő délután végezte. Saját sparring partnerei voltak az edzőtáborban. Szigorúan betartotta a szabályt, semmi alkohol, dohányzás, éjszakázás vagy kicsapongás. A tábornak saját szakácsa volt, zsírszegény, de tápláló ételek mellett, sok zöldséget és gyümölcsöt, gabonapelyhet, tojást, tejet, grapfruitot étkeztek…többnyire olyanokat, amiket ma is ajánlanak az egészséges életmódhoz. Pl. Dempsey súlya a Tunney elleni meccs előtt a pihenő időszakában 227 font volt. Ezt dolgozta le az edzésekkel, és lépett ringbe 192 és fél fonttal leszálkásítva. Vagyis 35 fontot fogyasztott. És ne gondoljuk, hogy csak Dempsey volt akkoriban az egyetlen olyan, aki komolyan készült. Az 50-es évek volt középsúlyú világbajnoka, Jake LaMotta híres volt széttéphetetlen kitartásáról és szívósságáról. Ő a bemelegítést sokszor elhagyta. 10 menetet gyakorolt a „test zsákon”, 10 perc zsákolás, majd 10 percre újból a „test zsák” következett teljes erőbedobással. A sparringolás helyett (persze ezt sem hagyta el), de jobban kedvelte a „test zsákot”, mivel a habitusából adódóan a sparring sokszor háborúhoz vezetett az edzőpartnerrel. 100 felülés, 100 fekvőtámasz és futás volt a mindennapi adagja.

A nehézsúlyú bajnok Frank Bruno általában reggel fél 7-kor lefutott 5-7 mérföldet, tornázott, majd 6 percet ugrálókötelezett. Délelőtt még úszott is egyet. A délutáni teremedzésen 15-20 perc bemelegítés után 3 menet árnyék boksz, 4 menet nehézzsák, 3 menet fedeles labda. Ehhez jött még aznap 18 perc szobabicikli, gyors ütemű és magas ismétlésszámú súlyzós edzés, és medicinlabdával való munka. Roy Jones jr reggel fél 6-kor kelt, bemelegítéssel, nyújtással kezdett, aztán 3-5 mérföldet futott. Ezután láberősítés, zuhany majd a reggeli következett. Délben ment le a terembe, ahol 3-3 és fél órát töltött. (Bemelegítés, 4 menet árnyékboksz, 4 menet a nehézzsákon, 16 perc a fedeleslabdán, és közben a menetek között 30 másodperc pihenő idő.Utána újból 4 menet kéttengelyes labda, 25 perc ugrálókötél, végül a has erősítése 4x100 felülés, 4x100 lábemelés, szettenként 30 másodperc pihenő idővel) Délután pedig kikapcsolódásképpen következett egy kis kosárlabda. Ali pl. az erősítéshez nem használt súlyzókat, csak lábsúlyokat futáshoz. Meglepő, de elmondása szerint a rendkívül kidolgozott testű nehézsúlyú világbajnok Ken Norton sem végzett súlyzós edzést. A nagyon jó genetikájú versenyző valószínűleg a Tengerészgyalogságnál alapozta meg a fizikális erejét, „ahonnan jött” a másik „herkules”, Mike Weaver is. Norton negyed 5-kor kelt, majd nyújtás után 3-8 mérföld futás volt az adagja. A teremedzést délután egy és fél négy között végezte. 20 perc bemelegítés, 3 menet árnyékboksz, 3 és 9 menet közötti sparring, 3 menet a nehézzsákon, 3 menet fedeles labda, 3 menet a kéttengelyes labdán, és végül újra 3 menet árnyékboksz. A menetek között 30 másodperc pihenőidővel. Végül 250-300 lábemelés és nyújtás. A menőknél edzésen a kesztyűs menetek száma változó. 4-5, de Ali, Monzon vagy Archie Moore 7-9-15 menetet is lebokszolt egy edzésen. Ők viszont nem voltak kegyetlenek, inkább játszottak a szorítóban, és inkább különböző taktikai feladatok, vagy különböző kombinációkat gyakoroltak.

Jake LaMotta kevésbé szeretett játszani, Mike Tyson, Joe Frazier vagy Roberto Duran, pedig a ringet annyira a saját felségterületének tartotta, hogy a kesztyűpartnerre úgy tekintett, mint ha az, az otthonába törne be, és eszerint is bántak velük. Mike Tyson reggel 5-kor végezte a futóedzést, ami adagja többnyire 3 mérföld volt. Délben végezte a sparring (10 menet) és terem edzést. Délután háromkor újra néhány menet sparring, majd hatvan perc szobakerékpár. 5 órakor a súlyzós és tornagyakorlatok, este nyolckor „levezetésként” újra fél óra szobakerékpár. Wladimir Klitschko a felkészülési időszak alatt az általános teremedzés mellett, 100-120 menetet kesztyűzik, végez súlyzós edzést minden izomcsoportra, és kiegészítésként az úszást űzi. A kisváltósúlyú világbajnok Kostya Tszyu a hétből hat napot edzett. 7 órakor kelt, majd indult futni. 25 percnyi terepfutást 30 perc kocogás követett. Délután 2 és 4 között végezte a teremedzést, és a felkészüléséhez hozzátartozott a súlyzós edzés is. A 80-as évek félnehézsúlyú világbajnoka Matthew Saad Muhammad fél 5-kor kelt, nyújtott és elindult a szokásos 3 mérföldes futásra. Délután 4-től fél hétig edzett a teremben a hét 5 napján. Bemelegítés, 24 perc kötelezés, fedeles labda 4-6 menet, nehézzsák 4 menet, sparring, kis súllyal magas ismétlésszámú súlyzózás gyors ütembe, 30 perc futópad, árnyékboksz 6 menet, és végül 12 perc kötelezés adta a programját, menetek között 30 másodperces pihenőt tartva.

Erő

Az edzések tartalmának ismertetése során már esett szó az erő fejlesztéséről. Az ökölvívók általános és speciális erejét már az ókorban is fejlesztették: alkalmazták a torna egyes gyakorlatelemeit és használták a homokzsákot, amely a technikai gyakorlás mellett az ütőerő fejlesztésének legjobb eszköze. Érdekes, hogy az erőfejlesztésről, annak módszereiről az ezernyolcszázas évek végi - igen bőséges!  - szakirodalom nem tesz említést. Sokat írnak a technikáról, keveset az állóképesség megszerzéséről, és "semmit sem" az erőfejlesztésről. Ennek több oka is lehet. A csupaszöklű korszak ökölvívói általában nehéz fizikai munkát végző emberek voltak, akiknek nem volt szükségük különösebb erőfejlesztésre. Bizonyos erőfejlesztő gyakorlatok valószínű olyan természetesen hozzátartoztak az edzéshez, hogy feleslegesnek tartották kitérni rájuk.  Számos fénykép tanúsítja, hogy a medicinlabdát a századforduló táján már rendszeresen alkalmazták az edzések során, ill. különböző erőfejlesztési módszereket. A hatásos ütőerő a következő tényezők együttes függvénye:

1. technika (az egész test szakszerű koordinált mozgása, ökölvezetés)
2. taktika (az ellenfél megindítása előre, belecsalogatása az ütésünkbe)
3. gyorsaság (az ellenfél elképzelésének, védekezésének megelőzése)
4. kockázatvállalás (az akciók végrehajtásához /a támadó ellenféllel szembe mozogni)
5. tempóérzék (elkapni az ellenfél szembefordulásának pillanatát)

Bing John Edward 1911-ben megjelent könyvében mindössze ennyit ír: "Az ökölvívó... mihelyt felkel, először súlyzó-gyakorlatokat végez, miközben egy fontos, tehát körülbelül fél kilós súlyzókat használ..."
Kankovszky pedig 1928-ban: "A dobólabda, egy cca 2-3 kg súlyú, lószőrrel tömött labda, amely az egész test hajlékonyságának előmozdítására szolgál, és elősegíti a karizmok nyújtását, ami feltétlenül előnyös hatással van a boxolóra nézve".(A medicinlabda dobás szintén az ökölvívó ütőizmokat erősíti a zsákolás mellett. De ahogy a nehézsúlyú világbajnok Sonny Liston edzésein is látható volt, alkalmazták a hasizom és az oldalsó hasizom erősítésére olyanformán, hogy az edzője dobálta néhány méter távolságról a medicinlabdát a hasfalához) Frank Brunonál is láthattuk, de ő ilyenkor hanyatt feküdt és úgy ejtették a hasizmára.

Nat Fleischer a klasszikus "Training for boxers"-ében leírja azokat az erősítő gyakorlatokat, amelyeket a világnagyságok már a századforduló táján használtak. Ezek zömében törzsgyakorlatok: hanyattfekvésből felülések, vagy láblendítések hátra, lebegőülés - később ugyanezek medicinlabdával, vagy fél - egykilós súlyzóval nehezítve. Hasonfekvésben törzshajlítások hátra, támaszülésből csípőemelés hátsó támaszba, mellső fekvőtámaszban karhajlítások és nyújtások, húzódzkodás rúdon stb. Hangsúlyozza a gyakorlatok gyors, robbanékony végrehajtását, rövid sorozatokban, a sorozatok között megfelelő pihenővel. Kiegészítő mozgásanyagként - számtalan világbajnok képével illusztrálva - nagyon ajánlja a favágást, amelyet szintén már a századforduló táján rendszeresen alkalmaztak. Ez sem változott, mindössze annyiban, hogy napjainkban inkább hatalmas gumiabroncsot ütnek nehézkalapáccsal, ami mozdulat ugyanazt a célt szolgálja, ugyanazokat az izmokat erősíti. Népszerű bajnokunk Papp László is ezt alkalmazta erősítésre, míg a 70-es évek nehézsúlyúja, a magyar származású Joe Bugner viszont a földhányásra esküdött.

Az 1954-ben megjelent Dobránszky-Énekes-Kovács: "Az ökölvívó edző munkája" című mű az első hazai könyv, amely egy sereg gyakorlatot ír le, részben az erő, részben az ügyesség, a ruganyosság és az állóképesség fejlesztésére. A bőséges gyakorlatanyagnak az a hátránya lehetett akkoriban, hogy az e téren járatlanabb edző nem látta a fától az erdőt és vagy mindent meg akart csináltatni, vagy semmit. A hasonlóan nagy gyakorlatanyagot adó Énekes-Dobránszky féle 1966-os "Ökölvívás"-ban a szerzők pontosan meghatározták az ökölvíváshoz szükséges erő fajtáit, majd leírtak sok dinamikus és statikus erőt fejlesztő:  súlyzó-, kétfűlű homokzsák-, kézi-súlyzó-, nagylabda-, illetve talaj-, bordásfal-, ós tornaszer-gyakorlatot. David James többször idézett könyvében az erőfejlesztésre súlyzó és  kézisúlyzógyakorlatokat ír le. A súly nagyságát egyéntől függően kell elbírálni. Általában olyan súlyt kell választani, amelyet a versenyző "nagyon könnyedén tud kezelni": a kézi súlyzók 1-1,5 kg-osak, a súly 15-20 kg lehet. Az erősítő munkát köredzés jelleggel ajánlja, holtidőben hetenként háromszor, verseny időszakban heti egy alkalommal. A nyolcvanas években a bokszolók alkalmazásában feltűntek, a kimondottan a kondicionálásra szakosodott szakemberek. Pl. mikor a félnehézsúlyú világbajnok Michael Spinks fellépett, hogy legyőzze a világbajnok Larry Holmest, kimondottan egy kondicionáló szaktekintélyt fogadott fel, hogy „építse őt fel” nehézsúlyúnak.

Evander Holyfield is alacsonyabb súlycsoportban kezdett a 80-as évek közepén. Mikor nehézsúlyba ment, a sokszoros Mr Olympia bodybuilder Lee Haney segítségét vette igénybe az erő és tömegnövelésére. Leszerződtették az Omega csapatba Tim Hallmarkot is, akit a kondicionálás nagy szaktekintélyének tartottak. Hallmark „bonyolult” gyakorlatsorokat állított össze az ökölvívó számára, részben szív-érrendszer edzésére, másrészt súlyok ellenállását leküzdő izomfejlesztő gyakorlatokat, miközben szívét és pulzusát folyamatosan ellenőrizték. Valószínűleg a gyakorlatok egyike-másika meglepné a század elejei bajnokokat, hiszen Holyfield már „bonyolult” testépítő gépeket használt, amely súlyok és áttételek segítségével elsősorban a felsőteste erősítésére szolgált. Hallmark gyakorlatai között szerepelt a vízben való öklözés és egy olyan 12 perces gyakorlat is, amelynek során Holyfield zárt lábbal fel-le ugrált egy 75 centis magas ládára. Hallmark úgy számolta, hogy egy ilyen menet alatt a bokszoló többet ugrik, mint egy kosárlabdázó az egész mérkőzésen. Legutóbb pedig éppen Erdei Zsolt alkalmazásában tűnt fel Magyarország egyik legjobb kondicionáló edzője, Klink Zoltán, aki a súlyzós ill. a testépítőgéppel végzett gyakorlatok mellé, a számos lépcsőn való felfutást „írta elő” a bajnoknak, folyamatosan ellenőrzés alatt tartva a szívverést és a pulzust is. Ami egyrészt a hosszú évek utáni, már-már monotonná vált futást hivatott felváltani egy még intenzívebb szív és érrendszeri terheléssel, közben még jobban megerősítve az érrendszer mellett a láb izmait is.

Ügyesség és gyorsaság

Az ügyesség és a gyorsaság fejlesztéséről alig esik szó a szakirodalomban, mindkettőt maga az ökölvívás nagymértékben fejleszti. Az ügyességet emellett természetesen fejlesztik még a bemelegítés során alkalmazott szabadgyakorlatok is. Napjainkból is gyakran láthattuk edzéseken, hogy az ökölvívók teniszlabdákat pattogtatnak, feléjük dobálva, az elől kihajolgatnak. Nos, mint a képen látható, ezt is alkalmazták már a múlt század elején az ügyeség, illetve a reflexek fejlesztésére. Szintén ebben az időben már rájöttek, hogy az egyik legjobb kiegészítő sportág az asztalitenisz, hisz nagyon jól fejleszti a reflexeket, a gyorsaságot, a rekcióidőt és az ütemérzéket.

Az ütésgyorsaság két alapvető feltétele a kifogástalan technikai végrehajtás és a laza tónusban tartott izomzat. Az öklöt nem szabad ütés előtt hátrahúzni, azt a legrövidebb  úton kell a célpontra vezetni, mégpedig elernyesztett izomtónusú kiindulóhelyzetből, hirtelen "berántással". A hazai szakirodalomban az 1952-es Kovács-Gesztődi féle könyv foglalkozik eísőizben részletesen a gyorsasággal, annak fejlesztésével. Hangsúlyozza a lazaságot és tornagyakorlatokat, vágtafutásokat, ugrásokat, árnyékboxolást, rövid, gyors kesztyűzéseket, valamint különféle labdajátékokat ajánl.
Az Énekes-Dobránszky szerezte "Ökölvívás" a gyorsaság tárgyalásánál hangsúlyozza a mozdulat teljes beidegzését, de nem említi a laza izomtónust.  Fejlesztését az előzőhöz hasonlóan írja le, nagy érdeme, hogy elsőként foglalkozik az ütemérzékkel - ami a hatásos ütés egyik alapvető összetevője.

A túledzés veszélye

Mielőtt a lélektani tényezők szerepére térnénk, két olyan problémakörrel kell foglalkoznunk, amelyeknek nagy a szerepe az eredményességben, és amelyre már a múlt század szakirodalma is kitért: a túledzettség problémájával és az életmóddal. "Ha unott, vagy fáradt vagy a túldolgozástól, pihenj egy napot, vagy akár kettőt" - irja Ned Donnelly, 1879-ben kelt könyvében. Nat Fleischer külön fejezetet szentel a túledzettségnek a "Training for boxers" című könyvében, de emellett szinte minden fejezetébe beleszövi:  "Inkább kevesebbet, mint túl sokat!...  Ha túledzed magad, rosszabb, mintha semmit sem edzettél volna!. Nem szabad az izomerőt az idegerő rovására növelni!... stb,stb.
A túledzettség legjellemzőbb ismérveihez had idézzem ismét a neves szakembert: "A versenyzőből hiányzik a lelkesedés: gyorsan fárad, vonszolja magát, ingerlékeny, kötekedő, lassú és nem kezdeményez, az idegrendszer elveszti az uralmát az izmok fölött - a lélek ott van, de a test nem engedelmeskedik..." Mi a teendő?
"Ott és azonnal hagyd abba a munkát. Pihenj pár napot, keress kikapcsolódást, és csak akkor kezd el újra a tréninget, amikor a kedved visszatért. Ha nem így teszel, biztos a vereség" - írja Fleischer mester.
Kankovszky Arthur ezeket írja 1928-ban: "A boxolásban a könnyedség érzése mutatja a jó kondíciót. A tréning közbeni erős izzadás súlytöbbletet mutat, míg a teljes izzadásmentesség a túledzettség legbiztosabb jele. Túltrenírozottság észlelése esetén a tréning azonnal beszüntetendő és csak akkor kezdhető el ismét, ha a túltrenírozottsággal járó bágyadtsági érzés teljesen megszűnt."
Gyenyiszov pedig: "Az edzések alatt az edzők figyeljék az ökölvívók erőnlétét. Előfordul, hogy egyesek nem bizonyulnak eléggé versenyérettnek, mások pedig túledzettek lesznek és ezekre a versenyen vereség vár, mert kifáradnak a küzdelemben, a kezdeményező erő hiányozni fog belőlük és fásultan fognak küzdeni..."
Az elmúlt évek hazai szakirodalma természetesen szintén kitér a túledzettségre, azért idéztem a legrégebbi szerzőktől, hogy bemutassam: erre a veszélyre milyen régen felfigyeltek. A túledzettség megelőzésére a szerzők a versenyzők tökéletes megismerését és ennek megfelelően egyéni edzésadagolást írnak elő.

Életmód és táplálkozás

A sportszerű életmódra ugyancsak kitér a legrégibb szakirodalom is. Elsősorban a diétát, a dohányzástól, alkoholtól, nemi kicsapongástól való tartózkodást, valamint a megfelelő terjedelmű alvást írták elő. Már a Boxianá-ban azt olvashatjuk: "Az állóképességet el lehet nyerni a diétával és gyakorlatokkal..."
Mike Donovan ezt írta 1893-ban megjelent könyvében: "A készülő atlétának sokkal keményebben kell dolgozni, nehezebb ruhákat kell viselni és szigorúbb diétán kell lennie, mint annak aki nem készül..""Három nappal a munka megkezdése előtt mindenkinek be kell szednie bizonyos adag gyógyszert, ami hatással van a belekre, a májra és a vesékre, hogy az egész szervezetet megtisztítsa a tisztátalan dolgoktól és felkészítse az aktív munkára..." (Természetesen itt nem különböző csodadoppingokra kell gondolni)  "Kerüld a cukrászsüteményeket, ezek emésztési zavarokat okoznak... Dohányozni tilos... legkésőbb tíz órakor lefekvés, szükség van tíz órai alvásra és pihenésre..." Az újabban kelt szakkönyveket általában a teljesség jellemzi,  tehát természetesen ezzel a témakörrel is foglalkoznak. Fontosságára jellemző, hogy a legrégebbi szakirodalom - ha szólt egyáltalán valamiről az ütés - és védésfajták leírásán kívül a "tréning" címszó alatt a mérkőzésre felkészülés előfeltételeként mindig hangsúlyozta a sportszerű életmódot ós a szakszerű táplálkozást. Az étrendben semmi különös nincs, megegyezik a manapság oly gyakori népszerű egészségügyi, illetve kondicionáló füzetecskékben előírtakkal: kerülendők a hizlaló táplálékok (zsíros ételek, vajas tészták, keksz, cukrászsüteménye, stb.) hasonlóan a friss kenyér vagy péksütemény, ezek csak pirítva fogyasztandók. Minél több gyümölcs, kompót, főzelék.

Ezen a téren nemigen volt fejlődés, 100-150 éve ugyanazt írták elő, mint ma.  A különbség talán annyi, hogy régebben mereven ragaszkodtak ezekhez az előírásokhoz, illetve komolyabban vették őket. Ma viszont már számos fehérje, kreatin, vitamin..stb féle táplálék kiegészítő állnak a versenyzők rendelkezésére. Úgy a 80-as évek közepétől-végétől elkezdtek terjedni a doppingszerek a sportolók körében, amiben elég nagy fejlődés tapasztalható. Azonban ezeknek az illegális szereknek a hosszantartó használatára a szervezet előbb, vagy utóbb benyújtja a számlát és megfizetteti az árát. "Biztos" viszont, hogy az élvonalbeli profik ma is szigorú diétát tartanak, mert másképpen ma már sehol nem lehet az élre kerülni és főleg tartósan ott maradni. Ez lenne az elmélet, de napjaink nem egy nehézsúlyú alkatán látható, hogy hiába több, mint 100 évvel ezelőtt is már ezt hangsúlyozták, azonban semmit sem ér a szabály, semmit nem érnek napjaink kutatásai, fejlődése, ha az ökölvívó ezt nem tartja be. Ma már vannak különböző táplálék kiegészítők, de ha valaki nem tud mellette parancsolni a gyomrának, annak mindegy, hogy milyen lehetőségek állnak a rendelkezésére, elzsírosodott és hájas lesz, ami plusz felesleg lelassíthatja, elnehezítheti, a teljesítményében hátráltatni fogja ez a haszontalan plusz teher. Mindig is voltak és lesznek olyan sportolók, akik ezt nagyon komolyan veszik, ill. akik ezt kihagyják. Utóbbiak mindig hátrányban lesznek a precíz, sportszerű életmódot élő sportolókkal szemben. Rocky Marciano pl. mindig egy répalé szerű keveréket is iszogatott felkészülésekor, meg volt győződve a nedű jótékony hatásairól. Muhammad Ali is pl. hírhedten egészséges életmódot élt versenyző éveiben. (Valószínű utána is) Egyetlen szál cigit sem szívott el soha, kerülte az alkoholt. Bár utóbbiból állítólag egyszer az egyik születésnapján rávették, amikor is szó szerint, egyetlen csepp whiskyt töltött egy pohár kólába. Akkor nagyon kirúghatott a hámból a „legnagyobb”, ugyanis a szénsavas italokat még a cigarettánál is komolyabb veszélyességi fokozatba sorolta. A fiatal Ali mindig magánál hordott egy fokhagymás oldatot és azt iszogatta, tudva annak jótékony hatásairól.

Lélektani tényezők

"Bármilyen edzésmódszert használhatsz, biztos sikert ökölvívásban nem lehet garantálni. A tréning csupán feltétele a sikernek. Az ökölvívóban emellett meg kell lenni a győzniakarásnak, bátorságnak és makacsságnak ahhoz, hogy egy versenyen eredményes legyen"- irja David James. Hátra van még tehát a lélektani tényezők kérdése, amelyek fontosságát egyre jobban hangsúlyozzák. Nagyjából három csoportba oszthatjuk őket:

1. Személyiségjegyek, akarati és jellemtulajdonságok, amelyek a nagy eredmények szükséges előfeltételei.
2. Önbizalom kiépítése, illetve az ösztönös ütésfélelem megszüntetése. A kudarcélmények minimálisra redukálása és minél több sikerélmény biztosítása nemcsak mérkőzéseken, hanem edzésen is.
3. Lélektani törvényszerűségek hasznosítása a mérkőzés során. Tanítható, sőt a rutinnal maga a gyakorlat is sok mindenre megtanítja a versenyzőt.  Szorosan kapcsolódik a taktikához.

Az első csoportba olyan fogalmak tartoznak, mint az elszántság, fanatikus célratörés, győzniakarás, kitartás, bátorság, kudarcok esetén sem csüggedés - más részről pedig az intelligencia. Ezek olyan tulajdonságok, amik elsősorban a környezetünk hatására alakulnak ki bennünk.
Hogy is irta Pierce Egan?: "A lélegzetet el lehet nyerni helyes diétával és gyakorlatokkal, de a szellem az, ami lábon tartja a boxolót."
Budd Schulberg, amerikai szakíró könyvében olvashatjuk: "A box lélektan. A boxolás az ellenfél túlgondolkodását jelenti. Olyan sakkjáték, ahol a két test csak egy-egy bábu a sakktáblán. Ha el tudsz képzelni egy egyszemélyes rögbicsapatot, meg tudsz érteni valamit egy élvonalbeli ökölvívó taktikai, lélektani, érzelmi és fizikális problémáiból.""A kritikusok nem értik, hogy lehet, hogy a box a legszadistább az összes sportok között, de egyúttal a legintellektuálisabb is... A boxolók a legérzékenyebbek és a legintelligensebbek az összes sportoló között..."

Az intelligencia fogalmán ma általában az alkalmazkodóképességet értik. Nos, egy ökölvívónak a másodperc töredéke alatt kell alkalmazkodnia a felbukkant új szituációkhoz, egy-egy ütésre, sorozatra, védekezéssel és ellenakcióval kell reagálni, taktikáját az adódó lehetőségek szerint egyik pillanatról a másikra meg kell változtatni. Az intelligencia jelentősége nyilvánvaló. Amikor egy új jelentkező belép az ökölvívó terembe,  tele van szorongással. A szorongás forrása maga az új környezet, az új tevékenység is, de súlyosbítja az ütéstől való ösztönös félelem. Nos, ahogy egy kezdő úszó is mindaddig fél a víztől,  amíg teljes biztonsággal,  természetszerűen fenn nem tudja tartani magát a víz felszínén, ugyanúgy az ökölvívó ütésfélelme is csak akkor múlik el, amikor megtanulta teljes biztonsággal, kivédeni őket. Az előzők során említett taktikai harcot csak úgy lehet magas szinten elképzelni, ha a versenyzőknél a védekezés annyira automatizálódott, hogy arra nem is kell figyelniük: nyugodtan koncentrálhatnak az ellenfélre, annak legkisebb moccanására,  légzésére, arckifejezésére, hogy kifürkésszék szándékait, és lehetőséget keressenek saját elképzeléseik megvalósítására; hogy hideg fejjel gondolkodhassanak.

Az edző feladata tehát mindenekelőtt a védekezés elsajátíttatása - nem hiába nevezték ezt a sportágat már 1719-ben, James Figg falragaszán "az önvédelem nemes tudományának!". A hazai szakirodalomban elsőízben Bondi Miksa 1951-ben kiadott könyvében találkozunk lélektani problémákkal. A szerző szovjet szakemberek, és saját tapasztalatai alapján beszél a kezdők neveléséről. Egy-két idézet az előbbiek alátámasztására: "A gyávaság leküzdésére legjobban a következő módszer vált be: a szabad küzdelemben eleinte a leggyengébb ellenfelet választjuk ki, amikor pedig a tanítvány önbizalma megerősödött, akkor erősebb ellenféllel állítjuk szembe..." "Az ökölvívás módszertana" című,  1952-ben megjelent kiadványban ezeket olvashatjuk: "Az edzőtárs megválogatása sem közömbös. A rosszul "adagolt" vagy aránytalanul kiválasztott edzőtárs komoly visszaesést okozhat a fejlődésben.  A kezdő ökölvívót nem szabad nehezebb és kemény ellenfelekkel összepárosítani.  Fokozatosan kell kiépíteni a terhelést, hogy könnyebb edzőpartnernél érezhesse a fejlődést.  Az ilyen módszerrel nevelt ökölvívó képessége állandóan fejlődik.  A jó versenytárs megválasztása növeli önbizalmát és harci készségét.
Még évtizedekkel ezelőttről voltak hallhatók olyan történetek, hogy a kezdő lement, kissé megverették, aztán ha visszajön, akkor alkalmas. Hát valószínű, hogy utána jó néhányan nem mentek vissza olyanok is, akik megfelelő kezdés után, akár alkalmasak is lehettek volna erre a sportágra. Voltak, akik így kezdték. Többek között Simon Brown is, igaz utána rápihent, de makacsságát bizonyítva, nem sokkal később visszament az edzőterembe…váltó és nagyváltósúlyban is világbajnok lett.

"Az ökölvívó edző munkája" című könyv ezeket írja: "Valamennyi sportág közül talán éppen az ökölvívás az, ahol a versenyeztetéssel kapcsolatban a legkörültekintőbbnek kell lennie az edzőnek.  Egyik sportágban sem lelkesíthet annyira a győzelem és vethet vissza oly mértékben a vereség, mint az ökölvívásban. Egy-egy váratlan nagy vereség a versenyző többhónapos elmaradását, esetleg végleges elvesztését jelentheti, sok esetben olyan sportolóét, akiből idővel komoly tudású versenyző lehetett volna..." (De láthattuk nem egyszer, hogy komoly profik is, egy-egy súlyosabb vereség után, már soha nem  lesznek annyira jók, mint annak előtte.)

Nagyjából ugyanezt olvashatjuk az 1966-os Énekes-Dobránszky féle "Ökölvívás"-ban azzal a fontos kiegészítéssel, hogy: "A kezdő versenyző körülbelül hathónapos rendszeres edzési munka után megvívhatja első nyilvános mérkőzését. Erre legalkalmasabb az un. meghívásos mérkőzés,  amikor a kezdő egy másik hasonló tudású ökölvívóval találkozik. A meghívásos  mérkőzésre a versenyzőpárok összeállítását leghelyesebb, ha az edzők végzik,  esetleg több egyesületből közösen,  legalább három héttel a mérkőzés időpontja előtt,  és igyekeznek versenyzőik számára "testhez álló" ellenfelet szerezni..." Az edzők számára is nagyon használhatóak Valerij Popencsenko (volt Olimpiai bajnok és kétszeres Európa bajnok szovjet versenyző) tanácsai, amelyek még anno egy angol ökölvívó hetilapban láttak napvilágot. Többek között ezeket írja: "A tökéletesség alapja az ökölvívásban a fizikai fittség, a technika és a taktika együttléte.  Ezt a három összetevőt lélektani tartalommal kell megtölteni.  Az edzők igen gyakran szentelnek több figyelmet a jó fizikális kondicionálásnak, mint a lélektani és erkölcsi tényezőknek.  Az eredmény az, hogy egy fizikailag jól kondicionált atléta esetleg összeomlik a verseny idegi megterhelése alatt...  Az ökölvívónak pontosan ki kell fejleszteni az időérzékelést.  Az amatőr mérkőzés mindössze 11 percig tart: három háromperces menet, két egyperces szünettel. Ebbe a 11 percbe kell az ökölvívónak besűrítenie mindazt, amit összegyűjtött az edzések napjai, hetei, hónapjai, évei során..." "Éppen ezért nagyon fontos nemcsak az egyes meneteket érzékelni,  de a menetek minden percét és az egyperces pihenőidő múlását is.  Egy ökölvívónak mindig ösztönösen kell tudni, hogy mikor és hol kell erősítenie. Ha megnézzük a korabeli edzői útmutatásokat, látható, hogy már a múlt század elején is a tréningeken a gyakorlatok időtartamát is a három perc munka és egy perc pihenőhöz, vagyis a menetidőhöz és a pihenőidőhöz alakították. Ugyanebben az értekezésben írt a már elhunyt kitűnő szovjet ökölvívó az ellenfelek tanulmányozásának fontosságáról is:

"Egy-egy világverseny előtt információkat kell beszerezni a lehetséges ellenfelekről a sajtóból, valamint edzők, újságírók és más szemtanúk személyes tapasztalatai alapján..." "Amikor a tokiói olimpiára (1964) készültünk,  teljesen tájékozva voltunk a lehetséges riválisokról és a különféle ökölvívó iskolákról.  Sok filmet láttunk, és sok előadást hallgattunk, szakemberektől. Ennek megfelelően válogattuk meg edzőpartnereinket..." Ezek ma már mindenhol így működnek. Tovább fejtegetve a lélektani előkészítést, ezeket írja: "Egy ökölvívónak nem csak edzeni, de pihenni is helyesen kell, különösen a verseny előtt. Ekkor történik az idegrendszer utolsó "ráhangolása". A mérkőzés előtti utolsó napokon sokat kell sétálnia és szabad levegőn tartózkodnia.  Jó a horgászás és a többszöri mozi-, színházlátogatás..." "Ha egy versenyzőnek sokáig kell várnia mérkőzés előtt, nem tanácsolom neki, hogy nézze a többi találkozót, mert vizuális reakciója,   "élessége" tompulni fog, holott ez alapvető fontosságú. Leendő ellenfeleit viszont figyelnie kell, hogy minél jobban megismerje őket…"
A "lélektani edzés" fejlődését összefoglalva megállapíthatjuk, hogy fejlődést elsősorban a tudatosítás, illetve a tudományos módszerek alkalmazásában láthatunk. Az akaraterkölcsi tulajdonságok terén természetes kiválasztódás folyt és nyugodtan hozzátehetjük folyik ma is, a gyakorlatban az alkalmatlanok előbb-utóbb kikopnak a versenyzésből. Az önbizalom kifejlesztésének fontosságát legalább száz éve ismerik és fontosnak tartják az ellenfelek megfelelő adagolását. Fejlődés csak ott volt, amikor az eddigi ösztönös, legtöbbször saját tapasztalatokon alapuló "cseleket", taktikai mozgásformákat rendszerezni kezdték, lélektani törvényszerűségek alapján tudatosították és általánosan oktatni, illetve az edzésnél, felkészítésnél alkalmazni kezdték. Az amatőröknél, akkoriban egy kissé lemaradva a profiktól, az ötvenes évek táján került erre sor, elsősorban a rendkívül alapos és tudományos módszerekkel dolgozó szovjet ökölvívásban, de aztán utánuk az (akkori) NDK is rátért erre az útra. Muhammad Ali a megjelenésével aztán nem csak egy új stílust hozott, de a lélektani hadviselést is a lehető legmagasabb szintre emelte.

Összefoglalás.

A sok fejtegetés, idézethalmaz után megkísérlem összefoglalni az ökölvívás edzésmódszerének fejlődését. Már a görögök alkalmazták az árnyékboxolást, a homokzsákot és a fejvédőt, kiegészítő mozgásanyagként a torna és az atlétika bizonyos mozgásanyagát. Ugyanez volt jellemző a csupaszököl korszakára is. A kesztyű bevezetését követően a sportág technikai repertoárja a sorozatütésekkel bővült - de ez tartalmi és nem módszertani kérdés. Fejlődés volt az ütőszerek minőségében: Az ezernyolcszázas évek végén a kisméretű zsákok, a körtelabdák és a fedeles labdák vették át a főszerepet az addig alkalmazott nehéz, nagy zsákokkal szemben. A csupaszöklű korszak gyakran többórás küzdelmeivel szemben a századforduló után a mérkőzések tartama jelentősen csökkent, ez lerövidítette és intenzívebbé tette a futóedzéseket, és úgy általában a mérkőzések iramát is. Sokszor laikusként azt gondolnánk, hogy az ökölvívók a múlt század elején még teljesen primitív módon készültek, azonban a korabeli szakkönyvek leírásai ill. az idősebb edzők elmondásai alapján kiderült, hogy már akkor is rengeteg olyan módszert használtak, amit a mai napig is alkalmaznak. Ráadásul azért is hajlamosak vagyunk alábecsülni ezeket a korabeli sportembereket, mivel a fennmaradt nem túl sok és nem igazán jó minőségű filmeken nagyon nehéz felismerni az igazi nagyságokat. Ezek a filmek nem mutatják a harcok teljes valóságát, például hiányzik a hang, nem túl jó minőségű, fekete-fehér a kép. A felvételek sebessége sem reális sokszor, és ez még nehezebbé teszi a küzdők nagyságának tényleges felmérését. Jelentős fejlődés a II. Világháború után volt tapasztalható. A béke beköszöntésével a legkülönfélébb tudományágak fellendültek, virágzásnak indult a "fiatal" testnevelés-tudomány is. A tudományos alapossággal kidolgozott edzésmódszerek az emberi teljesítőképességet hihetetlen ütemben fejlesztették. Az addig spontán, rutinból alkalmazott módszereket tudományos vizsgálatok alá vetették, rendszerezték és széles körben egységesen alkalmazták.  Az ökölvívó edzéseken megjelentek az intervallumos, a résztávos edzésmunka, valamint a köredzés is. Egyre nagyobb szerepet kapott a lélektani törvényszerűségeinek a sportággal kapcsolatos kutatása és alkalmazása. Már az ezernyolcszázas évek vége óta felismerték, hogy az okatatási-képzési rendszer azonban a sablonizálás veszélyét rejti magába, ami egy olyan jellegzetesen egyéni sportágban, mint az ökölvívás, nagyon káros lehet. Ugyancsak veszélyeket rejthet a kiegészítő mozgásanyag szakszerűtlen alkalmazása, valamint a "minél több edzés - annál jobb eredmény" elmélete is téves, ha átbillen a másik irányba.


Leibinger Gábor

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Nagyon jó szakcikk lett véleményem szerint a LEGJOBB az oldalon.
Gratulálok

Utóirat:Személyes véleményem szerint egy Nagyon fontos tényező még ami messze megnöveli egy boxoló tudását az nem más mint a boxoló és EDZŐ kapcsolata.
Erre a legjobb eset Cus Damato és Tyson esete.Damato szerint egy edzőnek szinte mindig a tanítványa kellett kell maradnia és szinte gyerekként kezelni őt és jellemét formálnia szinte a sporton kívül is. Ez náluk Tysonnál nagyon jól bevált nemcsak az edzéseken de azon kívül is segítette Tysont hisz volt idő amikor Tyson nála is lakott,de nem ő hanem Damato más tanítványai is.
Ez döntően befolyásolja az EDZŐ és tanítvány munkáját ettől még hatékonyabb lessz a felkészülés.Ami Tysonnál meghozta az eredményt hisz abban az időben nemcsak Világbjanok de véleményem szerint Világverő boxoló is volt,bárki ellen ki állhatott volna a mai boxolók között is.
Az edzője halála után Tyson állapota és viselkedés gyökeresen megváltozott a szó legszorosabb értelmében.
Minden egyre rosszabbar fordult vele, balhék,kábítószer.
Így ne mcsoda hogy a sportolói karrierje is vészesen romlott.

» Viktork   válasz erre
    2012-11-18 11:06:09

@leibigab: Köszi szépen!

» Zsolt Kiss   válasz erre
    2012-07-19 20:55:37

@Zsolt Kiss: TF ökölvívő szakcikk gyűjtemény, Énekes-Dobránszky: Ökölvívás, Ogurenko: Korszerű ökölvívás, MÖSZ Kankovszky A.-Trénerképző Tanfolyamának elméleti tananyaga (1930)Fitzsimmons-Ph ysical Culture and Self defence, Dempsey: Championship Fighting, Weider: Special Boxing Course....mellette még egyéb más könyvek, Ring magazinok és internetes oldalak kb.

» leibigab   válasz erre
    2012-07-14 13:44:36

Milyen irodalmakat használtál fel?

» Zsolt Kiss   válasz erre
    2012-07-14 13:08:45

Érdekes és tartalmas olvasmány!Mille Mille Gracie!

» Dirhanka   válasz erre
    2012-07-11 08:50:52

Ketszer futotam neki,de nagyon megerte!:)
Koszi!:)

» zee1978   válasz erre
    2012-07-10 23:05:45

Ez a cikk siman elmenne szakdogának is

» Vereckei Lacika   válasz erre
    2012-07-10 14:47:49

Szép munka Leibi, köszönjük!

» ogreface   válasz erre
    2012-07-10 12:24:21

Titkon régen vártam már egy eme kérdéskört körüljáró cikket, fantasztikus munka Leibi, köszönjük!!!!

    2012-07-10 11:58:23

@greg: Ja, akkor légyszi javísd. köszi

A 400x100 viszont tényleg baromi sok lenne...én viszont itt a kommentek alatt olvasva a "400x100"-at véltem elírásnak és vettem automatikusan 4x100-nak. Ezért sem értettem, hogy ez miért lenne annyira lehetlenül sok:)

» leibigab   válasz erre
    2012-07-10 11:14:07

Ó basszus, most nézem...ok, ez tényleg el van írva. Bennem a 4x100 volt ami helyes, ezért nem értettem:)

szóval 4x100 felülés és 4x100 lábemelést csinált Roy Jones.

» leibigab   válasz erre
    2012-07-10 10:56:15

@leibigab: Leibi, a cikkben 400 x 100 - at írtál, ezen vannak sokan megrökönyödve, nézd csak te is vissza:). Erősítsd meg, hogy ez valóban 4 x 100, és akkor javítom.

    2012-07-10 10:55:33

@Irbisz: "Ez tényleg lehetetlen, ha 1 hasizomgyakorlatra csak 1 mp-et veszünk, akkor a 80 000 hasizomgyakorlat/nap azt jelenti, hogy 1 nap ~ 86 400 mp-éből 80 000 csak hasedzésre fordítódik :)"

Ez nem tudom, hogy jött ki, de 4x100 felülés, 1 másodpercenként az 400 másodperc...és szintén 400 másodperc a 400db lábemelés. Ez így együtt 800 másodperc, vagy én számolok rosszul?

» leibigab   válasz erre
    2012-07-10 10:48:11

@leibigab: 400x100at írtál.

» dudás istván   válasz erre
    2012-07-10 10:43:56

@leibigab: "a has erősítése 400x100 felülés, 400x100 lábemelés"-Ezt Roy Jones jr-nál írod,viszont én kicsit sokallom.Mert ezek végrehajtása kb.egy napba tellene,ha nem szakad szét addig a hasizma...-)"

"Nem gyenge művelet, de hogy egy magas szinten edzett sportembernek ettől szétszakadna a hasizma, ill. hogy ez egy egész napos program lenne a részére...? "

Ez tényleg lehetetlen, ha 1 hasizomgyakorlatra csak 1 mp-et veszünk, akkor a 80 000 hasizomgyakorlat/nap azt jelenti, hogy 1 nap ~ 86 400 mp-éből 80 000 csak hasedzésre fordítódik :)

» Irbisz   válasz erre
    2012-07-10 10:43:30

@tollanik: "50X200 felülést? :O vagy hogy érted?"

Nem:) csak 4x50-et. De ez Roy felülés mennyiségének a fele, és nem kellett neki hozzá 30 perc sem. Viszont a feleségem a szettek között jóval több időt pihent, mint Roy...így pedig akárhogy nézem, de igen meglepne, hogy ha Roy Jones a 4x100 felülést nem tolná le 40 percen belül. (És azt sem hinném, hogy a 4x100 lábemelésre ennél több időt kellene szánnia)

» leibigab   válasz erre
    2012-07-10 10:34:07

@leibigab: 50X200 felülést? :O vagy hogy érted?

» tollanik   válasz erre
    2012-07-10 10:13:45

@én: ""a has erősítése 400x100 felülés, 400x100 lábemelés"-Ezt Roy Jones jr-nál írod,viszont én kicsit sokallom.Mert ezek végrehajtása kb.egy napba tellene,ha nem szakad szét addig a hasizma...-)"

Nem gyenge művelet, de hogy egy magas szinten edzett sportembernek ettől szétszakadna a hasizma, ill. hogy ez egy egész napos program lenne a részére...? Hát a feleségem mikor otthon tornázgatott, csinált meg 50-esével 200 felülést 30 percen belül....és azért ő valószínűleg igen igen messze van Roytól az edzettségi szintbe.

» leibigab   válasz erre
    2012-07-10 09:59:55

Nagyon komoly írás! Gatulálok Leibi!

    2012-07-10 09:40:05

"a has erősítése 400x100 felülés, 400x100 lábemelés"-Ezt Roy Jones jr-nál írod,viszont én kicsit sokallom.Mert ezek végrehajtása kb.egy napba tellene,ha nem szakad szét addig a hasizma...-)Különben nagyon jó a cikk,sok érdekesség van benne.Jó sok meló lehetett,gratulálok hozzá!-)

    2012-07-10 09:12:55

@alain: OFF

"Az írás gondolom nem azután született, mikor talán Kozi hazavitt a fórumtalálkozó közepette a sarki kocsmás laza körök után :-) vagy mégis? :-)"

Neem, akkor éppen Kozival és Royal egy nagyon érdekes atomfizikai képletről folytattunk eszmecserét, ha jól emlékszem...majd egy agyi resettel töröltem a tudatalattinban lévő felesleges információkat. Azután többre nem emlékszem.:) De ezúton mégegyszer köszönet nekik:)

ON

Egyébként még a cikkhez annyit hogy: Ahogy elnézem ezeket a századeleji ökölvívók képeit, felvételeket, sokszor azt látni, hogy a mai szemmel nézve, utcai ruhákban edzettek. Pedig valószínűleg az nem az utcai ruházatuk volt, hanem akkoriban még a Nike vagy az adidas nem gyártott a maihoz hasonló sportruhákat. Namost, ha egy profit (legyen az bármilyen sport) utcai ruhába öltöztetek be, míg egy hobbista egy fullos Nike melegítőben és edzőcipőben áll mellé a rajthoz, ránézésre az ember a profit csak egy lelkes amatőrnek nézné, míg a hobbistát komoly "profivá öltöztetné" a Nike. Ez is egy oka, hogy ezeket a korabeli sportemberek a maiak mellett sokszor hobbistaként hatnak. Szóval azt mondják, nem a ruha teszi az embert ... de ebből a szempontból az is.

» leibigab   válasz erre
    2012-07-10 08:37:04

@K. Péter: Igen az Sam dédapja:)) Mellesleg Louis csaknem 190cm magas volt,azért nem hobytokkal sparringolt ahogy elnézem:)))) Egyébként olvastam már darabokat a cikkből de így esszeciálisan korszakokra bontva nagyon jó lett,gratula.

» dudás istván   válasz erre
    2012-07-10 07:13:36

a 8. képen a jobb oldalon Sam Petert vélem felfedezni :-)

» K. Péter   válasz erre
    2012-07-09 22:31:44

Leibi ez nagyon durva, gratulálok!

alain: én biztos vagyok benne, hogy nem akkor írta, nem láttam nála tollat :)

    2012-07-09 21:49:19

Köszönjük leibi! Sok érdekes dolgot tanultam.

» Shaham   válasz erre
    2012-07-09 21:41:18

Hát ez igazán remek cikk, le a kalappal!!!!

» Irbisz   válasz erre
    2012-07-09 21:33:37

Eddig nem volt időm végig olvasni, csak bele bele kukkantottam, de feltétlen végig nyomom holnap, zseniális!!!!!

» Miskolci   válasz erre
    2012-07-09 21:06:38

Az írás gondolom nem azután született, mikor talán Kozi hazavitt a fórumtalálkozó közepette a sarki kocsmás laza körök után :-) vagy mégis? :-)

Grat az íráshoz, hiánypótló! Többször is olvasható, egyedi, klaszikus.

    2012-07-09 21:01:37
fel