Igen, Frazier-Ali, mert mindig a címét védő bajnokot kell ,,hivatalosan” előre írni, itt pedig Frazier volt a bajnok.
Aligha volt még olyan külföldi ökölvívótalálkozó, amelynek esélyeit még Budapesten is latolgatták; villamosokon, autóbuszon szálltak vitába vadidegen emberek:
- Frazier majd betapasztja azt a nagy száját!...
- Ugyan, Clay hülyét csinál belőle…
1971. március 8-án két kitűnő ökölvívó csapott össze. Egy remek külharcos egy nagyszerű verekedővel – mindkettő mester a maga nemében. Két olimpiai bajnok, két profi világbajnok, két veretlen hivatásos ökölvívó. Nemcsak a világbajnokságról, de a veretlenség megőrzéséről volt szó – igazi presztízsmeccs volt.
Itt nem volt szükség rendezői reklámhadjáratra, sem politikai, sem faji ellentét nem élezte ki a helyzetet a két versenyző között, még akkor sem, ha Ali ,,fehér négernek” és ,,Tamás bátyának” nevezte ellenfelét; a döntő mozgatórugó Ali egyénisége volt: néhány fanatikus szurkolójától eltekintve a tömeg alig várta, hogy valaki végre megleckéztesse.
Harminchat ország televíziója közvetített, a mérkőzést mintegy háromszázmillió ember izgulta végig. Hatszáz újságíró volt jelen a világ minden tájáról, a mindössze húszezer nézőt befogadó Madison Square Gardenben ezer dollárt is adtak egy-egy ringülésért!...
A start
A tizenhét éves Joe Frazier hentesként dolgozott Philadelphiában. Egy napon megsokallta százhúsz kilóját és belátogatott a helyi rendőrség közeli tornatermébe. A nagydarab fiút barátságosan fogadták, ellátták tanácsokkal, és amikor látták, hogy napról napra milyen szorgalmasan dolgozik a homokzsákon és az ugrókötéllel, betartja a diétát és a futóedzéseket – rábeszélték, hogy induljon el egy amatőr ökölvívó-versenyen.
Három évvel később aranyérmet nyert nehézsúlyban, Tokióban…
Cassius Clay tizenkét éves volt, amikor ellopták vadonatúj kerékpárját. A legközelebbi rendőr Joe Martin volt, egy rekreációs központ ökölvívó edzője, őhozzá fordult panaszával. Martin megnyugtatta, hogy a kerékpárja aligha kerül meg, de ha már itt van nézzen körül a bokszteremben és ha tetszik a dolog, jöjjön el máskor is.
A kis Clay végig is nézte az edzést, aztán – nem ment vissza.
Volt abban az időben a helyi tévéállomáson egy hetenként ismétlődő műsor: ,,A jövő bajnokai.” Tíz-tizennégy éves ökölvívók mérték össze tudásukat, a környék legügyesebbjei. Pár héttel a kerékpár-ügy után Clay az egyik ringsarokban felfedezte Joe Martint, az edzőt.
Másnap már ő is ott volt az edzésen: szeretett volna a tévében szerepelni! Erre hamarosan sor is került, olyan látványosan öklözött, hogy hétről hétre rendszeresen szerepeltették…
Saját beismerése szerint már tizennégy éves korában ellene szurkoltak. Volt valami ellenszenves nagyképűség a modorában, később ehhez hozzátette a mérkőzés közbeni beszélgetést az ellenféllel (ezt Allen Hudsontól tanulta az 1960-as olimpiai válogató döntőjében), majd mindezt kiegészítette azzal, amit egy látványos, népszerű pankrátortól, Gorgeous Georgetól lesett el.
Szövegelése, látványos nagyjelenetei a mérkőzésen és azok előtt, a sajtófogadásokon és a mérlegelésen, később tudatos stratégiává nőtték ki magukat: a nézőtér megtöltése mellett több esetben megfélemlítette, vagy feldühítette ellenfeleit, akikkel így könnyedén elbánt. A lélektani hadviselés nagy szerepet játszott Liston és Foreman elleni diadalában.
Persze, nem ezek voltak pályafutása döntő tényezői. Fanatikus szorgalma és rendkívüli ökölvívó adottságai juttatták oda, hogy már tizennyolc éves korában olimpiai bajnokságot nyert Rómában, könnyedén legyőzve olyan klasszisokat, mint Satkov és Piertrzykowsky.
Hajnali ötkor kelt naponta, futott négy-öt kört a közeli parkban (,,amikor elfáradtam, mindig rátettem még egyet…”), iskola után négy órát dolgozott (takarított egy iskolában). Majd hattól-nyolcig Joe Martinnál edzett, 8 után folytatta egy másik edzőteremben, miután megfigyelte, hogy azok a fiúk más dolgokat is tudnak, mint ők…
1964. február 25-én nyerte el a világbajnokságot Sonny Listontól. Az eredményt nem akarták elfogadni, bundáról beszéltek. Végül a közvélemény megnyugodott abban, hogy Liston könnyen vette a mérkőzést és hiányosan készült fel. Majd a visszavágón!...
A visszavágón Ali már az első menetben kiütéssel győzött…
Igen, közben Muhammad Alivá lett. A bajnokság megnyerése után nyilvánosságra hozta, hogy felvette a muzulmán vallást és nevét megváltoztatta. A Világszövetség – az Amerikában nem túl jó hírnévnek örvendő Fekete Muzlimokkal való kapcsolata miatt – megfosztotta bajnokságától, majd két nappal később semmisnek nyilvánította a nevetséges határozatot.
Szeptemberben újra megfosztották koronájától, ezúttal jogosan. Kiderült ugyanis hogy a tilalommal ellenkezően Listonnak és Claynek visszavágó szerződése volt. Amikor a revansmeccs időpontját nyilvánosságra hozták, a Világszövetség megfosztotta bajnokságától és selejtező sorozatot írt ki, amelyet végül Ernie Terrell nyert meg 1965. március 5-én.
A közvélemény ezzel természetesen nem értett egyet, ,,a nép bajnoka” továbbra is Ali volt, várták a Liston-visszavágót.
Ez először halasztást szenvedett, mert Alit három nappal a meccs előtt sérvvel megoperálták. 1965. május 25-én az első menetben túladott a Nagy Medvén, majd sorra következtek a kihívók: Patterson, Chuvalo, Cooper, London, Mildenberger, Williams. 1967. február 6-án Terrellel is lezárta a vitát az elsőbbség körül: fölényesen győzött pontozással, majd kiütötte a veterán Folleyt.
Önkéntes száműzetés
Ezután három és fél éves kényszerpihenő következett.
1967. április 28-án megtagadta katonai behívóparancsát, arra hivatkozva, hogy muszlim papi mivolta kizárja a háborúban való részvételt, a Vietnamiakkal szemben egyébként sincs semmi problémája, azok őt nem bántották. Mivel sorozásai alkalmával foglalkozásként nem papi mivoltát, hanem mindig a hivatásos ökölvívást jelölte meg, június 25-én ötévi börtönre és tízezer dollár pénzbírságra ítélték.
Óvadék fejében végig szabadlábon volt, de bajnokságától és rajtengedélyétől megfosztották, így nem mérkőzhetett. Hosszas pereskedés következett, fellebbezéseit sorra elutasították, majd új eljárás lefolytatását rendelték el, amelynek során végül 1970. június 20-án felmentették.
Közben, hogy a bajnoki trónus ne maradjon üresen, a Világszövetség selejtezőt írt ki a legjobbak között. Ezt végül Jimmy Ellis nyerte meg, Ali gyerekkori jó barátja, aki egész pályafutása során edzőtársa volt.
1968. március 4-én nyitották meg az újjáépített, hipermodern Madison Square Gardent. ÉS Miféle megnyitó az, ahol nincs nehézsúlyú világbajnoki mérkőzés abban a Gardenben, amely kezdettől fogva legendás bokszcsaták hagyományos színhelye volt?...
A selejtező sorozat még javában folyt (a döntőt április 27-én vívta Ellis Jerry Quarry ellen), így a Garden rendezői New York Állam Szövetségével egyetértésben Joe Fraziert mérkőztették egykori amatőr riválisa, Buster Mathis ellen, és a győztes Fraziert ,,világbajnoknak” nyilvánították.
Így a nehézsúlynak hamarosan két bajnoka is lett: Frazier New York államban – Jimmy Ellis pedig a világ többi részén. Frazier 1970. február 16-án legyőzte Ellist, így kizárólagos bajnokká vált – legalábbis hivatalosan. Õ maga is tudta, hogy a közvélemény csak akkor fogja elismerni, ha Alit is legyőzi. Ha volt valaki, aki lázasan várta Ali rajtengedélyének visszaadását, az Joe Frazier volt.
A kényszerpihenő alatt hetvenkét esetben terveztek mérkőzést Ali számára, de egyikből se lett semmi. A Háborús Veteránok és más szélsőséges szervezetek életveszélyes fenyegetései nyomán a rendezők sorra visszaléptek.
Hogy megélhessen, kilencven főiskolán és egyetemen tartott előadást vallási – világnézeti kérdésekről. Olyan egyetemek is meghívták, mint például a Yale, a Harvard, a Princeton, a Columbia, a Colgate stb.
Ekkor kezdte el írni önéletrajzát, amely végül 1975-ban jelent meg. Bátorító levelek tömegét kapta a világ minden tájáról, olyan kiválóságok üdvözölték, mint Bertrand Russel és Jean Paul Sartre.
Russell-lel való megismerkedését így írja le önéletrajzában:
- A Cooper-meccsre készültem 1966-ban. Egyszer a telefonhoz hívtak, hogy valami Bertrand Russell keres Angliából. Kellemes hangja volt és Mr. Muhammad Alinak szólított, ami ritkaság volt akkoriban. Meglepődtem, amikor a véleményemet kérdezte a vietnami háborúval kapcsolatban, hiszen én nem politikus voltam, hanem sportoló.
- Azután mondtam neki, hogy rövidesen Angliába utazom, az Európa-bajnok Cooperrel fogok mérkőzni. Megkérdeztem, hogy kire fog fogadni. Nevetve válaszolt:
- Henry kitűnő ökölvívó, de én önre fogadok…
- Nem is vagy olyan hülye, mint amilyennek látszol… a vendégem vagy az első sorban – válaszoltam szokásom szerint.
- A meccsre nem tudott kijönni, de továbbra is rendszeresen leveleztünk. Fogalmam se volt, hogy kicsoda ő, neve nem ért el a louisville-i iskoláig. Két év múlva figyeltem fel a nevére egy enciklopédiában és majdnem elsüllyedtem a szégyenkezéstől. Azonnal nekiültem és legépeltem egy mentegetődző levelet. Válaszában meghívott otthonába, ha Angliában járok. Sajnos, az útlevelemet akkor bevonták, nem hagyhattam el az Egyesült Államokat. Mire újra utazhattam volna, ő már halott volt…
1970 őszén végre visszakapta rajtengedélyét. Első meccsét Jerry Quarry ellen vívta, október 26-án. A mérkőzést a szovjet televízió is közvetítette. Ali könnyedén győzött és ezután a Frazier-meccs főpróbája következett: a kemény, szívós, agresszív Oscar Bonavena.
December 7-én bizony meglátszott a hosszú kihagyás. Az argentin bikaszerű rohamai helyenként valósággal elsöpörték, fogni, birkózni, dulakodni kényszerült, egykori csodálatos lábmunkája csak esetenként villant fel. A 15. menetben ugyan döntő fölénnyel győzött, de a látottak nem sok jóval kecsegtettek az argentinnál egy klasszissal jobb Frazier ellen.
Az évszázad bokszcsatája
A mérkőzés valóságos gálaesemény volt. A közélet számos előkelősége forgolódott a közönség színes kavalkádjában, fantasztikus öltözékű aranyifjak mellett Diana Ross forrónadrágban, Shzeppard űrhajós, Lindsay polgármester és Gene Tunney arca villan fel a színes forgatagban, amely egy divatbemutató benyomását kelti. Amott Humphrey alelnök és néhány szenátor beszélget Diaqnah Carroll-lal, mögöttük régi boksznagyságok. Frank Sinatra fényképezőgéppel a ring közelében, mellette Norman Mailer: ők a Life magazin különtudósítói.
Az öltözőkben Burt Lancaster és Archie Moore, a két tévékommentátor látogatja meg az ellenfeleket.
Feszült izgalom mindenütt.
Ali elismétli segédei felé jól ismert utasításait:
- Angie, először húzd ki a nadrágomat, hogy mélyet tudjak lélegezni. Aztán vedd ki a foggumimat és mosd ki. Csak akkor töröld meg az arcom, ha szükségem van rá… Még a jelzés előtt tedd vissza a foggumit… És ne hajolj túl közel, utálom, amikor az arcomba lélegzel… Amikor a gong után a sarokba megyek, csak annyit mondjatok, megnyertem-e a menetet vagy sem… Semmit se mondjatok, ami nem igaz, mert kirúglak benneteket… És Bundini, te ne ordíts olyan hangosan!...
Aztán odaadott a kommentátoroknak egy borítékot, hogy öt perccel a mérkőzés kezdete előtt bontsák fel és olvassák be. A boríték egy versét tartalmazta arról, hogy fogja kiütni Fraziert a hatodik menetben…
A fogadások Amerikában 4:1-re, Európában és Japánban 3:1-re, Angliában 2:1-re álltak Frazier javára.
Negyvenhat megkérdezett szakriporter közül negyvenhárom Fraziert tartotta esélyesnek, legtöbben kiütéses győzelmét jósolták.
Magyar időszámítás szerint március 9-én hajnali negyed öt tájban Ali lép elsőként a szorítóba. Meggypiros selyemköpenyt, ugyanilyen színű nadrágot viselt, fehér cipője szárához piros tolldíszeket erősítettek.
Frazier aranysárga pettyekkel beszórt smaragdzöld selyemköpenyben érkezik, aranyszínű övvel és gallérral. Óriási nadrágja ugyanilyen színű.
Johnn Addie, a bemondó bemutatja az ellenfeleket. A világbajnok Joe Frazier 93,2 kg, huszonhat mérkőzésből huszonhárom kiütéses és három pontozásos győzelmet aratott. Muhammad Ali, a kihívó, 96,1 kg, harmincegy mérkőzésből huszonhat kiütéses és öt pontozásos győzelemmel. Frazier huszonhét éves, 181 centiméter magas, Ali két évvel idősebb és tíz centivel magasabb.
Megszólal a gong
Ali közben végigtáncolja a szorítót, vállával meglöki ellenfelét.
Arthur Mercante vezetőbíró középre rendeli a versenyzőket. Ali mélyen ellenfele szemébe néz, közben dühösen beszél hozzá, Frazier szélesen vigyorog. – Javában folyik a lélektani hadviselés!...
Lekerülnek a köpenyek, Ali a sarokban kifelé fordulva imádkozik, az utolsó feszült pillanatok. Aztán végre, valamivel fél öt után: Gong!...
Ali táncol és egyeneseket üt, Frazier bujkálva, jobbra-balra hajolgatva támad. Ali üt és nem talál, újra üt és újra nem talál: az első kudarc!...
Eddig az volt a gyakorlat, hogy ellenfelei ütöttek, ő elhajolt, ütött és talált. Itt pedig egy állandóan közvetlen közelről vigyorgó, ide-oda ritmikusan himbálódzó fej – és ő képtelen eltalálni!...
Aztán Frazier is elereszt egy balhorgot – ez a legjobb ütése -, de ez is mellémegy. Ali – igazi jótét lélek! – azonnal tanácsokkal látja el:
-Kicsit rövid volt, hosszabban próbáld!... Mi van, rossz a szemed? Mért nem vettél szemüveget!... Ejnye, ez megint mellé ment… máskor nem így szoktad csinálni… talán beteg vagy?... Mért nem kértél halasztást?...
Most elemében van, elereszt néhány sorozatot is, sok ütése megy mellé, de néhány betalál Joe homlokára. Az csak megy, mintha felhúzták volna, bujkál, hajolgat, az ütések lepattannak a homlokáról. Végre egy balhorga neki is beakad, Ali lefogja és a fejét rázza a közönség felé: ez semmi sem volt, neki meg se kottyant.
Övé az első menet.
A másodikban Ali kevesebbet táncolt és többet ütött, helyenként kölcsönösen szórták egymást villámgyors sorozatokkal, a közönség tombolt. Egy Frazier-balhorog megint bejött a menet vége felé – Ali ismét rázta a fejét. Amikor a sarokba ment a gong után, legyintett Frazierre, mintha azt mondaná:
- Ürge vagy, sokkal veszélyesebbnek tartottalak!...
A harmadik menetben fordult a kocka. Ali nem tudta távol tartani rohamozó ellenfelét, aki elsősorban a gyomrán dolgozott. Egy Ali-jobbegyenes és egy Frazier-balhorog egy pillanatra talpra állította a húszezer nézőt, aztán a menet végén Ali kettős fedezékben a kötelekhez szorult. Itt ellenfele horgok és felütések özönével árasztotta el.
Ez volt az első Frazier-menet.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a hosszú kényszerpihenő megfosztotta Alit legfontosabb fegyverétől, a lábmunkájától. Ellenfele bulldogként követte, egy pillanatra sem szállt le róla, Ali visszavert, fogott, fél percekre összeszedte magát és újra táncolni kezdett, remek sorozatokat ütött. Iszonyatos harc volt, talán Ali többet is ütött, de hátrálva, vagy a kötelekhez szorulva nem volt erő ezekben az ütésekben. Frazier támadott, ő uralta a szorítót, kevesebbet ütött, de azok tisztán és erőteljesen találtak.
Így ment a nyolcadik menetig.
Drámai fordulatok
A kilencedikben Ali mintha feltámadt volna. Az előző menetekben tartalékolta erejét és most három percig a régi varázslót láttuk. Szállt mint a pillangó és döfött, mint a méh… Táncolt és közben villámgyors ellensorozatokat ütött. A Garden tombolt a fordulattól.
A tizedikben Frazier is rákapcsolt, rettenetes harc folyt a szorítóban. Ali most kevesebbet táncolt, így viszont erőteljesebbek voltak az ütései. Bal-jobb összetételei elől ellenfele egyre kevésbé tudott elhajolni, sok ütés a homlokán és a szeme táján robbant fel. Néhány Frazier-balhorog is célbaért, de hatástalannak bizonyultak. Ez is Ali- menet volt, Frazier szemei kezdtek bedagadni.
A tizenegyedikben újabb fordulat! A bajnok tankszerűen megy előre, Ali elcsúszik de azonnal fölpattan, majd egy sarokba szorul. Frazier bombázza, közben ellenfele integet neki, hívja – teljesen feleslegesen, jön az anélkül is -, majd széttárt kezekkel megfogja a köteleket. De lélektani hadviselés most kevés Frazier ellen. Egy balhorog majdnem leszakítja Ali fejét, aztán egy borzalmas balhorog a bordák közé, Frazier már indulna a sarokba, de Ali valahogy lábon marad. Számolni kellene, nyilvánvalóan roggyanjt! Frazier űzi-hajtja, Ali rogyadozó lábakkal menekül. Joe nagyon akar, ütései szélesek, lassúak – Ali elhúzza a fejét, amikor célbaérnek, így hatástalanítja őket. A segédek már messziről fröcskölik rá a vizet, amikor a gong után a sarkába tántorog.
A következő menet elején két Frazier-balhorog is betalál, de ellenfele visszatámad. Frazier szája is feldagad, vérzik, de a menet az övé.
Ali most megkísérli a lehetetlent. Összeszedi minden tartalékát, meg akarja fordítani a mérkőzést. A tizenharmadik a meccs legjobb menete. Ali megállás nélkül szórja összetételeit, sorozatait, ellenfele testre dolgozik mindkét kézzel és fejre üt erőteljes balhorgokat. Frazier már nem tud olyan gyorsan elhajolgatni az ütések elől, mint az elején. Ali ütései rendre ülnek az orrán, a szemöldökcsontján, a homlokán és a halántékán. Előrehajtott fejjel, bikaként megy előre, az álla így biztonságban van.
A tizennegyedikben Ali táncol, ellenfele megy utána, megpróbál elbujkálni az ütések elől, a menet elején ez sikerül is. Ez is nonstop menet, távolról ütött Ali-sorozatokkal, Frazier bomba-balhorgokkal, fogásokkal, dulakodással. Ali jobb arca balhorgoktól duplájára dagadt, ellenfele orra, szája, szemöldökei úgy szétverve, hogy már csak nyomokban emlékeztet arra az ökölvívóra, aki egy órája a szorítóba lépett.
Ali a padlón
Az utolsó menet előtt újra kézfogás, ez szabály a profiknál. Ali táncol, bal-jobb-balhorog, jobb karral véd egy Frazier-balhorgot, majd egy ütéshez hátrahúzza a jobb kezét és ebben a pillanatban iszonyatos balhorog robban fel fedetlen állán. Mint akit letaglóztak, zuhan a hátára, egy pillanatig mozdulatlanul fekszik, majd hasra fordul és feláll. A tömeg ordít, a bíró számol, a fotósok valósággal behasalnak a ringbe.
Mercante nyolcat számol, aztán megtörli Ali kesztyűit és folytatódik a meccs. Frazier rohamoz, ki akarja ütni ellenfelét. Ali fog, birkózik, időnként megrázza magát egy-egy sorozattal. De ütései már erőtlenek, célja nyilvánvalóan az, hogy lábon kihúzza a menetet. Ellenfele is fáradt, szélesen, szinte a földről hozva üti hatalmas horgait, végre gong.
Frazier bal kézzel odabök Alinak, aztán kezét feltartva, groteszk módon dagadt arccal, de boldogan mosolyog a közönség felé:
- Sikerült, most én vagyok az igazi bajnok!...
Ali lehajtott fejjel, csüggedten megy a sarokba. Elvesztette egy ökölvívó legnagyobb kincsét: a veretlenséget.
A pontozás egyhangú volt. A meccs szorosságára ugyanakkor jellemző, hogy csak hat menet volt, amelyet mind a három pontozólapon egyformán értékeltek.
Az izgalomtól két néző szívrohamot kapott és meghalt a nézőtéren, egy olasz család viszont a meccsnek köszönheti életét: éjszaka, egyenes adásban nézték a tévéközvetítést és valamennyien kirohantak, amikor a tető felől valami gyanús recsegést halottak. Alig értek ki az udvarra, a ház összeomlott…
A másnapi újságcímek: ..Valóban minden idők legnagyobb mérkőzése volt!”… ,,Frazier, Clay: igazi óriások!”… ,,Ali, a legnagyobb vesztes…” …,,Frazier nyerte a csatát, de Ali legszebb órája volt…”
George Foreman ezt nyilatkozta:
- Frazier minden energiáját elhasználta ezen a mérkőzésen. Szerencsés lesz, aki legközelebb mérkőzik vele…
Frazier menedzsere azt tanácsolta védencének, hogy dicsősége teljében, veretlen bajnokként akassza szegre a kesztyűket. Nem hallgatott rá, két könnyű ellenfél után Foremant választotta, aki igazolta jóslatát: másfél menet alatt hatszor küldte padlóra ,,Smoking Joe-t” és elhódította bajnokságát…
Ali és Frazier fejenként 2,5 millió dollárt kaptak a mérkőzésért – megdolgoztak érte!... Alit azonnal kórházba vitték állkapocstörés gyanújával, de az eredmény negatív volt. Frazier hat nappal később, magas vérnyomás miatt feküdt be háromnapos kivizsgálásra.
,,Frazier nyerte a csatát, de Ali a háborút!!” – írta az egyik lap, és valóban! Ali tömegeket nyert meg magának ezzel a mérkőzéssel, a közönség és a szakemberek tízezrei pártoltak át hozzá, olyanok, akik előzőleg a vereségéért szurkoltak.
id. Füzesy Zoltán
A sorozat eddigi részei:
Az évszázad bokszcsatái - Jack Johnson vs Jim Jeffries
Az évszázad bokszcsatái - Jack Dempsey vs Georges Carpentier
Az évszázad bokszcsatái - Joe Louis vs Max Schmeling
Az évszázad bokszcsatái - Rocky Marciano vs Archie Moore