Rióban betliztek, Tokióban bizonyítottak a profik

A 2016-os riói olimpián megtörtént az, ami addig elképzelhetetlennek tűnt: profik is ringe léptek az ötkarikás játékok ökölvívó-tornáján. Az olimpia addig tiltott terep volt a hivatásos bokszolók számára, de Vu Csing-kuo, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA, 2006 óta Nemzetközi Ökölvívó Szövetség) korábbi (2006-2017) tajvani elnöke már régóta tervezte a profi világ meghódítását, ezért 2009-ben létrehozta a World Series of Boxing (WSB), majd 2011-ben az AIBA Pro Boxing (APB) elnevezésű félprofi sorozatokat. A cél az volt, hogy az amatőrök profi keretek között is vesenyezhessenek amatőr státuszuk megtartása és ezzel együtt az olimpiákon való részvételük lehetőségének megtartása mellett. A 2012-es londoni játékokon már félprofi ökölvívók is indulhattak, de az AIBA sokáig nem tett érdemi lépést a valódi profik olimpián történő részvétele ügyében. 2016-ban aztán felpörögtek az események és Rio de Janeiróban már a hivatásosok is ott lehettek. A WSB és az APB ranglistáiról összesen 37-en (17+20), míg a két sorozat egy hónappal az ötkarikás játékok rajtja előtt Venezuelában megrendezett selejtezőtornájáról további 26 ökölvívó kvalifikálta magát az olimpiára. Alábbi cikkünkben azt vizsgáljuk, hogy kik voltak azok az bokszolók, akik valódi profi múlttal a hátuk mögött vettek részt a legutóbbi két olimpián, és természetesen azt is, hogy hogyan szerepeltek azokon (akik csak a félprofi WBS és/vagy APB sorozatokon vettek részt az olimpiák előtt, nem szerepelnek cikkünkben). Az ökölvívókat az őket delegáló országok szerint, alfabetikus sorrendben mutatjuk be.

2016, Rio de Janeiro
Franciaország

A félnehézsúlyú Mathieu Bauderlique (1989) feledhető amatőr pályafutás után 2011-ben állt profinak, ahol az olimpiáig 10-0-s mérleget épített fel.
Rio de Janeiróba az APB félnehézsúlyú ranglistájáról jutott ki. Ott a kolumbiai Juan Carlos Carrillo (azóta regionális bajnok a WBA-nél), majd az ecuadori Carlos Andrés Mina legyőzésével az elődöntőig jutott. A legjobb négy között a papírformának megfelelően a háromszoros (azóta már négyszeres) világbajnok, később Rióban is aranyérmet nyerő (idén Tokióban nehézsúlyban is a csúcsra érő) kubai kiválóság, Julio César La Cruz már jobbnak bizonyult nála, de a bronzérem miatt nem kell szégyenkeznie.
Bauderlique az összességében sikeres amatőr karrier után visszatért a profik közé, 2018-ban francia bajnok, majd a WBA frankofón bajnoka lett (később egyik címét sem védte meg), egy évvel később pedig a WBA interkontinentális bajnoki címét szerezte meg (itt két címvédésnél jár). Legutóbb decemberben vívott (győztes) mérkőzést. Mérlege profiként jelenleg 20(11)-1(1), egyetlen vereségét 2017-ben a román származású, de már olasz színekben versenyző Dragan Lepei ellen szenvedte el. A Boxrec világranglistáján a 23. helyen áll félnehézsúlyban (a továbbiakban a világranglista alatt minden esetben a Boxrec súlycsoportonkénti ranglistáit értjük), emellett mind a négy nagy szervezet rangsorolja: a WBC-nél a 7., az IBF-nél a 9., a WBO-nál a 10., a WBA-nél pedig a 13. helyen áll. Világbajnok valószínűleg nem lesz, de ettől még jó ökölvívónak számít a súlycsoportjában.

Kamerun

Az ugyancsak félnehézsúlyban induló Hassan N'Dam N'Jikam (1984) amatőrként remek ökölvívónak számított afrikai viszonylatban (2003-ban - egyaránt középsúlyban - megnyerte az Afrika-bajnokságot, majd az Afrikai Játékokon második lett), egy évvel később pedig (ugyancsak középsúlyban) a legjobb nyolc közé jutott az athéni olimpián, ahol a későbbi győztes orosz kiválóság, Gajdarbek Gajdarbekov állította meg (ő győzte le négy évvel korábban Erdei Zsoltot Sydneyben, a középsúlyú torna elődöntőjében). Érdekesség, hogy N'Jikam az első fordulóban a Dominikai Köztársaságból érkező Juan Ubaldo, majd a nyolcaddöntőben a későbbi WBO középsúlyú bajnok ír Andy Lee ellen is döntetlenre végzett, mindkét összecsapást segédpontokkal nyerte meg.

Az olimpia után Franciaországba tette át a székhelyét és profinak állt, 2012 augusztusáig 27-0-s mérleget produkált, majd a WBO középsúlyú bajnok orosz Dimtrij Pirog visszavonulása után, mint a szervezet ideiglenes bajnokát (korábban a WBA-nél volt nemzetközi és ideiglenes bajnok is) kinevezték tényleges bajnoknak. Uralkodása csak két hónapig tartott, első címvédésén veszített az amerikai Peter Quillin ellen. A 2016-os riói olimpiáig 34-2-re hízlalta mérlegét (a második vereségét a kanadai David Lemieux ellen szenvedte el az IBF középsúlyú címéért 2015-ben), ahová a Venezuelában rendezett félnehézsúlyú APB/WSB selejtezőtorna második helyével kvalifikálta magát (az első három jutott ki). A döntőben egyébként attól a Carrillótól kapott ki, akit az előbb említett Bauderlique győzött le az olimpián. Mintegy ráhangólódásként egy héttel (!) az első ötkarikás mérkőzése előtt vívott még egy győzelemmel záruló profi összecsapást, majd elutazott Brazíliába, ahol egyhangú pontozással már az első fordulóban búcsúzott a minden tekintetben hazai ringben küzdő, riói illetőségű Michel Borges ellen. Egy szó, mint száz, egy vérbeli, világbajnoki övvel is rendelkező profi bukott nagyott az olimpián... Borges egyébként a legjobb nyolc közé jutott Rióban, komolyabb eredménye nincs is az amatőrök között, a profik közé nem állt be.

Hogy N' Jikamnak jobban áll a profi bunyó, azt a későbbi eredményei is bizonyítják: az olimpia utáni első meccsén, 2016 decemberében öt év után újra megszerezte a WBA ideiglenes középsúlyú címét, majd a helyiek hőse, a japán Rjota Murata (a londoni olimpia középsúlyú bajnoka, mellesleg világbajnoki ezüstérmes amatőr) 2017-es legyőzésével ismét teljes jogú középsúlyú bajnok lett a profik között (hogy aztán a visszavágón Murata elvegye az övet). Később a brit Martin Murray elleni sikerrel még megszerezte az ezüst-övet a WBC-nél, de a 2019-es nagyközépsúlyú kirándulása már nem volt sikeres: a WBA szuperbajnoki és a WBC gyémánt övéért kiírt meccsen az ugyancsak brit Callum Smith nagyon megverte, majd az orosz Fedor Csudinov is simán kipontozta a WBA arany övéért vívott összecsapáson. Másfél év kihagyás után idén, július elején bokszolt legutóbb, pontozással győzött a magyar Görbics Gábor ellen. Profi mérlege jelenleg 38(21)-5(2), a nagyközépsúlyú világranglista 18. helyén áll. Az elmúlt másfél évtized egyik legjobb középsúlyú profija volt (még ha nem is sorolható kategória legszűkebb elitjéhez), de az amatőrök között (legalábbis világszinten) nem alkotott maradandót.

Németország

A németek előszeretettel és rendkívüli kreativitással keresztelik át az elsősorban az egykori Szovjetunió területéről érkező ökölvívókat, így lett a jereváni születésű (1989) örmény Vahagn Sahakjanból David Graf.

Graf jelentéktelen amatőr karrier után állt profinak, ahol 2011 és 2013 között 10(7)-1(0)-s mérleget hozott össze. Egyetlen vereségét utolsó mérkőzésén szenvedte el, simán, egyhangú pontozással veszített a brit Stephen Simmons ellen a WBC nemzetközi ezüst cirkálósúlyú övéért (ez volt profi karrierje egyetlen címmérkőzése).

Rióba az APB nehézsúlyú ranglistájáról került ki, de ott nem sok sót evett meg: az első mérkőzésén, a legjobb 16 között a három évvel korábban vb-bronzot nyerő argentin Yamil Peralta 2-1-re megverte. Azóta Peralta (akit egy évvel korábban még legyőzött a WSB-ben) szép eredményekkel (11-0) a profik között vitézkedik, Grafról viszont ökölvívóként nem hallottunk, és talán már nem is fogunk...

Olaszország

Carmine Tommasone (1984) feltörekvő, tehetséges profiként utazott az olimpiára. Hivatásos karrierjét 2010-ben kezdte, Rióig 15 mérkőzésből álló hibátlan mérleget hozott össze. Utolsó három meccse már címért ment: 2014-ben olasz, egy évvel később pedig WBA interkontinentális, majd EBU európai uniós bajnok lett pehelysúlyban.

Ő is a venezuelai selejtezőtornáról jutott ki Rióba: miután pehelysúlyú tornát nem rendzetek az olimpián, könnyűsúlyban próbálkozott. Az ukrán Oleh Dovhun elleni győzelem után az elődöntőben a thaiföldi Amnat Ruenroeng (beszélünk még róla) ellen veszített, de a harmadik helyért (és ezzel a kvalifikációért) vívott összecsapáson győzött a török Yasin Yilmaz ellen. Az olimpián a mexikói Lindolfo Delgado (a profik között azóta 12-0) még nem okozott különösebb gondot neki, a nyolcaddöntőben azonban az azóta már háromszoros olimpiai bronzérmes (így többek között Rio de Janeiróban is) és háromszoros világbajnok kubai Lázaro Álvarez már igen, így jött a korai búcsú.

Az olimpia után visszaszerezte a WBA azóta betöltetlenné váló interkontinentális címét, majd újabb három győzelmet követően 2019-ben megmérkőzhetett a WBO pehelysúlyú bajnokságáért, de a mexikói Oscar Valdez a hetedik menetben kiütötte. Még abban az évben vívta profi pályafutása eddigi utolsó (győztes) mérkőzését. Mérlege a hivatásosok között: 20(5)-1(1).

Thaiföld

Amnat Ruenroeng (1979) komoly amatőr múlt (többek között kislégsúlyban világbajnoki bronzérem 2007-ből és olimpiai negyeddöntő Pekingből, 2008-ból) után 2012-ben lépett a profik közé, ahol nem egészen két év alatt világbajnoki címig jutott: az IBF regionális címei után 2014 jaunárjában a Fülöp-szigeteki Rocky Fuentes kipintozásával lett a szervezet légsúlyú bajnoka. Öt címvédést követően egy másik filippínó, John Riel Casimero (akit egy évvel korábban legyőzött a negyedik címvédése alkalmával) ellen veszítette el az övét, így 17-1-es mérleggel indult el az APB/WSB olimpiai selejtezőtornán, igaz, ott már két (amatőr) kategóriával feljebb, könnyűsúlyban. A német Artur Bril és a már említett Tommasone legyőzése már kvalifikációt jelentett számára, igaz, a döntőben a már ugyancsak említett Lindolfo Delgado ellen TKO-vereséget szenvedett. Ez volt a végállomás számára az ötkarikás játékokon is: az első fordulóban az argentin Ignacio Perrint még legyőzte, aztán a későbbi ezüstérmes, egy évvel később világbajnok francia Sofiane Oumiha a harmadik menetben végzett vele a nyolcaddöntőben. Egy ekkora klasszistól (amatőrök és profik között egyaránt) ez bizony kevés volt, talán ha légsúlyban próbálkozik...

17 nappal (!) később már újra a profik között lépett ringbe, de a hivatásosok között félresiklott a karrierje: Rio óta 4-4 a mérlege, miközben mindhárom (egyaránt regionális) címmérkőzését elbukta, köztük legutolós meccsét is idén februárban honfitársa, Arnon Yupang ellen.

A mérlege profiként jelenleg 21(6)-5(2), pehelysúlyban a 86. helyen áll. Meglepő lenne, ha még látnánk vb-címmeccsen.

Rióban nem bizonyítottak

Rio de Janeiróban tehát öt profi indult, közülük ketten (Bauderlique, Graf) ranglistahelyezéssel, hárman selejtezőtorna után (érdekesség: egyikük sem tornagyőztesként) kvalifikálták magukat. A hivatásos pedigréjük sem volt rossz: Ruenroeng a légsúly- (három hónappal az olimpia előtt még világbajnok volt), N'Jikam pedig a középsúly egyik legnagyobb klasszisaként, Bauderlique és Tommasone pályája elején járó, szépreményű profiként, míg Graf egy rövid, öv nélküli, de mégiscsak tisztességes hivatásos karrier után ment az olimpiára. Ehhez képest az összesített mérlegük 4 győzelem és 5 vereség, ketten az első meccsükön, ugyancsak ketten a második összecsapásukon véreztek el, érmet csak Bauderliqe nyert, döntőig egyikük sem jutott. Persze a két kubai kiválóság, vagy éppen Oumiha ellen nem szégyen veszíteni, és persze Peralta is remek ökölvívó, de összességében így is gyengére sikeredett a profik olimpiai bemutatkozása.

2021, Tokió

Férfiak

Argentína

Brian Arregui (2000) tehetséges váltósúlyú amatőrként 2018-ban ötödik lett a budapesti ifjúsági világbajnokságon, majd még ugyanabban az évben ifjúsági olimpiai bajnok lett hazai pályán, Buenos Aireseben, egy évvel később pedig a harmadik helyen végzett a debreceni Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen. A profik között tavaly decemberben egy TKO-győzelemmel mutatkozott be, amelyet idén áprilisban egy KO-győzelem követett. Bár eredetileg nem jutott ki Tokióba, a venezuelai Gebriel Maestre visszalépése miatt végül kontinenskvótával mégis részt vehetett az olimpiai játékokon (a Buenos Airesbe tervezett pánamerikai selejtezőtorna a COVID-19 miatt elmaradt). Ott egyetlen mérkőzés jutott neki, az első fordulóban az amerikai Delante Johnson 3-2-re legyőzte a váltósúlyú tornán. A nagyváltósúlyú világranglistán jelenleg az 509. helyen áll, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy látjuk még őt feljebb is.

Hogy tehetséges generáció az argentinok 2000-es korosztálya, azt az ugyanebben az évben született Mirco Cuello eredményei is bizonyítják. A már említett Buenos Aires-i ifjúsági olimpián az argentinok másik dobogós helyezését elérve bronzérmes lett harmatsúlyban, és ő is járt a már előbb említett budapesti ifjúsági vb-n (9. harmatsúlyban), valamint a Bocskai-emlékversenyen (kiesett az első fordulóban). Tavaly novemberben lépett át a hivatásosok közé, ahol idén márciusig négy mérkőzést vívott, mind a négyet kiütéssel nyerte, hármat már az első menetben! Az olimpiára a pehelysúlyú amerikai kontinenskvóták egyikével jutott ki. Az első fordulóban 3-2-re verte az Oroszországból származó, de már német színekben versenyző Hamszat Sadalovot, a nyolcaddöntőben azonban 4-1-re veszített az Ázsia-bajnok és vb-bronzérmes thaiföldi Chatchai-decha Butdee ellen. A nagyharmatsúlyú ranglistán jelenleg a 386. helyen áll, de az eddigi profi eredményei alapján nagy valószínűséggel jut ő még előrébb is.

Egyesült Államok

Keyshawn Davis (1999) remek amatőr volt, 2019-ben a Pánamerikai Játékokon, majd a világbajnokságon is ezüstérmet nyert kisváltósúlyban (mindkétszer a kubai Andy Cruz győzte le a döntőben). Idén állt profinak, eddig mindhárom mérkőzését megnyerte (az első kettő nem ment végig). Eddigi utolsó profi, májusi összecsapása után utazott az olimpiára, ahová a világranglistáról jutott ki könnyűsúlyban. És ha már ott volt, ezúttal sem állt meg az ezüstéremig, az Európa-bajnoki bronzérmes holland Enrico Lacruz (5-0), a már említett Oumiha (a második menetben zárta le a mérkőzést), a kétszeres Eb-ezüstérmes orosz Gabil Mamedov (4-1), és az Európa-bajnok, valamint kétszeres vb-bronzérmes örmény Hovannesz Bacskov (5-0) elleni sikerekkel jutott a döntőbe. És hogy ott ki győzte le? Ki nem találnák: az egyaránt kétszeres Pánamerikai Játékok-győztes és világbajnok, és immár olimpiai bajnok Andy Cruz...
A könnyűsúlyú ranglistán jelenleg a 237. helyen áll, de nála nem az a kérdés, hogy előbbre jut-e, hanem az, hogy eljut-e egy világbajnoki címmérkőzésig. A tehetsége megvan hozzá...

Troy Isley (1998) is veretes amatőrmúlt, többek között egy egyaránt középsúlyban szerzett 2017-es világbajnoki-, majd egy 2019-es Pánamerikai Játékok-bronzérem után állt profinak idén. Februárban, majd júniusban (másfél hónappal az olimpia előtt) is győzelmet aratott (másodszor TKO-val), majd Tokióban (ahol ugyancsak középsúlyban, világranglista-helyezése alapján indulhatott) a fehérorosz Vitalij Bandarenka legyőzése (5-0) után a legjobb 16 között a későbbi bronzérmes, 2019-ben világbajnoki címet szerző orosz Gleb Baksi állította meg (2-3).
A középsúlyú ranglistán jelenleg a 644., de csak idő kérdése, hogy mikor érkezik meg a legjobbak közé a hivatásosok között.

Duke Ragan (1997) a legfontosabb területeken Keyshawn Davis karrierjét másolja (vagy fordítva?): 2017-ben a világbajnokságon, két évvel később a Pánamerikai Játékokon nyert ezüstérmet egyaránt harmatsúlyban, hogy aztán tavaly augusztusban profinak álljon. A mérlege idén áprilisi utolsó hivatásos összecsapásával bezárólag négy mérkőzésből négy győzelem (egy TKO-val). Az olimpiára ő is a világranglista-helyezése alapján jutott ki pehelysúlyban. Ott aztán egészen a döntőig menetelt, a finálé felé vezető úton a francia Samuel Kistohurry (3-2), az első fordulóban az olimpia egyetlen magyar ökölvívója, Gálos Roland ellen 5-0-ra nyerő kazah Serik Temirzsanov (5-0), az Európa-bajnok és ifjúsági vb-bronzérmes ír Kurt Walker (3-2), majd a ghánai Samuel Takyi (4-1) ellen nyert. A fináléban az orosz Albert Batirgazijev (róla is lesz még szó) ellen veszített 3-2-re, Davishez hasonlóan tehát ő is ezüstéremmel térhetett haza Japánból.
A világranglistán a 336. helyen áll pehelysúlyban, a jövője a profik között valószínűleg a fentiekben említett két amerikai úriemberéhez lehet hasonló...

Fülöp-szigetek

Eumir Marcial (1995) hosszú és gazdag amatőr pályafutás (kiemelkedő eredményei: ifjúsági világbajnok 2011-ben légsúlyban, felnőtt vb-ezüstérmes 2019-ben középsúlyban) után lépett a profik közé, ahol tavaly decemberben vívta eddigi egyetlen (pontozással megnyert) mérkőzését (ezzel jelenleg 236. a középsúlyú világranglistán). Az olimpiai kvalifikációt még tavaly márciusban, az Ammanban rendezett ázsiai és óceániai középsúlyú selejtezőtorna megnyerésével szerezte meg és Tokióban is remekül szerepelt: az algériai Junesz Nemusi (sérülés miatti leléptetés az első menetben), az örmény Arman Darcsinjan (első menetes KO) után az elődöntőben az ukrán Olekszandr Hizsnyak állította meg egy szoros összecsapáson (2-3). Az olimpiai bronzérem egy szép amatőrkarrier méltó lezására lehet, ha visszatér a profik közé, minden bizonnyal hallunk még róla...

India

Amit Panghal (1995) 2014 januárjában, nem sokkal a 18. születésnapja után vívta karrierje eddigi egyetlen profi összecsapását. Nagy fába vágta a fejszéjét, ellenfele ugyanis a hivatásosok között addig mind a négy mérkőzését megnyerő, a WBC ifjúsági szalmasúlyú címét birtokló thaiföldi Thammanoon Niyomtrong (művésznéven Knockout CP Freshmart) volt. Panghal a papírformának megfelelően ugyan egyhangú pontozással veszített az előbb említett címért zajló összecsapáson, de az elsőre mindjárt 10 menetes hivatásos meccsén megszorongatta (94-96, 94-96, 93-97) az azóta már 21-0-s mérleggel bíró, öt éve a WBA szalmasúlyú trónján ülő, másfél éve szuperbajnokká kinevezett, nyolc címvédésen túl járó thaiföldi klasszist.

Panghal azóta az amatőrök között aratott komoly sikereket, többek között 2018-ban kislégsúlyban Ázsiai Játékokat, egy évvel később légsúlyban Ázsia-bajnokságot nyert, 2019-ben pedig még begyűjtött egy világbajnoki ezüstérmet is, ugyancsak légsúlyban (a döntőben az üzbég Sahobidin Zoirov ellen veszített - róla is lesz még szó). Az olimpiára az ammani selejtezőtorna légsúlyú bronzérmeseként jutott ki (az első hat mehetett), de ott az első meccsén, a legjobb 16 között 4-1-re kikapott az ugyancsak remek amatőr (kislégsúlyban 2016-ban olimpiai ezüst-, egy évvel később világbajnoki bronzérmes) kolumbiai Yuberjen Martíneztől.

Amatőr eredményei és (bár hét esztendeje volt) az egyetlen profi meccsén nyújtott teljesítménye alapján (főleg az ellenfél ismeretében) szép jövője lehet a hivatásosok között - ha visszatér.

Vikash Krishan Yadav (1992) mögött ugyancsak szép amatőrkarrier áll: 2010-ben ifjúsági világbajnokságot és Ázsiai Játékokat nyert könnyűsúlyban, egy évvel később pedig váltósúlyú vb-bronzérmes lett a felnőttek között. 2012-ben vitatható körülmények között búcsúzott a nyolcaddöntőben a londoni olimpián váltósúlyban: eredetileg 13-11-re nyert a ma már IBF és WBC váltósúlyú bajnok amerikai Errol Spence ellen, de az amerikaiak óvása után Spence nyert 15-13-ra... 2018-ban (immár középsúlyúként) a Nemzetközösségi Játékokon diadalmaskodott. 2019-ben profinak állt, de két (egyaránt győztes, az első TKO-val) mérkőzés után visszatért az amatőrök közé. Ő az ázsiai és óceániai selejtezőtorna váltósúlyú másodikjaként kvalifikált Tokióra (az első öt jutott ki), de az olimpián neki is csak egy meccs jutott: az a japán Szevon Okazawa győzte le az első fordulóban 5-0-ra, akit egy évvel korábban még ő vert ugyanennyire Ammanban. Ha profiként még el akar érni valamit, mihamarabb vissza kell térnie a hivatásosok közé.

Kamerun

Wilfried Ntsengue (1998) számára nem okozott gondot az amatőrök és profik közötti ingázás, ebből a szempontból szinte követhetetlen karriert produkálva (és még csak 23 éves!). 2015-ben megnyerte az Afrikai Játékokat középsúlyban, egy évvel később Rio de Janeiróban a nyolcaddöntőben búcsúzott ugyancsak középsúlyban, majd 2017 júniusában bemutatkozott a profik között. 2018-ban (szintén középsúlyban) második lett a Nemzetközösségi Játékokon (a döntőben az előbb említett Krishan győzte le), majd újra a profi karrierjére koncentrált, bár közben egyszer még visszalátogatott az amatőrök közé. 2019 novemberében pályafutása nyolcadik profi meccsén nyolcadik győzelmét aratva megszerezte a WBC ifjúsági félnehézsúlyú címét (amelyet egyébként egyszer sem védett meg, és a múlt hónap óta már nem is ő birtokolja), majd egy újabb profi győzelem után 2020 februárjában, a Diamniadióban rendezett afrikai középsúlyú selejtezőtorna harmadik helyével (éppen az első három mehetett az olimpiára) jutott ki Tokióba (lehet még követni?). Az ötkarikás játékokon csak egy mérkőzés jutott neki: a Kongói Demokratikus Köztársaságból érkező David Tshama (ő verte meg az afrikai selejtezőtorna elődöntjében is, egyébként róla is beszélünk még) 3-2-re legyőzte az első fordulóban. A profik között jól indult (mérlege: 9(4)-0, a félnehézsúlyú világranglista 84. helyén áll), fiatal még, sokra viheti.

Kongói Demokratikus Köztársaság

Az előbb említett David Tshama (1996) az afrikai középsúlyú selejtezőtorna második helyével kvalifikált Tokióra, de tavaly decemberben még letudta első (és eddigi egyetlen) profi összecsapását, ahol pontozással szerezte meg az Afrikai Box Unió középsúlyú címét (első hivatásos meccsén rögtön 12 menetet bokszolt!). Az olimpián Ntsengue legyőzése után a nyolcaddöntőben a haiti Darrelle Valsaint ejtette ki a nyolcaddöntőben (1-4). Profi debütálása reménytkeltő (a középsúlyú világranglistán a 166.), és ha már kétszer is legyőzte Ntsenguét amatőrként, ő is nevet szerezhet magának a hivatásosok között.

Kazahsztán

Kamsibek Kunkabajev (1991) tudja, milyen másodiknak lenni: az Ázsia-bajnokságon háromszor (2017, 2019, 2021), a világbajnokságon pedig kétszer (2017, 2019) szerzett ezüstérmet szupernehézsúlyban (a 2017-es vb-t kivéve ötből négyszer az üzbég Bahodir Dzsalolov volt a nemezise, róla is beszélünk még). Az olimpiára az ázsiai szupernehézsúlyú selejtezőtorna harmadik helyével jutott ki (a négy legjobb kvalifikált), majd tavaly augusztusban bemutatkozott a profik között, ahol idén februárig 3-0-s mérleget szorgoskodott össze (egyik mérkőzése sem ment végig), miközben a legutóbbi összecsapásán megszerezte a WBO ázsiai-pacifikus cirkálósúlyú címét. Az olimpián az egyiptomi Juszri Hafez (5-0) és az orosz Ivan Verjaszov (4-1) legyőzésével jutott az elődöntőbe, ahol a későbbi ezüstérmes amerikai Richard Torrez ellen a harmadik menetben sérülés miatt leléptették, így bronzérmes lett.
A nagy tornákon arany nélkül maradó, de így is sikeres amatőrkarriert magáénak tudó Kunkabajev a profik között is eredményes lehet (a világranglistán jelenleg a 73. helyen áll), mivel a cirkálósúlyú elit már kiöregedőben van.

Mongólia

Erdenebatin Cendbaatar (1996) a 2016-os olimpián harmatsúlyban indult, ahol a később ezüstérmet nyerő, a profik között 16-0-s mérleggel álló, korábbi pehelysúlyú WBO-bajnok amerikai Shakur Stevenson győzte le a negyeddöntőben. 2018-ban ő is részt vett a Bocskai-emlékversenyen (egy-egy győzelem és vereség a mérleg), majd még abban az évben megnyerte az Ázsiai Játékokat könnyúsúlyban. Két héttel később pontozásos győzelemmel mutatkozott be a profik között. 2019-ben (ugyancsak könnyűsúlyban) megnyerte az Ázsia-bajnokságot, majd bronzérmes lett pehelysúlyban a vb-n. Az év végén második profi meccsét egy TKO-győzelemmel tudta le. Újra visszatért az amatőrök közé, a pehelysúlyú olimpiai selejtezőtornán azonban már az első fordulóban búcsúzott. A világranglista azonban "megmentette", így mégis utazhatott az ötkarikás játékokra. Ott a kenyai Nick Okoth (3-2), majd a vietnámi Nguyen Van Duong (5-0) legyőzésével a negyeddöntőig jutott, de öt év után ismét ez volt a végállomás számára: a későbbi győztes orosz Albert Batirgazijev 3-2-re legyőzte. Majdnem két éve vívott utoljára profi mérkőzést, kérdéses, mire viheti a hivatásosok között, ha egyáltalán visszatér közéjük.

Oroszország

Albert Batirgazijev (1998) gyakorlatilag idén robbant be az amatőr-elitbe: a tavaly márciusban Londonban kezdődő, majd a pandémia miatt idén júniusban, Villebon-sur-Yvette-ben végződő európai selejtezőtorna pehelysúlyú versenyének megnyerése után utazhatott Tokióba (egyébént a legjobb nyolc, köztük Gálos Roland jutott ki pehelysúlyban erről a tornáról), és ha már ott volt, a Dominikai Köztársaságból érkező Alexy de la Cruz (5-0), a mongol Erdenebatin Cendbaatar, a többek között háromszoros világbajnok és Japánban a harmadik olimpiai bronzérmét nyerő kubai nagyágyú, Lázaro Álvarez, valamint az amerikai Duke Ragan legyőzésével olimpiai bajnok lett. Azért ez nem volt könnyű menet: utolsó három mérkőzését egyaránt 3-2-re nyerte...
Az egykori kick-boxos tavaly júliusban lett profi, idén januárig három mérkőzést vívott, mindhármat idő előtt nyerte. A pehelysúlyú világranglistán a 123. helyen áll, de mivel még fiatal, az amatőrök és a profik között is nagyon szép sikerek várhatnak rá (bár az olimpiai aranyat nyilván nehéz lesz felülmúlni).  
Ukrajna

Cotne Rogava (1993) neve elsősorban nem az ökölvívás által juthat a küdősportokat követők eszébe: a grúziai származású fiatalember ugyanis háromszoros muaythai-világbajnok szupernehézsúlyban, de kickboxban is ért el sikereket. Előbbi sportágak mellett az amatőr ökölvívást is művelte, de ezen a területen nem ért el kiemelkedő eredményeket. A szupernehézsúlyú európai olimpiai selejtezőtornán a negyeddöntőben búcsúzott, de világranglistás helyezése alapján kijutott Tokióba. Ott csak egy mérkőzést vívhatott: a későbbi bronzérmes brit Frazer Clarke a nyolcaddöntőben búcsúztatta (1-4).
A profik között idén áprilisban egy első menetes KO-győzelemmel mutatkozott be, a nehézsúlyú világranglistán az 534. helyen áll. Ha komolyan gondolja a hivatásos karrierjét, minden bizonnyal látjuk majd feljebb is, de annak azért kevés a valószínűsége, hogy a súlycsoport elitjében is találkozunk majd vele.

Új-Zéland

David Nyika (1995) amatőrként kétszer nyerte meg a Nemzetközösségi Játékokat (2014: félehézsúly, 2018: nehézsúly), az olimpiára az ázsiai-óceániai selejtezőtorna nehézsúlyú második helyével jutott ki (a legjobb négy mehetett). A profik között idén februárban egy első menetes KO-győzelemmel mutatkozott be, majd Tokióban (hazája egyetlen ökölvívójaként) bronzéremig menetelt: a marokkói Junesz Baalla és a fehérorosz Uladziszlau Smjaglikau 5-0-s legyőzésével jutott a legjobb négy közé, ahol a későbbi ezüstérmes orosz Muszlim Gadzsimagomedov verte 4-1-re (a 2019-es világbajnokságon is ellene vérzett el). A cirkálósúlyú világranglistán a 366. helyen áll, de biztosak lehetünk benne, hogy lesz ez még jobb is.

Üzbegisztán

Elnur Abduraimov (1994) amatőrként világbajnoki bronzérmes lett 2015-ben, két évvel később pedig Ázsia-bajnokságot nyert könnyűsúlyban. A profik táborában 2018-ban mutatkozott be, a mérlege jelenleg: 7(6)-0 (utoljára februárban bokszolt, ekkor ment először végig hivatásos összcsapása). Az olimpiára az ázsiai-óceániai selejtezőtorna győzteseként jutott ki könnyűsúlyban, ott azonban elvérzett a negyeddöntőben: a mongol Baatarszuhijn Csinzorig (4-1), majd a tádzsik Bahodur Uszmonov (5-0) legyőzése után a negyeddöntőben a már említett Bacskov 5-0-ra megverte. A könnyűsúly világranglistáján jelenleg a 62. helyen áll, igyekeznie kell, ha valamikor világbajnoki címmérkőzésig szeretne jutni.

Bahodir Dzsalolov (1994) az elmúlt évek egyik legkiemkelkedőbb szupernehézsúlyú ökölvívójának számított az amatőrök között. Háromszor nyert Ázsia-bajnokságot (2017, 2019, 2021), világbajnok volt 2019-ben, de egy vb-bronza is van 2015-ből. Részt vett már a 2016-os játékokon is szupernehézsúlyban, ahol a későbbi ezüstérmes (mellesleg egy évvel korábban vb-bronzérmes), ma már a profik között is a szűk elit közelébe tartozó brit Joe Joyce (13-0) 3-0-ra győzte le a negyeddöntőben. Az olimpiára ő is az ázsiai-óceániai selejtezőtorna megnyerésével jutott ki szupernehézsúlyban  (mindhárom meccsét 5-0-ra nyerte), és ott sem volt méltó ellenfele: az azerbajdzsáni Mahammad Abdullajevet és az indiai Satish Kumart egyaránt 5-0-ra verte, az elődöntőben a már említett brit Frazer Clarke nem húzta ki ellene a mérkőzés végéig (a harmadik menetben zárult le a találkozó), majd a fináléban az amerikai Richard Torrez ellen is 5-0-val hozta el az aranyérmet.
A profik között 2018-ban mutatkozott be, profi és amatőr karrierje azóta párhuzamosan halad. Mérlege jelenleg 8(8)-0, négy menetnél többet senki sem állt ellene. Hatodik mérkőzésén megszerezte az NABF nehézsúlyú címet, amelyet ugyan azóta nem védett meg, de jelenleg is nála van az öv. Amatőrként mindent megnyert, és a profik között is jó eséllyel küzdhet majd világbajnoki címért a "tornyok" után következő generáció egyik legígéretesebb tagjaként.

Mirazizbek Mirzahalilov (1995) mögött is igen komoly amatőr karrier áll: 2018-ban harmatsúlyban Ázsiai Játékokat, 2019-ben ismét harmatsúlyban Ázsia-bajnokságot, majd pehelysúlyban világbajnokságot nyert. Tavaly egyetlen elveszített menettel nyerte meg az olimpiai játékok ázsiai-óceániai pehelysúlyú selejtezőtornáját, majd idén tavasszal megvívta első (és eddigi egyetlen) profi összecsapását, amelyen első menetes kiütéssel győzött. Ezt követően (ismét harmatsúlyban) második lett az Ázsia-bajnokságon. Ilyen eredmények után aztán igencsak nagyott bukott az olimpián, miután első mérkőzésén 4-1-re veszített a már említett Kurt Walker ellen. Egy olimpia még mindenképpen van benne, ha az ötkarikás játékokon javítani szeretne, bár profiként is szép jövő előtt áll (egy mérkőzéssel a háta mögött a 413. nagyharmatsúlyban).

Sahobidin Zoirov (1993) is elsőrangú amatőrbunyós. Hogy csak a legkiemelkedőbb eredményeit vegyük sorra: 2016-ban olimpiai bajnok, két éve világbajnok, idén pedig Ázsia-bajnok lett egyaránt légsúlyban. A profik között 2019 tavaszán mutatkozott be, három hónap alatt nyert három mérkőzést (az első kettőt első menetes KO-val, illetve TKO-val), de a hivatásosok között azóta sem láttuk. Tokióba az ázsiai-óceániai selejtezőtorna légsúlyú harmadik helyével jutott ki (hatan mehettek), de ott nem tudott addigi karrierjéhez méltó eredményt elérni. A török Batuhan Ciftci, majd a Zöld-foki Köztársaságból érkező Daniel Varela de Pina ellen egyaránt 5-0-ra nyert, a negyeddöntőben azonban a később ezüstérmet szerző Fülöp-szigeteki Carlo Paalam ellen a második menetben megsérült egy vétlen fejelést követően, így nem tudta folytatni, a pontozoknál pedig ellenfele állt jobban és jutott így tovább. Az amatőrök között ennek ellenére már nincs mit bizonyítania, a profik között azonban fel kell pörgetnie a karrierjét, ha a tudásához méltó eredményeket kíván elérni. Mert azok egy világbajnoki címben csúcsosodhatnának ki...

Venezuela

Yoel Finol (1996) 2015-ben kislégsúlyban bronzérmet nyert a Pánamerikai Játékokon, majd egy évvel később légsúlyban második lett a riói olimpián. Bár az elődöntőben az előbb említett Zoirov megverte, miután a későbbi második orosz Misa Alojant doppinvétség miatt kizárták, Finol előléphetett az ezüstérmes pozícióba. 2018-ban még megnyerte a Dél-Amerikai Játékok ökölvívótornáját harmatsúlyban, majd 2019 nyarán profinak állt. Tavaly decemberig három mérkőzést vívott, mindhármat megnyerte (az elsőt TKO-val), a nagylégsúlyú világranglistán jelenleg a 207. helyen áll. Tokióban világranglista-helyezéssel indulhatott légsúlyban, de már az első fordulóban búcsúzott a később bronzérmet nyerő japán Rjomei Tanaka ellen. Amatőr karrierjére ennek ellenére nem lehet panasza, a profik között talán még többre viheti. A WBA mindenesetre már a 15. helyen jegyzi harmatsúlyban.

Profikhoz méltó szereplés volt

Tokióban 20, profi háttérrel is rendelkező férfi ökölvívó indult. Összesített hivatásos mérlegük az olimpia előtt (illetve a cikk ledadásának időpontjában) tiszteletet parancsoló: 60(42)-1(0). Az egyetlen vereség Panghal nevéhez fűzödik, az is még 2014-ből... Összességében tehát profi karrierjük elején járó (a legtöbb, 9 mérkőzéssel Ntsengue rendelkezik), tehetséges, sokra hivatott ökölvívók indultak az ötkarikás játékokon, akik végül 31-18-as mérleget produkáltak (az egymás elleni három mérkőzés nélkül 28-15-öt). Heten búcsúztak az első mérkőzésük után, ugyanennyien viszont érmet nyertek: az orosz Batirgazijev és az üzbég Dzsalolov aranyat, az egyaránt amerikai Davis és Ragan ezüstöt, míg a a kazah Kunkabajev, a Fülöp-szigetekei Marcial és az Új-zélandi Nyika bronzot. Rióban betliztek a profik, Tokióban azonban ha nem is mindegyikük, de összességében bizonyítottak.

Nők

Franciaország

Maïva Hamadouche (1989) kickboxosból lett ökölvívó. Amatőr karrierjének első szakasza 2013-ig tartott, kiemelkedő sikert nemzetközi szinten nem ért el. Abban az évben állt a profik közé, ahol gyorsan emelkedett a csillaga. Már a negyedik meccsén francia, a hetediken pedig Európa-bajnok lett könnyűsúlyban. A tizediken a súlycsoport világbajnoki címéért küzdhetett a WBC-nél, de a belga klasszis, Delfine Persoon pontozással legyőzte. 2016-tól jöttek aztán az igazán nagy sikerek: előbb megszerezte a WBC ezüst címét (ugyancsak könnyűsúlyban), majd az IBF nagypehelysúlyú világbajnoka lett. A címét azóta hatszor védte meg, legutóbb utolsó profi  mérkőzésén, tavaly decemberben. Mérlege 22(18)-1, a nagypehelysúlyú világranglistán a 2. helyen áll egyetlen legyőzője, Persoon mögött. A WBC a 4. helyen jegyzi nagypehelysúlyban. Amatőrkarrierjét két éve kezdte újra, sikerrel: Európa-bajnoki ezüstérmet nyert könnyúsúlyban (a döntőben a finn Mira Potkonen győzte le), majd a könnyűsúlyú olimpiai selejtezőn ugyan kiesett a negyeddöntőben (a világbajnok és Tokióban is aranyérmet nyerő ír Kellie Harrington verte meg), a magyar Pribojszki Kata legyőzésével azonban befért az olimpiai kvótát érő legjobb hat közé. A tokiói kirándulás azonban nem tartott sokáig, első meccsén kikapott régi ismerősétől, a kétszeres Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki és immár ugyancsak kétszeres olimpiai bronzérmes Potkonentől (1-3). Hamadouche amatőrként sem volt rossz, de igazából a profik között teljesedett ki.

Lengyelország

Karolina Koszewska (1982) sikeres amatőrkarrier (2005-ben Európa-bajnok lett nagyváltósúlyban, ugyanitt egy évvel korábban bronz-, két évvel korábban pedig Pécsen ezüstérmet szerzett) állt profinak 2006-ban és két év alatt remek karriert épített fel. Még egy éve sem volt hivatásos, amikor 2007-ben, a hatodik meccsén megszerezte a WIBF nagyváltósúlyú övét, majd egy címvédés után az argentin Gabriela Marcela Zapata ellen az előbb említett cím mellett begyűjtötte a GBU női nagyváltósúlyú, valamint a WBA ideiglenes női nagyváltósúlyú bajnokságát is. A Dominikai Köztársaságból érkező Yahaira Hernandez ellen mindhármat megvédte, majd 2008 márciusában jött profi karrierje csúcsmeccse Trinidad és Tobagón. A helyiek kedvence, Jiselle Salandy elleni összecsapáson hat (!) nagyváltósúlyú cím került terítékre (GBU, IWBF, WBA, WBC, WIBA, WIBF), amelyeket egyhangú pontozással Salandy tartott otthon. Koszewska fél évvel később még vívott egy győztes meccset, majd hét évre felhagyott az ökölvívással. 2015-ben két győztes meccsel tért vissza a profik közé, ahol 12(3)-1-gyel zárta karrierjét. Több, mint két év kihagyás után 2018-ban kezdte újra a bokszot, mégpedig az amatőrök között (13 év után!). Két éve váltósúlyban megnyerte az Európa-játékokat, az európai (ugyancsak váltósúlyú) selejtezőtornán azonban nem sikerült kiharcolnia az olimpiai részvétel jogát. A világranglistás helyezése alapján viszont utazhatott Tokióba, ahol az üzbég Sahnoza Junuszova legyőzése (5-0) után a nyolcaddöntőben a világbajnok, és később az olimpiai bajnoki címet is megszerző török Busenaz Sürmeneli ellen búcsúzott (0-5). Jó amatőr, de még jobb profi volt.

Szerbia

Nina Radovanovics (1991) is amatőrként kezdte, de aztán 24 évesen a profi világ felé fordult. Kilenc, győzetesen megvívott mérkőzés után 2016-ban megmérkőzhetett a WBC kislégsúlyú címéért, de az öv birtokosa, a mexikói Ibeth Zamora Silva három menet alatt végzett vele. Két évvel később, szoros pontozással ugyan, de a WBC ideiglenes harmatsúlyú címéért is alulmaradt az általa egyszer már legyőzött osztrák Eva Voraberger ellen, de még abban az évben világbajnoki övet szerzett: a belga Sanae Jah elleni, ugyancsak szoros pontozásos siker az IBO légsúlyú címét eredményezte számára (az övet egyszer sem védte meg, azóta már nem is ő a bajnok). Utoljára tavaly szeptemberben bokszolt a profik között, a WBO nagyharmatsúlyú címéért pontozással, nagyon simán veszített a dán Dina Thorslund ellen. Profi mérlege jelenleg 14(3)-4(1), a harmatsúlyú világranglista 16. helyén áll. Hat évnyi kihagyás után 2018-ban tért vissza az amatőrök közé, azóta inkább erre a területre koncentrál. Tavaly ő is részt vett a Bocskai-emlékversenyen (két győzelem, egy vereség), az idei olimpiai selejtezőről azonban ő sem tudott kvalifikálni Tokióba. A világranglista azonban őt is megmentette, így hazája egyetlen ökölvívójaként részt vehetett az olimpián, mégpedig légsúlyban. Az eső fordulóban a kétszeres Pánamerikai-bajnok kanadai Mandy Bujold, majd a burundi Ornella Havyarimana ellen is 5-0-ra nyert, a negyeddöntőben pedig ugyanennyire veszített a világbajnok tajvani Huang Hsziao-ven ellen. Jó (de nem kiemelkedő) ökölvívó amatőrként és profiként is, kérdés, hogy a 30-hoz közeledve merre veszi az útját.

Szomália

A modellként is sikeres Ramla Ali (1989) az első szomáliai ökölvívó, aki részt vett az olimpiai játékokon és az első női bokszoló, aki profi lett az afrikai országból. Az Egyesült Királyságban élő hölgy amatőrként nem ért el kiemelkedő sikereket, majd tavaly októberben profinak állt. Idén májusig három meccset vívott a hivatásosok között, mindegyiket pontozással nyerte. A pehelysúlyú világranglistán a 35. helyen áll. Bár az afrikai selejtezőtornán nem járt sikerrel, meghívóval mehetett az olimpiára, ahol azonban a román Maria Nechita elleni 5-0-s vereséggel rögtön búcsúra kényszerült. Profiként talán többre viheti, bár eddigi karrierje alapján mintha mégis a modellkedés állna neki a legjobban...

A hölgyeknek nem ment

A négy, olimpián induló egykori (?) profi hölgy közül hárman (Hamadouche, Koszewska, Radovanovics) komoly hivatásos karrierrel, világbajnoki címekkel a hátuk mögött indultak Tokióban. Ehhez képest 3-4-es mérleggel, érem nélkül, egyetlen negyeddöntős szerepléssel térhettek haza. Ők nem bizonyították, hogy a profik jobbak lennének az amatőröknél.