A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.
A legjobbak, akikkel szembenéztem - Steve Robinson
2021-12-31 00:09:56 / The Ring - Erwin
A walesi pehelysúlyú Steve Robinson a modern kor egyik legvalószínűtlenebb világbajnoki címszerzését hajtotta végre 1993. áprilisában. Egészen addig úgy tűnt, Robinson karrierje egy zsákutca, majd a semmiből felajánlották neki, hogy beugróként, 48 órás határidővel küzdjön meg a WBO 126 fontos bajnoki címéért. Robinson élt a lehetőséggel, sőt, összesen hétszer védte meg az övet.
Robinson 1968. december 13-án született a walesi Cardiffban.
"Az életem nem volt könnyű. Egyszülős családból származom, ez pedig megkeményített. 9 éves koromban kezdtem el bokszolni, és 1 év múlva volt az első amatőr meccsem... A bunyó tartott távol attól, hogy az utcán kössek ki…”
Robinson tizenévesen hosszabb időre hátat fordított az ökölvívásnak, majd 19 évesen tért vissza a sportághoz, és összesen körülbelül 25 amatőr összecsapást vívott, mielőtt profi lett.
A fiatal bokszoló akkoriban egy áruházban dolgozott, és mellette járt edzésekre. Ez korántsem volt könnyű időszak számára. 13 győzelemnél, és már 9 vereségnél tartott, amikor 1993 áprilisában olyan telefonhívást kapott, ami megváltoztatta az életét.
"Épp akkor fejeztem be vacsorámat, és már letoltam egy pitét is." – emlékezett vissza az esetre nevetve. "Az edzőm, Ronnie Rush hívott, és azt mondta: 'Van egy nagy meccsem a számodra! Azt kérdeztem: 'Mikor lesz az? Erre ő: 'Két nap múlva'. Mire én: 'Konkrétan miről is van szó? Azt mondta: 'egy világbajnoki címmérkőzésről. Erre én: "Nem leszek rá készen!" Ő: "De igen, jó formában vagy, meg tudod csinálni. Ha veszítesz, akkor egy világbajnoktól kapsz ki, de nem ez fog történni, meg tudod verni ezt a fickót!" Összepakoltam a csomagjaimat és elmentem Newcastle-be."
Robinson Hamupipőke-sztorija akkor kezdődött, amikor az akkori WBO címvédő Ruben Palacios megbukott a mérkőzés előtti HIV-teszten. A promóterek emiatt kétségbeesetten kerestek egy legitim ellenfelet, akivel John Davison megmérkőzhetett volna a megüresedett címért.
"A szervezet és a szervezők rábólintottak a mérkőzésre... ma már nem tennének ilyet." - ismerte el Robinson. "Két nappal az összecsapás előtt hat kilóval voltam több a súlyhatárnál... Szerencsére naturális pehelysúlyú voltam. Felvettem több réteg ruhát, mert izzadnom kellett a fogyasztáshoz, futnom kellett pár mérföldet, kihagyni néhány étkezést, és meg is volt a súlyom. Kimerültnek éreztem magam, de amúgy jól voltam. A szerencse rám kacsintott, én pedig két kézzel ragadtam meg.”
A 23 éves Robinsontól nem vártak túl sokat, ennek ellenére jól kezdett. A mérkőzés közepén azonban görcsöt kapott. Szólt edzőjének, aki gyorsan elterelte a figyelmét azzal, hogy a lábujjaira taposott, és azt mondta neki: "A walesiek nem adják fel!".
Robinson kitartott, és a küzdelem végén ő tűnt meggyőzőbbnek. Robinson a korábbi rossz tapasztalatai miatt tartott a pontozóktól, de ezúttal - jogosan - a bírók őt hozták ki győztesnek.
"Hirtelen jött, és egy álom vált valóra." - mondta mosolyogva Robinson.
Robinson alig három hónappal később meg is védte a címét, majd még 6 alkalommal, mígnem egy bizonyos Naseem Hamedet sodorta az útjába a sors.
Robinson 1995 nyarán Portugáliába utazott nászútra. Visszatérése után egy közelgő mérkőzésről kapott hírt, és csak nagyon kevés ideje volt a felkészülésre.
"Reméltem, hogy lesz egy címegyesítő mérkőzésem, aztán jött Naz (Prince Naseem Hamed) és felborította a terveimet." - emlékezett vissza Robinson. "Nem gondoltam, hogy Frank Warren rákényszerít arra, hogy megküzdjek vele, mert akkoriban ő volt az én promóterem is. Azt gondoltam, hogy Naz-t előbb egy másik világbajnoki övért fogja bokszoltatni, és csak utána csapunk össze, hogy egyesítsük a címeket. Azt mondták nekem, hogy egy bizonyos időn belül ki kell állnom Hameddel, különben a WBO megfoszt az övemtől. Túl büszke voltam akkoriban, azt gondoltam, igenis kiállok vele. Fizikálisan formában voltam, fejben azonban máshol jártam, mert éppen egy bírósági ügy közepén tartottam. Csak három és fél hétig tudtam tréningezni az összecsapásra. Nem mentegetőzés, de nyilvánvalóan több időre lett volna szükségem, hogy felkészüljek Hamed stílusára."
A feltörekvő szupersztárnak számító Hamed elutazott Cardiffba, és megmutatta a világnak hatalmas tehetségét, mivel a nyolcadik menetben kiütötte ellenfelét, és elhódította a WBO címét.
Robinson a vereség után is folytatta pályafutását, de már „csak” az Európa-bajnoki címig jutott el (ezt 2000. június 23-án, az FTC budapesti stadionjában a brillírozó Kovács István hódította el tőle 20 ezer tomboló néző előtt), végül 2002 áprilisában vonult vissza 32 győzelemmel, 17 vereséggel, valamint 2 döntetlennel a háta mögött.
Miután szögre akasztotta a kesztyűket, Robinson edzőnek állt. A fiával, Jacobbal, valamint több amatőr bokszolóval is együtt dolgozik jelenleg.
"Büszke vagyok arra, amit elértem. Világbajnok voltam és a nép bajnoka.”
Az egykori világelső a The Ring magazinnak beszélt arról, hogy kik voltak pályafutása során a legjobb ellenfelei, a sorban pedig többször is feltűnik Kovács Koko István neve.
A LEGJOBB JAB: Naseem Hamed
- Elképesztő gyorsasággal rendelkezett, és döbbenetes szögekből indította az ütéseit, ráadásul komoly erővel. Balkezes volt, de lehetett volna jobbkezes is, mert mindkét karja veszélyes volt.
LEGJOBB VÉDEKEZÉS: Kovács István
- Nagyon nehéz volt őt tisztán megütni, valószínűleg őt és Naz-t lehetne ilyen téren egy lapon említeni, de a kettejük közül Kovácsot volt nehezebb megütni. Minden egyes ütésem legalább fél centivel mellé ment, amikor el akartam találni.
A LEGJOBB KÉZSEBESSÉG: Naseem Hamed
- Megint Naz-t mondanám. Jó volt a kézsebessége, jó volt az időzítése, minden szögből ütött. Colin McMillan keze is gyors volt, de nem volt igazán ereje.
A LEGJOBB LÁBMUNKA: Colin McMillan
- McMillan kiváló lábmunkával rendelkezett. Sokkal erősebb voltam nála, és az ütései nem hatottak meg különösebben, de a lábmunkája néhányszor kihúzta a bajból.
A LEGOKOSABB: Kovács István
- Szerintem a legokosabb bokszoló, akivel találkoztam, az Kovács, vagy Hamed volt. Csapdákat állítottak fel, és a következő pillanatban, amikor ezekbe belesétáltam, már meg is kontráztak. Ha választanom kell, akkor Kovácsot mondanám ilyen téren a legjobbnak.
A LEGERŐSEBB: Scott Harrison
– Ő szerintem nagyon-nagyon erős volt. Bár a pályafutásom vége felé jártam, amikor összecsaptunk, mégis azt kell mondanom, sosem találkoztam olyan sráccal, aki fizikailag annyira erős lett volna, mint Harrison. Hamed sem volt gyenge, de szerintem Scott még nála is erősebb volt.
A LEGJOBB ÁLL: Naseem Hamed
– Több tiszta ütéssel is eltaláltam, de ő meg sem rezdült. Annak ellenére, hogy néhányszor megjárta a padlót a meccsein, jó volt az álla. Inkább az egyensúlyával volt a gond, nem az ütésállóságával.
A LEGJOBB ÜTŐ: Juan Carlos Ramirez
- Emlékszem, amikor elkapott, felálltam, de egy ideig eléggé kába voltam. Azt hiszem, jobban megszédültem, mint amikor Naz kiütött. A földre kerültem, és csillagokat láttam... Azt hittem, hogy tovább bokszolhatok, de a bíró rám nézett és megállította a meccset, a megfelelő időben.
LEGJOBB KÉSZSÉGEK: Kovács István
– Ő nagyon ügyes és iskolázott volt. Jó volt a mozgása és az időzítése is. Olimpiai és amatőr világbajnok volt, nagyon jól képzett bunyós, és nehezen tudtam a közelébe kerülni. Igaz, hogy a pályafutásom vége felé bokszoltam vele, de akkor is egyértelműen látszott, hogy kiváló bunyós.
ÖSSZESÉGÉBEN A LEGJOBB: Naseem Hamed
- Nagyon erős volt, kiváló technikával. Az ütésszögei, az ütései zseniálisak voltak, félelmetes ütőerővel rendelkezett, így minden téren egy kimagasló öklöző volt.
Készült a The Ring cikke alapján
2021. december 31. - Gallen Ervin (Erwin)
Hozzászólok:
@GaiusM: Laci bacsi profi Europa-bajnok is volt, de annal tovabb a politika nem rngedte.
A meccseit sem igazan kozvetitettek itthon de itt egy jo kis video, itt lehet latni, mennyire brutal volt :) szuletett osero volt benne remek reflexekkel es es sebesseggel parosulva, alacsonyabb termetet siman kompenzalta. Nagyon latvanyos boksza volt, meg Belmondo is a rajongoja volt.
Nálunk mindenki végletekben gondolkozik. Előtte, és azóta is. Bármilyen sportban. Mindig mindenki okos, és mindenhez ért. Ez elképesztő nagy energiát tud adni akkor, ha a közönség a sportoló (vagy csapat) mellé áll, de amennyire gyorsan jön a siker, ugyanolyan gyors a bukás is. Ezt el kell fogadnunk, ilyen nemzet vagyunk.
Amin én el szoktam gondolkodni, az az, hogy vajon ha ez a szellem nem létezne, akkor lehetnénk-e a világ egyik legnagyobb sportnemzete? Lakosságarányosan pedig a legnagyobbak? Számtalan bajnokot adtunk, szinte minden sportágban.
Kokó karrierje egy kicsit olyan, mint fociban az Aranycsapat utáni fellángolások. Volt egy Papp Lacink, aki valószínűleg korszakos zseniként vonult volna be a boxtörténelembe, HA profinak állhat. Kokó ennek a visszhangja volt. Na majd most nincsenek korlátok, és megmutatjuk. Meg is mutattuk. Sőt! Ezt pedig a hazai média még jobban felfújta, a kelleténél sokkal inkább, és amikor a mi fiunk "elvérzett", mindenki a csalódottságát igyekezett kiordibálni a világba.
Kokó karrierje ennyi volt, ezt tudta, az első bajnokunk volt, sose fogja ezt elvitatni senki. Valószínűleg van most is olyan kissrác, aki az ő videóit nézve dönti el, hogy márpedig....
Vajon ha nem az Uninál van, elérte volna ezt? Szerintem nem. A profi mélyvíz sokkal keményebb ennél a menedzselésnél.
Én baromi büszke vagyok Kokóra, Zsoltira (a két súlycsoportban elért profi öveire), Balzsay Karcsira, Bedákékra, Matolcsira (nem semmi szíve volt), Kótaira, és a többiekre is (nem akarok ennyi nevet felsorolni). Ez tényleg a magyar profi boksz aranykora volt.
@La Cucaracha: Persze, van mikor jogos a kritika meg csalódottságában egy felfűtött szurkoló nyilván sokkal durvábban nyilatkozik, ez simán belefér, de néha már olyan érzésem van, hogy sokan arra várnak, mikor bukik valaki, hogy lehessen fikázni... Mintha sokan jobban örülnének egy sportoló bukásának mint annak, ha mondjuk világbajnok lesz.
Most már sajna meg sem lepődik az ember ezen, de Pisti esetében ez nagyon új volt, nehéz volt hova tenni.
Meg is néztem gyorsan ezt a videót, hogy kicsit feldobja a kedvem :) https://www.youtube.com/watch?...
@La Cucaracha: ugyan már, a legtöbb "szurkolónak" fingja sincs az adott sportágról, nulla ismerettel böfög bele a nagyvilágban, mert ő aztán mindenhez Is ért, holott a valóságban a bokszhoz, a vizilabdához és a focihoz uganannira ért, kb. semennyire.
@bandi78: Nem tudom, hogy ez magyar sajátosság-e, de ennyi pálforduló hőzöngő prolit, mint amennyi összegyűlik 1-1 sport cikk alatt, ami az aktuális magyar sportoló vereségéről szól, külföldi oldalakon sosem látok.
Emlékszem, hogy Kokó veresége utan mi zúdult rá, és azóta is boldog-boldogtalan fikázza, de a focival is ez a helyzet, amikor bemákolunk egy 3-3-at Portugalia ellen, akkor a fél orszag elhiszi, hogy megnyerjük az EB-t, amikor meg szorosan kikapunk egy Svájctól, akkor a mezt is letépik a játékosokról, és én folyamatosan érzem ezt a nyomást.
Számomra érthetetlen ez a hozzáállás, amikor a sörhasú, félalkoholista osztja az észt a pörköltszaftos asszonyverőjében, miközben a saját pöcsét sem látja húgyozás közben, akkor bele van...
És itt most természetesen nem a jogos kritikát nehezményezem, hanem ezt a zsigeri paraszt birka bégetést, amikor összegyűlik az alja, és megy a köpgyűlés.
@robhalford: Az univerzum elengedte a kezét a bukta után,ne szépítsük,nem volt német,még honosított sem,újra fel kellett volna építeni,nem érte meg nekik,a többi csak porhintés.Azt is elbaxták hogy nem vettek viszavágó opciót a szerződésbe,annyira biztosak voltak a dolgukban.“
Pontosan így történt. Az Uni utána megpróbálta minden-mindegy alapon odadobni koncnak, csak abba nem ment bele.
@robhalford: Az Universumról csak annyit, hogy Sanders ellen sem volt visszavágási opció.Messziről csilli-villi volt, de mindig akkor derült ki, ki mennyit ér nekik mikor kikapott. Általában az egy hideg zuhany volt az adott bunyósnak.
@Peacock: A visszavonulása nem csak mentális kérdés volt,a vizilabda eb-n kijött a szigetre és elnézést kért a vereségéért,persze mellette álltunk,zengett a szép volt kokó,frenetikus érzés volt.
Az univerzum elengedte a kezét a bukta után,ne szépítsük,nem volt német,még honosított sem,újra fel kellett volna építeni,nem érte meg nekik,a többi csak porhintés.Azt is elbaxták hogy nem vettek viszavágó opciót a szerződésbe,annyira biztosak voltak a dolgukban.
@bandi1115: Koko egy zseni volt. Sajna a felsorolt listából egy sem jött össze, de lehetett volna nagy meccseket összehozni. Sajnos nagyon nyomatták ezt a legyőzhetetlen mítoszt, nagyon szarul jött az a vereség, meg pláne, ahogy jött. Ha már kb. játszol az ellenféllel és elsül a keze, akkor azt a szurkolók nem fogják szeretni. Mi meg olyan nép vagyunk, aki nagyon rajong ha valaki nyeri a meccseket de az első buktánál komoly fordulat lesz... Ez amúgy egy brutál nyomást tesz a sportolóra, különösen ha a vállán viszi a hazai bokszot. Angliában lesz egy veresége a bunyósnak? Nem gond, a legnagyobb bajnokaikkal is megesett, shit happens, visszamegy melózni a terembe az illető. Ha fel tud állni a vereségből, nagy sikere lesz. Nálunk ha van egy szarabb napja a sportolónak akkor egyből kegyetlenül lehúzzák és temetik. Nagyon fura ez a jelenség. Valószínűleg egy angol vagy mexikói bunyósnak alapból ott van az, hogy ha veszít, akkor az szar, de nem áll meg a világ, de itthon erre szerintem külön készíteni kellene a bunyósokat. Meg talán a népet is, hogy ha sikerül, akkor irány az egyesített cím, ha nem, akkor más utat kell keresni a csúcsig. Vagy mit tudom én, vannak erre szakemberek, akik tudják, hogy kell lekommunikálni egy ilyet.
Kokónál a kommunikáció az volt, hogy nem veszíthet, mindenkit megver, filmekben volt, mindenhol is ott volt, stb. Aki ezt nem élte át az kb el sem hinné azt a hangulatot. (VSOP - Box c. száma egészen jól elmondja, hogy gondolta az átlagember) Előtte sehol nem volt a boksz, utána mindenki (is) bokszszakértő lett.
Voltak hibák, de szerintem mind az Universum mind Kokó "amatőr" volt 1-2 dologban. Maga az Universum is több bunyósánál azt nyomatta, hogy verhetetlen, aztán ha jött egy bukta, akkor megállt a világ. Koko mondjuk Emanuel Stewarddal sokkal többre vihette volna. Nyilván beleverte volna a Mester, hogy nem bohóckodunk a nagyütő ellenfélllel. Lerendezzük és pont. De lelkileg is felkészuítette volna arra, hogy ha szar van a palacsintában, azt hogy kezeljük. Van az, amikor egyszerűen nem úgy megy a bunyó, ahogy eltervezték. És a bajnoknak azon is túl kell keverednie valahogy. Ahogy írtad is, nagyon komoly névsor volt a súlycsoportban, a másodvonalban is komoly nevek voltak, akikkel szemben max Hamed bohóckodhatott, de ő is csak azért, mert kb betonból volt az álla és belefért ha telibe trafálták és akár le is ütötték.
Volt sok minden, amit lehetett volna jobban/máshogy csiálni. Így sikerült. Koko így is nagyot alkotott, odatette az asztalra a bokszot kis országunkban a kb semmiből, előkészítette a terepet az utána jövőknek. Sosem lett volna Erdeink sem ha nincs Koko (mármint lett volna csak vszeg az amatőr boksz után nem lett volna érdemi profi karrier). Nem volt recept arra, hogy kell ezt itthon felépíteni. Ahhoz képest szerintem jól csinálták. Szóval. Koko, köszönjük! :)
@Peacock: Sokan megnéztük volna, de Kokó már nem volt a régi a veresége után, talán inkább a Chacon meccs helyett vagy még inkább előtte lett volna jó Hameddel menni, mert Kokó maga is úgy érezte, hogy régebben nem biztos, hogy bekapta volna azt az ütést Chacon-tól. Erre persze lehet mondani, hogy csak magyarázni próbálta a történteket, de tény, hogy már az azt megelőző meccsén sem volt túl meggyőző és Chacon ellen is több ütést szedett be a leütést megelőzően is, mint régebben, hogy az utolsó két meccséről ne is beszéljünk. Mindenesetre az alapján, ahogy Chacon-tól kikapott, valószínűleg tényleg nem lett volna esélyes, mert Hamed még sokkal inkább képes volt meglepni az ellenfeleit váratlan, gyors, nagy és pontos ütésekkel, ha egy ilyet hasonlóképp benézett volna ellene Kokó, akkor az a meccs sem tartott volna sokkal tovább. Másrészt Kokó is motiváltabb, felkészültebb és elővigyázatosabb lett volna, szóval azért tényleg jó lett volna látni :)
@robhalford: Ha olimpiai és világbajnok vagy amatőrben, és aztán profi vb, akkor is lehet jobb nálad több jobb bunyós mint Te aktív korodban, csúcsformádban, de nincs olyan hogy esélytelen lennél és állna feletted még egy vagy két másik dimenzió. Ez nem egy 10mp–es síkfutás, ez egy komplexebb sport, aminek egy részében lehet te vagy jobb, a másikban meg egy másik, és sok múlik a napi formán, a felkészülésen. Koko azon a szinten volt, hogy a súlyában nem volt esélytelen senki ellen. Nem ő lett volna Hamed ellen az esélyes, persze, de igenis nyerhetett volna, mert ő is remek ökölvívó volt. A visszavonulásáért pedig kár, ha sosem lett volna többé győztes vb esetleg, akkor is jó lett volna még látni egy magyar elit bokszolót az aktuális elit ellen. Az őszinte visszakapaszkodási kísérletek mindig tisztelendőek. De ahogy prof is írja, alighanem mentálisan nem tudta a vereséget jól feldolgozni, helyén kezelni. Ez nem ritka, de ettől még kár érte, mert ő volt a magyar boksz zászlóshajója.
Pisti egy fantasztikus bunyós volt, és ha nem viszi el a vére, meglepően simán kipontozta volna Chacont. Egy olyan súlycsoportban tudott bajnok lenni rövid időre, ahol volt egy JMM, Barrera, Hamed, Morales, Brodie, In Jin Chee, Augie Sanchez, Angel Vasquez, Luisito Espinoza, Guty Espadas, Derrick Gainer, Paul Ingle, Manuel Medina, Frankie Toledo, Mutombo Mbotile, Freddy Norwood, Cesar Soto stb... A négy nagyon kívül bárki ellen favoritként indult volna.
Az EBU-címmeccsre 3 és fél hét felkészülési idővel küldte volna ki az Universum Angliába Brodie ellen. Koko realista volt, így nem vállalta be. Az egy bullshit, hogy félt volna.
@tseby: Sajnos, ez egy régi történet, Kokó maga nyilatkozta, hogy a Chacon-vereség után nem volt meg benne az a fajta biztonságérzet avagy természetes jóérzés a ringben, ami elengedhetetlenül szükséges egy bunyósnak. Az első meccse a vereség után még úgy szerveződött, hogy hosszabb távra terveznek, ezért egy felhozó nicaraguait kapott, de nem érezte jól magát a ringben, benne volt a vereség a mozgásában. Utána az Universum nem tudott olyan érdemi címmeccset szervezni Kokónak, amit kellő időben, felkészüléssel lehetett volna abszolválni Kokó szerint, de ez meg az Universum szemszögéből úgy jött le, hogy Kokó nem hajlandó kiállni rizikósabb meccsre. Így aztán közösen mintegy bejelentették a visszavonulást, és egy kimondottan búcsúmeccsre leszerződtettek egy noname amerikait... :(
@Peacock: Volt 2 felhozómeccse a visszavágóra, de mindenki által elfeleledett bucsúmeccsek lettek. Ahogy mondod az ismerőseim is úgy emlékeznek rá mint aki visszavonult az első pofon után.
Huh, ilyenkor azért sajnálja az ember, hogy Koko visszavonult az első vereséget követően. Én nagyon megnéztem volna egy visszavágón, aztán pedig Hamed ellen. Nem ő lett volna az esélyes, de esélytelen sem lett volna.
