Vitali Klitschko amerikai tündöklése 2005 novemberében váratlanul véget ért. A sérülékeny ukrán óriás „Én, Emeritus” elnevezésű szappanoperája azóta több évadot is megélt, láthattuk a hajthatatlan ellenállás fejezetét, melyben szinte menekült a visszatérés még puszta gondolata elől is, majd folytatódott a reménysugár passzusával, ahol a főhős válaszút elé került, végül a végkifejletre már mindenki lázban égett: vajon megteszi azt, amire mindenki vár? Megtette, legalábbis átvitt értelemben, hiszen jelenleg egy köztes állapotban lebeg a bokszvilágban, vissza is tért, meg nem is, a lényeg, hogy a nézettség megmaradjon. Hogy Emeritus-státuszát még ebben az időszámításban érvényesítheti-e, az tulajdonképpen már lényegtelen, az viszont nem, hogy Klitschko a mai nehézsúlyban még mindig meghatározó tényező, jó mérkőzéseket vívhatna, ezért kár lenne, ha meccseit kizárólag a WBC égisze alatt lenne hajlandó megvívni. Persze vannak olyanok, akik szerint Klitschkóra már nincs szüksége a sportnak, és ezt boncolgatta nemrég Bart Barry írása is, aki nem rejti véka alá gyakran kemény kritikáját az ukránnal kapcsolatban, de aki odafigyel, az láthatja majd, hogy ezen írásban nemcsak rajta van a hangsúly.
Történt egy nem is olyan régi, szeptemberi napon, hogy Vitali Klitschko a WBC nehézsúlyú "Emeritus" bajnoka elegendő fájdalmat érzett testében ahhoz, hogy lemondja Jameel McCline ellen tervezett visszatérő mérkőzését. Bár a sport számára sem ez a meccs, sem Klitschko pályafutása nem volt borzasztóan fontosnak nevezhető, mégis azok az erők, melyek az ukrán visszatérése mögött állnak, igenis meghatározóak.
Pár éve a nehézsúly egy vezéralak után kiáltott, és a bokszsport tévedésből Vitali Klitschkót ruházta fel eme mindenhatói szerepkörrel. Hogy mire is volt szükség eme felelősségteljes lépéshez? Csupán annyi, hogy a döntéshozók egy időre félretegyék boksszal kapcsolatos meggyőződésüket. De a valóság hamar kiderült, mikor Klitschko ilyen-olyan indokokkal sorra mondta le Hasim Rahman ellen esedékes címvédését, míg végül visszavonult. Neheztelés és harag, ezt hagyta maga után.
Micsoda szerencsétlenség ez a visszavonulás! Természetes adottságai ellenére Klitschko sosem lett igazi klasszis. Stílusa óvatos és felületes volt, alapállása szinte mindent elárult róla: az állát mélyen vezető lába mögött tartotta, kezeit szinte állandóan leengedte. De mint régen, úgy most is, a hatalmas termetű bokszolók mindig az érdeklődés középpontjában álltak, és impozáns felépítésével Klitschko rövid idő alatt elnyerte a közönség figyelmét.
Átgázolt 27 senkin, kiütötte őket egytől-egyig, majd elkövetkezett a Chris Byrd elleni mérkőzés...Byrd ebben az időszakban talán a leggyengébb ütőnek számított a súlycsoportban. Valahol a meccs folyamán Klitschko megsérült és feladta. Hogy rendbe hozza vállát, és persze tekintélyét a szurkolók előtt, Klitschko visszatért a jól bevált, senkit sem érdeklő mérkőzések útjára és öt jelentéktelen győzelemmel folytatta pályafutását. Majd elkövetkezett a döntő, karriert meghatározó pillanat, egy lehetőség Lennox Lewis ellen...
A történet közismert, Klitschko megingott egy formán kívül lévő, motiválatlan Lewis ellen, egy tiszta ütéstől jobboldali szemhéja csúnyán felszakadt, majd tiltakozott, hogy a meccset nem engedték tovább. Hogy mi történt ezek után? Lerohant egy túlsúlyos korábbi kanadai olimpikont, megállított egy későbbi golf profit, és kiütött egy olyan fickót, aki Mike Tyson árnyékát ütötte ki. Azután elhalasztotta majd lemondta következő mérkőzését, végül, már visszavonulva, elnyerte a WBC nevetséges "Emeritus" címét.
Nemrég Klitschko úgy döntött visszatér. Ez elég időszerű most, de az aktualitás nem is azért fontos, hogy kivesézzük, Klitschko ismét bajnok lesz-e vagy sem, hanem azért, mert Vitali világos bizonyítéka annak a veszedelmes logikának, amiért a bokszolók újra és újra visszatérnek.
Az első ok, amiért egy bokszoló visszatér, az, hogy újra képesnek érzi magát a ringbe lépésre. Amíg egy visszatérésére készülő focistát viszonylag könnyen meggyőzhet a korábbi edzője, hogy már nem versenyképes a mostani generációval, addig a profi bokszolókat nem ilyen könnyű eltántorítani. Ha egy korábbi bunyós átmegy a fizikai teszteken, akkor kevesebb mint 24 óra leforgása alatt már vissza is tért a visszavonulásból. Sőt, ha még meg is bukna a teszteken, egy indián rezervátumban még mindig előadhatja a tudományát.
De vajon miből gondolja, hogy még mindig versenyképes? Itt egy ok, amit ritkán veszünk számításba. A bokszban a védekezés azt követeli meg, hogy a védekezőnek a támadó ütését a lehető legkisebb mértékben kell elkerülnie, mivel ha megcsúszik, akkor egyensúlyvesztés következik be és többnyire be is szedi az ütést, vagyis a lényeg, hogy védekezés közben kerüljék a széles mozdulatokat. Amint a bokszolók reflexei az idő múlásával elkopnak és az ellenfél eddig éppen elkerült ütései részben már beférnek, a bunyósok hajlamosak ezeket a rossz szerencsének a számlájára írni.
Aztán itt van a pénz. Köztudomású, hogy a bokszolók óradíja súlyukkal egyenes arányban nő. A legtöbb profi bunyós, különösen a legkisebb súlycsoportokban, pályafutása végén nem jut el arra a szintre, egyszerűen nem keres annyit, amire egy a pénzügyekben jártas ember azt mondhatná, hogy „igen, ekkora életjáradékból meg tudok majd élni”. És a bokszolók nem éppen arról híresek, hogy nagyon otthonosak lennének a pénzügyekben…
Klitschko viszont kivételnek tűnik. Rengeteg pénzt keresett, és mind a mai napig erősen ellenállt a kísértésnek, hogy vagyonát egy flottányi autóval vagy egy kisebb bánya értékével felérő ékszerrel gyarapítsa.
De ha kijelenthető, hogy ha pénzről van szó, Klitschko különösen megfontolt és körültekintő, akkor az is, hogy ugyanennyire sóvárog a dicsőség után. Ez egy katarzis, a gladiátorok vérre éhes fanatikusainak arénájától nem olyan könnyű megszabadulni. És ezt a katarzist nem olyan könnyű pótolni, habár a politika képes megközelíteni.
És mint tudjuk, Klitschko politikai babérokra tört. Megmérkőzött és vesztett a 2006-os kijevi polgármester választásokon, és persze a városi közgyűlésben megszerzett képviselői hely egyáltalán nem volt annyira dicsőséges, hogy maradásra ösztönözze. Velejáróként még ott volt testvére, Wladimir sikere, és az, hogy csak segédkezik neki a ring sarokban szintén nem bizonyult kielégítőnek.
Kemény edzések és a nyilvános fellépések nélkül, melyeket Klitschko annyira imádott, Vitali hamarosan szembesült a feleslegessé váló szabadidő veszélyével, a profi atléták sorsa őt is utolérte. Abban a korban, amikor a legtöbb profi (nemcsak sportolók) válaszút elé kerül és megpróbál jelentőségteljes konzekvenciákat levonni eddigi karrierjéből, fontos döntéseket készít elő, a profi bunyósok gyakran nem tudnak mit kezdeni magukkal.
Pedig, leszámítva stílusát, Klitschko egy átlagon felüli intelligenciával megáldott személyiség. Pontosabban: az ő agya gyorsabban kalkulál, mint másoké. De képzeljük el, amint Klitschko csak ül merengve, egy ember különleges atletikus képességek birtokában, hatalmas éhséggel a rajongásért, a tiszteletért, és elmélkedik egy karrierről, mely sokkal kevesebb volt, mint lehetett volna. Ezek a dolgok ébren tartják éjjelente az embert.
Legyen ez csak nyugtalanság vagy álmatlanság, Klitschko még egyszer neki fut a professzionális sport legbrutálisabb ágának. Nincs szüksége pénzre, és a sporttudományokban megszerzett doktori címével bizonyára teljesen tisztában van azzal, hogy miféle következményekkel jár az ígérete. Mindenesetre ő visszatért.
De ha ő sem volt képes ellenállni, akkor más profi bunyósokat ki állít meg ebben, nekik milyen esélyeik vannak, hogy ellenszegüljenek a kihívásnak?
Persze nem mindig alakul így. Néhány szerencsés bokszoló inkább otthagyja a sportot, mintsem az találja meg őt. Klitschko is egy ilyen személy. A profi boksz pénzt, csillogást, népszerűséget adott számára, anélkül, hogy mentális egészségét kockára tette volna. És ha most lemondana erről a visszatérési kezdeményezésről, akkor fizikailag is olyan állapotban maradna, hogy kellemesen élhetné le hátralévő életét.
2008-01-28 Leone
