A Boxingscene.com írója, Cliff Rold írása mentén arra kerestem a választ, hogy miközben összességében egy kitűnő bokszévet tudhatunk a hátunk mögött, addig a félnehézsúlyban milyen rossz folyamatok játszódtak le. Egy veretlen bajnok korábbi olimpikon, egy öregedő Hall of Fame tag, akiben van még néhány minőségi menet, számos sok csatát megélt veterán, két veszélyes trónkövetelő. Egy kitűnő 2007-es profiboksz évben ennek a leírásnak kirobbanó színvonalat kellene jelentenie. Hacsak ez a súlycsoport nem a félnehézsúly...
A résztvevők leírása stimmel. Egyedül a kirobbanó színvonal maradt el. 2007 jól indult a 175 fontos súlycsoportban, de sorozatos lemondások, visszalépések és érdektelenség az igazi bajnoki címre igényt tartó két embertől megmutatták nekünk, milyen az, amikor egy súlycsoportban nagyon félrecsúsznak a dolgok:
Antonio Tarver (25-4, 18 KO, Ring Magazin #3) vs. Danny Santiago (29-3-1, 19 KO, rangsorolatlan). Ez egy rossz párosítás lenne az ESPN-en. Ez egy borzalmas főmérkőzés a SHOWTIME éves ”Championship Boxing” showműsorán. A tény, hogy a csatorna korábbi félnehézsúlyú meccse, Chad Dawson február 3.-i Tomasz Adamek elleni győzelme a WBC övért volt a műsor felvezetője sok mindent elárul arról, hogy mi minden nem történt 2007-ben.
A lineáris bajnok, a 33 éves 2000-es olimpiai bronzérmes Erdei Zsolt (28-0, 17 KO, WBO bajnok) megvédte kilencedszer is bajnoki címét, amit 2004-ben Julio Gonzaleztől vett el. A kilencedik címvédés Tito Mendoza (36-8, 28 KO) ellen következett novemberben, a kihívás összhangban volt azzal az ellenfél szinttel, amivel Erdei elégedettnek tűnik uralkodása során, megnyújtva a biztonságos pénzkereseti időszakát anélkül, hogy meg kellene erőltetnie magát, és hogy kiderüljön, milyen jó is lehetne ő valójában. A legtöbb amerikai sohasem hallott Erdeiről. Akik pedig ismerik Erdeit, az utóbbi ellenfélválasztásai miatt nem kapnak elég muníciót arra, hogy helyreállítsák azt a történelmi szakadékot a világbajnoki címben, ami Dariusz Michalzewski és Roy Jones uralkodása óta keletkezett. Erdei tehetséges, kitűnő amatőr múlttal rendelkezik, profiként is veretlen, és Gonzalez skalpja után bajnokként is legyőzött néhány minőségi ellenfelet (Hugo Garay, Mehdi Shanoune, Thomas Ulrich), de Mendoza egy olyan középszerű vagy még rosszabb hármasbefutó tagja volt 2007-ben, ami könnyű idő előtti győzelmeket jelentett egy szánalmas George Blades és a fent már említett Santiago ellen. A magyar bunyós láthatóan annyit adott ki magából, amennyire szükség volt, és csak remélhetjük, hogy meg van benne még a tűz, ami a nagy meccsekhez elengedhetetlen lesz. Ezen felül bízzunk a Universumban is, hogy megadja Erdeinek a lehetőséget, hogy pályafutását méltó mérkőzésekkel fejezhesse be.
Természetesen ezt a törést azért is megemlítem, hiszen sokan az amerikai sajtóban, még azok is, akik tájékozottabbak, gyakran hivatkoznak a Ring Magazin bajnokára, Bernard Hopkinsra, mint a BAJNOKRA. Első látásra ezzel nem lehet különösebb probléma. Hopkins elverte Tarvert olyan felülmúlhatatlan körmérkőzések után, amiben 2002 és 2005 között részt vett Tarver, Jones, Glenn Johnson és Eric Harding. Az sem baj, hogy Hopkins épp csak befejezte a középsúly a legjobb sorozatát Marvin Hagler óta.Természetesen azonban van egy apró probléma: míg Hopkins szereti mutogatni az öveit, Hopkinst nem igazán szeretne a ringben félnehézsúlyú bajnok lenni. Tarver feletti győzelmét egy visszavonulási nyilatkozat követte, amiből nem lett visszavonulás. Egy éves szünet után 2007-ben is csak egy ütközete volt a menő nagyváltósúlyú Winky Wright-tal júliusban. Ezt nem csak egy újabb uborkaszezon követte, még találgatások sem jelentek meg a következő ellenfélről egészen addig, amíg a nagyközépsúlyú bajnok Joe Calzaghe el nem verte Mikkel Kesslert. Nagyon jó tenne a boksznak, ha idén tavasszal ez a meccs valóban létrejönne (a kitűzött dátum április 12.-e volt egy ideig, de újabb csúszásról számolnak be a friss hírek).
Ne felejtsük el: ha Hopkins elveri Calzaghe-t, akkor immáron két éve nem fog elismert bajnokként top 10-es félnehézsúlyú ellenféllel bunyózni, ezt ennyi idő alatt még Erdei is kétszer megtette. Ez lehet hogy jó Hopkinsnak pénzügyileg, és a Wright felett aratott győzelme, illetve egy lehetséges Calzaghe elleni siker jót tesz az ő elismertsége növelésében, de nem tesz jót a súlycsoport állapotának.
Erdei bajnokhoz méltatlan 2007-es ütemterve, és Hopkins ritka feltűnése mellett egy bunyós úgy tűnik, hogy meg szeretne dolgozni a királyi koronáért. Úgy látszik, hogy meg vannak az eszközei is, ezért nem annyira meglepő, hogy a vágyait nehéz kielégíteni. A 25 éves Chad Dawson-nak (25-0, 17 KO, #5, WBC bajnok) Connecticut New Haven városából nem csak a szája járt, hanem alá is írt ennek érdekében. Mint említettem, az erőtől duzzadó Adamek elleni győzelme, - amit megelőzött 2006 júniusában az akkor top 10-es Harding elleni meggyőző siker- különösen jó sikerszériát sejtetett a súlycsoportnak általában és Bad Chad-nak különösen. Jesus Ruiz-zal tervezett mérkőzése felvezetés lett volna egy Tarver elleni ütközetnek, de amikor a tárgyalások megrekedtek, Dawson a kötelező címvédés felé vette az irányt, tele kockázattal és kevés pénzzel. Ez a mérkőzés szeptemberben lett volna a romániai származású kanadai 29 éves Adrian Diaconu-val (24-0, 15 KO, #8). Nem lett főcím a sajtóban, de a párosítás bejelentése jogos izgalmat generált a kitartó bokszrajongók körében, és sok csatornaváltást eredményezett volna, hiszen párhuzamosan tervezték adni a középsúlyú Taylor-Pavlik ütközettel. A félrecsúszott évhez méltóan Diaconunak vissza kellett lépnie orvosi okok miatt, szívfájdítóan elhalasztva a csatát 2008-ra… Epifano Mendoza nem sok ujjlenyomatott hagyott a távirányítókon. Habár önhibáján kívül, de Dawson 2007 végé ugyanott találta magát, mint ahol az év elején kezdte, várva a nagy kiugrási lehetőséget. Ezzel a súlycsoport szimbólumának is tekinthetjük.
Tehát olyan bajnokokkal akik nem a koronájukhoz méltóan bunyóznak, két fiatal tigris mellett akik épphogy elkerülték egymást, az ember azt remélné, hogy a súlycsoport maradéka megpróbálja felkavarni az állóvizet izgalmas meccsekkel. Ez sem történt meg 2007-ben. A brit Clinton Woods (41-3-1, 24 KO, #2, IBF bajnok) könnyedén verte azt a Julio Gonzalezt, akit korábban is legyőzött már. Az izgalmas ausztrál trónkövetelő Paul Briggs (26-3, 18 KO) csak egy februári győzelmet tud felmutatni egy nevesincs ellen. Az évvégére tervezett meccse Briggsnek Stipe Drews (32-1, 13 KO, #10, WBA bajnok) ellen nem jött össze, Danny Green (25-3, 22 KO, WBA bajnok) szintén kosarat kapott Tarvertől. Igaz viszont, hogy Green-nek Stipe Drews elleni decemberi győzelme a 3. volt a sorban idén, bár a tűzijáték elmaradt az őv megszerzése során. 2007-ben az ausztrál bokszoló a nem túl acélos Paul Murdochot, valamint a valóságshow nyertes Otis Griffint is legyőzte még és a Drews világbajnoki övének megszerzésével egyben megnyitotta a lehetőségét egy Mundine elleni visszavágónak és pénzkereseti lehetőségnek.
Természetesen ott van még Glenn Johnson. Johnson (46-11-2, 31 KO, #4), a Ring egy korábbi bajnoka, Tarver és Jones meghódítója sokáig úgy tűnt, nem tud nagy meccs közelébe kerülni. Egy ideig még az éhes Dawson csapat sem érdeklődött egy kicsit sem a meccs iránt. Johnson idén tért vissza sikerrel a 2006-os idegenbeli vitatott vereségét követően három kiütéses győzelemmel, melyek közül az egyik a még mindig életrevaló korábbi világbajnok Montell Griffin ellen volt. Korábban a részrehajló bíráskodás áldozata most saját sikereinek a csapdájába esett 39 évesen. A kései csúcs a pályafutásában a súlycsoport talán legszórakoztatóbb harcosává tette, egy folyamatosan előre menő sokat ütő bokszoló, aki hajlandó pár ütést beszedni annak érdekében, hogy ő is találjon, mindezt egy szikla állal. A súlycsoport sokáig nem vett tudomást jelenlétéről, de az április 12.-ére kiírt Dawson elleni meccs mindenféleképpen az egyik legjobban várt összecsapás a súlycsoportban.
Tarver? Tarver esete érdekes, hiszen az utóbbi időben folyamatosan csak szóban harcol, és ragaszkodik ahhoz, hogy nem ismerik el érdemeit. Kicsit megértem az álláspontját. Tarvert gyakran leírták a legjobb napjaiban is, csak Roy Jones méltatlan vetélytársának tartották. Pedig a könnyűsúlyú Diego Corraleshez hasonlóan Tarver is megtestesítette a rajongók által várt és elvárt bajnokhoz méltó modellt évente 2-3 mérkőzésével. Az 1999-es Hardingtól elszenvedett első veresége és 2006-ban Hopkinstól elszenvedett utolsó veresége között, Tarver folyamatosan csakis top 10-es ellenfelekkel, világbajnokokkal és nagy nevekkel küzdött meg. A kockázatok megtérültek és bebizonyították, hogy egy bunyós is tud pénzt keresni, folyamatosan magas szintű ellenfelekkel szembenézni és nagy dolgokat elérni. Ez sajnos már régmúltnak tűnik, főleg a Santiago ellen meccs fényében, aki az Erdei ellen KO vereség után ellene ”tért vissza”. Az egyetlen rosszabb dolog Erdei 2007-es mérkőzéseinél az az ő ellenfeleivel bunyózni, és eljátszani az áldozatot. Mindegy, hogy mit hallhatunk Mason Dixon úrtól, Tarver volt az, aki a Hopkins elleni meccs szinte minden másodpercét elveszítette. Ez a mérkőzés, együtt azzal a júniusi mérkőzéssel, a Santiago által korábban kiütött Elvir Muriqui-val nem illik a korábbi sorozatba.
A sok nyafogás után felüdülés, hogy találhatunk optimizmusra okot adó várakozásokat. A súlycsoport csak annyira elkeserítő, amennyire minőségi párosítások várhatóak. Valószínűtlen, hogy a 2008 is ennyire gyér lesz.
2007-et lezárva 2008-ra nagy mérkőzések vannak kilátásban. Áprilisban Hopkins vs Calzaghe meccs két Hírességek Csarnoka aspiránst fog reményeink szerint szembeállítani. Ugyanebben a hónapban tervezi Dawson és Johnson, hogy farkasszemet néznek egymással, kérdés, hogy az ifjú titán nyugdíjazza-e az utazó harcost?
Jól indítva a 2008-as évet, Roy Jones és Félix Trinidad ütközete sokak szerint várakozáson felüli színvonalat hozott. Bár Tito küzdött és keményen állta a sarat, de amint Jones megérezte, hogy erőben és gyorsaságban sem veszi vele fel a versenyt a Puerto Rico-i klasszis, teljesítménye néha a régi Supermant idézte. Kérdés, hogy ez mire vezethet egy eredetileg is félnehézsúlyú ellenfél ellen, aki nem közel hároméves kihagyás után lép ringbe? Hiszen Roy nem igazán tündökölt 2006-ban és 2007-ben sem, mikor három veresége után két győzelemmel visszatért. Azonban Tito ellen jelezte, hogy ellene még most is mindenkinek fel kell kötnie a gatyáját. Jones győzelme még egy további mérkőzéshez vezethet 2008.-ban: talán lép egyet Erdei WBO bajnoki kihívói pozíciójának megszerzésért vagy a WBA övnél ugyanezért, hacsak Green-nek össze nem jön a Mundine elleni visszavágó. Tarver a két előzővel szintén jót mérkőzhetne, ami azt jelentené, hogy a régi és új nevek találkoznának 2008-ban.
Reméljük, hogy ezek mentén fog alakulni 2008. Bízzunk abban, hogy Erdeit is azok között fogják újra említeni 2008 végén, akik nagy dolgot tettek le az asztalra. Garay esetleges előrelépése is sokat segíthetne Zsolt megítélésén. Ha ezek mind megvalósulnak, akkor 2008 végén nem azt fogjuk kérdezni magunktól, hogy mi csúszott félre megint a félnehézsúlyban, hanem csak még többre fogunk vágyni.
2008. 01. 25. Alain
