Kétségtelenül az év eddigi legbotrányosabb sajtótájékoztatóját Ricardo Mayorga és Fernando Vargas produkálta. A két bunyós egymás sértegetésén túl már verekedett is a közönség előtt, mivel Vargas sérelmezte, hogy ellenfele az édesanyját és családjának nőtagjait szidalmazza. Szokásos esélylatolgatós rovatunkban ezúttal egy nagyon nehéz tippelésre vállalkozunk, hiszen a Mayorga vs Vargas meccsen tényleg nüanszok dönthetnek a két bokszoló között. Lássuk mit várnak a profiboksz.hu szerkesztői az év talán legforróbb mérkőzésétől.
Bosco: "Mindkét bokszoló túl van már pályafutása legszebb napjain, de mivel két nagyszájú bunyósról van szó, akik finoman szólva nem igazán kedvelik egymást, én nagy verekedésre számítok. Pár évvel ezelőtt még bőven Vargast tartottam volna esélyesebbnek, aki amellett hogy kemény volt, sokkal technikásabb bokszoló, mint Mayorga. Azonban Vargas már évek óta nem nyújtott meggyőző teljesítményt, így az esélyek mára igencsak kiegyenlítődtek. Igazából tipikusan olyan mérkőzésre számítok, ahol az fog nyerni, aki hamarabb talál egy kemény ütéssel a nagy hirigelésben. A tippem mindenesetre Vargasra teszem, remélem, még utoljára sikerül felszívnia annyira magát, hogy egy emlékezetes győzelemmel búcsúzzon a szorítók világából. Mégpedig úgy, hogy a hetedik menetben kiüti Mayorgat.
Tippem: Vargas WI 7."
Edgegod: "Az előzményeknek köszönhetően óriási presztízscsatát várok a mérkőzéstől. Ennek megfelelően hatalmas Mayorga rohamokat láthatunk majd a mérkőzés kezdetén, amit a technikásabb Vargas egyeneseivel igyekszik feltartóztatni. A kiégésgyanús Fernando ütőereje azonban csupán arra lesz elég, hogy esetleg néhány menetet elvigyen, Mayorgában komoly kárt nem fog tenni. Az idő előrehaladtával Mayorga egyre nagyobb fölénybe kerül és kis szerencsével ki is ütheti Vargast, de - talán meglepő módon - én a nicaraguai pontozásos győzelmére látom a legnagyobb esélyt. Tipp: Mayorga WP "
Erwin: "Keveset gondolkodtam ezen az esélylatolgatón, mert számomra elég régóta nyilvánvalónak tűnik, hogy Fernando Vargas kiégett, mint a villanykörte. Ha a szimpátia is tényező lenne, akkor azért részemről lenne sansza Vargasnak (kis mellékszál, de nálam van egy fekete pontja is az Alpha Dog című filmben nyújtott "alakításáért”), de így… Nagyon régre kellene az időben visszamenni, hogy olyan mérkőzést szedhessünk elő, ahol nem csak nagyon rövid villanásai voltak El Feroznak. Kicsit már azt is csodának fogom tartani, ha le tud fogyasztani normális eszközökkel. Mayorga sokak utálatát kivívta az ellenszenves modorával (érzésem szerint egyébként kb. fele arányban csak színjáték a nicaraguai viselkedése), de egyértelműen őt tartom favoritnak. Oscar ugyan szépen lerendezte, de a Matador bunyóját még mindig kevesebb szenvedés volt nézni az utóbbi időben, mint az egykor tényleg izgalmas és kétségkívül tehetséges Vargas gyötrődéseit. Tippem: Mayorga WI."
Hollywood: "A két bunyós habitusa és stílusa miatt egészen különleges meccsre van kilátás. Véleményem szerint Vargas a Trinidad elleni meccse óta egyszer sem bokszolt jól és azóta gyakorlatilag csak vergődik. Mayorga is jópár zakót összeszedett az utóbbi időben, de meglátásom szerint még ezek ellenére is ő a sokkal keményebb bunyós. Nagy adok kapokra számítok az első néhány menetben, majd Mayorga szerintem ki fogja ütni Vargast. Tippem egy nagyon jó és látványos meccsen Mayorga KO 5."
Pyngy: "Egy nagyon őszinte, nagyiramú meccsre számítok, ahol elég jól kijön a srácok egymás iránti ellenszenve. Vargas nem tudom mennyire tudja magát felszívni a találkozóra, mert szerintem ezen múlik, hogy lehetnek-e győzelmi reményei. Én Mayorgát látom esélyesebbnek, de elsősorban Vargas előző meccsein mutatott formája miatt. A másik nagy kérdés a súlycsoporthoz való alkalmazkodás. Nagyközépsúly talán inkább az Amerikainak fekszik, El Matador eddig egyszer küzdött középsúlyban akkor Tito elég csúnyán lerendezte a nagyszájú harcost. Mayorgát okos boksszal lehetne verni vagy nagy erőfölénnyel, mint tette a Puerto Ricoi. Vargas nem rendelkezik akkora erőfölénnyel szerintem, így neki pontozásos sikerre lenne sansza, azonban a tippem: Mayorga győzelem mégpedig TKO10."
2007. 11. 20. Profiboksz.hu