Sokan úgy gondolják, a 33 éves Jose Luis Castillo már nem az a bunyós, aki öt évvel ezelőtt igencsak vitatható vereséget szenvedett Floyd Mayweather ellen. A korábbi könnyűsúlyú bajnok már nem található meg a Ring Magazin TOP10-es mezőnyében, januárban gyenge teljesítményt nyújtva szenvedett Herman Ngoudjo ellen, míg korábban súlyproblémáival került a címlapokra. Juan Lazcano, korábbi ellenfele és honfitársa egy öregedő revolverhősként jellemezte nemrég, akinek márcsak pár tölténye maradt. A népszerű mexikói ennek ellenére bizakodóan várja hétvégi Las Vegasi-i fellépését, amikor is az amerikai piacra betörő Ricky Hatton ellen kellene elhallgattatnia a vele szemben kétkedőket. "Tudom, hogy az első gongszótól kezdve közelharc lesz. Így harcolunk mindeketten, és én készen állok. Oroszlán szívem van, ez a csata Hatton halálával fog végződni." - nyilatkozta Castillo, akinek a hírek szerint most nincsenek súlygondjai és könnyedén hozta a WBC előmérlegelésén az elvárt tömeget. "Ez a meccs nagyon más lesz mint az előző, nekem olyan ellenfelek kellenek mint Hatton, mentálisan nagyon ráhangolódtam. Ngoudjo ellen nem találtam a távolságot és lassúnak éreztem magam. Olyan ütésekkel talált el, amiket még sosem szedtem be. De nézzék meg a rekordomat. Bokszoltam Mayweatherrel, Corrales és Joel Casamayor ellen, 19 évesen kihívtam Cesar Sotot. Hatton rekordját ne is hasonlítsuk ehhez. Legyőzte Kostya Tszyut, de azóta mit tett? Carlos Maussa, Luis Collazo és Juan Urango nem tartoznak az elit bunyósok közé. Hattonnak sosem lesz esélye, hogy legyőzze Mayweathert, mivel túl gyors hozzá. Én kétszer partiban voltam Mayweatherrel, és az első meccsünkön nekem kellett volna nyernem. Ezek amik számítanak, nem az utolsó meccsem. Hatton egyébként remek fickó, és biztos, hogy fogunk majd együtt inni. Azt hallottam, hogy rengeteg sört meg tud inni, de egy kis tequila után biztos nc lesz a vége. A meccsen nem fogok hátraalépni, bármit is üt Hatton, Tudom, hogyan kell szenvedni, de Ricky Hatton is tud?"
Castillo kiütésre hajt
Hozzászólok:
Azért Hatton néha képes ütőtávon kívül is maradni...csak nem szívesen...beugrik pancs kiugrik...maksz fog(dos):)
Pont ez az, Hatton is tudja, hogy Castillo nagyon jó belharcban és nem szabad neki hagyni kibontakozni, mert máskpéppen könnyen kikaphat.
Azt hallottam, hogy rengeteg sört meg tud inni, de egy kis tequila után biztos nc lesz a vége.
:D :D :D
Mekkora duma!
Hatton egy nagy verekedő, sokszor nem tisztán bunyózik, pont amit Justin is mond, De Castillo nagyon jó belharcban, meg kell hogy tudja oldani, és biztos fel is készül erre! Szerintem egy küzdelmes meccs lesz, sokkla jobb mint mindegyiknek az utolsó meccse!
Ez fogásokkal tarkított meccs lesz, hiába pofáznak, hogy verekednek, Hatton fogni fog. Castillo meg le van lassulva önmagához képest ( Ngoudjo). Olyan lesz ez a meccs szerintem mint a Hatton - Urango, csak valamivel szorosabb.