Augusztus 4-én a Showtime programjában kerül sor a nagy érdeklődéssel várt Rafael Marquez vs Israel Vazquez visszavágóra, melynek első felvonásán a harmatsúlyú címét feladó Marquez diadalmaskodott egy akciódús összecsapáson. A március 3-i mexikói háborúban Vazquez orrtörést szenvedett az első menetben, majd légzési nehézségei miatt a hetedik körben a mérkőzés feladására kényszerült elveszítvén WBC címét. Vazquez szerződése azonban tartalmazta a visszavágó opcióját és természetesen csapata élni is akar a lehetőséggel. A bunyós menedzsere elmondta, hogy Israel orrsérülése a vártnál gyorsabban javul és semmi akadálya nem lesz, hogy augusztusban ismét a kötelek közé lépjen. "Ez nem probléma, most már rendesen tud levegőt venni. Nagyon akarjuk ezt a meccset és az orvosok is szabad utat adtak. Azt mondták, ez nem lesz gond, hogy elfogadjuk az augusztus 4-i dátumot." - mondta Frank Espinoza.