Adott három pontozó a szorító mellett, akik vállalták, hogy felelősségteljes, pártatlan tevékenységükkel a sport szellemének minden tekintetben megfelelő döntést hoznak két harcosról, akik reményteljesen várják az első gongszót. A pontozás során minden menetet négy alapvető tényezőt figyelembe véve illene megítélniük: tiszta ütések, támadószellem, a taktika érvényesítése, védekezés. Gyakran kiütés vet véget a küzdelemnek, nem hagyva kétséget a győztes kiléte felől, máskor az dönt, ki okozta a több kárt a másikban vagy ki volt a hatékonyabb a bokszolók közül. Sajnos az ökölvívást régóta megfertőző gátlástalan mesterkedések, számos ringen kívüli körülmény szintén döntő szerepet játszik abban, hogy ki is nyeri az összecsapást. Ez nem a bokszolókról szól, korántsem. Promóterek, a szankcionáló testületek, televíziós szerződések, népszerűségi index és mindenek felett pénz, pénz, pénz. Kiütés nélkül egy bokszoló sem érezheti biztonságban a győzelmét.
Az igazi szégyen nem is az, hogy a bokszoló rekordján sötét foltként ott díszeleg majd a vereség a silány bírói közreműködés folyományaként, hanem az, hogy a döntés miatt sok öklöző a motivációját vagy piacképességét veszíti el, az anyagi veszteségről nem is beszélve, ha netán címmérkőzésről lenne szó. Ezt nem pótolja az esetleges visszavágó sem, nem figyelmen kívül hagyva a két vagy három címvédéssel járó kiesést. Helyette maradnak a felhozó mérkőzések, sokszor annak az undercardjában, akit éppenséggel legyőzött. Persze a bírók homályos látása miatt nem a kedvezményezett bokszolón kell elverni a port. Õ csupán megpróbálta a maximumot kihozni magából, bár nagyrészüknek eszébe se jut elismerni nyilvánvaló vereségüket.
2006. augusztus 5-én Ike Quartey legyőzte Vernon Forrestet egy tíz menetes összecsapáson. Így gondolta az HBO rendíthetetlen pontozója, Harold Lederman is, aki 97-92 arányban Quarteyt látta győztesnek. A Boxing Times, az ESPN és szinte mindenki rablásról beszélt, a három amerikai bíró nyilvánvaló részrehajlásáról, akik szerint a végig hátramenetben bokszoló Forrest eleget tett azért, hogy győztesként emeljék magasba a kezét a sokkal agresszívabb ghánaival szemben. Tony Paolillo bíró 96-93 arányban döntött Forrest mellett, vagyis Vernon pontlevonását is figyelembe véve Ike csak három menetet nyert. Az amerikai közönség hangos “Bullshit, bullshit!” felkiáltásokkal üdvözölte a döntést és talán úgy érezték valami csoda folytán Németországba, a vitatható döntések paradicsomába teleportálták őket, ahol nagyüzemben folyik a hazai bokszolók favorizálása a külföldről érkező látogatókkal szemben. Az egyetlen dolog, ami hiányzott, az a bőrnadrágos ringlányok. Forrest a mérkőzés utáni interjúban megköszönte Istennek a győzelmet, mire a veterán HBO kommentátor, Larry Merchant csak ennyit mondott szarkasztikusan: „Igen, és ne felejtsd el megköszönni a bíróknak is!”
Amikor a tengerentúlon is rengeteget kritizált németországi döntéseket említjük, akkor ne tegyünk úgy, mintha az Egyesült Államokban egyedülálló lenne eset, ha egy amerikai vagy ott élő bokszoló javára döntenek egy külföldivel szemben. A teljesség igénye nélkül, íme egy TOP 10-es lista az elmúlt tíz évben történt, erősen kétségbe vonható amerikai pontozásokról.
Floyd Mayweather vs Jose Luis Castillo W 12 (2002. április 20.)
Las Vegasban legyőzni a hazai versenyzőt nagyjából annyira lehetetlen, mint kifosztani valamelyik játékgépet. Úgy tűnt, hogy a WBC bajnok Castillo a mérkőzés második felében mutatott teljesítményével megvédi címét, egészen addig, amíg fel nem olvasták a döntést, mely egyhangúan a kihívónak kedvezett, Mayweathernek. A Boxing Times 115-111-es pontozással Castillót látta jobbnak, 7-4-es menet aránnyal és egy döntetlennel (Castillo pontlevonása miatt), az HBO-s Harold Lederman ugyanezt az eredményt látta, az ütésstatisztikák szerint Castillo minden tekintetben jobb volt ellenfelénél. A bevitt találatok száma 203-
A vétkesek:
Anek Hongtongkam (116-111), John Keane és Jerry Roth (115-111)
Paulie Ayala vs Hugo Dianzo W 12 (2001. március 30.)
Úgy nézett ki, hogy ezúttal nem valamelyik bokszoló, hanem a mérkőzésen szakkommentátorként közreműködő edző, Teddy Atlas szorulhat kórházi kezelésre, miután szép lassan agyvérzés közeli állapotba került, miközben hangosan becsmérelte a bírókat hozzánemértésük és embertelenségük miatt. Miután felolvasták a döntést, Atlas a mikrofonba ordított. “Ez rossz, a francba! Egy nemzeti bizottságra van szükségünk.” Atlasnak igaza volt akkor, és igaza van most is, akik látták ezt a színjátékot, egyet is értenek vele. Aki nem látta, annak elég annyi, hogy az ütésstatisztikák szerint Dianzo menetenként 100 ütést indított (105 egész pontosan), míg Ayalánál ez a szám átlagban 66. És igen, Dianzo neve mellé fűződik a mérkőzés egyetlen leütése is, aki sikeresen hatástalanította Ayala fordított alapállásából adódó előnyét és kivéve a tizedik menetet, nehéz volt egyetlen menetet is határozottan Ayalának adni. Miközben Dianzo sorra dobálta a bombáit, tisztán látszott, hogy fejre és testre is sokkal eredményesebb ellenfelénél. A Boxing Times jelentős, 116-112-es győzelmet látott a kihívónál. Valami miatt Ayala nagyon vonzó volt a bírók számára, mivel Johnny Tapia, „Bones” Adams és Johnny Bredahl ellen is csak szoros döntéssel “menekült” meg. És ha már „Bones” Adams. Ayala közvetlenül Dianzo után ellene lépett ringbe augusztus 4-én,Top Rank és HBO és rengeteg pénz…
A vétkesek:
Anibal Miramontes és Samuel Conde (115-113), Gayle Van Hoy (115-112)
Willie Jorrin vs Oscar Larios W 12 (2001, január 19.)
Oscar Larios annyira megsértődött ezen a döntésen, hogy a visszavágón rögtön az első menetben kiütötte Jorrint. Legalábbis ez is közelebb áll az igazsághoz, mint a pontozás. Jorrin azon kívül, hogy egyfolytában hátramenetben bokszolt, nem sok mindent tett, minek eredményeként megszületett a Boxing Times szakírójának, Steve Greggnek remek egysorosa: “Senki nem nyert még ennyi feladott területtel, mióta a cár kiütötte Napóleont 1812-ben.” Talán az egyetlen mentségük a bíróknak, hogy valószínűleg a hazai közönség erősen befolyásolta őket, miközben a megfelelő pillanatban éljeneztek az eltévedt ütéseknek. A mérkőzés közepétől az egyre fáradó Jorrin többnyire fogásba menekült, akit Chuck Hassett vezetőbíró megkésve, de figyelmeztetett a tizedikben. Jorrin folytatta, a pontlevonás elmaradt. Larios keményebben dolgozott, többször talált, de az amerikai bírók mindkét szempontot figyelmen kívül hagyták. Larios döbbenten állt a ring közepén, miközben a Boxing Times 116-112 arányban őt látta meggyőzőbbnek, mint ahogyan az elfogulatlan megfigyelők többsége is minimum három menettel a mexikóit látta jobbnak.
A vétkesek: Ken Morita, Larry Rosadilla és Omar Minton (115-113)
Chris Byrd vs Fres Oquendo W 12 (2003. szeptember 20.)
Mikor felolvasták a végeredményt, a pontozás egészen korrektül hangzott, amíg ki nem derült, hogy Byrd lett a győztes és maradt a bajnok. Az első két menetet nyugodtan pontozhatjuk 10-10-re, egyik sem mutatott eleget, hogy előnyben legyen. Viszont azt láthattuk, hogy Oquendo okosabb és sokkal precízebb, mint várni lehetett. A harmadik és tizedik menet között sokan úgy láthatták, hogy Oquendo élete legjobbját nyújtja és elvileg simán nyerte ezt a hét menetet. Tiszta jab találatok a harmadikban, kemény balhorog a negyedikben majd az ötödikben, bal-jobb kombináció a nyolcadikban, kemény testütéssel a végén, súlyos jobbkezes testre és fejre a tizedikben, csak néhány meggyőző Oquendo momentum. Oquendo olyat tett Byrddel, amit még senki pályafutása során. A saját fegyverével verte meg („outbyrded”). A megfelelő pillanatban fogott és Byrdnek nem volt alkalma kibontakoztatni remek kontra képességeit. Byrd rendszeresen kizökkent az egyensúlyából és háromszor is megbotlott a 12 menet alatt hanyag lábmunkájának köszönhetően. Csak figyeljük az utolsó két menetet: Byrd mindent megpróbál, hogy kiüsse ellenfelét, ki tesz ilyet, ha nem az, aki érzi, hogy vesztésre áll? Vagy a reakció az utolsó gongszónál, ahol Oquendo a közönség felé emeli győztesen a kezeit, miközben Byrd fejét csóválva, maga alá roskadva megy vissza a sarokba. És a pontozók. A Boxing Times 115-113 arányban Oquendót látta jobbnak. Most jöjjenek a hivatalos felelősök, de előtte a számok. Oquendo találatainak száma 156, Byrd-é
A vétkesek:
John Lawson (117-110), Donald Ackerman (115-113) és Stephen Epstein (116-112)
O'Neil Bell vs Dale Brown W 12 (2005. május 20.)
Bár őszinte rajongója O’Neil Bellnek, Teddy Atlas ismét megmutatta elfogulatlanságát, mikor kinyilvánította nemtetszését azzal kapcsolatosan, hogy szerinte Browntól ellopták ezt a győzelmet. Megüresedett címért küzdöttek, ami annyit tesz, hogy elvileg teljesen azonos esélyekkel szálltak ringbe a bokszolók, egyenlő bánásmódban kellett volna részesülniük. Feltehetően ez esetben a bírók jobban elérzékenyültek Bell erejétől, mint Brown sebességétől és taktikai repertoárjától. A Brown orra feletti vágás és Bell folyamatos előre nyomulása, agressziója (döntse el mindenki, mennyire volt hatásos ez az agresszió) nem kedvezett Brown-nak és meggyőzték a pontozókat, hogy kettő, négy és hat ponttal Bellt kiáltsák ki győztesnek. De itt korántsem arról volt szó, hogy a defenzív taktika teljesen felőrlődött volna a mérkőzés folyamán, Brown forgott, kontrázott és tiszta ütésekkel talált és nem az egész mérkőzésen bokszolt hátrafelé. Leszámítva az e találkozón mutatott, egyáltalán nem meggyőző teljesítményét, annyi mindenképp jár Bellnek, hogy bebizonyította, ő a legjobb a súlycsoportban, mikor impozáns teljesítménnyel kiütötte Jean Marc Mormecket a tizedikben, két mérkőzéssel később. Brown pedig lassan a kanadai verziója lesz a mexikói Yaqui Lopeznek (1972-1984), miután harmadszorra is elbukott egy világbajnoki döntőt. Habár az első két alkalommal kiütötték, valószínűleg a legutóbbi a legfájóbb számára.
A vétkesek: Richard Green (117-111), Robert Hoyle (116-112) és Michael Pernick (115-113)
Paul Spadafora vs Leonard Dorin D 12 (2003. május 17.)
Ezen a könnyűsúlyú címegyesítésen szintén remek példáját láthattuk annak, mit is jelent az a bizonyos hazai pálya. A Kanadában élő román bajnok szinte végig az agresszor szerepét töltötte be ezen a mérkőzésen, a hangsúlyosabb ütések egyértelműen az ő nevéhez fűződtek. A Boxing Times 116-
A vétkesek: Gary Merritt (114-114) és Gueremo Perez (115-114)
George Foreman vs Axel Schulz W 12 (1995. április 22.)
Rendben, nem éppen most történt. De a döntés miatt nyugodtan visszaugorhatunk egy kicsit az időben. Ez korántsem arról szólt, mikor az ismeretlen kihívó a vártnál jobban szerepelt, jóval inkább a bajnok becsülte alá a kihívó képességeit. George Foreman jól tudta, hogy Schulz stílusával egyszerűen nem tud mit kezdeni, nemhiába adta fel a bajnoki övet, hogy Crawford Grimsley, Lou Savarese és Shannon Briggs ellen bokszoljon, ahelyett, hogy visszavágót adna a szívós németnek. Schulz legyőzte Foremant és ha a németnek kellő tapasztalata lett volna nagy mérkőzésekből, akkor már a korai meneteket sem pazarolta volna el, akkor sokkal egyoldalúbb mérkőzést láthattunk volna, mint ami végül is kerekedett belőle. Foreman leghatásosabb ütése a jab volt, de ezen kívül a ring mellett ülőknek igazán nehezére esett bármi hatásosat látni az esetlen óriástól, aki sikertelenül próbálta becserkészni ravasz zsákmányát. Az elfogulatlan Ring Magazine két ponttal Schulzot látta jobbnak, de összegezve talán ez áll legközelebb az igazsághoz: “George, ott voltál, és a 12 fárasztó menet után úgy ziháltál, mint egy asztmás brontoszaurusz, akinek a fején Herr Schulz éppen áthajtott egy Volkswagennel.”
A vétkesek: Jerry Roth és Keith McDonald (115-113), Chuck Giampa (114-114)
Oscar De La Hoya vs Felix Sturm W 12 (2004. június 5.)
A leginkább az bűzlött ebben a mérkőzésben, hogy mindenki tudta, De
A vétkesek: Mike Glienna, Paul Smith, Dave Moretti (115-113)
Johnny Tapia vs Manuel Medina W12 (2002. április 27.)
Ezen az estén még a legelvakultabb Tapia rajongók is úgy érezhették, hogy Johnny ezt a győzelmet egyfajta életműdíjként kapta a bíróktól, mert sok köze nem volt az összecsapáshoz. A pontozás persze szubjektív dolog, de azért történt itt egy-két érdekesség. Az IBF bajnok Medina 1466 ütést indított a találkozó alatt, ez pehelysúlyú rekord, amióta létezik a CompuBox, a mexikói könnyedén nyerte a menetek több mint 70 százalékát. Az HBO-s szakértő Harold Lederman 117-111 arányban Medinát látta jobbnak, a kicsit szigorúbb Boxing Times 115-113-at látott a címvédőnél. Tapia úgy nézett ki, mint akit egy méhraj támadott meg, túl későn és lassan próbálta levédeni a bekapott ütéseket, miközben egy másik már ment is a test másik részére. Medina mindig egy lépéssel Tapia előtt járt és nemcsak azért, mert ő volt a jobb vagy intelligensebb bokszoló. Egyszerűen szorgalmasabb, agresszívabb volt kettejük közül, aki hihetetlen kitartással leiskolázta az erősebb felépítésű ellenfelet. Elképesztő, hogy ezt nem látták a bírók. Nyilvánvalóan már a találkozó előtt tudták, hogyan is fognak pontozni. A döntés háttere? Johnny a sztár, ezt a bírók is tudták és ez tükröződik a pontozólapokon. Ki fizeti a bírókat? A promóter, aki elmondja, hogy mindig nagy pénz van a visszavágókban vagy a vitatott döntésekben. És Naseem Hamed. Akkoriban az HBO azt tervezte, hogy Tapiát összehozzák azzal a Hameddel, aki 2001. áprilisa után eltűnt a nyilvánosság szeme elől, miután Barrera szétszedte őt. Tapia egy bajnoki övvel igencsak vonzó ajánlat lett volna a „Herceg” számára. Egyszóval, Medina a jobb bokszoló, Tapia a piacképesebb. Mint a gengszterek a filmekben, mielőtt megölnék egyik barátjukat. “Remélem tudod, ez nem személyes ügy, csak üzlet.” Csakugyan üzlet.
A vétkesek: George Conlon és Tony Paolillo (115-113), Melvina Lathan (114-114)
Evander Holyfield vs Lennox Lewis D 12 (1999. március 13.)
Egy döntés, mely igazán sokat ártott az ökölvívásnak, egy döntés, ami miatt rajongók tömege fordított hátat kedvenc sportágának. Még az akkori New York-i polgármester, Rudy Giuliani is paródiának nevezte a történteket. A Maxboxing neves szakírója Steve Farhood a következőket mondta a találkozóról: „20 éve élek az ökölvívásnak. Ez az eredmény az öt legrosszabb döntés között van, amit valaha is láttam.” Farhood Showtime-os partnere, Nick Charles sem szűkölködött a kemény szavakban. „Ez a mérkőzés újabb okot szolgáltat arra, hogy az ökölvívást olyan sportnak tekintsük, amelyet megfertőzött a politikai intrika, ahol kirívó egyenlőtlenségek uralkodnak, ami menthetetlenül újabb kudarcokat fog eredményezni.” Az AP 117-111 arányban Lewist látta jobbnak, a Ring a legnagyobb lopásnak nevezte a döntést, miközben 117-112-es pontozással szintén Lewist vélte győztesnek. A CompuBox statisztikája szerint Lewis többet talált jabekkel, mint Holyfield kombinált ütésekből. Lewis 613 ütése közül 348 talált, ez 57 százalékos találati arány, míg Evander mindössze 130 ütéssel volt eredményes 385 kísérlete közül, 37 százalékos aránnyal. Persze a számok csak részben adják vissza, mi is történt azon az estén. Egy mérkőzés, ami világméretű felháborodáshoz vezetett.
A vétkesek: Eugene Williams (115-113) és Larry O’Connor (115-115)
2006. 10. 23. Leone510
