×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Végtelen történet: Emanuel Steward és a Kronk Gym sztori

2012-12-04 14:17:11 /
Emanuel Steward a legendás edző és a Kronk, a híres bokszterem neve szétválaszthatatlanul egybeforrt az idők folyamán. Steward hosszú betegség után nemrég távozott az élők sorából, a híres Kronk Gym is úgy tűnik, hogy mostanra bezárta kapuit...vagy mégsem? Most az ő történetüket elevenítjük fel az olvasóink előtt.

Emanuel Steward 1944. július 7-én született a Nyugat-Virginiai Bottom Creekben, Manuelnek, egy szénbányásznak és egy varrónő, Catherine Stewardnak az első gyermekeként. Ezen a hegyes vidéken, ahol nevelkedett, Emanuel a szabadideje nagyrészét durva és kemény fizikális tevékenységek kötötték le. Kedvenc időtöltései az úszás, a birkózás, cowboyos játékok, a kidobós, a golyózás és a verekedés volt. Mikor nyolc éves lett, karácsonyi ajándékként egy pár bokszkesztyűt kapott. Akkor még senki nem gondolta, hogy ezek a kesztyűk a hírnév felé indulnak és később egy történelmi hagyaték részeivé válnak. A kis Emanuelt teljesen megbűvölte az új játék, amit boksznak neveztek. Gyakran feküdt le a bokszkesztyűivel és mindenhova magával vitte őket. Miután már mindegyik barátját összeverte, senki nem akart bokszolósat játszani a kis Emanuellel, úgyhogy kreatív és szükségmegoldás gyanánt zsákokat készített, párnahuzatot újságpapírral töltött meg, amit az udvaron függesztett fel, és addig ütötte őket, amíg szét nem szakadtak. A szülei megbüntették, mert tönkretette a család párnahuzatjait, de a kicsi Emanuel vágya az ökölvívás iránt gyorsan nőtt, és ez nemtetszést váltott ki a szülői házban. Abban a reményben, hogy az majd elfojtja az ökölvívás iránti szomját, illegális és unszakcionált bokszmérkőzést szerveztek neki. Egy másik csintalan fiút toboroztak a szomszédos városból, hogy verekedjen Emanuellel. Az ellenfél kemény gyerek volt, kötekedő és zsarnok hírében állt, a szülők arra számítottak, hogy majd ő elveszi Emanuel ökölvívás iránti szenvedélyét. Egy füstös pajtában került sor a küzdelemre. Felnőttek állták körbe a rögtönzött küzdőteret, és fogadások is köttettek. A két fiú belépett a ringbe és elkezdődött a harc. Emanuel azonnal előre lódult és a támadása nyomán a másik fiú orra vérezni kezdett, szeméből könnycseppek gördültek le. A kis Emanuel nem hagyta abba az ütéseket, amíg egy öregember ugrott a ringbe és a győzelem jeleként felemelte a kezét. Ilyen nem szentesített bokszmeccsek sorozatát kezdte meg a következő három évben.

Mire tizenegy éves lett, szülei elváltak. Emanuel, anyjával Catherine-el és két hugával Diane és Lavernnel összecsomagoltak és északra mentek Detroitba, hogy új életet kezdjenek. Emanuel nem egészen értette, hogy miért kell otthagyniuk Nyugat Virginiát, az otthonukat, és miért kell Detroitba költözni. Az egész vonat utat az ablaknak támasztott fejjel sírta végig. Félt attól, hogy milyen élet lehet majd abban az új városban. Ez nem volt egyszerű akkoriban, főleg egy olyan gyereknek nem, aki déli akcentussal beszélt és hajlamos volt a harcra. Steward nemsokára feltalálta magát, hogy hogyan keveredjen verekedésekbe. Nagy erőfeszítések árán, végül anyja megparancsolta neki, hogy tűnjön el az utcáról és a helyi Katolikus Ifjúsági Szervezet rendezett körülményei között folytassa bokszolói karrierjét. Õ volt a legfiatalabb ökölvívó a tornaterembe, ahol nemsokára megszerezte a "Fiacskám" becenevet. Anyja egy kis üzembe talált munkát, ahol kétszárnyas ajtókat gyártottak, Emanuel pedig elfogadta a ház férfija szerepét, alkalmi munkákat vállalt, hogy hozzájáruljon a családi kassza jövedelméhez. Esténként újságokat kézbesített, hétvégenként a helyi szuper marketben segédkezett, füvet vágott, gereblyézett, hogy a családjának egy kis extra pénzt keressen. Telenként havat hányt, a nyári hónapokban fagylaltot árult. A fagylalt eladásból először kerékpárt vásárolt, amivel már többet tudott dolgozni, több fagyit tudott kiárulni, és ezzel a többlet keresettel képes volt, hogy megvegye első személygépkocsiját, még azelőtt, hogy törvényesen vezetői engedélyt szerezzen.

Amikor Emanuel tizenhárom éves lett, az Ifjúsági Szervezet ökölvívó programját megszüntették és a termet bezárták. Ekkor visszasodródott az utcákra és számos utcai bunyója miatt összetűzésbe keveredett a törvénnyel. Hamarosan a hatóságok keresték. Helybenhagyott egy másik fiatalembert, akit egy ilyen utcai verekedés alkalmával megsebesített. Emanuel most annak a lehetőségével nézett szembe, hogy börtönbe zárhatják. Miután az iskolában egy jó hírű diák volt, és mikor ökölvívni a tornaterembe járt, ritkán került bajba, így egy alkut köthetett az ifjúsági bűnügyi osztály embereivel. Az alku arról szólt, hogy ha Emanuel legális keretek között folytatja boksz karrierjét, akkor elkerülheti a fitalkorúak közötti fogvatartási időt. A hatósági rendelet szerint Emanuel megkezdte edzéseit a Brewster Szabadidő Központban, Detroitban. Hajdan ez a terem adott "otthont" Joe Louisnak és Sugar Ray  Robinsonnak is. A tapasztalt Jimmy Myland és Festus Trice gyámsága alatt kezdett edzeni, akikről Emanuel feltételezte, hogy megtanítják neki az alapokat és a helyes egyensúlyt. A Brewsterbeli napok alatt elnyerte a "Detroit Parks and Recreation Junior Tournament" címeket 1959 és 1960-ban. Előkészülve a professzionális küzdelmekre, Steward a  Lasky Szabadidőközpont termében Bill O'Brien edző irányítása alatt folytatta ökölvívó karrierjét. Rendszeresen szparringolt a könnyűsúlyú profi versenyzővel, Gene Greshammel. Hétvégenként pedig a "Big D" nevü gymben edzett, ez egy terem, amit szigorúan professzionális bunyósok használtak. A feltételek előteremtették, hogy Steward a gondolataiban már professzionális bunyósnak érezte magát. 1961-ben a Lasky színeiben elnyerte a helyi Arany Kesztyűt. Steward nagyon tehetséges és kemény bunyós volt, más tornatermek öklözői is csodálták, sokat kérdezték a küzdelem különböző praktikáiról, így Emanuel elkezdett bunyósokat edzeni. Edzette Richard Alexandert, Charles Murrayt,  Orlandis McClaint, James Johnsont, Alex Farrart, Larry Lustert, ifj. Georg Grant, Roland Welbornt és Alvin Jonest, akik valamennyien amatőr címeket nyertek. Ekkoriban megismerkedett Marie Steele-el, akinek az öccsével, Elbert Steele juniorral is elkezdett foglalkozni a Lasky terembe. Emanuel megtanította Elbertnek, hogy hogyan kell bokszolni, és végül addig edzette, hogy nyerjen egy címet.

Még abban az évben, 1962-ben Emanuel is megnyerte a Detroiti Arany Kesztyűt és így megkapta az esélyt, hogy Mitchigant képviselje a Nemzeti Arany Kesztyű Bajnokok Tornáján. Ezt a tekintélyes versenyt az Illinoisi Chicagóban tartották. Catherine Steward annyira büszke volt fiára, hogy vett neki egy 30 dolláros fekete öltönyt, ez volt Steward élete első öltönye. A Chicagói kirándulás túl sok volt elsőre Mannynak. Emanuel azelőtt soha nem szállt meg szállodában, sosem evett jó étteremben, zavarában mással rendeltetett a különleges menükből. Fekete öltönyében ott ült és megfigyelt mindent, mint mikor a kisgyereket élete első mozi előadására viszik el a szülei. Ez az Arany Kesztyű verseny drámai hatással volt Steward életére és hitrendszerére. A versenyre Amerika jelentős városainak bajnokai érkeztek, hogy a következő két hétben egymás ellen játszanak. Ennek a versenynek győztesei lesznek Amerika első számú amatőr bajnokai. A verseny első mérkőzésén Emanuel álmai összetörtek, amikor szoros pontozással kikapott egy kemény, harcos küzdelemben. Elpusztították és megzavarodott, Stewardnak végig kellett néznie a verseny hátralévő részét a vesztesek között a nyílt tribünön, ami tovább növelte megaláztatását. A súlycsoportjában a végső győztes, a bajnok, az a bokszoló lett, aki ellen Steward veszített egy szoros mérkőzésen. A sportújságírók azt írták, hogy a bajnok legkeményebb mérkőzése az ellen a bunyós ellen volt, aki Detroitból érkezett. Ekkor Steward tudta, még ha csalódott is volt, hogy még egy kis tapasztalat, még egy kis plusz erőfeszítés és Amerika bajnoka lehet. Chicagói tartózkodása alatt egy új, szabad világot fedezett fel, amit alaposan élvezett, összegyűjtötte a  Conrad Hilton szálloda erős illatú szappanait, és hazatért Detroitba. Átgondolta, és rájött, hogy van egy jobb világ is a számára. A Chicagói utazás élete legnagyobb leckéi közül az egyik lett. Emanuel kitüntetéssel diplomázott a középiskolában, másmilyen életmódot választott, egy olyan utat, ami már nem az utcáról és a balhékról szólt. Steward megfogadta, hogy követi álmát és a bűnmentes életmódnak veti alá magát. Coleman A. Youngnak, egy helyi politikus (aki később Detroit polgármestere is lett) segítségével Steward a Chrysler autógyárban kapott állást és maga mögött hagyta a korábbi erőszakos életet. Mostanság Emanuel gyerekkori barátainak a többsége már halott, vagy börtönben volt. Emanuel sportba vetett hite és tapasztalata megváltoztatta az élete irányát. Bár teljes munkaidős állása volt, azonban teljesen megszállottjává vált, hogy megnyerje a nemzeti Arany Kesztyű címet, és megszerezze a gyémántokkal kivert kis fityegő kesztyűt, amit a nemzeti bajnokok kapnak. Steward megnyerte azt a mérkőzést, amivel kvalifikálta magát az 1963-as Nemzeti Arany Kesztyű tornára. A versenyt ismét Chicagóban tartották. 

Négy egymást követő győzelem után sérült orral került a döntőbe egy kemény ütésű bokszoló Frank Glover ellen, aki az Ohio-i Colombust képviselte. Glover keményen esélyes volt, hogy legyőzze Stewardot. Steward azt az utasítást kapta, hogy bokszoljon védekezően és biztonságosan. Steward követte a sarok instrukcióit, de ez nem működött az első menetben és azt el is vesztette. Ekkor egy kulcsfontosságú döntést hozott. Úgy döntött, hogy hagyja a fenébe a sarok tanácsait, félreteszi az elmozgást, odaáll bokszolni és mindent feltesz egy lapra, dupla vagy semmi alapon. A második menetben meglepetésre, na és a Chicagói stadion nézőinek örömére, neki támadt Glovernak és az utolsó menetre maradt a döntés. A stratégia váltás eredményeként Steward kiharcolta Gloverral szemben az 1963-as Nemzeti Arany Kesztyű torna bajnoki címét harmatsúlyban, és megszerezte a gyémántokkal kivert kis kesztyűt. A lenyűgöző győzelmet követően a kimerültségtől összeesett az öltözőben. Bár Steward volt az egyetlen detroiti, aki győzött egyéniben, de így a detroitiak csapatban is megnyerték a címet, huszonnégy év óta először. A csapattrófeát Mr Frank Connolly a csapatmenedzser vette át, aki mindig nagyon bízott Eamanuelben és tudta, hogy az ő előadása biztosította a csapat számára a sikert. A verseny alatt Steward összebarátkozott egy New Jerseybeli váltósúlyúval, egy menő bunyóssal, a neve Larry Hazzard. Ez a Hazzard később világklasszis bíró lett, és magas tisztséget töltött be New Jersey állam Boksz Bizottságában. Évtizedekkel később is jó barátságot ápoltak, gyakran visszaemlékeztek erre az 1963-as tornára. Steward ekkor tanulta meg a kockáztatás, fegyelem és áldozat vállalás kombinációját. Steward aztán sokaknak átadta ezt a kombinációt. Steward hazatért és elindította Elbert Steel jr-t és másik három bunyóst a helyi Junior Tornán. Mind a négyen elnyerték a címet, és megismételték ezt a bravúrt 1964-ben is. Steel három egymást követően is megszerezte a bajnokságot, és egész karrierje alatt sosem vesztett mérkőzést. Emanuel végső amatőr rekordja 97 mérkőzés, amiből 94-szer győzött és végső álma volt a professzionális világbajnoki cím, amihez megbízható és hozzáértő profi menedzserre várt.

A legjobb ajánlat egy Kaliforniai üzletemberek és hírességekből álló csoporttól érkezett, amiben benne volt a későbbi híres edző Eddie Futch is. A menedzser csoport azonban feltételül szabta, hogy Kaliforniába költözzön. Õ viszont erősen kötődött anyjához és két húgához, akik viszont Detroitban éltek, ezért visszautasította az ajánlatot, hogy családja közelében maradhasson. 1964-ben összeházasodott Marie Steel-lel, munkahelyet váltott, mellőzte a bokszot, és építő munkásként helyezkedett el a Detroiti Edison Companynél. Végül villanyszerelő szakmunkás,  majd később a különleges projektek igazgatója lett. 1966 és 1969 között teljesen visszavonult az ökölvívó világtól, hogy több időt szenteljen virágzó karrierjének a Detroit Edisonnál. Esténként eljárt a Henry Ford Community Egyetem villamosmérnöki szakára, és gyorsan emelkedett a vállalati ranglétrán. A Detroit Edisoni munkáján felül, alkalomadtán zenés esteket, partikat és kabarékat promotált. És bár az események sikeresek voltak, az igény is nőtt rá, azonban Emanuel igazi szenvedélye mégis csak a boksz volt. 1969 nyarán, Emanuel féltestvére, az akkor 15 éves James Steward otthagyta Nyugat Virginiát és hozzájuk költözött Detroitba. Emanuel és családja, ahol volt már két lány, Sylvia és Sylvette, új otthont kerestek és Detroit csendesebb, nyugati részébe költöztek. James, nem sokkal érkezése után, megkérte bátyját, hogy tanítsa meg őt az öklözés fortélyaira. Emanuel egy ideje már nem volt benne az ökölvívásban, de belegyezett, hogy megmutasson Jamesnek néhány lépést. Mindketten elmentek a legközelebbi boksz terembe, ez pedig Detriot dél-nyugati részén a McGraw utca 5555-nél elhelyezkedő Kronk Szabadidő Központban volt. A Központot általános szabadidő központként használták. Az ezerkilencázhúszas években piros téglából épült épületet a rozsdafoltok kikezdték, ablakait befedték. Az épület főbejárata nem úgy nézett ki, mint aminek az alagsorában ökölvívóterem lenne. Körülötte gyerekek játszottak bingót, az utcán táncoltak, de lent volt egy jelöletlen acéllépcső, ami az alagsorba vezetett, ahol egy ring és tréningberendezések álltak. Ez volt az a hely, ahol Emanuel elkezdte edzeni Jamest. A Kronk Szabadidő Központ egy korábbi Detroiti tanácsosról, John F. Kronkról kapta a nevét. Ahol az épület áll, korábban nagyszámú lengyel közösség népesítette be a környéket és nevezték el a tiszteletére a Központot a helyi lengyel származású politikusról. Ugyanezt az épületet használta aztán a Kronk ökölvívó csapat. 5 hónapi edzés után Emanuel elindította Jamest a helyi Detroiti Golden Gloves-on. James megnyerte a versenyt és ő lett az 1970-es Detroiti Golden Gloves Champion. James Steward Detroit egyik legmelegebb kilátása lett, kellemes és hivalkodó stílusa miatt kiérdemelte a "Baby Ali" becenevet.

1971-ben Emanuel Steward elfogadott egy részmukaidős pozíciót, mint a Kronk Szabadidő Központ ökölvívó programjának vezetőedzője. A munka 35 dollárt fizetett hetente. Még abban az évben, Emanuel, Jameset és hat másik kezdő bokszolót indított a Detroiti Arany Kesztyűn. 21 győzelmet szereztek a csapatnak és ezzel elindult a Kronk dinasztia. Ez a teljesítmény nagy nemzeti figyelmet kapott, és sosem sikerült megismételni. 1971 nyarán a Steward csapat legtöbb fiatalja katonakötelesként csatlakozott a fegyveres testülethez. Közülük, mikor két bokszoló, Wilson Bell és Edward Gaston eltávozásra hazament, Emanuelnek adták a piros és arany U.S. Tengerészgyalogosi bokszköntösüket. Ebből megszülettek a Kronk csapat színei, ami odáig a kék és arany volt. A színek utána a piros, arany és a kék lettek. 1972-ben Emanuel egy kozmetikai vállalatot alapított, sok időt fektetett az új üzletbe, ami kevesebb időt eredményezett a tornaterembe. Néhány hónap múlva, azok a bunyósok, akiket az előző évben a bajnokságon indított, eltűntek, és mikor Emanuel figyelme a csapat felé fordult, akkor már nem volt csapat. Segédedző nélkül, Steward, aki ekkor még mindig a Detroit Edisonnál dolgozott, elkezdte az estéit a tornaterembe tölteni, és hamarosan tízenéves ifjúknak, köztük Bernard Maysnek, elkezdte tanítani, hogy hogyan kell bokszolni. Azt mondják, hogy éppen emiatt a speciális helyzet miatt Bernard Mays lett Emanuel által egyik legjobban edzett bokszoló. A kis Mays tizenkét éves korában már kiemelkedő bunyós volt, bemutatóival elkápráztatta a nézőket. 14-15 éveseknél Mays elnyerte a nemzeti Arany Kesztyű junior Olimpia címeket és ő volt akkor a legkiemelkedőbb bunyós. Elnyerte a "szuper gonosz" becenevet, és legendássá vált a neve az amatőr versenyeken. 72-ben Emanuel megalakította az ESCOT-ot, az Emanuel Steward's Champions Of Tomorrows, vagyis  "Emanuel Steaward holnap bajnokait". Egy olyan szerveződést, ami támogatja a városban még fel nem fedezett jövő bajnokait. Bernard Mays komoly sikere és közismertsége miatt sok más 10-15 éves gyerek, mint egy Tommy Hearns nevű is, beíratkozott a Kronk terembe. Egy másik, Duane Thomas (akkor 13 éves) szintén csatlakozott a Kronkhoz, miután elvesztett egy amatőr mérkőzést egy helyi gyerek ellen. 1973-ban Duane kért egy visszavágót az "ESCOT" szervezésének keretein belül, ami visszavágó Steward egyeztetésén belül létre is jött, és Thomas meg is verte azt a fiút, aki korábban legyőzte őt. Tizenhárom évvel később ez a Duane Thomas a Kronk ötödik professzionális világbajnoka lett.

1972 Stewardnak egy nagy éve volt. Eseményeket promotált bokszban és zenében, alapított egy kozmetikumokkal foglalkozó céget, volt egy kiemelkedő boksz csapata, és a Detroit Edisonnál is előléptették a Speciális Projectek igazgatójává. Azonban Emanuel hamarosan úgy döntött, hogy elhagyja a Detroit Edisont, és az idejét a gyorsan növekvő istállójára és a fiatal bokszolók edzésére fordítja. Miután kilépett a Detroit Edisontól, kemény tapasztalatokat szerzett. Mindenét befektette a kozmetikus vállalkozásba, és az üzlet sikeres is volt. 1973-ban, megütötte a hír, az a vállalat, amelyik a termékeit szállította, bezárta a boltot, mivel tartozásai voltak a  kormányzat felé. Steward túlélő ösztönei még egyszer megakadályozták, hogy elmerüljön. Biztosítási ügynöke javaslatára megpróbált élet és betegbiztosításokat eladni. Újdonsült karrierje hullámhegyei és hullámvölgyei ellenére Steward fenntartotta olyan bokszolóknak egy csoportját, akiket továbbra is rendszeresen edzett esténként. 1974-ben a Kronkos fiúk még mindig uralták a helyi versenyeket. Sok helyi, területi vagy nemzeti versenyen nem volt szokatlan, hogy a döntben egy másik Kronkos bunyóssal kerültek szembe. A Kronkosok erőteljes erő lett a nemzeti színekben. Dwain Bonds volt 1974-ben a nemzeti amatőr nehézsúlyú bajnok, és Bernard Mays szintén nemzeti amatőr bajnok volt.

1975-ben Steward csapata és teljesítménye egyre nőtt, ezzel együtt a kiadások is. A Detroiti polgármesteri hivatal próbált a városi alap egy részéből segítséget nyújtani a gyorsan növekvő pénzügyi terhekhez. Ekkoriban Steward volt az egyetlen edző a Kronknál, ideje és saját pénze nagy részét költötte a Kronk versenyzőire. Csapatdzsekik, felszerelések, utaztatások mellett, Steward hétvégenként általában elektromos munkálatokat végzett el. Olyan helyi üzletemberek, mint Sam Lafata, Roland Gains, Joe Strawder és Willie Horton csodálták Steward rajongását a bunyósaiért, és elkezdtek pénzügyi adományokat és segítségeket gyűjteni a részükre. Latafa és egy másik Detroiti üzletember, Ron Moore aztán később, Detroit belvárosában egy új Kronk Gym épületében is próbált segítséget nyújtani. Ezekben az években Emanuel gyakran kapott hozzátartozóktól, támogatóktól, szállítási és különböző segítségeket. Harvey Moore, aki Emanuel legjobb barátja volt, de azóta már meghalt, szintén sokat áldozott szabadidejéből Emanuelre. Gyakran az egész csapatnak négy tojásos McMuffint osztogatott egy tíz órás hajóút előtt. Vagy mikor az óráját elcserélte benzinért, mikor a csapat hóviharban elakadt az országúton. De volt olyan idő is, amikor a Kronk csapatnak az ablakon át kellett kiosonni egy Las Vegasi motelból, mivel a torna menedzser megfújta az összes lóvéjukat és lelépett. Ezeknek az éveknek a tapasztalatai eredményeképp alakult ki az összetartásuk, hűségük Steward és egymás felé. Néhány alkalommal verekedések alakultak ki más csapatokkal, és ezekben a dulakodásokban gyakran részt vett az edzőjük is, Emanuel Steward. Bármilyen furcsa, de sosem volt semmilyen konfrontáció a csapattagok között, az a tisztelet amit Emanuel beléjük nevelt, nyilvánvaló volt minden gyerekben. Emanuel közeli kapcsolatot tartott fenn a korábbi tanulóinak a többségével is. Soknak, akik soha nem lettek professzionális harcosok, Emanuel gyakran adott némi pénzügyi támogatást a további iskolai oktatásukra. Volt néhány profi is, aki szintén kapott tőle segélyt. Emanuel egy kiterjesztett családként tekintett bunyósaira. Stewardhoz hasonlóan, sokan egy stresszes, apátlan családból származtak. Úgy törődött a bokszolóival, mint ha a saját családjának a tagjai lennének.

1976-ban Hearns, Mickey Goodwin és Rick Jester voltak a Kronk team fiatal olimpiai reménységei. Hearns törött orral bokszolva maradt alul pontozással a nemzeti döntőben az ellen a Howard Davis ellen, aki később végül az olimpiát is megnyerte. Miután két meccset is megnyert az olimpiai válogatón Goodwin, visszalépett, mivel elszenvedett egy mély vágást a szeme fölött. Rick Jester is pontozással kapott ki a válogatón, így a Kronk bunyós(ok) olimpiai induláson való reményei szertefoszlottak. 1976 tavaszán Emanuel hívást kapott egy jó barátjától, Dave Jacobstól, aki a nagyon tehetséges amatőr bokszoló, Sugar Ray Leonard edzője volt. Dave elmagyaráta Emanuelnek, hogy sérülés és politikai problémák miatt Ray felfüggesztés miatt képtelen kvalifikálni magát az olimpiai válogatóra. Leonard utolsó esélye a kvalifikációra az volt, hogy elindul a Keleti Régiós Tornán, aminek még nem volt meg a helyszíne. Emanuel Leon Atchisonnel és Lonnie Batesszel a Detroiti Szabadidő Programtól, és más polgári és üzleti vezetőkkel karöltve, elég pénzt ajánlottak, hogy Detroitba lehessen vinni az eseményt. Detroitban látták vendégül a Keleti Régiós verseny döntőseit, de a városnak nem voltak komoly indulói. Ray Leonard Detroit adoptált bokszolója lett. Edzett a Kronkban, és sok barátra tett szert a Detroiti verseny alatt, amit meg is nyert. Amikor Leonard  bunyózott Cincinnatiban a végső olimpiai selejtezőn, az egész Kronk csapat ott volt és bíztatta őt. Sugar Ray folytatta, megnyerte azt is, majd az olimpiai játékokat is, és egy éjszaka híressé vált. Az olimpiai játékokról visszatérve, Leonard megkapta Detroit város kulcsát. Emanuel és minden Kronkos büszke volt Rayre és a teljesítményére. Leonard az egész karrierje alatt közel maradt a Kronkhoz. Amikor a Floyd Mayweather Sr. elleni mérkőzésére készült 1978-ban, Leonard meghívta Hearnst Marylandbe, hogy edzőpartnerként segítse a felkészülését a mérkőzésre. 1988-ban, amikor Donnie Lalonde ellen készült, meglepte régi Kronkos barátait, amikor betoppant a gymbe és néhány napig ott náluk edzett. A terembe mindenki boldog volt, hogy újra viszontlátták.

A 17 éves Thomas Hearns fizikálisan és eredményeiben is az amatőr "csúcsra" ért 1977-ben. Megnyerte a Nemzeti Aranykesztyűt Hawaiin. Ezen a tornán kiütötte a címvédő bajnok Ronnie Shieldset, aki ellen két évvel korábban veszített. Később, még abban az évben Hearns megnyerte a Nemzeti Amatőr címet az Észak-Karolinai Winston-Salemben. Sugar Ray az elsők között gratulált Hearnsnek a bajnokság elnyeréséhez. Hearns nemzetközi versenyeken veretlen maradt. Emanuel tehetségeit felismerték, munkáját elismerték és őt választották 1977 legjobb amerikai edzőjének. Ökölvívó körökben azt beszélték, hogy soha nem lesz még egy olyan csapat, ami a Kronkhoz hasonló csapatsikert érjen el. 1971 és 1984 között Emanuel az amatőr bokszolóit az öreg cadillacjén szállította. Az arany és piros színű csapat pedig dominált a helyi és nemzeti versenyeken. 1977 végén Steward az akkor 18 éves Hearnsszel egyetértésben úgy döntött, hogy Thomas amatőrként kicsúcsosodott, és nem szükséges megvárni az 1980-as olimpiát. Thomas egyetértett. Eldöntötték, hogy szerezzen valamilyen munkát, hogy segítsen az anyjának Loisnak, vagy kipróbálja a professzionális ökölvívást. Steward megalakította az ESCOT Boxing Enterprises Inc.-t hogy kezelje az üzletet és az új vállalkozást a professzionális ökölvívást. Kapcsolatba lépett John F. Noonan ügyvéddel, hogy fogalmazza meg a szerződéseket maga, Hearns, Mickey Goodwin között. Hearns és Goodwin szülei is jóváhagyták a szerződéseket, így a Kronk bekerült a profi ökölvívásba. Tommy Hearns 1977. november 25-én debütált a profik között. Sugar Ray Leonard kéznél volt, hogy támogassa, promotálja Hearnst és Emanuelt. Ray nem felejtette el a segítséget, amit tőlük kapott, hogy egy évvel korábban megnyerhesse az olimpiát. Három-négy mérkőzés után a kilátogató nézők száma egyre növekedett. A profi boksz Detroitban újra éledt, és a felélesztésében nagy szerepe volt Stewardnak. Tovább folytatódott a növekedés, Steward bunyósai pedig veretlenek maradtak. 1979-ben Emanuel felvett egy helyi női sportújságírót, hogy legyen a Kronk Team publicistája. A hölgyet Jackie Kallennek hívták. Egyre jobban kitanulta és egyre nagyszerűbb munkát végzett. Később Kallen lett a kevés női bokszmenedzserek egyike, pl. a világbajnok James Toney menedzsere is. Ekkoriban került elő Bill Kozerski a Mitchigani Egyetem Fogorvosi szakáról, és testvére Rosanne Kozerski-Brown, akik önként, mint fotósként dolgoztak a Kronkosok mérkőzésein. Bill, a matchmaker Tom Vacával egyetemben elkezdték promotálni a Kronkosok mérkőzéseit a 80-as években. Lane Combs, aki Emanuel egyik legnagyobb támogatója volt, a Kronk team szórakoztatási és társadalmi eseményekért felelős igazgatója lett. Emanuel egyik legjobb barátja és hűséges támogatója volt egészen 2001-es haláláig. Ezekben az években Emanuel képzett szakemberekkel vette körül magát és bővítette csapatát. Az évek folyamán a Kronk orvosi csapatához tartozott Dr. Fred Lawerenz és Dr. Charles Howard az Arizonai Scottsdaleből, Dr. Anthony Daly Jr. Kaliforniából, Dr. Thomas Magnell, és sebkezelőként dolgozott náluk Ralph Citro is. De még számos ügyvéd is, akik a jogi útvesztőkben való eligazodást segítették. Peter Goldfield lett a Kronk hivatalos fényképésze, ifjabb Lloyd Wilson és Rosevelt Seals pedig a tornaterem berendezéseit javították és tartották karban. 1979-ben egy volt nemzeti amatőr bajnok, aki akkoriban amatőr mérkőzéseken bíráskodott az Ohio állambeli Colombusban, kérte Stewardot, hogy menedzselje őt. Kezdetben Steward visszautasította, mondván, hogy ő a Kronk Team alapítója és nem akarja másmilyen bunyósokkal is körbevenni magát. Egy hívás érkezett Ed Williamstől, aki Colombusban amatőröket edzett, akit Steward nagy becsben tartott, és meggyőzte Stewardot, hogy adjon egy lehetőséget a bokszolónak. Ez a fiatal bokszoló Hilmer  James Kenty volt. Kenty és az akkori barátnője Barbara Page és fiúkkal, az ifjabb Hilmer Kentyvel együtt Detroitba mentek, ahol Steward elkezdte őt edzeni és menedzselni. 1980 elején Emanuel kapott egy forró lehetőséget barátjától, Freddie Summerstől, aki Puerto Ricoba ment, hogy amilyen gyorsan csak lehet, Hilmernek összehozzon egy címmérkőzést. Két nappal később, két barátja és Emanuel, aki a dolgok ezen részében tapasztalatlan volt, ült tárgyalóasztalhoz az egyik rutinos címmeccs szervezővel, Pepe Corderoval. Kenty karrierje addigi 16 mérkőzése alatt mindössze egy tízmenetes meccset bokszolt, és kevesebb, mint 2.000 dollárt keresett. Ismét segítettek a barátok. Kentynek végül sikerült összehozni a világbajnoki meccset a WBA könnyűsúlyú címvédő, Venezuelai Ernesto Espana ellen. Espana 27 győzelme mellett mindössze 1 vereséget szenvedett, azt is még pályafutása elején pontozással. Nagyon kemény ütő hírében állt, 23-szor kiütéssel győzött, abból 12-szer mindjárt az első menetben. A megüresedett címet Claud Noel kiütésével szerezte meg, és rá két hónapra már meg is védte azt, szintén kiütéssel Johnny Lira ellen. Kenty 16 győzelmet jegyzett veretlenül, de csak középszerű ellenfelei voltak.

1980. március másodikán került sor a mérkőzésre a Detroiti Joe Louis Arénában. A 13 ezer néző között az első sorokban ott ült az aréna névadója, a híres "Barna Bombázó" is. Kenty nem volt egy túl erős fizikumú, úgyhogy Steward azt találta ki neki, hogy már a mérkőzés legelejétől legyen agresszív, támadólag lépjen fel és ezzel meglepheti a támadó stílusú ellenfelét. Így is történt. Kenty kemény kombinációkkal támadt rá a bajnokra, azonban egy kemény ütésváltás után mégis ő került padlóra az első menet közepén. Gyorsan kitisztult és folytatta az egressziót. Gyorsabb és technikásabb volt, mint ellenfele, a bajnokot a mérkőzés nagyrészében hátrálásra kényszerítette. Espana bár veszélyes maradt az ütésváltások közben, de ahogy teltek a menetek úgy fáradt és látszott egyre tanácstalanabbnak. A 9. menet utolsó fél percében Kenty a köteleknél elkapta egy véget nem érő sorozattal és lefiniselte ellenfelét és lett a WBA világbajnoka. 1980. március másodikán, nyolc évvel később, hogy Emanuel otthagyta a Detroit Edison vállalatot, megszületett a Kronk első profi világbajnoka, Hilmer Kenty személyében. Tommy Hearns, 24-0-ás rekorddal ekkor már közismert név volt, hamarosan ő is lehetőséget kapott a nagy tesztre Pipino Cuevas ellen. 1980. augusztus 2-án Hearns egyetlen jobbkezessel kegyetlenül kiütötte a 2. menetben a WBA váltósúlyú világbajnokát, hogy Detroitba vigye a címet. 1979-ben Ray Leonard, 1980-ban pedig Hearnst választották az év bokszolójának,  a New Yorki Boksz Szakírók Szövetsége pedig Emanuelt az év menedzserének. A Kronk, domináns névvé vált a sportban. Hearns háromszor védte meg a koronáját, miután a 14. menetben vezető helyzetből, döntő fölénnyel kikapott a volt edzőtárstól és baráttól, Sugar Ray Leonardtól. Ekkoriban a sportmédia felismerte Emanuelnek az arany szín iránti hajlamát, különösen  az aranyszínű személygépkocsikat, és a bokszolókat, akik aranyszínű felszereléseket hordtak. Ben Greene a New Yorki író, Stewardnak az "Az Aranyfater" gúnynevet adta, ami ráragadt. 1982 végére Steward egy újabb címmérkőzés felé manőverezte Hearnst, aki 15 menetben pontozással legyőzte a puerto ricoi Wilfred Benitezt. Hearns világszerte híressé vált, és számos sztorit adott a sportlapoknak, akik Stewardot a boksz egyik legforróbb edzőjének nevezték, és tisztelték függetlenségét és becsületességét. A nyolvanas évek elején az Arizoniai Phoenix a Kronk bunyósok második otthona volt. Gyakran vonatoztak oda és bunyóztak ott. A Phoenixi meccseket Steve Eisner promotálta, egy volt Detroiti, aki Stewardot már akkor ismerte, amikor az a junior olimpián indult még bokszolóként. A Kronk Boksz Csapat állandóan terjeszkedett és elkezdett az istállójukhoz új és újabb bokszolókat vonzani. 1983-ban Mark Breland, Tyrell Biggs (aki legyőzte Lennox Lewist a 84-es olimpián) és Pernell Whitaker is Kronkban készült az 1984-es olimpiára. De már korábban ott volt Frank Tate és Stevie McCrory is. Valamennyien arany érmet nyertek az 1984-es olimpián. 1983-ban Aaron Pryor maga kérte fel Stewardot, hogy készítse fel az Alexis Arguello elleni visszavágóra, mivel edzője, Panama Lewis akkoriban börtönbe került. Steward az amatőr időkből már jól ismerte Pryort, a trenirozás mellett sokat beszélgettek, mentálisan is foglalkozott vele, mint általában az összes tanítványával. Pryor az első mérkőzést állítólag meg nem engedett szerek használatával nyerte, azonban most megmutatta, hogy Stewarddal a háta mögött, képes azok nélkül is legyőzni ellenfelét. A Kronk csapat folyamatosan tovább nőtt. Duke Durden, a Nevadai Atlétikai Bizottság volt elnöke és a Don King Productions volt alelnöke igazgató lett a Kronkban, aki nagyszerű munkát végzett, hogy a csapat zavartalanul működhessen. A Kronk Gym plusszban számos bunyósnak lett felkészüléskor a helyettesítő tornaterme. Bunyósok sereglettek oda, hogy magukba szívhassák az egyik legjobb edző tudását. A New Yorki Billy Giles, aki a nemrég elhunyt, idősebb  Hector Camachot menedzselte, első 13 mérkőzéséig a Kronkban tréningeztette bunyósát. 1983. augusztus 13-án Milton "IceMan" McCrory is felért a játék csúcsára, miután legyőzte a walesi Colin Jonest, hogy váltósúlyban WBC világbajnok legyen. 1984. június 15-én Hearns két láványos menetben brutális módon kiütötte Roberto Durant, amiért a szakértők újra a világ legjobb bokszolójának választották. A közönség most egy mérkőzést követelt közte, és a félelmetes középsúlyú világbajnok, Marvin Hagler között. Steward 1973-óta volt Haglerrel barátságban, és nagy tiszteletet érzett irányába mind bunyósként, mind magánemberként.

1985. április 15-én Las Vegasban,  a Cézárok Palotájában Hearns és Hagler a boksz történelem talán legjobb, legizgalmasabb és leggyilkosabb 3 menetét produkálta. Az első menetben Hearns keze eltört ellenfele kőkemény fején, de nem állt le a támadásban. Hagler keményen visszavert ellenfelének, megsebezte Hearnst, de mint minden Kronkos harcos megtestesítője, nem futamodott meg a küzdelem elől, nem adta azt fel, hanem az utolsó leheletéig küzdött, ahogy azt Emanuel bele nevelte a bunyósaiba. Ez azonban ott és akkor kevés volt. Bár Hearns vesztett Hagler ellen, azonban a 80-as évek közepén a Kronknak olyan bajnokai voltak, mint: a nagyváltósúlyú WBC bajnok Duane Thomas, a WBC váltósúlyú világbajnok Milton McCrory, a WBA nagyváltósúlyú világbajnok Mike McCallum és a könnyűsúlyú IBF bajnok Jimmy Paul. Az olyan kábel TV óriás, mint a Showtime előszerettel közvetítette néhány Kronkos bunyós profi debütálását is. 1987. március negyedikén Hearns kiütötte a 10. menetben a brit címvédő Dennis Andriest, hogy elnyerje a WBC félnehézsúlyú koronát, és ezzel megszerezze a harmadik különböző súlycsoportban a világbajnokságot. Andries elveszítette a címet, de lenyűgözte Steward edzői képessége, és így a harmincas évei végefelé megkérdzte Stewardot, hogy edzené-e őt. Megbeszélték és megegyeztek. Andries mostantól Kronkos bunyós lett, Hearns lemondott a félnehézsúlyú címről, így Andries esélyt kapott, hogy visszaszerezze a bajnokságot. Denis Detroitba költözött és elkezdett edzeni a Kronk Gymben. 1987 októberében Hearns lejjebb lépett és 4 menetben Juan Roldan kiütésével elnyerte a középsúlyú címet, és immár négy különböző súlycsoportban lett bajnok. Andries 1988-ban Tony Willis ellen visszanyerte a félnehézsúlyú világbajnoki címet, amit Emanuel lánya, Sylvia promotált. Andries később elvesztette a címet az ausztrál Jeff Harding ellen, de végül legyőzte Hardingot a visszavágón, és lett háromszoros világbajnok. Steward úgy beszélt Andriesről, hogy ő volt az a bunyós, aki bár szerény tehetséggel rendelkezett, de a lehető legtöbbet kihozta magából. 1988-ban Steward találkozott Richard H. Davimosszal, egy sikeres üzletemberrel, aki pénzügyileg támogatta Steward új bunyósait. Steward megegyezett Davimosszal, hogy a fia lesz a bunyósok menedzsere. Közösen alárírtak egy szerződést a fiatal bokszolókkal. A 88-as csapatban benne volt Leeonzer Barber, Frankie Liles, Michael Bentt, Adam Garland, Gerlad McClellan, Oba Carr, Jemal Hinton, Donald Stokes, Stanley Longstreet, Anthony Jones és Michael Moorer. Steward bámulatos sebességgel mozgatta a fiatal csoportot. Oba Carr pl 18 évesen közismert név lett. E sorok  írójához akkoriban vezették be a kábeltévét, ami lehetőséget nyújtott neki a nyugati csatornákon sugárzott bokszmérkőzések megnézéséhez. Akkor láthatta élőben bunyózni az aktuális profi feltörekvőket is. Carr is ilyen volt, írónk tudta, hogy a Kronkos bunyósoknak óriási a hírnevük, és így is figyelt rájuk. Carr egy nagyon jó mozgású, ügyes, nagyon gyors öklöző volt, úgy gondoltam hogy tuti profi világbajnok lesz. Azonban jött egy fiatal puerto ricoi-i bajnok, név szerint Felix Trinidad, aki ellen a gyorsaság és a technika nem volt minden, és idő előtt alulmaradt ellene.

1988 decemberében, mindössze csak 9 hónappal később, hogy profinak állt, Michael Moorer legyőzte Ramzi Hassant, hogy a WBO félnehézsúlyú világbajnoka legyen. Nem sokkal később Moorer, Mike Tysonnal, Sugar Ray Leonarddal és Michael Nunnal egyetemben a Ring magazin címlapján szerepelt. Steward egy komoly ütőerejű félnehézsúlyút nevelt belőle, a félnehézsúlyú kategóriában Moorer valamennyi mérkőzését idő előtt nyerte meg. Ekkor Emanuel egyik legjobb segédedzője az a korábbi pehelysúlyú Luther Burges volt, aki egyszer Willie Pep ellen is mérkőzött. Azonban Burges sokszor bonyolódott vitába a Kronk bajnokaival. 1988-ban a WBA közgyűlésén Pepe Cordero és mások is jelezték Emanuelnek, hogy ki fognak válni a szervezetből és egy új szervezetet alakítanak. Megkérdezték Emanuelt, hogy valahogyan tudna-e nekik segíteni. Steward egyetértett velük, és pénzügyi segítséget nyújtott az első gyűléshez. A következő héten befejezték a papírmunkát, és ezzel megszületett a WBO (World Boxing Organization). 1988 novemberében Hearns mérkőzött az első WBO által szankcionált címmérkőzésen James Kinchen ellen nagyközépsúlyban. Hearnst leütötték a mérkőzésen, de felállt és legyőzte bátor ellenfelét. A barát, Don Turner ajánlotta be Stewardhoz John David Jacksont, hogy menedzselje a fiatal balkezes versenyzőt. Turner és Emanuel a nap 24 órájában dolgoztak, hogy összehozzanak egy címmeccset Jacksonnak. 1988. december 8-án Jackson legyőzte Lupe Aquinot, hogy elnyerje a WBO nagyváltósúlyú címét, és hogy egy újabb öv kerülhessen a Kronkos gyűjteménybe. A bunyósok trenírozásában segített Tommy Brooks és Stacy McKinney is. (Mindketten később Mike Tysonnal dolgoztak) 1988-ban Sugar Ray Leonard egy visszatérő mérkőzésen kiütötte Donnie LaLonde-ot, év végén az ökölvívás rajongói már egy lehetséges Leonard VS Hearns visszavágóról beszéltek. A tárgyalások a felek között 24 hétig tartottak, de semmit nem véglegesítettek. Bonyolult volt a megegyezés, a legjobb bokszüzletemberek és azok egói ütköztek, nem tudtak megegyezni. 1989 napjaiban Emanuel úgy döntött, hogy közvetlenül lép kapcsolatba Sugar Ray-el. Telefonos beszélgetésük után órákkal, Steward megérkezett Leonard fényűző palotájába Marylandbe. Egyedül, hogy csupán ketten megegyezzenek. Emanuel megkérte, hogy tekintsen el a szerződés visszavágós záradékától. Az ökölvívás üzletemberei még most is azon töprengenek, hogy hogyan sikerült Emanuelnek a megegyezés, ami nekik sehogyan sem jött össze. Steward, "egyszerű, józan gondolkodása" volt a kulcs, hogy az egyezség létrejöhetett. Mindkét név aláírta a szerződést, Stewardnak most már csak egy promotert kellett találnia. Választása a régi barátjára Bob Arumra és az ő Top Rankjére esett. Országos sajtókörutat szerveztek, hogy bejelentsék a küzdelmet.

Hearns és Leonard 1989. június 12-én másodszor mérkőzött meg egymással. A WBC nagyközépsúlyú címért mérkőztek, de elsősorban inkább a két szupersztár presztízse volt a tét. A "Háború" fantázia nevet kapta az esemény, és az egész világon széles nyilvánosságot kapott, sok TV társaság élőben közvetítette a Nevadai Las Vegasból. A meccset egyébként néhány hónappal később, felvételről még a magyar TV is leadta. Hearns irányította a mérkőzést, kétszer le is küldte Leonardot. Az utolsó, a 12. menet után mikor a döntetlent bejelentették, pfujolt a tömeg, tudták, hogy ott, aki győzött, az a Kronkos nadrágos volt. Leonard azóta nyíltan elismerte, hogy azon az éjszakán Hearns volt a jobbik harcos. Emanuel erőfeszítéseit díjazta a Boksz Írók Szövetsége is, és újból neki ítélték az "Év menedzsere" címet. Nem sokkal ezután Hearns úgy döntött, hogy keres egy jobb menedzsert és elhagyja Stewardot. Egy Kronkos alkalmazott beszélte tele a fejét, hogy neki már nincs szüksége Stewardra vagy a Kronkra. 90 elején, akkoriban mikor Hearns elhagyta a Kronkot, Emanuel jónéhány bunyósa hasonlóan cselekedett. Emanuel legmegbízhatóbb edzői közül az egyik elárulta őt, fondorlatos módon igyekezett tönkretenni Emanuel Kronk birodalmát. Nem sokkal ezután Emanuel már csak néhány bunyóst talált maga mellett. Kemény idők voltak ezek, Emanuelt, számos úgynevezett barátja hagyta el. Akik maradtak, igazi támogatást és barátságot nyújtottak, mint pl. Don H. Barden, Detroit egy sikeres üzleti vállalkozója ill. Perry Mandera a Chicagoi üzleti mogul. Emanuel elkezdte újjáépíteni a Kronk személyzetét. 1993-ban Ted Fields, aki a Kronknál dolgozott, meggyőzte Kevin Wynnet a fiatal ügyvédet, hogy dolgozzon Emanuelnek. Wynn a nagy munkát kezdetben jogtanácsadással kezdte, majd később Emanuel teljes ügyvédi ügyeinek az irányítását átvette, köztük annak az étteremnek a jogi képviseletét, amit Steward nyitott Detroit belvárosában. Kevin Wynn végül áttelepült New Yorkba és a Madison Square Garden sport alelnöke lett. A Kronk még sok más változáson is keresztül ment, bunyósok távoztak, néhányan maradtak, de Steward azt mondta, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Gerald McClellan volt az egyik ilyen, aki Stewarddal maradt, Steward otthonában lakott, és ő is főzött Geraldnak. McClellan egy rettenetes ütő volt, az akkor bebörtönzött Mike Tyson a világ legjobb bokszolójának nevezte. És igen, McClellan amatőrként még Roy Jonest is állítólag alaposan megverte. 1993 májusában a Kronkos Gerald McClellan kiütötte Julian Jacksont és elnyerte a WBC középsúlyú világbajnoki címét. Steward és Gerald ezekben az időkben nagyon sikeres volt együtt. McClellan nevéhez fűződik a legrövidebb világbajnoki meccs, amikor 20 másodperc alatt lebombázta Bellt. Gerald a középsúly legkeményebb ütője volt, egészen addig, míg 1995-ben egy tragikus mérkőzésen Nigel Benn ellen maradandó sérüléseket szenvedett és soha többé nem léphetett ringbe. Arra a mérkőzésre Geraldot már egy másik, sokkal rutintalanabb edző készítette fel és állt a sarkában. Biztosra nem lehet kijelenteni, hogy mi lett volna ha, de ha Steward van ott McClellan sarkába, talán nem végződik tragédiával az a mérkőzés. Bár Steward bunyósainak a többsége már távozott, de szaktudását elismerték, de közben kívülről is kérték a segítségét. 1993-ban a rapper M.C. Hammer kapcsolatba lépett Emanuellel, aki megkérdezte, hogy segítene-e Evander Holyfieldnek visszanyerni a Bowe ellen elvesztett bajnokságát. Egy rövid találkozó után Steward beleegyezett, hogy elfogadja a kihívást. Holyfieldet felkészítette és szembeállították Boweval egy visszavágóra. Első küzdelmük alatt, egy évvel korábban Bowe legyőzte Holyfieldet és elnyerte a nehézsúlyú világbajnokságát. Steward tudta, hogy Bowenak mégjobb a jabje, mint Holyfieldé, nagyobb és erősebb is nála, jobb belharcos. Bowe a Hall of Famer edző Eddie Futchcsal a sarkában alakította ki a stratégiát. Holyfield és Steward oddsai voltak esélytelenebbek a győzelemre. Steward órákon keresztül tanulmányozta Bowet a felvételekről, amíg el nem tervezett egy taktikát, ami biztosíthatja Holyfieldnek a győzelmet. Steward szerette Holyfield szökdécselését, eligazította, hogy táncoljon, szökdécseljen, aztán két menet után térjen vissza a "táncparkettről". Steward azt mondta Holyfieldnek, hogy a ritmus lesz a győzelem kulcsa Bowe ellen. A Bowe elleni visszavágóra való tréning, nem volt hagyományos. Steward mindössze 36 menetet sparringoltatott Holyfieldel, ami szokatlanul kevésnek számított. Helyette viszont sok-sok órán keresztül dolgoztak a lábmunka és a technika csiszolásán. Együtt mozogtak a ringben, ahol közben sorra vettek minden lehetséges forgatókönyvet. Az edzőtábor fizikálisan teljesen kimerítette Stewardot, de tudta, hogy a nehéz munka meghozza gyümölcsét. Az edzőtábor alatt Hearns kapcsolatba lépett Stewardal és megkérdezte tőle, hogy mi lenne, ha újra menedzselné őt. Emanuel igent mondott, és egyetértve, hogy Thomas a Holyfield VS Bowe visszavágó előprogramjába bekerülve nézzen szembe a korábbi olimpiai aranyérmes és profiként veretlen Andrew Maynarddal. Azonban a közönség Hearns inaktivítása és kora miatt arra számított, hogy Maynard legyzőzi őt.

1993. november 6-án a Las Vegasi Caesars Palaceben Steward és Hearns kapcsolata a régi időket idézte. Hearns Maynardot az első menetben kiütötte. Az éjszaka folyamán aztán Holyfieldet is hozzásegítette, hogy visszaszerezze elvesztett koronáját. Holyfield körbe mozogva a ringben semlegesítette Bowe erősségeit, miközben pontosan végrehajtotta a kidolgozott stratégiát. Steward ekkoriban a legtiszteletreméltóbb menedzser és edző volt a bokszban. Emanuel és Holyfield útjai ezután elváltak, mivel fizetési vita alakult ki közte és a Holyfieldet menedzselő csapat között. Hamarosan Don King közelített Emanuel felé, hogy edzené-e pártfogoltját, Julio Cesar Chavezt a korábbi bajnokot, aki az őt detronizáló Frankie Randallel készült visszavágózni. Steward beleegyezett, hogy felkészíti Chavezt és kidolgozza a titkos tervet. 1994. május 7-én Chavez legyőzte Randallt, hogy visszanyerje bajnokságát. A gála felvezető  programjában a korábban már említett Gerald McClellan az első menetben úgy ment át a szintén brutális ütő Julian Jacksonon, mint forró kés a vajon. Emanuelt pedig már-már varázslónak tekintették, hiszen akit ő edz, "mindig az a győztes". 1994-ben Don King lekötött egy címmeccset az egyik nehézsúlyú top versenyzőjének, Oliver McCallnak. King lekötött egy olyan mérkőzést, ahol Oliver McCall szembenéz a veretlen WBC nehézsúlyú világbajnok brit Lennox Lewisszal. McCall odaköltözött Detroitba, ahol Emanuel csiszolt a készségein és felépítette az önbizalmát is. Oliver élvezte ezt a Detroiti időszakot, nappal edzett a Kronkban, esténként pedig énekelt Emanuel éjszakai klubjában. Ennek a két dolognak a keveréke, és Steward, kihozta a legjobbakat McCallból. Ennek ellenére a bevonuláskor erősen esélytelenként lépdeltek a ring felé, de néhány perccel később egy elkábító ütés rázta meg Lewist és a szurkolóit az Angol Királyság holdudvarában, Londonban. A meglepetést követően Lennox átszervezte csapatát és megkérdezte Emanuelt, hogy elvállalná-e részére a menedzseri és a vezetőedzői teendőket. Emanuel az 1984-es olimpián találkozott először  Lennoxszal, aki majdnem hozzá szerződött le 1989-ben amikor profinak ment. Emanuel szerette Lewis személyét, és beleegyezett, hogy edzi őt. Steward leköszönt Oliver McCall mellől, aki most a nehézsúlyú címet birtokolta. Steward úgy döntött, hogy Lennoxra a teljes figyelmét szenteli, miközben megesküdött, hogy segít neki végül visszanyerni a nehézsúlyú bajnokságot. Emanuel bezárta a népszerű éttermét/night clubját a Detroit belvárosában lévő "Emanuel Steward Placcot". 1995 májusában volt Lewis első küzdelme Steward irányítása alatt, ahol kiütötte a veszélyes Lionel Butlert az 5. körben. A következő két év folyamán Steward átalakította Lewist egy tökéletes harcossá, és 1997. február 7-én Lennox szembenézett Oliver McCallal egy visszavágón. Lewis öt meneten keresztül büntette McCallt, aki a szurkolók megdöbbenésére egyszerűen feladta a találkozót. Az igazsághoz tartozik, hogy az amerikai labilis mentális állapotban lépett ringbe, erről azonban már nem Lewis és Steward tehetett. Emanuel népszerűsége a csúcson volt. Majdnem minden lehetséges díjat besöpört a sportágban, és 1996-ban beiktatták a Nemzetközi Boksz Halhatatlanok Csarnokába. Számos nagy név közelített felé a boksz szakmából, hogy megszerezzék tőle a részükről még hiányzó szaktudást. 1997-ben Emanuel elfogadta, hogy Oscar De La Hoya edzéseit vezesse. Steward segített Oscarnak a David Kamau és a Hector Camacho elleni mérkőzéseken. Emanuel és Oscar ugyan jól kijött egymással, azonban Steward Oscar tanácsadói küzül vitatta néhányuknak az álláspontját a tréning technikákkal kapcsolatban. Útjaik így elváltak. A következő évben Steward főleg Lewisra összpontosított, de nyitottak egy Kronk Gymet a Kaliforniai Big Bearben, ahol Lewis is a címvédései előtt edzett néhányszor. De felkészülésükkor néha olyanok is használták a tornatermet, mint: Sugar Shane Mosley, Fernando Vargas, Roberto Garcia, Johnny Tapia, Shannon Briggs vagy Floyd Mayweather jr. 1999-ben Emanuel megosztotta az idejét a boksz két akkori szupersztárja között. Elkezdte edzeni "Prince" Naseem Hamedet és folytatta kapcsolatát Lennox Lewisszal. 1999. március 13-án Lennox újra találkozott egy korábban Steward által is edzett harcossal, Evander Holyfielddel, hogy eldöntsék, hogy ki a világ legjobb nehézsúlyú bokszolója. Lennox irányította a mérkőzést, de idegenben, a kinn lévő nézők közül sokan nem kedvelték, így a pontozók végül döntetlenre szabályozták a meccset. A nagyon ellentmondásos döntést miatt még szövetségi vizsgálat is indult. 1999. április 10-én Steward ott volt Angliában Thomas Hearnsszel, aki profiként első alkalommal mérkőzött Angliában. A küzdelem előtti nap Stewardot megkérdezte a "Herceg" Naseem Hamed, hogy dolgozna-e a sarkában a Paul Ingle elleni címvédése alatt. Hamed tudta, hogy Steward maga mellé állítása nagy reklám lenne. Steward belement, főleg a publicitás miatt. Hamed azonban kezdte elveszíteni a mérkőzést a kései menetekben, amikor instrukciót kapott Stewardtól, hogy üssön hátsókezes, vagyis balegyenest. Naseem követte Emanuel utasításait és kiütötte Ingle-t a 10. menetben és megvédte a pehelysúlyú koronáját. Ezzel Steward és Hamed között elkezdődött egy két éves kapcsolat. Ezen az éjszakán a Kronkos Thomas Hearns, akkor már 40 évesen, történelmi győzelmet ért el, hogy legyőzte Nate Millert az IBO cirkálósúlyú címért, és ezzel a hatodik különböző súlycsoportjában is "vb" címet gyűjtött be. Steward ekkor a két legnagyobb nevű bunyóssal dolgozott, és mellette létrehozott egy másik Kronk termet az Ohio-beli Clevelandben. A Clevelandi Kronkot elsősorban gyerekek használták, a kölykök aztán 2 éven belül kimagaslottak a nemzeti amatőr versenyeken. 1999 novemberében Lennox Lewis és Eander Holyfield újra találkozott, hogy eldöntsék, hogy ki az igazi vitathatatlan. Lennox egy szoros mérkőzésen felülkerekedett és győzött most immár hivatalosan is pontozással. Ez egy nagy győzelem volt nem csak Lennoxnak, hanem Emanuelnek is. 2000-ben Emanuel és Lewis együtt folytatták a sikereket, abban az évben négy címvédéssel. A Kronk amatőr team is gyorsan virágzott, néhány amatőr sztár, időnként professzionális bajnokok sparring partnereként fejlesztették a készségeiket. A 2001-es esztendő hozott néhány meglepetést. Steward és a Hamed kacsolata stresszessé vált, a Hamed csapat nem hallgatott Emanuelre, vagy nem követték a tanácsait, így megfeszült a kapcsolatuk. Az edzőtábor alatt Steward eldöntötte, hogy akár győz, akár veszít, de a Barrera elleni küzdelem után elhagyja Hamedet. Április elején Hamed veszített Barrera ellen, Emanuel elhagyta. Hamed abban az évben már nem is mérkőzött többször. Bár útjaik szétváltak, Steward a későbbiekben is úgy vélte, hogy Hamed volt az egyik legnagyobb természetes tehetséggel megáldott bokszoló, és úgy gondolta, hogy helyes tréninggel minden idők legnagyobb pehelysúlyúja lehetett volna a történelemkönyvekbe. Steward Naseem ütőerejét is nagyon nagyra tartotta. Azt mondta róla, hogy ő volt a legnagyobb ütőerejű a méreteihez képest, akit valaha látott. 2001. április 21-én Lennox Lewis egy együtéses KO vereséget szenvedett Hashim Rahman öklétől. Steward először maradt professzionális világbajnok nélkül. A KO magazin szalagcíme hozta: "A Kronk varázsló elvesztette varázslatát?" A kritikusok erős véleményeket formáltak, azonban Steward azonnal megkezdte a helyreállítás felé vezető utat. Szerveztek egy visszavágót Lewis és Rahman között  november 17-ére. Steward és Lewis visszamentek a Pocono hegységben lévő edzőtáborba Pennsylvaniába és nyolc hosszú héten át dolgoztak egy olyan stratégián, ami újra a csúcsra viszi őket. Steward tudta, hogy ha Lewis vissza akarja nyerni a publikum tiszteletét, akkor nem csak győznie kell, hanem látványosan kell győznie. A küzdelem 4. menetében Lewis elengedett egy halálos jobbkezest Rahman állkapcsára, ami ki is ütötte őt. Rahman kiterült a ring vásznán, Emanuel és Lewis pedig elhallgattatta a kritikusaikat, hogy már túl vannak a legjobb napjaikon. Steward lett a 2001-es év edzője a WBA szervezet szerint, Lennoxot pedig újra a világ legjobb nehézsúlyú bokszolójának ismerték el. Egy Mike Tyson elleni szuper mérkőzés volt látható a horizonton. Egy hírhedt sajtótájékoztató után, ahol Tyson megharapta Lewis lábát, 2002. június 8-án létrejött a szuper mérkőzés.

Emanuel egy sok millió dolláros egyezséggel próbálta Detroitba vinni a mérkőzést, de ez elhalt a bonyolult kacskaringós útvesztőkben, így a mérkőzés a 20 ezer férőhelyes Pyramid Arénában került megrendezésre a Tennessee-i állambeli Memphisben. Steward és Lewis Poconóban készültek, a tréningtábor kiválóan sikerült. Steward 20 éve ismerte Tysont és pontosan tudta, hogy milyen stratégiát kell ellene bevetni. Steward azt mondta Lewisnak, hogy hátráljon el Tyson elől, de legyen agresszív, mivel számos bunyós már ekkor beijed Tysontól. A harmadik menettől Lewis kezdte átvenni az irányítást, fizikálisan büntette őt, majd a nyolcadik menetben kegyetlenül kiütötte, amivel megerősítette pályafutása hagyatékát. Steward lett az egyik legtiszteletreméltóbb személy az ökölvívó iparban. A 90-es években számos bokszoló a nagy mérkőzései előtt kérte fel, hogy segítsen nekik újra indítani, vagy feléleszteni, vagy kijavítani a karrierjüket. Emanuel lett a bokszban egy felbérelt fegyver, vagy ahogy a Sports Illustrated nevezte, "Mr Fix It", vagyis "Mr Kijavító".  Lewis a Tyson elleni győzelem után már csak egy mérkőzést bokszolt, 2003-ban Vitali Klitschko ellen, majd visszavonult a versenyzéstől. A mérkőzés meglehetősen szorosra és véresre sikeredett, ami megosztotta a szurkolókat. Egy esetleges visszavágó eloszlathatta volna a kérdéséket, azonban az soha nem jött létre. Emanuel a miértre egyszer azt mondta: "Néha az ember a dicsőségért és a pénzért bokszol, de azt mondtam Lennoxnak, hogy a visszavágóval tartozunk Vitalijnak és a szurkolóknak is. Egyetértett velem, de amikor elkezdtük volna szervezni, a felesége közölte vele, hogy "Nem fogsz bokszolni, és kész!". Hiába szerette volna Lennox is a meccset, amikor megházasodtak, megígérte, hogy nem bunyózik többet, az asszony pedig kihasználta ezt a felelőtlen kijelentését." Ugyanebben az évben történt, hogy az akkor még az Universum Box Promotion WBO nehézsúlyú világbajnoka Wladimir Klitschko, egy katasztrofális kiütéses vereséget szenvedett a dél afrikai Corrie Sanders ellen. A vereség megrázó volt, Klitschkot újra kellett építeni. Wladimir hamarosan megvált az addigi edzőjétől és Emanuel Steward trenirozása mellett kezdte újra a boksz karrierjét. A közös bemutatkozásuk Lamon Brewster ellen nem éppen a legjobbra sikerült, mivel Klitschko bár jól kezdett, de az 5. menetre teljesen elkészült az erejével. A menet végére nagy verést kapott, a mérkőzésvezető pedig nem engedte neki a küzdelem további folytatását. Azonban a munkát folytatták és egészen Steward haláláig együtt maradtak. 2005-ben Klitschko többször nehéz helyzetbe került a veretlen Samuel Peter ellen, de végül pontozással sikerült legyőznie ellenfelét. 2006 áprilisában Chris Byrd kiütésével Klitschko elnyerte az IBF nehézsúlyú címet így újra világbajnok lett, Steward pedig újra egy nehézsúlyú világbajnok edzője. Tovább csiszolta Wladimir készségeit, és a következő években begyűjtötték az IBF mellé a WBA és WBO címeket is, Klitschko pedig azóta nem veszített. Emanuel a 2000-es években Klitschko mellett  folyamatosan foglalkozott fiatalokkal is, mint pl. Johnathon Banksszel vagy Andy Lee-vel. Sikerei és marketingstratégiája lehetővé tette, hogy a Kronk több híres boksztermet nyisson meg a világban. 2001-ben megnyilt egy Kronk gym Londonban, majd ezt követte 2004-ben Írországban a Belfast Kronk Boxing Club elindulása. A szépen és tagoltan beszélő Emanuel a Showtime, a TVKO és más TV hálozatoknál, másodállásban szakértő kommentátori feladatokat is ellátott. Nézetei és véleményeit mindig nagy tiszteletben tartották a sportban. 2001-ben a HBO Sportsszal írt alá egy hosszabb távú kapcsolatot és lett tagja a Larry Merchant és Jim Lampley féle csapatnak. Steward a sok év alatt összebarátkozott a HBO Sports elnökével, Ross Greenburggel. Ezen kívül 2001 januárjában pl. a színész Wesley Snipes kérte fel, hogy tanítson neki különböző ökölvívó mozdulatokat az Undisputed című filmjének szerepéhez. 2001 novemberében átvette a női bokszoló, Lucia Rijker edzéseinek az irányítását. Idejét és energiájának a nagyrészét a Kronk amatőr bunyósai kötötték le. A Kronk csapat volt Clevelandben, Flintben, Saginawban és Buffaloban. És tervek születtek, hogy a Kronk termek hálozata bővüljön ki Cincinnatira, Philadelphiára, Las Vegasra, Los Angelesre, Dallasra és New Jerseyre. És tervben volt egy Detroiti, a minden addiginál nagyobb és jobb terem kiépítése. 2002 februárjában az USA Amatőr Boksz Szervezete felkérte Emanuelt, hogy vállalja el a nemzeti csapat vezető edzői posztját. Steward felügyelte a z amerikai csapat tréningjeit, és felkészülésüket a 2004-es Athéni Olimpiai Játékokra. Közben a Kronk tornatermek is gyarapodtak, közben egy sor online boltban megvásárolható ruházattal, sapkákkal, pólókkal, kabátokkal is népszerűsítették a Kronkot. Néhány hónappal ezelőtt a betegsége miatt már nem tudta személyét adni a HBO-s közvetítésekhez, majd kórházba került. A szivárgó hírek alapján a kívülállóknak úgy tűnt, hogy nem annyira súlyos a dolog, de miután megműtötték, nem sokkal később jött a boksz világát letaglózó hír, hogy életének 68. életévében, 2012. október 25-én elhunyt. Utolsó útjára többek között olyan világnagyságok kísérték el, mint: Lennox Lewis, Wladimir Klitschko, Thomas Hearns, Iran Barkley vagy Evander Holyfield...

Emanuel a menedzseri és az edzői tehetségét úgy érezte, hogy istentől kapta ajándékba. Munkaidő beosztása napi 14 órából állt. Hobbija a horgászat, kosárlabda, lassú softball, kártyajátékok, tánc, számítógép, sütés-főzés (rendszerint a bunyósai számára) volt. A Kronk bokszolók mindig is jobban szerettek edzeni az eredeti, Kronk Szabadidő Központ forró alagsorában, Detroitban. Úgy érezték, hogy a meleg, alacsony oxigéntartalmú környezet segít kontroll alatt tartani a súlyt, növeli az állóképességet és minimalizálja a sérüléseket. Azt beszélték, hogy annak az alagsori tornateremnek egy bűvös aurája volt. Kevés bunyós veszített, aki abban az eredeti Kronk Gymben készült. A Kronk Szabadidő Központ épülete még mindig a McGraw Street 5555-nél helyezkedik el, ez ma egy lelakott környék délnyugat-Detroitban. A tornaterem nem sokat változott az évek folyamán, de a környezete mára lepusztult és terem is bezárt. A Kronk sok nyugtalan fiúnak nyújtott otthon helyett otthont, és ebben a tikkasztó tornaterembe találtak stabilitást. Számos Kronk harcos tért oda vissza időnként, hogy újra formába lendüljenek. Álljon itt a teljesség igénye nélkül néhány név A KRONK tiszteletére a legnagyobb bunyósok közül, akik edzettek is valamennyit a Kronk Gymben: 1975-ben még Muhammad Ali is tréningezett ott egy keveset,  a lánya is, Laila, Leeonzer Barber, Alexis Arguello, Tyrell Biggs, Jackie Beard, Pernell Whitaker, Paulie Ayala, Tyrone Trice, Wilfredo Benitez, James Toney, Michael Bentt, Donald Stokes, Trevor Berbick, Omar Sheika, Dannell Nicholson, Hurley Snead, David Braxton, Jimmy Paul, Frank Tate, Dennis Andries, Duane Thomas, Graciano Rocchigiani, Mark Breland, Shannon Briggs, Michael Nunn, Leroy Murphy, a McCrory testvérek, Milton és Steve, Matthew Saad Muhammad, Vince Phillips, Bernard Mays, Hector Camacho, Errol Christie, Hilmer Kenty, Tommy Hearns és a fia Ronald, Mike McCallum, Oba Carr, Johnny De La Rosa, George Foreman, Bronco McKart, Gerald McClellan, Bernard Harris, Michael Moorer, Tom Johnson, a Mayweatherek, Roger és idősebb Floyd, Lindell Holmes, Caveman Lee, Frankie Liles, Anthony Jones, Joe Manley, James Green, ...és még hosszú a névsor. Aztán a 2000-es évek közepére elfogytak Kronk támogatók. A fizetett alkalmazottak, a 20-25 fős amatőr boksz csapat, a bajnokságok költségei, a szállás, utazási költségek keményen megterhelték a támogatók nélkül maradt Steward zsebeit. 2006 elején a városvezetés elzárta azt a pénzügyi segítséget, ami a Kronk Szabadidő Központ működését szolgálta. A központ bezárt, a terem is csak úgy működhetett tovább, ha Steward állja a fenntartási költségeket. A terembe többször betörtek, rézcsöveket tulajdonítottak el, megrongálva a víz és fűtésrendszert is. Ezeket a pénzügyi számlákat egyedül már nem tudta fizetni, a srácok mellett ideje sem maradt, hogy új támogatókat keressen. "Ez a legrosszabb dolog, ami megtörténhetett. Sok gyerek az utcán lenne, ha nem lenne a Kronk. Ezért élnek. Napról-napra élünk…", mondta akkoriban. Ezt követően a Dearborn-i, korábbi Gold's Gym Szabadidő Központba költöztek ideiglenesen, majd pedig a Warren Streetre a legutóbbi termükbe. 2012 október 26-án, az Emanuel Steward halálát követő napon a mesteredző testvére, Diane Steward-Jones azonnal elrendelte a tréner legendás termének, a Kronk Gymnek a bezárását, illetve kiürítését. Elmondása szerint ezt azért érezte szükségesnek, hogy az ott megforduló személyek ne tudják ízekre szedni és elhordani a testvére örökségét. Utoljára fiatal és idősebb bokszolók gyűltek oda, hogy Emanuel Stewardot gyászolják. Azon a helyen, ahol a ring állt és a zsákok himbálóztak, most már csak néhány üres vízes flakont, használt cipőt és egy pár rongyos ruhát találhatunk. "Mi egy család voltunk itt", mondta szomorúan egy fiatal bokszoló. "Emanuel volt a mentorunk, és ez a hely volt az otthonunk. A boksz nekem nem csak egy sport, mint ahogy a Kronk sem csak egy edzőterem. Olyan hely volt, ahova el tudtam menekülni a világ elől."

Még nincs vége...

www.profiboksz.hu internetes hír: Steward nehézsúlyú világbajnoka, Wladimir Klitschko lesújtva érezte magát a Kronk látványától és küldetésének tekinti, hogy helyreállítsa az ottani állapotokat és így továbbvigye mestere örökségét: "Láttam képeket a Kronk Gymről, gyakorlatilag romokban van. Nagyon elszomorított a látvány. A Kronk Gym nagyon hosszú ideje létezik és létezni is fog, erre esküszöm. Sokan vannak szerencsére Detroitban - köztük persze számos ökölvívó - akik Emanuel Stewarddal dolgoztak. Vállalom a felelősséget azért, hogy Emanuel örökségét tovább fogjuk vinni és biztos vagyok benne, hogy sok bunyós mellém fog állni e cél érdekében. Rengeteg srácnak segített, behozta őket az utcáról és az ökölvívással jó útra terelte őket, a drogok, a bűnözés világától. A november 10-i mérkőzésem után fogjuk körvonalazni a terveket, de biztos vagyok benne, hogy Emanuel összes egykori ökölvívója egyesülni fog ez alatt a zászló alatt." Nem sokkal később Jonathon Banks, sőt, a legendás Thomas Hearns is jelezte, hogy szeretné megmenteni a Kronk Gymet. Steward mikor kórházba került, Wladimir Klitschko felkészítését a legutóbbi, Wach elleni meccsére, Emanuel egy régi tanítványa, Johnathon Banks fejezte be. Banks állt ott a ring sarkában és győzelemmel tisztelegtek az elhunyt mester emlékének. Banks lett azóta Klitschko új edzője, azonban a helyzet érdekessége, hogy ő is még aktív nehézsúlyú ökölvívó, akinek, miután felkészítette Wladimirt, néhány héttel később a feltörekvő veretlen nehézsúlyú, Seth Mitchell ellen volt jelenése. Mitchell volt a mérkőzés esélyese, azonban Banks 2 menet alatt úgy lerendezte ellenfelét, hogy valószínűleg még Emanuel is elismerően biccenthetett odafenn. Most azonban egy másmilyen küzdelem is vár rájuk.

Hajrá srácok, fogjatok össze és mentsétek meg a bokszsport egyik fellegvárát, Emanuel Steward emlékét, a legendás KRONK  GYM-et..., hogy ne érjen véget itt, és így, ez a történet!

        
 



Leibinger Gábor - 2012. december 4.


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Ez már nem is cikk, hanem novella.
Gratulálok Leibi, nagyszerű lett.

    2012-12-10 14:15:14

Kitűnő írás, gratulálok. A Sztorik az egyik kedvencem, pont az ilyenek miatt.

» csikimacko   válasz erre
    2012-12-08 12:50:06

Nagyszerű, ahogy mindig! Köszi, Leibi!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-12-05 21:26:25

Remek munka!

» ogreface   válasz erre
    2012-12-05 13:36:34

Ez igen!:)
Koszonjuk Leibi!:)
Hianyzik az oreg,mar mint a tudat,hogy
mar nincs kozotunk!:(

» zee1978   válasz erre
    2012-12-04 23:12:07

Mesteri cikk a Mesterről! :) Élmény volt végigolvasni!

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2012-12-04 22:58:19

Kiválóan sikerült írás, élmény volt végigolvasni, nem semmi munka lehetett ezt összerakni, le a kalappal Leibi, köszönjük!

» arrogant   válasz erre
    2012-12-04 20:47:01

Köszönjük.

    2012-12-04 20:11:07

Grandiózus írás, köszönjük, Leibi!

    2012-12-04 18:20:32

fantasztikus írás !

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-12-04 17:28:32

Well done, Leibi!
Köszönjük a cikket!
A Mesternek meg azt a rengeteg, egész egyszerűen felsorolhatatlan dolgot és remek pillanatot, amit az ökölvívásnak adott. Rest in peace, MASTER! Köszönjük!

» bandi78   válasz erre
    2012-12-04 17:03:11

hú komoly meló lehetett összeszedni az rengeteg infót ehhez!

» vizslahal   válasz erre
    2012-12-04 17:00:43

Remek cikk, köszi!

» cherokee20   válasz erre
    2012-12-04 16:13:21

Köszönjük Leibi! A vége elég megható... RIP Emanuel!

» Shaham   válasz erre
    2012-12-04 15:48:25

Zseniális cikk egy legendáról, köszi Leibi!

    2012-12-04 14:41:10
Ugrás az oldal tetejére