Második részéhez érkezett új, havonta jelentkező rovatunk, ami a nagyközönség előtt kevésbé ismert, 118 fontnál kisebb súlyú versenyzőkkel és kategóriákkal foglalkozik. Bemutatásra kerül egy újabb súlycsoport, ami mostani írásunkban a kislégsúly lesz. Először olvasható visszatekintő egy elmúlt havi találkozóra. A választás a szalmasúlyú tehetség Rodel Mayol első amerikai kontinensen megvívott találkozójára esett. Múlt hónapi beharangozónkkal "belenyúltunk a jóba" mivel igazán izgalmasra sikeredett a Castillo vs Munoz (képünkön) visszavágó, reméljük most sem fogunk mellé a Masamori Tokuyama vs Jose Navarro nagylégsúlyú derbivel. Végül ismét felsoroljuk az általunk legjobbnak vélt 10 bunyóst. Kellemes szórakozást!
Kislégsúly
A második legkisebb súlycsoportban olyan versenyzők vívják mérkőzéseiket, akik súlya a mérlegre állás pillanatában nem haladhatja meg a 108 fontot (48.6kg). A súlycsoportot jelenleg az amerikai kontinens bokszolói uralják. A divizió egyik legjobbja a WBC bajnok volt amerikai olimpikon Brian Viloria. A még mindig veretlen versenyző (19-0, 12KO) a 2000-es olimpia után ment el profinak, és eredetileg légsúlyban képzelte el karrierjét. Azonban 4 év profi ökölvívás után jött egy lehetőség, hogy megküzdhet a kislégsúlyú világbajnok Eric Ortiz ellen és Viloria nem hagyta veszni a lehetőséget. Azt, hogy mennyire komolyan is vette ezt a címmérkőzést a "Hawaiian Punch" becenévre hallgató öklész egy brutális első menetes KO-val bizonyította. Első címvédésén - alig egy héttel ezelött - a volt szalmasúlyú világbajnok Jose Aguirre ellen lépett ringbe (képünkön), amely mérkőzésen - föleg a találkozó középső harmadában - nem mutatatott túl meggyőző formát, azonban ez is elég volt a megérdemelten begyűjtött egyhangú pontozásos győzelemhez. A súlycsoport másik kiemelkedő versenyzője a WBA címvédő Roberto Vasquez (21-1, 17KO). Vasquez azon ritka világbajnokok egyike, aki vereséggel kezdte pályafutását, azonban azóta sem talált legyőzőre. A szemtelenül fiatal, még mindig csak 22 esztendős panamai bokszoló tavaly májusban a betöltetlen címért csapott össze a korábbi bajnok, és sok kemény csatát megélt Beibis Mendozával, akivel sokáig emlékezetes csatát vívtak. A profiboksz.hu által a tavaly májusi hónap legjobb mérkőzésének választott ütközet gyakorlatilag végig hatalmas hirigelést hozott, ahol Vasquez is többször megrogyott, azonban a 10. menetben kétszer is leküldte az "öreg" harcost és lett ezzel Panama 21. profi világbajnoka. Azóta egy negyedik menetes KO-val túllépett a már VIloria legutóbbi ellenfeleként említett Aguierren, majd az ismeretlen Nerys Espinozán is. Legközelebb április utolsó hétvégéjén lép ringbe, ellenfele a volt WBA szalmasúlyú világbajnok Noel Arambulet lesz. Az IBF trónján szintén egy fiatal versenyző, a mexikói Ulises Solis (19-1-1, KO) ül, aki a veterán Will Grigsby legyűrésével kaparintotta meg a díszes övet. Legközelebb a Viloria által csúnyán kiütött Eric Ortiz vár majd rá. A WBO-bajnok Hugo Cazeres (22-3-1, 16KO) egy nagyon régóta regnáló címvédőtől, az puerto ricoi Nelson Dieppá-tól vette el az övet ráadásul annak otthonában. Legutóbb egy thaiföldi versenyzővel küzdött meg, ahol a fordított alapállású bunyós bizonyította, hogy akár támadólag lép fel, akár másodszándékból kontratámadásokra építi bunyóját, igen hatékony tud lenni és balegyenese akárki ellen nyerő fegyver lehet. Amint láthatjuk egy viszonyleg híg súlycsoportról van szó, ahol a legjobb 10-15 bunyós bokszolgat egymással, és mivel nemrégiben egy olyan közönségkedvenc versenyző mint Jorge Arce is elhagyta a kategóriát nem várhatóak túlságosan izgalmas összecsapások. Ha ehhez hozzávesszük, hogy mind Vasquez, mind Viloria - a súlycsoport két legjobbja - megpendítette már az esetleges légsúlyba költözést, akkor a helyzet kifejezetten katasztófális. A súlycsoport valaha volt legjobb meccse véleményem szerint Michael Carbajal és Humberto Gonzales legendás, első címegyesítő találkozója volt, míg a legjobb bunyós az imént említett mérkőzésen első vereségét elszenvedő, azonban késöbb kétszer is visszavágó Humberto "Chiquita" Gonzales volt.
Rodel Mayol vs. Lorenzo Trejo - 2006.01.28. - Plaza De Torros, Cancún, Mexico
Első visszatekintő rovatunkba a Rodel Mayol vs Lorenzo Trejo mérkőzést választottam, mivel a japán csodagyerek Koki Kameda mellett egyértelműen a filippinó Mayol számít a kis súlycsoportok legnagyobb reménységének. A január végi összecsapást az Arce vs Rivas visszavágó előtt rendezték. A hazai pályán bokszoló Trejóval ellentétben a 24 éves Mayolak ez volt első fellépése a Távol-Keleten kívül. A szalmasúlyban megrendezett találkozót 12 menetre tervezték, és a tét sem volt akármi, mivel a WBC a győztesnek felajánlota ranglistájának első helyét, aki így majd kihívhatja a világbajnok japán Eagle Kyowát. Lássuk mi történt a mérkőzésen.
Mindkét versenyző normál alapállású, és annak ellenére, hogy Mayol Felix Trinidadra emlékeztető folyamatos topogással mozog mégis ő az aki stabilabbnak, masszívabbnak, iskolázottabbnak tűnik. Trejo dobálja ütéseit és ritkán éri el ellenfelét, míg a kis filippínó gyakorlatilag előkészítés nélkül üt hatalmas hátsókezes horgokat, amivel kiváló százalékban talál is. Mayol minden ütése "meg van húzva", és rendkivül tudatosan variálja őket testre/fejre. Egyértelműnek tűnik, hogy a súlycsoporthoz képest kimagasló tűzerővel bír, amit eddigi 21 meccsén elért 16 KO-ja is ékesen bizonyít. Alig 50 mp van már csak hátra az első felvonásból, amikor robban a Mayol-bomba egy balfelütés képében, amitől mint a lift elindul lefele a mexikói. Mayol a számolás után okosan nem ront rá ellenfelére, hanem a hosszú karjaiból fakadó előnyt kihasználva továbbra is kívülről folytatja a terrorizálást. A következő menetekben hasonló lefolyású három perceket láthatunk, azonban a negyedik felvonásban kiderül Mayolról, hogy a feje is bírja a strapát, miután több kőkemény Trejo-horogtól sem tántorodik meg, sőt igazán megzavarni sem tudja néhány beszedett ütés a tudatosan felépített bunyóját. A felvonás végén az első menetben látotthoz hasonló gyors, szűk balfelütés robbant fel a hazai bunyós állán, amiböl már nem volt felállás. Mayol újra bizonyította tehetségét, és csak remélhetjük, hogy vagy Kyowa, vagy a többi (Niida - WBA, Rachman - IBF, Calderon - WBO ) világbajnok valamelyike ellen ringbe száll az idén, mert minden adott ahhoz, hogy méltó ellenfele legyen a súlycsoport uralkodóinak, sőt megkockáztatom, hogy utánuk ő a szalmasúly jelenlegi 5. legjobb bunyósa.
Masamori Tokuyama vs. Jose Navarro - 2006.02.27. - Central Gym, Osaka, Japán
118 font alatti P4P
1. Martin Castillo (1)
2. Eagle Kyowa (2)
3. Rafael Marquez (3)
4. Pongsaklek Wonjongkam (4)
5. Lorenzo Parra (5)
6. Jorge Arce (6)
7. Roberto Vasquez (7)
8. Omar Narvaez (8)
9 Masamori Tokuyama (9)
10. Fernando Montiel (10)
Kozi - 2006.02.23.
Kislégsúly
A második legkisebb súlycsoportban olyan versenyzők vívják mérkőzéseiket, akik súlya a mérlegre állás pillanatában nem haladhatja meg a 108 fontot (48.6kg). A súlycsoportot jelenleg az amerikai kontinens bokszolói uralják. A divizió egyik legjobbja a WBC bajnok volt amerikai olimpikon Brian Viloria. A még mindig veretlen versenyző (19-0, 12KO) a 2000-es olimpia után ment el profinak, és eredetileg légsúlyban képzelte el karrierjét. Azonban 4 év profi ökölvívás után jött egy lehetőség, hogy megküzdhet a kislégsúlyú világbajnok Eric Ortiz ellen és Viloria nem hagyta veszni a lehetőséget. Azt, hogy mennyire komolyan is vette ezt a címmérkőzést a "Hawaiian Punch" becenévre hallgató öklész egy brutális első menetes KO-val bizonyította. Első címvédésén - alig egy héttel ezelött - a volt szalmasúlyú világbajnok Jose Aguirre ellen lépett ringbe (képünkön), amely mérkőzésen - föleg a találkozó középső harmadában - nem mutatatott túl meggyőző formát, azonban ez is elég volt a megérdemelten begyűjtött egyhangú pontozásos győzelemhez. A súlycsoport másik kiemelkedő versenyzője a WBA címvédő Roberto Vasquez (21-1, 17KO). Vasquez azon ritka világbajnokok egyike, aki vereséggel kezdte pályafutását, azonban azóta sem talált legyőzőre. A szemtelenül fiatal, még mindig csak 22 esztendős panamai bokszoló tavaly májusban a betöltetlen címért csapott össze a korábbi bajnok, és sok kemény csatát megélt Beibis Mendozával, akivel sokáig emlékezetes csatát vívtak. A profiboksz.hu által a tavaly májusi hónap legjobb mérkőzésének választott ütközet gyakorlatilag végig hatalmas hirigelést hozott, ahol Vasquez is többször megrogyott, azonban a 10. menetben kétszer is leküldte az "öreg" harcost és lett ezzel Panama 21. profi világbajnoka. Azóta egy negyedik menetes KO-val túllépett a már VIloria legutóbbi ellenfeleként említett Aguierren, majd az ismeretlen Nerys Espinozán is. Legközelebb április utolsó hétvégéjén lép ringbe, ellenfele a volt WBA szalmasúlyú világbajnok Noel Arambulet lesz. Az IBF trónján szintén egy fiatal versenyző, a mexikói Ulises Solis (19-1-1, KO) ül, aki a veterán Will Grigsby legyűrésével kaparintotta meg a díszes övet. Legközelebb a Viloria által csúnyán kiütött Eric Ortiz vár majd rá. A WBO-bajnok Hugo Cazeres (22-3-1, 16KO) egy nagyon régóta regnáló címvédőtől, az puerto ricoi Nelson Dieppá-tól vette el az övet ráadásul annak otthonában. Legutóbb egy thaiföldi versenyzővel küzdött meg, ahol a fordított alapállású bunyós bizonyította, hogy akár támadólag lép fel, akár másodszándékból kontratámadásokra építi bunyóját, igen hatékony tud lenni és balegyenese akárki ellen nyerő fegyver lehet. Amint láthatjuk egy viszonyleg híg súlycsoportról van szó, ahol a legjobb 10-15 bunyós bokszolgat egymással, és mivel nemrégiben egy olyan közönségkedvenc versenyző mint Jorge Arce is elhagyta a kategóriát nem várhatóak túlságosan izgalmas összecsapások. Ha ehhez hozzávesszük, hogy mind Vasquez, mind Viloria - a súlycsoport két legjobbja - megpendítette már az esetleges légsúlyba költözést, akkor a helyzet kifejezetten katasztófális. A súlycsoport valaha volt legjobb meccse véleményem szerint Michael Carbajal és Humberto Gonzales legendás, első címegyesítő találkozója volt, míg a legjobb bunyós az imént említett mérkőzésen első vereségét elszenvedő, azonban késöbb kétszer is visszavágó Humberto "Chiquita" Gonzales volt.
Rodel Mayol vs. Lorenzo Trejo - 2006.01.28. - Plaza De Torros, Cancún, Mexico
Első visszatekintő rovatunkba a Rodel Mayol vs Lorenzo Trejo mérkőzést választottam, mivel a japán csodagyerek Koki Kameda mellett egyértelműen a filippinó Mayol számít a kis súlycsoportok legnagyobb reménységének. A január végi összecsapást az Arce vs Rivas visszavágó előtt rendezték. A hazai pályán bokszoló Trejóval ellentétben a 24 éves Mayolak ez volt első fellépése a Távol-Keleten kívül. A szalmasúlyban megrendezett találkozót 12 menetre tervezték, és a tét sem volt akármi, mivel a WBC a győztesnek felajánlota ranglistájának első helyét, aki így majd kihívhatja a világbajnok japán Eagle Kyowát. Lássuk mi történt a mérkőzésen.
Mindkét versenyző normál alapállású, és annak ellenére, hogy Mayol Felix Trinidadra emlékeztető folyamatos topogással mozog mégis ő az aki stabilabbnak, masszívabbnak, iskolázottabbnak tűnik. Trejo dobálja ütéseit és ritkán éri el ellenfelét, míg a kis filippínó gyakorlatilag előkészítés nélkül üt hatalmas hátsókezes horgokat, amivel kiváló százalékban talál is. Mayol minden ütése "meg van húzva", és rendkivül tudatosan variálja őket testre/fejre. Egyértelműnek tűnik, hogy a súlycsoporthoz képest kimagasló tűzerővel bír, amit eddigi 21 meccsén elért 16 KO-ja is ékesen bizonyít. Alig 50 mp van már csak hátra az első felvonásból, amikor robban a Mayol-bomba egy balfelütés képében, amitől mint a lift elindul lefele a mexikói. Mayol a számolás után okosan nem ront rá ellenfelére, hanem a hosszú karjaiból fakadó előnyt kihasználva továbbra is kívülről folytatja a terrorizálást. A következő menetekben hasonló lefolyású három perceket láthatunk, azonban a negyedik felvonásban kiderül Mayolról, hogy a feje is bírja a strapát, miután több kőkemény Trejo-horogtól sem tántorodik meg, sőt igazán megzavarni sem tudja néhány beszedett ütés a tudatosan felépített bunyóját. A felvonás végén az első menetben látotthoz hasonló gyors, szűk balfelütés robbant fel a hazai bunyós állán, amiböl már nem volt felállás. Mayol újra bizonyította tehetségét, és csak remélhetjük, hogy vagy Kyowa, vagy a többi (Niida - WBA, Rachman - IBF, Calderon - WBO ) világbajnok valamelyike ellen ringbe száll az idén, mert minden adott ahhoz, hogy méltó ellenfele legyen a súlycsoport uralkodóinak, sőt megkockáztatom, hogy utánuk ő a szalmasúly jelenlegi 5. legjobb bunyósa.
Masamori Tokuyama vs. Jose Navarro - 2006.02.27. - Central Gym, Osaka, Japán
Egy nagyon izgalmasnak igérkező nagylégsúlyú világbajnoki címmérkőzést rendeznek február végén Japánban, ahol a WBC címvédő Masamori Tokuyama (31-3-1, 8KO) találkozik kötelező kihívójával Jose Navarroval (23-1, 11KO). Navarro másodszor érkezik Japánba, azonban nincsenek túl jó emlékei első látogatásáról, amikor ugyanezen cím volt mérkőzésének tétje. Igaz akkor nem Tokuyama, hanem az őt csúnyán - az első menetben - kiütő Katsushige Kawashima volt a címvédő, aki ellen egy nagyon nehezen pontozható menetekkel tarkított összecsapást vívott, azonban kívülálló számára egyértelmű, mondhatni sima győzelmet aratott. Ezt azonban a helyszínen tevékenykedő pontozók nem így látták és az utóbbi évek legőrültebb pontozását hírdették ki, ami a következőképpen nézett ki: 115-113, 115-114, 109-120. Az igazat megvalva az utóbbi is távol áll a valóságtól, azonban az első kettőt összehozó pontozó valószínüleg még egy korábbi meccset pontozott. A döntés értelmében Kawashima megtarthatta övét, azonban nem örülhetett sokáig, mert harmadszorra is találkozott régi ellenségével Tokuyamával, akitől első összecsapásukhoz hasonlóan egyhangú, viszonylag sima pontozásos vereséget szenvedett. Navarro a "vereség" óta két sima KO győzelmet aratott felejthető ellenfelek ellen, de mivel a WBC betartotta igéretét, - hogy az erősen véleményes Kawashima meccs miatt hamarosan újra lehetőséget ad világbajnoki címmeccsen a fiatal amerikainak - újra harcba szállhat a címért. Nézzük meg előzetesen mit várhatunk a találkozón. A rekordokból is jól látható, hogy Navarro sem számít kifejezetten nagy ütőnek, az észak-koreai címvédő pedig abszolút nem. Tokuyama a megsemmisitő első menetes KO vereségét leszámítva, még padlón sem nagyon volt és igencsak ütésálló versenyzőnek számít, ezért nagy meglepetés lenne, ha bármelyikük is idő előtt be tudná fejezni a mérkőzést. Navarro alapesetben egy fordított alapállású racionális bunyós, aki nem megy bele feleslegesen hirigbe, ebből kifolyólag nehéz tisztán eltalálni. Szinte minden ütésfajtát folyamatosan üt, de kedvenc ütései közé a jobbegyenes-balfelütés, valamint a jobbegyenes-fejre/balhorog-testre összetételek tartoznak. Védekezése is kitünő, ami a folyamatos kettős fedezéken kívül az elhajlásos védekezésben is megmutatkozik. Persze ha az élet és a mérkőzés úgy hozza, nem ijed meg a verekedéstől sem, de véleményem szerint ez a meccs nem csak erről fog szólni. A világbajnok Tokuyama magasabb és hosszabb kezü is ellenfelénél, ennek ellenére előszeretettel dolgozik - főleg mérkőzései elején - beugrásokból testre, ezzel is próbálva lejjebb húzni ellenfele védekezését. Jellemző sajátossága még Tokuyamanak, hogy balegyenesét nem üti ki teljesen, hanem arra próbálja használni, hogy leüsse ellenfele fedezékét és ezt kihasználva üsse fejre a nagyon jó százalékban landoló jobbegyenesét. Tokuyama Navarroval ellentétben hajlamos a könnyelműsködésre, kézlógatásra, ami nagy kérdés, hogy a fiatal amerikai ellen mennyire lesz kifizetődő. Érzésem szerint a két bunyós stilusából adódóan egy rendkívül jó és látványos mérkőzést fogunk látni, ahol 12 szoros menet után Tokuyama megvédi világbajnoki címét.
118 font alatti P4P
1. Martin Castillo (1)
2. Eagle Kyowa (2)
3. Rafael Marquez (3)
4. Pongsaklek Wonjongkam (4)
5. Lorenzo Parra (5)
6. Jorge Arce (6)
7. Roberto Vasquez (7)
8. Omar Narvaez (8)
9 Masamori Tokuyama (9)
10. Fernando Montiel (10)
Kozi - 2006.02.23.
