×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Ricky Hatton és a paradicsom meghódítása

2006-06-22 00:00:00 /

A 2005-ös év vitathatatlanul legtöbbet fejlődött és legerősebb ellenfeleket legyőző bunyósa Ricky Hatton volt, akit emiatt több neves szaklap, köztük honlapunk is az év bokszolójának választott. Az angol bunyós előbb Kosztya Tszyu-t, majd pedig Carlos Maussa-t is legyőzte, így két fontos kisváltósúlyú világbajnoki övet is a derekára köthetett. A lehengerlő európai sikerek után azonban Hatton és csapata nagy fába vágta a fejszéjét. A cél a „Paradicsom meghódítása” lett azaz be akartak futtatni a „Hitman” a busás dollármilliókkal kecsegtető amerikai bokszpiacon. Olyan feladat ez, ami eddig egyetlen nem nehézsúlyú európai bunyósnak sem sikerült maradéktalanul.

 

A hadművelet első fontos lépcsőfoka egy tőkeerős promoteri team felkutatása volt. Jelentkezőkben természetesen nem volt hiány, hiszen Hatton stílusa, életkora, valamint eredményei miatt mindenképpen egyfajta „Európai Gatti-nak” számított, azaz meccseit előszeretettel nézik az ökölvívás iránt kevésbé érdeklődő televízió nézők is. Az olyan nézők, akik nem ismerik túlzottan a neveket és az eredményeket, hanem csak szombat este szeretnének egy jó kis bunyóst látni, ha valamelyik nagy televíziós sportcsatornára kapcsolnak. Bár először a Top Rank-ről, majd a Golden Boy Promotion-ról szóltak a hírek, de Hatton amerikai promotere mégis Art Pellulo és az általa vezetett Banner Promotion lett. Ezt követően Pellulo-nak és Hatton európai emberének, Dennis Hobson-nak sikerült szerződést kötnie az HBO-val is, így Ricky számára minden adott volt egy komoly meccshez debütálásképpen az Egyesült Államokban. Az HBO-s szerződéssel stratégiailag egy fontos hídfőállást vettek be az angolok, de ellenfelet kicsit nehéz volt találni, hiszen Arturo Gatti, Carlos Baldomir és Juan Lazcano sem vállalta a meccset. Ráadásul az átrendeződő váltósúlyban éppen Floyd Mayweather érkezését figyelte a bokszvilág, így a média figyelme kicsit elterelődőött Hatton-ról. Azonban végül azért mégiscsak össze tudtak kaparni egy világbajnokot a váltósúlyú Luis Collazo személyében. Ez még jól is jött a Hatton team-nek, hiszen ha Ricky nyerni tud Collazo ellen, akkor második súlycsoportjában is világbajnoki címig jut, ami remek bemutatkozásnak, remek propagandának tűnik egy az amerikai piacra hosszú távon gondoló bokszolónak.

Május 13. előtt a bokszszakírók nem tartották igazán szerencsés választásnak Collazo-t a berobbanáshoz. A világbajnok ugyanis nem túl ismert bunyós az Egyesült Államokba, de balkezes és rendkívül mozgékony, így a robotoló Hatton stílusa számára mindenképpen komoly kihívás. Olyan akadály, amibe akár bele is törhet a brit hódító bicskája. Ez túlzott kockázatnak tűnt, ha figyelembe vesszük mit lehetett volna veszíteni ezzel a meccsel. Ha győz Hatton akkor mindenki azt mondja, hogy Collazo nem a világ legjobb váltósúlyú bunyósai közül való, míg vereség esetén hatalmas blama lett volna kikapni egy olyantól, akit senki nem tartott a kategória három legjobb bunyósa között számon.

Az először Atlantic City-be tervezett majd New York-on át a nem igazán bokszváros Boston-ba összehozott meccs álomszerűen indult az angol titán számára. Collazo gyakorlatilag az első ütéstől padlót fogott. A puerto ricoi felmenőkkel büszkélkedő világbajnok azonban felállt, sőt kiállta a Hatton testbombákat és a kezdeti bizonytalanságok után szépen lassan átvette az irányítást. Nagyon szoros meneteket hozott a meccs, ahol néhány menetet nagyon tisztán nyert a világbajnok, de sok volt a szoros, nehezen pontozható három perc is. Az utolsó menetben Collazo csúnyán megfogta Hatton-t, akinek bámulatos küzdeni tudása és cseppet sem elhanyagolható szerencséje megmentette a KO-s vereségtől és egy pontozásos végkifejlethez segítette őt. A független megfigyelők között átlag 60%-ban inkább a világbajnok győzelme volt a reális (néhány kiragadott példa szerint a Boxingtalk, az Eastsideboxing, a Secondsout inkább Collazo-t látta jobbnak, míg a szakmailag leghitelesebbnek tartott website a Maxboxing inkább Hatton-t favorizálta), de a Compubox statisztikák szerint a kihívó például pontosabban és többet ütött az egész meccs folyamán. A három pontozó végül egyhangú döntéssel Ricky Hatton-t látta jobbnak, aki így nagyon felemásan kezdte amerikai hadjáratát.

Az, hogy Ricky Hatton meg tudta-e hódítani az amerikai közönséget egyelőre még kérdéses. Az biztos, hogy a tengerentúli bokszsajtó elfogadta őt legyen az írott vagy elektronikus médium. Az is biztos, hogy a Collazo elleni meccsének pontozása illetve a meccs alakulása nem túl kedvező Hatton megítélésének az amerikai bokszrajongók körében. Valamint az is biztos, hogy rengeteget számít ki lesz Hatton következő ellenfele és, hogy hol lesz az összecsapás. Ha az USA-ba hozzák a promoterek az újabb mérkőzést akkor kedvezően alakultak a dolgok a britek számára. Ha egy angliai címvédés következik mondjuk visszavágó formájában Luis Collazo ellen akkor inkább az szűrhető le a csapat cselekedeteiből, hogy nehéz dió egy komoly szeletet szakítani az amerikai boksztortából Don King-ek, Oscar De La Hoya-k és Bob Arum-ok mellett.

Szerintem ha Ricky Hatton-nak következő amerikai fellépésére olyan ellenfelet hoznak, aki ellen a képességei illetve küzdeni tudása jobban kidomborodhat akkor az amerikai televíziónézők megkedvelik a háromszoros világbajnokot. Köztudomású, hogy az HBO PPV előfizetők jelentős része latin származású amerikai, akik a mexikói és a puerto ricoi bunyósok meccseit kedvelik a legjobban a nehézsúlyú monstrumok mellett. Ha Hatton számára egy jónevű latin ajkú bunyóst, egy harcos Miguel Cotto-t vagy Jose Luis Castillo-t tudnak szerződtetni a kék sarokba akkor a Hitman akár az első európai szupersztárja is lehet az amerikai bokszéletnek (a nehézsúlyt nem számítva természetesen). Mindenesetre a bokszparadicsom meghódítására indított hadjárat első csatája felemásra sikeredett. Viszont a helyzet nem reménytelen. Hajrá Európa! Hajrá Ricky Hatton!

 

2006. 05. 15.   Hollywood


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Szerintem pl Hamednek is anno elég sok maradt:)))))

» Victor    válasz erre
    2006-06-22 12:42:06

Nem úgy volt, hogy 3 amcsi meccsre szerződik le a Banner Promotion-nel?

» faceload    válasz erre
    2006-06-22 10:53:25

Ja, ad magára Ricky gyerek :). Amúgy szerintem is jobban járna ha vissza menne kisváltó-ba, habár ki tudja mennyit kell fogyasztania, lehet hogy ezért ment fel váltó-ba.

» mojo68    válasz erre
    2006-06-22 10:51:38

Milyen szimmetrikusak a képen azok a duzzanatok a szemhéjai felett:)

» VMVKWA    válasz erre
    2006-06-22 10:02:09

Szerintem a váltósúlyt kéne elfelejteniük egyelőre. Hatton ereje itt már nem igazán érvényesül, ahogy Collazzo ellen is láttuk, vissza kéne térnie kisváltóba.

    2006-06-22 09:57:05

Tszyu félig azért európai, ha úgy vesszük:)

» VMVKWA    válasz erre
    2006-06-22 09:48:05
Ugrás az oldal tetejére