Black Friday 2017 sportbolt
profiboksz.hu

Ouma: egyszer fenn, de főleg lenn

2017-12-05 22:35:35 /

Kassim Oumát az autentikusként elfogadott Ring Magazine 2002 és 2006 között a négy legjobb nagyváltósúlyú bokszoló között tartotta nyilván egy Winky Wright, Shane Mosley, Oscar De La Hoya nevével fémjelzett divízióban, hogy csak a legismertebbeket említsük. Az IBF-nél szerzett világbajnoki címe és elismertsége jó ajánlólevélnek bizonyult, hogy ő legyen a középsúlyú egyesített bajnok Jermain Taylor kihívója és a „The Dream” nem is vallott szégyent a jóval nagyobb Taylor ellen. Ennek is már tizenegy éve, pályafutása innentől kezdve erős lejtmenetnek indult, bár 2011-ben az akkor még feltörekvő Gennady Golovkinnak azért okozott néhány kellemetlen pillanatot. A már 38 éves ugandai csak elvétve bokszolt az elmúlt években, többnyire felhozó ellenfélnek hívták ilyen-olyan gálákra. Pár napja érdekes történet kapcsán került elő Ouma neve, aki december 3-án Ilias Essaoudi ellen lépett szorítóba Hamburgban.


Ouma bevezetőben említett igen sikeres pályafutásának a magánéletben is megvolt az eredménye, a boksz révén jómódú és kiegyensúlyozott életet tudott biztosítani magának az Egyesült Államokban, mégha csak pár évig is.

2017 decembere, az egykori világbajnok egy hűvös müncheni konferenciateremben három pulóverben üldögél egészen közel a radiátorhoz, nem kér inni. Még négy nap a mérlegeléshez, hét kilótól kell megszabadulnia. A nyakát a fűtésnek szorítja, izzadni szeretne. Ez az ember a kesztyűkkel tanulta meg kifejezni magát, ez mentette meg a szörnyűségektől, amelyekbe gyerekként kényszerült, a boksz adott számára élhető életet az Egyesült Államokban és talán a boksz lesz ami megmenti ezúttal is.

Ma­di­son Squa­re Gar­den, Ca­e­sars Pa­lace, az emlékei. Négy nappal később a hamburgi Große Frei­heit szórakozóhelyen megtartott kisebb gálán ismét szorítóba lépett Kassim Ouma, nyolc menetben újabb vereség egy ismeretlen ellen. Bár a meccs előtt azt mondta, hogy még képes lenne lépést tartani a legjobbakkal, Golovkin óta nem volt értékelhető ellenfele és már velük sem bír. Az önbizalom persze érthető korábbi sikerei alapján, az ökölvívás jó életet biztosított neki, de valójában csak egyvalami érdekli és az nem a győzelem vagy a pénz. Ha bokszol, akkor nincs idő az emlékekre, a múltra.

1978 decemberében hetedik gyerekként jött napvilágra egy Magamaga nevezetű faluban jó három órányira a fővárostól Kampalától, hívő szülei Juliusnak nevezték el. Idi Amin távozása után Ugandában eluralkodott a káosz, a polgárháborúba sodródott országban a választási csalással vádolt Milton Obote ellen harcoló félkatonai szervezet úgy döntött, hogy gyerekekkel pótolják az egyre jelentősebb létszámhiányt. A pótlás rablást jelentett, Ouma öt éves volt mikor katonák rontottak az osztályterembe.

14 évig maradt a hadseregben. „Ez része az életemnek, de mikor visszaemlékezek, akkor minden előtör és visszaránt.” Hét évesen tanult meg lőni, volt egy barátja, le kellett lőnie, mert elhagyta a töltényeit. Látta, ahogy megkínoztak másokat, nőket, gyerekeket, halottakat egymásra dobálva. „Elkezdtünk cigarettázni a halottakon, csak így tudtuk elűzni azt a szagot.” Már nem volt keresztény, hanem Allah fiatal követője, akit Kassimnak hívtak.

„Ekkor tanultam meg, hogy segít, ha csak figyelek és hallgatok, másképp nem is éltem volna túl.” Nem lázadt, nem beszélt vissza, nemsokára egy kisebb egységet vezethetett. 1986-ban a hadsereg bevette Kampalát, Ouma végre találkozhatott családjával, akik persze nem ismerték fel. Bár papíron még gyerek, az átélt szörnyűségek hamar felnőttet faragtak belőle. El nem mehetett, de 14 évesen megengedték neki, hogy bokszoljon. „Már akkor is azt csináltam a ringben, amit később meg most is, azonnal nyomást gyakorlok, minden másodperc intenzív, nincs idő, hogy a másik összeszedje magát.”

Csak így képes felejteni. A katonai csapattal három bajnoki címet szerzett könnyűsúlyban, úgy volt, hogy az olimpián is szerepelhet, de végül nem mehetett. 1997-ben kelet-afrikai bajnok lett és kijutott a San Antonio-i katonai világbajnokságra, így vízumot is kapott. Elvileg. Ezúttal sem mehetett, az utazás túl drága. Ouma megszökik.

Valahogy pénzt szerzett a repülőjegyre és végül Virginiában kötött ki. Egy pizzériában kezdi el maga mögött hagyni korábbi életét, legalábbis szórólapokat osztogatott és a vendégek maradékát ette, az amerikai álom első lépcsőfokai. Hamar megtalálja a közeli boksztermet, meg van győződve a képességeiről, sőt le van nyűgözve saját erejétől és profinak áll.

Az USA mindezt menedékjoggal honorálja, de Ugandában csak egy áruló, a házukba katonák rontanak és megölik az apját. Anyja ugyanakkor megmenekült és 2002-ben turista-vízummal követte fiát, aki közben túlélt egy autóbalesetet, Floridában hasba lőtték, de így is bajnoki címet szerzett 2002-ben, két év múlva pedig már az IBF legrangosabb övét csatolhatta derekára.

Világbajnok, Floridában él, az óceánt hallgatja, de az emlékei nem eresztik.

Iszik. Szív. Nehezen alszik és rémálmokra ébred. Veszít. Továbbra is nagy névnek számít, de már nem tud lépést tartani.

Három vagy négy éve jött a viszketés, először a lábán majd az egész testén. Mivel Los Angelesben azt mondták neki az orvosok, hogy semmi baja, úgy döntött visszatér Ugandába. Már nem áruló, leszerelték a hadseregtől, de nem is látják szívesen. Ott különleges módszerekkel kezelik, hogy mivel, azt nem árulja el, de valószínű sok imádság is volt közte. Az USA-ban lejárt a tartózkodási engedélye mire meggyógyult. Nem tudja mit csináljon. Másokra hallgat. Németországot javasolják. Egy müncheni járatra gyűjt pénzt.

2016 nyara óta tartózkodik Németországban, amerikai ismerősei azt tanácsolták, hogy keresse fel a híres kommentátort, Tobias Drewst, ő majd segít. És segített, termet talált neki ahol edzhet, ahol üldögélhet a radiátor mellett a meccsre várva. VB-címről álmodik, boksziskoláról és közben persze megkérdezi, hogy van-e valami munka a közelben. El kell foglalnia magát.

A pulóverek lekerülnek, tíz kilométer futás. Mire hazaér a müncheni menekültotthonba, reméli elfáradt annyira, hogy azonnal elaludjon.

Benedikt Warmbrunn és Thomas Dierenga cikke alapján

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@Kane: ''Szerintem erős különbségek vannak az universumos időkben mutatott formája és a Sanchezzel való közös munka alatt mutatott formája közt''

Egyebkent Ouma ellen mar Sanchez volt Golo edzoje legalabb 1 eve.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-12-08 03:25:36

@Chico: Nagyon keményeket és tisztákat kapott Golovkin, az biztos hogy minden állati ösztönére szükség volt a győzelemhez.

    2017-12-08 01:39:05

@Chico: Igy van, nagyon jo bunyos volt Kassim. Én Verno philips elleni meccset lattam eloszor, akkor ugy voltam vele h nagy jovo all elotte. Sajnaltam h vegul hamar kapitulalt. Golovkinnak, Taylornak es Martyrosiannak is rendesen feladta a leckét. Ha az ember csak megnez rola egy highlight osszeallitast akkor is tisztan latszik h Kassim kivalo kepessegu okolvivo volt. Én egyaltalan nem csodallom h Golo is megizzadt vele.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-12-08 00:17:17

@Kane: Taylornak, de még Golovkinnak is igen komolyan feladta a leckét a kis Kassim. Szerintem az volt élete legmelósabb profi meccse Golovkinnak. Mondom ezt Canela meg Jacobs meccs után! Érdemes megnézni annak aki nem látta. Az utolsó lehelletéig harcolt a kisember, meneteket vitt el és mondhatni végig partiban volt Golovkinnal. És nem úgy mint ahogy a Jacobs vagy a Canela meccsről képzelgik a laiusokk hanem Ő valóban osztotta rendesen Golovkint. Meg is fordult a fejemben, hogy ha akkor nem a másodvirágzásának is az alkonyán járt volna Kassim akkor ki tudja milyen eredmény születik végül.

    2017-12-07 21:40:54

Hogy mennyire nem sikertörténet összességében az élete ? Olyan körülményekben nevelkedett és annyi mocskot látott , hogy már az felér mindenfajta győzelemmel hogy nem lett egy drogdíler , alvilági figura . Elkezdte a nulláról és csúcsra ért de neki a legnagyobb csúcs az szerintem , hogy azt a borzadalmat amiben felnőtt maga mögött tudhatja mára . Személy szerint nem tudom én képes lennék e ilyen megpróbáltatások után ezt végig csinálni , de sok itt picsogó emberkének nagyon jó tanulság lenne , hogy nem ez a szar amiben itt élünk hanem ott ahol a suliból elrabolják a gyereket és kivégzik a szülőket a szemed láttára . Tisztelet neki és ha élvezi a bokszot csinálja csak . Ő már mindenképp egy bajnok :)

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-12-07 14:53:54

@Sarkozi robert: Szerintem erős különbségek vannak az universumos időkben mutatott formája és a Sanchezzel való közös munka alatt mutatott formája közt, sokkal okosabb, higgadtabb meg rugalmasabb most mint akkor volt.

    2017-12-07 12:37:38

@Kane: Formaban volt ott Golovkin, csak Ouma ennyire nehez falat volt mindenki szamara abban az idoben.

» Sarkozi robert   válasz erre
    2017-12-07 12:10:38

@Kane: Pedig akkor már volt vagy 29 éves.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-12-07 10:59:14

@pressurefighter0088 : Sokkal. Megnéztem tegnap újra az Ouma elleni meccsét, hát... Ilyen formájában Canelo rommá verte volna.

    2017-12-07 10:52:57

@Kane: Kösz! :D

Egyébként mennyivel keményebbnek néz ki ma Golovkin, mint akkor, és keményebb is.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-12-07 09:23:06

@pressurefighter0088 : Ha lehetne, erre a kommentre adnék tíz pluszt is :DDD

    2017-12-07 00:59:04

@leibigabi: De nem érted hogy lehetne sokkal sikeresebb is, csak járni kéne Szabó Péter előadásra. :)

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-12-06 23:18:01

@Sarkozi Robert: Ezek szerint Ouma lett volna az eggyetlen hanyatott sorsu bunyos aki kepes lett vilagbajnoki cimig jutni? Elnezest ha valakit megbantottam ezzel, de en ugy gondolom h ez nem lehet kifogas ha már eljutott valaki erre a szintre.

Ez az a helyzet, mikor van egy Ouma és vannak külső szemlélők, akik állítgatják a hagyatéka előtt a magassági lécet, hogy ... ezt átugrotta, ezt nem ugrotta át, ezt át ugorhatta volna, ha.. stb. :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-12-06 22:32:30

Érdekes kérdések ezek. Nem lehet tudni, hogy mi lehetett volna... sokakból éppen ez a hányatott sors hozza ki (ez a sorsa?) pl. hogy boksz világbajnok legyen. Ha mondjuk egy jobb anyagi körülmények között élő család sarja lett volna, akkor lehet, hogy ma egy taníttatott akárki, aki mondjuk egy nyugat európai vállalat elhízott osztályvezető helyettese, és a TV-n kívül sose kerül kapcsolatba az ökölvívással.

» leibigabi   válasz erre
    2017-12-06 22:19:28

@Sarkozi Robert: Nyilvan rengeteg bunyos jon szar korulmenyekbol, de nem is az volt a lenyeg. Nem herdalta el a tehetseget, vb lett. Az hogy a sorsa hogy alakult az mar valoszinuleg rossz dontesek sorozata. De azt semmikeppen nem mondanam hogy eltekozolt tehetseg vagy orok remenyseg.
Egy olyan hendikeppel indult 5 evesen amivel masok az elmegyogyintezetben, bortonben vagy a hullahazban kotottek volna ki(vagy ezek barmely kombinacioja:-)) igy magaval hozott egy olyan mind-setet amivel meg egy rendezett hatter sem tud mit kezdeni(onnmagad es a multad elol nincs menekves).
Ahogy mondtak elottem: elvesztegetett tehetseg inkabb az akinek nem rossz a sorsa es megsem tud belole semmit kezdeni. Es ez nem kifogaskereses. Edesapadat sem kered szamon hogy miert nem lett mittomen milliomos pedig megvoltak ugyanazon lehetosegei mint masoknak. Az otthonrol(szulok, neveltetes, gyermekkori traumak vagy karosito paradigmak) hozott puttonyt nem konnyu ledobni. Sokan vegigelik vele az eletuket.

» Phenomenal   válasz erre
    2017-12-06 20:59:19

kösz a fordítást

    2017-12-06 19:52:00

@Phenomenal: Igen,valahol itt lehet az igazság,logikusan gondolkodva.

    2017-12-06 18:22:09

@Phenomenal: Ezek szerint Ouma lett volna az eggyetlen hanyatott sorsu bunyos aki kepes lett vilagbajnoki cimig jutni? Elnezest ha valakit megbantottam ezzel, de en ugy gondolom h ez nem lehet kifogas ha már eljutott valaki erre a szintre. Inkabb az a csoda h eljutott idáig, de onnantol mar csak rajta mult a tobbi.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-12-06 17:58:35

@kisbecsker: A kihagyott lehetosegek es az elherdalt elet nem ugyanaz. Kihagyott lehetosegei mindenkinek vannak. Ilyen multtal az volt csoda hogy nem a pszichiatrian kezelik. Lehetosegeihez merten iszonyu sokat kihozott magabol. Lehetett volna tobb de penzugyi ismeretek nelkul ugy hogy egy hadseregben szocializalodott ahol o ia latott nem keves csunyat szrerintem mar ez is tiszteletremelto. Egy volt VB rol beszelunk.

» Phenomenal   válasz erre
    2017-12-06 16:42:39

@kisbecsker: Nem mondtam,hogy nem lehetett volna sikeresebb, de azt, hogy ugyanolyan esélyekkel indult 7 éves korában,mint én, vagy te, azt nem gondolhatod komolyan. Az, hogy meglőtték, az bárhogy történhetett, nem tudom. De talán Corrie Sanders,Szeles Mónika, Petra Kvitova sem feltétlenül a bűnözői múltja miatt sérült meg.

» pepegross   válasz erre
    2017-12-06 16:11:15

Forrest sem volt bűnöző, aztán jól lelőtték.

Nem emlékszem, hogy olyan rossz körökbe forgott volna, amíg az USA-ban volt, de ilyen háttérrel a balhé előbb-utóbb mindenkit megtalál. Itt egyszerűen arról van szó, hogy egy emberi roncs volt már mikor megszökött, mint egy vietnami stb. veterán, aki nem tud már beilleszkedni. Lehet valakinek sikerül, ő nem az volt. Szerintem nagyon kevés bokszoló van, aki képes irányítani az életét, nagy részüket kihasználják és megmondják mit csináljanak.

» leone510   válasz erre
    2017-12-06 15:37:25

@Phenomenal: Márpedig lehet a hányatott sorsot emlegetni, de akkor is kihagyta a lehetőségeit, ráadásul akkor, amikor már jószerivel a célban volt. Merthogy valószínűleg még így is többet ütött össze, mint én kerestem valaha, mégis a béka segge alatt tart, ugyanis fontosabb volt a bűnözőkkel való bratyi, a pia, meg a fű, mint az edzések és a méltóságteljes élet (amire ugye elvileg a nagy nélkülözésben vágyott). Ott volt a lehetőség, szépen összerakhatta volna az életét, de nem ezt az utat választotta. Én nem sajnálom, mert az életét - akármilyen nehezen is indult - végül ő irányíthatta volna, de elcseszte. (Érdekes, én még nem kaptam haslövést csak úgy, és ti? )

» kisbecsker   válasz erre
    2017-12-06 15:09:46

@pepegross: Pontosan. Azokon a tényezőkön nem tud változtatni amik önakaratán kívül megpecsételték az életét. Talán ez is a legrosszabb benne, ilyen szörnyű traumák szerintem egy bokszolót sem értek gyerekkorában, sokszor mondjuk hogy Kovalev milyen mélyről jött, de Ouma körülményeivel nem említhetőek egy lapon, majdnem lehetetlen normális életet élni ilyen múltal.

    2017-12-06 14:57:28

Elherdálta a lehetőségeit? Tényleg. Gyerekkatona volt Ugandában, megölték az apját. Ezzel az indítással lehetett volna belőle bérgyilkos esetleg drogkeres-kedő is, ez a szerencsétlen pedig bokszvilágbajnok lett,szégyen.

» pepegross   válasz erre
    2017-12-06 13:41:21

@Phenomenal: Hát igen, inkább egy Pavlik akire lehet mondani, hogy elherdálta.

» leone510   válasz erre
    2017-12-06 13:25:01

Jó harcos, Golovkin ellen is küzdött az utolsó vérig ha jól emlékszem. Szomorú hogy vannak akik így végzik miközben az álmaik után mennek, minden jót kívánok neki, remélem egyszer kimászik a gödörből.

    2017-12-06 13:06:10

Még mindig ő van hatalmon (Yoweri Museveni), ez a gerillacsapat volt a National Resistance Army, majd ez vette át a hadsereg helyét.

Érdekes módon főleg csak Obote rémtettei kerültek elő, miközben az NRA, ahogy Ouma is alátámasztotta, hasonló dolgokat művelt.

The NRA also committed atrocities. They used land mines against civilians. Child soldiers were widespread in the NRA's ranks, and continued to be after the NRA had become the regular Ugandan army.

A sztorija régóta közismert, amikor a Boxvilágba írtam a Taylor-Ouma beharangozót akkor még szó sem volt arról, hogy ő lelőtt volna bárkit is és angol cikkekben erről sehol nincs infó. Ironically, while in Uganda he was never shot despite being in the army. However, after having moved to America he was shot twice in Florida in December 2002. Szóval lehet, hogy a német sajtónak találta ki, de persze lehet, hogy csak most merte elmondani, amikor már mindegy.

» leone510   válasz erre
    2017-12-06 12:16:22

Mindig birom amikor itt elherdat tehetsegekrol meg orok remenysegekrol irunk.
Az embert 5 evesen elhurcoltak. (Masok ilyekor ismerkednek a sport alpjaival)Sanszos hogy olvasni nem tudott meg akkor rendesen. Utana 14 evig azzal elt hogy jobb ha befogja a pofajat. Az egy dolog hogy valaki nagy tehetseg de azert az eredmenyei igy is leyugozoek. Nem volt korulotte csapat aki felepitse meg "laborhatter". Meg valoszinuleg masok inkabb a lehetoseget lattak benne hogy penz szerezzenek. Tudom hogy mindenki a sajat eleteert felelos de nem mindenki ugyanonnan indul. Valoszinu hogy o is hozott sok rossz dontest de az hogy elherdalta a tehetseget szerintem baromsag. Csa kevesbe tudta kibontakoztatni mint masok akik jobb helyzetbol indultak.

» Phenomenal   válasz erre
    2017-12-06 11:37:24

Egy nagy igeret volt Anno Kassim Ouma emlekszem. Sikerult jol elherdalnia a tehetseget...

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-12-06 10:58:07

@GGG: Igazad van, én is így gondolom, csak sokan nem amiatt panaszkodnak, hogy nem javítunk azon, amin könnyen lehetne, hanem amiatt, hogy "éhezünk, szenvedünk".

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-12-06 10:57:09

@pressurefighter0088 : Nehéz kérdés ez. Önmagában így van, sokkal jobb itt, mint ott, azokat a borzalmakat el sem tudjuk képzelni. Viszont - másik oldalról - néha dühít, hogy úgy látom, nem olyan nagy változtatásokkal lehetne itt még (sokkal) jobb, de valahogy nem teszünk, tesznek érte semmit, sőt.

Bocsi, ha picit OFF volt...

    2017-12-06 10:39:49

@GGG: Ahhoz képest ami ott volt, itt jólét van, ez az ország a lehetőségek tárháza kb.
Úgy fel tud b*szni, mikor (főként az interneten, facebookon, hírek alatt, stb) panaszkodnak, hogy ez a legrosszabb ország a világon, itt csak szenvedés van, semmire nincs lehetőség, lassan éhenhalunk, stb.... Beraknám őket 1 napra valamelyik rosszabb helyzetű afrikai országba....

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-12-06 10:16:07

Megdöbbentő... köszi az anyagot!

"Idi Amin távozása után Ugandában eluralkodott a káosz, a polgárháborúba sodródott országban a választási csalással vádolt Milton Obote ellen harcoló félkatonai szervezet úgy döntött, hogy gyerekekkel pótolják az egyre jelentősebb létszámhiányt."

Az ilyenre még azt sem mondom, hogy féreg, mert tiszteletlenség lenne a férgekre nézve... Ismét egy remek pont a vallásosság mellett.

    2017-12-06 09:40:05

A videómegosztókon rengeteg riport van vele, meg lehet nézni. Óriási lehetőséget kapott a sorstól amit végül sajnos elherdált.

» kisbecsker   válasz erre
    2017-12-06 09:15:15

De szerettem a bokszát...

    2017-12-06 08:47:25

Basszus. Ilyenkor mennyire szerencsésnek érzi magát a legtöbb ember... Nagyon köszönöm a cikket.

    2017-12-06 08:42:07

Egy jó szakember elkelt volna mellé. Nem a bokszra gondolok.

» kisbecsker   válasz erre
    2017-12-06 08:18:55

Köszönöm szépen!

    2017-12-06 07:48:05

Uhh, oriasi cikk, koszonet erte!

    2017-12-06 07:26:20

Ilyen sorsok megismerésénél tudatosul, hogy nem is annyira szerencsétlen az életem, lehetne jobb, de sokkal rosszabb is.

    2017-12-06 07:14:05

Köszönjük! Ez valóban ott van....

» kovban   válasz erre
    2017-12-06 05:57:25

Ez frenetikus volt! Köszönjük!

» Streky   válasz erre
    2017-12-06 00:17:10
fel