×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Oleg Maskaev levelét megírta

2009-03-16 00:00:00 /
Vitali Klitschko pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul amiatt, hogy a WBC a Juan Carlos Gomez elleni összecsapás után újabb kötelező címvédést rendelt el számára, mégpedig Oleg Maskaev ellen. Klitschkóék szerint a Maskaev elleni meccs semmilyen szempontból nem lenne kifizetődő, ráadásul úgy érzik, hogy most nekik kellene meginni annak a levét, amit a Maskaev és a WBC közötti vita eredményezett. Az orosz ex-bajnok 2008-ban Samuel Peter ellen veszítette el címét, de a fellépti díj szerinte szabálytalan elosztása miatt az orosz decemberben megállapodott a WBC-vel, hogy ő lesz Klitschko következő kihívója. Persze Maskaev, akinek ez lehet utolsó payday-es fellépése, mindent megtesz, hogy becserkéssze az ukránt, erre legjobb ürügye sokat vitatott amatőr-párharcuk, illetve Maskaev hasonló helyzete WBC bajnokként, mikor neki is két kötelező címvédést írt elő a szervezet, igaz ő az elsőn elbukott. Az orosz a napokban egy terjedelmes levéllel üzent Klitschkónak, hogy térjen jobb belátásra, lássuk tehát a vágatlan irományt itt a profiboksz.hu-n.

"Kedves Vitali, hagyjuk ezt az ostobaságot. Mikor a katonai világbajnokságon bokszoltunk, megállítottalak az első menetben. Nagyon keményen meg voltál fogva és bedobtátok a törölközőt. Ne keress kifogásokat, fejezd be a hazudozást, légy férfi és ismerd el, hogy így történt. Ez volt az első meccsünk.

2006 augusztusában nehézsúlyú világbajnok lettem, majd decemberben Moszkva történetének első nehézsúlyú címmeccsén telt ház előtt védtem meg a címem. A csapatod felvette a kapcsolatot a promóteremmel, Dennis Rappaporttal és azt mondtátok neki, hogy a WBC megadta neked az Emeritus-státuszt, így jogod van azonnal megküzdened a világbajnoki címért, vagyis ellenem. Elvállaltam, annak ellenére, hogy nagyjából négy évig nem bokszoltál és utolsó négy meccsedet sérülés miatt mondtad le. Hónapokig tartó és vitákkal tarkított tárgyalások során, melyen az volt a téma, hogy Samuel Peternek vagy neked van-e joga kiállni ellenem, én határozottan téged támogattalak. A lojalitásomért cserébe te és az embereid kettős játékot űztek és halogattátok a dolgot. 2007 áprilisára az HBO megunta a dolgot és követelte, hogy egyezzünk meg. Aláírtam a szerződést és azt mondták, hogy a promóterem a következő napon megkapja az aláírt beleegyezéseteket. Vitali, a te szerződésed sosem került aláírásra, és olyan nevetséges kifogásokkal jöttél elő, hogy nem lenne elég időd a felkészülésre. Mégis mit csináltál négy hónapon át, edzés helyett a hasadat sütteted? Nagyon súlyos könyök-műtétem volt, emiatt a sérülés miatt szenvedtem a 2006 decemberi címvédésemen. Még rehabilitációra is jártam és még így is készen álltam a mérkőzésre.

Azt állítod, hogy neked nem kellene egymás után két kötelező címvédésen ringbe lépned, de ez pont ugyanaz, amit a WBC nekem is elrendelt. Sosem panaszkodtál és nem is sugalltad, hogy ez igazságtalan lenne, vagy a WBC-nek nem lett volna joga ehhez. Hát persze, hogy nem, mert kedvezett neked! Az élet egy kétirányú utca, nincs kétféle szabály, egy neked és egy mindenki másnak.

Azt mondod, hogy Arreolával, Hayeval vagy Dimitrenkóval akarsz bokszolni, nem akarlak hibáztatni érte, de egyikük sem győzött még le komolyabb ellenfelet.

Emlékezz csak Joe Louis szavaira, elfuthatsz, de el nem bújhatsz. Bármi is az oka, te mindent megtettél, hogy elkerülj engem. Nem tudom, hogy ez pszichológia vagy esetleg más. Mindenkinek megvan a mumusa, mint Mosley De La Hoyának és Forrest Mosleynak. Ezek a bunyósok amatőrben is nyertek, majd a profik között is meglepetést okoztak. Vitali, én tudom hogyan győzhetlek le, megállítottalak az amatőrök között és meg foglak állítani akkor is, amikor végre lesz bátorságod hozzá, hogy kiállj ellenem.

Visszatérve a Peter elleni meccsemre, pályafutásom legkeményebb hátsárülését szenvedtem el előtte. Tudtam, hogy ha ismét elhalasztom a Peter elleni meccset, akkor megfosztanak a címemtől. Furcsa, mondhatni bizarr dolgok lengték körül a Peter elleni meccset, talán már a bűntett fogalmát is kimerítették. Az igazság majd végül ki fog derülni. Bőven elegendő annyit mondanom, hogy azon az estén nem
az igazi Oleg Maskaev volt ott a szorítóban. Ma teljesen egészséges vagyok és egy teljesen egészséges Oleg Maskaev igazán veszélyes ember. Tisztellek mint sportolót, szóval bármit is választasz, meditálni mész, esetleg a bíróságra vagy imádkozni, de emlékezz rá, ha legyőzöd Gomezt, akkor előttem nem bokszolhatsz senkivel. Fejezd be ezt a nyafogást Vitali és végre küzdjünk meg. Kiállok ellened Oroszországban, az Egyesült Államokban, de még az otthonodban (Németországban) is. Tegyük meg!"

Oleg Maskaev

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Épp ezért hajrá a ki - és beszámíthatatlan Maszkaaaaaaaaajev! :P

» grabanc   válasz erre
    2009-03-03 20:17:59

Jah tényleg, bocs valamit nagyon benéztem...

    2009-03-03 17:45:28

Chico: "Jól van belizar... Ez neked hihető de Vitya sérülései azok nem, azok szarakodások ugye? :) "

Csak lassan a testtel! Vitya sérüléseit sohasem vitattam - meg szerintem senki, aki normális. Ezzel együtt SamuP ellen a szokásosnál is medvésebb volt Maszkajev. Amúgy nem kérdés, hogy nem egy kategória Vitalíjjal...

» belizar   válasz erre
    2009-03-03 17:33:30

Kedves Vitali..
Mikor az oviban meghúztad a hajam, úgy sípcsonton rúgtalak....

» sanyika   válasz erre
    2009-03-03 16:34:52

a kötelzeő címvédés egymás után 2-er nevetséges. ebben az időszakban amikor klitschkóékon kívül nemhogy épkézlább világbajnok de még kihíyvó sincs nagyon nem kéne erőltetni ezt a dologot.ha vitali feladná az övet és nyerne az orosz valaki ellen(?) már az első címvédésén kikapna neki már vége. még ha eliminátorit vívott volna de csak azzal boxolt akit már egyszer megvert. ha kirobbanó formában lenne akkor talán még lenne is benne fantázia. de nem más mint egy megfáradt boxoló. kb. 2 menet és kapitulálna. vitali bármikor megsérülhet nincs ideje ilyen meccsekre. jelenleg haye, chagaev, valuev, és mondjuk gomez és dimitrenkó valamint 1-2 meccs után talán povetkin. rájuk kell koncentrálnia klitschkóéknak a többi nem ér egy repedt fingot sem.

» undisputid   válasz erre
    2009-03-03 15:20:13

"Ma teljesen egészséges vagyok és egy teljesen egészséges Oleg Maskaev igazán veszélyes ember."
Szerintem pedig mentálisan nem teljesen egészséges úgyhogy tényleg veszélyes.Leszedálás,gumiszoba,kényszerzubbony és három hét folyamatos Walt Disney rajzfilm nézés.Utána már tényleg elege lesz a mesevilágból.

» ogreface   válasz erre
    2009-03-03 14:01:57

"Erről a hátsérülésről nem is tudtam, de a látottak alapján hihető."
Jól van belizar... Ez neked hihető de Vitya sérülései azok nem, azok szarakodások ugye? :)

    2009-03-03 13:04:45

Mondjuk az tény, hogy minden várakozásom alatt boxolt Maszkajev Peter ellen... Erről a hátsérülésről nem is tudtam, de a látottak alapján hihető.

» belizar   válasz erre
    2009-03-03 12:51:31

Nekem az szúrt szemet, ami a bevezetőben volt, hogy a WBC valami linksége miatt úgy akarja kárpótolni Maskajevet, hogy előír neki a címmeccste (Vitalíj kontójára). Hát miféle szervezet ez? Az ember legalább a látszatát elvárná, hogy a ranglista, és a a kötelező címvédések előírása valamilyen objektív, félig meddig nyilvános kalkuláció alapján jön létre.
Ez kicsit olyan, mint ha Magyar Labdarugószövetség pontokat osztogatna ilyen-olyan szívességek meghálálására.

» belizar   válasz erre
    2009-03-03 12:46:17

Nem tudom, mire utal a "bizarr dolgokkal", de ha Maskaev Peter elleni teljesítményét vesszük alapul, akkor nulla az esélye Vitalij ellen...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2009-03-03 12:17:17

Egy 40 éves Maskaev aki nem sok nagy boxolót vert meg nem igazán üzlet. Ezt neki is be kéne látnia. Ebből a szempontból tökéletesen érthető Vitali. Ez nem a bújkálásról szól. Nem hinném hogy Vitali pont Maskaev ellen bújkálna ugyan már..

» Horváth András   válasz erre
    2009-03-03 11:37:20

Én meg odaadnám neki az övet, itt van védjed bakker.

» himpike   válasz erre
    2009-03-03 11:19:04

gomezen túl van vitali szerintem be kell válalnia hogy be tudja fogni a száját mert ez csak úgy lesz vége .kiváncsi vagyok mi lesz a válasz rá.

» spiller   válasz erre
    2009-03-03 09:41:06

Az Okhello elleni védést érdemként említeni tényleg vicces. Arról nem is beszélve, hogy ha jól emlékszem, az szabadon választott volt. Szóval az öreg össze-vissza kapálózik, nagyon szánalmas szegényke.

"Furcsa, mondhatni bizarr dolgok lengték körül a Peter elleni meccset, talán már a bűntett fogalmát is kimerítették. Az igazság majd végül ki fog derülni. "
Azt a kurva, de nagy szavak!
Tényleg volt valami? Erről nem nagyon lehetett olvasni.

» Maris_szomszed   válasz erre
    2009-03-03 08:38:17

Én csak annyit válaszolnék Vitalij helyében, hogy: "OK Oleg, akkor bunyózzunk, de a fellépti díj 100%-a a győztesé."
Akkor kiderülne mennyire bízik magában az orosz.

» Killjoy   válasz erre
    2009-03-03 08:35:37

Gaius-nál a pont.

» ToMorgan   válasz erre
    2009-03-03 08:27:51

És abban is igaza van, hogy unalmas amit a két Klicskó művel. Ideoda bújkálnak, bohóckodnak. Ha így nézzük, akkor Vitalij mit tett le az asztalra az elmúlt időszakban? Semmit. Elverődött Lennox által, utána 4 évig buzult a politikában, és fenyegetőzött, hogy na majd ő most visszatér, aztán mégsem. A választásokon kiröhögték, nyilván fogyott a pénz is, és meglett a tökéletes ember arra, hogy visszatérjen, Peter személyében, akit el is vert. Marha nagy eredmény.

    2009-03-03 08:03:57

A pénz sok mindenre képes, igáza van, akar egy utolsó kazsálni

» matador   válasz erre
    2009-03-03 07:58:42

Egyetértek, csak a pénzt hajtja, és ezért megtesz mindent, ami tőle telik. Oleg üvegálla kb. a 2. menetig lenne úgy 190 centivel a föld felett, aztán, mikor beérne az első jobbos, már annyi is lenne neki.

    2009-03-03 07:27:01

Pfff. Erre mit lehet írni? Vicc ez az ember...
"Moszkva történetének első nehézsúlyú címmeccsén telt ház előtt védtem meg a címem" ki ellen is? Sztem senki nem emlékszik a nevére annyira komoly kihívó volt...
"egyikük sem győzött még le komolyabb ellenfelet."
miért ő milyen nagy névvel tud előrukkolni? akik nagyobb nevek voltak azok felmosták vele a padlót(Rahman egy nulla őt nem ér említeni:)) ez szánalmas kapálózás egy öregembertől akinek fogy a pénze és szeretne egy utolsó nagyot kaszálni, erre pedig nagyon jó lenne neki Vitalij. Két menetet nem húzna ki nem értem mit akar?

    2009-03-03 05:08:13
Ugrás az oldal tetejére