×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Nehézsúlyú amatőrök Stevenson árnyékában II. rész

2007-09-15 00:00:00 /

EB 1979 Köln, NSZK. Nagyon fontos változás, hogy az igazi óriások kedvéért belépett a +91 kg-os szupernehézsúly, ahol viszontláthatjuk a korábbi nagy bajnokokat, de az aprócska, +81 kg- osak már nem az emberhegyekkel kell, hogy összemérjék a tudásukat. A mostani mezőny, ismét sok régi „bútordarabot” vonultat fel. Itt van Hussing, Fanghaenel és a kitűnő magyar, Somodi Ferenc. Most Lévai éppen a 81-91 között maradt, ahol társa lett a korábban megismert Vujkovics. Nem célunk ugyan erről beszélni, de mindketten a vert mezőnyben végeztek. Vujkovics már nem hozza a 78-as formáját, ő is lelassult. Sajnos oda van a csillogás, ő is szürke, mint a grafit. Lévai nagy eredményei még váratnak magukra. Vissza a nagyokhoz!

- Somodi ebben a csoportban kicsinek számít, de nem túlzottan. Lábon feltűnően jobban mozog, mint a többiek. Ütés repertoárja sokkal bőségesebb ellenfeleinél, és ráadásul kellemetlenül „csípnek” is az ütései. Kezdik komolyan venni a magyar fiút. Eljut a döntőig, ahol Hussing vár rá. Itt egy borzasztó kényes kérdés merül fel a magyar vezetők és a versenyző fejében. Németországban vajon le lehet- e győzni Hussingot pontozással, vagy csak KO- val? A végeredmény az, hogy kidolgoznak Somodi számára egy „nyerő” pontozásos taktikát, amelyet jól végig kellene csinálni! A taktika voltaképpen egyszerű, csak ki kellene használni a testméretek különbözőségéből eredő sajátosságokat. Ez idő tájt Hussing 14 kg- mal többel mérlegelt. De mindenkiben motoszkál a kisördög, hogy a korábbi feltételezések szerint Hussingnak „üvegálla” van, (Emlékezzünk vissza!) márpedig akkor, KO is lehet a vége, és akkor nem lehet elcsalni az aranyat Somoditól. A végeredményt ismerjük, pontozásos vereség. Azt nem tudjuk, hogy ki beszélte tele Feri fejét, de a lényeg az, hogy nem tartotta be a taktikai utasításokat, mindenáron kiütésre törekedett. Így aztán nem lett KO, de még pontozásos győzelem sem. Az igazság kedvéért azért meg kell jegyezni, hogy ha sikerül leteríteni Hussingot, akkor utólag, a KO tudatában, senki nem rótta volna fel neki a taktikai fegyelmezetlenséget. 

- Elérkezett 1980, az olimpia éve, de mielőtt átugranánk Misa mackóékhoz, időzzünk el egy kicsit a mi házunk táján!  Rendkívüli események színhelye volt ekkor Magyarország, mert a XX. Honvéd Kupa alkalmából, ismét hazánkba látogatott Stevenson, egy afféle erőfelmérőre. Ennek a tornának a hiteles történetét már sokan leírták, csak éppen mindenki elfogultan volt „hiteles”. Az általam most megfogalmazottak remélem, hogy tárgyilagos és tényszerűek lesznek! A sorsolás olyan, hogy Stevenson összekerülhessen mindkét magyarral, illetve, ha esetleg Somodi legyőzné, akkor egy Somodi- Lévai házi döntő lenne. Azt azért nem gondolta igazán komolyan senki, hogy innen vereséggel távozhat a nagy bajnok, de soha nem lehet tudni? Elvégre, mindenkinek lehetnek botlásai. Amit nem vertek különösebben nagydobra, hogy pl. 73-ban és 76-ban is legyőzte már egyszer- egyszer a szovjet Viszockij, de ezek nem világversenyeken történtek. A sors úgy hozta, hogy Stevenson mindkét magyar ellen vívott mérkőzése örök emlék maradt, bár nem vált igazán senki dicsőségére. A Somodi elleni mérkőzés első menete kiegyenlített küzdelmet (Vagy inkább magyar fölényt?) hozott, de a másodikban történt valami, ami felkorbácsolta az indulatokat. Stevenson egy mélyütéssel terítette le Somodit, aki gyorsan összeszedte magát, és szerette volna megtorolni az őt ért sérelmeket. A kissé már pankráció felé hajló mérkőzésen, a magyar sarok feladta a meccset, aminek a jogosságáról akkor is megoszlottak a vélemények.

- A Lévai elleni meccs ennél is cifrább körülmények között zajlott, és zárult. A küzdelmet jó előre felpaprikázott hangulatban kezdték, a közönséget egyfajta bosszúvágy hajtotta, amit Lévaira is átragadt, és látszólag valóra is tudott váltani. Igazán elszántan, harci szellemtől átitatva, de mégis okosan bokszolt Lévai.

 

Lévairól egy közeli kép

 

Szemmel láthatóan tanácstalan volt Teofilo, és csak ritkán tudta elérni és megütni Lévait. Ami talált, annak viszont, Stevensonról lévén szó, bizony súlya volt. Lévai meg is nyerte volna a mérkőzést, ha valahogy elromlik az időmérő, és úgy 15 mp-cel előbb legongatják az utolsó menetet. (Csötönyi Sándor erre úgy emlékszik vissza, hogy már csak 7 mp volt hátra, és ő folyamatosan ordította az időmérőnek, hogy gongassa már le a menetet.- ilyen módszerrel is elromolhatott volna óra!) Az utolsó pillanatokban, saját tempójától halálosan elfáradva, és a bekapott erős testütésektől (közte néhány fejre mért is volt) összeroskadva került padlóra a magyar fiú. Sajnos hiába akart felkelni, a test nem engedelmeskedett. A szurkolókban ekkor egy világ omlott össze, pedig az erkölcsi győztes így is Lévai volt.

- Ez a mérkőzés alapjaiban, sportszerű légkörben zajlott le, amit az akkori felfokozott vágyak és elképzelések eltorzítottak, és ezt a téveszmét erősítették egyes sajtóorgánumok is. A korrekt tájékoztatás kedvéért jöjjenek a következők!

1. A Somodi elleni mélyütés az megtörtént, ha szándékos, akkor nagyon sportszerűtlen, de ha véletlen, akkor is szabálytalan. Én úgy emlékszem, hogy a mérkőzés után Stevenson elnézést kért, és tagadta a szándékosságot.

2. A Lévai elleni mérkőzésen szó sem volt „sorozatos szabálytalanságok”- ról, ahogy arról a korabeli magyar hírforrások beszámoltak. Aki látta, tudja, hogy nem mélyütés lett Lévai végzete, hanem a teljes 3 menet.

3. Amikor a bíró beszüntette a találkozót, akkor Stevenson nem a saját sarkába indult, hanem sportszerűen Lévait kísérte a magyar sarokba.

4. A mérkőzés után Stevenson elismerte, hogy csak a „szerencse” mentette meg a vereségtől, mert ő is úgy érezte, ahogyan a pontozók, vagyis ha végig megy a mérkőzés, akkor Lévai nyer. Továbbá gratulált a magyar bunyósnak, és azt mondta, hogy ez a lecke jókor jött a számára (értsd: Stevenson számára), így az olimpia előtt.

- Remélem, hogy mindezek leírása nem hazafiatlan dolog a részemről, de mivel ezzel a szerepléssel kapcsolatban a köztudatba a sportszerűtlen Stevenson képe került be, ezért azt hiszem, hogy ennyi idő távlatából, egy másfajta vélemény is megjelenhet.

- Moszkva, 1980. Az Olimpia, bojkott nélkül már nem is lenne az igazi. USA haragszik Szovjetunióra, az Afganisztáni kaland miatt, de akkor még nem tudják, hogy 2001 után ők is haragudni fognak egy Oszama nevű fickóra és emiatt az inkriminált mohamedán országra, Afganisztánra is. 1980-ban a szövetségeseinek segíteniük kellett USA-nak, Szovjetunióra haragudni, 2001-ben szinte az egész világnak segítenie kellett USA-nak Afganisztánra haragudni. 1980-ban Carter elnök, a bojkottjával és a bojkottra való felszólításával tudott ártani a sportszerető világnak, tudott ártani az amerikai sportolóknak, de nem túlságosan tudott ártani a Szovjetuniónak. Azt meg épp ésszel nem is gondolhatta, hogy ezért majd a SZU kivonja a csapatait Afganisztánból. Sajnos az amerikai sportolók nagyon hiányoztak, többek között a rekortánról, a medencéből és a ringből is. Így az Olimpia tényleg Csonka Olimpia lett.

- Gyorsan tekintsük át a nehézsúly mezőnyét! A legnagyobbak +81 kg- osak. Nem túl népes a mezőny. Ismerős Fanghaenel, ismeretlen, de néhány év múlva nagyon fontos lesz Damiani. Természetesen itt van Stevenson és Lévai is. A szovjet résztvevőt Piotr Zayevnek (Pjotr Zajev) hívják. És itt van még, egy sporttörténeti szempontból nem annyira kiemelkedő fontosságú, Eklund nevű svéd óriás, akiről szólhatunk néhány szót. Első mérkőzésén Lévai éppen Eklunddal került szembe, („csupán” 20 cm magasságbeli különbség volt közöttük, a svéd javára) és 4:1 arányú pontozással hozta a „kötelezőt”. Ennek a „részletkérdésnek” a megemlítése csak azért volt fontos a számomra, hogy utalhassak arra, hogy milyen zűrzavar van időnként a fejekben. Ma már nem tudom, hogy hol és mikor, de megtörtént, hogy valami felkészületlen újságíró, Eklundot összekeverte a Rocky 4- ből (és más filmekből is) közismert Lundgrennel, mondván, hogy Lévai, hogy lecsapta Stallone esküdt ellenségét.  

   

Anders Eklund személyesen

 

Ez a megnyerő külsejű fiatalember, a maga 199 cm-es testmagasságával, tényleg hasonlít Lundgrenre, de azért nem illik összekeverni. A képről láthatjuk azt is, hogy a fiú, profi karriert is építgetett, no nem annyira sikeresen. Ennek a bizonygatásába nem bonyolódnék bele, inkább csak az érdekes mivolta miatt kerestem elő a képet. Dolph Lundgren (sz.: 1957.11.03.) alkatilag és „fejre” is, szinte ikertestvére Eklundnak, (sz.: 1957.12.22.) bár ő csak 196 cm magas. Mellesleg még így is rettenetesen fölé tornyosult, a rambó- csizmában is max 180 cm-es Stallonenak.

Egy képet kerestem azért Dolph barátunkról is.

 

Ivan Drago, az orosz bajnok (Rocky IV)

 

- Kicsit elkalandoztam, sajnos nem először, és érzéseim szerint nem is utoljára, de már vissza is zökkenünk az olimpiai események közé. Lévai már mindenképpen érmes. Ahhoz, hogy a bronznál szebben csillogjon, mindenképpen le kellene győzni Stevensont. A feladat megoldhatatlan, és ezt lényegében mindenki tudja. Lévai rendkívül racionálisan cselekszik. Öngyilkos akciókba nem keveredik, szerencséjére Stevenson sem erőlteti a dolgot. A sakkban ez egy szalon remi lenne. Ezt ott sem nagyon szeretik, de a bokszban ilyen nincs is, ráadásul, aki (akik) ilyen defenzív „mutatvánnyal” áll elő, azt bizony jogos bírálat illeti. Hát igen, Lévai teljesítménye a korábbi, magyarországihoz képest csapnivaló. Látszott végig, hogy megelégedett a bronzéremmel, de az újságokban írottakkal ellentétben egyáltalán nem menekült, mert nem is volt mitől, azon egyszerű oknál fogva, hogy Teofilo nem is üldözte. Akkor pedig mi elől menekült volna?

Vegyük csak sorra, hogy mik futhattak át Lévai agyán, amikor belépett a szorítóba?

1. A magyar szurkolók elvárása Stevenson legyőzése lenne, de egy olimpiai bronz és a Stevenson elleni tisztes helytállás, talán elég lesz az elhallgattatásukra.

2. Ez a Stevenson, most nem az, akit pár hónappal korábban kis híján sikerült legyőzni. Ezt érzi ám az ember! Stevenson készült, ha úgy tetszik, akkor Lévaiból is készült. Még egyszer nem lehet meglepni!

3. Az Olimpiai Bajnokot ki kellene ütni, vagy nagyon- nagyon megverni, mint a profi világbajnokokat, ahhoz, hogy egyértelmű legyen a diadal a pontozóknál is. (Jól tudom, hogy ezzel az okfejtéssel sokan nem értenek egyet, de én fenntartom, hogy a nevesebb ökölvívóknak nagyobb respektjük van a pontozóknál, mint a kevésbé ismerteknek.) 4. A kubai viselkedésétől kell függővé tenni a követendő taktikát!

Nos ezek után kiderült, hogy a bajnok is pontosan így gondolkodott, csak saját szemszögéből, és nem erőltette a harcot. Nála ugyanis, még volt egy 5. szempont is. Nem árt tartalékolni a döntőre. Így aztán, csináltak egy teljesen, se hideg, se meleg mérkőzést, egymás kölcsönös tiszteletben tartásával, ami kicsit etikátlan, sportszerűtlen, mert a nagyérdemű nem kapott semmit a pénzéért. Viszont a kecske is jól lakott, meg a káposzta is megmaradt. Ezzel együtt is sporttörténeti eredményt produkált Lévai, ugyanis ő volt az első olyan bunyós, aki olimpiai küzdelmek során végig állta a 3 menetet Stevenson ellen.

A döntőben Zayev szintén végig állja ellene a 3 menetet, sőt a pontozók csak 4:1 arányban látják jobbnak Stevensont. Mindez persze semmit nem változtat a lényegen, miszerint ezzel megszerezte harmadik olimpiai elsőségét, igaz ennek a sportértékéből levon egy kicsit az, hogy amerikai riválissal nem kellett megküzdenie.

 

 

Balról: Lévai, Stevenson, Papp, Kajdi. Ritka pillanat, amikor 2nm- en 6db olimpiai aranyérem, 1db olimpiai ezüstérem és 1db olimpiai bronzérem gyűlik össze!

 

Stevenson ekkor 28 éves, és minden jel arra mutat, hogy még számtalan sikeres év áll előtte. De, mint azt tudjuk, a jövő útjai pontosan olyan nehezen kifürkészhetők, mint a női lélek rejtelmei……

 

III. fejezet.

Stevenson hanyatlása

 

1981- ben az EB- nek a finnországi Tampere ad otthont. Egy régi ismerős, Fanghaenel a 91 kg- os scs.- ban marad, de az indulók között van a magyar Alvics Gyula is. Szereplése ekkor még nem kelt túlságosan nagy feltűnést, mert sajnos az első mérkőzését elveszti, és kiesik. A 91- esek között a legjobbak, a szovjet Yagubkin (Jagubkin) és a már jól ismert Fanghaenel. Õk vívják a döntőt, az előbbi sikerével

- A +91 kg- osak között vannak új felfedezettek, akiknek a nevét minél hamarabb illik megjegyezni! Az olasz Damiani, és a hórihorgas kelet- német Kaden lesz az a két ökölvívó Európából, akik majd igyekszenek megfosztani a „királyt” a trónjától. Damiani lett a bajnok, a döntőbejutásért Kadent győzte le. Itt nem is érdemes többet időzni, mert a következő világeseményeken főszereplőkké lépnek elő, és akkor majd elemezgetjük a munkásságukat.

- 1982,VB, München. Szokásunkhoz híven most is megállunk egy pillanatra a 91 kg-os scs.- nál. Ismét itt találjuk Alvicsot, aki az 1981- es vereségéért visszavágva, megveri a román Ion Cernatot. A következő fordulóban találkozik Fanghaenellel, akitől vereséget szenved. A scs. két ásza, Yagubkin és Fanghaenel pedig lekopírozza a 81- es eseményeket, újra ők vívják a döntőt, ismét a szovjet győzelmével.

- Következnek a +91 kg- osak. A hazai ringben küzdő Hussing először a már korábban megismert Eklund ellen győz (4:1), majd a kanadai DeWitt ellen nyer (3:2), és ezzel megszerzi a bronzérmet.

Az események fontosabb vonulatára csak most térünk rá. Ez pedig egyetlen mérkőzésbe sűrűsödik. A 12 főt számláló mezőnyben Stevenson is, és Damiani is erőnyerő. A nyolc között egymás ellen kell mérkőzniük. Damiani szemmel láthatóan nem tiszteli Teofilot. Már az első menet során gyanítható, hogy nagy meglepetés készül. A kubai menekül, Damiani kemény ütéseire nincs megfelelő válasza, sőt egy- egy ütés talán át is fut rajta. Sokan a KO-t követelik az olasztól, aki a vége felé visszavesz a tempóból, valószínűleg ő is kellően kifulladt, a saját maga diktálta tempótól. A laikus néző számára is egyértelmű, hogy ki a győztes, de a végeredmény kihirdetésekor tapintható volt a feszültség, hiszen az amatőr boksz sem mentes a szégyenteljes csalásoktól. Nagyon emlékezetes az a néhány pillanat, amikor a vezetőbíró az eredményhirdetésre hívta a küzdő feleket, mert Stevenson gyakorlatilag csak mellé állt, és nem adta oda a kezét a bírónak, folyamatosan a bandázst tekergette az egyik kezéről, láthatólag nagy zavarban. A bíró Damiani kezét emelte a magasba, ezzel meglett a VB legnagyobb szenzációja. Stevenson 10 éven keresztül nem szenvedett vereséget tétmérkőzésen, sőt meg sem tudták nagyon szorítani. Damiani azonnal a VB esélyesévé lépett elő. A VB-t megelőzően, szakberkekben már sokan rebesgették a bajnok trónfosztásának a lehetőségét. Erre a legesélyesebbnek a remek felépítésű, amerikai Tyrrell Biggset valószínűsítették. Biggs 4 mérkőzést vívott a VB-n, sajnos először Somodit győzte le. A döntőben találkozott Damianival.

Most következzék a döntő rövid krónikája. Damiani a már tőle megszokott vehemenciával vetette bele magát a küzdelembe. Biggs viszont, Stevensonnal ellentétben, sokkal jobban mozgott lábon, elegáns bokszot mutatott be. Csak mindez kevésbé volt hatékony, mint amilyen látványos. Fogalmazhatok úgy is, hogy már ekkor is a profi karrierjét kezdte megalapozni, show elemekkel tűzdelte a megmozdulásait. Az ali- sasszé nagyon tetszett a nézőknek és megmagyarázhatatlan okokból a pontozóknak is. Hiába lépett fel kezdeményezőbben Damiani, talán többet is ütött és talált is, de nem ez döntött. Biggs így végül, bár érdemtelenül, de pontozással (4:1) megnyerte a VB-t. A mérkőzéseiből egyet sem nyert KO- val. Ráadásul, a látottak alapján, senki sem volt meggyőződve róla, hogy ő is képes lett volna, Damianihoz hasonlóan diadalmaskodni Teofilo felett. A bunyó elismert szaktekintélyei figyelmeztették a világot, hogy még korai lenne Biggset a nagy hallhatatlanokhoz hasonlítani.

Vegyük szemügyre Biggs és Damiani profi karrierjét, bár még ekkor amatőrök maradtak, és még szép sikereket értek el ebben a műfajban is.

- Francesco Damiani. 190 cm, jókora darab ember, de egyáltalán nem az a leszálkásított típus. Ütőerö dolgában viszont elég meggyőző. Remek profi karriert futott be. Profiként Gy: 30 (KO: 24); V: 2. Győzelmei között megemlíthetjük az Eklund ellenit és a nagy amatőr rivális Biggs ellenit. Vereségeit igen jó nevű bunyósoktól szenvedte el. Az egyik Mercer, a másik McCall, akitől kikapott, és éppen ez után a mérkőzés után akasztotta a szögre a kesztyűjét, 1993- ban, 35 évesen. Rövid ideig volt a WBO bajnoka, ami nem csekélység. Ahhoz képest, hogy európai bunyós, elég jól menedzselték, mert a profi pályafutása elején igyekeztek megismertetni Amerikában is. Emlékeim szerint, egy időben komoly tárgyalások folytak egy Foreman elleni mérkőzésről, de Big George, akkor más ellenfelet választott.

- Tyrrell Biggs. Ennek a kitűnő fizikumú, 196 cm magas fiatalembernek látszólag minden adva volt egy óriási profi karrierhez. Nos ehhez képest gyakorlatilag semmire nem vitte. Az eredménylistáját szép kerek számok jellemzik. 40 mérkőzés, 30 győzelem (ebből KO: 20) és 10 vereség. Lényegében az összes fontosabb mérkőzését elveszítette, ráadásul KO- val. Nem is csoda! „Balsorsa” ugyan is összehozta a világ leggyilkosabb ütőerejű bajnokaival, Tysonnal, Bowe-val, Lewis-zal és a korábban már említett Damianival. Ezzel szemben, tény, hogy az amatőr szabályok szerint küzdelmekben, eredményesen vette (vehette volna) fel a küzdelmet legnevesebb profi ellenfeleivel szemben is.

2007.09.15. Harward


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Most néztem meg a Damiani- Stevenson mérkőzést...
Sajnos nem volt szerencsém mindezt korábban megtenni, mondjuk a cikk megírása előtt...
Bár hajdanán eredetiben láttam, de azóta nem, és úgy tűnik, hogy az emlékeim néha megcsalnak..
Hmmm...A pontatlanságaim miatt elnézést kérek!

» d.ph.harward   válasz erre
    2008-05-02 22:26:24

Lévairól azt hallottam amikor kérdezték, hogy miért nem ment rá Stevensonra az olimpián, miért volt olyan óvatos, mosolyogva csak annyit felelt:
- ... hát Stevensonnak a jabje is olyan mint a lórúgás!

Eklundnak amúgy fenn volt régebben ftpn egy "legendás" profimeccse, a Witherspoon elleni egyperces szösszenet, amit egy szavazáson minden idők legbrutálisabb kiütésének választottak.

» Edgegod   válasz erre
    2007-09-25 13:48:56

http://upload.wikimedia.org/wi...

» d.ph.harward   válasz erre
    2007-09-21 21:48:42

A cikk tényleg zseniális, kösz Harward!

    2007-09-19 14:26:24

Gratulálok Harward!!

    2007-09-18 17:16:46

Nagyon jó a cikk. Köszi.

» sasa99   válasz erre
    2007-09-18 16:03:41

Miért választott más ellenfelet Big George?

Damiani miután profiként legyőzte Tyrell Biggst, a legjobb kihívók közé került, ami után már nemcsak egy Foreman elleni, hanem már egy Tyson elleni mérkőzés lehetősége is felmerült. Damiani 1989-ben szorítóba lépett az akkor újonnan alakult WBO szervezet nehézsúlyú világbajnoki címéért a Dél Afrikai (középszerű) Johnny Du Plooy ellen. Damiani a 3. menetben győzött, ezzel Õ lett a szervezet első nehézsúlyú világbajnoka. Damiani öröme ennek ellenére nem lehetett teljes, mert a leg patinásabb szervezet a WBC a fajüldöző politikája miatt kizárta a tagjai soraiból Dél Afrikát és az is büntetésre számíthatott, aki szorítóba lépett a Pretoriai rendszert képviselő versenyzővel. Büntetésként a meggondolatlan lépésért a WBC 2 évre törölte a listájáról Damianit, így akkor lekerült a napirendről a majdani Tyson V Damiani ill. Foreman V Damiani mérkőzések lehetősége, pedig utóbbira Big George-ék 2 millio dollárt ajánlottak fel....hiába. Jose Suliman a WBC elnöke úgy kommentálta, hogy sajnálja az eltíltott Damianit aki egy teljesen jelentéktelen, inkább viccesnek nevezhető világbajnoki címért hajlandó volt kiállni. Damianinak ezután csak néhány középkategóriás ellenfél maradt, majd 2 évvel később, miután lejárt az eltíltása, jött a "könyörtelen" Ray Mercer, aki egyetlen felütéssel a 9. menetben bezúzta Damiani orrát és az képtelen volt folytatni az összecsapást, ezzel a WBO világbajnoki címe is elúszott.

» leibigab   válasz erre
    2007-09-18 08:47:51

Nagyon jó cikk!

    2007-09-18 07:54:28

Szuperjó kis cikk. Köszönjük Harward!

» Hollywood   válasz erre
    2007-09-18 07:52:48
Ugrás az oldal tetejére