Amikor az ökölvívó szurkolók összeülnek egy-egy közös meccsnézésre, sokszor szóbakerülnek olyan sohasem létrejött álommérkőzések esélyeinek latolgatásai, mint például a múlt nagy bajnokai a jelenkor legjobbjai ellen. A rajongók órákig tudnak vitatkozni olyan eldönthetetlen kérdéseken, hogy vajon a csúcsonlévő Muhammad Ali gyorsasága és brilliáns technikája, hogyan érvényesült volna Mike Tyson "fékezhetetlen" agresszívitása és óriási ütőereje ellen, vagy az 50-es évek keményöklű pehelysúlyú bajnoka Sandy Saddler sikeres lenne-e a kőkemény Marco Antonio Barrera ellen, vagy éppen a 30-as 40-es évekbeli félnehézsúlyú Billy Conn legyőzné-e Glen Johnsont.
A múlt század eleje óta minden sportban folyamatosan sorra dőlnek a rekordok, napjaink futói gyorsabban futnak, úszói gyorsabban úsznak, a súlyemelők nehezebb súlyokat emelnek elődeiknél. Ebből kiindulva vannak akik úgy tartják, hogy a "régi" bokszolóknak a "maiak" ellen esélyük sem lenne. De, valóban így van ez? Minden sportág fejlődik, ez a dolgok rendje. A mérhető sportágaknál ez nem is kérdéses, ami azt a feltételezést vetíti elő, hogy ez az ökölvívásnál sincs másként, vagyis napjaink legjobbjai legyőznék a régi nagyokat. Számos régi és mai bokszmérkőzés megtekintése alapján az én véleményem az, hogy összeségében kijelenthető, hogy a maiak technikailag képzettebbek "pörgősebbek" , míg a "régiek" fizikálisan keményebbek, szívósabbak. Ahogy fejlődik a világunk, úgy válik egyre "kényelmesebbé" az életünk és "kényelmesedünk el". "Ma" a profi sportolók, köztük a bokszolók is megfelelő edzéssel, súlyzózással és különböző "tápszerekkel" szerzik meg a fizikális erőt, míg pédául a 10-es, 20-as, 30-as, 40-es, 50-es évek bajnokai szószerinti kőkemény fizikai munkával már gyermekkoruktól alapozták meg az ökölvívásukhoz a legyűrhetetlen szívosságot és fizikai erőt. Pl. A 20-as évek nehézsúlyú bajnoka Jack Dempsey már 11 évesen favágók mellett segédkezett, fenyőszilánkot rágcsálva tudatosan erősítette az állkapcsát. 16 éves korától, alig 60 kilósan sorra járta kocsmákat és 1 dollárért verekedett meg kortól és súlytól függetlenül bárkivel aki hajlandó volt kiállni ellene. Arcát sós tengervízzel mosta, hogy a bőrét ellenálóbbá tegye a sérülésekkel szemben. (Erről később bajnokként sem mondott le.) (A maiak között már szinte nem is lehetne találni "ilyen" aszkéta módon felnőtté cseperedő srácokat. Kemény korszak, kemény emberekkel.) Erre az időszakra jellemző (és később is), hogy a nem hivatalos "kocsmai" ütközetek mellett számos bajnok rendkívül sok, ma már szinte hihetetlennek tűnő többszáz mérkőzést is vívott, sok esetben egy héten belül, vagy akár egyazon nap 2-3 10 menetes mérkőzést is bokszoltak. Ezáltal óriási rutint szereztek, ami mint tudjuk ebben a sportágban elég fontos tényező. Ha végignézünk az ökölvívás bajnokain, összeségében megállapítható, hogy a sportág fejlődése során a "maiak" technikásabbak, hisz "régen" egyeket ütöttek, majd az idő előrehaladtával alakultak ki az előkészítő ütések, összetételek és sorozatütések. Ebből adódóan a védekezés is kifinomultabbá, hatékonyabbá vált. Tehát a technika nagyrészben a maiak mellett szól. Ez szintén nagyon fontos tényezője az ökölvívásnak, de a kérdést ez sem döntheti el, hisz vannak ezenkívül még fontos szempontok és gyakorlatban napjainkban is jónéhányszor bebizonyosodik, hogy nem minden esetben a technikásabb, gyorsabb, vagyis a képzettebb, úgymond "jobb ökölvívó" nyeri a mérkőzést a "jóval képzetlenebb" társával szemben. Jó példa rá a közelmúltból, mikor a szívós, nagyütőerejű, erős, de "képzetlen" vagdalkozó, Ricardo Mayorga egyszerűen "átgyalogolt" 3 menet alatt a nála jóval technikásabb váltósúlyú bajnok Vernon Forresten. Mégnagyobb meglepetésre másodjára már pontozással is letudta győzni. Ebben az esetben az elsöprő erő diadalmaskodott a technika felett. Ricardo Mayorga teljesen beleillik pl. az ötvenes évek verekedői közé, attól függetlenül, hogy ő mondjuk akkor bokszolt volna, vagy teszi ezt most. Õ, a mai technikákkal, edzésmódszerekkel nem lett technikásabb mint pl. a 30-as évekből Barney Ross vagy teszem azt az 50-es évekből Kid Gavilan vagy éppen Sugar Ray Robinson. Valószínűleg azért, mert Ray Robinson sokkal tehetségesebbnek született mint Mayorga, és ezt a tehetségbeli különbséget az 50-60 év alatt fejlődött technika és edzésmódszerek sem tudják pótolni. Viszont Mayorga fizikálisan erősebb Robinsonnál, de erősebb volt a nálánál jóval technikásabb Cory Spinksnél is, aki ellen nem sok mindent tudott csinálni és pontozással simán ki is kapott tőle. Én úgy gondolom, hogy a "régi bajnok" kontra "jelenkor bajnoka" kérdést sohasem az alapján kell megítélni, hogy ki, melyik korszakban bokszolt, hanem a két küzdű tulajdonságai alapján, attól függetlenül, hogy melyikük éppen mikor versenyzett. Nincs olyan tulajdonság, amiről kijelenthető biztosan, hogy azzal mindenki ellen meglehet nyerni a mérkőzést, hisz valamikor az ütőerő diadalmaskodik a nagyobb technikai tudás felett, vagy éppen az ütésbiztos áll, gyorsaság, erősebb fizikum, a jobb állóképesség, a jobb taktika vagy az alakalmazkodó képesség a siker kulcsa az adott ellenféllel szemben. Stílus ellen stílus, bizonyos képességek szemben más képességekkel...A "beton áll" adottság és erős psziché kérdése, az ütőerőt lehet fejleszteni megfelelő edzéssel, de a történelem nagy bombázói visszaemlékeznek, és azt mondják, hogy már jóval azelőtt dinamit volt a karjukban, mielőtt kesztyűt húztak volna. Nagy tisztelet övezi azokat a kőkemény versenyzőket is, akiknek látszólag végtelen az állóképessége, ami a szorgalmas és hosszantartó futás, ugrálókötelezés eredménye. De, csodálattal figyeljük azokat is, akiket bámulatos tehetséggel, reflexekkel vagy ütésbíró állal áldott meg a sors...Ezek olyan képességek amikkel születnek az emberek, a mai legmodernebb technikákkal, edzésmódszerekkel némelyikük is csak kismértékben fejleszthető, és ez nem minden esetben lenne elég a "fejlettebb technikával" öklöző maiaknak arra, hogy kijelenthessük, hogy a mai kor öklözője bizonyosan legyőzné a "régebbi korszak" bajnokát. Már a múltszázad elején is, de szinte minden évtizedben feltűnt jónéhány olyan ökölvívó, aki technikailag évekkel-évtizedekkel megelőzte a saját korát. Ilyen volt pl. a 20-as évekből Gene Tunney, aki a "lábmunkájával" tűnt ki, ha kellett hátrafelé vívta meg a mérkőzést és "táncolta ki" az ellenfelét. De, említhetnénk még a 20-as 30-as évekből Tommy Loughrant, vagy az 50-es évekből Willie Pepet és Sugar Ray Robinsont, vagy a szintén abban a korszakban öklöző Archie Mooret, akinek a védekező technikája ma is megállná a helyét. A 40-es 50-es évek felvételeinek a minősége is már van annyira jó, amin látható hogy pl. Sugar Ray Robinson vagy Floyd Patterson kézgyorsasága felveszi a maiakkal a versenyt (sőt), míg a 40 évvel ezelőtti Muhammad Ali reflexei, lábmunkája, kézgyorsasága jóval sebesebb volt nemcsak bármelyik mai nehézsúlyú, hanem több, nálánál jóval kisebb és könnyebb mai társánál is. Azonban mi a helyzet a nehézsúlyúaknál? Megállapítható, hogy növekszik az emberiség, a nehézsúlyú bajnokok egyre nagyobbak és mivel a nehézsúlyúaknál nincs limitálva a felső súlyhatár, így tetemes magassági és súlykülönbség is kialakulhat egy-egy párosításnál, leginkább a legújabb kor bajnokainak javára. Vajon a 180-190 centis 85-94 kilós "kisméretű" régmúlt bajnokai áthidalhatnák-e a későbbi "jóval magasabb és nehezebb" társaik fölényét? Bizonyosan nehéz dolguk lenne, de talán nem lehetetlen. Dempsey, Louis és Ali is küzdött már és győzött le nálánal jóval magasabb és súlyosabb bokszolót, de napjainkban is számos példa van arra, hogy a 190 centi és 100 kiló alattiak is képesek lehetnek legyőzni a 2 méter és 110 kiló körüli társaikat is. A 185 centi magas és 85 kilós Dempsey hat bordáját, az orrát és az állkapcsát is eltőrte, arccsontját elrepesztette a közel két méter és 115 kilós Jess Willardnak mielőtt végleg kiütötte és elnyerte tőle a világbajnoki címet. De, megverte a 190 feletti Morrist és Fultont is. Joe Louis simán kiütötte a 196 cm magas 120 kilós olasz óriás Primo Carnerat, a 2 méteres és 113 kilós Buddy Baert és a 193 centi 116 kilós Abe Simont. Marcianonál már egy kicsit gondban vagyunk, hisz nála nem igazán tudunk említeni hatalmas, igazi "szupernehézsúlyúakat". Noha bokszolt 190-es nehézsúlyúak ellen, de azok súlya "messze volt" a 105-110 kilótól. Carmine Vingot akinek a magassága megvolt, de a "nehéz" súlya nem, Marciano kishíjján megölte. A harmincas évekből az inkább félnehézsúlyú 180 centis Loughran legyőzte a közel 2 méteres Campolot, míg a mindössze szintén 181 centis és 84 kilós Bob Pastor megverte a "felhőkarcoló" 2 méteres 116 kilós Ray Impellitieret...(Az előzöekben felsoroltak mindenesetben "jónevű" versenyzők voltak, tehát nem arról van szó, hogy a bajnokot kiállították egy "nagydarab ürgével") Nos, mint a példákból kiderül, önmagában még nem lenne leküzdhetetlen hátrány a régieknek a magasság és a súlykülönbség. Viszont a korabeli góliátokkal ellentétben a maiak nagyobb technikai képzettséget is felvonultatnának, úgyhogy a kérdés ismét nyitott maradt...Vajon mi történne akkor, ha a régieket "átemelhetnénk a jelenkorba" és készülhetnének ők is a mai technikák szerint?
Las Vegas, Nevada állam, 1994 november 5. Az egyik sarokban a WBA és IBF nehézsúlyú világbajnok, napjaink legjobb nehézsúlyú bokszolója Michael Moorer. Moorer nemrég Evander Holyfield legyőzésével szerezte meg a címet, és még veretlen. A szorító másik felében a 46 éves George Foreman, 1973-74-es év világbajnoka. "Big" George 10 évet hagyott ki, mielőtt 7 éve újra edzésbe állt. A 20 évvel ezelőtti bajnok napjaink legjobbja ellen. A fiatal titán a nagypapa ellen. A mérkőzés toronymagas esélyese az ereje teljében lévő bajnok, aki fiatalabb, gyorsabb és technikásabb is, mint ellenfele. A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően indult, Moorer fürgeségét kihasználva gyűjtögette a pontokat. Foreman kényelmesen cammog előre, rutinjában és az ütőerejében bízik. A 8. menet után már nem sokan bíztak, a múlt bajnokában, a szurkolók is már kissé letörten bíztatták. Ahogy a nevét kiabálták, Foreman új erőre kapott. George érezte, hogy a bal-jobbegyenes összetétel sikeres lehet a fordított alapállású Moorer ellen, így hát folyamatosan azzal próbálkozott. A 10. menetben talált be tisztán a taglózó erejű jobbkéz....Moorer percekkel később sem volt teljesen magánál, ő maga sem tudta, hogy mi tőrtént vele. Elgondolni is rossz, hogy mi történt volna ha az ereje teljében lévő, fiatal, 1973-as, gyilkos erejű George Foremannel találkozik. A 20 évvel ezelőtti világbajnok visszajött és győzött...
Érdekességképpen képzeljük el az 50 évvel ezelőttiek küzdelmét a mai legjobbak ellen. Az egyik sarokban az 1955-ös év bajnokai, míg a másikban a jelenkor legjobbjai. A pontozóbíró szerepét Önökre bizzuk, Ön dönt! Gong!
Légsúlyban: Pascual Perez V Pongsaklek Wonjongkam
Harmatsúlyban: Raul Macias V Rafael Marquez
Pehelysúlyban: Sandy Saddler V Marco Antonio Barrera
Könnyűsúlyban:Jimmy Carter V Jose Luis Castillo
Váltósúlyban: Carmen Basilio V Zab Judah
Középsúlyban: Sugar Ray Robinson V Bernard Hopkins
Félnehézsúlyban:Archie Moore V Glen Johnson
Nehézsúlyban: Rocky Marciano V Vitali Klitschko
Leibinger Gábor, 2005-05-15
