A súlycsoportonkénti „Minden idők tíz legjobb …’-ját bemutató sorozatunk most ismét egy tradícionális kategória, a váltósúly mindenkori elitjét igyekszik az olvasókkal megismertetni. A nehéz és a középsúly mellett talán ez a legsűrűbb súlycsoport. Az elmúlt 120 évben rengeteg klasszis, korabeli világsztár fordult meg rövidebb-hosszabb ideig a súlycsoportban. A rangsor felállítása sem volt könnyű. Olyan korszakos bajnokok maradtak ki a top10-ből, mint például: Ted ’Kid’ Lewis, Oscar De La Hoya, Barney Ross, Joe Walcott, Jack Britton, Shane Mosley, Marlon Starling, Jimmy McLarnin, vagy Felix Trinidad, aki minden idők leghosszabb ideig regnáló váltósúlyú világbajnoka volt (IBF öv: 6 év, 8 hónap 14 nap) … de kik is voltak akkor a világ legjobb váltósúlyú bunyósai? Nézzük hát a legjobb tizet:
10, Tommy Ryan 87-4-10 (70 KO)
Világbajnok: 1894-1898
A modern kori ökölvívás első igazán nagy váltósúlyú klasszisa még a XIX. században született, egészen pontosan 1870. március 31-én. A Joseph Youngs néven anyakönyvezett fiú fiatalon meglépett otthonról, és hogy ne találják meg, Tommy Ryan-re változtatta nevét. Egy fűrésztelepen kapott munkát. Állítólag ezen a helyen alakult ki a híres állóképessége, mellyel sok hosszú mérkőzésen az ellenfél fölébe tudott kerekedni. Miután 1891-ben Mineapolisban 76(!) menetben elverte Danny Nedham-et, már az első számú világbajnokaspiránsnak számított (sokak szerint már ettől a pillanattól ő volt a legjobb váltósúlyú). A címért végül 1894-ben bokszolhatott, ahol 20 menetben pontozással múlta felül a szintén legendás alaknak számító Mysterious (Rejtélyes) Billy Smith-et. Vele egyébként hétszer is megütközött: 3 Ryan győzelem (1 KO, 1 WP, 1 DQ), 3 döntetlen és egy NC (eredmény nélküli) volt az egymás elleni mérlegük. 1895. január 18-án Ryan szintén egy korszakos bajnokot, a „páratlan” Jack Dempsey-t (aki nem azonos a későbbi nehézsúlyú világbajnokkal) ütötte ki 3 menetben. Ezt követően még néhányszor megvédte címét, majd 1898-ban feljebblépett középsúlyba, ahol szintén világbajnok lett és még jó pár éven át megőrizte bajnoki címét. Ebben a korszakban Ryan szinte legyőzhetetlennek számított, négy vereségének egyikét azonban pont ekkortájt szenvedte el, ráadásul egy sparringpartnerétől, a kor szintén kiemelkedő öklözőjétől, Charles Kid McCoy-tól. A sztori szerint McCoy azzal altatta el Tommy-t, hogy teljesen ki van lelkileg.. és csak a pénz miatt vállalja a mérkőzést. A találkozón azután kiváló kondícióval múlta felül az edzéseket lazán vevő Ryan-t, akit végül a 15. menetben ki is ütött. Tommy Ryan azonban ezzel együtt is a korszak egyik legjobb ökölvívója volt, aki nemcsak a ringben, hanem edzőként is maradandót alkotott. Például ő volt az, aki megtanította az elhajlásos technikákat a későbbi nehézsúlyú királynak, James J. Jeffries-nek, de sokat dolgozott együtt „Gentleman” Jim Corbettel is. 1907-ben vívta utolsó mérkőzését, majd visszavonulása után Syracuse-ben nyitott boksztermet, amit 1948-as haláláig vezetett...
9, Carmen Basilio 56-16-7 (27 KO)
Világbajnok: 1955-1957
Basilio-t már a szülőhelye (Canastota) is ökölvívásra determinálta. Az amerikai az egyik legkeményebb verekedő volt, aki valaha kesztyűt húzott. Bár ügyes, technikás bunyósnak számított és a lábmunkája is jó volt, mégis leginkább a belharcot, a verekedést szerette, a védekezésre nem sok figyelmet fordított (az elmúlt idők bunyósaihoz hasonlítva talán Arturo Gatti megfelelője volt, de még keményebb, még agresszívabb, még strapabíróbb formában). Hivatásos katonaként tengeralattjárón szolgált, majd 21 évesen belevágott a profi ökölvívó karrierbe. Könnyűsúlyúként kezdte, majd hamar felment váltósúlyba. Itt vívta első világbajnoki mérkőzését is, 1953-ban a szintén a listánkon levő Kid Gavilan ellen. Sikerült ugyan leütnie a kubait, a mérkőzést mégis elveszítette szoros pontozással. Néhány győzelem után 1955. nyarán kapta meg újra a lehetőséget és ezúttal élt is vele: az amerikai-olasz Tony DeMarco-t a 12. menetben ütötte ki. A fél évvel későbbi visszavágón „lemásolta” korábbi győzelmét, szintén TKO-val győzött a 12. menetben. Ezt a mérkőzést 1955-ben az év legjobb meccsének választotta a Ring Magazin. Következő címvédésén elveszítette világbajnoki címét Johnny Saxton ellen egy szoros (sokak szerint vitatható) mérkőzésen, ezért az 1956. novemberében rendezett visszavágón Basilio már nem bízta a pontozókra a döntést: a 9. menetben ütötte ki Saxton-t (ez a találkozó szintén év mérkőzése lett). 1957. februárjában a minden eldöntő, harmadik meccsük még hamarabb véget ért. Basilio már a második menetben leütötte Saxton-t, aki képtelen volt folytatni a mérkőzést.
Ezt követően Carmen súlycsoportot váltott, és a két felejthetetlen mérkőzést vívott Sugar Ray Robinsonnal a középsúlyú világbajnoki címért (az első 1957-ben , a második 1958-ban lett az év mérkőzése a Ring Magazinnál). Az elsőt Basilio nyerte, a másodikon viszont már 6 menet után úgy feldagadt az egyik szeme, hogy a maradék 9 menetet fél szemmel bokszolta végig és megosztott pontozással veszített. Talán már nem is meglepő, hogy az 1959-es NBA középsúlyú világbajnoki címért folytatott Gene Fullmer elleni mérkőzését is az év meccsének választotta a Ring Magazin, így Carmen Basilio az egyetlen ökölvívó a világtörténelemben, akinek 5 éven át sikerült folyamatosan „év meccse” találkozót bokszolnia. 1961-ben még egyszer ringbe lépett a szintén kiváló Paul Pender ellen a középsúlyú világbajnoki címért, de kikapott és 34 évesen végleg felhagyott az ökölvívással.
8, Emile Griffith 85-24-2 (23 KO)
Világbajnok: 1961-1965
Griffith 1938-ban született az USA-hoz tartozó Virgin-szigeteken, de profi karrierjét 20 évesen már New Yorkban kezdte meg. Éppen, hogy betöltötte a 23-at, amikor 1961. áprilisában kiütéssel győzött Benny 'Kid' Paret ellen (TKO13) és ezzel megszerezte a váltósúlyú világbajnoki címet. A visszavágón viszont megosztott pontozással veszített, így törvényszerűen egy harmadik, mindent eldöntő csata következett. A két bunyós között a viszony amúgy sem volt felhőtlen, de mérkőzés előtt Paret - talán kissé meggondolatlanul foglalkozása miatt (Griffith civilben női kalapokat tervezett) egyszerűen leb*zizta ellenfelét, ami később végzetes hibának bizonyult. A felbosszantott Griffith ugyan a hatodik menetben egy kőkemény balhorogtól a padlóra került, de a tizenkettedikben a sarokban nagyon elkapta Paret-et és a rázúdított ütések áradatával szó szerint ki is végezte ellenfelét. A mérkőzésvezető túl későn lépett közbe, így Paret már a földre hanyatlásakor elveszítette eszméletét, és soha többé nem is tért vissza a kómából. 10 nappal később hunyt el. Mivel a mérkőzést a Friday Night Fights műsor keretein belül az amerikai nemzeti tv élőben közvetítette, így sokmillió néző látta a szomorú végkifejletet és emiatt rengeteg támadás érte a sportágat kiemelkedő brutalitása miatt. Griffith-ben is mély nyomot hagyott ellenfele halála, ezt követően egészen karrierje végéig leginkább csak arra törekedett, hogy a minimális fölénnyel hozza a mérkőzéseit, a gyilkos ösztön teljesen kiveszett a bunyójából. A sikerek így sem maradtak el, 1965-ig jó néhány alkalommal megvédte címét - miközben a frissen bevezetett nagyváltósúlyban is világbajnok lett - majd feljebblépett középsúlyba, ahol Dick Tiger-t verte el 15 menetben és immár a harmadik súlycsoport világbajnoka lett. Címét 1967. szeptemberében az olasz Benvenuti ellen veszítette el, és ugyan még elbokszolt tíz évig, de címmeccsein rendre kikapott és viszonylag sok vereséget begyűjtött. 1977-ben lépett ringbe utoljára, majd edzőként folytatta a szakmát…
7, Floyd Mayweather Jr. 41-0 (25 KO)
IBF világbajnok: 2006-2006
WBC világbajnok 2006-2008
Mayweather azok közé a bunyósok közé tartozik, akik pályafutásuk kétharmadát alsóbb súlycsoportokban töltötték. Az 1996-os atlantai olimpián pehelysúlyban bronzérmes Floyd profi karrierjét immár nagypehelyben kezdte el, és két évre rá (1998-ban) már első világbajnoki övét is begyűjtötte a nyúlánk Genaro Hernandez ellen. Ebben az évben 7 győztes meccsének (melyből kettő címmeccs volt) és az azokon mutatott magabiztos produkcióknak köszönhetően a Ring Magazin az év ökölvívójának választotta Mayweather-t. Később könnyű és kisváltósúlyban is világbajnoki címet szerzett, majd 2005. novemberében felment a számunkra érdekes váltósúlyba és a negyedik menetben kiütötte az 56-4-es mérlegű, előzetesen veszélyesnek tartott Sharmba Mitchell-t. Ezt követően egy botrányokkal tarkított mérkőzésen IBF világbajnok lett Zab Judah ellen, majd legyőzte Carlos Baldomir-t, a veretlen Ricky Hatton-t és a minden idők legnagyobb PPV előfizetőjét hozó meccsén Oscar De La Hoya-t is (igaz a legutóbbit nagyváltóban, de Floyd súlya ekkor is alig egy kilogrammal haladta meg a váltósúlyú limitet). 2008-ban másféléves pihenőre visszavonult, hogy azután 2009. szeptemberében Juan Manuel Marquez ellen visszatérjen. Szinte minden menetet megnyerve diadalmaskodott a kiváló mexikói felett, majd 2010-ben az egykori P4P #1-es Shane Mosley-t is leradírozta 12 menetben. Mayweather-nek eddigi teljesítménye alapján is már minden idők legjobb bokszolói között van a helye, de napjainkban a bokszrajongók jelentős része jogosan rója fel neki, hogy miért nem áll ki a jelenlegi P4P király, Manny Pacquiao ellen? Sajnos karrierjét nem kerülték el a balhék és a botrányok, így a várva várt mérkőzés egyik alapfeltétele, hogy a veretlen Floyd a közeljövőben tisztázza magát a felesége elleni erőszakos vád miatt a bíróságon…
6, Jose Napoles 77-7 (54 KO)
WBC-WBA világbajnok: 1969-1975
A „Mantequilla” becenevű, kubai származású (de mexikói illetőségű) Napoles 1940. április 30-án született és profi bunyósként 18 évesen, Havannában „debütált”. 1962-ben szakított a Fidel Castro vezette kubai rezsimmel és Mexikóba emigrált, majd sorozatos győzelmek után 1969-ben az USÁ-ban kapta meg a lehetőséget Curtis Cokes ellen a világbajnoki címszerzésre. A mérkőzésen végig Napoles volt az „agresszor”, ment előre és egyeneseivel, horgaival szisztematikusan felőrölte Cokes-t, aki a 13. menet után a szünetben feladta a küzdelmet. A három hónap múlva Mexikóban megrendezett visszavágó érdekes körülmények között ért véget. A 11. menetre kijönni képtelen Cokes-t a mérkőzésvezető a sarokban, széken ülve számolta ki. Ezt követően legyőzte Emile Griffith-et, majd Earnie Lopez-t is, mígnem 1970. decemberében egy szemsérülés miatt elveszítette világbajnoki övét. A visszavágón persze könnyedén elintézte a trónbitorló Billy Backus-t. Ezután további hat (!) címvédés következett, majd 1974. februárjában Napoles fellépett középsúlyba, ahol a plusz hat kilo nem tett neki jót, és a legendás Carlos Monzon kiütötte a 7. menetben.
Hősünk ezután visszatért saját súlycsoportjába és Hedgemon Lewis ellen védte meg címét. Még 3 sikeres címvédés következett, majd 1975. decemberében kikapott a brit John H. Stracey-től, és a visszavonulás mellett döntött.
Napoles a 70-es évek első felének elsőszámú váltósúlyú ökölvívója és vitathatatlan bajnoka volt. Egy csodálatos bokszoló, fantasztikus ritmusérzékkel megáldva, akinek megvolt az a képessége, hogy a bajban lévő ellenfelet azonnal kivégezze. Hat és fél éven át uralkodott súlycsoportjában, 15 világbajnoki címmeccset vívott, melyből 13-at megnyert, így mindenképpen megérdemelt a listánkon elért hatodik helyezése.
5, Manny Pacquiao 52-3-2 (38 KO)
WBO világbajnok: 2009-napjainkig
A Fülöp-szigetek-i csillag napjaink legjobb ökölvívója, aki pályafutását 17 évesen 106 fonttal, kislégsúlyban (!!) kezdte. Első világbajnoki címét légsúlyban szerezte 1998. decemberében, Chatchai Sasakul ellen, amit a borzalmas fogyasztások miatt rá egy évvel később el is bukott. Legyőzője a thai Medgoen Singsurat volt, aki a 3. menetben testen ütötte ki a kiszáradt bajnokot. Ezt követően nem akarta testét könyörtelen fogyasztással gyötörni, és kihagyva a nagylég és a harmatsúlyt, azonnal felment kispehelysúlyba. Itt néhány nemzetközi címmeccs után végre 2001. júniusában minden bokszrajongó előtt megmutathatta magát: az egész világon látható HBO-gálán, az IBF bajnok Lehlohonolo Ledwaba ellen léphetett ringbe Las Vegas-ban. A toronyesélyes Ledwaba-t a hatodik menetben ütötte ki és ezzel egycsapásra felkeltette a világ bokszrajongóinak figyelmét (érdekesség, hogy ekkor állt először Pacman ringsarkában napjaink egyik leghíresebb edzője, Freddie Roach). Néhány sima címvédést követően fellépett pehelysúlyba és kiállt a súlycsoport akkori királya, Marcus Antonio Barrera ellen. Minden szakember Barrera győzelmét jósolta, de Pacquiao kifogott rajtuk: a mérkőzésen többször is padlóra küldte a mexikói ikont és a 11. menetben annyira elverte ellenfelét, hogy Barrera sarka feladta a küzdelmet. Második pehelysúlyú mérkőzésén címet akart szerezni Juan Manuel Marquez ellen, de hiába ütötte le háromszor ellenfelét az első menetben, végül a pontozók döntetlennek látták a mérkőzést. Pacquiao ezután nagypehelyben próbálkozott, de kikapott 12 menetben a mexikói Erik Morales ellen. Két visszavágón is kiütötte Erik-et (közben Oscar Larios-t is elintézte), majd újabb súlycsoport, újabb cím következett. 2008 nyarán a könnyűsúlyú WBC bajnok David Diaz 8 menetig bírta állva, de a 9-ben végül villant egy nagyon szűk balhorog és Diaz arccal a padlón fejezte be a mérkőzést.
A szakértők ekkor azt gondolták Pacman nagyjából elérkezett a teljesítőképessége határához, de ő ekkor mindenkit meglepve a nagyváltósúlyú sztár, Oscar De La Hoya ellen lépett ringbe. A brutális súlycsoportváltás hihetetlen módon csak jót tett Manny-nek, aki néhány menet alatt atomjaira szedte Oscar-t…és az egykori P4P első a 8. menet után feladta a küzdelmet. Immár váltósúlyú királyként kiütötte a brit klasszist, Ricky Hatton-t, majd felaprította a teljes váltósúlyú élmezőnyt: Miguel Cotto, Joshua Clottey, Antonio Margarito és kiöregedő Shane Mosley sem volt képes semmi értékelhetőt felmutatni a filippínó zseni ellen.
Pac Man a 2000-es évek kiemelkedő bokszcsillaga, de a legnagyobb megmérettetés még előtte van: a mérkőzés a másik P4P király, a listánkon hetedik Floyd Mayweather ellen…
Ennek jelenleg az egyik akadálya, hogy Manny nem hajlandó bevállalni a korlátlan doppingtesztet, annak ellenére sem, hogy ezzel azokat a hangokat erősíti, akik doppingbotrányt sejtenek a háttérben. Remélhetőleg azonban rövidesen jobb belátásra tér, vállalja a teszteket és létrejöhet korunk két legnagyobb ökölvívócsillagának párharca …
4, Sugar Ray Leonard 36-3-1 (25 KO)
WBC világbajnok: 1979-1982
WBA világbajnok: 1981-1982
Szülei a Ray Charles Leonard nevet adták neki a híres énekes, Ray Charles után. Leonard az 1976-os montreáli olimpián kisváltósúlyban aranyérmet szerzett, és karizmatikus egyéniségének köszönhetően már ekkor is „sztárnak” számított. Később fel akart hagyni az ökölvívással, de a család fenntartása és a számlák fizetése miatt mégis inkább a profi bunyó mellett döntött…
1979. novemberében már 25-0-s mérleggel állt ki a szintén veretlen Wilfred Benitez (38-0-1) ellen, akit a 15. menetben ütött ki és ezzel megszerezte a WBC váltósúly világbajnoki címét. Első címvédését gyorsan letudta, a bátran rohamazó Dave Green-t egy gyönyörű kombinációval a 4. menetben fektette ki. 1980. júniusában egy klasszikus mérkőzés következett: Leonard az ekkor 71-1-es mérlegű Roberto Duran ellen lépett ringbe és magabiztosságára jellemzően gyakran leállt hirigelni minden idők talán legkeményebb verekedőjével. Ennek eredményeképp néha bajba is került és végül szoros pontozással elveszítette a 15 menetes találkozót. A novemberi visszavágóra már egészen más taktikával állt ki: sokkal többet mozgott lábon, Duran ütőtávján kívül maradva táncolt, onnan kontrázgatott és szinte bohócot csinált ellenfeléből. Duran a 8. menetben unta meg, hogy képtelen rendesen eltalálni Leonard-ot és a legendássá vált „No mas, No mas”-t (nem kell több, nem kell több) ismételgetve egyszerűen feladta a mérkőzést.
Visszaszerzett övét először megvédte Larry Bonds ellen, majd világbajnoki címet szerzett nagyváltósúlyban is, a veretlen Ayub Kalule 9. menetbeli kiütésével. 1981. szeptemberében ismét klasszikus mérkőzés következett: Leonard a veretlen Thomas Hearns ellen lépett ringbe WBA-WBC címegyesítés keretében. Ha a mérkőzést ma rendezik, akkor nagy valószínűséggel Hearns győzött volna, ugyanis 12 menet után magasan vezetett a pontozólapokon, de Leonard nem adta fel. A 13. menetben megfordította a mérkőzés képét, óriási verést utalt ki fáradó ellenfelének, akire számolni is kellett. A 14-ben azután be is fejezte a „munkát”, egyre növelte a nyomást, amit 2 perc utána mérkőzésvezető nem bírt tovább nézni és kihirdette Leonard TKO győzelmét. A drámai mérkőzést a Ring Magazine 1981 legjobb meccsének választotta.
1982. februárjában egy újabb sikeres címvédést követően megsérült Leonard szeme és a retinaleválás miatt bejelentette visszavonulását. Ezzel gyakorlatilag le is zárult a váltósúlyú karrierje, mivel későbbi (84, 87, 91, 97) visszatérései már más súlycsoportok történetét gazdagítják. Persze meg kell említeni, hogy 1987-ben egy máig vitatott meccsen Marvin Hagler legyőzésével középsúly világbajnok lett, majd rá egy évre Donnie Lalonde kiütésével
a WBC nagyközép és félnehézsúlyú világbajnoki címét is begyűjtötte. Így ő lett az első ökölvívó, aki öt különböző súlycsoportban is világbajnoki címet tudott szerezni.
Leonard képzett, villámgyors bunyós volt, lábon kivételesen jól mozgott, halálpontos és kemény jabbel rendelkezett. Kiemelkedően intelligens és rendkívül magabiztos volt, akinek kombinációi élményszámba mentek, szinte alig akadt gyenge pontja. 1981-ben az év ökölvívójának választották, és 1997-ben bekerült a „Boxing Hall Of Fame”-be is.
3, Kid Gavilan 107-30-6 (28 KO)
Világbajnok: 1951-1954
Gerardo Gonzalez néven született Camaguey-ben, és abban a korban bokszolt, amikor Kubában még legális volt a profi bunyó, így Gavilan 17 évesen Havannában a hivatásosok közé szerződött. Bár ütőereje nem volt kiemelkedő, de villámgyors mozgása, technikás, stílusos ökölvívása valamint az arcáról letörölhetetlen mosoly hamar kiemelkedő népszerűséget hozott a „Kubai sólyom” becenevű ifjúnak. 21 évesen áttette székhelyét New York-ba, ahol néhány éven belül az összes korabeli sztárral megütközött. Kétszer is legyőzte a könnyűsúly uralkodóját, Ike Williams-et, majd 1949-ben kikapott első váltósúlyú világbajnoki címmeccsén Sugar Ray Robinson ellen. Nagyon sokszor lépett ringbe ebben az időszakban (havi 2-3 alkalommal) és rendszeresen elutazott „idegenbe”, ahol gyakran lepontozták, emiatt jó pár vereséget is begyűjtött. 1951-ben Johnny Bratton-t verte el 15 menetben és ezzel megszerezte a váltósúlyú világbajnoki címet. Első címvédése igen „különlegesre” sikerült, mivel ugyan megosztott pontozással nyert Billy Graham ellen, de a nézőtéren sokan vitatták a döntést, olyannyira, hogy a mérkőzésvezetőnek például csak rendőri biztosítással sikerült elhagynia a szorítót. Ezt követően azonban minden címvédését egyértelműen hozta, legyőzte Bobby Dykes-t, Gil Turner-t, Chuck Davey-t, Carmen Basilio-t, Billy Graham-et (másodszor), Johnny Bratton-t (másodszor), miközben számtalan egyéb mérkőzést is vállalt (az argentínok legendáját, Eduardo Lausse-t például otthon, saját közönsége előtt pontozta ki). Világbajnoki címét 1954. októberében veszítette el egy máig vitatott mérkőzésen Johnny Saxton ellen. Felvétel sajnos nem elérhető a mérkőzésről, de akik látták a meccset, azok szerint egyértelműen a kubai volt a jobb (22 helyszíni tudósítóból 20 egyértelműen őt jelölte meg győztesnek). Állítólag Gavilan a mérkőzés előtt többször is lenyilatkozta: ő ezen meccsen pontozással semmiképp sem nyerhet… A „vereséget” követően ugyan még elbokszolt pár évig, de többször már nem mérkőzött címmeccsen. Érdemes még megemlíteni, hogy közel 150 profi mérkőzése volt, de soha senkinek nem sikerült kiütnie Kid Gavilan-t.
1958-ban visszavonult az ökölvívástól, megtért Jehova Tanú-i közé és visszaköltözött Kubába, hogy nyugodtabb életet éljen. Fidel Castro hatalomra kerülése után útlevelét bevonták, kocsiját elkobozták és rendszeresen bebörtönözték utcai hittérítésért. 1968-ban a hatóságok engedélyezték, hogy az USA-ba emigráljon, és két hályogműtétet követően egy ideig Muhammad Ali csapatában dolgozott. Öregkorát Miami-ban töltötte, ahol három szélütés után 2003. februárjában hunyt el.
2, Henry Armstrong 151-21-10 (100 KO)
Világbajnok: 1938-1940
A St. Louis-i Henry Armstrong mindenekelőtt arról nevezetes, hogy ő az egyetlen ökölvívó a boksztörténelemben, aki egyidejűleg három különböző súlycsoport világbajnoki címét is magáénak tudhatta. Ráadásul egy olyan korban, amikor még nem 17, hanem mindössze 8 különböző súlycsoport létezett és súlycsoportonként csak egyetlen világbajnoki cím.
Talán a technikája nem a legkifinomultabb volt, de egyszerűen csak ment előre és szórta a súlyos, romboló ütéseket. Egy örökmozgó ütőgépnek tűnt a ringben, akit lehetetlen feltartóztatni. Számtalan kiváló képességű ökölvívó maradt alul Armstong-gal szemben pusztán azért, mert nem bírták maguktól távol tartani a cséphadarót.
Állítólag a pulzusa rendkívül alacsony volt, és ennek köszönhette ezt a fáradhatatlan harcmodort. 1937. októberében lett először világbajnok (pehelysúlyban), amikor is Petey Sarron-t ütötte ki a 6. menetben New York-ban (Sarron 143 meccse során - ezt leszámítva -sohasem volt kiütve). 1938 májusában pontozással verte Barney Ross-t és ezzel begyűjtötte a váltósúlyú világbajnoki címet is. Végül következet a legnagyobb visszhangot kiváltó könnyűsúlyú címmeccs, amelyen Lou Ambers-et verte meg, megosztott pontozással, három hónappal a Ross elleni diadalt követően. Ezt a mérkőzést majdnem elveszítette egy szájsérülés következtében, de amikor a bíró le akarta állítani a meccset a rengeteg kiömlő vér miatt, Henry azt felelte: „megígérem, hogy mostantól nem fogok vérezni” és attól kezdve lenyelte a sebből szivárgó vért…
Váltósúlyban maradt végül és övét a korabeli legjobbak ellen tizenkilenc (!!) alkalommal védte meg, amikor is Fritzie Zivic ellen elvérzett (közben majdnem középsúlyban is világbajnok lett: Ceferino Garcia ellen döntetlent bokszolt egy vitatható meccsen 1940-ben Los Angeles-ben.), sőt a visszavágon is alulmaradt. Szépségtapasz, hogy a harmadik találkozójukon már Henry győzött, de ez egy tét nélküli meccs volt, jóval később. 1945-ös visszavonulása után sajnos sok pozitívum már nem történt vele. Rászokott az alkoholra és a kábítószerre, és hamar felélte ökölvívással szerzett vagyonát. 1951-ben baptista lelkész lett, ekkor némileg megváltozott, de minden idők egyik legjobb bunyósa sajnos vakon és teljes szegénységben hunyt el végül 1988. októberében…
Teljes Henry Armstrong életrajz
1, Sugar Ray Robinson 173-19-6 (108 KO)
Világbajnok: 1946-1951
Az 1921. május 3-án Walker Smith néven született fiú amatőrként pehely- és könnyűsúlyban is megnyerte az Aranykesztyű bajnokságot, majd 1940-ben úgy döntött, hogy a továbbiakban a profi karriert választja (85 amatőr győzelméből 40 elsőmenetes KO volt). A legenda szerint első profi meccsén egy Ray Robinson nevű fickó helyett kellett beugrania és annyira megtetszett neki a név, hogy úgy döntött: megtartja.
1946-ban lett váltósúlyú világbajnok Tommy Bell legyőzésével, de a szakmában ekkor már 4 éve a súlycsoport koronázatlan királyának számított. A korszaknak megfelelően ő is rengetegszer lépett ringbe „barátságos” meccseken, de egy ’43-as Lamotta elleni találkozót leszámítva senki sem tudta legyőzni. Címét ötször védte meg (többek között Kid Gavilan ellen), majd 1951. februárjában feljebblépett középsúlyba, hogy ötödször is legyőzze Jake Lamotta-t (hat alkalommal találkoztak, 5-1 volt a győzelmi arány Robinson javára). Utolsó váltósúlyú címvédésére - Charley Fusari ellen – 109-1-es mérleggel állt ki és nyert 15 menetben. Ezért - bár volt pár mérkőzése is, ahol 147 font felett mért be – a fantasztikus 110 győzelem és 1 vereség mérleget tekinthetjük Robinson váltósúlyú karrierjének, amivel egyértelműen ő minden idők legjobbja. 1951-től főleg középsúlyban (vagy afelett) bokszolt, ahol egészen 1960-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal világbajnok tudott maradni (Lamotta-n kívül legyőzte Turpin-t, Bobo Olson-t, Rocky Graziano-t, Fullmert és Basilio-t is). 1960-ban, 39 évesen elveszítette címét Paul Pender ellen, majd fél évvel később a visszavágón sem sikerült győznie. Még közel 50 mérkőzést vívott több-kevesebb sikerrel, amikor 1965-ben 44 évesen végleg visszavonult.
Robinson azon kevesek közé tartozik, akik karrierjük folyamán több mint 100 kiütéses győzelmet arattak, és klasszikus kiütést sosem szenvedett el. Rendkívül sokoldalú bunyós volt, szinte mindent tudott a bokszról, amit meg lehet tanulni. Alkatához a vívás állt közelebb, de nagyszerű volt belharcban is. Legfőbb erénye a kitűnő lábmunka, a szinte hihetetlen gyorsasága és ritmusváltása volt. Taktikailag rendkívül érett, és képes volt arra, hogy ugyanazzal a kezével villámgyorsan 4-5 nagy erejű pontos ütést is leadjon egymásután.
Legyőzte a szintén listánkon szereplő Armstrong-ot, Gavilan-t és Basilio-t is. Sugar Ray Robinson a legtöbb szakember szerint minden idők legjobb bunyósa, aki természetesen Hall of Fame-tag, és kétszer (1942, 1951) is megválasztották az év ökölvívójának.
Teljes Sugar Ray Robinson életrajz
edge 2011.06.01.
Minden idők 10 legjobb nagyváltósúlyú bokszolója
Minden idők 10 legjobb középsúlyú bokszolója
Minden idők 10 legjobb nagyközépsúlyú bokszolója
Minden idők 10 legjobb félnehézsúlyú bokszolója
Minden idők 10 legjobb cirkálósúlyú bokszolója
