Puerto Rico vitán felül a világ egyik legegzotikusabb szigete. A páratlan szépségű kis karibi paradicsomban a profi ökölvívás a legtradicionálisabb sportnak számít, mely szinte az egész lakosságot lázban tartja. Puerto Rico egy olyan hely, ahol az ökölvívók szó szerint isteni magasságokban emelkedhetnek. Ez a spanyol ajkú ország az elmúlt évtizedekben szinte ontotta magából a világklasszis bunyósokat, akik olyan nemzetközi hírnévre tettek szert, hogy ma már az Egyesült Államok és Mexikó mellett Puerto Ricot tartják a világ vezető boksznemzetének. A profiboksz.hu most megkíséreli a lehetetlent. Összeállítja minden idők 10 legjobb puerto ricoi bunyósának névsorát.
10. Jose Torres (41-3-1, 29KO)
A magyarok számára is jól ismert bunyós, hiszen 1958-ban csak Papp László akadályozta meg abban, hogy olimpiai bajnok legyen. Torres középsúlyban kezdte profi karrierjét, de legnagyobb sikereit félnehézsúlyban érte el. 1965-ben Willie Pastrano legyőzésével lett a WBC és a WBA félnehézsúlyú világbajnoka. Azon kevés puerto ricoiak közül való volt, aki sikeres tudott lenni magasabb súlycsoportokban is. Torres ezt követően 1966-ban az év meccsét vívta Eddie Cotton ellen, majd még ebben az évben a kiváló Dick Tiger ellen elvesztette bajnoki címét egy 15 menetes nagyon szoros meccsen. A visszavágón újra szoros meccsen kapott ki, ami elvette a kedvét az ökölvívástól. Jose ezt követően még kétszer bokszolt, majd szögre akasztotta kesztyűit. Torres edzője a világhírű Cus D’Amato volt, aki később Mike Tyson mentora és edzője is volt.
9. Sixto Escobar (46-23-3, 22 KO)
Puerto Rico első profi ökölvívó világbajnoka volt. Escobar 1934-ben szerezte meg a harmatsúlyú világbajnoki címet, amit 1939-ig bezárólag hol elvesztett hol megnyert. Amikor Escobar a csúcson volt még nem léteztek világszervezetek, így folyamatosan a legjobbak ellen bokszolt. Pályafutása vége felé súlyproblémái voltak, így egyre gyakrabban szenvedett vereségeket, ami oda vezetett, hogy 27 évesen, 1940-ben befejezte a profi ökölvívást. Sixto 1979-ben halt meg, de hazájában mindmáig hatalmas tiszteletnek örvend.
8. Wilfredo Vazquez (56-9-2, 41KO)
Vazquez karrierje nem úgy indult, hogy híres ökölvívó válik majd belőle. 1981-ben sima pontozásos vereséget szenvedett William Ramostól. Ezt követően Wilfredo 21 meccset nyert és 1986-ban kihívta a veretlen WBC harmatsúlyú világbajnokot Miguel Lorát. Vazquez a 4. menetben csúnyán leütötte a bajnokot, de ez is kevés volt ahhoz, hogy megszerezze a világbajnoki övet. A következő évben Szöulban a helyi Chan Yong Park kiütésével a WBA harmatsúlyú bajnoka lett. Első címvédésén simán legyőzött egy japán riválist, majd szoros meccsen kikapott minden idők egyik legjobb thai bunyósától Khaokor Galaxytól. Ezt követően Vazquez karrierje kissé gödörbe került, több súlyos vereséget is szenvedett, mígnem 1992-ben megszerezte a WBA kispehelysúlyú világbajnoki címét és karrierje csúcsára ért. A bajnoki övet nyolc alkalommal védte meg. Vazquez egész pályafutása alatt egy "utazó" bunyós volt. Bokszolt Thaiföldön, Japánba, Franciaországban, Mexikóban, az Egyesült Államokban és mindenhol ahova hívták. 1995-ös veresége után visszatért és 1996-ban újra a WBA bajnoka lett immár pehelysúlyban. Négy címvédés után 1998-ban önként lemondott bajnoki övéről és kiállt a kor legjobb pehelysúlyú bunyósának tartott Naseem Hameddel. A WBO bajnok megalázó vereséget mért a kiégett bunyósnak tűnő Vazquezre és kiütötte őt. Ezuttán Wilfredo 2002-ig még bokszolt, de komolyabb mérkőzése már nem volt.
7. Hector Camacho (78-5-2, 38KO)
Camacho a valaha volt egyik legvagányabb, legnagyképűbb puerto ricoi bunyós. A „Macho” becenevű ökölvívó könnyűsúlyban kezdte karrierjét 1980-ban. Sokáig úgy tűnt, hogy ő lesz minden idők legjobb puerto ricoi bunyósa, hiszen nagyon fiatalon a WBC könnyűsúlyú világbajnoka lett. Olyan bunyósokat vert meg, mint Edwin Rosario vagy Jose Luis Ramirez és a ketgória egyik legjobbjának számított ebben az időben. Később 34 győztes meccsel a háta mögött legyőzte Ray „Boom Boom” Mancinit és a WBO bajnoka lett. Kisváltósúlyú címét Greg Haugen ellen vesztette el harmadik címvédésén egy nagyon szoros meccsen. Camacho ezután azonnal visszavágott Haugennek és újra bajnok lett. Camacho zseniálisan tudott bokszolni és a ringen kívül is nagyon népszerű volt jópofa beszólásai miatt. 1992-ben kiállt a 82 meccsen veretlen mexikói legendával Julio Cesar Chavezzel, akit a súlycsoportja legjobbjának tartottak. A két boksznemzet csatáját ezúttal a mexikóiak nyerték. Chavez nagy verésben részesítette a strapabíró, de nem túl nagy ütőerejű Camachot. Hector ezt követően az IBF váltósúlyú világbajnokától, a listánkon is szereplő Felix Trinidadtól kapott lehetőséget. Ennek is nagy verés lett a vége, bár itt az idősödő Camacho jobban helytállt mint Chavez ellen. Hector 1996-ban legyőzte a már kiégett Durant, amjd egy évvel később kiütötte a szintén levezető Sugar Ray Leonardot. A két nagy eredmény hatására lehetőséget kapott a WBC váltósúlyú bajnokától, a később hat súlycsoportban is világbajnoki címig jutó Oscar De
6. Esteban De Jesus (57-5, 32KO)
Minden idők egyik legjobb könnyűsúlyú bunyósa volt. Legnagyobb eredménye az volt, hogy ő győzte le először a legendás Roberto Durant. A betonállú panamaival háromszor találkozott és ugyan csak egyszer tudott nyerni, de a mérkőzéseik máig klassziskusnak számítanak. De Jesus 1976-ban a WBC könnyűsúlyú világbajnoka volt, de Duran elleni utolsó meccsen elvesztette címét. Utolsó mérkőzését 1980-ban vívta, amikor is a WBC kisváltósúlyú címéért rendezett meccsen kapott ki TKO-val. De Jesus legnagyobb balszerencséje az volt, hogy abban az időben bokszolt, amikor 15 menetesek voltak a címmeccsek. Visszatérő problémája volt, hogy a késői menetekben rendre elfáradt, vereségeit is nagyrészt ezeknek köszönheti. Balhés élete során a halál is a börtönben érte, amikor 1989-ben AIDS-ben hunyt el mialatt emberölésért kiszabott büntetését töltötte.
5. Carlos Ortiz (60-7-1, 29KO)
Carlos Ortiz 1959-ben nyerte pályafutása első világbajnoki címét kisváltósúlyban. Egy évvel később elvesztette címét. A 60-as években miután megalakultak az első bokszvilágszervezetek Ortiz a WBA égisze alatt kezdett el bunyózni már könnyűsúlyban. 1962-ben John Brown ellen parádés védekezéssel pontozással nyerte el a bajnoki címet. Egy évvel később már a WBC-nél is világbajnok volt. Címeit szinte mindig idegen környezetben védte meg Japántól, az Egyesült Államokon át a Fülöp-Szigetekig. 1965-ben Ismael Laguna ellen elvesztette, majd nem sokkal később vissza is nyerte bajnoki címeit. Õ volt a 60-as évek kimagaslóan legjobb könnyűsúlyú bunyósa. 1968-ban vívta utolsó világbajnoki meccsét, amikor is pontozással kapott ki Carlos Cruztól.
4. Edwin Rosario (47-6, 41KO)
A valaha élt egyik legnagyobb ütőerejű puerto ricoi bunyós volt. 1983-ban a fantasztikus Jose Luis Ramirez legyőzésével lett a WBC könnyűsúlyú világbajnoka. Két címvédés után 1984-ben visszavágót adott Ramireznek és az év mérkőzését vívták. A mexikói két leütés után visszajött és kiütötte az addig veretlen Rosariot. A meccs máig a sportág egyik igazi klasszikusának számít. Edwin két évvel később újra megcélozta a bajnoki címet, de vitatható vereséget szenvedett a korábban már rangsorolt honfitársától, Hector Camachotól. Ezt követően újabb esélyt kapott és Livingstone Bramble kiütésével a WBA könnyűsúlyú bajnoka lett 1986-ban. Címét a legendás mexikói Julio Cesar Chavez ellen vesztette el 1987-ben. Két évvel később újabb világbajnoki címet szerzett a WBA-nél, majd nem sokkal később kisváltósúlyban is a csúcsra ért és immár négyszeres világbajnok volt. A WBA kisváltósúlyú címét azonban elvesztette Akinobu Hiranaka ellen már az első menetben és ezt követően többet már nem tudott magas szinten teljesíteni. 1997-ban mindössze 34 évesen drogtúladagolásban halt meg a szülei házában.
3. Wilfred Benitez (53-8-1, 31KO)
Minden idők valaha volt legfiatalabb profi világbajnoka volt. 1976-ban mindössze 17 éves volt amikor megszerezte a WBA kisváltósúlyú bajnoki címét Antonio Cervantes legyőzésével. A fantasztikusan gyors Benitez a védekezés igazi mestere volt. Nem volt látványos bunyós, mivel elsősorban kontrákra épített, de zseniálisan tudott bokszolni. 1979-ben már a WBC veretlen váltósúlyú világbajnoka volt. Még ebben az évben találkozott a fiatal Sugar Ray Leonarddal, aki az amerikai szurkolók legnagyobb kedvence volt. Beniteznek ekkor 38-0 volt a rekordja és még mindig csak 21 éves volt! A szoros meccset a zseniális Leonard nyerte 15. menetes TKO-val, aki ezzel első világbajnoki címét szerezte meg. Ezt követően 1981-ben már nagyváltósúlyban is világbajnoknak mondhatta magát a puerto ricoi, miután legyőzte Maurice Hopet. Második címvédésén többségi döntéssel verte a híres Roberto Durant, majd 1982-ben ugyanígy kapott ki a fantasztikus „Detroiti Kobrától” Tommy Hearnstől. Ezt követően Wilfred már nem tudta megismételni korábbi teljesítményét, többször kikapott nálánál jóval gyengébb bunyósoktól is. Benitez karrierje gyakorlatilag 24 éves korában véget ért.
2. Wilfredo Gomez (44-3-1, 42 KO)
Gomez minden idők egyik legeredményesebb alacsony súlyú bunyósa volt. Pályafutása abban különbözik a többi puerto ricoi bokszolótól, hogy ő már amatőr korában is nagyon eredményes sportoló volt. Első profi mérkőzésén 1974-ben azonban keserű csalódás érte, ugyanis csak nagy nehezen tudta döntetlenre menteni debütáló meccsét. A pályafutását harmatsúlyban kezdő bunyós azonban ezzel megtanulta a leckét és közel hét éven át maradt veretlen. Félelmetes ütőerejű bunyós volt, akit ugyan le lehetett ütni, de kiütni szinte lehetetlen volt. Gomez beceneve Bazooka volt, ami az amerikai szlengben vállról indítható rakétát jelent. Első bajnoki címét 1977-ben nyerte a WBC égisze alatt kispehelysúlyban. Gomez három éves uralkodása alatt 13 alkalommal védte meg címét. Õ volt minden idők talán legjobb kispehelysúlyú bunyósa. 1981-ben súlycsoportot váltott és felment pehelysúlyba egy Salvador Sanchez elleni álommeccs kedvéért. A legendás, de tragikus sorsú Sanchez, akit a valaha volt legjobb pehelysúlyú bunyósának tartanak a 8. menetben TKO-val állította meg Gomezt egy brutálisan kemény mérkőzésen. Ez a mérkőzés a mexikói vs puerto ricoi rivalizálás egyik legklasszikusabb eposza volt. A vereség nem szegte azonban Gomez kedvét és visszatért kispehelysúlyba, ahol még négyszer védte meg WBC világbajnoki övét. 1984-ben Wilfredo végérvényesen maga mögött hagyta a kispehelysúlyt és honfitársát, Juan LaPortét legyőzve a WBC bajnoka lett pehelysúlyban. Ez volt Gomez első világbajnoki mérkőzése, amelyen pontozással hirdettek eredményt. A bajnoki övet azonban első címvédésén elvesztette, amikor is TKO-val kapott ki az afrikai bokszprofesszortól, Azumah Nelsontól. 1985-ben Gomez már nagypehelysúlyban is bajnoki címig jutott, ugyanis többségi döntéssel nyerte el Rocky Lockridge ellen a WBA övét. Első címvédésén azonban újabb vereség jött, ezúttal a nem igazán ismert Alfredo Laynetől. Az ekkor 30 éves Gomez belátta, hogy a legjobbakkal ebben a súlyban már nem tudja felvenni a versenyt. Vívott még két mérkőzést ismeretlen bunyósok ellen majd 1989-ben, mindössze 33 évesen visszavonult az ökölvívástól. Teljesítményét jelentősen visszavetette, hogy utolsó aktív éveiben már komoly kábitószer problémái voltak, melyért később börtönben is ült. Gomez minden idők egyik legnagyszerűbb bokszolója volt. Karrierje során olyan gigászokkal találkozott mint Azumah Nelson, Salvador Sanchez, Juan LaPorte, Lupe Pintor és Carlos Zarate. Azon senki nem csodálkozott, hogy Wilfredot pályafutása befejezése után beválasztották az ökölvívás „Hírességek Csarnokába”.
1.Felix Trinidad (42-1, 35KO)
Nemcsak minden idők legnépszerűbb bokszolója Puerto Ricoban, de minden idők legnépszerűbb embere is hazájában a Tito becenevű bunyós. Felix Trinidad öt alkalommal nyerte meg hazája amatőr bajnokságát különböző korosztályokban, majd 17 évesen állt profi bunyósnak 1990-ben. Eleinte kisváltósúlyban bokszolt, majd fokozatosan egyre erősebb és erősebb lett, míg végül első világbajnoki meccsét már váltósúlyban vívta. Az akkor mindössze 20 éves bunyós a 2. menetben mészárolta le Maurice Blockert az IBF bajnoki címéért kiírt meccsen. Tito ezt követően olyan bunyósok ellen védte meg címét, mint Hector Camacho, Yori Boy Campas, Pernell Whitaker vagy Oba Carr. 1999-ben az „Évtized mérkőzésének” beharangozott bokszmeccsét vívta a hihetetlenül népszerű Oscar De
2005. 04. 27. Hollywood
