Úgy nézett ki az idei év tavaszáig, hogy Jeff Lacy fiatal lendülete, brutális ütőereje, és agresszív stílusa elegendő lesz, hogy a súlycsoport uralkodójává váljon. Õ volt az első amerikai Roy Jones Jr. és James Toney óta aki megrengette ezt a divíziót, ez azért is kuriózum, mert zömmel európai dominancia jellemzi a nagyközépsúlyt. Ezt a furcsaságot tetézi, hogy a második bajnok Koreából érkezett, alsóbb súlycsoportokban számos kiváló ázsiai ökölvívót találhatunk, és zömmel ott dominálnak, ám 168 fontban mégis az ő bokszolójuk volt az egyik meghatározó alak. Több nemzeti érdekességet? Legyen. Az első nagyközépsúlyú bajnok kanadai születésű, aki 8 amerikai kihívót győzött le. A súlycsoportot 1984-ben az IBF alapította, ezt az üzleti érdekek mellett az is megkívánta, hogy a közép-(
10, Michael Nunn
Egy rendkívül tehetséges bokszoló, aki nagyközép- és középsúlyúként is világbajnoki címet szerzett. Egy kis előzmény: 36-0-ás rekorddal rendelkezett középsúlyúként. Legyőzte Donald Curryt, Marlon Starlingot, Iran Barkleyt, Frank Tatetet, Juan Roldant és Sumbu Kalambayt. James Toney ellen vesztette el középsúlyú koronáját, aki a 11. menetben TKO győzelmet aratott Nunn felett, a kiütésig Nunn uralta a meccset a pontozóbírák szerint, és Toney már csak a kiütésben bízhatott. Ezután lépett fel egy súlycsoportot, ahol Victor Cordoba ellen meg is szerezte a WBA övét, melyet négy alkalommal meg is védett. Steve Little ellen megosztott pontozással vesztette el címét, még ugyanebben az évben (1994) ismét címmeccset vívhatott, de ezen is kipontozták. Figyelembe véve képességeit, nem volt törvényszerű számára a címek elvesztése, csakhogy megelégedett helyzetével, kihunyt belőle a tűz, és tehetségét börtönben fecsérelte el, ahova kábítószer kereskedelem miatt került.
9, Frankie Liles
Bajnoki címét Steve Little ellen szerezte meg – aki minden idők egyik leggyengébb világbajnoka volt – 12 menetben. Liles rendkívül jó mentális képességekkel megáldott bokszoló volt. Valóságos világutazónak tekinthetjük, mivel címét több országban védte meg. Ecuador, Németország, Argentína és Puerto Rico is helyszíne volt egy-egy címvédésének. Liles WBA címét hét alkalommal védte meg, olyan nevek ellen, mint Michael Nunn, Segundo Mercado vagy Andrej Shkalikov. Már az újabb címvédés küszöbén, a pontozásos győzelem tudatában Byron Mitchell ellen a 11. menetben életében először, de sajnos nem utoljára padlóra került. Ezt még két padlózás követte a meccsen, majd a három padlózás után automatikusan leállították a meccset. A vereség után már nem volt a régi, következő meccsén TKO vereséget szenvedett a hetedik menetben.
8, Chong Pal Park
Egyike a két koreai öklözőnek, aki nagyközépsúlyban bajnoki címet szerzett (a másik In Chul Baek volt, aki ellen elvesztette Park az utolsó meccsét), és ő volt az első igazán domináns 168 fontos bokszoló. Nyolcszor védte meg IBF címét, majd megszerezte a WBA övét is, ezzel hátrahagyta az IBF trónt. Ezt a címet védte meg, majd kemény csatában a venezuelai Fulgencio Obelmejias legyőzte őt egyhangú pontozással. Egyike volt azon koreaiaknak, akik mertek kockáztatni, és átléptek Amerikába meccselni. Park Vinnie Curto ellen tette meg ezt, akit a 15. menetben kiütött. Kétszer küzdött meg a volt bajnokkal Lindell Holmessal, valamint összecsapott a naturális félnehézsúlyú Murray Sutherlanddel is.
7, Nigel Benn
Az 1980-as évek vége és a 90-es évek közepének kemény európai bunyósa. Benn első 23 meccsét kiütéssel abszolválta, és kiérdemelte becenevét: „Sötét pusztító”. Kilencszer védte meg a WBC övét, beleértve a legendás meccsét Gerald McClellan ellen, mely meccsen hihetetlen bátorságról, és küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot. Az első menetben ütés hatására kiesett a ringből, de visszamászott, majd a 10. menetben kiütötte ellenfelét. A nevesebb ellenfelek közül Eubankkel csapott össze kétszer, első meccsükön kikapott, majd címegyesítő meccsen döntetlenre végzett a nagy riválissal szemben. A szurkolók kívánság listáján szerepelt a Jones elleni meccs, sajnos azonban ez az összecsapás nem jött létre.
6, James Toney
Ez volt a második súlycsoport ahol Toney elnyerte az IBF díszes övét. Michael Nunn legyőzése után hatszor védte meg középsúlyú címét, majd feljebb lépett, ahol Iran Barkley legyőzésével (TKO 10) nagyközépsúlyban is csúcsra ért. Még ugyanebben az évben (1993) hatszor! lépett ringbe, köztük egy címvédő mérkőzésen Tony Thornton ellen (UD 12). Legnagyobb győzelmét a súlycsoportban a korábbi félnehézsúlyú bajnok Charles Williams kiütésével aratta. Majd következett a Roy Jones elleni összecsapás. Erre a meccsre Toney már régóta vágyott, de csak nagyon hosszú idő után sikerült tető alá hozni az összecsapást. A meccsre Toneynak 47 fontot kellett leadnia, de így is vállalta nagy összecsapást, ez azonban rá is nyomta bélyegét a teljesítményére, Jones simán kipontozta a teljesen formán kívüli ellenfelét. A mérkőzés után Toney fellépett félnehézsúlyba.
5, Chris Eubank
Az „Egyszerűen a legjobb” becenévre hallgató bokszoló ringen kívüli és belüli viselkedését gúnyos, csípős stílus jellemezte. Sajnos az a gyilkos ösztön, és agresszió, ami jellemezte kihunyt belőle, miután Michael Watson a meccsüket követően kómába esett, majd meghalt. Ez az eset nagyban rányomta bélyegét Eubankre, aki soha nem tudta magában lerendezni a dolgot. Ettől függetlenül 14-szer védte meg WBO címét, mellé szerette volna begyűjteni a WBC övét is, de Benn ellen döntetlenre végzett. Egy őszinte harcos volt, akit a rajongók mindig örömmel néztek.
4, Roy Jones Jr.
Ebben a súlycsoportban kezdte megalapozni hírnevét, miszerint az utóbbi évtized egyik legjobb bokszolója. Visszautasította a külföldi ajánlatokat Eubank, Benn vagy Collins ellen, ezzel hírnevén egy kisebb csorba esett. Roy pénzt akart csinálni a bokszból és ezt sokan nem nézték jó szemmel. Azonban nézzük a pozitív oldalt is: első meccsén ebben a divízióban legyőzte Toneyt, és ezzel bajnoki címet szerzett, amit öt alkalommal meg is védett. A másik pozitívum, hogy minden címvédését kiütéssel abszolválta. Hosszú ideig uralhatta volna a nagyközépsúlyt, azonban két év után fellépett félnehézsúlyba, ahol örökre letette névjegyét.
3, Steve Collins
Õ is azok közé tartozik, akik szerettek volna megküzdeni Roy Jonessal, de neki sem jött össze ez az összecsapás. Sokak szerint szerencsével nyerhetett is volna Roy ellen. Elég sokatmondó azonban, hogy kétszer győzte le Eubanket, és Bennt nagyközépsúlyban, igaz, hogy mindketten a pályafutásuk végén voltak, de ezzel Collins is így volt. Világbajnokként vonult vissza, és utolsó 15 meccsén veretlen volt, ezek között hét címvédés szerepelt 168 fontban. Az egyetlen ökölvívó, akitől klasszis különbséggel kapott ki Mike McCallum volt, további két vereségét megosztott pontozással szerezte még középsúlyban. Nagyközépben nem talált legyőzőre. Soha nem volt egy virtuóz bokszoló, de mindig 100%-ot nyújtott, és ellenfeleire rákényszeríttette saját stílusát, ami az őszinte verekedés volt. Egy tipikus keményfejű ír harcosként ismerték.
2, Sven Ottke
Rocky Marcianohoz hasonlóan ő is veretlen világbajnokként vonult vissza. A nem éppen acélos ütőerejéről híres Ottke pályafutása során csupán hat meccsen végzett a meghatározott menetszám előtt. Mégis Németországban rendkívüli népszerűségnek örvendett, mind a szurkolók, mind pedig a pontozóbírák körében. Ne felejtsük azonban, hogy amikor nagyon kellett az idő előtti siker Mundine ellen, akkor sikerült kiütnie ausztrál kihívóját. Huszonegyszer védte meg IBF övét, és mellé begyűjtötte a WBA trófeáját is, amelyet négy alkalommal tudott magánál tartani, és csak visszavonulása után üresedett meg a két trón. Számos vitatható győzelmet szerzett címvédései során (a bírók kegyeikbe fogadták sok esetben), ám mindezektől függetlenül, ha valaki 6 évig tud világbajnok lenni az óriási teljesítmény.
1, Joe Calzaghe
Egy nagyszerű bokszoló, akinek valódi ellenfelének Sven Ottkét tartották, és sokan a Walesi Sárkányt látták esélyesebbnek kettejük csatájában. Azonban ez a mérkőzés nem soha nem jött létre, a szurkolók legnagyobb bánatára. WBO világbajnoki címét a szigetországban óriási népszerűségnek örvendő Chris Eubank ellen szerezte meg egyhangú pontozással, és címét 18 alkalommal védte meg. Õszinte stílusa, agresszív stílusa, hamar a súlycsoport élére juttatta Calzaghet, azonban Ottke visszavonulásával valódi kihívó nélkül látszott maradni, így fontolgatni kezdte a súlycsoportváltást, ám feltűnt a színen az amerikai Jeff Lacy. Lacy hihetetlen ütőerővel, és rendkívüli agressziójával sorra aratta a látványos győzelmeket, és begyűjtötte az Ottke által hátrahagyott IBF övet. Kettejük összecsapását szerte a világban nagy érdeklődéssel várták. Kíváncsi volt a szakma, hogy mit tud kezdeni a „korosabb” Walesi a fiatal erővel. Hát rendkívüli teljesítménnyel nagyon egyoldalú meccsen, valósággal megsemmisítette Lacyt. Ezzel a győzelemmel jelezte, hogy valóban ő ennek a divíziónak a királya, és kissé megfakulni látszó hírnevét is visszaszerezte. Calzaghe továbbra sem tett le arról, hogy fellép félnehézsúlyba, és ott mérkőzik meg a legnagyobbakkal.
2006. 04. 07. Pyngy
