Az ilyen ranglisták nem csak azon alapulnak, hogy ki kit vert meg és a pályafutásának melyik szakaszában. A „boksztörténészek” emellett figyelembe veszik a címvédéseik számát, teljesített nagy mérkőzéseiket, képességeiket, valamint hogy az adott súlycsoportban mennyi időt töltöttek el. Pl. Roy Jones fantasztikusan tehetséges és ügyes, könnyen megverte a csúcsot még el nem érő Bernard Hopkinst, de nem sokkal később már el is hagyta a súlykategóriát. Tulajdonképpen nála ennyi az összes, amit említhetünk, hisz a további kiemelkedő győzelmei már a felsőbb súlycsoportok történetét gazdagítják. Ugyanúgy nem kapnak különleges megítélést azok a régi, legendás bajnokok (pl. Basilio, Robinson, stb.) akik a középsúlyba való fellépésük előtt sokáig váltósúlyban tevékenykedtek. Természetesen azok az eredményeik is beszámítanak, de nagyságrenddel kisebb súllyal esnek latba.
Sokakat érdekelhet, hogy vajon Papp László belefér-e ebbe az összeállításba. Vele kapcsolatban az igazság az, hogy noha reális esélye volt a világbajnoki cím elnyerésére, de végül a bajnoki címért nem mérkőzhetett és ugyan voltak akkoriban nívós legyőzött ellenfelei, de az igazán nagy név (egy ilyen lista szempontjai alapján) hiányzott a rekordjából. További hiányt jelenthet esetleg Bernard Hopkins neve is, azonban az ő jelentőségét igazán csak évek múlva lehet reálisan megítélni, ráadásul nála sosem tudni mikor fejezi be pályafutását (és milyen súlyban). Ettől függetlenül minden valószínűség szerint ott lesz a neve az 5.-7. hely környékén.
10. BILLY CONN
63-12-1 (14KO)
Versenyző 1937-39
A legjobb Connra természetesen a Joe Louis elleni 1941-es nehézsúlyú világbajnoki mérkőzésen emlékezhetünk, mielőtt kiment volna a 13. menetre. Akkoriban csak a „bolondok” vagy az írek hittek benne, hogy kiütheti a bajnokot. Igaz, nem sikerült neki, de győzelemre állt, mielőtt végleg összeomlott. Csodálatos 175 fontos bajnok volt, aki három kiváló versenyzővel szemben is megvédte a címét, mielőtt megvalósíthatta volna, hogy elnyerje a nehézsúlyú koronát is. Előzőleg jól dolgozott a középsúlyú mezőnyben is. 1934-ben váltósúlyúként kezdett és lett két évvel később középsúlyú, amikor 36 végén leszámolt a jónevű Fritzie Ziviccel Pittsburghben. A következő mérkőzésén megverte Babe Riskot, a volt NBA New York állam középsúlyú világbajnokát. Az évben még legyőzte Vince Dundeet, a Top versenyző Teddy Yaroszt kétszer is, és Young Corbett III-nak is visszavágott, aki korábban kipontozta őt. 1938-ban kétszer is megverte a jónevű Honey Boy Jonest. Solly Krieger ugyan legyőzte őt 37 végén, de újra jött Conn és megverte egy évvel később majd 39 májusában újra. (Krieger 38 novemberében Al Hostak legyőzésével lett középsúlyú NBA világbajnok. 4 héttel később - nem címmeccsen - győzte le Conn.). A következő mérkőzéseit már félnehéz majd nehézsúlyban vívta. Kétszer legyőzte Melio Bettinat (az elsőn nyerte el a félnehézsúlyú bajnokságot), majd kétszer megvédte a koronáját Gus Lesnevich ellen. A nehézsúlyúak között a Louis elleni szereplés előtt megverte Bob Pastort, Lee Savoldot és kiütötte Gunnar Barlundot. Conn – bár legnagyobb sikereit a félnehézsúlyban érte el - a 160 fontosok csoportjában is a kategória krémje közé tartozott.
9. MICKEY WALKER
93-19-4 (60KO) 46 döntés nélkül, 1 eredmény nélküli mérkőzés
Világbajnok 1926-31
Amikor 1932-ben Walker kihívta a volt nehézsúlyú bajnok Schmelinget, a legtöbb ember úgy gondolta, hogy bátor, de "megoldhatatlan" tettet szeretne végrehajtani. Walker azonban minden leütés után felpattanva "jelezte", hogy ő "egy kicsit több" egy felhízott váltósúlyúnál. (Schmeling később kiütötte a fiatal Joe Louist is, a jövőbeni legendás bajnokot.) Walkernak volt már előzőleg is nehézsúlyú kirándulása, 1931-ben döntetlent ért el a Schmelinget később legyőző Jack Sharkey ellen. Ez napjainkban olyan mintha Kelly Pavlik Hashim Rahman, Calvin Brock vagy Lamon Brewster ellen is mérkőzne...és nem tudnák elpusztítani. Manapság nem ezt csinálta Roy Jones vagy James Toney? Igen ám, de Walker súlya általában ezeken a meccseken is alig volt a középsúly felső határa felett vagy valamivel a félnehézsúly határa alatt! Walker ellenfelei között megtalálhatók a szolid képességűek mellett a jó minőségű közép, félnehéz és nehézsúlyúak. Középsúlyú bajnoksága (előtte váltósúlyban is világbajnok volt) első két évében Walker olyan top versenyzőket vert meg mint Tommy Milligan, a volt félnehézsúlyú bajnok Mike McTigue és Paul Berlenbach, Tony Marullo, és a "magasra tartott" Ace Hudkinst. Utána jött Leo Lomski és Charley Belanger majd Mike Mandell sorban a többiekkel. Walker sosem veszítette el a középsúlyú címét a ringben, lemondott róla a Bearcat Wright elleni győzelmet követően Omahában. Wright magasabb is volt és 45 fonttal nehezebb Walkernél. Nehézsúlyban több pénz van és szerette volna tudni, hogy mire számíthat a nála súlyosabb Sharkey ellen. Walker veszített a kor legjobb középsúlyúja ellen is, Harry Greb 1925-ben kipontozta a váltósúlyból fellépő bajnokot. (A hírek szerint nem volt sokkal jobb Greb, és a meccs után az utcán folytatták a verekedést, miután a szurkolóikkal ugyanabba a kocsmába mentek ünnepelni és tettek egymásra nem éppen hízelgő jelzőket.) És Flowers is megverte őt, figyelmen kívül hagyva, amit a rekordkönyvek mondanak. Walker legyőzte a legjobb harcosokat a 160-175 fontjával, stílusával és szívével. Kitörölhetetlenül együtt emlegetik a nevét a 20-as évek legnagyobbjaival, Grebbel, Jack Dempseyvel és Benny Leonarddal, korának egyik legnagyobb talentuma volt.
8. TIGER FLOWERS
115-14-6 (53KO) 21 döntés nélkül, 1 eredmény nélküli mérkőzés
Világbajnok 1926
Az ügyesség, gyorsaság és a fordított alapállás nem új keletű találmány, Flowers erősségei is ezeka tulajdonságok voltak. Kisméretű, az ujjpercet szinte alig védő kesztyűk és sokszor 25 menetes mérkőzések jellemezték az ökölvívó küzdelmeket a 20-as években, mikor Flowers is bokszolt. Csendesen kezdett bele az üzletbe, mindenféle harsonaszó és villogás nélkül lépett ringbe. Mélységesen vallásos ember volt, innen is a beceneve: "a georgiai segédlelkész". Flowers folyamatosan Greb és Walker nyomában volt a balhorgával és a kedvelt jobb jabbjével. Flowers eredményei igen tisztességesek, ami magába foglalja, hogy ő az első színesbőrű bajnoka a középsúlynak valamint a rengeteg mérkőzését félnehézsúlyú és néhány nehézsúlyú ellenféllel szemben. Olyan jónevű középsúlyúakat győzött le, mint Lou Bogash, Jock Malone, Johnny Wilson és Frank Moody. A Greb elleni mérkőzéseken mindketten birkóztak, ütötték egymást és végül a nyugodtabb Flowers győzött 15 menetben. 1926 februárjában elnyerte tőle a középsúlyú bajnoki címet is, majd augusztusban újra legyőzte Grebet. A rekordokat tartalmazó könyvek azt mondják, hogy az év decemberében Walker Chicagoban detronizálta Flowerst, de ezt ne higgyük el. Mindenki, aki látta, tudja, hogy Flowers tisztán megverte Walkert. Állítólag az Illinois-i Atlétikai Bizottság a mérkőzés után megvizsgálta a döntést, azonban Walkert "jobban szerették". Walker hazament a címmel és kitért a Flowers elleni visszavágó elől a következő évben. Flowers 1927-ben kikapott Leo Lomskitól és kétszer is döntetlenezett a későbbi Hall of Famer és félnehézsúlyú világbajnok Maxie Rosenbloommal. Csendesen készült a Walker elleni visszavágóra, azonban egy szeme körüli forradásának a műtétjébe 1927 végén belehalt. Ugyanilyen jelentéktelennek tűnő beavatkozásban hunyt el egy évvel korábban Harry Greb. Ha Flowers túlélte volna az operációt, talán létrejött volna a Walker elleni visszavágó és még magasabbra emelkedhetett volna. Talán magasabbra Grebnél is. Ha netán elhalálozna egy ügyes és fordított alapállású bajnok, emlékezzünk mindig arra a Flowersre, aki az egyik valaha élt legnagyobb középsúlyú volt.
7. STANLEY KETCHEL
52-4-4 (49KO) 4 döntés nélküli mérkőzés
Világbajnok 1908, 1908-1910
Stanislaus Kiecal az eredeti neve és lengyel bevándorlók gyermekeként született az Egyesült Államokban. Az egyik legismertebb dolog vele kapcsolatban, mikor középsúlyúként kihívta mindenidők egyik legnagyobb nehézsúlyú bajnokát, a rettegett Jack Johnsont és egyetlen horoggal letaglózta. Ennek ellenére pár másodperccel később már ő volt az, aki összeomlott. A 20. század elején dominált a középsúlyúak között. Billy Papke ugyan megállította őt a 12. menetben 1908-ban, de nem azért, mert jobb ökölvívó volt. A kezdő gong után Ketchel üdvözléshez nyújtotta a kezét, amikor Papke "köszönésképpen" egy balhoroggal és egy jobbegyenessel verte keresztbe. Ketchel hátratántorodott és a mérkőzés folyamán már nem is tisztult ki rendesen. Ellenfele vad rohamozással még háromszor küldte földre a nyitó menetben. Keménysége, bátorsága, szíve még 11 meneten keresztül tartotta, míg végül a 12.-ben végleg a padlón maradt. 2 hónappal később a visszavágón Ketchel rendezte a számlát és a 11.-ben kifektette ellenfelét. Nézz rá a rekordjára, 52 győzelméből 49-et kiütéssel ért el! A középsúly történetének egyik legnagyobb ütője. Kifektette (és pontozással is megverte) a korábban félnehézsúlyú bajnok Philadelphia Jack O'Brient is. A legendás Sam Langford az egyik legjobb volt azokban az időkben, akit kerültek az fehér harcosok. Nem úgy Ketchel. 1910-ben 6 menetes döntés nélküli mérkőzésen állt ki ellene, és a korabeli újságcikkek szerint a győztes fickót "Michigani orgyilkosnak" hívták (ez Ketchel beceneve – a szerk.). 24 éves volt mikor meghalt, akár még 10 évig is tarthatta volna a címet, ha Walter Dipley nem lövi le őt egy 1910-es októberi napon a Montana állambeli Conwayben.
6. CHARLEY BURLEY
84-11-2 (50KO) 1 eredmény nélküli mérkőzés
Versenyző 1941-46
Róla nem sok könyv íródott, nem készítettek az életéről filmet, nem lépett fel show műsorokba és ritkán szólították "bajnoknak". Neki nem adatottak meg ezek a dolgok, Burley soha nem volt középsúlyú bajnok. Nem vezetett rózsaszín Cadillac-et és nem nyüzsögték körbe a rajongók, mint Sugar Ray Robinsont. Burley túl ügyes volt és túl fekete, ezért nem szívesen "játszottak" vele. Burley elég jó volt ahhoz, hogy megverje Fritzie Zivict és a későbbi középsúlyú bajnok Billy Sooset. Elég jó, hogy kiüsse Shorty Hoguet és kipontozza Archie Mooret, aki 234 mérkőzéses karrierje alatt Burleyt tartotta a legkeményebb ellenfelének. Jó volt és emiatt nem szívesen mérkőztek ellene. Hétszer küzdött Holman Williams, a kor nagy középsúlyú versenyzője ellen. Mindketten háromszor győztek és egy ízben törölték a végeredményt. Burley annyira volt jó középsúlyban, hogy tiszteletet követelt a jövő nehézsúlyú bajnoka Ezzard Charles ellen is, és olyan jó versenyzőket ütött ki, mint Jackie Burke, Baby Kid Chocolate, J.D. Turner és Harvey Massey. Billy Soose miután megverte Overlin-t, nem kereste a Burleyvel való találkozást. Zale is miután 41-ben elnyerte a címet, 41 és 46 között inkább megküzdött háromszor Grazianoval mint Burleyvel. Graziano sem mérkőzött meg Burleyvel, mint ahogy Robinson, Cerdan és LaMotta sem. Nem álltak ki ellene a nagy középsúlyú bunyósok. Túl jó volt és túl fekete. Félnehézsúlyban legyőzte Jimmy Bivinst és Lloyd Marshallt is, Charles és Moore után a korszak legjobb fekete öklözője volt. Legyőzött ellenfelei alapján közép és félnehézsúlyban is bajnok lehetett volna. Eddie Futch az egyik legnagyobb tréner mondta róla, hogy ő a legösszetettebb harcos, akit valaha látott.
5. JAKE LAMOTTA
83-19-4 (30KO)
Világbajnok 1949-51
Bokszkörökben szégyen, ha nem láttad a „Dühöngő Biká”-t, mely egy egész bokszrajongó generáció filmje volt. Szégyen, ha nem tudod, hogy ki volt LaMotta és mit ért el középsúlyban, a 40-es években és az 50-es évek elején. A De Niro és Scorsese nevével fémjelzett mozi azonban nem igazán LaMotta ringbeli csatáit mutatja be, hanem az azon kívülieket. A forgatókönyv egyik "árnyoldala", hogy átsiklik az ellenfeleken, így a néző kevésbé ismerheti meg őket. Hatszor mérkőzött Sugar Ray Robinson ellen, melyek egyikén szenvedte el 1943-ban Robinson első vereségét. Az a "legjobb" Robinson volt és LaMotta legyőzte. Ugyanakkor megvert szinte minden jó középsúlyút abban az időszakban, pedig sokan voltak a sorban. Ott volt a Hall of Famer Fritzie Zivic, akit LaMotta háromszor vert meg, vagy Jackie Wilson, Tommy Bell, George Costner, Tony Janiro, Tommy Yarosz, Jose Basora, Holman Williams és a vasöklű Bob Satterfield. Ezek a nevek nem sokat mondanak, ha csak a moziból ismered LaMotta-t, azonban valamennyien nagyon jó öklözők, a középsúly történetének egy sötét, de termékeny korszakából. LaMotta megmérkőzött bárhol, bárkivel, akit eléraktak. A Billy Fox elleni 1947-es küzdelmet azonban vegyes érzelmekkel vállalta el. Mivel a „Bikának” már előre lefixáltan veszítenie kellett Fox ellen ahhoz, hogy szorítóba léphessen az akkori világbajnok, Marcel Cerdan ellen. Abban az időben ugyanis jelentős befolyása volt a profi ökölvívásra a maffiának. LaMotta így a köteleknél hagyta üttetni magát (padlóra viszont nem ment le), míg a bíró félbe nem szakította a küzdelmet. Cserébe 1949. június 16-án megkapta a Cerdan elleni lehetőséget. Több sebből vérzett és többször csak a szíve tartotta lábon, de végül Cerdan fölé kerekedett. Igaz, ehhez a francia sérülése is hozzájárult, aki a 10. menet után már nem tudta folytatni a fájdalomtól a találkozót. Híres volt első címvédése is a szintén francia Dauthuille ellen. Az utolsó menet előtt a francia fölényesen vezetett, de Jake a menet közepén több ütéssel "megcsípte" és kiütötte 13 másodperccel a vége előtt! Fél évvel később, 1951. február 14-én ismét jött a nagy ellenfél, Robinson, aki 13. menetben lemészárolta a Bronxi Bikát. LaMotta a köteleknél állta ellenfele ütészáporát és ekkor sem ment le. Kikapott utána az ír Bob Murphytől, majd néhány meccs után 54-ben a jónevű Billy Kilgore elleni „zakóval” zárult le a pályafutása. Stílusát és keménységét az alábbi mondattal lehetne jellemezni: „lehet, hogy legyőzöd, de az neked is fájni fog!” Minden idők egyik legütésállóbb harcosa, azzal a képességgel, hogy egyszerűen lerázta magáról az ellenfél ütéseit. 106 mérkőzéséből a 103-on került először és utoljára padlóra. Nem volt nagy ember, de óriási harcos volt, akire sokáig emlékezni fognak.
4. CARLOS MONZON
87-3-9 (59KO) 1 eredmény nélküli mérkőzés
Világbajnok 1970-77
Noha a közelmúltban uralkodott, személyében mégis egy kevésbé ismert bajnokról van szó. A legtöbb szakértő minden idők legjobb 5 középsúlyúja közé sorolja az argentinok egyik legnagyobb bajnokát, nézzük vajon miért. Te hová sorolnál egy 80 mérkőzésen és 13 éve veretlen bokszolót, aki 14 címvédéssel tartja a kategória rekordját és 7 évig uralkodott megszakítás nélkül? (B. Hopkins többször védte meg a címét, de Monzon a 7 éves bajnoki uralma alatt egy rövid időszaktól eltekintve általánosan elismert világbajnok volt. Hopkins ilyenből mindössze "csak" 6-ot számlál.) Igaz, Monzon uralkodása alatt a kategória nem a legerősebb korszakát élte, nem voltak Robinsonok, Grebek, Ketchelek, Haglerek vagy LaMotta-k. Voltak nem túl erős kihívói (Bouttier, Licata, Bogs vagy Mundine), azonban voltak nagyon jó középsúlyúak is, akik legyőzése nélkül Monzon nem kerülhetett volna minden idők legjobbjai közé. A tapasztalt Bennie Briscoe egy erőteljes és ügyes versenyző volt, akivel Monzon döntetlenezett 1967-ben, majd meg is védte ellene a címét 72-ben. Hasonlóan jó volt Nino Benvenuti, akinek 82-4-1 volt a rekordja, mikor 1970-ben Monzon kiütötte a 12. menetben és elnyerte tőle a címet. Fél évvel később pedig már a 3. menetben "túladott" rajta. Vagy ott volt az idősödő, de még mindig veszélyes Emile Griffith, akit Monzon 71-ben kényszerített térdre. Griffith egyetlen kiütéses vereséget szenvedett el 112 mérkőzéses karrierje alatt, majd 73-ban pontozással is jobbnak bizonyult nála Monzon. A lista még nem teljes: ott volt Rodrigo Valdez, aki kétszer veszített pontozással Monzon ellen. Jose Napoles a nagy váltósúlyú bajnok, még akkor is, ha ő naturálisan csak 66,68 kg volt (Monzon 3 Hall of Famer-nek lett a végzete, nevezetesen Benvenutinak, Griffithnek és Napolesnek) Helye van a legjobbak között akkor is, ha Valdez a padlóra küldte a visszavágójukon. Egy erős középsúlyú volt, hosszú karokkal, kemény és pontos ütésekkel, aki uralkodása alatt „megtisztította” a súlycsoportot. 87 győzelméből 57-et fejezett be idő előtt. A mozgása nem volt éppen látványos, de mesterien hangolta össze lépéseit a ritmusával és kényszerítette rá az ellenfeleire a stílusát. Monzon mindent megtett, hogy a csoport legnagyobbjai között emlegessék, listánkon is csak mindössze 3-an jobbak nála.
3. MARVIN HAGLER
62-3-2 (52KO)
Világbajnok 1980-87
A bajnokok gyűlölnek veszíteni, főleg egy döntetlen körüli szoros mérkőzésen, rosszul tűrik, egyszerűen szükségük van a győzelemre. Mit tett Hagler miután 1987-ben elveszítette a címet Sugar Ray Leonarddal szemben? Kiment Olaszországba másodosztályú akció filmekbe szerepelni és soha többé nem lépett szorítóba. A vereség megviselte őt. Nagyon. Nehezen tűrte a vereséget a karrierje korai szakaszában is, Bobby Watts és Willie Monroe ellen. Ezeket azonban nyomatékosan megbosszulta, kiütéses győzelemmel. A Leonard mérkőzés? Azt már túl sok volt elviselnie. Hagler nyerte a mérkőzést, de a sors mást rendelt neki. Sugar Ray egy több éves „pihenő” után lépett a ringbe Hagler ellen, így ő volt az esélytelenebb és a közönség kedvence. A mérkőzés ugyan szoros volt, de a szakértők túlnyomó része szerint Hagler kiérdemelte a győzelmet. A pontozók viszont Sugar Rayt támogatták. 7 éves bajnoki uralma alatt 12-szer védte meg a címét olyanokkal szemben, mint Caveman Lee, Wilford Scypion vagy a kőkemény Tony Sibson. Idegen ringben pusztította el a brit Alan Mintert és nyerte el tőle a bajnoki címet. Keveredve következtek az ügyes és tapasztalt harcosok Mustafa Hamsho kivételével, akit kétszer is megállított. 1983-ban Roberto Duran lemészárolta Davey Moore-t, ezután Hagler kipontozta őt is. Vito Antuofermo, egy ránézve szerencsés döntetlennel tudta csak megtartani a koronáját 79-ben, Hagler első világbajnoki mérkőzésén, Marvin azonban lerombolta a visszavágón 2 évvel később. 78-ban Bennie Briscoet szintén. Ott volt még az argentin Antonio Roldan, a veszélyes ütő John Mugabi, és Tommy Hearns is. Vele minden idők egyik legnagyobb ütközetét vívták, mielőtt Hagler kiütötte őt a 3. menetben. Marvin a nagy harcosok összes eszközével rendelkezett: gyorsaság, kemény öklök, ügyesség, szívósság, és szikla keménységű áll (pályafutása során mindössze csak egyszer, Roldan ellen került padlóra, de az is csúszás volt). Előszeretettel váltogatta mérkőzés közben az alapállását, ezzel is megzavarva az ellenfeleit. Összességében egy rendkívül összetett harcos, aki bármilyen stílusú ellenfélhez képes volt alkalmazkodni. Minden idők 160 fontos öklözőinek egyik legjobbja, aki méltán kiérdemelte a hivatalosan, államigazgatási úton is felvett "Csodálatos" becenevét.
2. SUGAR RAY ROBINSON
175-19-6 (109KO) 2 eredmény nélküli mérkőzés
Világbajnok 1951, 51-52, 55-57, 57, 58-60
Sugar Ray Robinson nevét olyan listák élén találhatjuk, mint mindenidők legjobb váltósúlyúi, vagy a 20. század legjobbjai, vagy súlycsoporttól függetlenül mindenidők legjobbjai. Akkor a mi listánkon miért "csak" a 2. helyre került? A középsúlyú Robinson nem azonos a váltósúlyú Robinsonnal. Lassabb, idősebb volt már, amikor 1955 legelején visszatért egy 2 és fél éves visszavonultságot követően. Igaz, hogy a középsúlyú Robinson jobb volt LaMotta-nál 1951-ben a középsúlyú címért, ami a 6 csatájukból álló sorozat utolsó mérkőzése volt. 4-szer verte meg a kemény Olsont, "elfújta" a volt bajnok Grazianot és visszavágott Fullmernek és Basilionak is. Azonban Basiliotól és Fullmertől ki is kapott és a kevésbé emlegetett Randy Turpin, Ralph "Tiger" Jones és Paul Pender is legyőzte. Az idősödő Robinsont pedig kipontozta Terry Downes, Joey Giardello, az utolsó években Stan Harrington és az ügyes Joey Archer is. Robinson középsúlyú rekordja a LaMotta elleni címelnyerésétől a legutolsó mérkőzéséig: 54-17-4-2 NC (30KO). Ez tartalmazza a félnehézsúlyú korona elnyeréséért tett sikertelen kísérletét is, 52-ben Maxim ellen. Sokan mondják, hogy Robinson minden idők második legjobb középsúlyúja. Miért? Először is, mert számos kiváló Hall of Famer harcost győzött le. Megverte LaMotta-t, Basiliot, Fullmert, Olsont és Grazianot. Robinson rekordja ez ellen az öt ember ellen (valamennyien bajnokok és Hall of Fame tagok) 12 győzelem 4 vereség és 1 döntetlen. Mellettük legyőzte még Turpint és Castellanit is, akik szintén magas színvonalat képviseltek. Robinson egy kivételes tehetségű, népszerű, karizmatikus bajnok volt. Olyan volt az 50-es években, mint az elmúlt időszakban Roy Jones vagy Floyd Mayweather. Mindenki szerette volna legyőzni vagy nagy pénzért mérkőzni ellene. A Basilio és a Fullmer elleni háborúi hatalmas események voltak akkoriban, ahol 57-ben egyetlen balhoroggal elkábította a szívós, kőfejű Fullmer-t. A boksztörténelem egyik nevezetes ütése volt az, sokak szerint "a tökéletes balhorog"! Robinson a 202 mérkőzéses karrierje alatt klasszikus kiütéses vereséget sohasem szenvedett, és azon kevesek egyike, akik száznál is több kiütéses győzelmet arattak. A mozgása, technikája, gyorsasága és valamennyi tulajdonsága alkalmassá tette arra, hogy legyőzze bármelyik középsúlyút, aki valaha ringbe lépett.
1. HARRY GREB
115-8-3 (51KO) 183 döntés nélküli mérkőzés
Világbajnok 1923-26
Greb arcát elnézve nem egy jóképű fickót látunk. Lapos, bevert orr, csomós fülek. Inas testével nem nyerne semmilyen szépségversenyt. Valamint sápadt és alacsony, az ember egy ügyetlen bokszolónak nézné. Kevés felvétel maradt róla, azonban azt mondják, hogy a ringbeli stílusa sokkal jobb volt, mint azt a kinézetéből gondolnánk. Szünet nélkül kalapálva, folyamatosan támadott, és ha az ökleivel nem érte el a célját, gyakran használta a könyökét, a vállait és a fejét is. Éppen úgy, mint egy "emberi szélmalom" - ez is volt a beceneve. A teljes képhez hozzátartozik, hogy kicsapongó életmódot folytatott, sokszor whiskyvel és utcalányokkal "edzve" készült fel mérkőzéseire. Nem rendelkezett Robinson ügyességével, vagy Ketchel erejével, sem Monzon higgadtságával. Azonban jóval több mérkőzése volt, mint az említetteknek és rendkívül gyors volt. 1922-ben legyőzte a későbbi nehézsúlyú bajnok Gene Tunney-t, ami a félnehézsúlyú „Amerika bajnoka” címet jelentette számára. Jól tartotta magát a következő négy meccsükön is, ahol kétszer nem született döntés. Csak a harmadik összecsapásukon érte el a 170 fontot, a többi alkalommal 162 és 167 között volt. Ezzel szemben Tunney 174-fontot nyomott az első mérkőzésükön, 175 volt a harmadikon, 180 a negyediken, majd 181 az ötödiken. 1921-ben, a Kid Norfolk elleni 10 menetes mérkőzésen levált a retinája, emiatt karrierje utolsó 5 évét félszemmel verekedte végig. Minden idők legjobb középsúlyú harcosa azért lett, mert egy hosszú periódus alatt nagyon sok kiváló ellenfelet győzött le. Félnehéz és középsúlyú világbajnokok sorát, közülük nem egy minden idők legjobbjai között is megtalálható. A középsúlyú bajnoki címet Johnny Wilson lemészárolásával szerezte meg 1923-ban, de 1926-ban kibokszolta és detronizálta őt Tiger Flowers. A kettő között 57-szer mérkőzött és olyan kitűnő harcosokat vert meg, mint Tommy Loughran, Mickey Walker, Johnny Papke, Ted Moore, Jimmy Slattery, Tony Marullo és Bryan Downey, mindegyikük volt vagy jövőbeni bajnok, kiváló bokszolók (korabeli újságok szerint jobbnak bizonyult Flowers-nél és Maxie Rosenbloomnál is). Hatszor mérkőzött a Hall of Famer Loughran ellen, aki minden idők 10 legjobb félnehézsúlyúja között van. Ebből csak egyszer bizonyult jobbnak Loughran. Milyen volt az ütésálló képessége? Mindössze csak kétszer ütötték ki a 298 mérkőzése alatt. A 8. profi mérkőzésén George Chip, míg 2 évvel később Kid Graves, de ott eltörte Greb a karját. Ütőereje azonban nem volt túl nagy, mindössze 51 kiütést aratott a közel 300 meccséből. Korának legjobb 160 fontos harcosa, aki számtalanszor belekóstolt a félnehézsúlyúak vagy a nehézsúlyúak elleni csatába is. Szeretett volna megküzdeni a kor legnagyobb nehézsúlyújával, Jack Dempsey-vel is, azonban ez a mérkőzés soha nem jött létre. (Állítólag 1920 egy nyári napján Greb meglátogatta Dempsey edzőtáborát. Nekivetkőzött és kérte had sparringoljon a bajnokkal. 3 menetet kesztyűztek, ahol a 25 fonttal és 10 centivel alacsonyabb, 165 font súlyú Greb vadul nekiesett a nehézsúlyú világbajnoknak. Vadul támadta Dempsey fejét és testét, miközben Jack nem igazán tudta eltalálni. Másnap az előző jelenet megismétlődött, miután Dempsey - hisz nem tudott mit kezdeni egy középsúlyúval - megszégyenülten mászott ki a kötelek között.) Greb nem volt Robinson, nem volt Monzon, nem volt Ketchel. Õ a legnagyobb középsúlyú volt, egy "emberi szélmalom"!
Leibinger Gábor
Minden idők 10 legjobb nagyközépsúlyú bokszolója
Minden idők 10 legjobb cirkálósúlyú bokszolója
