A nehézsúly hosszú történetében nemrégiben először fordult elő, hogy az összes nagy szervezet trónján Európából származó bokszoló ül. Igaz a hétvégén Shannon Briggs visszaszerzett egy övet az Egyesült Államoknak, de ha figyelembe vesszük a lehetséges kihívóit, akkor láthatjuk, hogy valószínűleg rövid időn belül ismét az öreg kontinensre vándorol a WBO bajnoki címe is. A Maxboxing alábbi cikkében a cikkíró arra a kérdésre próbál választ találni, hogy mik azok az okok, amik szerepet játszanak az európai nehézsúlyúak sikereiben, azaz miért is uralják jelenleg európai bunyósok a nehézsúlyt…
Maskaev Rahman felett aratott győzelmével a nehézsúly egy újabb koronáját szerezte meg egy európai öklöző, ami mára egyre gyakoribbá vált a korábban amerikai öklözők által uralt súlycsoportban. Régebben ez valóságos sokkhullámot indított volna el New York-tól egészen Kaliforniáig. 1885-től 1993-ig (amikor is Lennox Lewis megszerezte a WBC bajnoki címét) mindösszesen 4 európai születésű bokszoló tudott nehézsúlyban világbajnoki címet szerezni. Erre az elmúlt hat hónap során 4 európai öklözőt is láthattunk a WBC, WBA, IBF és WBO szervezetek csúcsára érni. Az európai nehézsúlyúak kiemelkedő sikereinek számos oka van, ezúttal megpróbáltam a legfontosabb szempontokat kiemelni. Számomra ezek bizonyultak meghatározónak mind történelmi, pénzügyi és társadalmi szempontokat figyelembe véve. Szerencsére Amerika már régebben elfogadta a más országokból jött ökölvívók jelenlétét a sportágban. Elég ha csak olyan bokszolókra gondolunk, mint Duran, Nelson, Trinidad, Arguello, vagy Gatti, akik minden gond nélkül meg tudták tölteni a legnagyobb amerikai sportcsarnokokat is. A közelmúltban pedig olyan európai bokszolók, mint Ricky Hatton, Kostya Tszyu és Naseem Hamed bizonyították be, hogy óriási sztárokká tudnak válni.
És akkor jöjjön az én pontokba szedett magyarázatom az európai nehézsúlyú öklözők térnyerésére:
· Amatőr háttér
Általánosságban véve a kelet- és nyugat-európai nehézsúlyú öklözők maguk mögött tudnak egy komoly tapasztalatot eredményező amatőr múltat. Az európai nehézsúlyúak egész egyszerűen technikailag képzettebbek, ami ad nekik egy olyan pluszt, amihez mindig visszatérhetnek ha az ’A’ terv valamiért nem működik. A különböző amatőr nemzeti és nemzetközi versenyek során értékes „tudást” szereznek hasonlóan magasan kvalifikált ellenfelek ellen. Ezek olyan tényezők, amelyeket az amerikai nehézsúlyúak többnyire nem ismernek, hiszen általában későn, a futballban vagy kosárlabdában eltöltött idő után kezdenek el bokszolni. Beutazni a világot, hogy különböző stílusok ellen próbáld ki magad egy olyan világban ahol a vereségeknek nincs akkora súlyuk; ez egy óriási tapasztalatszerzés, ami ezeket a srácokat sokkal érettebbé, sokkal tapasztaltabbá teszi a négymenetes felhozóembereknél.
· A fiatal, tehetséges nehézsúlyúak mind európaiak
Gyorsan mondj egy 30 alatti amerikai nehézsúlyút, aki közel áll egy címmeccshez! Calvin Brock-ot említetted? Nem, ő már 31 éves. Joe Mesi? Nem-nem, ő már 32. Eddie Chambers-t (25-0) és Kevin Johnson-t (9-0-1) leszámítva ki jöhet még szóba? Senki, csak ők ketten képviselik a fiatal (30 év alatti) amerikai tehetség kategóriát. Ezzel szemben nézzük meg Európát! A 27 éves üzbég Ruslan Chagaev nem is olyan rég’ verte az akkor még szintén veretlen Wladimir Virchis-t, hogy a klubján belüli nehézsúlyú ranglistán az élre ugorjon. Akik még szintén számításba jöhetnek: a 23 éves Alexander Dimitrenko és a szintén huszonéves orosz öklöző, Alexander Povetkin, valamint Dennis Boytsov. És még ha az ígéretes európai nehézsúlyúak fele nem is váltja be a hozzá fűzött reményeket, mivel jóval többen vannak amerikai vetélytársaiknál, így előbb vagy utóbb szinte bizonyosan ki fogják őket ütni a nyeregből.
· Más sportversenyek hiánya
Európában a focit leszámítva az atlétika, a tenisz, a téli sportok és a technikai sportok kötik le leginkább a sportszerető közönség figyelmét. Amerikában viszont ott van még az amerikai futball, a kosárlabda és a jégkorong is. Európában ezt a meglévő űrt lehet betölteni a profi bunyóval, s úgy tűnik, vevő rá a közönség. És ahogy mondani szoktuk, akit egyszer elkap az ökölvívás őrülete, az már sosem fog kiszeretni belőle… :-).
A képlet egyszerű: Szurkolók = pénz = siker.
· Televíziós és promóciós háttér
2. egyenlet:: TV = pénz. Sok európai országban, ahol a kábel TV, illetve a műholdas csatornák még nem terjedtek el széles körben, lényegében 2 vagy 4 fő TV csatorna van. Ilyenkor ha egy nehézsúlyú attrakció kerül a képernyőre, még a 70%-os nézettség sem elképzelhetetlen. Ez ebben a szakmában egy fantasztikus eredmény, ami nem csak a reklámbevételeket növeli, hanem az ifjú tehetségek igyekezetét is, akik felülszeretnék múlni azt amit a TV-ben látnak. A jó nézettségi adatokkal persze együtt jár, hogy a gálát rendező cég is több pénzt kaphat. A jó menő promoteri irodák pedig biztosítják bokszolóik számára a különböző szervezeteknél a (nem mindig a valóságot tükröző…) ranglistákon való előrejutást. Bárki aki látta a korlátozott képességgekkel megáldott Nicolai Valuev előrehaladását egy címmérkőzés felé, nos az megérti, milyen fontos is egy profi promóciós háttér…
· A siker sikert szül…
Megannyi példát láthattunk már erre. Ha egyszer egy győzelmi széria beindul, további jó dolgok követik azt. A ’90-es évek eleje óta az ökölvívásban elért egyes sikereket mindig követte újabb bokszolók második hullámja, akik nem egyszer még felül is múlták elődeik sikerét. A nagyközépsúly már több mint egy évtizede európai kézben van, és most úgy tűnik, a nehézsúly is ebbe az irányba tart. Vagy egy másik példa: 24 év után Acelino Freitas szerezte Brazília első profi világbajnoki címét, és Valdemir Pireirra néhány évvel később a nyomdokaiba tudott lépni. Miután ezek a bokszolók és a csapatuk tanulnak a múlt hibáiból, természetes, hogy az idők folyamán egyre erősebbé válnak.
· A balti és a szláv államok
Hasonlóan az 1920-as és ’30-as évek amerikai gettójához, ezek az államok futószalagon gyártják azokat a kemény fiúkat, akik mindent hajlandóak feláldozni, csak hogy a csúcsra jussanak. Amerikában a városi fiatalok előszeretettel hiszik azt, hogy keményebb életük van mint bárki másnak. De tennénk csak ki néhányukat mondjuk Sao Paulo, Johannesburg vagy Manila nyomornegyedében, esetleg Szibéria fagyos vidékén vagy a Balkánon, megnézném a reakciójukat. Gameboy, X-box és McDonald’s nélkül a legtöbbjük pár másodperc alatt elszörnyedve görnyedne össze. A nyomorban élni, ugyanakkor látni az ígéret földjét, ez egy óriási motiváció ezeknek a srácoknak. A szlávok Európa latin bokszolói és Nyugat-Európában már most sokukból bajnokot is faragtak, mint ahogy a Top Rank csinálta a hispán ökölvívókkal Amerikában.
· Az európai szurkoló különböző stílusokat kedvel
Elmehetsz Angliába és szemtanúja lehetsz, amint egy 5-10-2-es mérleggel rendelkező bokszoló mérkőzik egy 4-3-3-as mérlegű sráccal a helyi közönség előtt, akik számára a boksz több egy szenzációs KO-nál. Az angolok lényegében példa nélküli magasságokba emelték a szeretni való vesztest a sportágban. Frank Bruno talán még szurkolókat is vesztett, amikor megnyerte a WBC világbajnoki címét. Õk a bokszot másképp látják, mint 2 ember egymás körüli táncának, amint arra várnak hogy egy nagy ütést elhelyezzenek a másikon. Ugyanakkor Németországban meg imádták azt a Sven Ottke-t, akinek a KO aránya még Paris Hilton IQ-jánál is kisebb volt… :-)
· Amerikában hanyatlik az ökölvívás
Nem szeretnék vészmadár lenni, de egyértelmű, hogy a tehetséges nagy darab fickók többsége Amerikában inkább a focit vagy a kosárlabdát választja a boksz helyett. Kisebb erőfeszítés, több pénz, több siker. A dolgok ebből a szempontból sajnos nem túl kedvezőek most Amerika számára… Hacsak persze valahol nincs egy lelkes tinédzser, aki a fentiek ellenére a futball vagy a kosárlabda helyett mégis a bokszot választja és egy koszos, lepukkant edzőteremben épp a zsákot püföli, majd edzés után hazamegy és megnézi Louis, Dempsey, Tyson és Ali meccseit valamelyik sportcsatornán.
· Természetes versengés
Soha ne becsüld alá a nacionalizmus erejét. Mivel Európa földrajzi értelemben eléggé össze van sűrítve, ráadásul a történelmi konfliktusok is besegítettek a nacionalizmus megerősödésébe, a helyzet adott egy jó kis versengésre. Nincs ez másképp a sportban sem. Németország vs Franciaország, Németország vs Anglia… sokáig folytathatnánk a felsorolást. Németország szinte mindenki „fő ellensége”, igazából a franciákat sem kedveli túlzottan senki, míg az olaszok szintén kívülállónak számítanak. Európában a nemzeti buzgalom sokszor az egekbe csap, manapság pedig szintén ösztönzőleg hat rájuk, hogy már tudják, akkor is képesek nyerni, ha átkelnek az Atlanti óceánon…
Ha a nehézsúly jövőjét próbálom elképzelni, a fentiek miatt azt hiszem, még egy jó ideig az európaiak fogják uralni a súlycsoportot.
2006. 10. 17. Bosco
(Forrás: Maxboxing)
