Emanuel Steward görnyedten ül a kanapén, arcát a kezébe temeti. A kezek, amelyek fiatalon amatőr bajnoki címig jutatták, melyekkel később a boksztörténelem legnagyobb alakjait terelgette.
“Még nem döntöttem el, hogy most mit is tegyek, nem tudom…”
Ha valaki meglátogatja Detroit honlapját, számos linket találhat a város történelmi és kulturális nevezetességeihez. Ott van többek között a turisták egyik legfőbb célpontja, a híres Motown Records, az első lemezkiadó, amelyet afro-amerikaiak alapítottak, múzeumok, könyvtárak, lelkesítő szavak a polgármestertől egy jobb holnap reményében, a szokásos dolgok. És persze a sport. Számos háttéranyag a Red Wings, a Pistons, a Tigers vagy a Lions csapatairól. De amivel biztos nem fogunk találkozni: egy árva szó a város legendás és egyik legnagyszerűbb kincséről. A bokszrajongók számára ez a szó egyet jelent Detroittal, ez a szó, amely számos diadal vagy tragikus pillanat emlékét idézi fel, Hagler-en, Hearns-ön át egészen az utolsó nagy nehézsúlyú bajnok, Lennox Lewis uralkodásáig. KRONK. Egy világhírű kis bokszterem Detroit délnyugati oldalán, a Kronk Szabadidő Központ alagsorában.
Pár nappal ezelőtt Steward és néhány barátja éppen egy DVD-t nézett, rajta az ír középsúlyú reménység, Andy Lee legutóbbi mérkőzése. „Két ütése már ott van, mielőtt a másik eggyel is próbálkozna.” –mutatja Steward izgatottan, miután Lee második ütése telibe találja ellenfele arcát, aki kiterülve fekszik a padlón. Ha Lee egynapon világbajnok lesz, ahogy Steward jósolja, ő lesz az utolsó a hosszú sorban azok közül, akik a Kronk Gym bokszolói közül profi bajnoki címet szereztek. És hogy miért? Ami egykoron a szegény, de összetartó közösség központja volt, most magányosan áll. A szabadidő központ, amelyben a terem is található, bezárt, a város már nem képes fenntartani. A hajdanán nyüzsgő környék is egyre kihaltabb. „Majdnem teljesen elárvult ez a hely.” –mondja Steward. „Mindent eladtak körülöttünk vagy lebontották. Ez nem egy gettó, csak egy elhagyatott környék. Itt van a Thyssen Acélgyár. Szóval nem az a hely, ahol az emberek csakúgy szaladgálnak ki-be, vagy gyerekek játszanának.” A terem is a végnapjait éli, persze egy kis támogatás mindent megoldana, megoldhatna. A Kronk első professzionális bajnokát Hilmer Kenty-nek hívták, egy könnyűsúlyú az ohio-i Colombusból, aki 1978-ban kezdett el itt edzeni és két évvel később már a WBA világbajnoka volt. Kenty, aki üzletember lett, mindent megtesz, hogy egykori edzője megmenthesse a termet, ahol karrierje több mint 25 évvel ezelőtt elkezdődött. „Minden lehetséges eszközt meg fogok ragadni, hogy ne csak a termet, de az egész központot megmentsük. Szégyen, hogy itt kell látnom az egészet, bezárva.” Kenty, Steward és még sokak szerint, a terem és a központ nemcsak a lehangolt délnyugat-detroiti környék, de az egész város büszkesége, amely jobb sorsot érdemelne.
A 62 éves Emanuel Steward az International Boxing Hall of Fame tagja, edzői pályafutása 1969-ben kezdődött, amikor testvére James megkérte, mutasson neki pár mozdulatot. A közelben lévő Kronk Központba mentek, a többi már történelem. James megnyerte az 1970-es Golden Glove bajnokságot, míg Emanuel részmunkaidőben a Kronk Boxing Team vezetőedzője lett. Azóta számtalan bajnokot nevelt fel az amatőrök között, sokan közülük a profi világ sztárjai lettek. Hearns, McCrory, Moorer, Holyfield, Chavez, Hamed, Lewis, De La Hoya, Klitschko, Taylor, csak néhány név a két tucat világbajnok közül, akiket Steward edzett illetve edz jelenleg is. Steward több mint egy egyszerű bokszedző, tanító, aki egyben apjuk is próbál lenni a srácoknak. Nemcsak a boksztudományt sajátítják el tőle a tanítványok, de minden olyasmit is, amire szükségük lehet az életben. Sokat beszél velük miközben a tornákra utaznak, hogyan viselkedjenek, ha egyszer a rivaldafénybe kerülnek, hogy mely buktatókat, csapdákat kerüljék a profi boksz veszélyes világában.
„A legtöbb gyereket magammal viszem.” –mondja Steward. „Mikor Andy Lee vagy Jonathon Banks (cirkálósúly) bokszol, nyolc vagy kilenc amatőr srác mindig velünk van. Törődünk velük. Megnézik hogyan készítünk TV interjúkat és hasonlóak. Ez sok pénzbe kerül. De tudod, nem hazardírozom a pénzzel. Nincsenek jachtjaim vagy úri hobbyjaim. A pénzt a srácokba rakom vissza (HBO közvetítés után). Rendszerint vasárnap térek vissza. Nagyon sok meccs van aznap az állami versenysorozatokban. Visszajövök, láthatom a meccseket, dolgozhatok a szorítósarokban.”
Amit a tréner vállalt, közel összes edzői juttatását és a munkáját, mint HBO kommentátor felemészti.
„Mikor hazamegyek (egy nagy meccs vagy egy HBO program után), rögtön el is költöm a pénzt, amit kapok. Veszek nekik új cipőket, új kesztyűt mindenkinek, fogvédők. Fedezem a tornákat és mindent, ami ezzel jár. A szállodák, az utazás, mindenkinek más ruha és így tovább. Nincs semmilyen szponzorunk. Éppen most jöttünk vissza a „Blue and Gold” bajnokságról, csak ez 13000 dollárba került. Minden pénz, amit keresek az amatőr programba megy vissza.”
Nyolc fizetett alkalmazott, az amatőr csapat 22 nagyreménységű tagja, a felszerelések, a bajnokságok költségei, szállás, utazás, nem figyelmen kívül hagyva azt a mintegy 50-60 bokszolót, akik havonta megfordulnak a teremben, a vállalkozási költségek, mindez támogatók nélkül, keményen megterhelik Steward zsebeit.
„Nincsenek millióim. Rengeteg a számla, amit fizetnem kell. A terem borzalmas állapotban van. Ki gondolja, hogy így fenn lehet tartani ezt a helyet? Minden hónapban támogatni a helyet? Fizetni a stábot, az embereket, mindent, minden hónapban? Én ezt teszem. Egy nagy amatőr csapatom van, segítem őket és törődöm velük. Minden gyereket, aki idejön. (több ezer dollárba kerül a támogatásuk). De erre már nincs pénzem.”
Hogy mire is nincs már kerete? Magára a teremre, mivel a központ bezárásával ennek kiadásai is a nyakába szakadtak. A városvezetés év elején elzárta azt a financiális csapot, amely a Kronk Központ fenntartását szolgálta. A terem is csak úgy működhetett tovább, ha Steward fizeti a havi költségeket. Az igazi kiütés azonban nemrégiben történt, mikor is betörők másztak be az ablakon, majd rézcsövekkel távoztak, tönkre téve a terem víz és fűtésrendszerét. A réz, amelynek igen jó mostanában az árfolyama a tőzsdén, jelenleg kedvenc célpontja a bűnözőknek szerte az Államokban. Másnap megint betörtek, megrongálták és kifosztották az üdítő-automatát. A csapatnak költöznie kellett, most a Dearborn Gym-ben készülnek, az amatőrök az oxnardi National PAL bajnokságra edzenek, néhány profi pedig a Joe Louis Arena-ban rendezendő gála programjában lép majd fel októberben. “Ez az ember egy legenda. Nem érdemli meg, hogy így menjenek a dolgok.” –mondja Bobby Bostick, a floridai promóter, aki a gála megrendezésében működik közre, emellett ő is megpróbál támogatót találni a Kronk számára, hogy segítsen Steward nehézségein. Hetente 2000 dollárba kerül a terem üzemeltetése. De az igazi gond a betörők okozta kár: az ellopott elemek cseréje, új biztonsági rendszer kiépítése mintegy 50000 dollárra rúg. Steward személyében a bokszprogram amúgy is egy embertől függ, a pénzügyi nehézségek bebizonyították, hogy egyedül nem képes kezelni őket, ráadásul a srácok mellett ideje sincs nagyon, hogy támogatókat keressen.
Két lehetőség maradt: Kitalálni, honnan lehetne pénzt előteremteni és újra beindítani a termet, vagy valahol máshol nyitni egy új termet. Lehetséges helyszín lehetne a korábbi Fitness USA központ, amely öt-hat évvel ezelőtt zárt be kapuit. Steward állítólag közel jár hozzá, hogy az épület tulajdonosától kicsikarjon egy szerződést. Természetesen, Steward inkább a régi helyreállítását szeretné, de nemcsak a költségek aggasztják, hanem egy esetleges újabb betörés is. “Ki állítja meg ezeket? Ez a legnagyobb gondom most. Nemrég majdnem elloptak egy autót a terem elől, Johnathon Banks akadályozta meg. Ilyen körülmények között nem maradhatnak a srácok.”
Pedig az év elején úgy nézett ki, minden megoldódik. A detroiti Super Bowl döntő alatt egy támogató jelentkezett, egy internetes üzletember személyében. Mikor kiderült, hogy valaki egymillió dollárral támogatná a termet, sok szponzorjelölt vissza is lépett. Aztán a pénzből nem lett semmi, a terem továbbra is kétségek között maradt. A lehetősége annak, hogy egy komoly támogató érkezzen még mindig fennáll, de most a lényeg a csapat megmentése és a terem pénzügyi stabilitása. „Úgy néz ki, egy másik szponzorra jó kilátás van valamikor a jövő évben. Addig megpróbálok szerezni valakit, aki a következő pár hónapban „kisegítene”. Aztán talpra állunk és visszamehetünk edzeni. Reménykedünk, ha nem megy, akkor talán építünk egy közelebbit.”
De az új Kronk pótolhatja majd a régit? Lehet ugyanolyan inspiratív környezetet felépíteni a bokszolók számára. Az új hely nem fogja felhígítani a régi auráját, a tradíciókat? „Talán még hatásosabb lesz.” – bizonygatja Steward. „Mint minden más az életben, idővel ez is változni fog. Tudod, csak át kell települnünk. A Madison Square Garden már nem az a Madison Square Garden ahol Joe Louis bokszolt. Csináltak pár változtatást, elvittek pár tömböt. Ettől még ez a Madison Square Garden.”
Jelenleg a terem, a központ teljesen lehangoló látványt nyújt. Az ablakok bedeszkázva, hogy megelőzzék az újabb betöréseket, a parkoló törött üvegekkel teli, gazos, elhanyagolt bejárat. A bejárat, amelyen egy papírcetli fogadja a látogatókat. „Az épület zárva.” Az egykoron túlfűtött, kopottas kis alagsori terem, mely zsákoktól és bokszolóktól hemzsegett most üresen áll. Hogy mikor nyílnak ki újra ezek az ajtók, több mint kétséges. “Ez a legrosszabb dolog, ami megtörténhetett. Sok gyerek az utcán lenne, ha nem lenne a Kronk. Ezért élnek. Napról-napra élünk…”
2006. 10. 17. Leone510
