×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Két nap bokszországban - személyes benyomásaim a 26. WBO konferenciáról

2013-09-09 13:46:32 /

Abban az óriási szerencsében volt részem, hogy jelen lehettem a 26. WBO konferencia négy napjából a második kettőn, és testközelben láthattam be a kulisszák mögé. Találkozhattam aktív és visszavonult világbajnokokkal, sportvezetőkkel, menedzserekkel, promóterekkel, bírókkal, és újságírókkal. A sok nációból kikerült emberekben volt egy közös pont, ami összekovácsolta őket, mégpedig az ökölvívás szeretete. Ebbe a már-már családias környezetbe csöppentünk bele, kvázi rajongóként, és élveztük ki minden percét. Ennek a két napnak az eseményeit szeretném megosztani veletek a saját szemszögemből.

Augusztus 28.-án reggel háromnegyed nyolc körül érkeztem meg az Intercontinental Hotel elé, ahol Takács Tamás (tomi) fórumozónkkal találkoztam. A második konferenciáját élvező Viszolajszky András (Kozi) vezetett be minket a WBO irodába, ahol nagy izgatottan kérdezgettük ki az előző napok eseményeiről. A fő téma természetesen Don King volt, aki előző nap érkezett meg. A szemináriumok 9 órakkor kezdődtek, ahova jegyzetfüzettel, laptoppal és fényképezőgéppel felvértezve érkeztünk meg, és húzódtunk óvatosan a hátsó sorokba.




A bírói értekezletek előtt még a keddi beszámolók közül kimaradtakat pótolták be, majd Genaro Rodrigez átvette a szót, és katonás hangnemben megkért mindenkit, hogy foglaljanak helyet, és húzódjanak előrébb, megkérdezte, ki az aki nem tud angolul? Válasz semmi. Akkor a tolmácsok is elmehetnek! És felvetette az első témát: mikor kell visszavonulnia a bíróknak? Életkor alapján, szellemi és fizikai állapot alapján, hibák nagysága és gyakorisága alapján döntsenek-e a visszavonulásukról? Vélemények különböztek, és kisebb viták is kialakultak, ám mindez baráti hangulatban. A kiváló brit bíró Micky Van például érthetően a szellemi és fizikai állapot mellett érvelt, hasonlóan többi idősebb kollégájához. Ezek után Chuck és Lisa Giampa vette át a szót, akik a pontozóbíróként ténykednek. Szóba került, melyik bíró hogyan készül fel egy-egy mérkőzésre, kiemelték, hogy milyen fontos, hogy kipihenten, jó mentális állapotban üljünk le a ring mellé, teljes koncentráció csak így tartható fenn. Az elfogulatlanság a legfontosabb, ezt többször is kihangsúlyozták, megemlítették, hogy bármi probléma adódik ne a promótereket keressük, nem legyünk elkötelezve senki felé, maradjunk függetlenek! A média óriási hatalmát is szóba hozták a kiváló előadók, kihangsúlyozták, hogy sok esetben olyan emberek kritizálják a bírói döntéseket, akinek nincs meg a megfelelő elméleti és gyakorlati tudásuk a dologhoz, és anélkül fogalmaznak meg véleményt, hogy utána néznének a dolgoknak. Teddy Atlas többször is szóba került, mint gyakori kritikus, aki érezhetően nem tartozott a jelenlévők kedvencei közé. A másik emlegetett Max Kellerman volt, aki Atlashoz hasonlóan volt „népszerű”. Kifejtették, hogy mennyire más egy-egy szoros menetet élőben a ring mellől, vagy otthonról nyugodtan a TV előtt követni figyelemmel, és, hogy ellentmondva a kritikusoknak milyen könnyen jöhet ki megosztott pontozás egy mérkőzés végén. Ezt alátámasztva egy rendkívül szoros meccs (De La Hoya – Trinidad) négy menetét vetítették le, és a jelenlévő szakemberek újrapontozhattak. Lett is meglepetés! Megtekintett menetek értékelésénél megoszlott a társaság, nagyjából fele-fele arányban. Mindenki érvelt, ellenérvelt, és őszintén, minkét félnek igazat lehetett adni. Az előadás közben Arthur Abraham is megjelent, akivel sikerül közös képet készítenünk. Közelről tényleg kemény figurának tűnik, igazi zord arcú srác, aki abszolút kedvesen fogadott minket. A szerdai program délelőtti része véget is ért, jöhetett az ebédszünet!


A délután vezetőbírói résszel folytatódott. A szeminárium Genaro Rodrigez vezetésével kezdődött, akinek Robert Byrd és Jack Reese segített. Az első etapban az alap utasítások közül a STOP és a BREAK vezényszó értelmezése volt a téma, ezzel kapcsolatban a brit vonalon voltak eltérőek az elképzelések, amiket többé-kevésbé sikerült letisztázni. Szóba kerültek a bírói feladat nehézségei és felelőssége is. Példaként a Robert Stieglitz - Yuzo Kiyota mérkőzést tekintettük meg, ahol is vétlen fejelés miatt Celestino Ruiz technikai döntéssel a bajnokot hozta ki győztesnek. Ez ellen a Német Szövetség tiltakozott, és a kihívó sérülését ütéstől származónak minősítették, így technikai KO-ra módosították a meccs végkimenetelét. A felvételeket látva a jelenlévők egyhangúan Ruiz bírónak adtak igazat, mivel többszöri lassítás igazolta, hogy a sérülést fejelés idézte elő. Az előadásokat olyan ismert bírok hallgatták végig, mint: Eddie Cotton, Adelaide Byrd, Mark Nelson vagy Dave Parris. A hivatalos rész végén jó hangulatban hagyták el a termet a jelenlévők.

Az esti programok előtt az iroda előtt készítettük elő az aktuális híreket a konferenciáról, amikor befutott egy ismerős arc, és útbaigazítást kért tőlünk, amit egy-egy közös képért cserébe meg is adtunk a rendkívül kedves egykori világbajnok Barry McGuigan-nak, aki a fiával érkezett, elsősorban a másnapi ranglista értekezletre, ahol is egyik pártfogoltját Carl Framptont szeretné feljuttatni a szervezet 15-ös listájára. Az esti vacsora előtt városnéző hajókázás következett, ahol is Kovács Istvánnal a WBO-Europe elnökével, a szervezet korábbi világbajnokával volt szerencsénk beszélgetni, és Samuel Viruet bíróval készíthettünk egy közös képet a 2001 januári címszerzés felelevenítéseként.


A csütörtöki nap délelőttjén a ranglista értekezletet tartották, amire mi nagyon vártuk Don Kingget, ám sajnos hiába, így lecsúszni látszottunk az esetleges találkozásról. Az értekezleten súlycsoportonként felfele haladva nevezték meg az aktuális világbajnokot, majd jöhettek a hozzászólások a rangsorolt ökölvívókkal kapcsolatban. A legtöbben természetesen a listára szerették volna felvetetni pártfogoltjukat, vagy, ha már rajta volt előkelőbb helyre juttatni. Az érdemi hozzászólások előtt Francisco Valcarcel elnök kijelentette, hogy csak olyan embereket szeretne kihívói pozícióban látni, akik eddigi pályafutásuk alapján megérdemlik azt. Kispehelysúlyban Barry McGuigan pártfogoltja Carl Frampton például bekerült az első tízbe a ranglistán. Pehelysúlyban a korábbi olimpiai bajnok Vasyl Lomachenko első profi mérkőzésén egyből címmeccset vívhat. Ehhez Valcarcel elnök úr kikérte a vezetőség véleményét is, ami érthető, tekintve, hogy egy komoly szervezet esetében ilyenre még nem volt példa. Kovács István WBO-Europe elnöke kijelentette, hogy örül, hogy anno nem volt az ő súlycsoportjában Lomachenko, akihez fogható bunyóst nem sokat látott még. Ezek után egyhangúan beleegyeztek, hogy a WBO Nemzetközi bajnoki címéért szálljon ringbe Jonathan Oquendo ellen. A következő „érdekesség” kisváltósúlyban történt ahol is Juan Manuel Marquez a világbajnok, aki váltósúlyban Tim Bradley ellen lép ringbe a szervezet világbajnoki övéért. Marquez bajnokként léphet ringbe az említett összecsapáson, tekintettel a régi jó viszonyára a WBO-val, a ringbe lépés után Mike Alvarado lép elő „rendes” bajnokká. Ezt a témát hosszabban vitatták meg a jelenlévők, mire mindenki elfogadta, és megértette a metódust. Nagyközépsúlyban a bajnok Robert Stieglitz következő mérkőzése után a kötelező kihívójával Arthur Abrahammal néz farkasszemet, akivel már a harmadik mérkőzésük lesz. Stieglitz nemsokkal a súlycsoportja tárgyalása előtt érkezett meg a konferenciára, ahol Abraham már reggel óta tartózkodott, így ki is hívták őket egy előzetes találkozóra, fotózásra, a WBO vezetésével és a promóterekkel. Közelről őszintén megvallva Abraham jóval erősebb testalkatúnak és keményebb figurának tűnt a mosolygós Robertnél. Félnehézsúlyban Sergey Kovalev 120 napot kapott arra, hogy megvédje címét, míg cirkálósúlyban a bajnok Marco Huck az elsőszámú kihívójával Firat Arslannal csap össze. A királykategóriában egyelőre nem neveztek meg hivatalos kihívót, megvárják Boytsov következő meccsét. Az első tízbe került a nagy reménységnek kikiáltott Andy Ruiz, és a botrányhős Derek Chisora.

A ranglisták megtárgyalása után a fülöp-szigeteki és az amerikai delegáció ismertette a „pályázatát” a következő évi konferencia megtartására. A filippínók a 2015-ös eseményre kandidáltak, melyhez egy rövid klipet vetítettek országuk szépségeiről. 2014-ben Las Vegasban fogják megtartani a 27. WBO konferenciát, miután a jelenlévők egyhangúan elfogadták az amerikaiak ajánlatát. Zárásként megköszönték a remek szervezést Kovács „KOKO” Istvánnak, akit állva tapsolt meg a közönség, jelezve, hogy kitűnően érezték magukat Magyarországon. A napot a gála vacsora zárta, amelyen mi már nem vettünk részt, de az eddigi tapasztalatok alapján biztos vagyok benn, hogy az is remekül sikerült, és mindenki jól érezte magát. A vacsorán Áder János Köztársasági Elnök úr is részt vett, jelezve, az egész konferencia jelentőségét.



2013.09.04. Pinjung Emil - pyngy


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Köszi pyngy! Szerencsés voltál, hogy ott lehettél a sűrűben! Ahogy edge írta, azért Stigit és Abrát össze ugraszthattátok volna... :P

» grabanc   válasz erre
    2013-09-10 19:45:36

Sztem Teddy Atlasnak boven elegendo multja van, hogy barmirol nyilatkozzon vagy barmit-bárkit kritizaljon. Kellermannak talán kevesbe... bár o is benne él tobb, mint egy évtizede az okolvivás világában es a HBO elsoszamu musorvezetoje, szoval sztem o is nyugodtan vélemenyezhet bárkit...

ui: amugy pyngy ez remek lett :) bár mondjuk akkor lett volna az igazi, ha a szinfalak mogott egy helyi bunyora osszeugrasztjatok Stiglicet es Abrahamot :) ... es Kozi is tehetett volna tobbet :), ott ült mellette Don King és nem mert belevágni a hajába :)

    2013-09-10 18:43:36

jo cikk ! koszi szepen!

» zolimt   válasz erre
    2013-09-10 17:47:17
Ugrás az oldal tetejére