James Toney, a bosszúálló

0000-00-00 00:00:00 / Bosco

Nagyon könnyű kigúnyolni a WBA nehézsúlyú világbajnokának John Ruíznak a bokszstílusát, mivel az nem éppen a legszebb. A nagyszájú James Toney azonban magára vállalta ezúttal a feladatot, hogy megszabadítsa a vilgágot ettől az "ügyetlenül hatékony" puerto ricoi bokszolótól. A profiboksz.hu olvasói ezúttal Ant Evans Boxing Monthlyban megjelent cikkét olvashatják.

Amikor Vitali Klitschkonak március közepén futás közben meghúzódott a combja, ezért el kellett halasztania WBC nehézsúlyú világbajnoki címének megvédését júniusra, a HBO és a New York-i Madison Square Garden mérkőzés nélkül maradt. Két mérkőzés jöhetett számításba: a Tarver vs Johnson II., ám a meccset szinte lehetetlen ilyen rövid időn belül összehozni, valamint a WBA nehézsúlyú bajnok John Ruíz kötelező címvédése a három súlycsoportban már világbajnoki címet elérő James Toney ellen. A sokak által ostromlott kétszeres világbajnok Ruíz még mindig próbál nagy pénzt keresni, annak ellenére, hogy 5-2-1 (1 KO) arányú világbajnoki címmérkőzéses összesített mérlege nem éppen a legragyogóbb. Ruíz mindent megtesz, hogy végre elismerést szerezzen magának, miután utóbbi öt mérkőzésén nyújtott teljesítményét igen csúfos kritikák érték, míg a 36 éves Toney tudja, hogy nincs vesztegetni való ideje, hiszen az utóbbi 18 hónapban kétszer is komoly sérülések veszélyeztették nehézsúlyú karrierjének folytatását.

Most felejtsük el az "vegyétek figyelembe, hogy mindig megtalálja a módját, hogy hogyan győzhet" dumát, és térjünk a tárgyra: majdnem mindenki, aki ért valamelyest a profi bokszhoz most azért szurkol, hogy Toney győzzön, vagy pont azért, hogy Ruíz végre kikapjon. Attól függetlenül, hogy a 33 éves Ruíz mind életben, mind a telefonon keresztül egy nagyon kedves figura, vitathatatlanul kiérdemelte mérkőzéseivel az utóbbi évek legkevésbé szórakoztató világbajnoka címet. A bokszstílusával - egy-két egyenes, utána ragadjuk meg az ellenfelet, és kapaszkodjunk bele - kiérdemelte, hogy a szurkolók "Untató", "Doctor Octopus" és talán az összes közül a leggonoszabb "Jane Louise" néven emlegessék, ezért James Toneynak könnyű volt beállítania úgy magát mérkőzésük előtt, mint a boksz szórakoztatásának megmentőjét.

Személyesen fogom elpusztítani John Ruízt a szurkolók megbízásából. Unalmas, ezért mennie kell, tehát megígérem, hogy kiütöm. Fájdalmat és szégyent fogok hozni rá! Tehetségtelen és csak fájdalmat okoz a boksznak, tehát soha nem fogjátok újra látni ezt az ürgét. Vehetitek ezt úgy, mint James Toney személyes szívességét! - nyilatkozta Toney.

Toney hencegése várható volt, azt azonban ne feledjük, hogy eddig senki nem volt képes John Ruízt igazi verésben részesíteni, mióta David Tua 1996-ban a "Fiatal nehézsúlyúak éjszakája" elnevetésű gála mérkőzésének első másodperceiben hidegre tette. Ruíz már beleunt abba, hogy monoton stílusú győzelmei miatt folyamatos támadások érjék. Talán megérezrtre, hogy Don King jelenleg egy piacképesebb kihívót talált, miután leszerződtette Dan Goossen promóterrel közösen James Toneyt? Ettől függetlenül Ruíz hihetetlenül felbőszült, és megígérte, hogy ezt éreztetni fogja Toneyval majd a Madison Square Gardenben.

Már régóta várok egy nehézsúlyú bajnoki körmérkőzésre, de egyik úgynevezett világbajnok sem hajlandó ellenem kockára tenni az övét. A többi állítólagos világbajnok folyton arról papol, hogy ők a legjobbak, ám én vagyok a legjobb nehézsúlyú jelenleg. Toney a kötelező kihívóm, ám ez a meccs inkább a pénzről szól. Pályafutásom jelenlegi szakaszában még több világbajnoki övet szeretnék begyűjteni, de nem fog problémát okozni, hogy Toneytól megszabaduljak, mielőtt tökéletesen kitiszítom a nehézsúlyú mezőnyt. Úgy elverem Toneyt, hogy többé nem lesz képes majd ennyi hülyeséget összehordani. A füleit - ígérem - nem éri majd semmi bántódás, hiszen azt szeretném, ha hallaná a meccs végén: "... és még mindig a WBA nehézsúlyú világbajnoka, John "The Quiet Man" Ruíz!" - nyilatkozta Ruíz.

A 41-5-1 (28 KO) mérlegű Ruíz a továbbiakban megkérdőjelezte a volt IBF középsúlyú, nagyközépsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok, James Toney nehézsúlyban nyújtott eddigi teljesítményét. Tegyük hozzá, hogy jogosan, hiszen Toney ugyan látványosan TKO-val megverte a valaha nagy névnek számító Evander Holyfieldet (amit azért szomorú volt látni), ám Holyfield csupán két meccsét nyerte meg az utolsó hét mérkőzéséből, és 1997 óta nem tudott kiütéses győzelmet aratni. Az akkor 41 éves Holyfield, egy borzalmas Chris Byrd elleni pontozásos vereségét követően mérkőzött meg Toneyval, és következő mérkőzésén az átlagosnak számító Larry Donald ellen minden egyes menetet elvesztett. Természetesen Toney nem fogadja el, hogy egy kiégett nehézsúlyút sikerült csak legyőznie.

Ugyanazt az Evander Holyfieldet győztem le, aki ellen John Ruíz három alkalommal is borzalmasan megszenvedett (a trilógia egy-egy győzelemmel és egy döntetlennel végződött), ám én Holyfieldet 9 menet alatt kivégeztem. Holyfield akkor szerintem jobb formában volt, mint amikor Ruíz ellen bokszolt. Az emberek azt mondják, hogy Holyfield már nem a régi, ám ha ez mind igaz lenne, akkor mondják meg, hogy miért nem sikerült senkinek kiütnie őt Riddick Bowe 1995-ös győzelme óta? Ha Holyfieldet olyan könnyű lenne kiütni, akkor miért nem sikerült a Ruíz féléknek megállítaniuk? - kommentálja Toney az őt ért támadásokat.

Ha nem vesszük figyelembe a 2001-es IBA világbajnoki címért vívott mérkőzést, melyet "nagycirkálósúlyú" világbajnoki meccsnek hívtak, hiszen mindkét elhízott bokszoló a cirkálósúly súlyhatára felett mérlegelt, akkor Toneynak tavaly szeptemberben volt a második, és eddig utolsó nehézsúlyú összecsapása. Ezen a mérkőzésen Toneynak - Goossen állítása szerint is - lehetőséget biztosítottak Rydell Booker ellen, hogy lerázza magáról a ringben az Achilles sérülése miatt eltelt idő által felrakódott rozsdát, ám már az első menetben sikerült újra lesérülnie.

Nagyon rossz volt... Megsérült egy ütés után a karomban mind a bicepszem és a tricepszem. Pokoli fájdalmat okozott, de én golyóálló vagyok! Ha mindkét kezem rendben lett volna, kiütöttem volna ezt a fickót, azonaban még azon a héten megoperáltak, és már teljesen rendbejöttem. Az orvosok nem hittek a szemüknek, amikor meglátták a sérülésem, de nekem van egy küldetésem, amit véghez szeretnék vinni. Nagyon fájt a sérülés a meccs alatt, de már 100%-os vagyok, készen állok a küzdelemre! - mondta Toney.

Talán azért, mert sokan Ruíz vereségében reménykednek, és azért mert Toney győzelme esetén rögtön kihívná Vitali Klitschkót, a súlycsoport leginkább tisztelt bajnokát, jelenleg a szakértők többsége inkább Toney győzelmére tippel. Én is a 17 éve porondon lévő veterán győzelmét várom, ám nem hinném, hogy Ruíz teljesen védtelen lenne a Toney által sokan várt bokszleckétől. Igen, Ruíz Golota ellen verhetőnek tűnt (kétszer is padlózott), de ugyanez volt a helyzet Hasim Rahman, Fres Oquendo és Kirk Johnson ellenében is. Ráadásul ott volt még a korosodó Evander Holyfield elleni szenvedése is (sokan a trilógia első mérkőzésén Ruízt, míg az utolsó döntetlenre végződő derbin Holyfieldet látták a győztesnek), és a Ruíz által csak "felhízott középsúlyúnak" titulált Roy Jones Jr. elleni egyoldalú veresége. Ruíz menedzsere, Norman Stone szerint azonban Ruíz mentálisan nem volt a legjobb formában Jones ellen, miután ebben az időszakban, 2003. márciusában kezdődött el felettéb botrányos válópere. Ruíz ettől függetlenül úgy gondolja, hogy jelenleg talán több győzelme van a súlycsoport TOP15 kihívója ellenében, mint bármelyik aktív bokszolónak. Míg David Tua elleni 19 másodperces kiütéses vereségén már mindenki túl van, látva Jones utóbbi két kiütéses vereségét, mégis úgy gondolják sokan, hogy Ruíz nem tudja kipontozni Toneyt. Ruíz - aki akkoriban kb. 15 kilóval nehezebb volt, mint ellenfele - tényleg nem tudta kihasználni fizikai előnyét Roy Jones Jr. ellen, még akkor sem, amikor Jones közel engedte magához - legalább is nem olyan módon, ahogy egy mérkőzést meg lehetne nyerni. Természetesen ezt Toney is észrevette, és így kommentálta:

Johnny Ruíz erős, de nincs erős ütése, amivel hátra tudna tántorítani. Erejét csak arra használja, hogy fogjon, megragadjon és átöleljen. Ez nekem tetszik, tudják, mert ha próbál közel jönni, hogy fogjon, szembe fogja találni magát az ostorral! Bummm! Felütés! Nem fogom engedni, hogy lefogjon. Ott leszek mindig a kis horgaimmal, felütéseimmel, mindennel, hogy megállítsam. Ruíz küzdött már jó bokszolókkal, de én megvertem  a legjobb bokszolókat eddigi súlycsoportjaimban.

Ebben igaza van, kivéve a Roy Jones Jr. elleni 11 évvel ez előtti egyoldalú vereségét, amit Toney egyértelműen a nagy fogyasztásnak köszönhetett (több, mint 7 kg-t fogyott le, nagyközépsúlyba, ami igen soknak számított). Lights Out KO győzelmet vár Ruíz ellen, amivel Roy Jones Jr. teljesítményét is felül tudná múlni:

Tudják, nem veszem úgy, hogy Ruíz könnyű ellenfél lesz, hiszen tudom, hogy egy szívós fickó. Jones nem tudta őt keményen elkapni, Holyfieldnek sem sikerült, mások pedig megszenvedtek vele, mert nem tudtak úgy bokszolni ellen, ahogy szerettek volna. Én ki fogom ütni! Elverem, lemészárolom! Minden vérben fog ázni, és Ruíz a hatodik menetben végleg padlóra kerül! Középsúlytól nehézsúlyig mindenütt ütöttem már ki embereket, és most erősebbnek érzem magam, mint egy elefánt!

Toney gyakran nagyon közel áll ellenfeleihez - pár öreg edző szerint szinte a zsebükbe mászik - és elhajlásokkal, vállmozgással kivédekezi ütéseiket, mielőtt horgait testükbe vájná, vagy éppen gyönyörű egyeneseivel fejüket eltalálná. Toney hihetetlenül jó időzítése miatt, egyenesei minden bizonnyal ellenszerei lehetnek Ruíz igen nagy fájdalmat okozó balkezének. Toney keményen büntette Holyfieldet testen, és folyamatos testütéseinek köszönhette, hogy a négyszeres nehézsúlyú világbajnok padlóra került, és edzője bedobta a törölközőt. Toney nem titkolja, hogy ugyanaz a szándék vezérli, mint a WBA nehézsúlyú világbajnokát.

Azonban Ruíznak sokak által nem kellőképpen becsült ereje van (komoly fájdalmakat okozott Holyfieldnek második mérkőzésükön, kiütötte Oquendot, elbizonytalanította Golotát és Rahmant is kemény jobbkezes ütéseivel), és dupla ütés, fogás, dupla ütés, fogás taktikájával kész rémálom bármelyik bokszolóra nézve. Don King tavaly decemberben úgy nyilatkozott róla, hogy még soha nem látott egy ember sem aki ilyen szép karriert futott volna be csúnya győzelmekkel. Ruíz kissé ellentmondásos, de természetszerűleg ő a fizikailag nagyobb bokszoló (annak ellenére, hogy Toney 93 kilós amerikai futballjátékos volt középiskolában, és jelenleg versenyen kívül 109 kg a súlya), és sokkal nagyobb tapasztalata van abban, hogy hogyan lehet a legjobb nehézsúlyú kihívók ellen győztesen kivonulni a ringből. Nem fogja hagyni magát megfélemlíteni Toney, egy kisebb bokszoló által, aki ráadásul nem rendelkezik Roy Jones Jr. ütések elől történő kitérés kiválló képességével. Ráadásul Tony eléggé kiszámíthatatlan. Emlékezzünk csak vissza, hogy kétszer is vesztett Montell Griffin és egyszer az akkor már nyolc verséget begyűjtő Drake Thadzi ellen 1995 és 2002 között, amikor is Toney magára vállalta édesanyja cukrászdájának "főtermékellenőrző" szerepét a mitchigani Ann Arborban. Ráadásul az erőnléti edzéseket is nehezen viseli, pedig azok szükségesek ahhoz, hogy a nehézsúlyban helyt tudjon állni.

Ettől függetlenül most igen motivált, hiszen Goossen, King és a HBO, és nem utolsó sorban a Madison Square Garden közönsége is mögötte áll. Toney kiválló képességei alkalmassá tehetik arra, hogy megszerezze a WBA nehézsúlyú világbajnoki címét. A tippem az, hogy Toney nyer 116-112 arányú pontozással, egy olyan mérkőzésen, mely csak helyenként fog okot adni az izgalomra. Amennyiben Toney nyer, úgy a WBC bajnok Vitali Klitschko ellen kell hogy bizonyítsa, majd 15 kg súly- és több mint 20 cm magasságbeli hátránnyal, hogy ő a nehézsúlyú mezőny legjobb bokszolója.

2004. 04. 28. Santos


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

fel