Második? Az első helyet – talán ebben mindenki egyetért – hagyjuk meg Alinak és Fraziernek. Trilógiákra, főleg a profi ökölvívás modernkori történetében, nem sokszor kerülhet sor, hiszen egy párosnak igen keményen kell a szorítóban tevékenykedni, hogy három alkalommal is elég fizető néző legyen rájuk kíváncsi. Az elmúlt években megvívott trilógiák is alátámasztani látszanak ezt a tézist, elég Gatti és Ward, Vazquez és Marquez, Morales és Pacquiao, Barrera és Morales, stb. csatáira gondolnunk, de persze a kivételek itt is erősítik a szabályt, jó példa erre John Ruiz és Evander Holyfield három, egymást követő WBA nehézsúlyú találkozója. Holyfield persze nem csak Ruiz ellen triplázott, fénykorában, egy Riddick Bowe nevű, óriási talentummal megáldott ökölvívóval együtt valami olyat alkottak, ami csak egy hajszállal marad le Ali és Frazier közös történetétől. A most következő cikk, két részben, ennek a három nehézsúlyú háborúnak állít emléket, egy olyan korszakból, amikor még valóban a királykategória volt az uralkodó.
Mackós termetű, szemüveges, fekete férfi ücsörgött szomorú tekintettel kempingszékén, a New Jersey-i Meadowlands Bolhapiac egyik asztalánál. Az emberek, akik kétdolláros bőrövekért, egydolláros samponokért, vagy pusztán némi grillezett húst enni, sört inni jöttek ki a piacra, meglehetősen furcsa tekintettel vizslatták a nagydarab férfit, aki előtt néhány dedikált bokszkesztyű sorakozott. Meglehetősen szomorú jelenet volt ez, hasonlót láthattunk a Pankrátor című filmben, mikor a kiöregedett, sérült, egykoron imádott, később emberi roncsokká váló sztárok ültek és aláírásokat osztogattak egy asztalnál, hogy néhány egykori rajongójuk sajnálatát kiváltva aprópénzre cseréljék szebb napokat látott hírnevüket. Riddick Bowe a bolhapiacon üldögélve, szemüvegén keresztül figyelő spániel-tekintettel várta, hogy néhány rajongója felismerje és így valamennyi pénzhez jusson, ami segít számlái rendezésében. Mikor pedig a dedikálást szervező Darren Antola elrikoltotta magát, hogy „Itt a bajnok! Három alkalomból kétszer is le tudta győzni Evander Holyfieldet!”, az ex-ökölvívó egy pillanatra talán ismét a Ceasar’s Palace széksorai között érezte magát, ahogy 25 évesen, nem 5-6, hanem több ezer rajongó pillantásától kísérve, fehér köpenyben a szorító felé vonul, ahol élete legelső világbajnoki címmeccse és legendás ellenfele, Evander Holyfield várja…
A cirkálósúly egykori egyesített világbajnoka, Evander Holyfield a Mike Tysont kiütő James Buster Douglas kiütésével nyerte el a WBC/IBF/WBA világbajnoki öveket, amelyeket három alkalommal meg is védett, és olyan veterán legendákat gyűrt le, mint Larry Holmes, vagy George Foreman. 1992. november 13-án viszont nem egy idősödő, hanem egy erőtől duzzadó, a sikerre nagyon is éhező, ifjú titántól kellett félteni a skalpját.
Riddick Bowe a Lennox Lewis ellenében elveszített olimpiai döntőt követően állt profinak, képzettsége, termete és képességei miatt óriási jövőt jósoltak neki. Emanuel Steward, elmondása szerint akkoriban a tökéletes nehézsúlyú bokszolót látta benne, remekül tudta használni káprázatos balegyenesét, és a belharcban is jeleskedett, elsősorban rettenetes horgaival és felütéseivel. Bowe-t akkoriban a legendás Joe Frazier edzője, Eddie Futch terelgette, akit tanítványa – amellett, hogy Törpapának hívta – mélységesen tisztelt, és minden szavát szentírásnak vette, Futch pedig képes volt kontroll alatt tartani Bowe lustaságra és túlzott falánkságra való hajlamát. Riddick nem csak remek bokszoló volt, de nagy botránymester is. Egyik ellenfelét, Elijah Tillery-t például kiklopfolta a ringből, miután az Bowe barátságosnak szánt, gong utáni „kokijára” egy félerős 11-es rúgással válaszolt, de bizonyára jól emlékszünk arra a két pusztakezes horogra is, amivel szerencsétlen Larry Donald fejét megkínálta, aki azt a szemtelen beszólást merészelte megengedni magának, hogy le tudja győzni Bowe-t.
Holyfield kedvelte és jól ismerte a mindig jókedvű és bohóckodó Bowe-t, hiszen korábban többször alkalmazta őt kesztyűpartnernek. „Tudtam, hogy tud harcolni. De azzal is tisztában voltam, hogy előbb-utóbb kifullad. A sparring partneremet láttam benne, egy kölyköt. Én viszont abszolút felnőtt voltam. Totál magabiztos voltam, nem érdekelt, milyen keményen edz, én biztos keményebben dolgoztam nála.” – emlékezett vissza Holyfield. A bajnok 15, a kihívó 8 millió dollárt kapott a mérkőzésért, ami akkoriban nem éppen minimálbér szintnek számított. A nehéz körülmények között, 13 testvérrel együtt egy géppisztolyos őrök által körülvett gettóban felnövő Bowe legmerészebb álmai váltak ezzel valóra: „Emlékszem, ’87-ben, mikor egy épületkomplexumnál sétálgattam, azt gondoltam, hogy ha valaha megvehetném ezt, az egész családomat idehoznám. Itt lenne mindenki, a fivéreim és a lánytestvéreim is mellettem, mint egy szép, nagy család.” – mesélte Bowe.
Eljött hát ’92 november 13., Holyfield és Bowe pedig egymásnak feszült a vitathatatlan nehézsúlyú trónért. A mérkőzést a bajnok kezdte jobban, lábon próbálta megelőzni Bowe-t, akit láthatóan megzavart ellenfele gyorsasága és egyelőre nem találta a számára megfelelő ütőtávot. Az említett stratégiát aztán Holyfield elég hamar feladta és már a második menetben többször megállt néhány pofoncserére a belharcban kiválóan muzsikáló és nem mellesleg jóval erősebb fizikumú Bowe előtt. Valószínűleg úgy gondolta, hogy a nagy iram és a sok ütés hamar lefárasztja majd nem éppen dicséretes állóképességgel bíró ellenfelét, és ezzel megnyílik számára a kapu az idő előtti győzelemhez. A stratégia persze megtette a maga hatását, csak nem úgy, ahogy Holyfield remélte. Bowe felbátorodott, és két kiegyenlített felvonás után a negyedik menettől fokozatosan átvette az irányítást. Balegyenese most már megfelelően funkcionált, az előtte szinte folyamatosan megálló és nyíltsisakos ütésváltásokkal próbálkozó Holyfielddel folytatott verekedésekből pedig rendre ő jött ki jobban. A bajnok a kilencedik menet utáni szünetben – ekkorra a kihívó már két ponttal vezetett – kezdte magát rosszul érezni, mikor látta, hogy az általa előzetesen elfáradásra ítélt Bowe-n a kimerültség jele sem látszik, sőt, viccelődik és nevetgél a ringsarkában. „Úgy gondoltam a tizedik előtt, kimegyek, alibizek, majd a végén ráerősítek. Leszegtem a fejem, a mellkasához, pihenni akartam kicsit, erre hirtelen bevert egy felütést. Nagyon, nagyon keményen eltalált. Aztán bevágott a sarokba úgy, hogy az oszlop fogott meg, én pedig imádkozni kezdtem magamban: ’Ó, Uram, segíts!’ Arra gondoltam, hogy bár csak le tudnék lépni innen, bár vége lenne már. Tíz percnek tűnt az egész. De engem nem olyan fából faragtak, mint aki feladja.” – mondta Holyfield a 10. menetről. 
A bajnok a kör elején szedte be az említett felütést, ami láthatóan komolyan megfogta őt, Bowe pedig természetesen nem habozott egy óriási ütészáporral lerohanni a kettős fedezékben tántorgó Holyfieldet, aki valahogy kihúzta lábon a nehéz pillanatokat, sőt, a menet közepe tájékára rendezte sorait és néhány horoggal, felütéssel meglepte a rohamozásban némileg kifáradt Riddicket. A menet utolsó perce egyértelműen Holyfieldé volt, utoljára a Bibliában tapasztalhattunk ilyen komoly feltámadást! A kihívó dühös volt, hogy nem sikerült idő előtt döntésre vinni a mérkőzést: „Aki megnézi a felvételt, láthatja, hogy valamit beszólok neki. Azt mondtam: ’Jó kutya, jó kutya!’”.
A címvédő, mikor kijött a 11. menetre, nem tudhatta, hogy a rémálmainak még koránt sincs vége. Az utolsó előtti felvonás a megszokott horog-felütés cserekereskedelem jegyében kezdődött, amikor Bowe egy balhoroggal kissé megrendítette ellenfelét, majd a rá kapaszkodó Holyfieldet először egy jobb-, aztán egy bal felütéssel lebontotta magáról, végül egy iszonyatos jobb horoggal is megkínálta, ami a világbajnok fejének hátsó részén csattant. 
Keménység, harcos szív ide, vagy oda, ez már Evandernek is sok volt, és az ütés után térdre ereszkedett – szerencséjére, mert így elkerülte a kihívó következő ütését, ami egy balhorog formájában indult útjára – de szinte azonnal felocsúdott és úgy hallgatta Joe Cortez számolását. A 25 esztendős trónkövetelő természetesen azonnal lezuhanyozta Holyfieldet a sorozataival, kiütnie azonban ezúttal sem sikerült a lábon rutinosan elmozgó és fogásba menekülő világbajnokot. Az utolsó három perc előtt Bowe magabiztosan vezetett, a jócskán feldagadt jobb szemmel bokszoló, alaposan szétvert címvédőben pedig már nem volt erő a fordításhoz. A végső gongot követően Bowe magasba emelt kezekkel rohangált körbe-körbe a szorítóban, Holyfield pedig lehajtott fejjel vette tudomásul, hogy letaszították a trónról. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Evander kilátásba helyezte visszavonulását: „Nem akarok visszavágót. Azt hiszem, befejeztem.” – mondta Holyfield (biztos őrültnek nézte volna az illetőt, aki akkor azt mondja neki, hogy még 2010-ben is bokszolni fog…). Az újdonsült világbajnok átölelte ellenfelét és azt mondta neki: „Nincs miért szégyenkezned!”. A meccs utáni bulin viszont érdekes módon Holyfield jelent meg és kitáncolta magából bánatát, Bowe pedig inkább visszavonult a szobájába és ismét megnézte a mérkőzés felvételét. Evander később felhívta utódját és figyelmeztette, hogy vigyázzon a hirtelen nagyon tömötté váló pénztárcájára: „Azt mondta, mindenki hozzám jön majd és próbál belenyúlni a zsebembe. És, hogy inkább vigyázzak a pénzre és tegyem el nehezebb időkre. Micsoda gladiátor!” – emlékezett vissza Bowe.
A nehézsúlyú világbajnok számára kitárult a világ, igazi PR turnékba kezdett, meglátogatta Nelson Mandelát, kezet csókolhatott II. János Pál pápának, és a szomáliai éhező gyermekeknek érkező adományokat is elkísérte egy alkalommal. Óriási házat vásárolt magának, tornateremmel, és egy 12 beállós garázzsal, amit természetesen nem Zastavákkal és Ladákkal töltött fel. Időközben látványosan megvált a WBC címtől, a sajtó képviselői előtt – menedzsere, Rock Newman tanácsára – egyszerűen a kukába dobta azt, amivel vélhetően nem sikerült túl őszinte mosolyt csalnia a szervezet vezetőségének arcára. Riddick indoka egyszerű volt: nem akart profiként is összecsapni egykori amatőr nemezisével, a korszak későbbi legjobbjával, Lennox Lewis-zal. Menedzsere beszervezett neki két könnyebb ellenfelet, Michael Dokes és Jesse Fergusson személyében, akik ellen összesen nem töltött három menetet a szorítóban, viszont 15 millió dollárral ismét hizlalta a kontóját. Az HBO televíziós csatorna egy 100 millió dolláros szerződéssel kecsegtette, mi jobbat kívánhatott még? Ezt a kérdést valószínűleg Bowe is feltette magának és a nagy siker sajnos komolyan a fejébe szállt, nem foglalkozott többet olyan, élsportoló számára fontos dolgokkal, mint az önfegyelem. „Hogy rövidre fogjam… annyi Twinkies-t faltam be, amennyit csak tudtam. Arról nem is beszélve, hogy az anyám már ott lakott az alsó utcában, és amikor csak akartam, almás pitét sütött nekem. De megérdemeltem. Nagyon keményen dolgoztam érte.” – gondolt vissza Riddick Bowe.
Holyfield persze mégsem állt be múzeumi teremőrnek, sőt, elhatározta, hogy bosszút áll legyőzőjén és leszerződtette az egyik legjobb stratégának számító edzőt, Emanuel Stewardot. Steward nagyon nagyra tartotta Bowe-t és tudta, hogy nem lesz könnyű dolog győzelemre vinni Holyfieldet. A megoldás kulcsát végül a tánc adta neki, persze, nem íratta be Holyfieldet salsa tanfolyamra, csupán kiaknázta, hogy újdonsült tanítványa nem csak, hogy nagyon szeret táncikálni, de nem is csinálja rosszul. Maga Steward így mesélt erről: „Mikor Holyfieldet felkészítettem Bowe ellen, a következőt mondtam neki: ’Neked, mint harcosnak, ez pokoli kemény feladat. Bowe nagyobb, fiatalabb nálad, gyönyörű jabekkel dolgozik, úgyhogy bokszolóként kell küzdened ellene, nincs mese.’. És annak ellenére, hogy Bowe egy nagydarab ökölvívó volt, ördögi dolgokat művelt belharcban is. Bombasztikus felütéseket tudott ütni, és sok ütéssel operált. Minden téren nagyszerű volt. Evander, mikor nem volt edzésben, csupán úgy 204 fontot nyomott. Ugyanakkora méretű nadrágot hordott, mint én, és a mellkas körméretünk is megegyezett. De nagyon elszánt volt, én pedig tudtam, hogy életem egyik legnagyobb kihívása vár rám, ugyanis Evander minden téren elmaradt Bowe-tól. Így olyan stratégiát dolgoztam ki a számára, ami a sebességen és az időzítésen alapult, ütni és elmozogni, ki és be, ki és be, amivel Bowe minden erőssége semlegesíthető, és persze semmiképpen sem szabadott sokáig belül maradnia. A közhiedelemmel ellentétben Holyfield nem szerette a sparring edzéseket (36 menetet kesztyűzött mindösszesen a meccs előtt), így nekem kellett az ütőpárnával minden nap, minden egyes menetben Bowe-t szimulálnom. Teljesen kész voltam, hiszen ez nekem is rengeteg edzést jelentett, de megérte, mert győztünk.”
A világbajnok, a töménytelen mennyiségű édességnek köszönhetően, mikor nem volt edzésben, 280 fontra is felhízott, és a Holyfield elleni visszavágóra – majdnem pontosan egy évvel az előző mérkőzés után – már öt kilóval nehezebben mért be, mint legutóbb. Tegyük hozzá: Evander is ugyanennyivel többet nyomott, ám ő – Bowe-val ellentétben – izmot szedett magára, amivel lassanként méretben is elkezdett felnőni a nehézfiúkhoz.
Folytatása hamarosan következik!
2010. november 17. - Baranyai Gergely (greg)
