×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Hogyan tovább Erdei Zsolt?

2009-11-22 18:32:35 /

A hétvégén Erdei Zsolt első magyar ökölvívóként végre tudta hajtani azt a bravúrt, hogy megszerezte a WBC cirkálósúlyú világbajnoki címét és ezzel az első olyan bunyós lett hazánkban, aki két kategóriában is a legjobb lett. A fantasztikus összecsapást követően a felek még egyáltalán nem vagy csak nagyon homályosan nyilatkoztak Madár jövőjét illetően. A profiboksz.hu megpróbálta összeszedni azokat a lehetőségeket, melyek most Erdei karrierjében előfordulhatnak.

Veszélyes vizeken avagy címvédés cirkálósúlyban
Sokan elmondták már a találkozó előtt, hogy Erdei fizikálisan nem elég erős ehhez a súlycsoporthoz. Ezt maga Zsolt is alátámasztotta és a nézők is meggyőződhetek róla a Fragomeni elleni meccsen. Mindez azt jelenti, hogy az ésszerűség azt diktálja nem szabad ebben a kategóriában maradni, de a profibokszban nem mindig a józan ész dönt. A WBC már kijelentette, hogy cirkálósúlyban a bajnokra most egy kötelező címvédés vár a kellemetlen lengyel Krzystof Wlodarczyk. Üzleti és sportszakmai szempontból sem célszerű választás a lengyel megítélésem szerint. Egyrészt nem számít igazán nagy névnek, így jelentős summát nem lehet ellene szakítani. Másrészt viszont magas és kellemetlen ellenfél, akinek jelentős tapasztalata van cirkálóban, így a legyőzése egyáltalán nem garantált. Van viszont egy másik érdekes lehetőség ebben a WBC cirkálósúlyú világbajnoki övben. Ott van a legendás Roy Jones, aki középsúlytól nehézsúlyig minden kategóriában világbajnok tudott lenni. Kivéve cirkálósúlyban. Ha vele esetleg sikerülne megegyeznie egy összecsapásról akkor egy nagyon nagy bevétellel kecsegtető találkozó várna Zsoltra, ahol az ellenfél egy naturális félnehézsúlyú. Azaz pontosan olyan ellenfél amilyenre évek óta várnak a szurkolók. Mivel Jones egy élő legendának számít, így talán a WBC is meggyőzhető lenne, hogy ne a kötelező kihívó ellen kelljen ringbe lépni, hanem előtte egy Jones elleni meccset is beiktathasson a világbajnok. A meccsre Amerikában vagy Németországban is sor kerülhetne, hiszen Jones mindenhol jól ismert eladható bunyós. Az Universum fejével gondolkodva pedig még egy utolsó nagy summát ki lehetne talán csikarni a ZDF-től, ami megfinanszírozná Jones elhozatalát Németországba és a promoternek is komoly anyagi haszna származna a meccsből.
Esély a cirkálósúlyban való maradásra 20%

A király visszatér avagy újra a félnehézsúlyúak között
Talán a leginkább kézenfekvő megoldásnak ez tűnik, ugyanis Zsolt is ezt mondta még a Fragomeni meccs előtt és most a kategóriában számos olyan lehetőség van, amit esetleg érdemes lenne az Universum Box Promotionnak megfontolni. Az első és legegyszerűbb megoldás a trónbitorló Jürgen Brahmer elleni meccs lenne. Erre azonban véleményem szerint csekély esély van. Kohl ugyanis mindenképpen kell sikeres német bokszoló, akivel lehet házalni a televíziós szerződés lejárta után a nagyobb német adóknál. Szintén szóba jöhet egy meccs az IBF bajnok Tavoris Cloud ellen. A veretlen amerikainak semmilyen meccse nincs kilátásba, így elvileg szabad. Ezért is érthetetlen, hogy miért nem vállalta az Universum által beharangozott címegyesítő meccset Madárral. Ha ebből indulunk ki akkor valószínűleg öv nélkül még kevésbé érdekli őt egy németországi kirándulás, de láttunk már csodákat a ringen kívül is. Talán a legjobb lehetőség a WBA világbajnok Gabriel Campillo elleni találkozó lenne. A spanyol bunyós simán verhető Zsolt számára és ezzel háromra bővítené a begyűjtött övek számát, ami már nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő eredménynek tekinthető. A WBC-nél jelenleg Jean Pascal a világbajnok, aki a jövő év közepén minden bizonnyal Chad Dawson ellen bokszol majd, így ez a vonal csak az év végére várhat valósággá, addig pedig dönteni kell a következő lépésről. Arra, hogy esetleg az Universum felhozó- vagy interkontinentális meccsen bokszoltassa Erdei szerencsére nem kell gondolnunk, ugyanis ez ilyen szintű bokszolónál elképzelhetetlen.
Esély a félnehézsúlyba való visszatérésre 50%

Vissza a jövőbe avagy irány a nagyközépsúly
Korábban már többször is szóba került, hogy Erdeinek ki kellene próbálnia magát nagyközépsúlyban. Zsolt ez ellen többnyire hevesen tiltakozott, elsősorban a fogyasztási nehézségek indokával. Most viszont ebben a kategóriában olyan lehetőségek vannak, amit megítélésem szerint mindenképpen meg kellene fontolnia a magyar klasszisnak. Elsőként ugye ott van a Balzsayt legyőző WBO világbajnok Robert Stieglitz. Neki az Universum szervezheti a következő meccsét és vélhetően a baráti bosszú is érdekes téma lehet a megfelelő promócióra. Viszont Madár a hírek szerint nem akarja elvenni Balzsaytól a visszavágó lehetőségét, így morális okokból be kell látnunk, hogy ez az út nehezen lesz járható. De semmi gond, mert a hétvége óta a németeknek van egy másik nagyközépsúlyú világbajnokuk Dimitri Sartison személyében. A középszerű Universum bunyós legyőzése minden bizonnyal rutinfeladat lenne Madárnak és mindezért egy WBA öv járna, mert a sporttörténeti bravúr, hogy három szervezet bajnoki címe, három különböző kategóriában. Ez olyan tett, amire a nemzetközi viszonylatban is kevés a példa. A meccs létrejötte szerintem csakis az Universumon és Erdei fogyasztási kedvén múlik. Õszintén szólva számomra ez lenne a legoptimálisabb folytatási opció, még akkor is ha tudom, hogy a cirkálósúly után a nagyközépsúlyba való fogyasztás kemény dolog lenne.
Esély a nagyközépsúlyú kirándulásra 20%

Lesz ez még így se avagy visszavonulás a csúcson
Ez a verzió nem lenne túl örömteli a magyar szurkolóknak, de be kell látnunk, hogy Zsolt profi karrierje csúcsára ért. 35 évesen az ember már nem tud évekre előre számolni ebben a sportágban és biztos vagyok benne, hogy Zsoltban is felmerült már a befejezés gondolata. Mivel az Universummal való vitája gyakorlatilag eléggé lehetetlen helyzetbe hozta Zsoltot ezért egyáltalán nem biztos, hogy a németek akarnak még neki egy komoly anyagi ajánlatot adni, ami Erdei számára is elfogadható. Szerintem egy újabb egyéves kihagyás már komoly veszélyt rejtene magában, arról nem is beszélve, hogy az gyakorlatilag a WBC öv elvesztését jelentené. Ha jön egy újabb nagy lehetőség, ami anyagilag és szakmailag érdekes lehet Erdeinek akkor biztos a folytatás, de ha nem akkor ez a mostani egy ideális helyzetnek tűnik a búcsúra. Én nagyon remélem, hogy nem most láttuk Madárt utoljára bokszolni és a nyilatkozatai is erre utalnak, hogy szeretne még 2010-ben is a ringben tevékenykedni.
Esély a visszavonulásra 10%.

2009. 11. 22.  Hollywood 


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Zsolti!ÍMindenjót kívánunk Neked!Magyar vagy és mi büszkék vagyunk rád,addig bokszolj,amíg úgy érzed nincs az egészséged veszélyben.Te mindent megtettél,amit egy bokszoló megtehetett a kis hazánkért.Akárhogy is döntessz,ez a Te döntésed.Az biztos,hogy a kiscsaládodnak nagyon nagy szüksége van rád,és biztosan a civil életben is meg fogod találni a Neked legmegfelelőbb megoldást.Jó egészséget és sok Boldogságot kívánuk Neked és családodnak!Zsolti szeretünk,akkor is,ha ez volt az utolsó meccsed!

» Gulyás Ferencné   válasz erre
    2009-12-04 18:18:34

» Erwin.kÖSZI

» ördög   válasz erre
    2009-12-01 07:45:26

@miholje: értem. Remélem, azért még lesz lehetősége azért bokszolni, amit ő szeretne! Akárhogy is dönt, az ő döntése, tiszteletben kell tartanunk.

» Beast_Pete   válasz erre
    2009-11-30 18:05:30

ördög

Ne hergeld magad szerintem, árt az egészségnek. Egyetlen nagy szervezet sem rangsorolja a másik szervezetek világbajnokait, illetve azért szerepel még mindig Fragomeni a WBO lista végén, mint WBC bajnok, mert a ranglistát csak minden hónap tizedike körül frissítik. Ilyen egyszerű a dolog, nem kell egyből kétségbe esni meg mindenben a szemétséget látni.

    2009-11-30 17:41:54

A WBC nél legalább fent van mint Bajnok fényképpel!Nem értem a WBO nál hogy lehet Jons az első?És Erdei miért nincs a listán,na ezt mondja el nekem valaki!!

» ördög   válasz erre
    2009-11-30 16:34:25

LT. HEAVYWEIGHT (175 lbs.)(79,38 kgs) JUERGEN BRAEHMER GER
Ez van fent a WBO nál nezze meg mindenki ja és mitgondoltok ki van WBC bajnoknak írva náluk??Hát FRAGOMENI.Akkor most mondjam mi a véleményem és ki leszek dobva innen??

» ördög   válasz erre
    2009-11-30 16:22:13

miholje.
Ha ezt teszi,és az uni is ki..b..szik vele TÖBBET a büdös életben nem nézek boxot,fogom a kesztyűim a fogvédőm és a zsákom rakok egy nagy tüzet aztán elégetem!!

» ördög   válasz erre
    2009-11-30 16:09:31

"Beast_Pete"
Nekem személyesen mondta, hogy valószínű itt a vége. Amért még maradna, azt úgysem kapja meg. Természetesen a nagy nyilvánosság elött ezt ne várd tőle.

» miholje   válasz erre
    2009-11-30 13:14:02

Pontosabbat nem mondott, de mintha máshol májusról olvastam volna. Tehát ha áprilisig nem szeretne bokszolni Zsolt, akkor lehet, hogy a következő mérkőzését már nem az UNI szervezi... kivéve, ha végre összeszedik magukat és hoznak egy jó ellenfelet/bajnokot.

» Beast_Pete   válasz erre
    2009-11-30 12:38:49

ez jó hír, hogy lejár a szerződése. most elég jól el tudná adni magát más kluboknál, vagy az unit rákényszerítheti egy sokkal kedvezőbb szerződés aláírására.

    2009-11-30 11:55:11

Év közepén?
Pontosabbat nem mondott?

    2009-11-30 11:35:51

Nem hiszem, hogy abbahagyná. Tegnap volt a HírTV-ben egy interjú Zsoltival, több jó kérdés is előkerült. Zsolt még mindig motivált, és kihangsúlyozta, hogy eléggé egyoldalú szerződést írt alá az UNI-val, mivel akkoriban más alternatíva nem létezett... viszont azt is kiemelte, hogy ez a szerződés a következő év közepén lejár. Van még benne egy-két évnyi boksz, remélhetőleg most már csak komoly ellenfelek ellen.

» Beast_Pete   válasz erre
    2009-11-30 11:01:03

Egyenlőre úgy néz ki, hogy abbahagyja. A cirkáló nem neki való, a félnehézben meg nem akarják az uninál. Bár meggondolná magát!

» miholje   válasz erre
    2009-11-30 00:21:41

Szerintem Bute lenne a legjobb választás. A súlycsoport mindegy.

» Lacika75   válasz erre
    2009-11-29 23:15:34

Edison Miranda kipofozza Stieglitzet, Balzsay pedig kevés lesz ahhoz, hogy a címet visszaszerezze. Marad Madár, tehát le kell majd mennie nagyközépbe. Egyszer megteheti azt is. Az alkatához képest az az igazi súlya, csak azért nem ott van, mert szeret enni és idegileg nem bírná a rendszeres fogyasztást. Ha viszont csak egy alkalomról van szó, képes rá, hogy megtegye, káros következmények nélkül.

» Bumbum   válasz erre
    2009-11-29 16:05:54

És ezek gyártották a Tigris harckocsit,olyan katonák voltak hogy nem akad párjuk az egész világon,fel égették fél Európát,a másikfelét lebombázták,de nem akad kötöttük egy épkézláb Német aki igazi bajnok lehetne,csak ezt a szánalmas Bránert tudták elő szedni?
Mert ugye Klicsek Ukrajna
Erdei Zsolt MAGYARORSZÁG
Balzsay Károly MAGYARORSZÁG
Adam Kapics(Félix Sturm)Horvátország
Marko Hukics(Huck)Bosznia Hercegovina
Artur Abraham Örményország
És sorolhatnám Valutól Csagaeven keresztül,Dimitrenkoig,Boitsovig
Nincs német még Stiglic gyerek sem az.

» ördög   válasz erre
    2009-11-28 19:54:26

Én meg arról olvasnék mi a német visszhang. Megjelent-e ott egyáltalán a Sdunek-benyögés.
Ha Bráner gyereket fényezik folyamatosan, akkor egyértelmű, hogy mi a pálya. Az Uni kétségbeesetten próbál bizonyítani a ZDF-nek, mert ha nincs hosszabbítás, be lehet csukni a boltot. Ezért kell a német világbajnok. A jónép úgyse tudja mi a különbség egy ölbe pottyant WBO meg egy kiverekedett WBC öv között. Ott sem okosabb az átlag tévénéző, mint itt.
Nekem momentán az a meglátásom, hogy az Uni több meccset nem fog Zsoltnak szervezni. Egyszerűen nem lesz rá pénze. Itt most a túlélés a tét, akár a kisebbre zsugorodás, B kategóriába süllyedés árán is.
Zsoltnak pedig csak akkor lesz meccse, ha a német sajtó kikényszeríti azt Kohlból. Látjátok ennek jeleit?

    2009-11-28 18:22:30

Szívesen olvasnék arról, hogy milyen visszhangja volt a meccsnek az olasz sajtóban? Srácok, nem terveztek egy ilyen cikket?

» Terence Hill   válasz erre
    2009-11-28 16:06:27

"Sőt, Erdei Zsolt egészen konkrétan megfogalmazta szándékát: "Legjobb lenne kihívni a félnehézsúlyú világbajnokot.” "

:D semmitmondó üzenet, mindeki értse úgy, ahogy akarja, osszátok be. Gumicsont.

» Mike_Rame   válasz erre
    2009-11-28 15:36:09

A Fókuszban elmondta nem akart lemondani a WBO bajnoki címről.Ez volt a lényeg!!

» ördög   válasz erre
    2009-11-27 20:21:18

Zsoltnak őrültség lenne fogyasztania. Eleve nem fogyasztott sok-sok éve, vasággyal hozta mindig simán a félnehézt, pont 35 évesen belevágni egy ilyen tortúrába ostobaság.

    2009-11-27 18:39:25

Megvan Fragomeni statisztika,csak az erős ütéseket számoltam,azelső négyben a számok az összes találata.Sok luftot ütött,végig.A másodikban látszott rajta nem tud mit kezdeni Erdeivel.A 3.ban vasalták a szeme alatt,ez végig megvolt.A6.ban el kapja Erdeit és csodálkozik hogy nem megy le,aztán jól tarkón vágja de nem szándékos.Aztán be kap 3 iszonyú test ütést,nem hiszem el hogy ezeket ne érezte volna.A 8.ban szerintem benne volt a felütés horog rendesen.9.ben is kapott rendesen.10 ben már hátra viszi Erdei,balegyenese.11 .ben volt tisztán jobb Erdeinél.12 veszti rendesen.

Nem tudom Wlodárcsik mit nézett lehet hogy a minimaxot.és most a számok.
ELSÕ M.0
MÁSODIK:6
HARMADIK:9
NEGYEDIK:6
ÖTÖDIK:8
HATODIK:18
HETEDIK:17
NYOLCADIK:11
KILENCEDIK:13
TIZEDIK:8
TIZENEGYEDIK:23
TIZENKETTEDIK:18

Az egész meccsen próbált nagyot ütni szerintem ez lett a veszte,szimpatikus boxoló.Kiváncsi lennék bráner meddig húzná ellene.

» ördög   válasz erre
    2009-11-27 16:26:37

Erdei Zsolt: "nem őrültem meg!"

http://hvg.hu/sport/20091126_e...

„Én nem vagyok cirkálósúlyú bokszoló. Nekem 81 kilogramm a versenysúlyom és nem őrültem meg. Itt nagyobb emberek, nagyobb pofonok vannak, és gondolni kell az egészségemre is. Most azért megmutattam, hogy egy jóval nehezebb ellenfél ellen, egy betegséggel a szervezetemben is úgy tudok küzdeni, mint egy oroszlán. Minden erőmet beleadtam a Fragomeni elleni küzdelembe. Igaz, hogy én a ringbe születtem, de akkor is azt mondom: a cirkálósúly nem az én súlycsoportom.”

„A jövő már csak azért is homályos, mert nem tudom, az Universum hogyan és milyen ellenfeleket szerez nekem. Ha egyáltalán szerez. Én pedig nem akarok elsietni semmit. A cirkálósúlyba elsősorban azért tettem kitérőt, mert mindenképpen bokszolni akartam, más lehetőségem pedig nem volt. Nem akartam kiesni újabb fél évre, ami után még nehezebb lett volna a visszatérés. De a siker ellenére az én súlycsoportom a félnehézsúly, ott szeretnék újra világbajnok lenni." Sőt, Erdei Zsolt egészen konkrétan megfogalmazta szándékát: "Legjobb lenne kihívni a félnehézsúlyú világbajnokot.”

    2009-11-27 10:45:55

Még legalább két meccset bokszoljon ,de ő jobban érzi mi a határ most is egy fél ország szurkolt érte .

» Cs Aladár   válasz erre
    2009-11-27 10:10:20

"Zsolti a legjobb szerintem akarmelyik felnehezsulyu bajnokot megverheti!!!! hajra Zsolti!!!"
Kicsit elfogult vagy, de a Campillo ellen lenne keresni valója.
Bránert szét borogatná!
Tengerentúlon már necces a történet.
Dawson, Johnson, Hopkins, Jones ................

» All In   válasz erre
    2009-11-25 23:36:46

Szerintem Campilloval semmire nem megy Erdei: ő olyan név, akinek legyőzésével ugyanez a dilemma állna elő: és akkor ki legyen a következő...
A Hollywood által kitalált súlycsoportonkénti lehetőségvizsgálat medrében maradva a tippjeim a következők:
1. Cirkálósúly: Nem Jones, mert semmiképp nem elérhető- helyette inkább éppen Danny Green, ha győz Jones ellen. Ez címegyesítés lenne(IBO)és izgalmas párosítás. Ha Green veszít decemberben, akkor a cirkálót jobb elhagyni.
2. Félnehézsúly: Egyértelműen Cloud, a reményteljes amerikai(az amerikai piac miatt)Ha Cloud valóban a kötelező címvédésbe megy bele, akkor nálam még akár Dawson is elképzelhető, ha az Pascallal nem tudna megállapodni( egyébként a szintén WBC bajnok Pascal, aki még Balzsayékkal is tárgyalt és volt mostanában veresége, feltétlenül nagyobb név Erdeinél?).Egyébként jelenleg Dawsonnak is szűk a keresztmetszet, akik közül választhat... Na mindegy, legalább Cloud!
3. Nagyközépsúly: Stieglitznek és Sartisonnak nincs értelme. Itt nálam Bute lenne a befutó, amennyiben Zsolt szakmailag tudja vállalni a kategóriát ilyen szinten. Nála is az ellenfélszűköség miatt lenne esély a hatos torna miatt...
Ezek a tippjeim. Ami a legfontosabb, hogy időben le kéne kötni a meccset és április-május környéki találkozó esetében is januárban meg kellene állapodni, nem márciusban a kötött időpont, helyszín és meccspénz mellé kellene "beugrót" keresni!!!

» menetke   válasz erre
    2009-11-25 23:32:41

Campillo a logikus választás. Akit semmiképpen nem kéne, az Johnson. Nem áll meg egy pillanatra sem, és elég jól védekezik. Nagyon nem feküdne Erdeinek.

» belizar   válasz erre
    2009-11-25 21:23:37

Látom, kinn a cikk az origon is. :)

» pleiades   válasz erre
    2009-11-25 08:12:07

Én egy WBC félnehéznek örülnék, de gyakorlatilag bármelyik öv jó lenne félnehézből. A WBO-ról le kell mondani, de az nem is baj. Majd ha szerez újra egy másik övet, akkor utána egy házirangadó, címegyesítés bránerrel, jól elverni, aztán egy-két nagy név elleni mérkőzés után visszavonulni.

» Beast_Pete   válasz erre
    2009-11-24 21:08:01

Szerintem ha Zsolti nem vonul most vissza, a szerződése szerint még maximum két meccse van. Áprilisig az Universum majd átrágja a dolgokat és odalök egy "eszi nem eszi nem kap mást" lehetőséget aztán vagy él vele vagy nem.
Bránert pedig úgy fogják óvni mint a hímes tojást. Már várom hogy kit fognak a ranglistán előrenyomni a "futottak még" kategóriából és hiteles kihívónak választani, ahogy már megszoktuk tőlük. Nagyon esélyesnek látom például Paudits Bélát... :P

» ogreface   válasz erre
    2009-11-24 16:12:27

madar elverne a wba bajnokot es utana a cloudot, es akkor 2 cime lehetne felnehezben!Zsolti a legjobb szerintem akarmelyik felnehezsulyu bajnokot megverheti!!!! hajra Zsolti!!!

» farkas bela   válasz erre
    2009-11-24 15:16:05

Brähmert biztosan nem szánná Kohl Cloudnak, sőt semmilyen egyesítést nem fognak bevállalni, max szájkarate szinten lesz róla szó. Brähmer ilyen 100. helyről előszedett kamukihívók ellen fogja védegetni az ajándékövét, mert Garay intő jel maradt nekik.
Elég ránézni a decemberi meccse plakátjára. Több izmot photoshopoltak rá, mint amennyi Schwarzin valaha volt. De még a fejét is megdolgozták, rá sem lehet ismerni, valami germán übermenschet próbáltak faragni a krapekból. Ezek után azt hiszem, továbbra is PR-ben lesz erős Brähmer karrierje, nem bunyóban, pláne nem címegyesítésekben.

» Terence Hill   válasz erre
    2009-11-24 15:15:55

Szerintem Cloud kivégezné Brahmert elég könnyen. Nem nagyon hiszem, hogy Kohl össze akarja hozni őket egy meccsre.

    2009-11-24 14:57:53

Ahogy már valaki írta szerintem is az Universum Cloudot az IBF öv miatt "Brahmernek" tartogatja, az lenne a nagy show, ha Brahmer fenakadna Cloudon, Teschol szivinfartust kapna és ottpusztúlna és akkor jöhetne Erdei Cloud ellen és mindent vinne! (álom-álom, édes álom!!!!)

    2009-11-24 14:53:14

Talán ha Erdei begyűjtené a félnehézsúlyú vb öveket és aztán a többit is továbbadná Brémernek,akkor megszervezné neki az uni...

» superman   válasz erre
    2009-11-24 14:12:52

Visszavonulás: vétek lenne most
Nagyközépsúly: nem szabad
Félnehézsúly: kötelező
Cirkálósúly: vége a veretlenségének

Mindenképp vissza kell térnie félnehézbe, mert a Roy Jones elleni meccsnek nulla a valószínűsége, hiszen, ha Roy nyer, már le van kötve Hopkins Vegasban, többet szót nem is érdemes erre vesztegetni. Ha pedig kikapna Greentől, akkor elég kétséges számomra, hogy a WBC rábólintana egy épp vesztes meccsből jövő ellenfélre, akkor amikor már a következő 2 meccsét is megszabták Erdeinek pár hete. Harmadrészt az Universum ha pénze lenne sem akarná Zsoltnak megadni ezt a lehetőséget... Ismerheti már mindenki Kohlt, mint a rossz pénzt... Fragomeni már megint csak egy TesKohl-gazdaságos megoldás volt, az, hogy épp egy WBC-öve volt, az csak merő véletlen... Az olasz volt megfizethető, ezért hozták el...

Régóta nem foglalkoznak már Zsolttal, a lényeg most is csak annyi volt, hogy Brähmert bajnokká tegyék. A ringben még elcsalni sem tudták volna, úgyhogy mesterségesen eltávolították Erdeit onnan... Szerintem ritka őszinte megnyilatkozása volt ez a "Most már mehetünk nehézsúlyba is, ugye Zsolt?" - mert még erre sem nagyon számított, legalábbis mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen tökéletes Erdei felkészülése...

Campillo WBA-címe lenne a legjobb megoldás, bár lehet, hogy azt is Brähmerkének tartogatják, hiszen micsoda szó lenne egy egyesített német bajnok náluk...
De fasza lenne Pascal is, csak ott is eldőlt már a menetrend jó előre: most Pascal-Diaconu II, aztán Pascal-Dawson és utána nincs kétségem afelől, hogy Dawson utána a Jones-Hopkins győztese ellen lép ringbe HBO PPV-ban...
Cloud veszélyes ellenfél lenne Zsoltnak is, de ha Cloudék visszamondták a meccset, Erdei Frago feletti győzelme után szerintem még inkább vissza fogják... Ami lényeges, hogy mindenképp bajnokot kell megcélozni, a többi az visszalépés lenne...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2009-11-24 13:45:20

Jó ez az esélylatolgatás, de nem hiszem, hogy a Jones meccs összejön, vagy nem Németországban. A másik, hogy Jones azzal bunyózik, akivel akar, jó pár súlycsoportban, kevés oka lenne Zsoltit választani, kivéve, ha cirkálóban is bajnok akar lenni.
A fő baj az, hogy az Uni a szokásos olcsójános módon fogja ezt intézni, ahogy eddig is. Wlodarczykkal nem kéne bunyóznia, mert ha Zsolt veszít, leírják.
A félnehéz jöhet szóba, ott kellene folytatni, lehetőleg ismert név ellen, Amerikában.
Zsoltnak mennyi meccse/éve lehet hátra visszavonulásig?
Szerintem nagyon jó esetben 2-3 év alatt 6-8 meccs. Nem mindegy kivel bokszol ez alatt az idő alatt.

    2009-11-24 13:08:39

A nagyközépsúlyú WBA öv nagyon szép bravúr lenne.
Hosszú kihagyás, lassú fogyasztás kellene, beleszokni a súlyba, gyorsaságba.
Lehetne bizonyítani, milyen univerzális tehetségű sportoló Zsolt. (Bár eddig sem volt kétség)

    2009-11-24 12:50:18

főt csirke rizs 3 hónapig és kész. :)

    2009-11-24 12:39:52

Így, vagy úgy a karrierjének csúcsára jutott és innen már feljebb nem nagyon vezet út, akkor is ha lesz még meccse, akkor is ha nem. Be kell kalkulálni a kelet-európai, konkrétan magyar nemzetiséget, ami rendkívül korlátozott piaci értéket jelent, a box stílust, ami nem kifejezetten a nagy piacok (Egyesült Államok, Mexikó, Ázsia stb)ízlésének való. Azt hiszem ennél többet Erdeiből nem lehetett volna kihozni. Ezt persze fájdalmas belátni, még akkor is ha mi tudjuk, hogy ha csak a boxolói kvalitásokat nézzük, akkor a félnehézsúly jelenlegi mezőnyében az első háromban volna a helye. (Szerintem Dawson kivételével senki nem mehetne biztosra ellene) De pl. Gajdarbek Gajdarbekov is egész jó boxoló és megfelelő háttér nélkül még profi sem lett, akkor igazán nincs miért panaszkodni.

» pofajenő   válasz erre
    2009-11-24 12:35:31

Izomból szerintem nem kéne fogyni Madárnak. A jó felkészülései végére alig van a nagyközép teteje fölött. És szerintem most sem szedett fel igazából izmot. Úgyhogy a nagyközép elég testhezálló választás lenne. De oda tényleg fogyasztani kéne, azt meg nem szereti :)

    2009-11-24 12:13:32

Nem rég az uni emlegetett valami szerződést a két cég között a Golden Boy Promotions-szel (még Balzsay vesztes WBO mérkőzése előtt). Esetleg érdemes lenne ODLH-ékkal felvenni a kapcsolatot és a segítségükkel keresni egy jónevű félnehézsúlyú bokszolót Amerikában. Ha jó pénz lenne benne és tényleg jegyzett öklözőről lenne szó Zsolt biztos elmenne a tengeren túlra is bunyózni.
Szép álom! Az uni úgysem tenne érte ennyit!:-(

    2009-11-24 12:13:10

ja túl sok fogyáshoz valszeg már izomból is kellene fogyni, ami szintén az ütőerő rovására menne, nem beszélve a pszihés megterhelésről

    2009-11-24 12:00:58

Drukkolok Zsoltnak, de nem látom túl fényesnek a lehetőségeket. A cirkálós folytatás Wlodarczykkal nagyobb rizikó, mint Fragomeni és ha megverné sem érdekelne sajnos senkit. Max ha ko-val, de az meg esélytelen.
Roj Jones ellen nagy lenne, de Hopkinsban jóval több a pénz és a legacy faktor mint Erdeiben.
Félnehézben Dawson simán verné (szálljunk le a földre), ráadásul Dawson HBO meccsekben gondolkozik, ehhez Zsolt nem elég elfogadott kint.
Brahmer tuti nem lesz, őt megverné, azt nem akarja az Uni.
Nagyközepet meg eddig sem akart Zsolt, meglepődnék, ha most bevállalná. Az túl nagy ugrás lenne.

» kiscapa   válasz erre
    2009-11-24 11:18:56

Ha Jones, Hopkins ráugrana Madár övére, akkor van értelme cirkálóban maradni, egyébként nem szabad. Madár nagyközépsúlyú alkat, semmi keresnivalója ott. Ahogy amúgy Jonesnak és Hopkinsnak sincs, ők sem lennének/lesznek többek 82-83 kilónál. A Dawson meccs elhibázott lépés lenne, max karrierje utolsó meccseként van értelme. Én egy Campillo, aztán nagyközépből valakinek örülnék. Cloud még esetleg, de nála fordítva van most a helyzet, mint ahogy Madárnak szokott lenni az amerikai sztárokkal. Nagyobb a kockázat, mint a lé.

    2009-11-24 11:14:52

Jobban bele gondolva is jó választás Lacy. Egy Erdei elleni győzelem újra az elitbe hozná, Erdeinek egy győzelem pedig kinyitná az Amerikai kapukat. Úgyhogy gyerünk Uni, Lacy-Erdei meccset!

» zoltanlori   válasz erre
    2009-11-24 11:12:57

Jonesnak cirkálósúlyú (igaz, csak IBO) címmeccse van lekötve decemberre.
http://boxrec.com/list_bouts.p...

    2009-11-24 10:56:01

Erdei győzelméhez foghatót nem láttam soha. Nagyobb harcos mint a legnagyobb mexikóiak............de, Dawson ellen a kritikus meneteket nem élné túl. A többi bunyós ellen minden esélye megvan a győzelemre a félnehézben. Tehát ha Dawsont elkerüli, (és erre nagy esély van), akkor jöhet bárki, mégegyszer BÁRKI a félnehézben. Cirkálóban már nem lesz szabad komoly ellenfél ellen boxolnia, a nagyközépbe fogyasztás már túlzottan megviselné a szervezetét. Marad a félnehéz, de hogy ott RJJ-t, Tarver-t, Glenpapát nem hiszem hogy az Uni meg tudná fizetni. De van ott egy érdeks ember Jeff Lacy. RJJ-tól kapott verés óta nem is halottam róla, lekötött ellenfele biztos nincs. Esetleg érdemes lenne felvenni a kapcsolatot vele.

» zoltanlori   válasz erre
    2009-11-24 10:55:57

Hollywood röviden, de jól felvázolta a lehetőségeket.

Én egyetértek vele, miszerint vagy Campillo félnehézben, vagy Stieglitz nagyközépben...szerintem mindkettőt megtudná oldani, kevés kockázat vállalással!

Hogy mi lenne a kihívás? Egy harmadik súlycsoportban is világbajnoknak lenni!

» oakenfold   válasz erre
    2009-11-24 10:23:15

Van egy olyan érzésem, hogy az Universum Cloudot az IBF öv miatt "Brahmernek" tartogatja és esze ágában sincs pénzt fektetni Zsolt további előremenetelébe. Csak Brámer számít aki egyébként hiába német akkor sem lesz soha akkora mint Darius, Maske vagy akár Rocchigianni volt. Csak ezt Kohl még nem tudja.

    2009-11-24 10:06:48

Meglátjuk milyen nehéz lesz Jones Green ellen,szerintem sem Green,sem Erdei miatt nem érdemes sok plusz kilót felszednie és nem is fog.Ez egy nagy meccs lenne Erdeinek,de ha Jones legyőzi Green-t,szerintem nem fog vele bokszolni (a boxrec-en már be is írták neki Hopkins-ot következő ellenfélként) és sztem az universum sem fog erre áldozni(esetleg Jones veresége esetén lehetne szó ilyesmiről,de akkor meg már nem olyan nagy szám az egész).Wlodarczik ellen szerintem semmiképp nem érdemes kiállni.Szerintem a félnehéz vagy nagyközép világbajnokai közül lehetne az egyiket legyőzni,Erdeinek,mint európai ökölvívónak ők lehetnek a reális célpontjai.Az amerikai sztárok elleni meccs sem lehetetlen,bár azt nem igazán látom,hogy Dawson-t hogyan verhetné meg,a többiek legyőzése viszont nem feltétlenül ér többet egy újabb vb övnél.

» superman   válasz erre
    2009-11-24 10:02:42

Cirkálóban szerintem csak Krzystof Wlodarczyk jöhet szóba, Roy nem fog eljönni Németbe bagóért csak az öv végett, az Uni meg egy lassan kiöregedő bunyósra, Erdeire nem fog nagy pénzt áldozni!
A legjobb választás a nagyközépsúly lenne, ott Erdei tényleg a top 5-be kerülne szinte azonnal, csak ahoz le kéne fogyni és így 35 évesen 83kg-ról lefogyasztani nagyközépbe (meg jön s karácsony, szerintem január 1.-re lesz az 85-88kg is!!!) szinte lehetetlen!
Félnehézbe meg az lesz a probléma, hogy egyik világbajnok sem fog kiállni vele, mert nem éri meg nekik a kockázatot, Erdei borzasztó nagy kihívást jelentene bármelyiküknek, pénz nincs benne és nagyon könnyen elveszthetik az övüket Erdeivel szemben, mert az Erdei féle balegyenesek meghozzák a pontozásos győzelmet. Erdeit én bármelyik jelenleg uralkodó félnehézsúlyú bajnok ellen 60-40%-ban eséjesebbnek látom!!!
Így nálam két lehetőség marad, cirkálóban Wlodarczyk vagy a visszavonulás, én erre 50-50%-ot adnák!!!

    2009-11-24 09:52:53

Cirkálóban RJJ ellen?
Ezt nagyon nem szeretném. Jones be tud mérni cirkálóba 90 kiló körül is, míg Zsolti nem tud annyi pluszt magár pakolni.
Csak akkor lenne értelme a meccsnek, ha félnehézsúlyban lenne, de így övek nélkül ez a találkozó már veszni látszik.
Maradjon félnehézben, vagy nagyközépbe fogyasszon le!
Hátha ott sikerülne végre az Uninak valami komoly meccset összehoznia, bár ismerve a németeket esélyesebb az ötös lottó...

» Dr Evil   válasz erre
    2009-11-24 09:19:16

Legeslegelőször is a szégyent le kell mosni és fel kell törölni a padlót Brahmerrel.
Utána már jöhet bárki, mert úgyis lejár a szerződés.
Egy nagyon meggyőző alázás kell ide, hogy jelezze minden promóternek, a középszer nem járható tovább.
Ezután egy amerikai meccs kell. Madison Square Garden, Staples Center, MGM Grand. Legalább egy ezek közül. Enélkül mindig is féloldalasnak fogják tartani Zsolt karrierét. Dariusznak is ez volt a baja.
Félnehézben csak Dawson az aki elég nagy kihívás és elég nagy név. Õ sem talál ellenfelet. Én nem féltem Zsoltot, Dawsonnak nincs akkora ütőereje hogy őt kiüthesse, nagy meccs lenne. Még mindig fel lehet építeni Amerikát, csak akarni kell.

    2009-11-24 09:15:41

Roy egy alom ellenfel lenne valoban de a nagykozep is jo otlet. Foleg ha Karesz atadna a 'bosszu' lehetoseget. Mindenki jol jarna ezzel a megoldassal is, talan Stieglitzet kiveve ;)

» szabinar   válasz erre
    2009-11-24 09:09:12

Ez a Roy Jones dolog nagyon jól hangzik

    2009-11-24 08:58:06

Nekem a cirkálós, RJ verzió tetszik. A félnehézben már nincs elérhető sztárellenfél, nagyközép pedig fekete-zóna. Green ellen szerintem pénzért ment Roy, nem hiszem hogy komolyan gondolja az IBO projektet, de egy WBC cirkáló övért eljönne No-ba, talán Mo-ra is. Álmok...

» Feri-M   válasz erre
    2009-11-24 08:52:36

Mielőtt lecsapnátok a magas labdát, relatív fogalom, hogy megszerezhető. Nemrég vert nagy bunyósoknak nem lehet nagy igényük, és hogy egy wbc öves bajnok méltó ellenél nekik is, az nem kérdés.

» Terence Hill   válasz erre
    2009-11-24 08:47:36

A karrierjének csak nagy nevek tennének jót, mert az egész világ azért fanyalog, mert ismeretleneket ver meg egyfolytában. Emiatt ne akarjuk holmi Brähmerekkel, Stieglitzekkel, Campillokkal, Sartisonokkal bokszoltatni. Szerintem most egy közepesen nagy, de megszerezhető nevet kell elérni, pl. Tarver v. Johnson, aki ugródeszka lehet pl. Dawson felé.

» Terence Hill   válasz erre
    2009-11-24 08:45:19

A félnehéz és a nagyközép a járható út. Az a kérdés, Zsoltnál a fogyasztás mennyire befolyásolja a teljesítményt. Én szívesen megnézném Sartison ellen.
A visszavonulás jelenleg nem időszerű.

» miholje   válasz erre
    2009-11-24 08:37:58
Ugrás az oldal tetejére