×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Háttéranyag George Bladesről

2007-05-31 00:00:00 /

„Nem jött megfelelő lehetőség, ezért vártam” – mondta még január elején Georges Blades, arra a kérdésre, hogy miért telt el 28 hónap a 22. és a 23. profi mérkőzése között. Abban, hogy semmiféle lehetőség sem adódott, általában a menedzsment is ludas szokott lenni, Erdei Zsolt következő ellenfelének esetében azonban ez kizárólag rajta múlt. Tekintettel arra, hogy saját magát menedzseli.

Hosszú tárgyalások után aztán sikerült elérnie, hogy John Romans Williammel megverekedhessen a WBC latin félnehézsúlyú bajnoki övéért, és ez nagy lökést adott a karrierjének. A meccs azonnal bekerült az ESPN2 televíziós csatorna „Tuesday Night Fights” fedőnevű gálasorozatába, mi több, a hammondi gála második számú főmérkőzésévé lépett elő. Ráadásul utóbb nagyon jó kritikát kapott, az espn.com értékelése szerint „elképesztően meleg félnehézsúlyú ütközet” volt, amelyben csak úgy záporoztak az ütések. Blades hatalmas tempóban kezdte a meccset, majd Williams átmeneti feltámadását visszaverve a hetedik menetben ütészáport zúdított rá, amit George Ortiz bíró megelégelt, és kihirdette a T. K. O.-sikerét. Statisztikusok utóbb kiszámolták, Blades menetenként több mint 100 ütést indított, ami ebben a súlycsoportban óriási szám. Az amerikainak ez volt a harmadik címmérkőzése, és az elveszített első (Nick Cook verte meg pontozással) a második, amelyet jóval a tervezett menetszám előtt zárt le. William előtt Kevin Millerrel már a harmadik menetben elbánt, és azzal a 2004-es győzelmével az NABC cirkálósúlyú bajnoka lett.

Jelzésértékű, hogy Blades néhány éve még egy kategóriával feljebb vitézkedett, de félnehézsúlyba fogyva is megtartotta az ütőerejét. Ami pedig még fontosabb: a motivációját is. Tisztában van vele, hogy neki még egyszer nem lesz ekkora esélye világbajnoki övet szerezni, hiszen menedzser és promoter nélkül szinte elképzelhetetlen, hogy valaki jó helyre kerüljön a világszervezetek rangsorában. Neki most erre a 15. helyre, illetve a június 16-i meccsre kell feltennie mindent. „Példát akartam mutatni a jelen és a jövő bunyósainak, hogy ha keményen kiállunk az igazunkért, akkor tisztességes ajánlatot is kaphatunk – mondta az Erdei elleni meccsről szóló szerződése aláírása után Blades. – Sokakat meglepett, hogy az elém tett szerződés minden részletét megértettem. Az én bőrőmre megy ki a egész, akkor azért megértik, hogy szeretném tudni, milyen vásárra is viszem valójában?! Most már azt mondom, áldás volt nekem a hosszú leállás. Közben azért nem így gondoltam, sokban volt nekem a hosszú pihenő…”

Blades eltökéltségét mutatja, hogy már a hivatalos budapesti bejelentés előtt üzent a magyar világbajnoknak. „Érzem, hogy Istennek terve van velem. Azt szeretné, hogy a világbajnoki övvel térjek haza Magyarországról. Sokan azt hiszik, a William elleni volt életem legjobb meccse. Pedig nem az volt. Most komplett edzőtábort dolgozok végig, hogy még jobb legyek” – jelentette ki az amerikai.

Az ilyen, mindent egy kártyára feltevő bokszolókkal pedig nem árt óvatosnak lenni. Elég, ha csak a közelmúltból Carlos Baldomir vagy Corrie Sanders esetét említjük. Az előbbit áldozatnak vitték a gondolatban már a Floyd Mayweather elleni szuperderbire készülő Zab Judah elé, erre az argentin szoros, de teljesen megérdemelt pontozással legyőzte a favorit amerikait. Sanders története pedig még inkább ismert: 2003-ban mindenki kikacagta, midőn egy, a bajor sramlizenére erősen hajazó bevonulási indulóra megérkezett a hannoveri ringbe, majd nem egészen két menet alatt elvette a WBO nehézsúlyú vb-övét Vladimir Klicskótól.

A magyar közönségnek is lehet tapasztalata az ilyen sötét lovakkal: 2001-ben senki sem adott még csak fikarcnyi esélyt sem egy bizonyos Julio Pablo Chacónnak, aki aztán berontott a kisstadionbeli ringbe, és az elveszített első négy menet után óriási verésben részesítette Kovács Istvánt. Kokónak az volt karrierje első és utolsó veresége profiként.

Madárnak tehát most újabb átokkal kell leszámolnia. Korábban megtörte ő már a Kisstadionnal, szeptember 11-ével, az első vb-címvédő mérkőzéssel kapcsolatos átkot, most itt az újabb: a sötét lóé.


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Nemsokára vissza fog vonulni madár.Õ és a menedzsment sem fog belemenni komolyabb meccsbe.De én örülnék a legjobban,ha nem lenne igazam.

» akárki   válasz erre
    2007-06-01 22:35:27

végül is :-)

» undisputid   válasz erre
    2007-06-01 18:26:35

undisputed, ha figyelmesen olvasol, akkor láthatod, hogy nem a 15-et szerződtették, hanem azért lett 15., hogy szerződtethessék... Asszem ez nagy különbség. ;)

» Santos   válasz erre
    2007-06-01 18:07:01

Erdei "Átoktörő" Zsolt... jobb lenne, ha inkább vitathatatlan világbajnoknak neveznék.

    2007-06-01 17:58:27

ha nem képes Kohl 15. helyezetteken kívül komolyabb ellenfeleket leszerződtetni akkor menjen a f.....ba!!!!! (bocsi)

» undisputid   válasz erre
    2007-06-01 17:11:37

Bocs, az áprilisi TOP15-öt néztem... Azóta Francis fellépett a 8. helyre... Fukk me! :D

» Santos   válasz erre
    2007-06-01 15:46:17

Ford 2007-06-01 13:51:44, jó válasz. Tegyük hozzá, hogy Blades úgy lett csak WBO 15., mert különben nem "hívhatta" volna ki Erdeit. Ha az eredményein múlt volna, nem került volna oda. Én már azon is jókat mosolygok, hogy pl. egy Dean Francis (10.!) hogyan kerül a legjobb 15-be... Vannak még mások is ott érdekes eredményekkel...

» Santos   válasz erre
    2007-06-01 15:43:45

Na jó, de az Uni erőlteti a biztonsági boxot, meg hogy a jobb kezed jobb helyen van a zsebedben mint a másik arcában...

» faceload   válasz erre
    2007-06-01 14:55:40

Nem tudom. Az Universumnál dolgoznak olyan jó edzők, hogy minden bokszolóhoz a hozzá illő stílust csiszolják a lehető legjobbra.

    2007-06-01 14:32:42

Ok, de a stílust a klub csinálja, úgyhogy azt akár át is lehetne csoportosítani a másik halmazba...

» faceload   válasz erre
    2007-06-01 14:24:00

Zsoltot a stílusa és nemtörődömsége legalább 90%-ban, a klubé csak a fennmaradó 10 szerintem.

    2007-06-01 14:13:59

Kedves Ford!

Papp Laci bácsit a politika gátolta a kibontakozásban, Kokót a könnyelműsége, Zsoltot pedig az őt foglalkoztató klub stratégiája.
A lényeg: tehetségüket, sport iránti alázatukat, s mindenekelőtt tisztességüket senki sem kérdőjelezheti meg.

» menetke   válasz erre
    2007-06-01 14:06:26

Jó, Menetke, majd küldök neki hamuba sült pogácsát...
Faceload, Blades nem azért szar, mert a 15. helyen van rangsorolva. Blades azért szar, mert szar. Az, hogy a 15. helyen van rangsorolva, annyit jelent, hogy a WBO-nál valakinek szét kéne rúgni a seggét.

    2007-06-01 13:51:44

Tisztelt Többiek!

A magunk érdekében mondom, ne engedjük, hogy akár az UNI ellenfélválasztása, akár más külső körülmény megingassa töretlen tiszteletünket és szeretetünket Erdei Zsolt iránt.
Õ az aktuális magyar sport utolsó népi hőse, ne romboljuk le a mítoszt!
sportbaráti üdvözlettel: menetke

» menetke   válasz erre
    2007-06-01 13:48:26

Azt értsd meg hogy szart sem számít hanyadik helyen van a listán. Attól nem lesz se jobb se roszabb bunyós valaki! Amikor Diaconu a lista alján volt, akkor ugyanígy fikázta mindenki, pedig semmivel (nagyon kevéssel) sem volt roszabb bunyós mint most hogy elöl van.

» faceload   válasz erre
    2007-06-01 13:38:41

Nem fikáztam volna, Faceload. Az tragédia, vagy tragikomédia, hogy a 15. helyről már lehet egy szervezetnél világbajnoki övért bunyózni. Tiszta Rocky VII.

    2007-06-01 13:35:46

Csúnyán benéztem....február az a két hét :-) (Out of time)

» faceload   válasz erre
    2007-06-01 13:08:00

Há persze ... Blades az egyetlen ranglistás aki hajlandó lett volna 1 VB cimért boxolni:) elég vicces... de mindegy, minden jó úgy ahogy van, semmi sem bűzlik igaz?:)

» Shaham   válasz erre
    2007-06-01 13:03:18

Briggs bunyózott? Nekem nem rémlik..megnéztem a boxrecen de ott sem írnak semmit... Greenhez: a Saueland sokkal sumákabb társaság sztem mint az Universum..legalábbis az eredmény befolyásolásának tekintetében.

» Edgegod   válasz erre
    2007-06-01 12:45:06

Edge: Adamek fellépett/ sebet nyalogat, Briggs 1 vagy 2 jete bunyózott (nem emléxem pontosan), . Green pedig meglepődnék ha Németországba kívánkozna a Beyer után...

Ford: Arról beszélek, hogy a 15 emberből te Roy Joneson kívül a másik 14et úgyis fikáztad volna...

» faceload   válasz erre
    2007-06-01 12:39:44

faceload

Azért sztem lehetett volna még halászni, ha komolyabb ellenfelet akarnak:
Briggs, Green, az általad is említett Ajamu... sőt valszeg Adameknek sem volt két honappal ezelott lekotve a következő meccse...

» Edgegod   válasz erre
    2007-06-01 11:24:30

De különben neked van igazad: minden rendben van az Erdei-Blades meccs körül, és úgy általában minden rendben van Erdei és az UBP körül. Tényleg azokkal van a baj, akik elégedetlenkednek.

    2007-06-01 11:20:11

Csigavér, Faceload. Egyébként az röhej, hogy egy szervezet világbajnokának azért hozzák el a ranglista legvégén lévő pacnit, mert a többi normális bunyósnak már lekötött meccse volt. És ha Blades-nek is lett volna lekötött bunyója, akkor kit hívtak volna Erdei ellen? Kozsót?

    2007-06-01 11:16:05

Sok embert zavar ha hülyének nézik?
Nektek semmi nem jó!!!! Sorolom:

Diaconu (kinek kell a hurka román) - Gonzi (nemá megint) - Ulrich (pont a csapattárs? úgysincs esélye)
Ti csak Taverben, Roy Jonesban gondolkodtok. Értsétek már meg hogy az összes normális bunyósnak lekötött meccse volt, amikor leszervezték a meccset. Látva Bladest, jobb mint a nagyközépsúlyú Codrington, vagy a vén Dean Francis. Talán még Prince Ajamu lett volna alternatíva, de gondolom ő egy valag pízt kért, merthogy éppen a király elleni csatából jön...

» faceload   válasz erre
    2007-06-01 11:10:48

Egészségedre, Menetke! De ez nem fanyalgás. Sok embert zavar, ha hülyének nézik. Engem is zavar. Ütős találkozó? Ne röhögtess!

    2007-06-01 10:26:58

Tisztelt Többiek!

A sok fanyalgó beírás dacára én már tegnap megvettem a gálára szóló belépőt, melyek egyébként jó ütemben fogynak. Már több mint a fele gazdára talált, szűk 3 héttel az esemény előtt.
Ami a meccset illeti, Blades -csakúgy, mint a többi úgynevezett sötét ló - a boksz alaptörvénye szerint egyetlen ütésre lesz a győzelemtől. Afelől pedig senkinek se legyen kétsége, hogy Blades -ha már átszeli az óceánt élete legfontosabb meccséért - utolsó leheletéig fog küzdeni az övért.
Egy szó, mint száz a pali a képek tanúsága szerint fizikailag rendkívül egyben van, s ha a fizikum egy minimális technikai képzettséggel is párosul, ütős kis találkozó kerekedhet ebből a meccsből.
Hajrá MADÁR!

» menetke   válasz erre
    2007-06-01 10:16:24

Ahogy megjósoltam, jön a szuperbajnokok csatája a cirkálóban is kökemény amerikai fekete bajnok és a magyar hős gigászi csatája. Még hogy Blades és Sanders egy helyütt, ez már sok, a nehézsúly egyik igen kemény ütője meg ez a felmosórongy, akit hazájában is harmadik vonalba sorolnak. Zsolti tényleg zseniális bokszoló, kifejezetten sértő rá nézve ez a szerencsétlen, ha veszélyes tud rá lenni, akkor nincs értelme folytatni, mert az azt jelenti, hogy nincs már motiváció.

» Roland   válasz erre
    2007-06-01 08:52:55

Blades és Sanders egy csapatban? :)

» Sztrego   válasz erre
    2007-05-31 21:44:10

sajtoanyag, ha jol tudom. minden oldalnak elkuldtek.

    2007-05-31 21:34:15

azt hiszem az universum fogja kezdeményezni hogy a 4 nagy szervezet ranglistáját tolják ki 15-ről 20-ra. így jöhet köv. ellenfélnek a 20. sötét ló...

» undisputid   válasz erre
    2007-05-31 20:46:46

...ja a kék osztrigában volt felállítva a ring... ;)

    2007-05-31 20:16:36

Az nekem is bökte a szemem...valami hasonló lehetett az eredeti:

It was an extremely hot LHW contest...

» faceload   válasz erre
    2007-05-31 19:18:22

Inkább kinek a felkérésére írta? Már mindent kitalálnak. Lehet, hogy mégsem fogynak olyan jól azok a jegyek? Legközelebb milyen cikk jelenik meg? Hogy Roy Jones Jr. ki akarja hívni a Blades-Erdei meccs győztetés abban az esetben, ha Blades nyer? Ja, és mit értsünk az alatt, hogy „elképesztően meleg félnehézsúlyú ütközet” volt??? :)

    2007-05-31 18:41:43

Ki írta ezt a cikket? :)

» Santos   válasz erre
    2007-05-31 18:20:23

Menetenként több mint 100? Egy új Michael Flatley :-) csak más "stílusban" ....
Na ne, na ne, na ne, na ne hülyésedj ... velem :-)

    2007-05-31 18:20:13

Ja Blades összehasonlitása Chacon-Sanders-Baldomirral kissé irreális de hát valamivel fel kell túrbózni a kamuellenfelet:) Olyan jól fényezik hogy szegény Blades lassan maga is elhiszi hogy nem hurka:) John Romans William-et megverni nem könnyü ám...:) Mindenki megérdemel utána 1 cimmeccset:)
Én biztos nem nézem meg ezt a kamumeccset! Undoritó az egész Universumos bagázs Erdeivel eggyütt!!!

» Shaham   válasz erre
    2007-05-31 18:17:06

leadja vmelyik csatorna? :)

» Mike_Rame   válasz erre
    2007-05-31 17:14:16

George Blicc MUHAHA. Kötelező leiskolázni.

» Mike_Rame   válasz erre
    2007-05-31 17:05:47

Már fényesítik a srácot! :-)

» fowler   válasz erre
    2007-05-31 17:01:05

így van hülyeség. Chacon olimpiai bronzérmes volt. Sanders egy tapasztalt nehézsúlyú volt komoly ellenfelekkel a háta mögött. Baldomir meg jó pár éve vertelen volt és őrizte a WBC kisvilágbajnoki övét nemcsak hurkák ellen. Blades az égvilágon semmit nem tett le az aztalra. jaj de megvert egy bizonyos Reggie Stricklandet akinek jelen pillanatban 276 veresége van.:)

» Bleedthesky   válasz erre
    2007-05-31 15:41:31

Azért ez a Baldomir-Sanders-Chacon párhuza kissé erős. Ez a srác egy harmadvonalbeli bunyós, aki most élete szerencséje révén lehetőséget kap. Figyelni kell, de veszély nem lehet.

    2007-05-31 15:24:04

Én meg eltakarom a szemem, csak az ujjaim közül lesek.

    2007-05-31 15:04:27

Jé, nem mindenki ugrik neki a témának fröcsögő szájjal hogy "én aztán meg nem nézem, majd a nép, hagy lelkesedjenek csak!"
Ha most végeznénk egy felmérést hogy mennyien állították biztosra hogy meg nem nézik ezt a meccset semmi pénzért, amikor megtudták az ellenfelet, és most is, a mérkőzés előtt egy kicsivel végeznénk egyet, lehet hogy meglepő eredmény születne. Én nézni fogom mindenképpen, lehet hogy szégyen ilyet kijelenteni itt, de vállalom. Hajrá Zsolti!!!

» gulliver80   válasz erre
    2007-05-31 14:47:40

Nem nagyon látom itt Blades amatőr olimpiai bronzát, mert Chaconnak van olyan. Sötét ló a fenét. Ilyen alapon bármelyik ellenfele lehet sötét ló. Mert mi van, ha egy noname bunyós megtáltosodik? Ez a cikk - ha még egyáltalán lehet - még nevetségesebbé teszi ezt a találkozót. Mit kell szépíteni a dolgot? Jön egy pali a 15. helyről, és pont. Aztán lesz, ami lenni szokott. A fickó három menet után rájön, hogy neki itt nincs sok keresnivalója, Erdei meg elpingpongozik vele 12 menetet. A szokásos dögunalom.

    2007-05-31 13:53:46

Blazeval értek 1et. Jobb meccs lesz mint az uccso 3. Erdei UD.

» faceload   válasz erre
    2007-05-31 13:31:01

szerintem TKO elso 6 menetben..de hat igencsak gyenge ellenfel lehet ez a amerikai gyerek..mikor jon mar valaki kemenyeb?..talan soha...

» marley85   válasz erre
    2007-05-31 13:24:06

1 Világbajnoktól elvárható hogy az ilyeneket kicsapja szerintem... :)

» Shaham   válasz erre
    2007-05-31 13:22:36

télleg nem sokat mutatott eddig, de az is tény, hogy lebecsülni semmiféleképpen nem szabad... ez a legrosszabb szituáció: ha Zsolt nyer, akkor legyintenek, ha kikap, akkor meg meginkabb nehezebb magyarázni a bizonyítványt...
remélem Zsolt hozza ezt a kötelezőt (is).

    2007-05-31 12:36:07

Ezt a nincs managere dolgot én nem úgy értelmezem, , hogy ő maga intézi a dolgait, hanem hogy több managere is van, csak nincs állandó szerződésben 1el sem....

» faceload   válasz erre
    2007-05-31 12:32:18

Szimpatikus pali úgy egyébként. Ha elég kemény feje van, akkor ez még akár egy látványos meccs is lehet :)

    2007-05-31 12:31:59

A sötét lóóó... :D Az a baj hogy legalább 20 lovakkal boxolt már Erdei :) Valljuk be összintén Blades 1 nagy szar... aztán lehet ezt szépiteni:) Már hallom a nyilatkozatott a meccs után hogy a következő ellenfele tuti nagyágyú lesz:)

» Shaham   válasz erre
    2007-05-31 12:15:42

Micsoda bunyós!Lehet izgulni....

    2007-05-31 11:31:08

lassan "csípi a szemem a púder"...

» atusch   válasz erre
    2007-05-31 11:24:39
Ugrás az oldal tetejére