×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Egy túlméretezett bunyós, aki kétszer is borsot tört Füstös Joe orra alá

2008-07-28 00:00:00 /

Egy cikk címével szemben alapvető elvárás, hogy felkeltse az érdeklődést. Én úgy gondolom, hogy a cikk egész beharangozóját erre kell, hogy szánjam, és majd akkor kiderül, hogy lesz- e bárkinek is kedve végigolvasni az általam írottakat.
Ha Smokin’ Joe-t Füstös, vagy éppen Füstölgő Joe- nak fordítom azzal vitára adhatok okot, de a lényegről nem terelődik el a szó, tehát biztosak lehetünk benne, hogy Joe Frazier- ről van szó.
A közepesen tapasztalt bunyófanok számára is ismert, hogy mindössze két személy van akire igaz lehet a címben feltüntetett állítás. Csak éppen problémák is adódnak, mivel ezen két ökölvívó zseni egyikére sem illik rá maradéktalanul az az állítás, hogy túlméretezett. Ali sem volt éppen kicsi, Foreman pedig kimondottan szép szál ember benyomását keltette, de hogy túlméretezett lett volna? Na akkor mégis egy harmadik személyről lehet szó, aki tényleg alaposan borsot tört hajdanán Füstös Joe orra alá. Állítom ezt bátran, abban a tudatban, hogy nem kellett meghamisítanom a korabeli statisztikákat, és csalásra sem kényszerültem. Ilyen bevezető után merem ajánlani a kedves olvasónak, hogy lépjen a „tovább a cikkhez”…
Persze a nagyon tapasztalt bunyófanok már réges- régen kitalálták, hogy ki az a fizikai valóságában óriásinak mondható egykori ökölvívó, akiről a cikk szólni fog. Ajánlatom a számukra: „tovább a cikkhez”…

Joseph William FRAZIER, alias "Smokin' Joe" 1944- ben látta meg a napvilágot. Egy sokgyermekes, nem éppen dúsgazdag családban nevelkedett fel. A történetírók elég sokat tudtak meg róla, (meg természetesen ő maga is sokat elárult magáról) de ezekből tényleg csak néhány apróságot emelek ki, amely dolgok bizonyos mértékben hasonlóságot mutatnak későbbi ellenfelével. Viszonylag hamar elkezdi érdekelni az ökölvívás, de szervezett keretek között csak meglehetősen későn kezd foglalkozni vele. Ne szépítsük a dolgokat, a kis Joe egyszerűen iskolakerülő volt, ezért nagyon fiatalon munkát kellett vállalnia. Hosszadalmas lenne ezeket mindet leírni, de annyit megjegyezhetünk, hogy 16 évesen Philadelphiában állapodik meg és a helybeli vágóhídon, a hűtőházban dolgozik. Napközben munka, a konvejorról lógó fél szarvasmarhák cseppet sem szívet melengető társaságában, este viszont ekkortól már eljárt a Rendőrségi Atlétikai Liga tornatermébe, ahol szívvel- lélekkel (mondhatni, odaadóan) verte a bokszzsákot.
Kezdetben megmosolyogták az elhízott, 110- 120 kg-os kölyköt, de hamarosan láthatóvá vált, hogy ez a gyerek nagyon el van szánva valamire. Miután Duke Dugent és Yancey (Yank) Durham felismerte benne a tehetséget és meg tudta értetni vele, hogy a 180 cm- es magasságához valamivel kisebb testsúly passzol, ezután Frazier csodálatos átalakuláson ment keresztül. 1962- ben (18 évesen) már csak ~85 kg, és ekkor kiderült, hogy időközben a „jóllakott napközis” kinézetű gyerekből egy szikla keménységű, izmos harcigéppé változott. Meg is lett a következménye, mert 1962- 1964 között összesen 3 alkalommal lett nehézsúlyban, Közép Atlanti Golden Gloves győztes. A továbbiakban majd az 1964 évi USA nemzeti bajnokságánál térünk vissza Frazier sorsához.
Most pedig végre- valahára, arra is sort kerítek, hogy BUSTER MATHISról is szót ejtsek, mert ő az az ökölvívó, akinek az élete néhány sorsfordító eseményénél összekapcsolódott Joe Frazier sorsával.
1943-ban született, csupán 7 hónappal idősebb Joe- nál. A michigani Grand Rapidsba való. Gyerekkorára nem szívesen emlékszik vissza, mert 3 bátyja is volt, és mindegyik jókora darab, ráadásul rendszerint elverték. Ennek mindössze annyi haszna van a számára, hogy megtanul gyorsan futni és mozogni, no és állandóan résen lenni. 13 évesen nagyon kilógni látszik a családi sorból. Édesapja 135kg-os, nagyobbik bátyja ekkor éppen 125. Õ viszont legfeljebb 50 kg lehet. Ezt követően viszont a csenevész kisöcsi is elkezd növekedni, méghozzá rohamléptekben. Edző irányítása mellett 1960 táján kezd az ökölvívással foglalkozni. A pontos időpontot sajnos nem ismerem, mint ahogy az akkori testsúlyát sem. Feltehetőleg óriási lehetett már akkor is a 191 cm magas fiú.
- Amikor először megláttam, - mondta Henry „Pappy” Gault, az edzője- csak bosszankodtam. Mit akar ez a dagadt gyerek? Aztán fellépett a szorítóba és elcsodálkoztam, mert könnyed volt, kecses és gyors, mint a villám. Természete pedig az ijesztő külső ellenére, vidám és barátságos volt. Később nagyon örült a népszerűségnek és azt mondta, hogy az teszi boldoggá, hogy sokan szeretik…
Van ilyen…

                                           

Amikor Mathis elkezdett bokszolni, akkor hasonlóan nézhetett ki, mint az 1964-ben készült képünkön is látható. Óriási testén hatalmas súlyfelesleg van, ami viszont egészen döbbenetes módon, nem akadályozta az eredményes amatőr pályafutása során. Testalkatához le is gyártotta a sajátos ideológiáját, miszerint az egész csupán gyorsaság kérdése, amiben ő elsőrangú volt. Hihetetlenül gyors reflexek, és szinte páratlan kézgyorsaság jellemezte. Hatalmas testtömege ellenére remekül görkorizott és 10,9 mp alatt futotta a 100 yardot. A legegyszerűbb átszámítás szerint ez ~12 mp-nek felel meg 100 méteren, de azt tudva, hogy a 100 m és a 100 y közötti utolsó 9 m-t a futók lényegében csúcssebességgel futják, ezért ez inkább 11,8- 11,9-nek felelne meg. Egy bunyóstól (nehézsúlyútól pedig kiváltképpen) igazán nem rossz…
A fürgeségét és a védekező képességét fejlesztendő, állítólag könnyűsúlyúakkal is szokott edzeni, sőt azt is megtette, hogy időnként egyszerre két ellenféllel állt ki.
1964 elején 153 kg- mal kezdte az évet. Hogy testméreteiről fogalmat alkothassunk, a képen látottakon túl, még annyi, hogy mellbősége 132 cm volt. Első edzésén le is adott egyszeriben 6 kg-ot. Akik látták őt ülni a szorítósarokban, azok mondták rá, hogy leginkább egy óriási, olvadozó csokifagyihoz hasonlít. Róla tényleg patakokban csorgott az izzadtság, nemcsak a hűsítésre szánt, rálocsolt víz…Ekkora méretek esetén az ember elgondolkozik, hogy ezt meddig viselheti bárki is büntetlenül. Félő, hogy e mögött valami anyagcserezavar, vagy hormonális probléma húzódik meg. Na, ne szaladjunk ennyire előre a feltételezésekkel!
Évközben elérte a 130 kg körüli versenysúlyát, amiből Tokióra még 5 kg-ot szándékozott leadni. Bizony, ha elkerülte volna valakinek a figyelmét, akkor elmondom, hogy az Olimpia évében vagyunk. Az amatőr sportolók, többek között az ökölvívók is – ha tehetik –leginkább, az Olimpiára készülnek. Előtte természetesen válogató versenyek, szint felmérők, stb., melyik sportágban mit kívánnak meg. Az ökölvívók az USA- ban a nemzeti bajnokság során döntik el, hogy kit indítanak el majd a rangos nemzetközi versenyeken, adott esetben éppen az Olimpián.
Nehézsúlyban az egyik ágon a végső győzelemre esélyes Mathis lett a döntő résztvevője, a másik ágon a nem kevésbé esélyesnek tartott Frazier jutott a fináléba. Amikor legutóbb szóba hoztuk Joe barátunkat, akkor már olyan kidolgozott izomzatú, „született” nehézsúlyúnak képzeltük el. Alig néhány kilóval a súlyhatár felett, amatőrként is rettenetes KO király. Horgaitól rettegnek az ellenfelek. A döntőig 3 KO győzelmet szerez.
Buster Mathis pedig pontozásos győzelmeket ér el, de magabiztosan gyűjti be ezeket. Testsúlya kb. 130 kg, tehát jóval több, mint 40 kg- mal súlyosabb, mint Frazier.
Az 1964 évi amerikai amatőr bajnokságról tudni kell, hogy a bunyósok fejvédőt viselnek, és 10 unciás kesztyűik vannak, bár az olimpián majd nem lehet fejvédőt használni és csupán 8 unciás kesztyűk lesznek a hivatalosan használatosak.
Az ökölvívó torna minden kétséget kizáróan legnagyobb látványossága Buster Mathis, aki a közönség nagy kedvence. A mérkőzéseken, a jobb térdén rögzítő kötéssel tud csak szerepelni. A Frazier elleni meccsen mindenkinek bebizonyítja klasszisát. 3 menetben, pontozással győz. Joe ütései szinte lepattannak róla, pontosabban fogalmazva, ezek az ütések nem tudják megsebezni Mathist. A vastag szalonna rétegen puffanva halnak el a mások számára, egyébként végzetes csapások. Ezzel a győzelemmel Buster Mathis bizonyítottan, USA legjobb nehézsúlyú amatőr bunyósa lett, de még egy újabb összecsapás során döntik el végleg az olimpiai kiküldetés kérdését kettőjük között. Ezen is Mathis a győztes. Innen már semmi sem akadályozhatta volna meg Mathis Olimpiai Bajnokká avatását, csak egyetlen dolog, egy sérülés. Az pedig éppen ezen a mérkőzésen, egy közönséges ujjperctörés formájában be is következett.
Mathis csalódása és elkeseredettsége szavakkal szinte le sem írható, a fizikai fájdalomnál is sokkal nagyobb a lelki sérülés. A kép láttán az ember szinte átérzi mindezt…
Buster Mathis- szal kapcsolatban olyan, kétes értékű minősítés jelenik meg az újságokban, hogy ő az első sportoló, akinek ki sem kellett utaznia Tokióba az Olimpiai Bajnoki cím elvesztéséhez. Ezzel egyébként arra céloztak, anno, hogy biztos esélyese volt a nehézsúlynak… 

                            

Röviden ez a története Frazier olimpiai kiküldetésének, mert ugyanis ekkor ő lépett Mathis helyére, amit stílusosan meg is hálált, hiszen meggyőző bunyóval nyeri meg a Tokiói Olimpiát. A döntőre már ő is sérülten állt ki, de a törött (!) hüvelykujja sem tudja keresztülhúzni a számításait. Így lett beugróként világelső Frazier. Amatőrként 43 mérkőzést vívott, ebből 41-et nyert (40-et [!] KO-val) és mindössze 2-t veszített el. Időközben olyan adatok birtokába kerültem, amelyek megcáfolni látszanak az előbbi állítást, mert Frazier amatőr múltjában a Mathis elleni vereségeken túlmenően egy Tony Doyle és egy Gerard O’Neill elleni fiaskó is gyanítható.
Mathis edzője a már korábban említett egykori remek, harmatsúlyú bunyós, Henry „Pappy” Gault volt. Gault később, 1968-ban George Foremant segíti az olimpiai dobogó legfelső fokára. Ebből is látszik, hogy Mathis is jó kezekben volt nála, de az ő esetében közbelépett a balszerencse. Mathis történetét folytatva már nem esne többet szó Pappy Gaultról, ezért egy mondat erejéig most kitérek az ő sorsára, illetve a tragédiájára is.
Gault 1971 dec. 29-én éjszaka (más források szerint, dec. 30. hajnalban) gyilkosság áldozata lett. Mindössze 42 éves volt ekkor…
Amennyiben tovább folytatjuk Mathis, valamint Frazier történetét, akkor láthatjuk, hogy mindkettőjük számára következett az obligát folytatás- elmentek profinak. Frazier tehette mindezt megdicsőülten, Olimpiai Bajnokként, Mathis csak a korábbi ismertségéből, népszerűségéből kovácsolhatott tőkét. Röviden áttekintjük profi karrierjüket, ami egy szinte eleve elrendelt, sorsszerű, egymás elleni összecsapásba fog torkollani. Nézzük át eddig, bár még ezzel sem érünk majd a végére!

                                              

Mathis a profi karrierje kezdetén tovább fogyasztott, ekkorra már alig- alig emlékeztetett az amatőr kori (hájpacni) önmagára. Most nem szeretnék belebonyolódni az amatőr és a profi ökölvívás között felfedezhető különbségekbe, de könnyen belátható, hogy ekkora súlyfelesleggel nem lehet senki sem sikeres profi. 15 menet még optimális testtömeggel és tökéletes kondícióval sem csekélység…
Kezdetben Mathis is nagyon sikeres, akárcsak örök riválisa, Frazier. A nehézsúly királya ez idő tájt éppen egy Cassius Marcellus Clay néven sikeres egykori amatőr, aki ekkor már profiként vitathatatlan bajnok, csak éppen 1967-ben megfosztják a címétől, (már Muhammad Ali néven) ami nem kevés bonyodalmat okoz a trón körül legyeskedők körében. Erre a történetre, illetve a körülményeire most nem térek ki minden részletében, mert közismertnek gondolom. Csupán annyit teszek meg, hogy felsorolom azokat a bokszolókat, mérkőzéseikkel, akik a nehézsúly koronájára igényt formáltak. Állítólag kezdetben nagyon szabályszerű körülmények között akartak dönteni a jövő bajnokának a személyéről, de mint azt majd láthatjuk, ez végül is ilyen formán kudarcba fulladt. A trónkövetelők azért vívhattak néhány látványos mérkőzést, a rajongók örömére, na meg az erősorrend tisztázására.
Itt következzenek ennek a válogató versenysorozatnak a mérkőzései:
1967 08 05 . Jimmy Ellis egy 9 menetes TKO- val győz Leotis Martin ellen.
1967 08 05 Thad Spencer egyhangú pontozással, fölényes nyer Ernie Terrell ellen.
1967 09 16 . Oscar Bonavena  (argentin) 12 menetes egyhangú pontozással veri a német Karl Mildenbergert
1967 10 28 . Jerry Quarry szoros mérkőzésen, többségi döntéssel veri Floyd Pattersont. Ezt megelőzően, már 1967 06 09- én megmérkőztek, akkor szintén nagyon szoros meccset vívtak, de a bírák azt döntetlenre adták, ehhez hasonlóan többségi döntéssel.
1967 12 02 . Jimmy Ellis 12 menetben, pontozással, magabiztosan veri Oscar Bonavenat.
1968 02 03 . Jerry Quarry 12. menetes TKO-val állítja meg Thad Spencert.
1968 04 27 . Jimmy Ellis lett a WBA nehézsúlyú bajnoka, mert 15 menetes megosztott pontozással legyőzi Jerry Quarryt.
Nagyon érdekes helyzet állt elő, mert ehhez a válogatóhoz nem volt kedve Fraziernek, - gondolom, hogy „rangon” alulinak tartott holmi válogatókat…-  aki eközben tette a dolgát, méghozzá annak a reményében, hogy egy ilyen kieséses rendszerű verseny nélkül is odaér ő majd a végelszámoláshoz.
1967 07 19 . Frazier legyőzi a kanadai Chuvalot. Chuvalo egykoron, egy abszolút kezdőknek kiírt tehetségkutató versenyen,Torontóban egy Ontario parti, elhagyott raktárépületben felállított ringben tűnt fel.  Kérlelhetetlen harcos volt, mindenki számára veszélyes ellenfél, de itt Fraziernek nem ellenfél: TKO a 4. menetben.
Majd következik 2 még könnyebb győzelem:
1967 10 17 . Tony Doyle (ő az, akivel amatőrként sikertelenül mérkőzött 1963-ban) ellen 2. menetes, majd Marion Connor ellen egy 3. menet beli TKO győzelem.
Eközben azért Mathis is szorgosan gyűjti a győzelmeket. Buster Mathisnak „Senior” a beceneve, de emellett az egyáltalán nem barátságosan hangzó „Húsbárd” néven is ismert. Fontos változás nála, hogy 1966 tájára eléri a 110 kg közeli profi versenysúlyát, ami feltételezhetően csak óriási lemondás árán sikerülhetett neki. Eleinte gyengécske ellenfelekkel méri össze az erejét, teljes sikerrel. 1967 második felére kap néhány veretesebb harcost, de ezeket az összecsapásokat is könnyedén abszolválja.
1968 03 04-én aztán következik a Frazier vs. Mathis.
A mérkőzést hivatalosan New York Állam bajnoki címéért vívják, de a későbbi győztes (előre kimondatlanul) már világbajnokként fogja ünnepeltetni magát. A történet ennél azért sokkal bonyolultabb, de most koncentráljunk a mérkőzésre!
Amikor középre szólítja őket a bíró, már akkor látszik, hogy túlságosan nem kedvelhetik egymást. Úgy tűnik, hogy nem szoktak együtt teázgatni… sem.

                                             

Szinte az első pillanatoktól nyilvánvaló mindkettő szándéka. Frazier a tőle megszokott módon, támadólag lép fel, alighanem végig nyomás alatt akarja tartani ellenfelét és így felőrölni. Mathis ennek megfelelően inkább hátrál, és kitérő manőverekkel próbálja elkerülni a végzetes horgokat, majd hosszú balkezes feltartó ütésekkel pontokat szerezni. Az első 4-5 menet lényegében hasonló módon telik el, Frazier az agresszor, mint az majd később kiderül, végig az egész mérkőzés folyamán. Bunyóját mégsem lehet egysíkúnak mondani. Lassú léptekkel gyalogol előre, két öklét az álla magasságáig hajlandó csak felemelni. Ha sikerül ütőtávon belül kerülnie, akkor mennek a rettenetes erejű rövid horgok, felütések. Néha – néha betalálnak a távolról indított, hosszan kivezetett ütései is, ilyenkor szinte hátra bicsaklik Mathis feje. Az eddig látottak alapján egyértelmű Joe fölénye, de a győzelemhez ez még kevés, mert Mathis is felkészült Frazierből. A belharcoknál fogásba menekül, gyakran szorítja a hóna alá Joe alkarjait, amit ő szinte komikusnak tűnő mozdulatokkal próbál onnan kirángatni. Ezeknek a feltűnő jeleneteknek az a szerepe, hogy hatásosan demonstrálja a bíró számára az őt ért sérelmeket. Amikor Mathis nem képes így semlegesíteni Frazier támadásait, akkor mélyen előrehajolva kettős fedezékbe menekül. Ezek nagyon veszélyes pillanatok mindkettőjükre nézve, mert könnyen összefejelhetnek, de ez nem következik be a mérkőzés során. Ellenben Joe, ezeket a momentumokat is a saját hasznára tudja fordítani, mert a gyilkos erejű felütései csakúgy záporoznak a fejet védő kesztyűkre és a testet védő alkarra. Ezek az ütések még így is rombolnak, a fedezéken át, mint egykor Ali és Ahmed pasa zarbuzánjai Eger váránál…

                    

A 6. menetben látszólag, egy kisebb fordulat tapasztalható az eddig látottakhoz képest, mert legalább két alkalommal sikerül Mathisnak megvalósítani az elképzeléseit. A belharcokból hátralépő Frazier ilyenkor gyakran hagyja védtelenül a fejét, és ekkor Mathis a hosszú karjaival – még saját ütőtávján belül, de már Joe-én kívül- váratlanul, több ütéssel eléri Fraziert. Füstös Joe-ról ekkoriban még azt tartották, hogy ő az az ember, akit egyszerűen lehetetlen kiütni. Ez a hiedelem még majdnem 5 teljes évig tartotta is magát…
A 6. menetet mindenesetre úgy tűnik, hogy elvitte Mathis.
A 7. menetben Frazier a padlón! Igaz, hogy azonnal felpattan, és a bíró sem számol rá- biztosan ő látta jól, hiszen egy lépésre volt az eseményektől. A visszajátszás és a lassítás tanulsága alapján tényleg nem ütéstől esett el, csupán a lendület volt nagyobb a kelleténél…
Ennek ellenére szerintem a 7. menet is Mathisé.
Ezt követően egyre gyakoribbá válik, hogy Mathis kettős fedezékbe vonul, ami az erősödő fáradságát mutatja. Nem tud már olyan folyamatosan elmozogni, visszaütni is csak egyre szórványosabban. Ráadásul az már korábban bebizonyosodott, hogy az ütései bár pontot érnek, de Frazier ellen nem elég hatásosak. Sejthető továbbá, hogy a menetek többségét inkább Frazier vitte el eddig.
10. menet, a vég kezdete. Joe fölénye kezd nyomasztóvá válni, nem lehet tudni, hogy Mathis miben reménykedhet még. A menet végén nagyon fáradtan rogyott le a sarokban.
11. menet. A sarokból egy meglepően friss Mathis ugrik elő, de a kezdeti lendület hamar alábbhagy. Aztán egy szemmel alig követhető ütés után a földre rogy. Az ütés erején kívül, láthatóan a fáradtság is az ellenfele. Hanyatt fekszik a padlón, hatalmas mellkasa dolgozik, mint egy kovácsfújtató. Nagy nehézségek árán még felkel-becsületére legyen mondva- a közeli semleges sarokba tántorog, de a bíró befejezettnek tekinti a küzdelmet. Jogos a TKO. 10 menet után az egyik pontozónál döntetlenre álltak, a másik kettőnél Frazier vezetett.
Füstös Joe visszavágott a 4 évvel korábbi amatőr fiaskóért. Joe Frazier a NYSAC ( New York State Athletic Commission) világbajnoka. Ahhoz, hogy vitathatatlan (elismert) világbajnok legyen, még újabb 2 évnek kell eltelnie. Ahhoz pedig, hogy a szintén veretlen Muhammad Ali ellen is győzhessen, még egy újabb évnek kell eltelnie…
Innen ez már egy teljesen más történet lenne, ezért ezt most nem is folytatom.
Térjünk is vissza Mathishoz!
Mathis 1971 végén még egyszer megkapta a kitörés lehetőségét, egy Muhammad Ali elleni összecsapás formájában, de ekkor már kezdett újra elszaladni a súlya, és nem tudott méltó ellenfele lenni Alinak. 12 menetben szenvedett vereséget, de végig alárendelt szerepet játszott. Ezt követően még kétszer szállt ringbe, de Ron Lyle- lel szembeni 1972- es súlyos KO vereség már a pályafutása végét jelentette. Összességében azért 30 győztes és 4 vesztes mérkőzés jellemzi a rekordját, azt hiszem semmi szégyenkezni valója nincsen miatta.
Érdekesség, hogy később mind Mathis, mind Frazier fia is remek ökölvívó lett. Azt hiszem nem tévedek, ha ki merem jelenteni, hogy egyik fiú sem ért édesapja nyomába. Ez főként Frazierre igaz, de Marvis Frazier is vívott életében néhány érdekes csatát. Marvis Frazier azért aránylag jó mérleggel zárta profi pályafutását, de az igazi nagy sikerek messze elkerülték. Buster Mathis Jr-ral közös pontról mindössze egyről tehetek említést, nevezetesen 1-1 vereség Tyson ellen… Az atyáikhoz hasonló rivalizálásban nem volt részük. Egyébként Marvis Frazier 10 évvel volt idősebb, mint Buster Mathis Jr.
Mathis Jr talán legérdekesebb és legtöbb vitát kiváltó mérkőzése nem a Tyson ellen vívott csata volt, hanem a Riddick Bowe elleni NC meccs volt, na de ez már egy akár egy másik cikk lehetne…
Idősebb Buster Mathis már nem érte meg, fia 1995. december 16.-i Tysontól elszenvedett vereségét. Buster Mathis Senior 1995 09 06-án hunyt el. Halálát egy sor betegség okozta, amelyek egyenként is különösen súlyosak lehetnek. Mint azt már korábban is láttuk, jelentős súlyproblémákkal küzdött élsportoló korszakában is. Visszavonulása után kórosan elhízott, cukorbetegség és veseelégtelenségben szenvedett, szívinfarktus és agyvérzés is érte. Testsúlya, halálakor elérte a 250 kg-ot. Halálának közvetlen oka infarktus volt.
52 éves volt…  


2008. június 11. - Harward


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Fantasztikus cikk!

» felix trinidad   válasz erre
    2020-03-24 20:45:32

Köszi szépen Harward ezt a cikket!
Kicsit visszavittél az időben! ;-)

    2008-07-30 15:09:29

Harward, ez Isteni!
Le a kalappal, köszönöm!

    2008-07-29 22:47:38

Igazatok van, figyelmetlen voltam!

    2008-07-29 17:21:41

Amatőrben viszont 2-szer is elverte a füstöst! Amúgy nagyon jó írás.

» Miskolci   válasz erre
    2008-07-29 17:05:37

De amatőrben kétszer is bunyóztak.
"Ezzel a győzelemmel Buster Mathis bizonyítottan, USA legjobb nehézsúlyú amatőr bunyósa lett, de még egy újabb összecsapás során döntik el végleg az olimpiai kiküldetés kérdését kettőjük között. Ezen is Mathis a győztes."

» Sándor Béla   válasz erre
    2008-07-29 17:04:26

A cím azért egy picit túlzó nem? A leírás szerint profiként nem tört túl sok borsot Frazier orra alá...

    2008-07-29 15:31:40

Valóban nagyszerű cikk volt. Én az ilyenek elolvasása után klikkelgetni szoktam. Egyszerűen muszáj ha már pénzt nem ad(hat)ok érte.

    2008-07-29 15:24:18

....nagyon érdekes helyzet állt elő, mert ehhez a válogatóhoz nem volt kedve Fraziernek, - gondolom, hogy „rangon” alulinak tartott holmi válogatókat…- aki eközben tette a dolgát, méghozzá annak a reményében, hogy egy ilyen kieséses rendszerű verseny nélkül is odaér ő majd a végelszámoláshoz.....

Valójában ez egyfajta bojkott volt, állítólag Frazierék Eddie Futch tanácsára nem indultak a tornán, így akarták támogatni a száműzött Alit.

    2008-07-29 14:39:44

FOTY mellett bevezethetnénk, az Article of the Yeart is, gratula!

    2008-07-29 14:32:21

Jó cikk egy érdekes emberről!Köszönöm,nagyon élveztem!

» ogreface   válasz erre
    2008-07-29 11:31:57

Fantasztikus cikk volt ... Zseniális írás !!!!!!!!!!!!

Köszönöm URAM !!!!

» Iron .01   válasz erre
    2008-07-29 10:42:29

A cikket olvasva egy igazi időutazásban vettem részt!
Remek!

» duc-king   válasz erre
    2008-07-29 09:21:53

Remek cikk lett!

Mathist meg nagyon sajnálom, biztos szebb életet, vagy véget érdemelt volna.

    2008-07-29 08:02:09

Nagyon jó kis írást hoztál össze! Köszi.

    2008-07-29 07:27:24
Ugrás az oldal tetejére