Az évszázad első nagy mérkőzése tizenöt menetig tartott, a másodiknak már a negyedikben vége volt.
1938. június 22-én a hetvenezer néző még egy teljes menetet sem élvezhetett végig Louis és Schmeling várva várt visszavágójából.
A hatalmas érdeklődést nemcsak a két kitűnő ökölvívó szenzációs, váratlan eredményű első mérkőzése váltotta ki, hanem az a tény is, hogy a II. világháború kirobbanását megelőző puskaporos hangulatban Louisban a szabad világ, Schmelingben pedig a nácik képviselőjét látták.
Az első mérkőzés
Louis veretlen volt, huszonhárom kiütéses és négy pontozásos győzelem állt a háta mögött, amikor Schmelinggel állt szemben első találkozójukon, 1936. június 19-én. Az előző évben két exvilágbajnok, Primo Carnera és Max Baer is szerepelt kiütött áldozatainak listáján. Az ,,öreg” Schmelinget már leírták, a szakemberek és a közönség is csak újabb lépcsőfoknak tekintette a színes bőrű sportoló számára a világbajnokság felé vezető úton.
A német ökölvívó 1932-ben vitatható pontozással vesztette el világbajnokságát Jack Sharkey ellen. Még abban az évben legyőzte a veterán váltó-, majd középsúlyú világbajnok Mickey Walkert, 1933-ban kiütéssel vesztett Max Baer, 1934-ben pontozással Steve Hamas ellen. Ebben az évben döntetlenül bokszolt a spanyol Paolino Uzcudunnal, és kiütötte honfitársát, Walter Neuselt. 1935-ben kiütéssel vágott vissza Hamasnak, és legyőzte Uzcudunt is.
A két versenyző utóbbi eredményeit összehasonlítva nem csodálkozhatunk, ha még a fogadóirodák ravasz rókái sem próbáltak váratlan Schmeling-győzelmet sugallva tippeket adni, a probléma csak az volt, milyen arányban adják Louis esélyeit ,,Herr May” ellen (a fogadások 9:5-től 10:1-ig álltak).
Schmeling azonban nemcsak fiatalnak érezte magát, de biztos is volt győzelmében. Előzőleg megnézte Louist az Uzcudun elleni mérkőzésen. Bár a Barna Bombázó a negyedik menetben kiütötte a spanyolt, Max a végén elégedett mosollyal fordult menedzseréhez, az amerikai Joe Jacobshoz:
– Azt hiszem, észrevettem valamit...! Louis minden balegyenese után leejti a karját, úgy húzza vissza… Nos, az én vasárnapi ütésem éppen a jobb keresztütés: egy jobbkezes a leeresztett bal kéz fölött...!
– Nem rossz ötlet – mormogta a kis Jacobs –, meglepheted vele, nemigen számít nehéz mérkőzésre… De egy dologra vigyáznod kell: az első jobbkezesnek tökéletesnek kell lennie, ami vagy ki is üti, vagy annyira megrendíti, hogy még a nevét is elfelejti – különben csak riasztani fogod, változtat a stílusán, és a terved kudarcba fulladt...! A dolog kockázatos...!
– Még mindig jobb kockáztatni és veszteni, mint nem is kockáztatni...! – volt Schmeling válasza.
Ezután német alapossággal edzésbe fogott: futás, kesztyűzés, gimnasztika – tudta, hogy harmincegy éves fejjel utolsó lehetősége, hogy a győzelemmel kiérdemeljen egy mérkőzést a bajnok Braddock ellen.
Dráma az öltözőben
Szirénázó rendőrautók biztosították az utat a német kocsija előtt, ahogy a szállodából a Yankee Stadionba hajtott: negyvenkétezer néző tolongott a bejáratok felé, hogy tanúi legyenek Louis újabb diadalának.
Az öltözőben a német felvette versenyszerelését és bemelegített, majd mintás köpenyébe bújva leült, idegesen várva, hogy a küzdőtérre szólítsák.
Hirtelen kopogtatás, de még nem a stadion emberei jöttek, hanem a nyolcvanéves Tom O’Rourke, az amerikai bokszélet egy legendás figurája. Megfogta Schmeling jobb öklét, és szerencsét kívánt neki:
– Ha valaki le tudja kezelni Joe Louist, az te vagy, Max…
Aztán hirtelen a szívéhez kapott. Gyorsan kivitték, hogy ne izgassák fel még jobban a versenyzőt – aki viszont tudta, hogy a derék öreg Tom már halott…
De nem volt idő elérzékenyülni, a következő kopogtatás már neki szólt; a hatalmas tömegben ismét rendőrök vágtak utat a szorítóig.
Louis már benn volt, szokása szerint szenvtelen arccal dörzsölgette lábait a gyantás ládában. Lezajlottak a szokásos szertartások, régi hírességeket mutattak be, majd Arthur Donovan vezetőbíró középre szólította a két versenyzőt, hogy megadja a végső utasításokat, és kezet fogjanak.
A gong előtti feszült pillanatokban a közönség azt latolgatta, hogy balhoroggal vagy jobbegyenessel fogja a Bombázó befejezni a mérkőzést…
Gong.
Schmeling bal válla mögé rejti szögletes állát, bal kezét kinyújtja, a jobbat mellmagasságban tartja. Testsúlya egészen hátul, a jobb lábán van. Louis egyelőre óvatos, balegyenesekkel piszkálgat, ellenfele túl messze van ahhoz, hogy jobbegyenessel próbálkozzék.
A német ugyancsak jobbkezes lehetőségre vár, egyszer meg is próbálja, de magasan, az arccsonton talál. Nem kell elsietni, lesz még rá alkalom tizenöt menet – háromnegyed óra! – alatt.
A második menetben Louis kezdi ,,belőni” magát a balegyeneseivel. Ellenfele érzi az erőt ezekben a tömör, megrázó ütésekben, és már tudja, hogy nem alaptalanul rettegnek a barna bőrű fiútól. Jobb kezét feljebb emeli, nyitott jobb tenyerét pajzsként tartja maga elé.
Aztán, a menet legvégén meglátja felvillanni Louis fedetlen állát, és kilövi legjobb ütését: a jobbegyenest. Telitalálat, Louis az egész naprendszert tanulmányozhatja, ösztönösen fogásba megy, rátapad ellenfelére.
Gong.
Legjobb védekezés a támadás, a következő menet elején Louis azonnal kirobban a sarkából. Változatlan erővel döfködi ki balegyeneseit, a német bal szeme alatt felreped a bőr, arcán vércsík szivárog. De Schmelinget kemény fából faragták, hidegen figyel, és újabb dinamikus jobbkezese megint telibe találja ellenfelét. Bár Louis nyilvánvalóan megrendült az ütéstől, heves ellentámadásba kezd.
Az amerikai határozott fölényben van, a német rádió riportere verítékezve keresi a szavakat, hogy valami biztatót is mondjon, Jacobs menedzser és Max Machon edző gondterhelt arccal kuporognak a ringsarokban. A szünetben jégtömlőt szorítanak a szeme alá, míg Louis sarkában Jack Blackburn edző figyelmezteti védencét:
- Vigyázz a jobb kezére...!
Louis a földön
A negyedikben egy darabig tapogatózás folyt, majd Louis egy megrázó erejű balegyenest ütött, azután megismételte ugyanezt. Amikor visszahúzta öklét a következőhöz, kissé leejtette a karját. Schmeling nem hagyta ki a lehetőséget, amelyre a meccs eleje óta várt: jobb ökle akkora puffanással zúdult le Louis szabadon hagyott állára, hogy a közönség felmorajlott.
Louis tágra nyílt szemei zavartan forogtak, amint rogyadozó lábain hátrálni próbált, ellenfele követte, és egy újabb iszonyatos jobbkezessel találta telibe. A Barna Bombázó a padlóra zuhant – a tömeg felugrott és levegőért kapkodott meglepetésében.
Louis – ahelyett, hogy pár másodpercet pihent volna a földön – zavarában azonnal felpattant, és fogásban próbált menedéket keresni. Szerencséjére a gong nemsokára befejezte a szenzációs menetet.
– Nem kértem, hogy vigyázz a jobb kezére?! – mondta izgatottan Blackburn a sarokban, miközben hideg vízzel mosta az arcát, hogy felfrissítse.
Schmeling most már biztonságban érezte magát. Jobb tenyerével hárította ellenfele elbizonytalanodó balegyeneseit, és bátrabban lőtte ki a saját jobbkezes bombáit. Louis óvatosan magasra emelte nyitott jobb tenyerét, de ezt átlőtték a német teljes testsúllyal ütött jobbkezesei.
A roppant ováció közepette sem a versenyzők, sem a bíró nem hallották a gongot. Amikor Donovan látta, hogy a segédek mindkét sarokban másznak felfelé, ,,Stop!”-ot vezényelt, de ebben a pillanatban egy olyan Schmeling-jobbkezes ért célba Louis állán, amelyhez képest az előzők csak gyöngéd simogatások voltak. Előzőleg azonnal felkelt – míg most gyámoltalanul imbolygott és tántorgott sarka felé. A leggondosabb sarokmunka se tudott sokat segíteni rajta az egyperces szünetben.
A hatodik menet nagy Schmeling-fölényt hozott, szinte minden jobbkezese talált, de ellenfele most óvatos volt, ,,együtt ment” az ütésekkel, így hatástalanította azokat.
A hetedikre a Louis mintha feltámadt volna. Egy hatalmas jobbfelütés szinte belefúródott Max gyomrába, majd egy bal-jobb összetétellel átmenetileg meg is állította a németet, aki azonban a menet végére megint összehozott néhány remek jobbkezes telitalálatot.
Louis bal arca itt már duplájára dagadt, és a nézők azt találgatták: Vajon meddig bírja...?
A vég a tizenkettedikben jött el. Tántorgó ellenfelén Schmeling balegyenes előkészítés után helyezte el jobbkezeseit. Előbb egy jobbegyenest, aztán egy jobbfelütést, végül egy hatalmas jobbhorgot, amely után Louis a padlóra hanyatlott. Először megpróbált felülni, a fejét rázta, minta megkísérelne felébredni ebből a zsibbasztó, rossz álomból, aztán az arcára esett, és így maradt, miközben a bíró kiszámolta.
– Egyikőtök sem hitte, amikor mondtam, hogy balek a jobbegyenesemre! – mondta a német a meccs után örömtől sugározva az újságíróknak.
Louis kommentárja rövidebb volt:
– Sajnálom, fiúk, hogy becsaptalak benneteket…
Mivel a győzelemmel Schmeling az elsőszámú kihívó posztjára került, őt illette volna a Jimmy Braddock elleni világbajnoki mérkőzés. Meg is kötötték a szerződést a Madison Square Gardennel, 1936 szeptemberére. Braddock azonban edzés közben megsérült, így a találkozót tavaszra halasztották.
Mégis Louis lesz a világbajnok
A meccs soha nem jött létre.
Mike Jacobs, Tex Rickard utódja, a Louis-korszak kiemelkedő promótere ugyanis kihasználta a politikai helyzetet, a nácizmus előretörését Németországban és azt a tényt, hogy Hitlerék Schmeling győzelmét a fajelmélet szolgálatába állították.
Az idős Braddock ellen mind Schmeling, mind Louis biztos győztesnek látszott. Jacobs egyrészt nem akarta, hogy a német – az ottani rendezők nagy örömére és az ő kárára – Európába vigye a világbajnokságot, másrészt szerződése volt Louisszal, hogy a mérkőzéseit ő rendezi. Mindenképpen érdeke volt tehát, hogy Louis legyen a világbajnok.
Így gyorsan felvette a kapcsolatot Braddock menedzserével (aki szintén nem lelkesedett a németekért), és felajánlotta neki a bevétel ötven százalékán felül azt, hogy Louis győzelme esetén tíz éven keresztül megkapja az általa rendezett nehézsúlyú világbajnoki mérkőzésekből származó jövedelem tíz százalékát.
Így Schmeling hiába készült fel a mérkőzésre, és hiába jelent meg a mérlegelésen New York Állam Szövetségének hivatalos helyiségében 1937. június 3-án (a jegyeket árulták a mérkőzésre!) – Braddock ez idő tájt Chicagóban készült lázasan a Louis elleni mérkőzésre. A Szövetség a szerződés megszegéséért ötezer dollárral bírságolta.
A német dühösen hazautazott, az európai rendezők az angol Tommy Farr ellen akarták mérkőztetni a ,,világbajnoki” címért. Jacobs ezt is keresztülhúzta: miután Louis 1937. június 22-én kiütötte Braddockot, és elnyerte a bajnokságot, azonnal felvette a kapcsolatot az angollal, aki a kedvezőbb ajánlatot elfogadva nem Schmelinggel, hanem Louisszal kötött le világbajnoki mérkőzést, ahol csak vitatható pontozással maradt alul tizenöt menetben.
A bajnokság elnyerése után Louis elutasította a gratulációkat:
– Majd, ha Schmelinget is megvertem!
A náci Németország közben bekebelezte Ausztriát, és a menekültek özönlöttek Amerikába. Max Schmeling az árja faj reklámembereként szerepelt – nem csoda, ha ebben a légkörben gyűlölködő közönséggel találkozott a Yankee Stadionban 1938. június 22-én.
A visszavágó
– Nem akartam hinni a fülemnek, amikor az öltözőből a szorítóba mentem. A megszokott taps és éljenzés helyett becsmérlő megjegyzések, dühödt szidalmak kísértek a rendőrök által visszaszorított tömegből…
Pedig Schmeling nem volt náci. A pártnak soha nem volt tagja, Hitlertől kihallgatást kért azért, hogy továbbra is megtarthassa zsidó menedzserét, a háború után pedig többen hálálkodtak neki – politikai elítéltek, üldözöttek és hadifoglyok –, amiért összeköttetései révén enyhített körülményeiken, vagy éppen az életüket mentette meg.
(Amerikában nagy felháborodást keltett egy fénykép, amelyen Schmeling egy németországi győzelme után a versenyző és ringsegédei – köztük az amerikai zsidó menedzser Jacobs – fasiszta karlendítéssel köszöntötték a díszpáholyban ülő Hitlert és pereputtyát.
– De Heil helyett Hellt (menj a pokolba) kiáltottam! – vágta ki magát a ravasz kis Jacobs…)
Gong után Louis kirobbant a sarkából, és már rajta is volt ellenfelén. Két évet dolgoztak edzőjével hibáinak kijavításán, most nyoma sem volt a lelógó bal kéznek. Zárt alapállásból döfködte ki kemény balegyeneseit, és terelte ellenfelét a kötelek felé. A német most is a jobbkezesre volt beállítva, egy távolról, hosszan ütött balegyenest szépen keresztbe is vert, de ez volt az egyetlen ütése.
A Barna Bombázó a kötelekhez szorította, és óriási horog-felütés sorozattal árasztotta el. Egy fejre ütött jobbhorogtól rendült meg először, ezt borzalmas erejű felütések követték a bordák tájára, sőt, miután Schmeling kifordult, az oldalára is, majd megint két jobbhorog zúdult le az állára, és amikor lefelé kezdett csúszni a kötelek mellett, a bíró számolni kezdett. Louis gyorsan a sarokba ment.
A német ökölvívó itt nagy taktikai hibát követett el. Ahelyett, hogy a földön pihent volna nyolc-kilenc számolásig (ebben az időben még nem volt kötelező a nyolc rászámolás megrendítő ütés esetén – a szerk.), alapállásba emelte kezeit, jelezve, hogy harcra kész állapotban van. Louis egy balegyenest követő jobbhoroggal azonnal leütötte, Schmeling meghemperedett, majd ismét felállt, nyilvánvalóan teljesen roggyant állapotban. Ellenfele most jobbegyenessel kezdett, majd egy balhoroggal ,,odakészítette” a német állát egy újabb jobbegyenes elé, amelytől Max megint a padlóra került.
Az amerikai most már nem is ment a sarokba, és igaza volt: ellenfele most is azonnal felállt. Néhány bevezető ütés után egy iszonyatos jobbhorog majdnem lecsavarta Schmeling fejét, aki négykézlábra zuhant. Ebben a pillanatban berepült sarkából a törülköző.
Mivel New York Állam szabályai szerint a segédek nem adhatják fel a mérkőzést, Arthur Donovan vezetőbíró a törülközőt a kötelekre dobta. Azonban miután egy pillantást vetett a német arcára, széttárta a karjait, jelezve, hogy beszüntette a mérkőzést. Joe Louis kiütéssel győzött!
A hetvenezer néző önfeledten, kielégülten ujjongott.
Pedig a mérkőzés mindössze két percig és négy másodpercig tartott…
id. Füzesy Zoltán
Joe Louis életrajz
Max Schmeling életrajz
Az évszázad bokszcsatái: Jack Johnson vs Jim Jeffries
Az évszázad bokszcsatái: Jack Dempsey vs Georges Carpentier
