profiboksz.hu

Amerika, gengszterek, profiboksz 3. rész

2012-04-25 19:55:59 /
Egy Bronxi mese

A 30-as, 40-es, 50-es években a Bronx-i, Brooklyn-i vagy Brownsville-i srácok számára az élet központja az utcasarok volt. A harmincas és negyvenes években az Egyesült Államokban, az embereknek kedvenc utcasarkaik voltak, ahogy ma kedvenc kerületeik. Sok kölyök a bajjal is az utcasarkon találkozott először. A befutott gengszterek az utcasarkokról toboroztak,  és az utcasarkokról léptek be a fiatal fiúk a szerencsejáték, a zsarolás, a gyilkolás világába. Ha az ember kiment a sarokra, máshová nem is kellett mennie. A világ előbb-utóbb odajött az emberhez. Minden kölyökbandának megvolt a maga utcasarka. Ha idegen sarokra mentek, kockáztattak. Egyes utcasarkok barátságosak voltak, mások nem annyira. Minden klassz srácnak a fejében volt a baráti sarkok sora egészen hazáig. Nyári éjszakákon a haverok csapata végigjárhatta a kerületet, baráti saroktól baráti sarokig, amíg a saját utcasarkára ért, ahol már semmi nem fenyegette. Néha, késő este egy-egy sötét szedán siklott a sarokra. Letekerték az ablakot. A srácok alig láttak valamit, de a hangot felismerték. Valaki, aki egyszer ezen a sarkon lógott, aki erről a sarokról lett alvilági hatalom, helybeli híresség. A gengszter kiválasztotta az egyik gyereket.
- Hé, te! Gyere ide.
A srác rohan, feszülnek az idegei. És a haverjai látják az utcai lámpa fényében, amint az ablakhoz hajol. A gengszter súg valamit. A kölyök megérti, bólogat. A kocsi elhajt. A többiek izgatottak, szomorúak. A barátjuk belépett a felnőttvilágba, őket otthagyta. Lehullt egy függöny. Mi van a túloldalán? Mielőtt válaszolni tudnának, újra belevesznek a nyári éjszaka csip-csup ügyeibe. 1941-ben egy ügyész egy gengsztert faggatott az alvilági életnek erről az oldaláról.
- Azt mondja, utcasarkokon szokott lógni? - kérdezte.
- Igen, uram - felelte a gengszter.
- Melyik sarokra járt 1937-ben?
- New Jersey és Pitkin, Linwood és Pitkin, Saratoga és Livonia sarka - mondta a gengszter.
- Ha a Saratoga és a Livonia sarkáról beszél, hogy említi - folytatta az ügyész.
- Hát úgy hívjuk - mondta a gengszter, "a sarok".
Ahogyan a növénynek, a saroknak is szüksége van bizonyos feltételekre, hogy virágozzék. Kellőképpen forgalmasnak kell lennie az akciók miatt. Kellenek a balekok, akiken gyakorolni lehet. Valami fény is kell: egy kirakat vagy utcai lámpa. A saroknak gazdagnak kell lennie városi vagy bérházakban, olyan helyekben, amelyek előtt srácok lődörögnek. És kell ott lennie egy téglafalnak, padnak, forgalmi táblának, valaminek, aminek a srác nekitámaszkodhat, amire ráülhet, ráfekhet úgy, hogy klasszul nézzen ki. És olyan dilis gúnyneveket adnak maguknak, amilyeneket a gengszterek szoktak viselni: Dilis, Szócső, Húha, Tintás, Haver, Balos, Csatornapatkány, Séró, Csini, Hájas, Jóképű, vagy éppen az a Tommy nevű srác, aki a nagymenők cipőit pucolta valamennyiük közül a legfényesebbre. Ráköpött a cipőre és tükörfényesre suvickolta. Ő innen kapta a becenevét, és lett belőle pl. a "köpködő" Tommy.
Egy napon a srácok mennek haza a suliból, egy fickó futva fordul be a sarokra. Egy autó követi, két pasas száll ki belőle. Kalapot és elegáns ruhát viselnek. A fickót a falhoz lökik. Megragadják a nyakát, a gyomrába öklöznek. Amint a gazfickók visszamennek a kocsijukhoz, az egyik meglát téged és odaszól:
- Mi a faszt bámulsz? Kaphatsz egyet te is!...
 A gengszterek segítettek szétzúzni a korlátokat. Az egyes környékeken lakók, zárt világban éltek, és a gengsztereknek volt hatalmuk és pénzük ahhoz, hogy a világ megnyíljon. Ha szerették őket, meg is védték őket. A kisemberért harcoló gengsztert nem köpik be. Persze ha nem szerették őket, a gengszterek ügyeltek rá, hogy akkor féljenek tőlük. És ki szerette őket a legjobban? A srácok. A gengszterek felvillanó színfoltként mászkáltak a környéken, "a sarok" környékén. 300 dolláros öltönyben, hátrazselézett hajjal, cigarettával a szájuk sarkában. Húsos kezek, aranyórák, kisujjgyűrűk, széles vállak a kék égbolt alatt. Ahogy elsétáltak a sarkon vagy annak a közelében, suttogás támadt a nyomukban. A srácok a távolból lesték őket. Figyelték a mozgásukat, a mozdulataikat, utánozni próbálták őket. Klassz ruhákba jártak, tele voltak zsetonnal, és így lényegesen könnyebb becserkészni a legjobb puncikat. Ők voltak a menők, a nagymenők. A szülő, aki keményen dolgozik és családját még így is csak nehezen tudja eltartani, pedig a balek. És ők nem akarnak balekok lenni.

Jake LaMotta is egy ilyen környezetben nőtt fel. 1921. július 10-én született New York alsó East Side-ján, olasz apa, zsidó anya gyermekeként. Egy patkányoktól fertőzött bérházban nőtt fel, Bronx nyomornegyedében. "Aki nem élt ilyenben, annak lehetetlen leírni, hogy milyen szag van egy ilyen bérházban. Ott a mocskot sosem lehet teljesen tisztára takarítani. Amikor kész vagy egy óra múlva, újra érezni azt a szürke, száraz és fullasztó szagot. És a pelenkák. Akik ezekben a bérházakban éltek, nekik gyerekeik voltak,  de persze nem volt elég pénzük a pelenkára, ezért az idősebb asszonyok mindig kifőzték a pelenkát, amit a tűzhely hátoldalán szárítottak, és egy idő után ez a szag átérződött a falon." Egy zsúfolt bérház volt ez, ahol soha nem volt elegendő pénz az élelemre, fagyos telekkel és fullasztó nyarakkal és áporodott szagokkal.  LaMotta azt mondja, hogy ahol felnőtt, lehetetlen volt kikerülni a gengsztereket. A sok fiatalt a gyászos kilátás helyett jobban vonzotta a gyors pénz, a menő kocsik és a jó csajok. Azonban ennek a gengszteréletnek a legfőbb hátránya, hogy előbb vagy utóbb egyszer csak elér a halál és egy kocsi csomagtartójában találnak meg agyonlőve vagy darabokban. LaMotta emlékszik, hogy ez az élet tanította meg arra, hogy ne bízzon senkiben, és hogy Bronxban ügyeskednie kellett a túlélésért. LaMotta apja, a felnőttek számára szórkazásként, boksz mérkőzéseket rendezett a helyi kissrácok között. A nézők ilyenkor pénzt dobáltak a ringbe, a kis Jake bevételéből pedig gyakran a lakbér került kifizetésre. Szicíliai apja négy éves kora óta verte. Egy alkalommal nadrágszíjjal úgy megverte, hogy a fél fülére majdnem megsüketült. "Nagyon szigorúan fogott engem, de ez segített rajtam. Ő irányított engem, mivel kishíjján irányíthatatlan voltam." A fiatal LaMotta egy vad, mezítlábas, bűnözésre hajlamos gyerek volt. "Persze szegények voltunk. Nagyon szegények. Az apám házaló volt. Tudod mit csinál egy házaló? Gyümölcsöt, élelmiszert értékesített, vagy bármit, ami felfért a teherkocsi platójára. Ez kemény volt. De válság volt akkor. Nem tudott jobbat." Jake nem volt jó fiú. "Rossz környéken laktunk, 8 éves koromtól az utcán verekedtem."

1938-ra, annak ellenére, hogy még csak 17 éves, de már kisstílű bűnözőként ismerték a környéken. Elhatározta, hogy egy éjszaka kirabolja Harry Gordont, a környék helyi bukmékerét, akinek mindig van egy pár dollár a zsebében. Gordon általában mindig ugyanazon az útvonalon ment haza. Az óra már elütötte az éjfélt is, Jake egy sötét sarokba húzódott meg, kezében egy újságpapírba csomagolt ólomcső. Csak figyelt és várta az áldozatát. És feltűnik Gordon. Lassan sétál, LaMotta mögé lopakodik. A buki fejének a hátsó felére sújt le, Gordon megtántorodik, de talpon marad. LaMottát úgy felbőszítette, hogy az áldozat nem vesztette el az eszméletét, hogy elvesztette a kontrolt, és újból és újból lesújtott az ólmosbottal, míg Gordon össze nem esett. Lehajolt hozzá, benyúlt a kabátzsebébe, kivette a pénztárcáját majd eltűnt a félhomályban. Sikerült elkerülnie az üres utcán posztoló rendőrautó figyelmét is. "Be voltam pánikolva, minden vágyam volt onnan kijutni. Éreztem ahogy a pulzusom a torkomba lüktet. Ez az amiért leütöttem, egy őrült voltam a félelemtől." A másnapi újságban pedig megjelent a halálozási rovatban a hír: "Harry Gordon 45 éves bukmékert Bronx, Brook Avenue egyik sikátorában agyonverve találták meg, hajnali négy órakor." Jake, legalább is éveken keresztül abban a bűntudatban élt, hogy megölt egy embert, ugyanis az áldozat egészségi állapotára vonatkozó hír az újságokban tévesen jelent meg. "Harry Gordon járt a fejembe egy darabig. Több mint 10 évig úgy hittem, hogy megöltem a pasast." Később, azon az estén, amikor LaMotta világbajnok lett, a buki besétált az öltözőjébe, hogy gratuláljon a bajnoknak. "Csak 1949-ben jöttem rá, hogy mi történt valójában. Miután legyőztem Cerdant és elnyertem a bajnokságot, ünnepeltünk, mikor bejött egy ember hegekkel a homlokán. Ez volt Harry. "Emlékszel rám?", mondta. Olyan volt, mint egy szellem, aki előkerült. Harry annyira össze volt verve, mikor beértek a kórházba, hogy az újságíró azt gondolta, hogy halott." Harry Gordon valószínűleg sosem tudta meg, hogy ki is volt a támadója. LaMotta nem árulta el neki, mikor pedig megjelent Jake életrajzi könyve, addigra Gordon már halott volt. A fiatal LaMottát valamelyik utcai verekedése alkalmával fogták fülön a rendőrök, jóindulatúan egy közeli ökölvívó klubba irányították, és az edző gondjaira bízták. 16 évesen miután megpróbált kirabolni egy ékszer boltot, javítóintézetbe zárták, ahol összefutott a környékbeli haverjával, Rocky Grazianoval.

Graziano is fiatalkorú bűnöző volt. Gyakran olyasmiért is kellett bűnhődnie, amit nem is ő követett el. Olyan szegények voltak, hogy az egyik kisöccse influenzában halt meg, mivel még gyógyszerre sem volt pénzük. Apja, öt-nyolc év körüli testvéreit egymással bokszoltatta és a részeg haverjaival fogadást kötött arra, hogy melyik lurkó üti ki a másikat. Aztán LaMottához hasonlóan, ahogy cseperedett,  fiatalkorú bűnöző lett és nevelőintézetbe került. Ökölvívói karrierje a hadseregben kezdődött. Egy őrmester csikkeket akart felszedetni vele, de nem mérte fel pontosan, hogy a közlegénnyel meddig szabad elmennie. Az újonc vonakodását látva, bömbölő hangon adott nyomatékot elégedetlenkedésének. Valami megvillant a szeme előtt, de többre nem emlékezett. A jelenetnek véletlenül az alakulat boksztrénere is szemtanúja volt. Szép ütés volt! - jegyezte meg, és felírta a renitens újonc nevét a noteszébe. Néhány hónap múlva a srác megszökött a hadseregből. Amikor elfogyott a pénze, bokszmérkőzésekből jutott némi bevételhez. Miután eredeti nevén (Rocco Barbella) körözték, Rocky Graziano néven írták ki nevét a plakátra, amivel aztán híressé vált. Egyik mérkőzése előtt aztán váratlanul az arcára fagyott a mosoly, ugyanis a nézők között az elhagyott alakulatának a tisztjei ültek az első sorban. Vadul rárontott ellenfelére és hamar kiütötte. Utána menekülni akart, de meggondolta magát és az öltözőben csendesen várta letartóztatását. A tisztek meg is jelentek, de nem azért, hogy letartóztassák. Közöttük volt az alakulatnak az a bizonyos bokszedzője is, aki végül az ügyet magasabb szempontokra hivatkozva elsimította, sőt, rendszeres és szakszerű edzésekbe fogta. Amikor Rocky a javítóba el volt zárva, mondja LaMotta, én vittem neki édességet, képregényeket és cigarettát. LaMotta aztán 1941-ben, 19 évesen úgy döntött, hogy új életet kezd és profi bokszolónak állt, míg Graziano is ugyanezt tette. Sziklakemény, könyörtelen verekedőként tűnt fel a zugrendezők 10-15 dolláros meccsein. Hasonló méretűek és súlyúak voltak, mindketten top versenyzők a negyvenes években, de mérkőzésen egymás ellen sosem találkoztak. Rocky kerülte az összecsapást a gyerekkori haverjával. Amikor rákérdeztek a témára, Graziano mosolyogva mindig ezt válaszolta: "Minek kellene bunyóznom vele? A javítóba mindig levertem." Mindkettőjüknek durva és könyörtelen stílusa volt a ringben, Rock nagyon kemény ütő volt, Jake pedig arról volt hírhedt, hogy lehetetlen volt leütni.

LaMotta 1941 márciusában, Charley Mackley elleni 4 menetes pontozásos győzelmével kezdte meg profi karrierjét. A következő 14 mérkőzésén veretlen maradt, majd még abban az évben elszenvedte első vereségét Jimmy Reeves ellen. Egy hónappal később a visszavágón újra Reevest hozták ki 10 menet után, majd decemberben ugyanígy Nate Bolden is kipontozta. 1942 októberében alul marad Sugar Ray Robinsonnal szemben, de 4 hónappal később, 1943 februárjában revansot vett. Robinson földre került a 9.-ben, és élete első vereségét szenvedte el. Igaz, három héttel később a 3. összecsapásukon, és még a későbbiekben a következő hármon is Robinson volt a győztes. 1943 nyarán kipontozta a volt váltósúlyú világbajnok Zivict, aki visszavágott neki, de aztán fél éven belül még kétszer diadalmaskodott ellene LaMotta. A következő pár évben csak Robinsontól és Lloyd Marshalltól kapott ki, de mellette megverte Jose Basorát, Coley Welcht, George Kochant (3x) Tommy Bellt (3x), Holman Williamst és Bob Satterfieldet is. LaMotta ekkor már bőven ott volt a legjobbak között, azonban a várva várt világbajnoki meccs csak nem akart összejönni. 1945-46-ban Jake öccse, Joey LaMotta is profiskodott. Persze nem ért el akkora sikereket, mint a báttyja, de a nem egészen 2 év alatt a 39 mérkőzésén,  csak ötször kapott ki. Utolsó három összecsapását elvesztette, 1946 végén visszavonult és inkább Jake menedzselésére koncentrált. 1946, 1947 és 1948-ban Tony Zale és Rocky Graziano három háborúja döntötte el, hogy a középsúlyban ki a király. LaMotta is ott volt a legjobbak között, de mivel nem működött együtt a gengszterekkel, Janiro ellen elutasított egy bundát, és a bevételéből sem akart közösködni, így a világbajnoki meccs nem igen volt kilátásba. Aztán megkeresték egy újabb bunda ajánlattal. Mikor biztos ígéretet  kapott, az 1947 novemberi Billy Fox elleni lefekvés esetén megkapja a várva várt világbajnoki meccset, belement az ajánlatba. LaMotta sosem volt padlón, így a büszkesége nem engedte, hogy a földön fekve számoltassa ki magát, hanem válasz nélkül, leengedett kezekkel a köteleknél ütette magát egészen addig, míg a bíró le nem léptette a 4. menetben. Fox menedzsere "Pislogó" Palermo volt, Frankie Carbo legközelebbi munkatársa a bokszüzletben. A veretlen Fox, aki mindenkit kiütött addig, 1947 februárjában mérkőzött a világbajnoki címért Gus Lesnevich ellen, és kikapott tőle a 10. menetben. A visszavágó előtt azonban kellett egy nagyobb győzelem, amivel feledtetni tudta a fiaskót, és ehez LaMotta jó alanynak tűnt, el is játszotta a rá osztott szerepet. A vereség után, ahogy ígérték neki, két éven belül megkapta a régen várt világbajnoki meccset a francia Marcel Cerdan ellen a detroiti Briggs Stadinban, és győzött. Persze még be is kellett fizetnie 20.000 dollárt az IBC kasszájába.

Miután megvalósult az álma és bajnok lett, LaMotta utána is őrült és szeszélyes maradt. A féltékenysége és a paranoiája állandó kalamajkát biztosított a családtagjaival és a barátaival. Egyszer, hallott egy rosszindulatú pletykát, hogy Vikkit, az akkori feleségét többen látták Pete-el a legjobb barátjával. Dühében hazavezetett, Vikkit összeverte a nappaliban. Utána Pete munkehelyéhez hajtott és péppé verte őt is. Aztán ő és Pete több, mint egy évtizedig nem is beszéltek egymással. Vikki később elvált LaMottától és Sam Giancana ágyasa lett. Apropó, Giancana. Ő sem volt akárki. Olasz bevándorlók gyermekeként nőtt fel egy éjjel nappal veszélyes környéken, Chicago elszegényedett kis olasz negyedében. A 20-as években kezdte bűnözői karrierjét, egy erőszakos utcai banda, a "42 gang" soraiban. Hamarosan kegyetlen gyilkosként szerzett hírnevet, ezáltal felfedezte Al Capone utóda, Frank Nitti. "Momo", merthogy ez volt a beceneve, (ami kb. őrültet jelent a szlengben) lett később a Chicagóiak góréja. Kapcsolatot tartott fenn a Kennedyekkel a 60-as években, és állítólag a CIA vele ült le tárgyalni, mivel el kellett volna végezni egy piszkos melót. A kubai vezető, Fidel Castro lett volna a célszemély, ugyanis mind a CIA-nek, mind a Maffiának útjában állt. Utóbbiaknak azért, mert Castro hatalomra jutása előtt Kuba a Maffiózók szerencsejáték fellegvára volt. Erre jött ez a "szakállas" és államosított mindent, és ez súlyos bevétel kiesést jelentett nekik. Nem sokkal később a CIA emberei pedig a felderítő repülőgépek légifotóiból szúrták ki, hogy a szovjet, Castro beleegyezésével nukleáris rakétákat telepít a szigetre, ezzel igencsak veszélyeztetve az Amerikai Egyesült Államok, és így az egész világ biztonságát. De Giancana sokat tudott a Kennedyek szennyeséről is, illetve a JFK gyilkosságról is tudhatott kulisszatitkokat. Nos, Sam lett Vikki új szeretője, és elmondása szerint, "Momo" jobban is bánt vele, mint Jake. Ez is jól jelzi, hogy LaMotta igen durva ember volt, nemcsak a szorítóban, de azon kívül is. Egyébként Rocky Graziano felesége is megjegyezte, hogy Jaket tisztelte, mint bokszolót, de nem kedvelte, mint embert. LaMotta a visszavonulása után megnyitotta bárját Floridában, a Jake LaMotta's bar-t. Magam előtt látom, ahogy kiállt a színpadra és középszerű stand up komikusként, mondja a bunyós vicceket, a részeg vicceket, a feleség vicceket, az olasz-apa vicceket, na és a saját életéből vett fanyar sztorikkal próbálja szórakoztatni a nagyérdeműt:
- Tudják mikor jöttem rá, hogy a feleségem alkoholista? Amikor egyszer józanul mentem haza.
- Valamikor nagy bokszoló voltam, már ha a 173 centimmel lehettem nagy bokszoló. Hatszor mérkőztem Sugar Ray Robinsonnal. Tudják min csodálkozom? Hogy nem lettem tőle cukorbeteg.
- Több, mint 100 profi meccsen volt és soha senki nem tudott kiütni...Kivéve a feleségeimet.
- Igen, sok csúnya dolgot elkövettem fiatal koromba. Mindig mondtam, hogy el kéne lopni "egy" valamit. De csak egy valamit. ... egy kerékpárt, egy kocsit, egy bundát...
- Mondom a haveromnak, az ex bajnok Rocky Grazianonak. Te Rocky, a legjobb barátoddal csal a feleséged. Erre tudják mit csinált? Fogta a puskáját, kiment a kertbe és lelőtte a kutyáját. Értik? Le-lőt-te a sa-ját ku-tyá-ját.
- Rocky Graziano menedzsre mondta: - Rock, kivel akarsz küzdeni a koronáért? Erre aszondja Rocky: - Uhh,...Erzsébet királynővel szeretnék, ...három menetben.
- A feleségem mindig mondja, nincs egy göncöm sem, amit felvehetnék. Odamentem a szekrényhez és kinyitottam. - Piros ruhák...kék ruhák...zöld ruhák...hello Rocky...

Szóval, egy ideig ezt a bárt futatta, nevettette a vendégeket, de mikor 1960-ban a szenátusi bizottság (mely vizsgálta a szervezett bűnözés és a profiboksz kapcsolatát) előtt eskü alatt beismerte, hogy eladta a Fox meccset, már senki nem nevetett. LaMotta éjszakai bárjában megfordultak prostituáltak is. Az egyik lány ráadásul fiatalkorú is volt. Jake, állítása szerint nem tudott róla, hogy a lány még arrébb van a nagykorúságtól, de hát a balhét valakinek csak el kellett vinni. Fél évet kapott bűnpártolásért. A vagyonát elbukta, Vikki a felesége pedig elhagyta. Jake LaMotta nem volt nagy ember, de nagy bokszoló volt, ő volt a középsúly világbajnoka 1949 és 1951 között, és ha nem készült volna el a "Dühöngő Bika" című klasszikus, ma már talán senki nem emlékezne a nevére. Idővel a "dühöngő bika" is megszelídült, többször újra házasodott, ma már közel sem annyira arrogáns, mint volt fiatalon. Az arca még most is olyan, mint ha gránitból faragták volna. A lapos orra hatszor volt eltörve, a szeme körüli részeket több, mint ötven öltéssel hímezték ki.  Jelenleg is New Yorkban él. "Isten egy nagy, kemény fejet adományozott nekem. A csonttörés jelentéktelen volt számomra."

Legközelebb, 1951-ben a könnyűsúlyú világbajnok Ike Williams esete kavart nagy port. Williams 1945-től volt világbajnok, 1951. május 25-én a ranglista 7. James Carter ellen védte a bajnokságát. Williams messze elmaradt a megszokott teljesítményétől. Bágyadtnak, lagymatagnak tűnt. Az ötödik menetben kétszer, majd a 10.-ben újra padlóra került. Végül a vezetőbíró a 14. menetben leléptette ellenfele döntő fölénye miatt. Mint már korábban említettem, a Fox VS LaMotta "bunda meccs" után a szövetségek a váratlan eredményű mérkőzések után vizsgálatot indítottak. A helyi szövetség, mérkőzést követő vizsgálata semmit sem tudott bizonyítani. Williams válla egyik utolsó edzésen megsérült, emellett sokat fogyasztott is, végül is ennek tudták be a rossz szereplést. A gyanú később végleg eloszlott, amikor a következő mérkőzésén is hasonlóan szerepelt, majd be is jelentette a visszavonulását. Elkönyvelték, hogy kiöregedett, és ez a Carter meccsen volt első ízben észlelhető. James Carter pedig más bunyósok ellen is bizonyította kitűnőségét, és a következő években a könnyűsúlyú kategória egyik meghatározó alakja lett. Miután szenátusi vizsgálóbizottságot hoztak létre a boksz piszkos ügyleteinek kivizsgálására, 1960-ban Kefauver szenátor a bizottság elé idézte mindazokat, akikkel kapcsolatban valaha is lefekvés gyanúja merült fel. Williamsnek is tanúvallomást kellett tennie, ahol elmondta: Négy mérkőzés előtt kapott ötvenezer dollár lefekvési ajánlatot. 1947. május 26-án Juste Fontaine ellen, 1949. január 28-án Kid Gavilan ellen, 1949. december 5-én Freddy Dawson és végül Carter ellen. Williams eskü alatt vallotta, hogy egyiket sem fogadta el. Fontaine és Dawson ellen győzött, a klasszis váltósúlyú Gavilantól reális körülmények között kapott ki pontozással. Az ajánlatok megtevőjével kapcsolatban ő is nagyon óvatos volt. Szerinte menedzsere, aki nem volt más, mint "Blinky" Palermo, csupán csak hozta a híreket, és minden esetben hozzá is tette: "Én a helyedben nem fogadnám el a megvesztegetést...". Ike vallomásából is  kiderült, hogy milyen szoros kapcsolat volt a rendezők, menedzserek és a gengszterek között, és milyen aljas módon zsákmányolták ki a hálójukba keveredett ökölvívókat. Nézzük:

kérdés: - Megpróbálta valaha önmagát menedzselni?
Williams: - Igen, néhány hónappal azután, hogy elhagytam a menedzserem, Connie McCarthyt, de sehogy sem sikerült meccset kapnom. Valami ismeretlen okból a szövetség mindig utánam nyúlt és sehol az országban nem sikerült mérkőzést szereznem.
kérdés: - Más szóval, amikor elhagyta menedzserét és megkísérelte maga intézni a dolgait, a szövetség bojkottjába ütközött?
Williams: - Igen, ez a helyes kifejezés. Még edzőtársat se tudtam kapni.
kérdés: -  És egyszer csak kapcsolatba került Frank Palermoval?
Williams: - Igen. Felkeresett és azt mondta, szeretne menedzselni. Megegyeztem vele, mert azt ígérte, hogy helyre tudja hozni a dolgomat a szövetséggel.
Ezután megkérdezték az ökölvívót, hogy mi történt az utolsó három bajnoki mérkőzésén, Palermo menedzselése alatt. Azt felelte, hogy a Ray Flores elleni találkozóján 32.500 dollárt, Beau Jack ellen 32.400 dollárt, a Carter elleni mérkőzésen pedig 12.000 dollárt keresett. Ezen összegeket, menedzsere vette fel és ő egy árva centet sem kapott belőlük, pedig az adót is kifizette. Ezenkívül elmondta, hogy a Gil Turner elleni mérkőzése előtt 800 dollárt adott menedzserének a tréning kiadásaira, az azonban "elfelejtette" kifizetni és végül őt perelték be. Ike, eredetileg Isiah Williamsként született 1923. augusztus 2-án a Georgia állambeli Brunswickben. Még mindig csak egy tizenéves pehelysúlyú amatőr volt, mikor a család a New Jerseybeli Trentonba költözött. A színesbőrű fiú 1940-ben, 16 évesen mutatkozott be a profik között, amikor kipontozta Carmine Fottit. 5 ével később már az NBA világbajnoki címéért mérkőzött. 1945. április 18-án, Mexikóvárosban egy balhés éjszakán 2 menet alatt lecsapta a több, mint 150 meccses helybeli Juan Zuritát. Ekkor elszabadult a pokol. Menedzserét, Connie McCarthyt fejbe dobták egy kődarabbal, tőle pedig utána ellopták a világbajnoki övet, amit soha többé nem kapott vissza.
"A mérkőzés előtti napon érkeztem, a szállodában ahol laktam, úgy bánt velem a tömeg, mint valami hőssel. Mindenki éljenzett. Aznap este fel is hívtam a feleségem, Virginiát, és mondtam neki: - A fenébe, itt lenn, én is indulok az elnökségért. Miután legyőztem Zuritát az NBA címért, még a ringben voltam, amikor néhány bűnöző fegyvert nyomott a bordáim közé és elvették a bajnoki övemet. Ezek megöltek volna, ha nem adom át." Még 1944-ben elszenvedett egy fájó, 12. menetes kiütéses vereséget a kor egy másik nagyágyújától, Bob Montgomerytől. Fűtötte a visszavágás. Időközben volt mersze megkísérelni a bokszolók szervezetének életre hívását, ami néhány fontos embernek csípte a szemét. "Connie McCarthy azt hiszem, elég jó menedzser volt, de résszeges. Végül megmondtam neki, hogy egy másik menedzsert akarok. Ez még akkor volt, amikor a Boksz Testület kiközösített engem. Minden bunyóst, aki akkoriban megpróbált felállni a menedzserének, azt kiközösítették, bajkeverőnek címkézték. Akartam csinálni egy saját boksz testületet. Odamentem Sugar Ray Robinsonhoz (akkoriban a váltósúlyú világbajnok) Willie Pephez (akkoriban a pehelysúlyú világbajnok) Sandy Saddlerhez (szintén pehelysúlyú világbajnok). De túlságosan meg voltak ijedve. Még Jake LaMotta is láthatóan félt velem beszélgetni. Sokáig nem tudtam meccset szerezni Philadelphiában, ez mutatja, hogy milyen erős volt a Testület. Jimmy White a Boxing Guild vezetője azt mondta, hogy bojkottálják mindazokat akik megmérkőznek velem. Az egyetlen ember, akinek mersze volt szembe menni velük, az Blinky Palermo volt. Blinky volt a menedzsere Billy Foxnak aki abban az időben készült a Gus Lesnevich elleni visszavágóra. Blinky azt mondta nekem, "Figyelj, ha aláírsz hozzám, én majd rendbe hozom a dolgaid a szövetséggel.". Nos, ez volt az egyetlen lépés, amit tehettem akkoriban. Senki más nem érhetett hozzám. De öszintén, én nem tudtam akkor Blinky híréről vagy a gengszter kapcsolatairól. Akartam egy visszavágót Bob Montgomeryvel. Az 1944-es meccsünk előtt hencegett, hogy nem csak úgy ki fog ütni engem, hanem kiszór a ringből is. Az egy rohadt kemény meccs volt. Karrierem során első alkalommal ütöttek ki. Egészen piszkos módon küzdött, sokszor szabálytalankodott velem. Mondtam Blinkynek: - Ha megszerzed a visszavágót ezzel a fattyúval, aláírok hozzád. Blinky azt mondta: - Hozom a meccset. Én aláírtam hozzá, és megkaptam tőle a mérkőzést."

Végre létrejött számára a hőn vágyott visszavágó. Ez egy igazi haragos mérkőzés volt, mivel nem szívlelték egymást  "Igen, ez az üresen álló könnyűsúlyú világbajnoki címért ment. (1947. augusztus 4-én. Ike volt akkoriban az NBA, Montgomery pedig New York Állam Szövetségének világbajnoka) Megvertem, mint apa a fiát. Ez volt életem legnagyobb éjszakája." Montgomery 9 számolásig padlóra került a 6. menetben, majd az azt követő bombazápor után Charlie Daggert játékvezető leléptette az ütéseket tehetetlenül elszenvedő Montgomeryt. Ike ekkoriban volt a csúcson. Megverte Juste Fontainet, Tippy Larkint, Montgomeryt, Freddie Dawsont, a későbbi váltósúlyú világbajnok Kid Gavilant, Enrique Bolanost, Johnny Brattont vagy a kor másik nagy könnyűsúlyú riválisát, Beau Jacket. Utóbbival 1948. július 12-én találkozott először (majd aztán még háromszor). A mérkőzésen a könnyűsúlyú világbajnoki cím volt a tét. Rettentően kemény meccs volt, ahol a 6. menetben olyan borzalmas TKO vereséget mért Jackre, hogy talán még Al Capone is eltakarta volna a szemét a látványtól, ha ott ül a nézőtéren. A durvább már csak az volt, hogy emberi lény képes volt a lábain állva átvészelni azt a bombazáport, amit Jack kapott, amikor a bíró leállította a mészárlást. "Megvertem Kid Gavilant, aki megcsapkodott mindenkit. Megvertem Enrique Bolanost nyolc menetben. Megállítottam Beau Jacket, aztán Jesse Florest. Ezek a bunyósok megvernék ma bármelyik könnyűsúlyút", mondta Ike egy alkalommal, még 1994-ben a halála előtt nem sokkal. "Amikor a Gavilan elleni visszavágóra készültem, miután legyőztem őt, Blinky odajött hozám és azt mondta, hogy: - 100.000 dollárt kínáltak, ha "dobom" a meccset. Azt tanácsolta, hogy ne tegyem. Pedig kellett volna. Vesztettem egyébként. De látod, Blinky nem volt olyan rossz, mint az emberek azt gondolják. Oh, ő meglopott engem a "világtalant", ez tény. Nem láttam egy fillért sem abból a 33.000 dollárból, amit 1948-ban a Jack elleni meccsért kellett volna kapjak. Állítólag 33.000 dollárt kerestem a Jesse Flores elleni meccsem után. Nagy lótúrót kaptam. Blinky megtartotta az egészet. Azt mondta, a fejét veszik, ha nem fizeti ki a tartozását a gengsztereknek. Nem csak, hogy be kellett fizetnem az adót ezután a két meccs után, de a semmiért bunyóztam." A riporter ennél a pontnál nem is tudott erre mást mondani, csak annyit: "Ne vedd sértésnek Ike, de hülye vagy." "Tudom", hangzott a válasz. Williams, anno ugyan erről nem számolt be a vizsgáló bizottságnak, de később azt állította, hogy 1952-ben, kétségbeesésében  10.000 dollárért eladta a Chuck Davey elleni mérkőzését, amiért szégyelli is magát. Davey nem volt egy nagy ütő, a felvételt figyelve, Williams elég lagymatagnak tűnt korábbi önmagához képest, igaz, már leszállóágban volt, de mégis, relatíve nem túl nagy ütésektől tántorgott a szorítóban, mikor a mérkőzésvezető megállította az összecsapást és TKO-t hirdetett az 5. menetben. Abban a korban igen korainak tűnt még az a leállítás, Williams sem úgy nézett ki, mint aki ne tudná folytatni, de úgy látszott, mint aki nem is igazán akarja folytatni. A döntés ellen sem tiltakozott.

Ike Williams két utolsó mérkőzését Beau Jack ellen vívta 1955-ben (az egyik döntetlen lett, az utolsón Williams győzött TKO-val a 8.-ban), majd 32 éves korában, 127 győzelem, 24 verség és 4 döntetlen után visszavonult a versenyzéstől. Végül ugyanolyan elszegényedve végzte, ahogy kezdte. "Kölcsönadtam pénzt, amit soha nem kaptam vissza. Adtam néhány rokonomnak. A menedzsereim is rengeteget elvettek tőlem. Volt egy pár apartmanházam, de elvesztettem őket. Hazárdíroztam, főleg a golf pályán. Pénzzel segítettem ösztöndíjakat, szponzoráltam egy főiskolai baseball csapatot, tudod, gyerekeknek. Amikor volt pénzem, úgy költekeztem, mint bárki más. A millió zseton amit bunyósként kerestem elveszett. Nehéz volt melót találni az én időmben, csak a bunyóhoz értettem. Szerettem volna melót találni a bokszban. Jersey Joe Walcott mondta, hogy segít nekem, de aztán semmi nem lett belőle. A házasságom tönkrement, miután elfogyott a pénzem. A lányom, Barbara Ann, tüdőgyulladásban halt meg 1958-ban. Csak 10 éves volt. A legtöbb barátom eltűnt, amikor a pénzem elfogyott. Tudom, hogy lehettem volna egy jó edző vagy bíró, azonban a boksz nem gondoskodott az övéiről. Azt kell mondjam, hogy amikor elvették a bajnoki övemet azok a gengszterek ott Mexikóvárosban, az nagyon fájt. Egy bárban lógott Mexikóban, nemrég láttam, de tudtam, hogy sosem lesz annyi pénzem, hogy visszavásároljam. Szerettem volna őket összeverni..." Visszavonulása után több bizarr munkahelyen is megfordult, mígnem egy este újra meghajolhatott a korábbi nagy csatái helyszínén, a Madison Square Gardenben. Abban a pillanatban a csarnok szinte szétrobbant az éljenzéstől. Ugyanakkor, jellemző, hogy amikor 1994-ben meghalt, magára hagyatottan találtak rá Los Angeles egyik szegénynegyedében. A szomszédok észre sem vették, hogy eltávozott az élők sorából, de ugyanakkor valaki betört a lakásába és még utoljára meglopták. A tévékészülékét vitték el...

Szomorú Ike Williams története, ezzel az írással mi is szeretnénk egy kicsit adózni az emlékének, hogy ne merüljön feledésbe a neve, hanem az minél tovább fennmaradhasson az utókor számára. Nyugodj Békében Bajnok!

hamarosan folytatjuk

Leibinger Gábor

A cikk első része
A cikk második része


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Nagyszerű írás! Jó lenne már könyv formájában, összegyűjtve olvasni ezeket, akár évtizedek múlva is!

» N_Ricsi   válasz erre
    2012-05-05 13:47:23

Szintén köszönöm az írást, nagy rajongója vagyok az írásaidnak a régmúlt idők bajnokairól és az őket körülvevő világról.

    2012-05-05 10:02:42

Nekem is eszembe jutott pár jó film. Dühöngő bika, Nagymenők, Bronxi mese, stb.

» MKB-VP   válasz erre
    2012-05-04 17:39:22

Nagyon jó írás! Biztos említettem már valamelyik előző résznél, de ezeket annyira megnézném egy "Nagymenők" sílusú filmben! :)

    2012-05-04 07:42:34

Szomorú történet, de ugyanakkor nagyon jó írás. Köszönöm.

    2012-05-04 01:19:02

Jó volt olvasni a cikket.

» luckyz   válasz erre
    2012-05-04 00:14:52

Megintcsak Gratula!

» Shaham   válasz erre
    2012-05-03 23:44:18

Elegáns munka.

» MKB-VP   válasz erre
    2012-05-03 22:32:44

A szokásos jó színvonal, picit nyersebb nyelvezettel, de hát istenkém, ki nem szarja le ebben a témakörben :)

» Pisti801227   válasz erre
    2012-05-03 19:51:13
fel