1985-ben, miután Spinks kétszer is megvédte abban az évben a félnehézsúlyú világbajnoki címét, úgy döntött, hogy nehézsúlyba megy és megpróbálja leverni a nehézsúlyú koronát, a már 7 éve uralkodó Larry Holmes fejéről.
Még 1906-ban a félnehézsúlyú bajnok Philadelphia Jack O’Brien mérte össze az erejét a nehézsúlyú bajnok Tommy Burnsszel. A mérkőzés 20 menet után döntetlen lett, majd fél évvel később Burns 20 menetben kipontozta. O’Brien 1909-ben újra nekifutott, de az akkori nehézsúlyú világbajnok Jack Johnson ellen döntetlenre mérkőzött. A következő félnehézsúlyú világbajnok, aki megpróbálta elnyerni a nehézsúlyú koronát, a francia Georges Carpentier. 1921 nyarán a nehézsúly bajnok Dempsey 4 menet alatt végzett vele. 1934 márciusában volt a következő ilyen jellegű probálkozás, amikor a félnehézsúlyú bajnok Tommy Loughran lépett ringbe a nehézsúlyú világbajnok, olasz óriás, Primo Carnera ellenében. 15 menetes pontozással megint csak a nehézsúlyú világbajnok került ki győztesen. 1939 elején a nehézsúlyú világbajnok Joe Louis az első menetben kivégezte a félnehézsúly akkori királyát John Henry Lewist. A „barna bombázó” azután kétszer is visszaverte Billy Conn támadását. Először 1941 nyarán találkoztak, ahol Conn pontozással jobban állt, de két menettel a vége előtt a bombázó lebombázta ellenfelét. 1946-ban a visszavágón ismét a nehézsúlyú volt a jobb. Kiütés a 8. menetben. 1951 májusában Joey Maxim maradt alul 15 menetben a nehézsúlyú címvédő Ezzard Charlesszal szemben. Őt Archie Moore próbálkozása követte két alkalommal. Először 1955 szeptemberében Rocky Marciano ütötte ki a 9. menetben, majd a megüresedett nehézsúlyú koronáért Floyd Patterson ellen is kiütéssel veszített az 5. menetben. Utána Bob Foster következett 1970 novemberében Joe Frazier ellen. A robosztus Frazier a 2.-ban valósággal kettétörte az ellenfelét. Nos, mint látható, a félnehézsúlyú világbajnokoknak nem sok babér termett a nehézsúly világelsőjével szemben.
Spinks azonban veretlen volt és tudományos alapossággal készült Holmes ellen. Felfogadta a kondicionálás és táplálkozási szakértő Mackie Shilstonet, hogy építse őt fel nehézsúlyba. A szakember összeállítva az étrendet, speciális erőfejlesztő gyakorlatokat írt elő a számára. Ezek nagyrésze súlyzós és egyéb erőgyakorlatok voltak, fűszerezve a futást, rövidtávú sprintekkel. Az étrendjét 4500 kalóriára állította be, aminek 65%-át szénhidrát, 20%-át fehérje és 15%-át zsír alkotta, zöldségekkel és gabonával kiegészítve. 1985 elején Spinks a Sears elleni címvédésekor 190 fontról befogyasztva mérlegelt a félnehézsúly határain belül. 4 hónappal később már 195 fontról fogyasztott és mért be a félnehézsúlyba McDonald ellen. A Holmes elleni mérkőzés felkészülésére három és fél hónapot szántak, Michael augusztusban már elérte a 200, majd szeptember közepére a 205 fontnyi súlyt. Spinks a gyötrelmes felkészülés után közel 200 fonttal mérlegelt, testzsír százaléka 7% körülire csökkent. Holmes alatt 221 és fél fontot mutatott a mérleg. A mérkőzés egy másik érdekessége az volt, hogy a szintén veretlen Larry Holmes 48-0-s rekorddal állt, és ezen a mérkőzésen szerette volna beállítani a mindmáig egyedüliként veretlenül visszavonult nehézsúlyú világbajnok Rocky Marciano 49-0-s rekordját. (A „kikezdhetetlen” Rocky 1969-ben, 45 évesen halt meg egy repülőgép-szerencsétlenségben) „Nem érdekel, hogy mit eszik vagy mennyit emel”, mondta a küzdelem előtt Holmes, aki 3 és fél millió dollárt kaszírozott a mérkőzéssel. Természetesen győzelmet ígért, és terve volt, hogy eléri az 50 győzelmet vereség nélkül. „Amikor bejön majd a ringbe, kicsi lesz és rémült. Ne felejtsük, ő volt az egyik, aki bedobta a törülközőt, hogy ne üssem tovább Leont”.
(Leon Spinks, Michael bátyja 1981 júniusában egy kemény, 3 menetes kiütéses vereséggel kapott ki Holmestól).
„Tudom, hogy mit fogok csinálni Larry ellen”, nyilatkozta Spinks, egy héttel a mérkőzés előtt. „Ha én mérkőznék egy kisebb srác ellen, megpróbálnám hamar lerendezni. Ha Holmes egyenesen nekem jön, a sarkamban, akkor nem marad más választásom, mint harcolni. Én nem fogok ott állni és elviselni. Hé, én sparringoltam már nehézsúlyúakkal, és megütöttem őket, nem volt sok örömük benne. Olyan leszek, mint az az ember, aki a holdról igyekszik visszatérni a földre”, mondta Spinks a szerződés aláírása után. „Dicsőséget várok ettől a meccstől, és meg is szerzem a dicsőséget.” Sok szakértő úgy vélte, hogy az extra súly, csak Spinks sebességének a rovására megy. „Szó sincs róla”, mondta Shilstone. „Felszedett 25 fontot, de valójában másfél fonttal kevesebb a test zsír tartalma. Az ő testzsír százaléka 9,1-ről 7,2%-ra csökkent. Az extra súlyt izomba szedte fel. És gyorsabb lett. Amikor elkezdtük ezt a programot 8 héttel ezelőtt, együtt futottunk és egymás ellen versenyeztünk. Néhány nappal ezelőtt pedig, először sikerült is neki legyőznie”, mondta az erőnléti edző. Mindenesetre Holmes már megkopni látszott, de még mindig veretlen volt. A 35 évével, 6 évvel idősebb volt, mint kihívója, de 3 centivel magasabb, a karja jóval hosszabb, és közel 11 kilóval nehezebb is, a tapasztalat is inkább mellette szólt. A bukik is őt tartották az esélyesebbnek 5 az egyhez arányban. Holmes a legutóbbi három mérkőzésén átlagosan 40 ütést indított menetenként, amiből átlag 29 körül volt a jab. Spinks ugyanezen átlaga, menetenkénti 61 ütésindítás, abból átlagosan 36 a jab.
1985. szeptember 21-én a Las Vegasi Rivera Hotel parkolójában felállított ringbe az előmérkőzéseken Julio Cesar Chavez és Dwight Pratchett küzdelme még csak a 3. menetnél járt, amikor Holmes és Spinks már az öltözőjükben melegített, hangolt a nehézsúlyú világbajnoki mérkőzésre. Holmes vidáman, mosolyogva készült, Spinks feszültebbnek látszott, aztán ő is valamivel lazábbra vette a figurát a kamerák előtt. A nézők között feltünt Muhammad Ali a feleségével, mellette a punk frizurájú Mr. T (a Rocky 3-ból), de ott volt még Robert Duvall színész és a bokszoló WBC könnyűsúlyú világbajnok Hector „Macho” Camacho és Saoul Mamby is. Chavez végül 12 menet után egyhangú pontozással védte meg a WBC nagypehelysúlyú koronáját, aztán következhetett a nagyfiúk bevonulása. A WBA és WBC félnehézsúlyú világbajnok Spinks és csapata vonult be elsőként, majd jött a világbajnok Holmes és kisérete. Chuck Hull ringbemondó bemutatta a hivatalos szerveket és az ellenfeleket az IBF nehézsúlyú világbajnoki címért. (Holmes 1983-ban adta le a WBC övet és tartotta meg az IBF koronát). Holmes a legelején balegyesekkel próbálta magához ragadni a kezdeményezést, de ezek az ütések kezdetben nem igazán találtak. Spinks magasan tartott kesztyűkkel az arca előtt, balra lépegetett el a nagyobb darab ellenfele elől. A menet második felében Spinks is bevitt néhány gyors ütést Holmesnak. A menet inkább a címvédőé volt, aki az etap végi gong megszólalásakor bependerítette ellenfelét a sarkába. A másodikban is Holmes jabjei domináltak, de a menet közepén Spinks egy kemény balhoroggal, majd egy bal-jobb öszetétellel is meglepte ellenfelét, ennek ellenére elvesztette ezt a menetet is a lassan bemelegedő félnehézsúlyú bajnok. Holmes a baljait lődözte ki, de a pusztító jobbosát egyelőre tartalékba tartotta. „Meg kell előzni és nem eldobálni a jobbosokat”, mondta neki Richie Giachetti az edzője. „A jabed jól működik. Most dupla jab, aztán tegyél rá egy horgot”, hangzott az utasítás.
A harmadik menetben Spinks beleerősített, aktívabbá vált. Több kemény test és fej horoggal kínálta meg ellenfelét, 98 ütéséből 45 talált, amikkel a menetet is elvitte. Edzője azonban figyelmeztette, hogy ne váljon könnyelművé. Giachettit zavarta, hogy védence elvesztette ezt a kört az ellenfél gyors, de nem túl ártalmas ütéseitől, ezért arra utasította, hogy menjen rá. A következő menet elején Spinks elkezdte összekeverni ellenfelét. Jobbra-balra elmozogva, ütőtávból ki-be ugorva gyors sorozatokkal támadt meglepődött ellenfelére. Ez is Spinks menete volt. „Ne hagyd, hogy a srác irányítson”, kiabált Holmesszal az edzője a szünetben, több horgot és felütést kért tőle. „Jab, aztán tegyél rá egy jobbost, gyere vissza horoggal, majd mehet a jobbfelütés. Te vagy a bajnok”. Holmes dupla jabekkel kezdte a következőt, majd eldobott egy nagy balhorgot. Nem sokkal később egy jobbhoroggal is talált. Spinks rövid idő múlva egy kemény balossal válaszolt testre. Spinks a menet második felére beleerősített, így szorossá tette a menetet.
6. round. A menet nagy részben jab párbajból állt, azonban Spinks többször is ritmust váltott és gyors sorozat ütésekkel csipkedte meg ellenfelét, így a menetet is elvitte. Giachetti, Spinks felé biccentve, Holmes fülébe mondta: „Nézz rá. Istenverte fáradt. Nehezen lélegzik.” A következőre Holmes agresszívabban ment ki, de a keményebb, hátsó kezes ütéseivel nem nagyon tudta megkínálni az izgő-mozgó, „botladozó” mozgású ellenfelét. Spinks a menet második felére átvette az irányítást és a maga javára fordított. Holmes jobb szeme alatt elkezdett bedagadni, ami vérömlenyt a szünetben megpróbálták elvasalni. Kemény ütésváltással kezdődött a nyolcadik, amiből Spinks jött ki jobban. A menet hátralévő részében Holmes balegyenesezett, Spinks hajolgatva, bujkálgatva hátrált és mozgott körbe el előle, időnként nagy horoggal vagy felütéssel lépett közel ellenfeléhez. A 9. eleje kevés tiszta találatot hozott, mindketten az utolsó fél percben erősítettek bele. Holmes egy nagy jobbkezes bombával talált be testre, majd három fejre mért horog érkezett Spinkstől, amire Holmes kemény testre ütött jobbfelütéssel válaszolt. A 10. menet után az ütésstatisztika Spinks fölényt mutatott. 485 indított ütéséből 226 talált (47%), Holmes 377 indított és 156 (41%) talált ütésével szemben. A 11. elején Spinks gyors jabeket lődözött ki ellenfele arcába, majd egyszer csak megállt és ingerülten kikiabált az őt sürgető segédeinek. „Pofa be! Csinálom, ahogy a legjobban tudom.” Később így magyarázta meg: „A sarkamból kiabáltak nekem, így én meg visszakiabáltam nekik. Az istenit, mindent megtettem, amit csak tudtam. Akkor úgy éreztem, hogy próbálnak arra sarkalni, hogy tegyek valamit, de akkor, amikor pont csináltam valamit.” Inkább Spinks menete volt ez is, és mindketten panaszkodtak Padilla mérkőzésvezetőnek a másik szabálytalan megmozdulásáért. A 12.-ben inkább Holmes dominált, míg a következőben kezdeti hátrányból Spinks a menet végére fordított. Holmes kemény bombákkal kezdte a 14. menetet, Spinks a köteleknél sétálgatott el előle jobbra-balra és közben oda is intett neki, hogy „gyere”. Spinks hirtelen beforgatta a sarokhoz Larryt, de a közben ütött nagy jobbcsapottja a bajnok orra előtt zúgott el, de az azt követő pillanatban egy jó balhoroggal állon találta. Holmes fogásra kényszerült és úgy, most ő forgatta be ellenfelét a sarokba. Holmes többnyire jabekkel operált, azonban a nagy jobbkezeseit már nem igazán tudta bevinni, a nem túl tetszetős, kissé darabos, de kiszámíthatatlan mozgású és folyamatosan hajolgató Spinksnek. Az utolsó a 15. menet előtt egyik versenyző sem lehet nyugodt, mivel Spinks talán valamivel vezetett, de mégis csak Holmes volt a veretlen nehézsúlyú világbajnok. A szünetben az aggódó Giachetti azt mondta Holmesnak: „Ez az utolsó rohadt menet. Nincs holnap. Menj és adj ki magadból mindent.”
15. az utolsó menet. Holmes ábrázata a megviseltebb, jobb szeme alatt kissé bedagadt, bal szeme felett, egy két centi hosszú vágás. Mindketten az utolsó erőtartalékaikat beleadva kezdenek. Kezdetben Holmes az agresszívabb, de Spinks gyorsan visszatámad. Nekimegy a bajnoknak, aki többször fogásra kényszerül. Holmes visszatér a balegyenesezéshez, de Michael egy-egy sorozattal visszaveri. 1 perccel a vége előtt nagy jobbkezes bomba Holmestól, majd egy jobbfelütés is, amitől Spinks a kötelekhez hátrált, de kikerült a veszélyes helyzetből. Az utolsó fél percben még mindketten megsorozták egymást, majd Spinks elsasszézik és nemsokára megszólalt a mérkőzés végét jelző gong. Spinks mosolyogva élteti magát, de Holmes is a levegőbe emeli a kezeit, győztesnek tartva magát. A mérkőzés utáni ütésstatisztika szerint mindketten hasonló pontossággal dolgoztak, viszont Spinks jóval több ütést indított. Holmes 567 próbálkozásából 248-szor talált be (44%), míg ellenfele 697 indított ütéséből 318-szor talált (46%-os ez a hatékonyság). Spinks ünnepli magát, aztán egy kis figyelmet kérnek. Chuck Hull műsorközlő bejelenti a végeredményt. „Hölgyeim és uraim a pontozók dönése…Dave Moretti, nagyon szoros, 143-142…Harold Lederman pontozólapján 143-142…és Lawrence Wallace pontozó pontozása…145-142... Ezzel a győztes, egyhangú pontozással”…Majd némi hatásszünet után belehasított a hüvös Las Vegasi éjszakába…”és az új nehézsúlyú világbajnok”.
(Bár a bemondás ellenére Lederman hivatalos pontozása is végül 145-142 volt Spinks javára, de az eredmény szempontjából ez már nem osztott, nem szorzott) Ezzel a győzelemmel Spinks sporttörténelmet írt, mivel ő lett az első félnehézsúlyú világbajnok, akinek sikerült legyőznie az uralkodó nehézsúlyú bajnokot.
(A század elején Fitzsimmons is valami hasonlót alkotott, de ő a középsúlyú címe után a nehézsúlyút szerezte meg, majd azt követően vette célba, és nyerte el a nem sokkal korábban induló félnehézsúly címét) De abból a szempontból is sporttörténelmi a pillanat, hogy Leon után Michael is világbajnok lett a legnehezebbek között, így a Spinksek lettek az első olyan testvérpár, akik mindketten, nehézsúlyban is világbajnokok tudtak lenni.
Az év meglepetésének jelölte a Ring magazin az összecsapást. Holmes elszenvedte első vereségét, és érthetően, ezt csalódottan vette tudomásul. Egy órával mérkőzés után, a szállodai lakosztályban, Holmes fehér inget és kék nadrágot viselt, miközben belekortyolt egy pohár fehérborba. Azt mondta, hogy szerinte nyert, de elvették tőle a győzelmet, de nem volt harag a hangjában. „Túl sokan voltak ellenem, Marciano rekordja miatt. Az emberek rasszistának tartanak. (A mérkőzés hetének elején számítógéppel próbálták eldönteni, hogy mi lett volna egy Holmes VS Marciano mérkőzés kimenetele. A gép 10. menetes Marciano kiütéses győzelmet hozott ki.) Holmes széles körben nyilatkozta, hogy: „Mégis mit várnak egy fehér számítógéptől egy fehér ember játékában?” „Ez fáj. Fáj nekem és családomnak”, mondta Holmes. „Én egy diktátor vagyok. Én mondom meg, hogy ki ellen akarok bunyózni, és mennyiért. Két hete az utcán beszélték, hogy ha végig megy, nem nyerhetem meg. De ez már egy megkönnyebbülés. Örülök, hogy vége van. Isten jelzi, amikor ki kell szállni. Eljött az én időm.”
„És akkor most hogyan tovább?”, kérdezték tőle. „Ennyi volt. Nincs több bunyó”, mondta az ex bunyós Larry Holmes. „Mi a helyzet egy Spinks elleni visszavágóval?” „15 millió”, mondta Larry Holmes az üzletember.
Spinks a mérkőzés után hálát adott istennek. „Kértem tőle, hogy ezen vigyen keresztül. Tudod, én sosem láttam magam, hogy ezt megnyerem. Nos, egyszer. Egyszer láttam magam, ahogy kiütöm. Héé, nem tudott megütni, teljesen összezavartam. Bizonyára frusztrált.” Spinksnek nem voltak azonnali tervei. Időre volt szüksége, hogy élvezze a dicsőséget és, hogy elhiggye, hogy megnyerte. Aztán jött a 90 kilós „félnehézsúlyú” ráadása: „Talán megmérkőzöm Leonnal”, mondta mosolyogva. Nem így történt. A sajtótájékoztatón Holmes tett egy nem éppen szép megjegyzést a néhai Rocky Marcianora, amiért rendesen szétszedték. Michael Spinks egy évvel később visszavágót adott Holmesnak és egy szoros mérkőzésen újra legyőzte pontozással, a félnehézsúlyúak közé pedig már sosem tért vissza.
Nézzük, önéletrajzi könyvében hogyan emlékezett a mérkőzésre és annak körülményeire Larry Holmes: „Michael Spinks, Leonnak a testvére és a világ félnehézsúlyú bajnoka, veretlen volt 27 mérkőzésen. 85-ben, miután megvédte címét David Sears és Jim McDonald ellen, promotere, Butch Lewis, bejelentette, hogy Spinks a nehézsúlyúak közé lépett, hogy kihívjon engem. Soha nem volt olyan félnehézsúlyú bajnok, aki a feljebb lépést sikerrel meg tudta volna valósítani. A legjobbak közül az egyik, Bob Foster, aki félnehézsúlyban igazán elnáspángolt mindenkit, viszont csak egy ágyútöltelék volt, amikor felment „Smokin” Joe Frazier ellen. Frazier kiütötte két menetben. Azelőtt, Archie Moore, az agyafúrt öreg Mongúz, nem bírt egyikükkel sem, Rocky Marciano kiütötte, később Floyd Patterson is. És régebben, Billy Conn átkozottan szorosan állt Joe Louis ellen, de végül a Barna Bombázó megállította a mérkőzés végefelé. Spinksnek volt értelme feljebb lépni. Félnehézsúlyú bajnok volt 1981 óta, és kitakarította a súlycsoportot, miközben feltörekvőként és bajnokként megvert néhány elég jó bunyóst, Eddie Mustafa Muhammadet, Dwight Braxtont, Yaqui Lopezt és Marvin Johnsont. De a pénz a félnehézsúlyban sehol nem volt a nehézsúlyban lévőhöz képest. Miközben 85’ szeptemberében ellenem mérkőzött, Spinks 1,1 millió dollárt kapott, vagy 11-szer védhette volna a címét olyan ellenfelek ellen, mint az utolsó címvédésén, McDonald ellen. Az én pénzem 3,5 millió dollár volt, és a karrierem több mint 65 millió dollárt hozott. Spinks, aki a 175 fontban a félnehézsúlyúak között versenyzett, egy kondicionáló programban vett részt, és úgy tervezték, hogy izmot szedjen fel, hogy megbirkózhasson a nehézsúlyúakkal. Egy Shilstone nevezetű fitness edző irányítása alatt sok szénhidrátot evett, súlyzózott és sprinteket futtatott vele. De tudtam, még akkor is, ha Spinks menedzsere mondta, hogy 200 font, hogy nem tenné zsebre azoknak a naturális nehézsúlyúaknak a pofonjait, akik ellen én mérkőztem. Én hálás voltam ezért. Kicsit már elegem volt azokból a pofonoktól, amit, ezektől a nagyfiúktól kaptam. A Carl Williams elleni meccsem után az arcom feldagadt, sebes volt mindenhol, még a sajtótájékoztatót is kihagytam, hogy visszamehessek az MGM-be lévő szobámba és vehessek egy forró fürdőt. A Spinks miatti egyetlen aggodalmam az az ügyetlensége miatt volt. A fickó furcsa szögekből ütött és a konvenciókhoz nem ragaszkodó ritmusban küzdött. Ahogy egy riporter írta róla: Bajnokként Spinksről kiderült, hogy azok közé a sportolók közé tartozik, aki úgy tűnik, hogy saját maguk ellenére mégis eredményesek. Volt néhány ilyen versenyző, aki nem látszott egyenrangú félnek, nem volt tökéletes mozgása, de mégis sikerült kitűnniük. Billy Kilmer, a hátvéd, de olyan passzokat dobott, amik nem csavarodtak és tréfásan sebesült kacsaként emlegették. Mégis meg tudta tenni azt, ami a hátvéd állítólagos feladata: Győzelemre vitte a csapatot. A baseball vezér Branch Rickey mondta egyszer Eddie Stankyről, a második baseballosról: Nem tud futni. Nem tud dobni. Nem tud ütni. Minden amit tud, hogy legyőz téged. Spinks merev és szaggatott mozgású, amit kihangsúlyoztak térdvédői, amiket néha hordott. Megdőlt, csavarodott és néha szinte elfutott egy ütés elől. Spinks barátságos ember volt és egy ronda nyertes. De a tény az volt, hogy ezt félnehézsúlyúak ellen tette. Biztos voltam benne, hogy képes rátenni erre, mikor velem találkozik. Mikor meccseltünk, Eddie Futch-al konfliktusba kerültünk. Ő edzette Spinkset és engem is, és nem akart választani közöttünk. Egy edzőre volt szükségem, elhatároztam, hogy visszahozom Richie Giachettit. Richie kicsinyes és alattomos tudott lenni, de tudtam, hogy ő tud motiválni, és ez az, amire szükségem volt. És amikor Richie megtudta, hogy kinéztem a seggét, vonalban maradt és igazi munkát végeztünk. Mindemellett volt bennem valami, ami miatt nem tudtam szeretni Richiet. A bukmékereknél 5-1 arányban én voltam a favorit mikor a küzdelmet bejelentették. Mivel a mérkőzés egyoldalúnak tűnt, a média kihangsúlyozta, hogy Rocky Marciano rekordja után eredtem. És ez azt is jelentette, hogy vissza süllyedtem a faji mocsárba. A tény, hogy két fekete ember harcolt a címért, másodlagos kihívás volt számomra Marciano rekordja. A Phillipsburgi hotelemben és az Eastoni termemben is Marciano képe fenn volt a falon, bekeretezett fotókon, harcosok egy elit csoportja között. Nekem, Marciano egy nagy harcos volt. De a fehéreknek, különösen az olaszoknak, ő több volt annál: Ő egy ikon volt. Élesítettük a promóció irányát, Marciano családja, a testvére Peter, aki tulajdonosa volt egy sportszer lerakatnak a Massachusettsi Hanoverben, és Rocky két gyereke, a harminckét éves Mary Ann és a tizenhat éves Rocky junior, a küzdelem helyére Vegasba repültek, hogy a mérkőzésen elfoglalják hátul a helyüket a Riviera Hotel & Casinoban. A mérkőzés felvezetésének a hetében többször interjúvolták őket, mint Spinkst és engem. Peter mondását idézték Spinksnek: „Tudod, Rocky neked fog drukkolni.” Amire Spinks így válaszolt: „Minden segítségre szükségem van, amit kaphatok.” Peter azt mondta a sajtónak, hogy reméli, hogy nem tudom megtörni a testvére rekordját, imádkozik, és gyertyát gyújt, hogy ne nyerjek. Ez felmérgesített a rekorddöntéssel kapcsolatban. Hank Aaron megdöntötte Babe Ruth rekordját, Pete Rose megtörte Ty Cobb rekordját…és így tovább. És nem hiszem, hogy az embereknek imádkozniuk és balszerencsét kellene kívánniuk embereknek, csak azért, mert rekordokat döntenek. Ennek a Marciano felé irányuló figyelem egészében, engem, Darth Vadert állítottak fel, Marciano fehér lovával szemben. Nem szerettem ezt egyáltalán. Bajnokként nem kerültem el semmilyen kihívást, kiálltam a legjobb versenyzőkkel és megvertem őket mind. Mi több, nem tettem semmi olyat, amivel megszégyenítettem volna a címet, miközben problémamentes, tiszta életet élek. De itt azt írták nekem, hogy én legyek a rosszfiú. De ha Jack Johnson tartotta volna a rekordot, nem is lett volna olyan jelentős a meccs köztem és Michael Spinks között. Tudtam, hogy nem sokat tehetek, kivéve, ha arra használom, amit rólam mondanak, hogy bosszantsam őket. De ez a fajta szemét, egy rövid idő múltán szívtelenné tesz. Csináltak egy Holmes – Marciano computer meccset a rádióban, néhány nappal a küzdelem előtt. A számítógép azt mondta, hogy Rocky kiütött volna engem a tizedik menetben. Az újságírók megkérdeztek, hogy mit gondolok a computer meccsről, én pedig tréfásan azt mondtam: „Te mégis mire számítanál egy fehér computertől?” Ezzel rasszistának bélyegeztek mindenhol. Hogy a pokolba mondja meg ezt egy computer rólam és Marcianoról? Ha beletették az összes változót, méretkülönbséget, súlykülönbséget, sebességkülönbséget, boksz különbséget, akkor azt mondom, megkérték a computert, hogy romoljon el. Az én véleményem magamról: Az idővel nem tudok harcolni. Hogyan tudnék visszamenni és elmondani, hogy mit csináltam volna Marcianoval? Vagy, hogyan tudnál visszamenni és elmondani, hogy Marciano mit tett volna velem? De nekem volt egy nagyobb problémám ennél a kitalált computeres képzelgésnél. Edzésen ahányszor csak elengedtem a jobb kezem, fájdalom nyílalt a vállamba. Keith Kleven egy megerőltetett, megnyúlt inat diagnosztizált, amit megpróbáltunk, hővel, masszázzsal és pirulákkal kezelni. Amikor Vegasba mentünk, a fájdalom folytatódott, Klevennek volt egy doktor ismerőse, akinek beajánlott, hogy vizsgáljon meg. Az orvos megvizsgált, és azt mondta, hogy egy ideggyógyász specialistára lenne szükségem. A specialista a hátamra és lábamra koncentrált a vállam helyett, ahol a fájdalmat éreztem. Megröntgenezte a nyakamat és a hátamat, és megkérdezte, hogy éreztem-e valamikor bizsergő érzést az újaimba, lábamba vagy a hátamba. A diagnózis? Egy porckorong sérv az ötödik csigolyánál. „Ha én lennék az orvosod, egy órán belül a műtőasztalon feküdnél, és ezt komolyan gondolom”, mondta a specialista. Visszamenjek? Azt mondták, hogy ezzel tudok mérkőzni, azzal nincs probléma. Azt mondták, hogy a bénulásnak az esélye gyakorlatilag nulla. De eljött a küzdelem éjszakája, és miután Pia Zadora elénekelte a nemzeti himnuszt (a férje birtokolta a Rivierat), nem csak sekélyes és fásult voltam, de nem szívesen húztam meg a jobb kezem ravaszát. 221 font volt a súlyom, Spinks 199 és háromnegyed font súlyosan érkezett. De nem felejtettem el, amit a specialista mondott. Richie állandóan visított. „A jobb kéz, Big jack! A jab mellett a jobb kéz!” Ahogy a küzdelem telt, egyre jobban kérte: „Indítsd a jobb kezed.” De nem engedtem el a jobbost. Nagyrészben jab, jab, és néhány horgot ütöttem a jab mellett. Ezt Spinksnek: nehéz volt őt megütni. Az ütései olyan szögekből jöttek, amilyeneket azelőtt soha nem láttam. Néhány alkalommal megsebeztem, de elég későn, a küzdelem vége felé. Még a 14. menet után is, két bírónál is, Harold Lederman és Dave Morettinél is döntetlenre álltunk, míg a harmadiknál, Larry Wallacenél kényelmesen vezetett Spinks. Úgyhogy jött a 15. és egyben döntő menet. Sikerült kivezetnem egy ritka jobbkezest, és ez nagyon eltalálta, Spinks beleremegett. Spinks aztán átfutotta a menet nagyrészét. De azután amikor jött a döntés, és az ember bemondta, „Winner and neeewww champion” a varázslatos útnak vége volt. Nem voltam többé már bajnok, és nem voltam többé veretlen. Mindegy, Dave Anderson a New York Times pontozásában 9-6 arányban engem látott jobbnak. Vagy, Put Putnam a Sports Illustratedtől 143-141-re a javamra pontozott. Vagy éppen Peter Marciano, aki azt mondta, hogy úgy érzi, hogy szorosan, de megtartottam a címem. A ringsarokból számos újságíró engem látott nyertesnek. A fickók, akik pontoztak, Lederman, Moretti és Wallace viszont valamennyien Spinksnek adták. A küzdelem alatt emocionálisan lapos voltam, de most éreztem a haragot, ami munkálkodott bennem. A legjobb dolog, amit tehettem volna, hogy visszamegyek a szobámba és leengedem a gőzt, mielőtt elmondom a gondolataimat a nyilvánosságnak. De sajnálatomra, nem ezt tettem, és ennek az lett a következménye, hogy felfújták ezt az emberek és még mindig élesen elítélnek ezért. Ja, el kellett volna tűnnöm az éjszakába. De akkor úgy véltem, hogy az nem én volnék. Én egy lobbanékony ember vagyok, egy olyan, aki megmondja amit gondol és nem köntörfalaz. Úgyhogy ott a televíziós sajtótájékoztatón, ami műsoron volt, nem a bírók, és esetleg azok akik irányították őket, hanem meglehetősen Marciano rekordja volt a téma. Én dühömben azt mondtam, hogy „35 éves vagyok, miközben fiatal emberekkel bunyózok, ő huszonöt éves volt, miközben öreg emberek ellen harcolt. Technikailag pedig, Rocky Marciano nem vihetné még a szuszpenzoromat sem.” Giachetti oldalba bökött és suttogta: „Te kezelhetetlen vagy. Alázatosabbnak kellene lenned.” De mindenféle dolgokat mondtam Peter Marcianonak és Rocky gyerekeinek és ez nem volt jó. Valahol nekem kellett rájönnöm, hogy túl messzire mentem, és megpróbáltam bocsánatot kérni. Azt mondtam: „Rocky minden idők egyik legnagyobb harcosa.” Bárki ellen vigyél végig egymást követő 49 győzelmet, még akkor is, ha valamennyien gyengék. Ha nem tartanám nagy harcosnak, nem lettek volna kinn a képei az Easton környéki motelem falán. De természetesen ez már túl késő volt. Azután többször is bocsánatot kértem azon az éjszakai viselkedésemért. Megmagyaráztam, hogy miért mondtam azt amit, és átfogalmaztam. Senkit nem sebzett meg nálamnál jobban az a dühös megjegyzés. Most már mindegy mit mondtam, tény, hibáztam. Nem tudom ennél jobban tisztázni. Rocky Marciano olyan nagy bajnok volt, akinek nem tudod beállítani a rekordját, ő e nélkül is nagy bajnok volt. De nem ez az ami felidegesített engem. A szakértők azt mondták, hogy Marciano jobb volt, mint én. Rendben, ez a véleményük. De miért kellene nekem egyetérteni velük? Igazán hittem, hogy már 1975-ben le tudtam volna győzni Muhammad Alit. Nekem miért nincs jogom ahhoz, hogy azt higgyem, hogy le tudtam volna győzni Marcianot? A szuszpenzoros megjegyzés ízléstelen volt. A nyolcvanas évek elején volt néhány olyan év, amikor én promótáltam a meccseim, vagy szabtam a feltételeket, én mondtam meg, hogy kivel mérkőzök és mikor, és a legfontosabb, közben megtarthattam a pénz legnagyobb részét, amit kerestem. Úgy vélem ezen a téren egy sikeres újító voltam, és emiatt persze egy kissé arrogáns is. Elengedhetetlen volt, hogy letörjenek engem azon a Vegasi éjszakán. Aztán még több jött. Másnap vezettem az Allentown reptérnél a 22-es úton. Ahogy közelítettem az Eastoni leágazáshoz, elhagytam a hirdetőtáblát, amin hét és fél éve ez állt: Easton, a Nehézsúlyú Világbajnok Larry Holmes otthona. Ez már nem volt aktuális.”
2020. április 22. - Leibinger Gábor
