A Két Tonnás söröshordó, aki Joe Louist is megrészegítette

A menedzser és a gyomorideg rövid időn belül eljegyezték egymást. Fel – alá sétálgattak karöltve, és közösen mozgatták kb. 10 másodpercenként a menedzser karját, amin az óráját viselte. A mutatók fenyegetően és feltartózhatatlanul közeledtek ahhoz a ponthoz, amikor az ökölvívó mérkőzésnek el kell kezdődnie… ha mindkét fél a helyén lesz. Az egyikről ez már elmondható, de a másik fél mintha lement volna a térképről. És nehezíti a helyzetet, hogy pont ez a másik volt az, akinek szóban forgó menedzserünk egyengette a pályafutását. Egy hatalmas kamion fékcsikorgása zavarta meg hirtelen a menedzser leterhelt gondolatait, amiről egy 177 cm – es, az egy mázsát kétségtelenül felülről súroló súlyú figura ugrott le, akiről avatatlan kívülálló nyugodt meggyőződéssel elhihette, hogy tényleg kamiont vezet, de talán álmában sem gondolta volna, hogy az est sporteseményének egyik szereplőjéről van szó.
„Hol a francba voltál?” – kérdezte az ájulásközeli állapotból visszarángatott menedzser.
„Két tonna jeget kellett elszállítanom, útban idefele!” – hangzott a különös alak válasza. Õ volt Tony Galento, és lett ettől kezdve „A Két Tonnás” Tony Galento.

A boksz történelmének egyik legkülönösebb egyénisége és egyben legmulatságosabb figurája, 1910. március 12 – én született New Jersey-ben. Soha nem foglalkozott a ringben olyan dolgokkal, mint a szabályok, a sportszerűség. Minden hájjal megkent, piszkos stílusú bunyós volt, aki a fejelést, a mélyütéseket, és a könyökhasználatot ugyanolyan előszeretettel alkalmazta, mint rettegett balhorgát. Nem ismert félelmet, és minden esetben ellenfele kiütésére törekedett. Alacsony, kopaszodó, kövér ember volt, rövid karokkal és lábakkal, tehát adottságai alapján senki nem egy ökölvívót láthatott benne. Edzettségét leginkább azzal igyezett megalapozni, hogy mindig, mindent megevett, akkor és ott, ahol kedve tartotta. Egy szokásos étkezése alkalmával elpusztított 6 sült csirkét, egy emberes tál spagettit, mindezt fél gallon vörösborral, vagy sörrel leöblítve. Még mikor edzőtáborba vonult sem volt hajlandó ezekről a szokásairól lemondani, még az trénerek kifejezett kérésére sem, sőt, az edzőpartnereit azzal terrorizálta, hogy az ő ennivalójukat is megeszi. Csupán a Joe Louis elleni összecsapás előtt tette meg edzőinek azt a szívességet, hogy a meccset megelőző két napban nem fogyasztott alkoholt. Üzemeltetett egy bárt New Jersey-ben, a „The Nut Club” – ot, edzéseit mindig zárás, kb. hajnali 2 óra, után végezte. Mikor megkérdezték, miért ilyenkor edz, így reagált: „Mert a mérkőzés is ilyentájt lesz!”. Mulatságos és rendkívül extrém dolgokkal szórakoztatta a népet, egy alkalommal például bokszolt egy kenguruval, máskor pedig egy medvével folytatott harcot.
Az első komolyabb feltűnést akkor keltette, amikor 1931. május 1-én egy éjszaka alatt összesen 3 ellenfelet ütött ki. 1932. áprilisában,  az Arthur DeKuh elleni meccsét megelőzően fogadásból megevett 52 darab hot – dogot. Rá tíz percre már a ringben állt ellenfelével szemben. A gyomra akkora lett az elfogyasztott ételmennyiségtől, hogy a nadrágját az övvonalnál meg kellett bontani, hogy Galento beleférjen. Utólag elmesélte, hogy a sok hot-dogtól annyira eltelítődött, hogy 3 menetig gyakorlatilag moccanni nem tudott. A negyedik menetben aztán mégis elszánta magát a mozgásra, és a félelmetes balhorgával kiütötte a 192 cm magas ellenfelét. 1934-ben egy Battling Bozo nevű ökölvívó elhatározta, hogy még az övénél is piszkosabb stílussal fogja felülmúlni Galentot. A megvalósításra irányuló próbálkozása egy leléptetést ért neki, rögtön az első menetben. Ezt követően a harmadik menetben kiütötte Jack Hermant, majd két nagy meccsét elbukta TKO-val, Marty Gallagher, majd Al Gainer ellen. Ezután azonban egy remek győzelemsorozatot produkált, kiütve olyan  ökölvívókat, mint Nathan Mann (KO 4), Al Ettore ( TKO 8), Jorge Brescia ( KO 1), Abe Feldman (KO 3) és Natie Brown ( KO 4). Így érkezett el életének legjelentősebb küzdelméhez, amelyet az ökölvívás történetének valaha volt egyik legnagyobb legendája, Joe Louis ellen vívhatott, a nehézsúlyú világbajnoki címért.
Galento és akkori menedzsere, Joe Jacobs mindent megtettek az ütközet előtt, hogy mentálisan megtörjék Louis-t. Meggyanúsították például a világbajnokot, hogy a Max Schmelling elleni visszavágón fémmel bélelte ki a kesztyűjét, azért tudta olyan korán és határozottan elintézni.

Egy riporterrel a következő, elhíresült beszélgetést folytatta Galento:

Riporter: Mit gondol, milyen esélyekkel lép ringbe Joe Louis ellen?
Galento: Joe… kicsoda?
Riporter: Joe Louis.
Galento híres válasza: I never hoid of da bum. (Soha nem hallottam erről a szutyokról.)

Két Tonnás Tony természetesen telefonon is felhívta Louist több alkalommal, az esti órákban, amikor szapulta a családját, megkérdőjelezte férfiasságát és megjegyzéseket tett a bőrszínére is. „I’ll moider da bum” – „kinyírom ezt a szutykot”, hangzott el tőle több alkalommal is.

A meccs előtti éjszakán aztán, a legenda szerint, történt valami Tony bárjában, ami erősen befolyásolhatta ringbeli teljesítményét. Galento éppen azt ecsetelte közönségének, hogy az első jó ütésével padlóra fogja küldeni Louist, amikor belépett az ajtón a bátyja, és elkezdte piszkálni Tony-t, hogy adjon neki néhány ingyen jegyet a meccsre. „Állj csak sorba Te is érte, akár a többi ember!” – reflektált Tony, amire testvére köszönetképpen fejbevágta egy söröskorsóval. Doc Stern azonnal összevarta a kb. 3 inch-es sebet Tony fején, szóba sem jöhetett, hogy a mérkőzést esetleg elhalasszák. Így hát Galento gyakorlatilag egy friss vágással a fején mérkőzött Louis-zal.

Elérkezett tehát 1939. június 28.,  a felek a New Yorkban, a Yankee Stadiumban mérték össze erejüket, közel 30.000 néző előtt. Galento-t 6:1 – hez tartották esélytelennek.

A ringbeli bemutatások alkalmával Galento persze több, erősen szexuális jellegű megjegyzést dobott oda Louisnak, a bajnok feleségére vonatkozóan. Tony elérte a célját, sikerült kihoznia az általában nagyon nyugodt Louist a béketűréséből.

„Tony undorító dolgokat vágott hozzám a meccset megelőzően. Elérte vele a célját, piszkosul meggyűlöltem Õt. Soha, senkit nem utáltam azelőtt. Elhatároztam, hogy nagyon ellátom a baját, mielőtt kiütöm. Éppen azért a késői menetekben akartam volna kivégezni, de a meccs közben is folyamatosan szapult, ezért, mikor lehetőségem nyílt rá, inkább azonnal befejeztem.”. 

Az indító menetben aztán majdnem bejött Galento prognózisa, amely az első jó ütésére vonatkozott. Gyakorlatilag terrorizálta a nála 33 fonttal könnyebb Louist a ringben, és a menet vége felé kis híján padlóra is küldte egy erőteljes balhoroggal. A bajnok rogyadozó lábakkal tért vissza ringsarkába, a második menetre azonban már sikerült összeszednie magát. Pompás jab-jeivel terelgette Két Tonnást, erőteljes ütéskombinációkkal szórta meg kihívója fejét, akinek a száján azonnal szétnyílt az előző nap szerzett sérülés. A menet megkoronázásaként Louis egy balhoroggal valósággal leszakította Galento fejét, aki életében először a padlón találta magát. A harmadik menetben Louis folytatta eddigi taktikáját, és magabiztosan vezetett, amikor ismét elnézett egy Galento – féle specalitást, és ettől a balhorogtól már padlóra is került. Mindenkit sokkolt a látvány, Joe azonban felpattant már, mikor a bíró még csak kettőig számolt, ám látszott rajta, hogy köszönőviszonyban nincs a kitisztult állapottal, lábai remegtek, mint a kocsonya. Galento megpróbálta kivégezni, azonban az ütései inkább a levegőt püfölték, mint Louist. A bajnok valahogy túlélte a harmadik menetet, és sikerült annyira összeszednie magát, hogy a negyedikben, már esélyt sem adva Galentonak, ki tudta végezni a kihívóját. Két Tonnás egymás után, gyakorlatilag védekezés nélkül nyelte be a brutális kombinációkat, az arca már úgy nézett ki, mint amin körülbelül egy tucat kombájn hajtott át. A bíró 2:29 – nél vetett véget a mészárlásnak, és hirdette ki Louis TKO győzelmét. A mérkőzés után Galento a saját ringsarkát okolta a vereségért: „Nem tudtam a saját bunyómat hozni, mivel rám szóltak, hogy változtassak a stílusomon, és tiszta küzdelmet folytassak.”. Természetesen Louis irányába is volt egy kedves megjegyzése: „Áh, nem olyan jó, mint amilyennek tartják. Nem bírja az ütést. Simán győzhettem volna, nem kellett volna megállítani még a mérkőzést.”. Arról a 23 öltésről, amivel össze kellett fércelni az ütközetben szerzett sebesüléseit, természetesen egy szót sem ejtett.

Galento a Louis meccset követően még három jelentősebb mérkőzést vívott. Elsőként, kevesebb, mint 3 hónappal a bajnoki meccse után, a remek mérleggel bíró Lou Nova-val mérkőzött meg. Ez a meccs úgy vonult be az ökölvívás történetébe, mint a valaha volt egyik legdurvább és legvéresebb összecsapás. Nova összesen öt alkalommal került padlóra. Mindkét ökölvívó használta a térdét, mélyeket ütött, kinyomta a másik szemét, Galento pedig kétszer is ráesett a padlóra igyekvő Nova-ra, amelyek alkalmával érdekes módon mindig a térde ért le először, természetesen az ellenfele testére. Két Tonnás a 14. menetben ütötte ki végül Nova-t.  
Következő összecsapására a rettegett Max Baer ellen került sor. Max egy jó természetű bohóc volt, aki soha, senkivel nem ellenszenvezett, de Tony Galentot egyszerűen utálta, ki akarta nyírni. Azt mondják, még a nézőtér olcsóbb helyein is lehetett hallani az obszcén átkozódást, amit egymásra szórtak folyamatosan. Baer a hetedik menet végére gyakorlatilag bucira verte a folyamatosan szitkozódó Galento fejét. A mérkőzésvezető végül a 8. menet legelején állította le a küzdelmet, amikor Tony nem reagált már a kezdő gongszóra sem. 

A hatalmas termetű Buddy Baernek, Max fivérének, 1940. júliusában nem volt ellenfél a kis köpcös Tony, aki a 7. menetben kapitulált, kéztörésre panaszkodva.

Ezt követően még volt egy győztes meccse Herbie Katz, majd Jack Suzek ellen, és 1944. decemberét követően többet nem lépett ringbe. Pályafutása 26 vereséggel, 8 döntetlennel és 82 győzelemmel zárult, amiből 59 volt KO.

Nyugdíjas évei alatt többek között színészkedett, szerepelt az „On the Waterfront” című alkotásban, Marlon Brando és Karl Malden oldalán. Jake LaMotta-hoz hasonlóan megpróbálkozott a stand-up-comedy – vel is. Birkozó meccseket vívott emberekkel és mindennel, ami útjába került, egy alkalommal állítólag egy polippal is megmérkőzött.

Személyiségéről megoszlanak a vélemények. Ray Arcel, aki hosszú ideig dolgozott vele, a ringsarkában egyszer azt mondta: „Valójában senki nem szerette őt, kivéve talán azokat, akik a bárjában lógtak. Ha barátot akart volna akkoriban, egy kutyát kellett volna vennie magának. Nagyon durva ember volt, hogy finom legyek. Minden piszkos eszközt képes volt bevetni a győzelemért.”.

„Valójában kedveltem azt a gazembert” – nyilatkozta a nagy rivális, Joe Louis évekkel később. „Olyan karizmával rendelkezett, ami a maiakból abszolút hiányzik. El tudná kapni az összes mai srácot, és többszörös milliomos lehetne. Túl korán, vagy túl későn született, azt hiszem. Talán vissza kellett volna repíteni John L. Sullivan korába. Remek csupaszöklű bajnok lett volna belőle. Nem ismerte a félelmet.”.

A meccsükkel együtt természetesen a harag és a botrányos megjegyzések is elszálltak, Két Tonnás Tony elnézést kért az összes obszcenitásért, Louis pedig megbocsátott és Õk ketten idővel barátok lettek. Később egy TV műsor alkalmával együtt nézték meg és elemezték egykori, legendás mérkőzésüket.

Két Tonnás Tony Galento 1979. július 22-én halt meg, egy, a diabétesszel folytatott 3 éves küzdelmet követően, amely miatt először az egyik, majd mindkét lábát amputálni kellett.

Remélem, ennek a cikknek sikerült minden olvasóban legalább annyira nyomot hagynia, hogy ha a Joe Louis elleni legendás mérkőzését megtekinti, ne csak a nagy bajnokra emlékezzen, hanem (ahogy a meccs után az újságok írták) arra a kis köpcös bohócra is, aki aznap este oroszlánként küzdött.

                

Greg - 2008. augusztus 7.