Az időpont: 1958 valamelyik napsütéses napja. A helyszín: Philadelphia, a fasorokkal szegélyezett Benjamin Franklin főút. Két néger kissrác sétálgat egymás mellett Philadelphia egyik legforgalmasabb és legszebb főútvonalán. Az egyikük olyan 3-4 év körüli, a másik idősebb. Talán testvérek is lehetnek. Aztán egyszercsak az idősebbik nekiiramodik, futásnak ered és pillanatok alatt eltűnik a forgatagban. A kicsi nem tudja felvenni vele a lépést, ő túl fiatal még hozzá, így magára marad. Nemsokkal később egy rendőr talált rá és vitte egy katolikus árvaházba. Nem jelentkezett érte senki, eszerint senkinek sem hiányzott. Az apácák a Matthew Franklin nevet adták neki, Mátéról a szentről, és az útról, ahol rátaláltak. Alig 20 évvel később aztán ez a kisfiú, felnőtt férfivé cseperedett és a bokszvilág egyik ünnepelt bajnokává vált.
Eredetileg a Maxwell Antonio Loach nevet kapta a keresztségben. Csak pár éves volt, mikor az édesanyja meghalt és a bátyjával együtt átkerültek a nagynénjükhöz. Mivel a nagynéni nem engedhette meg magának anyagilag, hogy mindkét fiút nevelje, ezért utasította az idősebbik testvért, hogy a kis Matthewtól szabaduljon meg. A bátyja elvitte a Benjamin Franklin Parkway-re, majd elszaladt. A kis Matthew gyermekkorát meghatározták a nevelőintézetbeli küzdelmek. „Azért kezdtem el bokszolni, mert kicsi gyerek voltam és ezt más srácok kihasználták és megvertek az iskolában. Belefáradtam és elmentem Dél Philadelphiába a Jupiter Gym-be, hogy megtanuljak küzdeni.” Az egyik tanára, Mr Carlos volt az első, aki felfedezte Matthewban a bokszolói tehetséget.
„Mr Carlos azt mondta nekem, hogy egyszer, te egy profi bunyós leszel”, emlékezett vissza a bajnok. Ott volt Matt mellett amatőr karrierje és profivá válása kezdeti szakaszán. „15 éves koromban kezdtem. 25-4 volt az amatőr rekordom. 18 voltam, mikor profinak álltam. Emlékszem, az első meccsem 1974. január 14-én volt a Spectrumba, Philadelphiába, az Indianapolis-i Billy Early ellen. Mikor kiütöttem a srácot (KO2), oh wow! Úgy éreztem magam, hogy akár egy tetőről is leugranék.”
Kezdetben, nem gondolta, hogy viszi valamire, de aztán ahogy egyre több örömöt szerzett a Philadelphiai szurkolóknak, kezdett körvonalazódni, hogy bizony, ebből a srácból lehet valaki. „Ó, igen. Én akartam a legjobb lenni valamiben. Még jobb akartam lenni, mint Muhammad Ali.” A második profi mérkőzését már Párizsban a Bennie Briscoe VS Tony Mundine program előmérkőzésén vívta, ahol újra győzelmet aratott. További 5 győzelmet ért el, majd decemberben jött az első vereség a legendás Blue Horizonban az ismeretlen Wayne McGee ellen. „Kellemetlen stílusa volt, idősebb és erősebb is volt nálam.” Franklin 1975-ben mindössze csak háromszor lépett ringbe, kétszer győzött és egyszer döntetlent ért el. 1976 elején megnyerte élete első 10 menetes mérkőzését, majd ’76 májusában összehozták az amatőrként kétszeres Európa bajnok, ’72-ben Olimpiai és ’74-ben amatőr Világbajnokságot nyerő, 12 profi meccsén veretlen, jugoszláv Mate Parlovval. Matthew legyőzte 8 menetben a két mérkőzéssel később Európa bajnoki címet, majd nem egészen 2 évvel később WBC világbajnoki címet begyűjtő horvát öklözőt. Utána megverte az addig veretlen, később cirkálósúlyban világbajnoki koronát szerző Marvin Camelt. De a visszavágón Camel pontozással jobbnak bizonyult, év végén pedig 10 menetben döntetlenre végzett Parlov ellen.
„Ő egy igazán kemény fickó volt.” Parlov ismert volt „erős arcbőréről”, ami ellenállóvá tette a kisebb repedések ellen. „Hazai pálya miatti döntés volt, annak ellenére, hogy Olaszországban volt a meccs. Engem láttál volna a győztesnek. Nem szereztem repedéseket és horzsolásokat. Camel egy balkezes volt, csúnyán elvertem őt, de a második meccsünkön, Montanaban, visszajött és veszítettem ellene pontozással.”
1977 márciusában visszatért a philadelphiai szorítóba, de kikapott a későbbi WBA világbajnok Eddie Gregorytól. (későbbi neve Eddie Mustafa Muhammad) „Már az első menetben leküldtem, de nagyon erős volt.” Gregory kihúzta az utolsó menet végéig és győzött megosztott pontozással. (Gregory még abban az évben szerzett is egy címmérkőzést Galindez ellen, de akkor még nem tudott élni a lehetőséggel.) Franklin karrierje nem torpant meg ettől a vereségtől. Két könnyed győzelem után elnyerte az Észak Amerikai (NABF) bajnoki címet, miután megállította az addig veretlen Marvin Johnsont, egy 12 menetes háború utolsó felvonásában. Sokak szerint az év egyik legjobb meccsén. „Hogy megsebzett-e engem? Hallottam a gongot. Megsebzett többször is, de nem volt időm ilyennel foglalkozni. Visszaadta, amit adtam neki. Keményen elvert. Hihetetlen. De muszály volt visszajönnöm, hogy megnyerjem a meccset. De én nevettem és vihogtam, ami átsegített rajta. Ismertem én a fájdalmat. A fájdalom kellemetlen volt, de nevettem, hogy megszabaduljak tőle, ezért nem fájt. Ugyanaz, mint a Yaqui Lopez elleni meccs nyolcadik menetében. Ütött engem, én meg kinevettem. A szurkolók szerették, ez hozza ki őket a nagy meccsekre. Mikor visszajöttem Johnson ellen, először csak ütögettem őt, méregettem. Aztán bumm. Nem hagytam abba az ütéseket. Valami a fejemben azt súgta: Menned kell. Te leszel a bajnok. Én is kaptam az ütéseket, túléltem. Aztán végül a 12. menetben összeesett.” A címét 2 hónappal később megvédte Billy Douglas ellen. (Ő Buster Douglas faterja) Franklin az 5. menetben padlóra került, de aztán a következőben kiütötte Douglast.
1978 februárjában a jónevű Richie Kates ellen győzött kiütéssel a 6. menetben. „Kates, Galindez ellen mérkőzött korábban. Leütött engem egy nagyon kemény ütéssel. Ő volt Mr. Ravasz, egy technikás. Arra várt, hogy amikor én dobok egy jabet, akkor ő abban a pillanatban, felette keresztbe ver egy jobbossal. Aztán odatett nekem egyet. Magamhoz tértem a padlón és a számolás alatt. Utána összekaptam magam és kiütöttem őt. Ez az, amiért az emberek látják bennem a legjobb félnehézsúlyú bajnokot. Senki nem jött vissza úgy, mint én.”
Októberben a szintén magasan rangsorolt Yaqui Lopezt állította meg a 11. menetben egy nagyon kemény mérkőzésen. Lopez abban az évben kiütötte Mike Rossmant, kikapott Galindeztől pontozással és megverte Jesse Burnett-et. „Az a mérkőzés megtanított számos háborús taktikára. Ő egy harcos volt. Én meg kiütöttem a tizenegyedikben.” Franklin 1979. április 22-én újra találkozott Marvin Johnsonnal. De ezúttal Johnson volt a bajnok, mégpedig WBC világbajnok, ugyanis kiütötte 5 hónappal korábban Mate Parlovot Olaszországban. „Kibokszoltam őt akkor. Hagytam, hogy jöjjön és indítson. Megtartottam a számomra kedvező távolságot, aztán amikor akartam, lezártam. Érezni akartam, próbálgattam, mivel azon a meccsen a legjobb volt, én meg nagyon jó voltam. Soha nem küzdöttem ilyen állhatatos emberrel. Ez egy non-stop háború volt. Mindig is tiszteltem azokat, akik valamiben a legjobbak. Úgy éreztem, hogy egy különleges, isten gyermeke vagyok. Túléltem, hogy elvesztem csecsemőként, és most itt vagyok és megküzdök a világbajnoki címért. Meg kellett nyernem!” TKO győzelem a 8. menetben. Vajon mire gondolhatott Franklin, amikor a győzelem jeleként a kezét a magasba emelték?
„Büszke voltam. Én már megtettem.” Kétszer védte meg a címét a volt világbajnok, brit John Conteh ellen. 1979 augusztusában, 15 menetben pontozással, de Conteh azt mondta, hogy a pontozók meglopták. „Hogy lopták volna meg? Nagyon jól bokszolt, de én meg leütöttem néhányszor. A legjobb kombinációimat adtam el neki.” 1980 márciusában a visszavágót a 4.-ben nyerte Matthew.
Másfél hónappal később újra a ringben találjuk, 5 menetben megvédte címét a kameruni Pergaud ellen. Miután megszerezte a világbajnoki címet, áttért az iszlám vallásra és Matthew Saad Muhammadre változtatta a nevét. Megvédte a címét, utazgatott. Úgy döntött, hogy megkeresi a családját, amely „elvesztette őt”. 10.000 dollár jutalmat ajánlott az információért. Sikerrel járt, előkerültek, azonban a nagynéni, aki elhagyta őt, remélte, hogy ő kapja a jutalmat. A testvére is, aki cserben hagyta, szintén akarta a pénzt. Matthew Saad Muhammad végül neki adta a 10 „rongyot”.
A könnyű győzelem után két hónappal, 1980. július 13-án visszavágózott Yaqui Lopezzel, a félnehézsúly valaha volt egyik legnagyobb meccsén. Lopez tartózkodónak tűnt az első néhány menetben. Matthew kívülről dolgozta Lopezt a 8. menetben, amikor az, hirtelen ellentámadásba ment és vagy fél tucat ütést zúdított a bajnokra, akinek ettől meginogtak a lábai. Úgy tűnt, hogy ez felébresztette, mert visszajött és a menet végére már Lopez került bajba. Lopez felrepedt a szemei között. A 10. menetre Lopez elkezdte összeszedni magát.
A 14. menetben kb. egy perc telt el, amikor Lopez padlóra került egy jobbfelütéstől. Nem sokkal azután, hogy felállt, második alkalommal is lement egy jobbkezest követő balhorogtól. A jobbkéz újra lesújtott, Lopez pedig harmadszorra is a földre került, látszólag törött orrából ömlött a vér. Felállt, de egy újabb jobbkezes ismét levitte, ami után a bíró beszüntette az összecsapást.
Még abban az évben megvédte koronáját a zambiai Mwale ellen. A következő évben pedig Vonzell Johnson, Murray Sutherland és a „bika” Jerry Martin következtek a sorban. Matthew Saad Muhammad ekkoriban volt a csúcson. Az egyik legnépszerűbb TV-s bunyós volt és ehez mérten is élt. Rolls Royce-al és vidraszőrme kabátban járt, az őt kísérő sleppet 60 fősre becsülte.
Végül 1981 decemberében jött Dwight Muhammad Qawi és a 10. menetben elvette a címét. A visszavágón, 8 hónappal később, Qawi újra kiütötte. A következő évek már nem voltak kegyesek Matthew Saad Muhammad számára. Pályafutása mélyzuhanásba kezdett. Nagy, győztes meccset már sosem bokszolt. 1984-ben visszavonult.
Két évvel később látási problémái adódtak, valamint tönkre ment anyagilag, ezért visszatért. Hol nyert, hol vesztett, de többnyire inkább vesztett, majd 1992-ben végleg visszavonult az ökölvívó szorítók világától. A kétezres évek közepén bunyósok trenírozásával foglalkozott, azonban 2010-ben már a Ridge Center előtt állt sorba, ami Philadelphia legnagyobb hajléktalan otthona.
Hmmm. Egy utcán talált gyerekből hamarosan a boksz világbajnoka lesz, a szurkolók egyik kedvence, aki milliókat keres, és Rolls Royce-al jár? Aztán a pénzt elveri és nincstelenné válik? Mindig az élet írja a legérdekesebb forgatókönyveket, csak az a baj, hogy ezek nem mindig happy end-el végződnek.
Mikőzben a hajléktalan szállónál megismerik, kérdezgetik az emberek.
- Hogy vagy öregem? Mit csinálsz bajnok, kérdezik. De én nem akarom, hogy így lássanak. Van, mikor nem is hiszem, hogy itt vagyok.
Saad Muhammad a barátainál próbálta meghúzni magát, majd egyszer valaki azt mondta neki, hogy „menj és küzdj”. Ez gondolkodásra késztette.
- „A nevem Matthew Saad Muhammad. Valaha nagy sztár voltam, de szükségem van némi támogatásra. Nem akarok aludni az utcán és nem akartam aludni az utcán. Szóval ezt tettem. És most szeretnék változtatni ezen. El akarom mondani az embereknek, hogy egyszer fenn, és egyszer lenn. De vissza lehet jönni, én is megcsináltam számtalanszor. Amikor Braxton megvert, nem érdekelt már. Volt pénzem, voltak úgynevezett barátaim, gondoltam. De nem úgy történt, ahogy szerettem volna, hogy történjen. Elcsesztem a marihuanával. Nem volt heroin vagy ilyesmi. Ez egy hülyeség. Azt hittem nem is olyan nagy dolog. De minden drog képes veled erre. A marihuana is egy drog és képes hülye dolgokat művelni, és hülye dolgokat csinált. Ez volt az egyik probléma. Bíztam az emberekben, hittem nekik és ez volt a legnagyobb probléma. Hullámvölgy volt az egész életem, de mindig felálltam. Padlóra kerültem, majd újra felálltam. Mindig ez volt. De ez lesz a legnagyobb bajnoki küzdelmem és ez nem lesz könnyű meccs. De tudom, hogy képes vagyok változtatni rajta. Az emberek csodálkoznak, hogy mit keresek ezen a helyen. Csak azt akarom megmutatni nekik, hogy padlóra lehet kerülni, de aztán talpra lehet állni. Ha példát tudok nekik mutatni, akkor talán más is meg tudja csinálni. Hiszek magamban, és azt szeretném, hogy mások is higyjenek bennem.”
Matthew Saad Muhammad később már nem igazán volt muszlim.
- „Amikor fiatalabb voltam, belekeveredtem az iszlámba a Muhammad Ali korszak alatt. Ma már elfogadtam Jézus Krisztust uramnak és magváltómnak.”
Ha Saadra azt mondod, hogy egy egyedülállóan hatalmas tehetség volt, akkor nem lehetett valami izgalmas. Ha kissé puritán vagy, akkor mondhatnád, hogy a legtöbb izgalmas harcos, szemmel láthatóan hibás, és ezek a hibák okozzák azt, hogy a küzdelmeik izgalmasak lehetnek. Ezek a hibák pedig megakadályozzák abban, hogy igazán naggyá válhasson, mondhatnád szintén. A fiatal Muhammad Ali például nem volt túl izgalmas. Joe Louis sem. Alit fiatal korában megütni is alig tudták, Louishoz pedig ha annyira közel mentek, hogy tudott ütni, akkor általában ütött, az ellenfél pedig lement és vége volt a küzdelemnek. Ez is egy rész abból, ami Louist naggyá tette.
Saadtól szinte soha nem láthattuk egy az egyben olyan nagy ütést. Ők, Saadhoz képest egyszerűen túl jók voltak. A korai verziójú Matthew Franklin inkább egy ellenütő típusú volt. Aztán veszített Eddie Mustafa Muhammad (Eddie Gregory) ellen, és utána úgy döntött, hogy inkább egy „ütő” stílusú lesz. Nem volt rossz döntés. Brutális verekedései Marvin Johnson, Billy Douglas, Richie Kates és Yaqui Lopez ellen, számtalan rajongót és címmérkőzést hozott a számára.
1979-ben Marvin Johnson ellen kapott lehetőséget a WBC cím elnyerésére, ahol a ragyogó ütéseivel és talán némi szerencsével túlélte Johnsont egy gonosz és véres háborúban. Ezután zsinórban nyolc alkalommal is megvédte koronáját, ami tulajdonképpen eléggé kimerítette. A kihívói gyakran úgy kezdték, hogy az első menetekben gyorsan megszórták őt a csípős kombinációikkal. Saad egy igen lassú kezdő volt, mindenhol vérzett, jabelt, és higgadtan várt a jobbkezes lehetőségre. Végül az erejével és a kitartásával elnyűtte a fickókat, majd kiütötte őket. Többnyire újra és újra ez történt: A Lopez elleni nagyszerű visszavágón, Louis Pergauddal, Vonzell Johnsonnal, Murray Sutherlanddel vagy Jerry „a bika” Martinnal. Na és persze volt néhány vitatott pontozásos győzelme is. Ilyen volt a John Conteh elleni első mérkőzése, ahol, némely megfigyelő szerint a győzelemhez hozzájárult, Conteh kristályüveg álla miatti, néhány kései leütés, aki végül az első címvédésen kihúzta a mérkőzés végéig. Martin is jobbnak tűnt ellene a pontozólapokon, amikor egyetlen jobbkezes megingatta, és utána a leállítást is sokan korainak érezték. Végül a kemény mérkőzések Saadon sem múltak el nyomtalanul. Dwight Muhammad Qawi (akkoriban még Dwight Braxton néven) brutalizálta őt a ’81-es címmérkőzésükön, majd 8 hónappal később a visszavágón ugyanazt tette vele. Saad azokon a meccseken keményen megtört, a világbajnoki cím is elúszott és leszállóágra került. Utána megállította őt Eric Winbush, majd Willie Edwards. Az azt követő években pedig pontozással legyőzte Uriah Grant és Pat Strachan is. Mind a 16 elveszített meccséből 11 a második Qawi elleni vereség után következett be. Saad Muhammad végül három egymást követő vereség után, 1992-ben abbahagyta a bunyót. Ha visszanézünk ebben a „játékban”, akkor láthatjuk, hogy hibákkal együtt is válhat valaki naggyá. Matthew Saad Muhammad nagy bajnok volt. Rocky Marciano volt a történelemből az egyik legtöbb „hibával rendelkező” nehézsúlyú bajnok. És senki nem tagadja a nagyságát, ugyanez a helyzet Saaddal is. Az ő nagysága a kitartásában, az ütéseiben, és a határozottságában volt.
2014 májusában egy Philadelphiai kórházban érte a halál. 59 éves volt.
2020. április 3. - Leibinger Gábor
