×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Jorge Arce életrajz

2009-02-01 00:00:00 /

„Los Mochis-ban születtem Sinaloa-ban. Négyen voltunk gyerekek a családban, mindannyian fiúk. Két bátyám és egy öcsém van, az utóbbi szintén bokszoló. A neve Francisco „Panchito” Arce. Nemrég vettem egy boltot az egyik bátyámnak, ahol édességeket árul. A másik, Milton imádja a baseballt. Játszott néhány évet a profi ligában. Apám farmer volt, kint dolgozott a földeken. Egész évben nagyon keményen gürizett. Vettem neki egy ilyen városnéző turistabuszt, ezzel keresi most a kenyerét. A boksz úgy gondolom édesapámról maradt rám. Amikor fiatal volt ökölvívó akart lenni, de nem tudta véghezvinni terveit. Nagyon szegények voltak, így dolgoznia kellett, és soha nem tudta az álmát beteljesíteni. Én érte akartam bokszoló lenni. Egyszer nagyon csúnya balesetet szenvedett a munkája során, majdnem meghalt. Ekkor döntöttem el, hogy elkezdem komolyan űzni a sportot. Tehát mindent, amit tettem érte volt, beleértve a világbajnoki címeket is. Bajnokságot nyerni különösen fontos volt nekem és neki. Tíz évesen édesanyám nagyon aggódott értem. Úgy vélte valami nincs rendben velem, hiperaktív gyerek voltam. Soha nem álltam le, még csak nem is lassítottam. Elvitt orvoshoz és pszichológushoz, ők azt javasolták, hogy küldjön el sportolni, én pedig a bokszot választottam. Apám baleste után még elszántabban álltam neki az edzésekhez. Az amatőrök között több nemzeti bajnokságot és tornát nyertem, 45 meccsemből 2-t vesztettem el.” – emlékszik vissza Arce a profi karrierje előtti időkre. A nagy dolgok azonban ezután következtek. Lássuk!

Mindössze 16 évesen debütált a hivatásosok között. 1996. január 19.-én Adan Aldama-t ütötte ki az első felvonásban. Következő három összecsapását szintén a kezdő menetben fejezte be, majd ugyanezen év június 21.-én, ötödik találkozóján ő is a padlón végezte (TKO1). Hatodik meccsét döntetlennel zárta négy menetben Gabriel Munoz ellen. 1997. júliusáig további nyolc mérkőzést vívott és nyert meg, melyből mindössze egy alkalommal volt szükség a pontozók munkájára. A hónap 21. napján élete első címmérkőzését vívhatta Lorenzo Trejo-val a tét Mexikó regionális kislégsúlyú bajnoki címe volt, amit egyhangú pontozással nyert meg. November 12.-én Leonardo Gutierrez-zel lépett szorítóba a WBA Fedecentro övéért, melyet szintén 12 etapban hozott. Ám nem sokáig örülhetett frissen szerzett címének, ugyanis december 12.-én Victor Burgos kipontozta őt, és ezzel elhódította trófeáját. Következett az 1998-as év. Február 6.-án Miguel Martinez-t győzte le 12 menetben, április 3.-án ismét előző riválisával hozták össze, ám ekkor már nem volt szükség a bírák munkájára (KO2). Júniusban és októberben két kiütéses sikert aratott, decemberben pedig elérkezett a várva-várt pillanat, világbajnoki címért szálhatott ringbe Juan Domingo Cordoba-val. A negyedik menetben sikerült ugyan leütnie az Argentint, de döntés a bírákra maradt 12 menet után. Sikeréhez kétség sem férhetett, végig dominált a küzdelem során. Ezzel a győzelemmel 19 évesen (!) a WBO kislégsúlyú világbajnoka lett. Első címvédésére 1999. április 17.-én került sor Olaszországban Salvatore Fanni ellen. Az összecsapásnak a Mexikói a kiírt menetszám felénél vetett véget (TKO6).

Július 31.-én a veterán Michael Carbajal állt szemben a „Csirkefogóval”. Jorge kézben tartotta a mérkőzést és sikerült előnyt kovácsolnia, ám a 6. etapban padlóra került. A következő négy menetet is hozta a címvédő, de a 11. stancában a kihívó egy jobbossal lezárta a meccset. (TKO11, a pontozólapokon 98-91-re Arce vezetett.) Természetesen mielőbb szeretett volna újra világbajnoki meccset vívni a Mexikói, de erre várnia kellett. Hét mérkőzést vívott meg (5 KO-TKO) a következő lehetőségig. 2001. október 20.-án a WBC interim címéért küzdhetett meg. Az aktuális bajnok Yo-Sam Choi inaktivitása miatt a ranglista első két helyezettje csaphatott össze az ideiglenes bajnoki státuszért. Jorge ekkor a lista első helyén tanyázott, ellenfele pedig a második pozíciót birtokló Juanito Rubillar lett. Egy izgalmas és látványos csatát hozott össze a két srác. Rubillar a 4. és a 12. menetben is padlóra került, a döntés azonban a pontozókra maradt, ők egyhangúlag Arce-t látták a jobbnak, így másod ízben is trónra ülhetett. 2002. július 6.-án már a „valódi” bajnoktól próbálta elhódítani szép zöld övét. Szöulban a „Csirkefogó” nem bízta a véletlenre a dolgot, már az első etapban padlóra küldte Choi-t. Hihetetlen nyomást gyakorolt a címvédőre, testen többször is megfogta, mire a 6. menetben a mérkőzésvezető leállította a vérengzést (TKO6). Kislégsúlyú címét hét alaklommal védte meg sikeresen, ezek közül egy ment végig. Arce érezte, hogy egyre nehezebben tudja hozni súlyát, így úgy döntött, hogy fellép egy divíziót és ott is megszerzi a világbajnoki státuszt.

2005. március 19.-én a WBC légsúlyú kihívói pozíciójáért csapott össze az ausztrál Hussein Hussein-nel, és óriási meccset vívtak. Arce már a nyitó etapban egy balhoroggal megfogta ellenfelét, akinek sikerült regenerálódnia, a következő három percet el is vitte. Az ötödik stancáig ezután a Mexikói előnyhöz jutott, ám ekkor csúnyán felrepedt a bőr az orrán és a szeme mellett. A hatodik felvonástól beindult a daráló, a két harcos iszonyatos adok-kapokba kezdett és felváltva nyerték az etapokat. Jorge érezte, hogy a sérülése miatt meg vannak számlálva a percei, így megpróbálta megsemmisíteni ausztrál riválisát. A tizedik három percben óriási verést kapott Hussein, mire a mérkőzésvezető leállította a küzdelmet (TKO10). Arce így emlékszik vissza: „Én ismét készen állok a küzdelemre. Ahogy lenni szokott, a Mexikóiak nagyon kemények és soha nem adják fel. Amikor a meccsen az orvos odajött hozzám megnézni a sérülésemet ezt mondtam neki: ’Kérem, ne állítsa le a mérkőzést! Csak még egy menetet engedjen, tudom, hogy ki fogom ütni a srácot.’ És ezt is csináltam, kiütöttem!” 

                        

A WBC trónján ekkor Pongsaklek Wonjongkam ült, aki sérüléssel küszködött, így ideiglenes világbajnoki címért léphetett ringbe Jorge, mégpedig Angel Antonio Priolo-val. 2005. július 30.-án a Kolumbiai mindössze három menetet kapott, egyszerűen nem tudott mit kezdeni Arce agresszív stílusával.

Október 8.-án már címvédőként egy korábbi jó ismerőssel, Hussein Hussein-nel találkozott a szorítóban. Ezúttal nem húzta a meccset sokáig az újdonsült bajnok, a nyitó felvonásban egy jobbegyenestől padlóra került az Ausztrál, majd a második menetben ismét pórul járt, mire az edzője jelezte, hogy feladják az egyenlőtlen küzdelmet. „Úgy gondolom még nagyon benne volt a Márciusi meccsünk. Biztos vagyok benne, mert most nem tudott velem mit kezdeni.” – így értékelt a bajnok a csata után. A szervezet „valódi” uralkodója Wonjongkam kerülte az Arce elleni mérkőzést, időközben Õ is megvédte trónját, de nem volt hajlandó az „ideiglenes” bajnokkal összecsapni. 2005. december 16.-án Adonis Rivas következett. Jorge jó szokásához híven már a meccs elején leütötte kihívóját, aki összeszedte magát és óriási tűzijátékot produkált. Igazi közönségszórakoztató csatát vívott a két harcos. A 10. felvonásban Rivas jobb szeme megsérült és a mérkőzésvezető leállította a küzdelmet, sokak szerint túl korán (TKO10). 6 hét (!) múlva következhetett a visszavágó, és a Bajnok ismét bizonyította hihetetlen erejét. Hat menet alatt szinte tönkre verte a kihívót, aki a hetedik felvonásra már ki sem jött (TKO6).

A meccs után azonban váratlan dolog történt. A nézőtérről a többszörös világbajnok Rosendo Alvarez felment a ringbe és megütötte Arce-t, aki természetesen nem akarta ennyiben hagyni a dolgot, de szétválasztották őket. Lehet, hogy meg is van a következő ellenfél? Igen! 2006. április 8.-án létre jött a derbi. Alvarez azonban nem tudta hozni az előírt súlyhatárt, így a világbajnoki öv nem forgott kockán, ez azonban cseppet sem látszott a mérkőzés iramán. A nyitó etapot a Nicaraguai vitte, Jorge jobb szeménél felrepedt a bőr egy horogtól. A második felvonástól beindult a mexikói henger és kezdte felőrölni Alvarezt. A hatodik menetben eljött a vég a kihívó számára, Arce testen megfogta, majd a mérkőzésvezető kiszámolta a térdelő Veteránt, így sikerült revánsot venni a korábban kapott sérelmekért. „Nem akartam már az első menetben kiütni. Tudtam, hogy egy könnyű meccs lesz. Többször is eltalált, de egyiket sem éreztem meg. Készen állok a nagyobb srácokra! Egy nagy bajnok akarok lenni és nagy Mexikói harcos!” – zárta le a sajtótájékoztatót a „Csirkefogó”.

2006. szeptember 23.-án már nagylégsúlyban debütált a WBC kihívói pozíciójáért Masibulele Makepula ellen. A Dél-Afrikai két menetig egyenrangú ellenfél tudott lenni, de utána őt is bedarálta a Mexikói henger (TKO4). 2007. január 27.-én ismét egy WBC eleminációs mérkőzést vívott Julio David Roque Ler-rel. Óriási show volt Arce bevonulása, aki lóháton közelítette meg a ringet, ám a találkozó nem hozott sok izgalmat. Az Argentin végig kettős fedezékben volt és csak ritkán próbálkozott kontrákkal, így nem alakult ki igazi látványos küzdelem. Jorge nem tudott kiütéses sikert aratni, de pontozással simán hozta a meccset. Ezt nyilatkozta az összecsapás után: „Mit is mondhatok? Mindannyian láttátok mi történt. Úgy gondolom, hogy a meccs legizgalmasabb része a ló volt. Az ellenfelem sajnos nem akart harcolni, a túlélésre játszott. Talán el akarta érni, hogy kibírjon 12 menetet velem.”

2007. április 14.-én jöhetett a WBC világbajnoka Cristian Mijares. A Bajnok leckét adott ökölvívásból Arce számára, aki szinte az összes menetet elbukta. Jorge nem tudott mit kezdeni az okosan küzdő és a ringben nagyon jól mozgó riválisával, szinte egész meccs alatt a levegőt püfölte. Mijares, így pontozással megóvta trónját. A kihívó csak ennyit fűzött hozzá a mérkőzéshez: „Nem keresek kifogásokat, Õ volt a jobb!”
Arce ezután a WBC Latino harmatsúlyú övéért szállt ringbe Tomas Rojas-sal. Jorge nem nagyon boldogult az összecsapás elején magasabb ellenfelével, aki vezetett is a pontozólapokon, ám a hatodik felvonásban testen meg fogta Rojas-t, aki padlóra került, ebből ugyan fel tudott állni, de Arce keményen letámadta, mire a mérkőzésvezető véget vetett a verésnek (TKO6). Ugyanez a cím került terítékre december 1.-én Medgoen Singsurat-al szemben is. A Thai bunyós azzal tette le névjegyét, hogy 1999-ben kiütötte Manny Pacquiao-t. Ez azonban nem az Õ estéje volt, Jorge már az első menetben kiütötte egy testre mért balhoroggal. „Tudtam, hogy a balosom megfoghatja. Sokat dolgoztunk rajta az edzőteremben, tökéletes ütés volt.” – értékelt Arce. Mindenképpen szeretett volna a harmadik súlycsoportban is világbajnoki címet szerezni a Mexikói, így visszatért nagylégsúlyba és kihívói státuszért meccselt 2008. május 17.-én Devid Lookmahanak-al. A Mexikói szokás szerint rengeteg ütést indított, ám ellenfelét is keményfából faragták, aki többször is sikeresen verte keresztbe az előre mozgó Arce-t. 12 szoros menet után a pontozók többségi döntéssel Jorge-t látták jobbnak, így Mijares hivatalos kihívója lett. Cristian azonban másfelé kacsingatott, így a meccs nem jött létre. A WBA ideiglenes trónjáért azonban sikerült összehozni egy mérkőzést Rafael Concepcion ellen (a szervezet szuperbajnoka szintén Mijares volt). 2008. szeptember 15.-én találkozott a két harcos.
A Mexikói harcmodorával azonban nem tudott mit kezdeni Concepcion, a 9. menetben feladták az egyenlőtlen küzdelmet. Ezzel a győzelemmel harmadik divízióban is csúcsra jutott Arce. November elsején egy könnyed meccsen védte meg övét Isidro Garcia-val szemben (TKO4).

2009. február 7.-én egy igazi szupermeccset vívhat a „Csirkefogó”, ahol az ellenfél a három szervezet bajnoki övét birtokló Vic Darchinyan lesz. Ismerve a két harcos agresszív, őszinte stílusát egy igazi közönségszórakoztató összecsapást láthatunk, amely akár versenyben is lehet a 2009-es év meccse címért.

2008. 12. 02. Pyngy


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Sztem Arce-nak most változtatnia kéne kicsit a stílusán.Felelőtlenül nem mehet bele az adok-kapokba,mert Darchinyan minden pontos találata végzetes lehet.Ha képes lenne javítani a védekezésén,akkor a több indított ütésével győzhetne,de sztem valószínűbb,hogy a vére belehajtja majd valami végzetes verekedésbe.

» superman   válasz erre
    2009-02-04 09:44:45

ha le tudja kezelni Darchinyan a 'duracell' nyomulást, szétbombázza Arche-t.
egyébként nagyon bírom az őszinte bunyóját

igazi meka:jobb látványos meccsen kikapni, mint dögunalomban nyerni...

» LacPin   válasz erre
    2009-02-03 20:19:52

Gyerünk Darchinyan!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2009-02-03 19:22:03

Köszi
Go Arce !! Neki szurkolok, de félek, h kikap

» matador   válasz erre
    2009-02-03 16:55:45

Köszönjük Pyngy!
Én is csak ennyit tudok mondani: Go Arce!

» IMiKeT   válasz erre
    2009-02-03 13:51:32

Szép volt Pyngy!
Go Arce!

» grabanc   válasz erre
    2009-02-03 13:28:40

Szimpatikus, de azt hiszem most nem lesz elég.

    2009-02-03 13:03:45

Csatlakozom, tényleg jó volt a cikk.
Igazi pofozógép ez a srác.

» belizar   válasz erre
    2009-02-03 10:04:31

Köszönet a cikkért, Pyngy! Nagyon jó lett, főleg a bevezetés tetszik nagyon, Arce saját szavaival, gondolataival.

    2009-02-03 09:42:28
Ugrás az oldal tetejére