Jack Root - Az első félnehézsúlyú világbajnok

Root a korábbi bajnokok közül az egyik olyan, aki felhalmozta a ringben keresett pénzét, és szerencséje is volt, miután szegre akasztotta a kesztyűket. Ő nem volt egy rettenetes ütő, azonban okosan bokszolt és magasra került ökölország szupermenjei között. Egyszer megkérdezték  Jim Jeffriest, hogy melyik bunyós ellen vívta élete legkeményebb csatáját, ő a Tom Sharkey elleni Coney Island-i ütközetét nevezte a legkeményebbnek.

Root mikor ezt meghallotta, mosolyogva megjegyezte: - „Gondoltam, hogy Tomot fogja megnevezni. Az egy ütközet volt. Nincs szemrehányásom Jeffries-el szemben, hogy Sailor Tom elleni afférját tartja a legkeményebbnek. Neked melyik volt a legkeményebb, kérdezték Roottól. Melyiket találod a karriered legkeményebb mérkőzésének?  - Nekem nem kell találgatnom. - Ebben a kategóriában csak egyetlen van - válaszolta.

- „Az én csatám, Kid Carterrel Brooklynban. Mindig emlékezni fogok rá, ahogy Jeffries is emlékezni fog Tomra, de azt hiszem számos olyan régi motoros van, aki jó okkal emlékszik Carterre. Sokszor feltették nekem ezt a kérdést a legkeményebb küzdelemről, és a kérdezők arra számítottak, hogy Gardnert nevezem meg, feltételezem azért, mert ötször mérkőztünk. George egy kemény hombre volt, ezt nem vehetik el tőle. A második alkalommal mérkőztem Georgedzsal, és kiütött hidegen egy testütéssel a 17. menetben, a tudósító azt hitte, hogy belehaltam annak az ütésnek a hatásaiba. Kis idő múlva helyre jöttem, de utána még az öltözőbe pihentem, mire végül teljesen magamhoz tértem. George nyerte a harmadikat is, szintén kiütéssel. Ekkor nyerte el tőlem a félnehézsúlyú címet, de visszavágtam neki, amikor becsületből elvittem a két utolsó ütközetet. Biztosíthatlak róla, hogy azok mind rettenetes csaták voltak, de semelyik nem volt keménységben egyenrangú a Carter elleni első találkozómmal. Azt a küzdelmet a Mechanics Pavilionban vittük színre, és ez az első mérkőzés volt, amit a jó barátom, Jim Coffroth szervezett. Nem sok olyan csatáról tudok a Nyugati partvidéken, ami keményebb volt, mint az. Carter nekem esett, mihelyst megszólalt a nyitó menetet jelző harang, és állandóan ütéseket dobott minden szögből és minden irányból. Soha nem láttam annyi ütést az utamon. Kid nem volt egy kemény ember, de ahogy az ütéseim találtak, elérték, hogy még vadabbul essen nekem. A 10. menettől egy szigorú repedésem is volt. A homloka zihált, mint egy léggömb az erőteljes jabjeimtől. Miután véget ért a mérkőzés, Billy Roche, aki most itt él Kaliforniába, odajött hozzám és azt mondta nekem, hogy a menetek között, ahogy tapogatta Carter fejét, olyan érzése volt, mint ha el lenne törve a csontja. Billy volt Carter menedzsere. Kidet nem zavarta a büntetés amit kapott, engem sem, de biztosíthatlak, hogy azok az ütések rettenetesen megsebeztek engem. A mérkőzés ahogy folytatódott, Carter szemei majdnem teljesen bezáródtak. Alig látta az ütéseket és sűrűn talált szabálytalan területen. A 17. menetben egy erőteljes öv alatti ütéssel kilopta belőlem az erőt és a padlóra süllyedtem. De Carter már nem látott, folytatta az ütéseket, a bírónak pedig csak egy alternatívája maradt. Hogy diszkvalifikálja őt, mivel akkor is ütött, amikor lenn voltam. A legkeményebb meccsemet a padlón fekve nyertem meg. Sose felejtem el azt a meccset!”

Jack Root, Janos Ruthaly néven született 1876. május 26-án az akkori Osztrák-Magyar Monarchiában, a mai Csehország területén. A szülei innen vándoroltak ki Chicagóba, mikor János 3 éves volt. A Chicago National Athletic Clubban kezdett bokszolni, Jack Root néven 1897-ben lett hivatásos. A menedzsere és mérkőzés szervezője Lou Houseman a Chicago inter Ocean sportszerkesztője volt. Szintén Houseman menedzselte a nagy Tommy Ryant, aki a szárnyai alá vette Rootot és az ökölvívás egy új stílusát tanította neki. Root jó tanítványnak bizonyult és megvert számos jó középsúlyú versenyzőt, köztük Billy Swift, Alex Greggains és Frank Craig. 1900-ban aztán Root megverte mentorát Ryant, igaz, az hivatalosan döntetlen lett, és egy másik jó harcost, Dan Creedont. Bár Root időnként nagyobb emberekkel harcolt és győzött is ellenük, de túl kicsi a volt a nehézsúlyúakhoz, ezért Houseman létrehozta a félnehézsúlyú kategóriát a 175 fontos felső határral, amiért Root és McCoy mérkőzhetett meg első alkalommal.

(Egyes boksztörténészek ugyan találtak néhány említést arra vonatkozólag, hogy az 1899 augusztusában tartott Ausztrál Jim Ryan-Joe Choynski (győzött Choynski 20 menetben) mérkőzést félnehézsúlyú világbajnokságnak hirdették, azonban úgy tűnik, hogy Choynski soha nem állította magáról, hogy ő lenne az első félnehézsúlyú világbajnok.)

Jack Root 1897 novemberében vívta első profi mérkőzését, és aztán az első 42 meccsén nem is talált legyőzőre, bár volt egy hat menetes döntetlenje a középsúlyú világbajnok Tommy Ryan ellen. 1902. augusztus 18-án elszenvedte első vereségét George Gardner ellen kiütéssel a 17. menetben, ami után tévesen azt jelentették távírón, hogy Root a mérkőzés után meghalt.

1903. április 22-én Bat Masterson bíráskodása mellett, Root kipontozta a híres Kid McCoyt 10 menetben, amivel jogot formált az új címre. Hivatalosan ezt tekintik az első félnehézsúlyú világbajnoki címért lefolytatott mérkőzésnek. Az első védéskor elveszítette a bajnokságot 1903. július 4-én az Ontario állambeli Fort Erie-ben, ahol George Gardner kiütötte őt a 12. menetben. Korábban volt már két meccse Gardnerrel (egyiket diszkvalifikálással nyerte Root, a másikat a 17. menetben Gardner TKO-val) és nem sokkal később újabb hadjáratba kezdett az ír ellen. Mielőtt Jack megkapta a visszavágás lehetőségét, Gardner elvesztette a címét Bob Fitzsimmons ellen. Gardner úgy egyezett bele, hogy újra találkozzon Roottal, hogy nem egy, hanem két hatmenetes mérkőzést vívnak Chicagóban, 1904 februárjában és májusban. Az első döntetlen lett, de a másodikat Root nyerte pontozással, ahol Gardner többször is megjárta a padlót. Utálták egymást.

Root kipontozta a kemény „Fireman” Jim Flynnt, és a győzelemmel kiérdemelt egy nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést, mivel nem sokkal korábban Jim Jeffries visszavonulásával az gazdátlanná vált. Az a Marvin Hart volt az ellenfele, akit Jack három évvel korábban már legyőzött hat menetben. Most nem sikerült, mert 1905. július 3-án a Nevadai Renoban, Jeffries bíráskodása mellett, Hart kiütötte a 12. menetben. Miután megnyert még egy 10 menetes mérkőzést, 1906 elején visszavonult.

1907-ben 2000 dollárért megvásárolta a Chicagói Érme Múzeumot, majd olyan sikeres lett, hogy kabarékat és filmszínházakat szerzett. Az első világháborúban hadnagyként szolgált az Egyesült Államok hadseregében, később Los Angelesbe költözött. Itt, elnöke lett a híres Olimpiai Auditoriumnak. Pénzét ingatlanokba fektette és milliomos lett. 1963-ban halt meg.

Bokszolói rekordja 43 győzelem (28 KO) 3 vereség és 3 döntetlen és volt két eredmény nélküli mérkőzése is. 2011-ben beválasztották a nemzetközi Boxing Hall of Fame-be.