×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Ike Ibeabuchi életrajz

2013-08-20 16:43:35 /
Ikemefula Charles Ibeabuchi 1973. február 2-án született a Nigériában lévő Isuochi városában egy négy gyermekes család második gyermekeként. Ike nagyon mozgékony gyermek volt, és ekkoriban még szinte minden sport érdekelte, leginkább a birkózás és a labdarúgás. Eleinte futballista szeretett volna lenni, mert a környékükön lakott egy híres labdarúgó, de ez az álláspontja megváltozott, amikor édesanyja megszerezte az ápolónői képesítést. A kis Ike innentől kezdve orvos szeretett volna lenni, hogy a későbbiekben együtt dolgozhasson édesanyjával. Erre elég eszes diákként minden esélye meg is volt, és a jegyei sem voltak rosszak. Az általános iskola elvégzését követően az Owerri-i Emmanuel középiskolában folytatta tanulmányait, hogy beteljesítse vágyát az orvosi területen.

A tanulás itt is nagyon jól ment neki, de 1989-ben hirtelen úgy döntött, „szakmát” vált, és átment a Védelmi Akadémiára, ahol villamosságtant szeretett volna tanulni. Itt hiába felelt meg a szigorú feltételeknek, szerencsétlenségére nem választották ki, így befejezte tanulmányait.

Ibeabuchi az ökölvívás színpadán

Ibeabuchi 1990-ben a nagybácsikájával éppen egy ökölvívó-mérkőzést nézett, ahol Mike Tyson próbálta megvédeni világbajnoki címét James Buster Douglasszel szemben. Mint az bizonyára ismert az ökölvívás szerelmesei számára, Douglas a 10. menetben véghezvitte a lehetetlent, és kiütötte Iron Mike-ot. Ezt a mérkőzést látva Ike a következőt mondta nagybácsikájának: „Ha neki sikerült megvernie Tysont, akkor bárki világbajnok lehet”.
Rá két napra, 1990. február 13-án éppen kocsival utazott Ike és nagybácsikája, amikor a nagybácsi megjegyezte neki: „Bizony, ha én fiatalabb lennék, ökölvívó lennék…”.

Ike hazájában hatalmas volt a szegényég, és az iskolázott embereket sem tudták sok helyen alkalmazni, így a Tyson–Douglas mérkőzésen felbuzdulva elkezdett bokszolni 1990 februárjában. Ike amatőrként már az elején nyert kisebb tornákat, de ekkor még senki sem hitte, hogy világszám lesz belőle. Ibeabuchi Nigériában több országos bajnokságot nyert, és nemzetközi tornán  is győzött, többek között Kínában, ahol ő volt az egyedüli nigériai résztvevő. Ike 1993-ig négy alkalommal képviselte Nigériát, miközben már nemcsak egy országos bajnok volt, hanem olimpiai éremreménység is. Kétszer is legyőzte honfitársát, Duncan Dokiwarit, aki később bronzérmes lett az 1996-os olimpiai játékokon. Ebből az egyik győzelme kiütéses volt!
Ike édesanyja ekkor már három éve Dallasban dolgozott ápolónőként, így emigrált hozzá az Államokba, és felhagyott az amatőr ökölvívással.

Édesanyja barátjának köszönhetően Ike megismerhette az egykori váltósúlyú világbajnokot, Curtis Cokes-t, aki ekkoriban már fiatal tehetségek edzésével foglalkozott. Cokes megnézte edzés közben Ibeabuchit, majd magával vitte a House of Champions nevű terembe, ahol olyan ex-bajnokok edzettek, mint Quincey Taylor és Troy Dorsey. Cokes nem kért pénzt Ike edzéseiért, mert úgy gondolta, hogy egy igazi nehézsúlyú tehetségre bukkant. Az edző valósággal szárnyai alá vette a nigériai tehetséget, és elsőként segített neki elintézni, hogy kiterjesszék Ike látogató vízumát. A bölcs mester továbbá azt javasolta fiatal tanítványának, hogy még egy esztendőt maradjanak az amatőrök táborában. A tanácsot Ike megfogadta, és minden valószínűséggel nem bánta meg, hisz megnyerte a dallasi és texasi Aranykesztyű-bajnokságot.

1994. október 13-án debütált a profik táborában Ismael Garcia 2. menetes kiütésével. A mérkőzést követően megkapta a „The President”, azaz „Az elnök” becenevet.
”Profi debütálásomkor valaki feljött az öltözőmbe és azt mondta: - Ike, "Az elnök"-nek neveznek téged.” – mesélte Ibeabuchi.
1996 novemberéig tíz mérkőzést vívott meg sikerrel, leginkább harmadvonalas ellenfelekkel szemben, és ezekből kilencszer kiütéssel győzött!
1996 novemberében aztán következett egy tapasztalt, ámde még mindig csak a másodvonalba tartozó ökölvívó, Anthony Wade (22-4) személyében, akit Ike egyhangú pontozással győzött le nyolc menetben.  Három győztes mérkőzést követően 1997-ben megkapta a „nagy lehetőséget”!

1997. június 7-én a kaliforniai Arco Arénában megmérkőzhetett a WBC Interkontinentális övéért a félelmetes David Tua (27-0) ellen. Ekkoriban mindketten az ökölvívás egyik legnagyobb tehetségei voltak, és sokan bennük látták a következő világbajnokot, így mindenki rendkívül kíváncsi volt, mit mutat egymás ellen a két veretlen nagyütő.
”1993 óta voltam együtt Ike-kal, és soha nem láttam embert nála keményebben dolgozni a teremben. Hét  napból hatot a tornaterembe töltött, néha úgy kellett hazazavarnom a teremből, hogy ne gyengítse le a testét. Korábban kissé esetlen volt, iskolázottabbá kellett őt tenni. Sok harcos ennek ellenállna, de ő soha nem tett ilyet. Az elméje olyan volt, mint a szivacs, amikor a boksz következett. Kirk Johnsonnal (a későbbi világbajnoki kihívóval) bokszoltattam, és Kirk ki akarta készíteni. De Ike másnap visszament a terembe, tapasztalatlan volt, de ő készítette ki Johnsont. Egyre jobb és jobb lett. Bárki, aki alábecsüli őt, bolond.” – mondta Curtis Cokes.

A ringben Ibeabuchi és Tua a nehézsúly egyik legemlékezetesebb mérkőzését produkálták. Ugyan egyikőjük sem került padlóra, de hatalmas adok-kapok csatát vívtak egymással, és 12 meneten keresztül képesek voltak tartani ugyanazt a magas színvonalat. 12 menetben elképesztő statisztikát produkáltak, hisz nem kevesebb, mint 1730 ütést osztottak ki egymásnak, amivel megelőzték Ali és Frazier 1591 ütését. Végül egyhangú pontozással Ike Ibeabuchi nyerte a rendkívül szoros összecsapást – véleményem szerint teljesen jogosan.
Ibeabuchi ezzel a győzelemmel hirtelen felkerült a világ 10 legjobb ökölvívója közé, és kilátásba került számára egy esetleges világbajnoki mérkőzés is.

                  

A mérkőzést követően Ike iszonyatos fejfájásokra panaszkodott és nagyon rosszul érezte magát, ezért elvitték egy MRI vizsgálatra, ahol mindent rendben találtak nála, és hazaengedték. Normál esetben ilyenkor következne egy hosszabb pihenő, majd az út a világbajnoki mérkőzéshez, de Ibeabuchi teljesen megváltozott a Tua-mérkőzést követően. Talán mégsem volt olyan pontos az az MRI vizsgálat, és túl sok ütést kapott azon a júniusi éjszakán.
Két hónappal a Tua elleni győzelem után Ike-ot letartoztatták Texasban, miután elrabolta az ex-barátnője fiát és megsebesítette, amikor 65 mérföldes sebességgel az autópályán egy oszlopnak hajtott, amitől a fiú maradandó sérülést, medence-, boka- és állkapocstörést szenvedett (a fiú soha többé nem lesz képes járni). A fiú anyja pénzügyi kompenzációért cserébe ejtette a vádat, de Ibeabuchi így is több mint 2 hónapot a börtönben kellett, hogy töltsön. Még nagyobb bajba keverte magát, mikor elhagyta Texas államot, megszegve a feltételes szabadlábra helyezést, hogy pszichiátriai tanácsadást keressen Phoenixben. Az volt a mentség Ike táborából, hogy nehézségekbe ütközött az amerikai élethez való alkalmazkodása, valamint a sikeres profi karrierje és a komor személye közötti ellentét miatt lehetséges, hogy mániás depresszióban szenved.

Több mint egy év kihagyást követően tért vissza a szorítóba 1998. július 9-én a Louisianában lévő Grand Casino Avoyelles-ben Tim Ray ellen. Itt ismételten észlelni lehetett, hogy Tua talán túl sok balhoroggal találta el egy évvel korábban, ugyanis Ike a mérkőzést megelőző napon megtagadta a hivatalos mérlegelést, mondván, neki nem kell mérlegelnie, mert tudják, hogy ő kicsoda. A mérlegelés nélkül Ike-nak nem engedték volna meg, hogy ringbe lépjen, ezért McGregor edző (aki Cokest távollétében helyettesítette) kétségbeesett tervet eszelt ki. A szállodai előcsarnokból felhívta Ike szobáját, álcázta a hangját és kérte, hogy beszélhessen az elnökkel. Ike, aki nagyon rajongott a becenevéért, figyelmesen hallgatta, ahogy McGregor azt mondta neki, hogy információja van a számára, de túl veszélyes lenne telefonon megvitatni. McGregor megkérte Ike-ot, hogy találkozzon vele az előcsarnokban 5 percen belül, de ne az elnökként jöjjön, hanem Ike-ként, a bokszolónak álcázza magát. Amikor Ike lejött, végül sikerült a mérleghez csábítani és meggyőzték, hogy álljon rá. Másnap Ike már az 1. menetben kivégezte ellenfelét, tovább hízlalva rekordját.

Ike ezt követően is rendkívül furcsán viselkedett, történt például, hogy elment fodrászhoz, majd mikor kész volt a haja, elégedetten felállt, és egy szó nélkül távozott. A Tim Ray elleni győzelmet követően két hónappal szállt ringbe Everton Davis ellen, de ekkor sem ment minden zökkenőmentesen az összecsapást illetően. A mérkőzést megelőzően Ike kapott 3000 dollárt, és elment vásárolni. Körülbelül 20 percet töltött a boltban, és 200 dollár értékben választott magának dolgokat, amiket félrerakatott. A kasszához ment menedzserével, majd mikor mondták az árat, egy kis csönd után megkérdezte menedzserét: „Itt a hitelkártyád?”, és miután nemleges választ kapott, szó nélkül kisétált a boltból…
Végül a szorítóban nem mutatkozott meg az, hogy egy ideje már furcsán viselkedik a magánéletében, és a 9. menetben megnyerte az összecsapást.
Ekkoriban Holyfield és Lewis után már Ibeabuchi következett a ranglistán. Nyílt kihívást intézett a világbajnokok ellen, de süket fülekre talált. Ekkoriban már úgy beszéltek róla, mint az új Listonról és Tysonról. Ajánlatot kapott, hogy az HBO képernyőjén megmérkőzzön egy szintén veretlen reménység, Michael Grant ellen. Mivel Ike hajlott a mérkőzésre, így megszerveztek egy New York-i ebédet a promóterrel Cedric Kushnerrel. Az ebéd újabb bizonyíték volt arra, hogy Ibeabuchi szellemileg nincs jól. Eleinte teljesen normálisan beszélgettek és ettek, majd Ike felkapott egy szeletelő kést, belevágta az asztalba és azt kiabálta: ”Tudják! Tudják! Az övek az enyémek! Miért nem adják nekem vissza?”
Az asztalnál ülők nem értették, miről beszél, és a Grant elleni ígéretes mérkőzés is ugrott.

Ezt követően nem sokkal bejelentették, hogy Ike következő ellenfele a veretlen tehetség, Chris Byrd (26-0) lesz. Ike a felkészülés során Ezra Sellersszel sparringolt, amikor Sellers egyik ütésétől Ike szemhéja fölött egy repedés keletkezett. A sparringot természetesen leállították. Sellers később a jegyűrűjével a kezén, elment Ike mellett, az felbőszült, mert azt gondolta, hogy a sparring alatt is rajta volt a gyűrű, ami a repedést okozta, majd rátámadt Sellersre és edzőjére, J. Wilsonra, aki bandázsolta Sellers kezeit. Végül Sellersen sebészeti beavatkozást kellett elvégezni, mert a térdén ínszalagsérülést szenvedett a dulakodásban.
A Byrd elleni mérkőzést megelőzően még egy incidens történt, ami talán megkérdőjelezhetetlenül jellemezte Ike szellemi állapotát. Ibeabuchinak Phoenixből Seattlebe kellett repülni a mérkőzés miatt, de nem volt hajlandó felszállni a gépre, mondván, azon démonok vannak. A másodedzőnek fel kellett hívnia az éppen edzőtáborban lévő Cokest, hogy jöjjön oda és vegye rá Ike-ot, hogy szálljon fel a gépre. Ike végül egy későbbi járatra szállt fel, mert azon már nem voltak démonok…

A nem mindennapi előzményeket követően 1999. március 20-án megmérkőzhetett Chris Byrd ellen, és nem akármilyen teljesítménnyel az 5. menetben valósággal felmosta a padlót Byrddel, így szinte már biztosította magának a világbajnoki címmérkőzést.

                 

A mérkőzést követően promótere telefonon kereste őt, mire Ike azt kérte tőle, hogy azonnal találkozzanak. Ibeabuchi a találkozó alkalmával megfogta menedzsere nyakát, és azt állította, hogy az nyomoz utána, valamint számonkérte tőle, hogy honnan tudja a telefonszámát…
Ezt követően június 12-én rendzavarást okozott a dallasi nemzetközi repülőtéren, amikor ellenállt a letartóztatásnak. A repülőtéri biztonsági szolgálat jelentése szerint arra a járatra, amelyre Ike jegye szólt, több jegyet adtak el, mint ahány hely volt rajta. A bokszolónak nem engedték a beszállást a túlfoglalt repülőbe, majd megkérték, hogy fáradjon a jegypulthoz, ahol visszatérítik neki a jegy árát. Ike úgy döntött, hogy felszáll a gépre, de hogy ezt megakadályozzák, le kell őt állítani. Ike megindult, utasokat lökdösött félre, amikor az egyik tisztviselő felszólította, hogy rendzavarásért letartóztatja. Megparancsolták neki, hogy tegye a kezeit a háta mögé, de a nagydarab férfi ellenállt. Ekkor újabb biztonsági emberek érkeztek. Amikor Ike-ot megfenyegették, hogy gázsprayjel lefújják, azt válaszolta, hogy le kell lőniük ahhoz, hogy megállítsák. Egy másik biztonsági emberre rászólt, hogy tűnjön el az útjából, aki ekkor az arcába permetezett a borssprayből. A tántorgó Ike az egyik kezével a szemét dörzsölte, majd folytatta útját, mikor újból lefújták, a földre teperték és megbilincselték. Ráadásul mikor bedobták a rendőrautóba, hogy elvigyék, a jelentés szerint kirúgta a jármű szélvédőjét.
Ekkor ezt még megúszta, de nem sokkal később végleg megpecsételődött a sorsa!

1999 júliusában Las Vegasba repült (ezúttal démonok nélkül), hogy Don Kinggel tárgyalhasson. Megállt a Mirage szállóban, és hívott egy helyi hostess ügynökséget, hogy küldjenek hozzá egy lányt. Ike állítólag csak annyit kért a lánytól, hogy strippeljen neki, és semmi egyéb nem történt. A lány ragaszkodott hozzá, hogy a bokszoló előre fizessen, de Ike-nál csak csekk volt, amit a lány nem fogadhatott el. Ez állítólag felbőszítette a bokszolót, és megerőszakolta a lányt. A rendőrök hajnalban érkeztek meg a szállodába, és felszólították a bokszolót, hogy adja meg magát, de ő kijelentette, hogy a rendőrök a saját biztonságuk érdekében távozzanak a helyszínről, és bezárkózott a fürdőszobába. A rendőröknek gázsprayt kellett bepermetezniük az ajtó alatt, és csak így tudták letartóztatni.

Ibeabuchit, miután elítélték nemi erőszakért és az egyéb cselekményeiért, a nevadai Lovelock Correctional Centerben megkezdte az 5 és 30 év közötti büntetés letöltését. Ike lett a 71979-es számú őrizetes. 2002 elején, mikor bevonult a tárgyalóterembe, nem is emlékeztetett régi önmagára, elhízott volt és kövér. Hosszú hajat és szakállt növesztett, súlya több volt, mint 130 kiló.

Ibeabuchi több alkalommal is kérelmezte, hogy helyezzék feltételes szabadlábra pályafutása folytatásának érdekében, de minden alkalommal (2001, 2004, 2007, 2009, 2012 és 2013) elutasították. Jelenleg 14 éve van börtönben és a 40. életévében jár. Talán most lenne az utolsó esélye, hogy szabadlábra helyezzék, és még visszatérhessen a kötelek közé, de természetesen a kérdés ott lebeg, milyen formában lenne 14 év kihagyás után? Tudna maradandót alkotni még? Nem valószínű…
2014-ben újabb meghallgatáson vesz részt.
Bebörtönzése óta lediplomázott és rengeteget tanul. Elmondása szerint szeretne még visszatérni, és mindennap edz, de gondol a magánéletére is, tanult ember szeretne lenni.
Legutóbb 2006-ban készítettek vele interjút, ahol mindent megtudhatunk a börtönben töltött napjairól:

https://www.profiboksz.hu/interjuk/ike-ibeabuchi-interju/

Mérlege: 20 mérkőzés / 20 győzelem (15KO)

Ibeabuchinak lehet írni e-mailt és levelet is. Elérhetőségek:

E-mail: Ike@Ikeibeabuchi.org, Ike@Ikeibeabuchi.com

Mailing Address:
Ikemefula C. Ibeabuchi 71979
NSP/ PO BOX 607
Carson City, Nevada 89702-0607
United States of America

A cikkem megírásához köszönet (forrásként)
Leibinger Gábornak és a boxrec.com-nak.

2013. augusztus 20. – Füzi Krisztián (foreman99)

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Szerintem meg Ike nyert, nagyon sok uteset benyelte Tua vagy szimplan fejjel vedte le.Ike-Byrd is nagyon jo kis meccs,Byrd ott mozog par centire Ike okleitol mint egy monguz es halalos nyogalommal hajolgat a bombak elol. Aztan egyszer csak utolerte a vegzet...

» TITANIUM   válasz erre
    2013-08-24 13:30:11

Szerintem Tua 115-113-ra nyert Ike ellen (ha jól emlékszem Lederman is a szamoait hozta ki győztesnek). Sajnos valami nagyon tönkre ment akkor Ike-ban, talán ha rögtön a meccs után alaposan megvizsgálják el lehetett volna kerülni a bekattanását.

    2013-08-24 09:33:19

Erdekes cikk, valoszinuleg a nehezsuly tortenelmenek egyik legnagyobb "elveszett" tehetsegerol, gratulalok!

» bpjotruska   válasz erre
    2013-08-23 18:25:39

Ibeabuchiért nagy kár, de a cikk remek, még sok ilyet :)

    2013-08-22 22:52:42

@Perkins: Köszönöm szépen azért örülök hogy ennyi embernek tetszik a cikk :) A pici hibákra meg majd megpróbálok jobban oda figyelni a jövőben.

» foreman99   válasz erre
    2013-08-22 14:11:00

Koszonom a cikket, jo volt elolvasni. Szerintem a Tua meccs tett oda neki vagy mas szavakkal Tua sajnos hulyere verte, mert elotte nem nagyon voltak hasonlo mutatvanyai.

    2013-08-22 08:51:24

Nekem tetszik a cikk, es letojom a pici bakikat.

» Pisti801227   válasz erre
    2013-08-21 22:13:49

@Einfug: OFF
Azért -nem csupán sziporka védelmében megjegyezve- lényegi különbség van félreütés és valós nyelvtani, nyelvhelyességi hiba között.
Éljen a nyelvművelés és a profi boksz, két kedves része az élet(em)nek... :)

ON
Ibeabuchi természetesen már sosem lesz profi bokszoló. Örök rejtély és vitatéma marad, mit érhetett volna el pályafutása során ép pszichikummal, a börtönévek nélkül.

    2013-08-21 21:45:23

@sziporka: "tendesen" ez milyen szó? Vagy én nem értek jól magyarul?

» Einfug   válasz erre
    2013-08-21 21:12:11

Köszönjük a cikket!
Természetesen a nyelvi megformáltság is fontos, korrektúra kész. :)

    2013-08-21 20:44:59

@foreman99: Ne is törődj a "nyelvészekkel"! Akit tényleg érdekel a cikk, az a tartalommal foglalkozik.
Asz pedig semmijjen kivánnivallót nem haty maga útánn! :)

» Perkins   válasz erre
    2013-08-21 19:29:38

Köszönöm szépen a visszajelzéseket. Nagyon örülök, ha tetszett nektek! Hibák sajnos akadnak benne az igazság, hogy hajnalok hajnalán írtam és néha félre gépeltem :(

» foreman99   válasz erre
    2013-08-21 19:18:30

Jó írás, érdekes cikk de sajnos a rengeteg helyesírási hiba lehúzza az összképet.

» marquez   válasz erre
    2013-08-21 18:56:49

@sziporka: Szerintem mindnyájan észrevettük a "hibákat", de -mivel mi nem szerettünk volna "sziporkázni", így- ezeket nem tettük szóvá. :)

Köszönjük szépen, nagyon jó a cikk!

» Perkins   válasz erre
    2013-08-21 16:37:41

Nagyon örülök ennek a cikknek, köszönet érte! Ike meccseit néha most is előveszem nézegetni, sajnálatos, hogy így végezte...

    2013-08-21 12:16:56

remélem hamarosan kiengedik, aztán mehet a Mansour meccs:)

» Hamed1.0   válasz erre
    2013-08-21 10:23:11

Kár ezért az emberért, nagy ígéret volt!
Bár az is lehet, hogyha nem lettek volna mentális problémái, akkor soha nem lett volna olyan agresszív és kemény, amiről híres lett.

» ogreface   válasz erre
    2013-08-20 19:37:14

Jó cikk! Kár hogy Ike megőrült...

» Shaham   válasz erre
    2013-08-20 18:03:46

Nagyon informatív és érdekes cikk, de nem ártott volna tendesen lektorálni, mert nagyon sok helyesírási és mondattani hibát tartalmaz.

» sziporka   válasz erre
    2013-08-20 17:58:14

A Tua elleni meccs a kedvenc boxmeccsem, mar vagy 20x lattam. Szegeny Ike kar erte.

» moRtiZ   válasz erre
    2013-08-20 17:54:22

Igen, remek cikk. És a bunyós is remek volt, de sajnos az esze nem volt a helyén, és mást sajnos nem tudok mondani, csak azt hogy megérdemelte a börtönt.
Nagyon súlyos beütései voltak.

    2013-08-20 17:38:48

Kedves Krisztián,

Remek cikk! Gratulálok. :-)

    2013-08-20 17:24:54
Ugrás az oldal tetejére