A kisebb sikerekkel és nagyobb kudarcokkal vegyes évek
1961-ben kezdi újra összeszedni magát, de már képtelen légsúlyban mérlegelni. Ez nem túlságosan nagy gond, hiszen az életkor előre haladtával ez természetes jelenség, és mint az rövidesen bebizonyosodik, harmatsúlyban is tudja hozni „önmagát”. Miután újra formába lendült, már 54 kg-ban számítottak rá a válogatottban. Országos bajnoki cím, megbízható, kiegyensúlyozott teljesítmény. Biztosnak látszó európa- bajnoki kiküldetés.
Ezen az EB-n nem túl sok babér terem a magyaroknak. Béka is kieseik a 8 között. Az olasz Zamparinitől szenved 3:2 arányú pontozásos vereséget. Abban a harcmodorban, ahogy Török bokszolt, különösen a szoros küzdelmek esetén benne volt, hogy „elnézik” a bírák. Láttuk már azt is, hogy szerencsére Török javára is ítéltek meg már máskor ilyen véleményes meccseket. Olimpiai bajnokunk kiesése mindenképpen fájó pont volt. A végső győzelmet a nagy rivális Szivkó szerzi meg, aki, mint látható szintén „ugrott” egy súlycsoportot.
Egy kisiklás még nem a világ, meg alapjában véve jól mozgott Béka 54 kg-ban is. A feladat ismert, jól kell szerepelni a hazai versenyeken, rászolgálni a válogatottságra, aztán majd jöhetnek az újabb igazi nagy kihívások. Lesz még EB ’63-ban is, meg Olimpia ’64-ben. Lényegében minden a legnagyobb rendben volt, leszámítva a „harmatos” EB szereplést.
A sors keze azonban váratlanul jól összekeverte a szépen kiosztott kártyalapokat…
Hamarosan közbejött egy fegyelmi vétség, ami nem az első és nem is az utolsó hasonló ügy volt Béka életében. Addig is köztudott volt róla, hogy nem ellensége az italnak, továbbá az is, hogy ittasan, vagy józanul, de bizony nagyon forrófejű tudott lenni. Vélt, vagy valós sérelmekért azonnal begorombult, és bár kis termetű volt, de azt meghazudtoló erővel ütött, ráadásul pontosan, s ezért ezekből az esetekből rendszerint komoly problémái származtak. Állítólag ekkor is belekötöttek, és amikor már sehogyan sem tudott kitérni a privát bunyó elől, akkor már nem hagyta magát. Évvégéig szóló eltiltás lett a vége. Hozzátehetnénk, hogy a helyzet konkrét ismerete nélkül ugyan nem szabad ítélkeznünk, de Békának annyi hasonló botrányos esete volt, hogy pusztán statisztikai alapon is kijelenthetjük, hogy sajnos általában nem ok nélkül kapott büntetéseket.
Nemzeti érdekből aztán már hamarabb megkegyelmeztek Békának, mert december 10-én a Lengyel válogatottat fogadtuk Budapesten. Többek között Török is megtette a magáét, meg pl. Kajdi is, de ez is kevésnek bizonyult, mert 12:8 arányban vereséget szenvedtünk.
Következett aztán 1962, egy látszólag nyugalmasabb év, válogatott meccsekkel, hazai küzdelmekkel. Török meglehetősen jó formában van, meggyőzően öklözik, de most is vannak fanyalgó szakírók, akiknek nem tetszik, amit a ringben produkál. Országos bajnok lett megint harmatsúlyban, a döntőben a honvédos Jaczkót veri. Ebben az évben még mérkőzések várnának rá a válogatottban, de egy edzésen kézcsonttörést szenved, ezzel lényegében számára vége az 1962-es évnek.
Éppen csak lekerül a gipsz a kezéről, amikor újabb botrányos eset történik meg vele. Ismét egy utólag már kibogozhatatlan ügy, amelyben szerepet kapott a túlzott mértékű italfogyasztás, meg valami verekedés, amiben talán egy rendőr volt a sértett. Lehet, hogy ok nélkül, de elég nagy visszhangja lett a dolognak. Ha nem egy olimpiai bajnokról van szó, akkor talán még elzárás is lett volna belőle. Szerencsére azért felmentették, de ezek az afférok nem használtak a hírnevének. Az MTK-ban is más szemmel néztek már rá, mint korábban. Közben olyan mértékben megváltozott az élet az MTK-nál, hogy Török Gyula, olimpiai bajnok, átigazolt a Tatabányai Bányászhoz. Az általános hangulatot jellemzi, hogy többen is követték. Hogy milyen indulatok feszülhettek ennek a megértéséhez néhány adalék. A bányász akkor NB II.-es volt, ami két osztály (!) visszalépést jelentett a legjobbak számára, mert létezett NB IB is. Az MTK pedig nem adta ki könnyen Békát és a többieket, mert sikerült elérnie az Országos Szövetségnél, hogy egy éves eltiltást kapjanak a volt MTK-sok. Így aztán Töröknek kimaradt a 63-as EB, és csak 63 őszén léphetett újra szorítóba a másodosztályú CSB-n.
Ezek az ökölvívók, Török Gyulával az élen, egészen más dimenzióban bokszoltak, mint a másodosztályú ellenfeleik, és mondhatni természetszerűleg egy osztállyal fentebb léphettek a következő évre. Fegyelmezett és kitartó munkával Török vissza is került a válogatottba. Olyasmi történt Békával, ami előtte még soha, igaz mindez legfőbbképp a trénereinek a hibája: túledzette magát. Át kellett dolgozni az edzéstervét, mert különben idény közben teljesen kipukkadt volna. Így is megtörtént, hogy a bolgár Micev, aki ettől függetlenül is a mumusa volt, megint elverte. Mindenki vigasztalta, hogy messze még az olimpia, addig még minden rendben lesz, visszanyeri robbanékonyságát, és helyre kerül az állóképessége is.
Közben már 1964-et írunk, és a Békához hasonló, lazább fazonok is kezdik átérezni a feladat súlyát. Török pedig olimpiai bajnokként nem is tűzhetett ki más célt magának, mint a címvédést.
A bukás fokozatai
Ha valaki magyar bajnok, az még nem minősíthető bukásnak, sőt kimondottan jó eredménynek számít. Ha másképpen értelmezzük, akkor ez Török számára egy kötelezően letudható feladat, amit kötelességszerűen végrehajt. Három KO győzelem a riválisok felett. Biztos olimpiai kiküldetés. Addig még néhány válogatott meccs, melyeken mindig jól megy a bunyó.
Az olimpiai csapat tagjai Papp Tibor, aki a sérült Baranyai helyére került, Török Gyula, Kajdi János, Tóth István és Sebők II László. Nem rossz kis csapat, de a legnagyobb várakozásoktól sajnos messze elmarad. Itt nem is foglalkozom a csapat többi tagjával, csak Béka szereplésére koncentrálunk.
Az első rémület sorsoláskor éri őket. Az első, és lehet, hogy egyúttal az utolsó ellenfél, Róma bajnoka, a szovjet Grigorjev. Török azzal vigasztalja a többieket, hogy ő Róma óta sokat erősödött, Grigorjev meg maradt a régi súlycsoportjában. Énekes viszont úgy tűnik filozofikusabb alkat volt Békánál, mert feltette a nagy kérdést. Most már csak azt kellene tudnunk, hogy Grigorjev már esetleg Rómában is erősebb volt-e mint te most?
A kérdésre végül sohasem kaptuk meg a pontos választ, mert a mérkőzés előre nem láthatóan alakult és borzalmasan végződött. Igazi presztizs csata, két világsztár között. A meccsen történteknek sokféle olvasata képzelhető el, ebből én kettő, igen ellentéteset idéznék.
I. Korabeli magyar sajtó. (megjegyzés: 1. A magyar sportújságíró nem lehetett elfogult Grigorjev irányába. 2. A cikk értelmét meg nem változtatva, saját szavaimmal írom le. )
„Az első menet szoros küzdelmet hozott, a bunyósok mindent bevetettek, ami a boksz eszköztárában megengedett. Rengeteg ütés, de nem lehet tudni, hogy kinél lehet az előny. A második menet az elsőhöz hasonló ütészáporral indul és folytatódik. A menet közepén közelharcba bocsátkoztak, amikor váratlanul megsérül Török. Homlokát elönti a vér, a szorító sarokba tántorog. A mérkőzésvezető megállítja a küzdelmet, konzultál a pontozókkal, akik nem láttak semmi szabálytalanságot. A bíró lelépteti Békát. Győz Grigorjev. A bíró döntését mindenki fegyelmezetten tudomásul vette.”
2. Török Gyula visszaemlékezése a mérkőzésre. (megjegyzés: Rövidített változat- Török szempontjából nézve.)
„Első menet. … Grigorjev célt tévesztett ütése után egy jobbhorog a testre egy balhorog a fejre. Elesett, de ötnél felállt, nyolcra alapállást vett fel. … Eddig inkább ellentámadásaim voltak, de most átvettem a kezdeményezést. Újra megsoroztam, ekkor fogni próbált. Egy balcsapottól lefeküdt, nyolcat számoltak rá. Határozottan rossz állapotban volt. Úgy jött felém, mint a vakember. A gong megmentette. A szünetben a mester megdicsér: Jól van fiú, csak így tovább! Megkérdeztem tőle: Lehet, hogy feladják? Válasz: Egy olimpiai bajnok nem tehet ilyet, inkább meghal.
Második menet. … Bal kézzel eltalál, de nem vészes. Beugrok, egy rövid, szűk felütés. Érzem, hogy megvan. Földre huppan, majd feláll. Tátott szájjal liheg… Újra ütök… Éles fájdalmat érzek a homlokomon. Megharapott…Sírni tudnék, a bíró sérülés miatt leléptetett.
Csurom vér az arcom…Megkérdezem Énekest: Mester, én úgy tudtam, hogy nem szabad harapni..
Énekes: Nem volt szándékos. Roggyant volt és rád zuhant. Kinyílt a szája… Nem tehetünk semmit Béka! Ezzel a sérüléssel úgysem tudnál holnapután verekedni.
Mire én: Ilyen formában ő sem sokáig marad az olimpián, én is lecsaptam volna, mint paraszt a nyulat.”
Az utóbbi állítások tényszerűségéhez kétség sem férhet. Török sérülése olyan súlyos volt, hogy ha bírói döntéssel ő jut tovább, akkor a következő fordulóban valaki (az olasz Zurlo) ellenfél nélkül maradt volna…
A másik is igaz, mert Grigorjevnek nem sok siker maradt a későbbiekben ezen az olimpián. Az olaszt még veri, de a 8 között elbúcsúzik a további versenyzéstől.
Az olimpiai küzdelmek során megestek olyan események, amelyekre érdemes egy kis időt áldozni, még akkor is, ha ezzel eltérünk az eredetileg választott témától.
Amik most következnek azok egy konkrét témakör köré csoportosulnak, nevezetesen a sportszerűtlen magatartás köré.
Főként a gyengén felkészített és képzetlen ökölvívók voltak érintettek ebben, a szenvedő alanyai pedig a mérkőzésvezetők és az éppen aktuális ellenfelek. Õk többnyire történelmi bokszhagyományokkal rendelkező nemzetek fiai voltak.
Sermer György vezette a Hung Cheng Hsu- Valentin Loren közötti pehelysúlyú találkozót, amelyen Lorent, a rendkívül tisztátalanul küzdő spanyolt többször megintette, majd a második menet során a mérkőzés beszüntetéséről döntött. A probléma itt kezdődött, mert a spanyol nem volt hajlandó tudomásul venni a bírói döntést, sőt elégtételt vett Sermeren.
Amennyire én ismerem az eseményeket, azért a kis spanyol torreádort meglepetés is érte, mert jogos önvédelem címén az ökölvívásban egyáltalán nem járatlan Sermer azért egy-két jól irányzott pofont elhelyezett az arcán, mire a spanyol edző is megérkezett és lefogta neveltjét. A büntetés nem maradt azért el, mert Loren örökös (!) eltiltást kapott, az edző pedig az olimpia végéig nem lehetett a szorítósarokban.
A másik hasonló eset a későbbi nagyváltósúlyú bajnokkal, a szovjet Borisz Lagutyinnal esett meg egy teljesen megvadult argentinnal szemben, akit Jose Chirinonak hívtak. A vezetőbíró itt is a második menetben elégelte meg azt, hogy Chirino nem ismeri, vagy nem akarja betartani a szabályokat. A leléptetést követően itt is kapott a bíró, de ebben az esetben a felbőszült vesztes még az edzőjével is közelharcot folytatott. A korabeli képeken látható volt, hogy Lagutyin viszonylag jól szórakozott az ingyen cirkuszon…
Az olimpia boksz versenyeinek legnagyobb „sómene” azonban vitathatatlanul egy szörnyen alulképzett dél- koreai fiatalember volt. A legkisebbek között a szovjet Szorokin egy fél menet alatt lényegében félholtra verte Dong Kih Csont, akit éppen az egészsége védelmében próbált megkímélni a mérkőzésvezető. Ezt a döntést azonban Cson sehogyan sem akarta tudomásul venni. Lehet, hogy ő nem volt annyira agresszív, de az is lehet, hogy tényleg alaposan megdolgozta őt a szovjet, mert a dél- koreai ülősztrájkkal, nem pedig privát verekedéssel tiltakozott. Csak sajnos ezt nem akárhol, hanem a ring közepén tette. Mert, ha pl. Tokió főterén tette volna mindezt, akkor nem tartja fel a programban utána következőket.
A közönség kezdetben nem is igen értette, hogy mi történik. Kb. 15 percen át jót nevettek rajta, majd kezdték kifütyülni, de sajnos ez sem használt. Cson maradt, mint a rendíthetetlen ólomkatona. Érzésem szerint is hibázott a mérkőzésvezető, mert hagyni kellett volna, hogy Szorokin teljesen porhanyósra püfölje Csont, mert akkor ájultan biztosan hamarabb ki lehetett volna cipelni a szorítóból. Így viszont nem kevesebb, mint 47 (!) percig demonstrált…
Amikor edzői biztatásra végül is elhagyta a küzdőteret, (az is lehet, hogy természetes testi szükségleteinek kellett már engedelmeskedni) akkor a jól végzett munka örömére még büszkén meghajolt mind a négy égtáj felé, nehogy kimaradjon valaki a hálás közönség soraiból…
Visszakanyarodva Törökhöz, már sok mondanivalónk nem maradt az olimpiai események vonatkozásában. Szereplését elemezve Énekes is csak annyit mondott, hogy: tudod Béka, én ebben a sors kezét látom. A korábbi sorozatos kilengéseidet így bosszulta meg, pedig meg volt az esélyed a továbbjutásra…
Néhány évvel később, már az aktív pályafutásának befejeztével mondta a következőket Énekes Töröknek: Béka, neked ’68 után háromszoros olimpiai bajnokként kellett volna visszavonulnod…
Török: Sikerülhetett volna, mester?
Énekes: Neked egészen biztosan.
Ennél súlyosabb kritikát talán nem is lehetett volna megfogalmazni a legdurvább kifejezésekkel sem. Eltékozolt csodálatos képességek…
1965-ben azonban még bunyózik Béka és nem is megy rosszul neki. Igaz közben megunta a vidéki életet és visszajött Tatabányáról Pestre. Újra az MTK-nál kötött ki. Ha akart, akkor még nagyon tudott verekedni. Vissza is került a válogatottba, de hamarosan végzetesen összekülönbözött Énekessel. Nyugodtan kijelenthetem, hogy ekkor sem Énekes hibájából. Végleges eltiltás a válogatottságtól, bár a hivatalos kommüniké szerint formahanyatlás miatt maradt ki a válogatottból és így az EB-re utazó keretből.
Ekkoriban mesélte újságíróknak Fogarasi, nagyon szomorúan: BÉKA csodálatos tehetség volt, bárki ellen bátran kiállt, és ő kérdezte tőlem: Izgul, mester?- Hát…- feleltem. Nyugodjon meg, megverem! És már indult is a ring közepe felé…
Szakírók Európa második (Grigorjev után) legjobb harmatsúlyú ökölvívójának tartották az EB-t megelőzően, csak éppen azt nem tudták, hogy Török ott sem lesz Berlinben.
Az MTK-nál azért még számítottak rá, de milyen furcsa az élet, ha az ember egyszer elveszíti a bizalmat, akkor már szinte kettőzött erőfeszítéssel sem lehet visszaszerezni. Mikor megbetegedett és lázasan influenzásan feküdt otthon, akkor sem hittek neki. Fegyelmit kezdeményeztek ellene az edzés kihagyás miatt, mire válaszul otthagyta az MTK-t. Lényegében ezzel le is zárult aktív ökölvívó pályafutása. Ami utána történt az legfeljebb levezetésnek jó, de egy Török- féle klasszisnak még annál is kevesebb.
A Székesfehérvári MÁV 1966-ban az NB II-ben szerepelt és leigazolta Békát. A feladat egyszerű volt. Meg kellett jelenni a CSB meccseken, Székesfehérváron, vagy az ellenfél otthonában, többnyire valamelyik vidéki városban, és hozni 2 pontot Székesfehérvárnak. Edzés csak elviekben, de valóságban semmi elvárás. Hivatalosan amatőr volt továbbra is, mint mindenki a magyar mezőnyben, de neki ez volt akkor a pénzkereső tevékenysége, mert hiszen mi mással, mint a pénzzel, tudták volna erre kényszeríteni a hirtelen klub és állás nélkül maradt egykori olimpiai bajnokot. Török lényegében edzés nélkül bunyózott, játszva megélt a rutinjából. Gyakran ki sem álltak ellene. Akik vállalták a meccset, azok is nagyon (talán túlságosan is) tisztelték. Esélyük sem volt Béka ellen…
Utószó
Szomorú és tragikus is egyben Török Gyula hányódása az életben, mert a sportban történteken kívül több magánéleti válságon is átesett. Szerencsére a bunyó befejezése után sem szakított kedvenc sportjával, bár eltelt néhány év mire edzőként eljutott először az Építőkhöz, majd a Csepelhez. Később a válogatott másodedzője lett.
Talán úgy tíz éve szélütés érte, ami miatt félig lebénult és beszélni sem tudott, de szerencsére ebből szépen felépült. Hamarosan 71 éves lesz, reméljük, hogy születésnapját majd jó egészségben ünnepli meg!
Nem feladatunk és nem is tisztünk, hogy törvényt üljünk Török Gyula élete felett, sőt ezen a bokszoldalon a sportteljesítményével illik elsődlegesen foglalkozni. Hogy néha említést tettem életének árnyékosabb oldaláról is, annak részint az az oka, hogy ezek minden bizonnyal (sőt tényszerűen) befolyásolták mutatott teljesítményét és eredményességét. Másrészt azért kellett róla szót ejtenem, mert ennek kihagyása miatt az (sporttörténetben jártas) olvasók ezt alighanem szóvá tették volna.
Egy olimpiai arany és a megszámlálhatatlan egyéb cím, az már elvehetetlen Török Gyulától.
Megnyugodhat, Gyuszi bácsi, mert számtalan sok ember van hazánkban, aki emlékszik a nevére és a sportteljesítményeire!
Én személy szerint még sok, egészségben eltöltendő, nyugodt évet kívánok!
Utószó után
Zavaró és kellemetlen körülmény, hogy a cikk előkészülete során összegyűjtött anyagokban, több esetben is találkoztam olyan feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokkal, amelyek közül némelyikre a cikkben már utaltam, illetve van olyan, amire csak most térek ki.
- A legkülönösebb, ami feltétlenül említést érdemel, hogy a Békáról 1971-ben íródott könyv teljesen egyértelműen azt írja, hogy eltiltás miatt részt sem vett a Belgrádi EB-n. Ezzel szemben viszont több helyről is bizonyosan megállapítható, hogy ott volt Belgrádban, bár mint tudjuk, nem szerepelt túlságosan eredményesen.
- Vagy az 1959-es EB szereplésével kapcsolatban, Török személyes visszaemlékezésekor nem abban a sorrendben adja meg az ellenfeleit, ahogyan az a korabeli eredménylistából kiolvasható.
- A cikkben kitértem a Grigorjev elleni meccs kettős megítélésére, leginkább azért, mert nem szerettem volna, ha elfogultsággal vádolna bárki emiatt. Csupán feltételezem, hogy a két nézőpont között, valahol félúton lehet az igazság. Kicsit furcsa vízió szerintem a félig öntudatlanul tántorgó, teljesen tönkre vert, harapós Grigorjev is, de a másik véglet, a biztos győztesnek látszó Grigorjev is.
- Ugyanakkor az is érdekes, hogy Béka életének az 1966-os Székesfehérvári MÁV- nál tett másodosztályú kitérőjéről mindenütt szemérmesen hallgatnak, csak a már előbb említett könyvben találtam rá vonatkozó utalásokat.
- Néha csalatkozni lehet megbízható (?) internetes oldalak adataiban is. Az 1960- ban megrendezett Honvéd Kupa (akkor még Sziklai) és a Tíz Nemzet Versenye eredményeit 3 különböző forrás felhasználásával sikerült csak annyira kibogoznom, hogy biztosnak érzem, amit Törökkel kapcsolatban leírtam.
Zárszó
Végezetül, hogy egy kis önigazolásra leljek, ezért egy hazai szaktekintély idevonatkozó véleményét idézem. Így talán nem sértő, ha Csötönyi Sándor egy ismert mondatával zárom az általam leírtakat: „Török Béka igazi tehetség, nagy vagány, kitűnő bunyós volt. Ha nem veszi olyan könnyelműen az életet, Papp Laci utóda lehetett volna…"
2008. november 11. - Harward
Göröngyös út vezet a csúcsra... és a bukáshoz is, avagy Béka kalandjai Ökölországban - 1. rész
