Gogea Mitu, aki óriás lett

„Azt miért nem kérdezik meg, hogy milyen érzés szörnyetegnek lenni?” – tette fel egyízben a maga meglehetősen szomorkás kérdését a romániai születésű Goagã Stephen, akire Gogea Mitu művésznéven (a mitu leginkább mítoszt jelent) emlékezhet valamennyire a bokszvilág.

Na, most nem kell elszégyellnie magát egy bokszrajongónak sem, ha nem ismeri ezt a nevet, hiszen Mitu eredményei alapján valószínűleg ő is csak egy egyszerű, az ökölvívással némi kovácsmunka, vagy hordógyártás mellett heccből megpróbálkozó figura lenne a boxrec adatbázisában, aki már régen elporladt valahol pár méter mélyen az anyaföld hűvös takarásában.  

Mitunak ez nem adatott meg, hiszen csontváza jelenleg kirakatban, duplafalú üveg mögött pihen a romániai Craiovában, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ahol a hallgatók megcsodálhatják a több, mint 80 éve halott ökölvívó és óriás földi maradványait.

Igazi sztár lehetett volna a 20-as éveibe éppen csak belelépő fiatalember, a maga kb. 225 centiméteres testmagasságával és 150 kilós testsúlyával. A menedzserének a legnagyobb problémát Mitu etetése jelentette, állítólag 3-4 steaket simán megevett egy átlagos ebéd alkalmával. Amerikában tárt karokkal várták őt és nyilván több steakre valót is megkeresett volna, ha eljut a tengerentúlra, és néhányszor szorítóba lép, igazából teljesen mindegy, hogy milyen teljesítmény nyújtva.

A várva-várt amerikai betörés előtt azonban Mitu és menedzsere, edzője, valamint az általában ellenfélként is funkcionáló Umberto Lancia egy franciaországi körutazásba kezd, annak ellenére, hogy a bunyós elég rossz egészségügyi állapotban van. Egy vonaton lehúzott ablak következtében kialakult megfázás eszkalálódott nála elég hamar tuberkulózissá, és 1936 áprilisában már betegen lép szorítóba Strasbourg, Metz, Nancy, Reims városokban. Az ellenfél mindannyiszor ugyanaz a személy, Umberto Lancia, és a bemutató mérkőzések mindig Mitu győzelmével zárulnak, aki a harmadik menetben üti ki úgymond riválisát. Lancia tisztában volt vele, hogy védencét betegen hurcolja végig Franciaországon, de arról talán nem volt fogalma, hogy a tuberkulózis mennyire súlyos betegség és hogy két hónap alatt simán elvihet egy embert.

1936 júniusában Gogea ismét összeszed egy megfázást és állapota rohamosan rosszabbodik. Lancia aggódva figyelmezteti tanítványát, hogy vigyázzon az orvosokkal, majd távozik a kórházból. Talán megfordul a fejében, hogy milyen álomszerűen indult ez az egész és úgy látszott, meg tudja csinálni a szerencséjét ezzel az óriási méretű fiatalemberrel, akivel egy bukaresti vásárban ismerkedett össze.

Mitu akkortájt egy cirkuszban dolgozott, kvázi látványosságként, fotókat készítgettek róla és ámulattal nézték, ahogy vasrudakat hajlítgat meg a puszta kezeivel. A fiatalember 20 esztendős volt ekkor, szegény földmunkás família sarja. A romániai Marsaniban élő családban összesen 11 gyermek született, a legidősebb, történetünk főhőse és egyik öccse (7 évesen elhunyt, akkor volt 180 centiméter magas) azonban valamilyen oknál fogva már pelenkás korban kinőtték az iskolai tornasort. Az akkor még Goagã néven szólított kisfiú nagyon hamar, 10 évesen kilógott – szó szerint – az iskolapadból, innentől kezdve egy ideig önállóan képezte magát és tanult írni, olvasni (állítólag igen intelligens volt), majd 17 évesen szegődött el a prágai cirkuszhoz, illetve egy év munkát követően a Monaco Globus testülethez.

A cirkuszipar viszonylag jól jövedelmezett Goagã számára, de jött a már említett találkozás a korábbi profi ökölvívó Umberto Lanciával, ami egy csapásra megváltoztatta az életét. Lancia egykoron középsúlyban versenyzett, és összesen 167 menetet töltött a kötélnégyszögben, 10 győzelem mellett 4 vereséget és 7 döntetlent számlált.

Az olaszországi születésű, de Romániában nevelkedett Lancia felajánlotta honfitársának, hogy megtanítja bokszolni és természetesen óriási pénzösszegekkel kecsegtette őt. Goagã megtanulta az alapokat, felvette a Gogea Mitu művésznevet, majd készenállt debütálni – egyelőre egy bemutató meccs keretében – amire 1935 májusában került sor, némileg megmosolyogtató módon, Umberto Lancia ellen. A közönségsiker azonban adott volt, összesen 3.000 néző volt kíváncsi a 225 centiméteres óriás produkciójára, aki a harmadik menetben kiütötte saját edzőjét.

1935. június 6-án azonban már nem volt kegyelem, egy igazi éles, profi összecsapás következett, az olasz nehézsúlyú bajnok Saverio Grizzo ellenében. A bukaresti meccset 6 menetre írták ki, de Grizzo képtelen volt bármit is kezdeni az ellenfél döbbenetes fizikai fölényével és már az első menetben két alkalommal padlóra került. Az olasz bokszoló valahogy összeszedte magát, de a második felvonást már nem bírta végig és idő előtti vereséget szenvedett Mitutól.

        


Lanciának nem volt könnyű dolga ellenfeleket hozni védence számára, hiszen magassága miatt az átlagos méretű ökölvívóknak távcsőre volt szükségük, hogy egyáltalán meglássák a román óriás állcsúcsát, ugyanakkor Gogea meglehetősen erőseket ütött, a dolgok eme kellemetlen kombinációja pedig általában nem sokaknak volt ínyére.

Az edző-menedzser éppen ezért is egy igazán rutinos és minden hájjal megkent riválist szerződtetett le következő alkalommal bokszolója számára, bizonyos George Godfrey-t a tengerentúlról, aki korábban olyan nevekkel akasztott tengelyt, mint Sam Langford, vagy Primo Carnera (akinél Godfrey egyértelműen jobb volt – mígnem rejtélyes módon a 6. menetben diszkvalifikálták). Lancia tudta, hogy Mitu veszíteni fog a rutinos Godfrey-vel szemben, de el akarta érni, hogy a közönség ne tekintse őt legyőzhetetlennek, eljöjjenek a mérkőzéseire, és hogy ellenfeleket is könnyebben találjon a számára (nyilván nem szerette mindig saját magát veretni).

A papírforma bejött, az amerikai és a román bokszoló között zongorázni lehetett a tudás-, és rutinbeli különbséget, Godfrey simán hidalta át a magasság, és karhossz hátrányból eredő problémáit, és a negyedik menetben kiütötte Mitut.

Lancia azonban ügyes volt és ezt a meccset is bemutató mérkőzésként adminisztráltatta, tehát nem került bele tanítványa profi eredménylistájába.

1935 augusztusában Mitu egy hét leforgása alatt két alkalommal is kitömte Umberto Lanciát, és meglepő alkalommal mindkét meccs három menetig tartott és Gogea kiütéses győzelmével végződött. (Valljuk be: Lancia igazi gazdasági lángelme volt, hiszen nem kellett külön edzőt, menedzsert, ellenfelet fizetni, ő mindent megoldott egyszemélyben, talán még pontozott is volna, ha nem jön állandóan az a fránya 3. menet…).

1935. október 27-én óriásunk a második profi összecsapását abszolválta, méghozzá Dumitru Pavelescu ellenében, aki laza 60 centiméteres hátrányból próbálta meg felvenni a versenyt Mituval szemben. A gigászi méretű ökölvívó megsorozta honfitársát néhány horogütéssel, illetve parasztlengővel, Pavelescu pedig nem volt képes ellenállásra, így mindjárt az első menetben véget ért a találkozó.

Időközben az európai közönséget is elkezdte érdekelni a Román Góliát, így a kétfős csapat nem habozott és utazgatni kezdtek, Mitu Franciaországban és Olaszországban vívott bemutató meccseket, általában nála sokkal kisebb riválisokkal szemben (bár hol találtak volna nagyobbat…?). Így került sor a Giuseppe Sanga elleni összecsapásra is, akit Franciaországban, alig két menet leforgása alatt rendezett le Gogea.

A bunyós és a menedzser szépen gyűjtögették a pénzt, Mitu pedig nem feledkezett el szegény családjáról és rendszeresen küldte haza a pénzeszsákokat Marsaniba.

Mitu következő – és egyben utolsó – profi meccsére 1936 januárjában került sor, egy Bergman vezetéknevű ökölvívó ellenében, akinek a keresztneve nem maradt fenn az utókor számára. (Szerencsére azt tudjuk, hogy a rivális maga is több, mint 2 méter volt, így nem áll fenn a gyanúja annak, hogy Mitu véletlenül Ingrid Bergmant verte meg.)

A Párizsban megvívott összecsapás nem alakult túl előnyösen Gogea számára, hiszen Bergman barátunk az átlagosnál jobb lábmunkával és védekezéssel rendelkezett és sokszor meglepte a román bunyóst, aki nem igazán volt hozzászokva ahhoz, hogy visszaüssenek neki. Mitu borzasztóan elfáradt a mérkőzésen, és bizonyos gyanúk szerint már ekkor szenvedett a tuberkulózis kezdődő formájától.

A román óriási utolsó profi összecsapása döntetlennel zárult, ezt követően pedig elindultak Lanciával arra a franciaországi bemutató körútra, amely Mitu utolsó kiállása volt.

1936. június 8-án, profi debütálása után majdnem pontosan egy évvel, a csupán 21 éves Gogea Mitu elhunyt egy bukaresti kórházban, tuberkulózis következtében. A család egy ideig nem volt hajlandó elfogadni a tényt és mérgezésre gyanakodtak, úgy gondolták, hogy az orvosok adtak be neki halálos injekciókat, de ezt senki nem vette annyira komolyan, hogy akármilyen bizonyítási eljárás induljon az ügyben.

Az óriást Marsaniban, azaz szülővárosában temették el és egészen a ’80-as évekig békén is hagyták őt. Egyszer azonban a Craiovai Orvosi Egyetem professzora, Mihail Schiau kezdeményezésére („Gogea Mitu a tudomány számára sokkal hasznosabb az Egyetemen, mint a föld alatt.”) az a döntés született, hogy Mitu földi maradványait exhumálni szükséges, és csontváza azóta rengeteg orvostanhallgató számára szolgált a tananyag részeként. Néhány évig a korábbi ökölvívó maradványai a bukaresti Orvostudományi Múzeumban kerültek kiállításra, mielőtt 1989-ben Craiovába szállították volna, jelenlegi helyére.

Gogea Mitu – ahogy ő maga fogalmazott – szörnyszülött volt, 225 centiméteres óriássá nőtt, ami megadta neki az esélyt, hogy kitörjön a szegénységből, korábbi körülményeihez képest jól éljen, sok pénzt keressen és utazzon. De normális életet soha nem élhetett, minden szem folyton rászegeződött, bármerre járt, nyugalma nem volt, cirkuszi látványosságot csináltak belőle, menedzsere addig feszítette, facsarta a fiatal, naiv srácot, míg bele nem halt. Temetésén biztosan elhangzott a jól ismert „Nyugodj békében!” sóhaj, de az ő esetében még ez a frázis sem válhatott valóra. Minden gyerek arra vágyik, legalább egyszer, hogy óriás legyen, vajon, ha Goagã dönthetett volna sorsáról, ezt az életet választja…?

Baranyai Gergely, Greg - 2018. 06. 29.