A „recesszió után konjunktúra következik” szabály Juan Manuel Marquez karrierére is igaz lehet. A John-meccs képviselte mélypontot követően Gary Shaw promóter 2006. augusztusára leszervezett egy gálát a Marquez-fivéreknek, ahol ráadásul mindketten címmeccsen bizonyíthattak. Juan Manuel a WBO pehelysúlyú interim bajnoki címéért lépett kötelek közé, méghozzá egy thaiföldi bokszoló, Terdsak Jandaeng ellenében. Marquez már a második körben padlóra küldte bátran támadó riválisát, majd a hatodik menetben megismételte a mutatványt, a hetedik etapban pedig olyan ütészáport zúdított Jandaengre, hogy a mérkőzésvezető Jay Nady inkább leléptette a thai versenyzőt.
Juan Manuel ezt követően szerződést kötött az akkoriban még csak a szárnyait bontogató Golden Boy Promotions-szel, és elkezdték szervezni számára a WBO „rendes” bajnoka, azaz Scott Harrison elleni összecsapást. Ez a találkozó aztán soha nem jött létre, először megfelelő időpontot nem találtak, majd Harrison elkezdett sűrű vendég lenni a bíróságokon, később pedig a börtönökben, ami végképp ellehetetlenítette a nagy meccs létrejöttét. Marquez nem óhajtott sokat várni, 2006 novemberében megvívta élete utolsó pehelysúlyú találkozóját, és kiütötte a filippínó Jimrex Jacát, majd feljebb lépett nagypehelysúlyba, méghozzá egy Marco Antonio Barrera elleni szupermeccs kedvéért, amelyen a WBC világbajnoki öve is terítékre került.
A meccs 2007. március 17-én került megrendezésre és természetesen mindkét mexikói harcos kőkemény ringháborút ígért a nézőknek. Érdekesség, hogy a találkozó előtt a mindkét féllel megmérkőző Manny Pacquiaot is megszólaltatták az esélyeket illetően, aki egyértelmű Barrera győzelmet jósolt.
A meccs aztán nem éppen az elvárt képet mutatta, az első menetben még keményen odaállt bunyózni a két mexikói legény, ám Barrera a harmadik menettől némileg visszavett, és verekedés helyett taktikusan balegyenesekkel próbálta kibokszolni ellenfelét. Marquez aztán a hetedik menetben úgy döntött, megnyitja a pofongyár kapuit és egy jobbegyenessel el is kapta Barrerát, aki láthatóan meg volt fogva, de valahogy túlélte a nehéz pillanatokat, sőt, egy, a pusztából kivágtató jobbossal padlóra is küldte Marquezt. Marco Antonio valószínűleg hiányzott azon az órán, mikor a földre kerülő ellenféllel kapcsolatos bánásmódról oktattak, ő ugyanis nemes egyszerűséggel, miután jól megnézte magának, hogy Marquez biztosan a padlón van – talán még rá is kérdezett nála – még egy felütést is rávert a négykézlábra ereszkedett ellenfelére. Juan Manuelre az eset miatt nem számoltak, Barrera viszont egy ponttal szegényedett. A találkozó ezután ismét szoros küzdelmet hozott, a végén azonban Marquez kapta el jobban a fonalat, így vékonyan, de ő nyerte az összecsapást. A pontozók a valóságnál némileg erősebb különbséget hoztak ki Juan Manuel javára, aki így ismét visszanyerte a szupersztár státuszát és célba vehette Manny Pacquiaot.
Az első találkozót játszi könnyedséggel tető alá lehetett hozni, hiszen mind Marquez, mind Pacquiao pályafutását Bob Arum simítgatta, most azonban már más volt a leányzó fekvése, hiszen Marquez Oscar De La Hoya cégének, a Golden Boy Promotionsnek az alkalmazásában állt, a két cég pedig körülbelül annyira akart egymással együttműködni, mint Dagobert bácsi és Glongold. A WBC szervezet megpróbált keménynek mutatkozni, elrendelte a Marquez vs. Pacquiao meccset és kijelentette, hogy a mexikói bunyóst megfosztják a címtől, ha nem mérkőznek meg egymással, a felek azonban nem sok érzékenységet mutattak a téma iránt, Juan Manuel pedig maradt a szervezet címvédője és összehoztak neki egy meccset a kőkemény argentin Jorge Barrios ellenében, méghozzá 2007 szeptemberére. Ez a találkozó aztán soha nem jött létre, Barrios ugyanis néhány héttel előtte, hivatalos információk szerint betegség miatt, lemondta a meccset. Beugróként felmerült Robert Guerrero és Joan Guzman neve is, ám végül a Barrerával kétszer is megmérkőző Rocky Juarez lett a befutó. A szeptemberi időpont aztán nem valósult meg, mivel Marquez kézsérülést szenvedett edzés közben, így novemberre tolódott a Rocky Juarez elleni összecsapás.
A mérkőzés aztán nem szolgált túl sok érdekességgel, Marquez simán verte a korábban nagy ígéretnek számító Rocky-t, aki az első menetben, egy fejelésnél még egy sérülést is összeszedett.
A rajongók és a WBC nagy örömére 2008. március 15-én mégis összejött a Pacquiao vs. Marquez dráma második felvonása. Pacquiao ekkoriban már erősen osztogatta a tockosokat a Mexikó bokszkesztyűt húzó fiainak, hiszen Barrerán kívül Erik Moralesnek, Oscar Lariosnak és Jorge Solisnak is takarodót fújt. Az egyetlen állva maradt azték bástya tehát Juan Manuel volt, aki, az első meccs képéből kiindulva, képes lehetett megállítani a filippínó tsunamit, de ehhez persze távol kellett magát tartania régi barátjától, a szorító padlózatától.
Az első menet természetesen inkább némi feszült tapogatózással telt, a második menetben azonban Marquez ismét ráállt arra a taktikára, hogy semmit nem hagy megtorlás nélkül, az etap vége felé pedig egy balhorog-jobbhorog-balcsapott összetétellel ugróiskolára késztette fonalát vesztett marionett babaként szédelgő kihívóját. A harmadik körben aztán Juan Manuel igazolta a „Nincs Marquez meccs padlózás nélkül” tételt, ugyanis a felvonás vége felé beleakadt egy irtózatos erejű Pacquiao-féle balhorogba, amitől azonnal összeomlott az egyensúlya. Marquez persze nem maradt lenn, a számolás után Pacquiao alaposan megszórta, amire Juan sem volt rest válaszolni, sőt, annyira belejött a bunyóba, hogy a menet végén vérszomjas tekintettel még a ringsarkába is elkísérte ellenfelét, nyilván féltette őt Freddie Roach sallereitől és kokiitól. A negyedik felvonás inkább Pacquiao fölényben telt, a látványosabb találatokat mindenképpen ő jegyezte. Az ötödik etapban Juan visszavette a vezetést, az első meccsen jól bevált jobbegyenesei most is remekül funkcionáltak, és közelharcos stratégiája is megfelelően működött elsősorban hosszú egyenesekkel operáló kihívójával szemben, aki szinte semmit nem tudott kezdeni a folyamatosan kontrázó, horgokkal, felütésekkel dolgozó ellenfelével. A hatodik menet szintén Marquez fölényt hozott, a hetedik pedig inkább Pacquiaoét. Ebben a körben a felek összefejeltek, a mexikói ökölvívó szemöldöke megsérült, de szerencsére annyira nem, hogy a találkozót ne folytathatta volna. A nyolcadik három perc volt talán a leginkább egyértelmű Marquez felvonás, a filippínó klasszis ezúttal nem sok mindent mutatott, úgy tűnt, nem tud váltani, érdemben nem tud mit kezdeni a remekül bokszoló Juan Manuellel. A kilencedik menet szintén Marquezé volt, a tizedik elején azonban Pacquiao megcsípte őt egy fej fölött kivezetett balkezessel, ami láthatóan átszaladt a mexikói világbajnokon, Manny pedig nem volt rest és valóságos ütéslavinát zúdított a rutinosan hátráló Juanra. A kivégzés azonban elmaradt, Marquez nagyjából rendezte sorait és a menet végére némileg feljött, Pacquiao pedig úgy tűnt, egy cseppet belefáradt a nagy rohamozásba. A találkozó 10 menet után még abszolút szorosan állt, a két küzdőnek tehát semmi joga nem lehetett a lazításra. Az utolsó két kör Marqueznek sikerült jobban, aki így joggal gondolhatta, hogy megtarthatja címét és belegravíroz még egy vereséget Manny mérlegébe. A hidegzuhany aztán az eredményhirdetéskor érkezett, a pontozók ugyanis 112-115; 115-112; 113-114 arányban Pacquiao javára számszerűsítették a végeredményt, aki maga is legalább úgy meglepődött ezen, mint faltörő kos a fotocellás ajtó előtt.
Juan Manuel a csalódás után úgy döntött, feljebb lép egy súlycsoportot és megpróbál könnyűsúlyban is a világ tetejére jutni. Marquez ezúttal sem a könnyű utat választotta, és 2008 szeptemberében a korábbi amatőr kiválósággal, az utolsó meccsein Diego Corralesszel és Michael Katsidisszal szemben fontos győzelmeket jegyző Joel Casamayorral ütötte össze a kesztyűit. A találkozó eleje meglehetősen szoros felvonásokat produkált, a meccs közepétől kezdve azonban a mexikói kiválóság fokozatosan átvette az irányítást és dinamikusabb, pontosabb találataival módszeresen szétklopfolta a kubai ökölvívó fejszerkezetét. Juan Manuel ezen az estén csak részmunkaidőt hagyott a pontozóknak, hiszen a tizenegyedik menetben, egy több horogütésből álló sorozattal megpattogtatta a kötélnégyszög borításán Casamayort, majd egy csillaghullás-szerű ütészáport befejező jobbegyenessel végleg kifektette rutinos riválisát.
Juan Manuel tehát letette a névjegyét könnyűsúlyban is, és nem kellett sokáig várnia, hogy ismét világbajnoki címért bokszoljon, egész pontosan a Casamayor meccs után öt hónappal már a kategória legjobbjának tartott Juan Diaz várta őt a szorítóban, méghozzá a WBO/WBA övekkel. A nem igazán nagy ütő, de hatalmas munkatempót diktáló Diaz látványos, sok ütéssel tarkított találkozói miatt nagy közönségkedvencnek számított, Juan Manuel Marquez neve pedig magáért beszélt, tehát minden adott volt egy újabb, óriási ringháborúra. A két bunyóson pedig nem múlt a dolog.
A mérkőzést egyértelműen Diaz kezdte jobban, aki az első három menetben óriási ütésszámmal terrorizálta lassan melegedő, 35 éves riválisát. Marquez a negyedik menetben kezdett némileg magára találni, sokat támadott testre, ami a hatodik felvonásra be is érett, hiszen az addig Forma-1-es iramot diktáló Diaz elkezdett visszavenni a tempójából, Juan Manuel kontrái pedig egyre hatékonyabbnak bizonyultak. A hetedik-nyolcadik körben már inkább ő dominált, elsősorban remek felütéseivel, utóbbi körben egyszer keményen megszórta Diazt, aki a meccs során először úgy tűnt, némileg meg van fogva. A kilencedik felvonásban aztán Marquez eldöntötte a meccset, a láthatóan fáradt Diaz egy támadás után ugyanis rátrappolt egy felütésre, majd nem sokkal később egy jobbhorgokból és felütésekből álló sorozatot követően a címvédő – szó szerint – leborult Juan Manuel tudása előtt. Diaz ugyan felállt a padlóról, de nem tudta megfékezni a számolás után nekirontó Marquezt, aki rutinosan kivégezte fiatal riválisát. Marquez ezzel a győzelemmel tehát harmadik súlycsoportját is meghódította, és nem mellesleg Diazzal együtt olyan ringháborút produkált, amit sok szaklap és a bokszrajongók nagy része is az év meccsének titulált.
2009 tavaszán érdekes hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a 2007-ben nyugdíjba vonult Floyd Mayweather Jr. elunta magát és a rendezett életű, sok, nehéz ékszerrel súlyozott haverral való lógás helyett – vagy mellett – úgy döntött, ismét bokszolgat egy kicsit. Az utolsó meccseit már váltó, illetve nagyváltósúlyban vívó amerikai klasszis a visszatérésre pedig nem mást, mint Juan Manuel Marquezt szemelte ki áldozati báránynak. A meccset aztán – valószínűleg teljesen véletlenszerűen – a Manny Pacquiao vs. Ricky Hatton találkozó hétvégéjén be is jelentették, méghozzá július 18-ra. A mérkőzésre egy 144 fontos súlyhatárban állapodtak meg a felek, amely már erősen a váltósúlyú kategóriát jelenti, Juan Manuel – aki 135 fontnál soha nem merészkedett feljebb – tehát nem kevés kockázatot vállalt az összecsapással. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy maga Mayweather is nagypehelysúlyban – tehát Marquezhez képest eggyel feljebb – kezdte pályáját, de már hat találkozót vívott váltósúly környékén, tehát volt ideje megfelelően akklimatizálódni a kategóriához.
Az ízig-vérig harcos Marquezt természetesen nem zavarta a súlytöbblet, ő mindenáron be akarta bizonyítani, hogy le tudja győzni Floyd Mayweather Jr.-t. Keményen készült, hogy a súlytöbblet mellett megmaradjon a sebessége is, izomtömegét pedig a Tocula hegy szikláival tréningezve próbálta növelni. A mérkőzést aztán Mayweather bordasérülése miatt el kellett halasztani, végül szeptember 19-én hozták tető alá.
A súlycsoporttal kapcsolatos, igen kényes kérdéskör aztán a mérlegelésen újra felmelegedett, hiszen az amerikai bunyós gyakorlatilag fütyült a megállapodásban kikötött 144 fontos súlyhatárra, és két fonttal e fölött mért be. Ezzel Floyd Jr. kapásból elbukott 600 ezer dollárt, hiszen a szerződés szerint minden egyes fontért 300 ezret volt köteles kicsengetni. Érdekesség, hogy a Mayweather számára kiszabott bírság magasabb volt, mint a gála összes másik meccsének összdíjazása együttvéve. A mexikói fél alatt 142 fontot mutatott a mérleg, a találkozó napján sorra került súlymérésen pedig Mayweather már meg sem jelent…
Magára a mérkőzésre sajnos nem érdemes részletesen kitérni, hiszen a fizikálisan, sebességben, tudásban, technikában is nagy fölényben levő Mayweather gyakorlatilag esélyt sem adott Marqueznek, akiről talán már mondani sem kell, hogy a második menetben padlóra került. Juan Manuelnek sajnos csak nagyon ritka momentumok jutottak, ütései nagyon ritkán értek célba a zseniálisan védekező amerikainál. A 118-109, 120-107, 119-108-as pontozásos végeredmény mindent elmond a találkozóról. A mexikói ökölvívó a mérkőzés után elmondta, hogy végig nyomasztó fizikai hátrányban érezte magát, és szerinte a szorítóban legalább 20 fontnyi volt közötte és Mayweather között a különbség.
Barrera, Pacquiao, Casamayor, Diaz, Mayweather… ettől a sorozattól még így olvasva is kővé dermed az ember, érthető volt hát, hogy Juan Manuel úgy döntött, kivesz egy hosszú ideje jól megérdemelt szünetet és több, mint tíz hónapig nem lépett ringbe.
A visszatérésre 2010. július végén került sor, ellenfele pedig a jól ismert Juan Diaz volt, akivel – az első meccsen látott horrort alapul véve – garantált volt egy jól jövedelmező találkozó. Diaz azonban már nem ugyanaz a fiatal, lelkes bunyós volt, mint az első mérkőzésükön, időközben ugyanis Paulie Malignaggi két alkalommal is összerágatta vele a keserű pirulát. A kemény ütésváltásokban ezúttal sem szűkölködött az összecsapás, ám Marquez végig irányította a mérkőzést, és végül egyhangú pontozásos győzelmet aratott.
Az egyeztetések, találgatások a Diaz-meccs után is megindultak, ellenfélként szóba került a kisváltósúlyú WBA bajnok Amir Khan, illetve a visszatérő Erik Morales neve is, ami azért is lett volna érdekes, mert ők ketten azok, akik a Barrera-Morales-Marquez-Pacquiao négyesből még soha nem mérkőztek meg egymással. A két nagy mérkőzés végül kútba esett, Juan Manuel pedig 2010 novemberében a WBO szervezet könnyűsúlyú interim bajnokával, Michael Katsidisszel mérte össze az erejét. A Marquez vs. Katsidis találkozó nem éppen egy könnyű nyári tengerparti kagylószedésnek ígérkezett, hiszen az ausztrál bokszolóról köztudott, hogy a védekezését jelentősen hanyagolja a támadások javára, és, hogy a hátralépést kb. annyira ismeri, mint Vitali Klitschko a kettős fedezéket.
A tisztelt nagyérdemű aztán maradéktalanul megkapta, amit a jegyárért várt, hiszen a két fél brutális ringháborút vívott egymással. Marquez taktikája a mérkőzés elején egyértelmű volt, futószalagszerűen érkező balegyeneseivel igyekezett megakadályozni, hogy a horgait rendkívül érdekesen kivitelező Katsidis túl sokat ólálkodjon a közelében, és tőle szokatlanul inkább a külharcot választotta. Na, ez a stratégia egészen a második menet elejéig ment neki, ekkor minden sablont elhajított, magára engedte Katsidist és a tőle megszokott távolságból indította – és nyelte – az ütéseket. Gyakorlatilag számolatlanul repkedtek a horgok és felütések, innentől már csak az volt a kérdés, vajon melyikőjük bírja jobban az őrületes tempót. A Marquez-féle védjegy ezúttal a harmadik menetben bukkant fel, amikor is a mexikói bunyós egy Katsidis-féle, gyorsúszás kartempó-szerű balhorog nyomán a padlóra került. Oda se neki, láttunk már ilyet, hányszor is? Ez a szám biztos nem állna meg tíznél, a mérkőzésvezető azonban csak eddig kalkulált, majd mehetett tovább a találkozó. A Marquez-meccsekben rutintalan nézők talpra ugorva várták, hogy most mi lesz, Juan Manuel pedig szokás szerint tette a dolgát, és legalább annyit osztott a rohamozó Katsidisnek, amennyit beszedett tőle. A mérkőzés innentől kezdve a Niagara-vízeséshez hasonlóan csordogált tovább, mígnem a két harcos elérkezett a kilencedik felvonáshoz, amit gyakorlatilag már csak Marquez-féle felütésekben volt érdemes mérni. Katsidis már a menet elején megrendült, a pont az i-re pedig egy kissé torokra csúszó felütés formájában érkezett el Katsidis számára, aki ugyan nem került padlóra, de a mérkőzésvezető szerint képtelen volt a küzdelem folytatására. Juan Manuel tehát TKO győzelmet aratott és megvédte WBO/WBA könnyűsúlyú címeit.
Ezt követően Marquez Golden Boy Promotionsszel fennálló szerződése a végéhez ért, régi kedves ismerőse, Bob Arum pedig héjaként azonnal lecsapott rá, egy nem éppen kisstílű ajánlattal, amely egy Manny Pacquiao elleni harmadik mérkőzésről szólt. Mióta útjaik elváltak, Pacquiao is megjárta a könnyűsúlyt, majd kisváltó-, váltó-, sőt, nagyváltósúlyban is megmutatta, milyen az a filippínó terror, és jelenleg a váltósúlyú WBO cím birtokosa. Juan Manuel persze azonnal lecsapott a lehetőségre, de előtte még egy Likar Ramos elleni hazai rangadót is beiktatott 2011. júliusában, amelyet aztán kevesebb, mint két perc alatt rövidre is zárt.
Jelenleg itt tart tehát a 38 éves Juan Manuel Marquez karriere, 2011. november 12-én újabb lehetőséget kap nemezise, Manny Pacquiao ellenében. A felállás azonban már sokkal bonyolultabb lesz, mint az előző két esetben, hiszen a filippínó klasszis azóta rengeteget fejlődött, jobb kezét is remekül használja, a Marquez számára eleddig ismeretlen jobbhorga életveszélyes, emellett a meccsre váltósúlyban kerül sor, ahol Pacquiao sokkal veszélyesebbnek tűnik, mint az alsóbb divíziókban. Az eddig látottak alapján fizikálisan egyáltalán nincs lemaradva a súlycsoport élvonalától, ami Marquezről – a Mayweather-meccs alapján – ugyanez nem mondható el. A jelenlegi pound for pound király ütései ráadásul 147 fontban már olyan erejűek, hogy Észak-Korea például biztos szívesen pályázna rájuk, az atomfegyverek mellé, a raktárkészletbe. Juan Manuel esélyei tehát meglehetősen korlátozottak, de ahogy pályája során számtalanszor láthattuk, olyan harci szellem lakozik benne, ami minden nehéz helyzeten átsegíti, ami miatt vert szituációkból képes felállni és fordítani és ami miatt biztosak lehetünk benne, hogy az utolsó leheletéig küzdeni fog kőkemény riválisa ellen.
2011. szeptember 23.
Baranyai Gergely, Greg
A cikk első része
