×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Egy marék dinamit - Juan Manuel Marquez pályafutása I. rész

2011-09-23 14:10:55 /

2011. november 12-én élete egyik legnagyobb, legfontosabb és talán utolsó nagy meccseinek egyikét vívja meg Juan Manuel Marquez, a jelenkor legjobb ökölvívójának tartott Manny Pacquiao ellenében. A 38 éves mexikói ökölvívó hosszú, majd’ 20 éves pályafutása alatt méltán vált országának, majd az egész sporttörténelemnek az egyik élő legendájává, számos kőkemény küzdelemben bizonyította bátorságát, keménységét, és óriási harcos szívét, amely még a legkiélezettebb helyzetekben sem hagyta őt cserben. A következőkben megpróbálunk némi betekintést adni ennek a nagyszerű ökölvívónak a mindenekelőtt sok dicsőséggel kikövezett pályafutásába.

„Imádkozz, kerüld az utcai bandákat és a kábítószereket, amik csak zsákutcába vezetnek és mindig légy optimista!” – ez volt a legfőbb gondolat, amivel szülei nekiindították az élet kőkemény útjának fiukat, Juan Manuel Marquezt. Juan Manuel nyolc testvér egyikeként 1973-ban, Mexikóvárosban látta meg a napvilágot. A Marquez család ekkoriban Iztapalapában, a főváros egyik legszegényebb kerületében tengette életét, az utcai erőszak, a kábítószer kereskedők legalább annyira hozzátartoztak az utcák mindennapi képéhez, mint a kis magyar falvakban a házak előtt a botjukra támaszkodó és folyamatos pletykafórumot fenntartó nénikék. „A szüleink mindig azt mondták, számos életút állhat előttünk. Jól tudtuk, milyen tévúton járnak az utcakölykök. Mi viszont jó gyerekek akartunk lenni, sportolni, és rendesen élni.” – mesélte Juan Manuel a gyerekkoráról. A Marquez fiúk először különböző labdajátékokkal próbálkoztak, de mivel édesapjuk maga is ökölvívó volt, a 8 éves Juan Manuel egy szép napon úgy döntött, tiszteletét teszi egy edzőteremben, öccse, Rafael pedig mintaszerűen követte bátyját… de ez már egy másik történet.

Amatőr karriere során Marquez nem túl sok fejvédőt tett tönkre, hiszen mindössze 36 mérkőzést vívott, amelyből csupán egyet veszített el, ám ilyen rövid idő alatt is sikerült két Aranykesztyű tornagyőzelmet begyűjtenie és a 35 legyőzött ellenfele között egy bizonyos Agapito Sanchez neve is szerepelt.

1993. május 29-én, a 19 éves Juan Manuel Marquez már első profi mérkőzésére, Javier Duran ellen melegített be, amit aztán az első menetben el is veszített, méghozzá úgy, hogy diszkvalifikálták. A meccsről valószínűleg még fényképfelvétel sem készült, de ha van is ilyen, azt valószínűleg az utána nem sok győzelmi serleget begyűjtő Javier Duran nagyon jól elrejtette a párnája alatt, így a mérkőzéssel kapcsolatban hagyatkozzunk Juan Manuel emlékeire: „Megloptak, elvették tőlem azt a meccset. Ez az egyik legfájóbb emlékem, de egyben ez motivált engem arra, hogy soha többé ne veszítsek!”.

Marquez ezt követően még hét meccset vívott Mexikóban, öt riválisnak pedig még gyorstalpaló számtan tanfolyamot is biztosított. Az ifjú bunyós ezt követően az Egyesült Államokba helyezte át székhelyét és 1996-ban, mindössze 16 mérkőzéssel a háta mögött megkapta élete első nívós riválisát, Freddy Cruz személyében. Cruz Marquez előtt már olyan ökölvívókkal mérkőzött meg, mint Wilfredo Vazquez, Steve Robinson, vagy Naseem Hamed, és bár a győzelem nem sikerült neki, egy ellene vívott találkozó jó rutinszerzési lehetőségnek kínálkozott Juan Manuel számára. A próba sikeres volt, Marquez fölényesen behúzta a győzelmet.

1997 áprilisában aztán újabb kemény próbatétel következett, hiszen Juan Manuel egykori amatőr riválisa, Agapito Sanchez ellen bizonyíthatott, győzelme esetén pedig az előző találkozóján megszerzett NABO pehelysúlyú bajnoki címét is megvédhette. Sanchez ezen az estén maximum az egyperces pihenők alatt érezhette jól magát, távolról indított bal-jobbegyeneseit, a Neil Armstrong holdnyoma felé kilőtt széles lengőit Marquez közellépésekkel simán hatástalanította, közelről indított villámgyors, hármas-négyes kombinációi pedig óriási pontossággal ültek ellenfele testén-fején. Sanchez a nyolcadik menetben, egy Marquez-féle felütés-horog zuhany következtében a kiütéses vereséggel is felvette a kapcsolatot, de végül rutinosan túlélte a nehéz pillanatokat. A győztes személye a 12 menet végeztével Sanchezen kívül mindenki számára nyilvánvaló volt, a komolyan átrendezett arcú dominikai bunyós is önfeledten ünnepelte magát, amíg Jimmy Lennon Jr. bele nem köpött a főzelékébe és ki nem hirdette Marquez nagyarányú pontozásos győzelmét.

Győzelmével a Dinamita becenevű bokszoló a WBO pehelysúlyú ranglistáján is meglehetősen előkelő helyre verekedte fel magát, sőt, idővel az első pozíciót tudhatta magáénak, ám a szervezet trónján ülő Prince Naseem Hamed nem nagyon szándékozott megszelídíteni a veszélyes mexikóit, Marquez mögött pedig ekkor még nem állt befolyásos menedzsment, maradt hát számára az első hely, világbajnoki mérkőzés nélkül. Juan Manuel aztán 1999-ben úgy döntött, másik szervezetnél próbál szerencsét és sikerült is lekötni élete első világbajnoki címmérkőzését, a WBA címvédő Freddie Norwood ellenében.

A Marvin Hagler mosás során összement hasonmásának tekinthető Norwood rendkívül kellemetlen stílusú, balkezes, minden hájjal megkent, sokszor szabálytalan bunyós hírében állt, Marqueznek tehát az ökölvíváson kívül egyéb szorgalmi feladat is volt a felkészülés során. Mind Norwood, mind Marquez elsősorban kontrabokszolók, ami előrevetítette, hogy nem minden idők legizgalmasabb párosítását alkotják ők ketten. A mérkőzés aztán igazolta ezt a félelmet, a mexikói ökölvívó – mint kihívó – muszáj volt, hogy a kezdeményező szerepet vegye magára, amiben nem igazán tündökölt, viszont a meglehetősen lassú és a testét bugylibicska módjára derékból összecsukogató Norwood sem tudott túl sok pontos találatot bevinni. A meccs három legérdekesebb momentuma a három padlózás volt, amelyek közül az elsőt – a második menetben, egy szűk balhorogtól – Marquez szenvedte el, majd a nyolcadik felvonásban ő ütötte le ellenfelét, a mérkőzést vezető Joe Cortez viszont hibát követett el és nem számolt rá a kesztyűjével a padlót érintő világbajnokra. A kilencedik kör aztán ismét hasonló eseményeket hozott, a menet végén Norwood beszedett egy jobb-balegyenes összetételt, amitől egyensúlyát vesztette, és ismét a kesztyűje, mint támaszték mentette meg attól, hogy a nemesebbik felével landoljon a padlón. Cortez viszont ezt már nem hagyta figyelmen kívül és rászámolt a természetesen rosszallását kifejező Norwoodra. A meccs szoros volt ugyan, de sokak szerint inkább a kihívó győzelmét hozta, a pontozók mindenesetre nem így látták a történteket és meglehetősen nagy különbséggel Norwoodnak adták a meccset.

Kőkemény mexikói harcos lévén Marquez nem sok időt adott magának a szomorkodásra, hiszen két hónap múlva már ismét a szorítóban volt, és a nyolcadik menetben először egy testütéssel padlóra küldte, majd egy brutális, állra mért jobbegyenessel kiütötte Remigio Daniel Molinát. A mexikói kiválóság természetesen ezután is nagyon aktív maradt, 2000-ben három, 2001-ben négy alkalommal lépett szorítóba. Ezek közül a Sean Fletcher elleni meccsébe érdemes belenézni, ahol Marquez némi szereptévesztéssel küszködve egy hidrogénezett hajú Tano Cariddiként lépett szorítóba.

Marquez karrierének következő jelentős állomása 2002 márciusában következett, amikor is a fiatal, tehetséges Robbie Peden várta őt a szorító ellenkező sarkában, méghozzá egy, az IBF által kiírt eliminátori meccsen. Juan Manuel rendkívül jó formában, élesen érkezett az összecsapásra, gyors lábmunkájának köszönhetően folyamatosan megelőzte a meglehetősen kényelmesen mozgó ausztrált. Marqueznek ezúttal a kezdeményező szerep is remekül ment, nagyszerűen használta előkészítő balegyenesét, és remekül vette ki a fejét Peden támadásai elől. Az ausztrál ökölvívó egyedül a hatodik menetben bizonyult Marquez méltó partnerének, a menet hajnalán egy balhoroggal ki is billentette az egyensúlyából a mexikóit, a vezetőbíró azonban csúszásnak minősítette az esetet. A találkozó aztán nagyon bizarr véget ért, történt ugyanis, hogy miután a tizedik menetben alapos verésben részesült ellenfelétől, Peden leült a ringsarkába és tartalomjegyzéket rajzolt az ott tartózkodóknak a gyomrában birkózó elemekről. Az ausztrál bokszoló hányását a rengeteg lenyelt vér idézte elő, amely a menetekkel korábban felszakadt szájából származott. (Pedennek egyébként nem ez volt az egyetlen rendhagyó befejezésű találkozója, 2004-ben Nate Campbell ellen mérkőzött, mikor az ellenfele az ötödik menetben letette kezeit és támadásra provokálta őt, Peden pedig élt az alkalommal és egy balhoroggal az alsó ringkötelekkel egy szintbe küldte Campbell meglehetősen nagy arcát.)
„Marquez minden idők egyik legnagyobbjaként fog bevonulni a boksztörténelembe, egyszerűen túl jó volt, mikor 2002-ben meccseltünk. A tipikus mexikói bunyós egy kőkemény verekedő, óriási ütőerővel, Marquez azonban teljesen más bokszoló. Nagyon erős, képzett és ravasz ökölvívó, és pompás kontrabunyós. Mindegy volt, hogy mit próbáltam ellene, mindig egy lépéssel előttem járt.” – emlékezett vissza a Marquez elleni összecsapásra Robbie. 

Egy júniusi formában tartó meccset követően 2003 februárjában Juan Manuel ismét világbajnoki címért bokszolhatott, méghozzá az ellen a Manuel Medina ellen, aki pusztán az arcszerkezetével TKO-zná a jóérzésű emberek nagy részét. A tét az IBF betöltetlen pehelysúlyú címe volt, amit Medina még Frankie Toledo ellen szerzett meg, majd egyből el is veszített Johnny Tapia ellen, egy arcpirító csalás keretében. A magasság szempontjából a súlycsoport felső kategóriájába tartozó Medina rendkívül kellemetlen stílusú, óriási rutinnal bíró ökölvívó volt, aki ügyesen használta ki messzire elérő bal kezét, amivel szinte folyamatosan foglalkoztatta ellenfelei védekező mechanizmusait. A találkozó aztán a mindenki által várt koreográfiát hozta, Medina távolról, jabekkel piszkálódott, míg Juan közeli kontrákkal, kőkemény kombinációkkal válaszolt neki. Alig egy perc telt el a második menetből, amikor Medina változtatott a taktikáján és némileg buta módon egy előkészítetlen jobbcsapottat küldött harcba Marquez ellen, aki egy balhorog - jobbegyenes- balfelütés formájában írta be neki az intőt a pontozólapokra. Medina a kombináció hatását már a padlón volt kénytelen élvezni, elsőre úgy tűnt, nem is folytatja a találkozót, de aztán felkelt és mehetett tovább a mérkőzés. Marquez kb. egy percig mindent megtett, hogy kiüsse ellenfelét, balhorgai szépen kezdték feldagasztani Medina jobb szemét, de a kiütést nem tudta megvalósítani. Az összecsapás ezután némileg csendes mederben kezdett csordogálni, Marquez és Medina is tette a dolgát, utóbbi távolról ütögetett, előbbi pedig kontrázgatott, Juan valamelyest vezetett ugyan, de a nézők úgy érezhették, valamiért tartogatja még a puskaporát. Marquez aztán a hetedik menetben lépett a gázpedálra, egy balhoroggal ismét padlóra küldte az amúgy már Quasimodo szerepére eséllyel pályázó Medinát, akinek a bal szemét az említett ütések miatt már maximum csak térképről lehetett megtalálni. A címvédő persze felállt, a mérkőzésvezető viszont, miután befejezte a számolást kikérte a ringorvos véleményét és úgy döntöttek, Medina ezzel a szemmel nem folytathatja a találkozót. Juan Manuel Marquez tehát TKO-val szerezte meg élete első világbajnoki címét.

A Medina elleni siker után nem kellett sokat várni Juan Manuel következő nagy megmérettetésére, hiszen egy halasztás után november 1-én a WBA bajnok Derrick Gainer várta a szorítóban, aki a Marquezt legyőző Freddie Norwoodtól gyűjtötte be a szervezet fekete övét. A mérkőzés aztán nem sok izgalmat hozott, Gainer szinte végig hátrált és a túlélésre koncentrált az agresszív mexikói ellenében. A kergetőzés egészen a hetedik menetig tartott, amikor a felek összefejeltek, Gainer pedig annyira felrepedt, hogy képtelen volt folytatni a küzdelmet. A mérkőzésvezető ekkor bekérte a pontozólapokat, amelyek természetesen egyértelmű Marquez fölényt mutattak, így Juan Manuel technikai döntéssel nyert és immár a WBA öv is a tulajdonába került.

Marquez győzelme után két héttel került sor egy másik érdekes találkozóra a mexikóiak legendája, Marco Antonio Barrera és az erős létszámleépítési szándékkal kispehelysúlyból fellépő Manny Pacquiao között. Barrerát ekkoriban sokan megszólták, hogy könnyű ellenfelet választott… a mérkőzést látva viszont valószínűleg nem sokan szerettek volna abból a wellnessből kapni, amiben Pacman részesítette a mexikói legendát. Barrera a találkozón több alkalommal is megjárta a padlót, majd a 11. menetben adta fel a küzdelmet a repülőgép propeller-szerű intenzitással bokszoló filippínó ellen.

Marquez és Pacquiao szerencsére nem sokat teketóriázott piaci alkudozással, és 2004. május 8-án már készen is álltak rá, hogy döntésre vigyék, ki is a világ legjobb pehelysúlyú bokszolója.
A mérkőzés meglehetősen rosszul kezdődött Marqueznek, hiszen az első menet hatodát a földön töltötte, Pacquiao három padlóztatással tett róla, hogy Juan Manuel a második felvonásra egyből 4 pontos hátránnyal érkezzen.
Marqueznek egyébként rendkívül érdekes idegrendszere van, hiszen a pályája során számtalan alkalommal kóstolta meg a ringvásznat, ugyanakkor soha nem ütötték ki, és soha nem volt komolyabban megfogva, a meghatározó ütések pillanatában azonnal összeomlik az egyensúlya, ugyanakkor néhány másodperc múlva már úgy robog tovább, mintha csak a cipőfűzőjét igazgatni hajolt volna le. Egyfelől hálás lehet a genetikának ezért az idegrendszerért, másrészt viszont nem, hiszen a pontozásos meccsein ez az adottság komoly hátrányokat jelent számára. Ez a probléma leginkább a Pacquiao elleni találkozónál csúcsosodott ki, amihez a kis kitérő után akkor vissza is kanyarodhatunk.
A csúnyán elbukott első három percet követően Juan Manuel a másodikban is alulmaradt Pacquiaoval szemben, aki elsősorban villámgyors balegyeneseivel operált. A mexikói ökölvívó igazából a harmadik menet közepe felé kezdett ráérezni a ritmusra, a támadásai előkészítéséhez pompásan használta balegyenesét, jobbkezeseit gyakran célba juttatta Pacquiao meglehetősen rosszul védekező bal keze mellett-felett, valamint ügyelt rá, hogy véletlenül se mozogjon ellenfele mestergerenda szerű balkeze irányába, és igyekezett minden Pacquiao-féle akciót azonnal megtorolni. A negyedik menet már Marquez-fölényt mutatott, az ötödik felvonásban pedig egy látványos jobbegyenessel alaposan megnézette ellenfelével a szorítót megvilágító reflektorokat. A hatodik körre még inkább fokozódott a címvédő fölénye, Pacquiao képtelen volt bármit is kezdeni Juan Manuel kombinációival és testre-fejre irányuló kontráival, valamint a menet elején ismét belenézett egy bődületes jobbcsapottba, amitől, ha nem a kötelek közelében történik az eset, valószínűleg a filippínó is padlót fogott volna. A hetedik-nyolcadik etap meglehetősen szoros küzdelmet hozott, előbbi inkább Manny, utóbbi pedig Juan Manuel menete volt. Az utolsó négy felvonás Marquez fölényét hozta, aki így szorosan, de megnyerte a meccset. Természetesen, ha nincs az első menetben az a három padlózás, a győzelem egyértelmű lett volna, de így senki nem tudhatta, a pontozók vajon kinek a javára döntöttek. Az ítészek aztán érdekes végeredményt hoztak ki, az egyiküknél 115-110 arányban Pacquiao, a másikuknál ugyanilyen leosztásban Marquez nyert, a harmadik pontozó pedig 113-113-mal egyenlőre adta a találkozót, a végeredmény tehát döntetlen lett. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a 113-113-at kihozó Burt Clements az egyik rászámolást nem vette figyelembe, ha pedig erre sor kerül, akkor Pacman nyeri a találkozót. A meccs után természetesen mindkét fél nyertesnek érezte magát és kijelentették, hogy készen állnak visszavágót vívni. Erre még azonban várni kellett.

2005. elején olyan hírek kaptak napvilágra, mely szerint Juan Manuel Marquez elégedetlen az őt menedzselő Top Rank munkájával, hiszen nem hozták tető alá számára a Manny Pacquiao elleni visszavágót, hanem inkább Erik Morales ellen küldték harcba a filippínó kiválóságot. A viszony aztán meglehetősen elmérgesedett a felek között, olyannyira, hogy sem Juan Manuel, sem a testvére, Rafael nem kívánt szerződést hosszabbítani Bob Arum cégével. Hogy, hogy nem, az esetet követően az IBF megfosztotta címétől Marquezt, mivel nem állt ki a kötelező kihívó Fahrakorb Rakkiatgymmel. A bunyós így kommentálta az esetet: „Karrierem legfájdalmasabb időszaka volt ez. Megfosztottak a címemtől, mert nézeteltérésem támadt Bob Arummal. Rengeteg kőkemény munkával járt számomra megszerezni ezt a címet, és egyszerűen elvették tőlem. Nagyon elkeseredett voltam emiatt.”.

A pofonoknak azonban közel sem volt vége Marquez számára, hiszen a nála maradt WBA „szuperbajnoki” övet meg kellett védenie a kötelező kihívó, „rendes” bajnok Chris John ellen, és mivel nem állt mögötte megfelelő promóteri támogatás, neki kellett Indonéziába utaznia, hogy egy cseppet sem könnyűnek ígérkező meccsen, az ellenfél vadászterületén védje meg címét, ráadásul kőkemény 30 ezer dollárért. A meccsre 2006. március 4-én került sor, a Marquez-rajongók Chris Johnnal és az idegen pályával kapcsolatos félelmei pedig beigazolódtak.

A mérkőzésen elsősorban Marquez volt az agresszor, John pedig remek egyeneseivel, illetve balhorgával igyekezett őt megfékezni. Az első két felvonást inkább a címvédő vitte el, a második kör elején John kicsit meg is rendült egy Marquez-féle akció utóhatásaként, a harmadik-negyedik menetben azonban az indonéz öklöző kerekedett felül, a jabekkel illetve a megfelelő ütemben indított jobbegyeneseivel. Az ötödiktől a kilencedik etapig – talán a hatodikat kivéve - inkább Marquez volt fölényben, elsősorban testre dolgozott rengeteget, a helyi bunyós némileg magasra húzott övvonala azonban nem éppen az ő érdekeit szolgálta. A címvédőt a harmadik, a hatodik, és a nyolcadik felvonásban is figyelmeztették mélyütésekért, majd a tizedik és tizenegyedik menetben – amiket ezt leszámítva is inkább Chris John vitt - pontlevonásokkal is sújtották érte. A képhez hozzátartozik, hogy a hatodik, a kilencedik és a tizenegyedik menetben a helyi ökölvívó sem spórolt a mélyütésekkel, nála azonban ezeket a szabálytalanságokat egészen furcsa módon nem vette észre a bíró. A 12. menet egyértelmű John fölényben telt el, aki ezzel, és a pontlevonásokkal egyértelműen győztesnek érezhette magát. A pontozók által a kihívó javára kihozott 116-110; 117-111; 116-112-es végeredmény mindenképpen túlzásnak tekinthető, de Chris John győzelmének ténye nem lehet vita tárgya. Az indonéz bokszoló később így emlékezett vissza a találkozóra: „A legnagyobb győzelmem. Nem volt egy akciódús mérkőzés, vívnom kellett Marquezzel, sokat mozogni előre-hátra, és kontrázni őt. Óriási fegyvertára van a szorítóban, rengeteget tanultam tőle. Szerintem jó döntés született a találkozón, az emberek 75%-a, akivel beszéltem azt mondta, én nyertem. Marquez maga azt mondta, hogy szerinte 1-2 menettel ő vitte a meccset, de olyan túlzottan soha nem panaszkodott az eredmény miatt.”.

2011. szeptember 23.
Baranyai Gergely, Greg
 
Folytatása következik!
 


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@krisztian: a bokszrajongókat biztos, hogy érdekelné, szerintem lenne értelme.

» horváth gergely   válasz erre
    2014-03-13 15:49:05

Sziasztok lenne egy olyan kérdésem hogy mit szólnátok hozza ha magyarorszagon is lenne egy meccse,egy ilyen baratságos mérközés,vagy bemutató akár autogramm vagy fotozkodás,menyire érdekelné itt Magyarországon az emberek Juan manuel Marquezt.

Lenne értelme idejönni-e??

Várom valaszotok köszönöm

» krisztian   válasz erre
    2014-03-13 15:27:19

,,Manuel Medina ellen, aki pusztán az arcszerkezetével TKO-zná a jóérzésű emberek nagy részét''

Hát ez...Szétröhögtem az agyam:)

Nagyszerű cikk, köszönjük!

» pacquiaofan   válasz erre
    2011-09-29 08:07:35

Köszi Greg jó cikkvolt várom a második felvonást.

» foreman99   válasz erre
    2011-09-28 17:42:05

@moRtiZ: En sem a Floyd meccsre gondolok.

» fixpont   válasz erre
    2011-09-28 14:59:39

nagyon jó cikk, köszi érte...az egyik legnagyobb kedvencem...:-)

» ringsider   válasz erre
    2011-09-28 13:15:04

Jó cikk, köszönjük szépen, de én akkor is vitatom Chris John győzelmének jogosságát.

» superman   válasz erre
    2011-09-28 12:43:09

Nagyon jó cikk, várom a folytatást! Köszönjük Greg!

» ogreface   válasz erre
    2011-09-28 09:57:43

@fixpont: JMM még mindig hatalmas harcos, én nem gondolom hogy tullenne a fénykorán. Még mindig viszonylag simán nyeri a meccseit, az hogy Floyd ellen elbukott az meg semmit nem jelent.

» moRtiZ   válasz erre
    2011-09-28 09:57:21

Ez jó kis cikk volt köszi :)

PS: AKKOR IS ELCSALTÁK CHRIS JOHN-nak A MECCSET ! ;)

» kritikus   válasz erre
    2011-09-28 06:55:14

Élvezetes, remek cikk. Nagy kedvenc a pali.

» George   válasz erre
    2011-09-28 00:57:28

Ezt a remek cikket megtámogatván belinkeltem majd' 4 tucat Marquez-videót a Lexikonba, így a debütáló meccse kivételével, valszeg minden más (és még sok egyéb) a cikkben szereplő meccsének utána lehet járni.

A cikkről meg annyit, hogy szokás szerint remek stílusban megírva. Well done, Greg!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2011-09-27 23:59:46

Tul van mar a zeniten, fenkoraban megneztem volna Morales ellen, es szerintem Barrera ellen is mar keson boxolt. Szegenyebb lenne a boxvilag nelkule.

» fixpont   válasz erre
    2011-09-27 17:01:21

Kedvet kaptam újranézni a Pac meccseket...:)

» Shaham   válasz erre
    2011-09-27 16:06:43

Kiváló cikk.

    2011-09-27 14:38:10

Nagyon jó a cikk, várom a folytatást!

» Beast_Pete   válasz erre
    2011-09-27 13:14:32

Jó cikk.

    2011-09-27 12:59:01

Nagyon jó cikk! Gratulálok Greg!

    2011-09-27 12:33:20

Nagyon jó! Köszi!

    2011-09-27 12:25:39
Ugrás az oldal tetejére